Számos, a fenntarthatóság mintaképeikként működő, a 20. század elején épített vízerőmű a mai napig áramot termel. A folyamatosan karbantartott és felújított erőművek időközben kiegészültek távfelügyeleti rendszerekkel is, valamint hatékonyságnövelő beruházásokat is elvégeztek rajtuk. Az ALTEO által működtetett gibárti egység amellett, hogy energiát termel, műemléknek minősül, tehát védetté nyilvánított kulturális örökség. Az Encs melletti Gibárton 1903-ban épült fel az azóta is működő vízerőmű, ezután néhány évvel, szintén a Hernád folyó szakaszán, 1911-ben létesítették a felsődobszai erőművet. Az erőművek a kulturális örökség részét képezik, és ingyenesen látogathatók, emellett évente körülbelül 7,5 gigawattóra villamos energiát termelnek.

 

A Gibárt település mellett elhaladó Hernád vízenergiáját elsőként Harkányi János báró hasznosította az 1903-ban átadott vízerőmű építésével, ezzel biztosítva a Harkányi uradalom energiaigényét, de emellett a környék lakosainak és a távolabb fekvő Szerencs cukorgyárának is adott áramot. Maga az erőmű üzemvízcsatornás elrendezésű, ami azt jelenti, hogy a folyóvíz egy mesterséges mederbe kerül, ezen keresztül eljut az erőmű berendezéseihez, innen pedig egy csatornán keresztül visszakerül a folyóba. Az erőmű főberendezései azóta is működnek, ezeket a Ganz és Társa Vasöntő Gépgyár Rt. szállította. A tengelyeket a mai napig nem kellett kicserélni.

Az Európai Bizottság új közbeszerzési irányelve 2016. április 18-án lépett életbe, és kiegészíti a zöld beszerzésekre vonatkozó előírásokat. A kiegészítéssel követhetőbbé válik az IT-termékek és -szolgáltatások környezetvédelmi teljesítménye az Európai Unióban. Ennek apropójából készült a 2016-os CeBIT-en egy környezetvédelmi felmérés, amelyen a megkérdezett IT-szakemberek 89 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt három évben a vállalatok egyre inkább törekednek a környezetvédelmi szempontok figyelembe vételére és ökológiai lábnyomuk csökkentésére. A környezetvédők szerint ennél azért árnyaltabb a kép, ők úgy vélik, hogy az IT-vállalatok ugyan gyakran kampányolnak olyan környezettudatos törekvéseikkel, mint az újrahasznosítás vagy a környezetkímélő csomagolás, ezek mellett azonban az olyan égető kérdések, mint a szerverparkok által használt energia csökkentésének fontossága nem kapnak elég nyilvánosságot. Ennek oka a napjainkban viszonylag olcsó áram, így gazdasági szempontból nincs indok a feleslegesen elhasznált árammennyiség csökkentésére.

Egy amerikai környezetvédelmi szervezet, az NRDC (Natural Resources Defense Council) tanulmányából kiderül, hogy az elmúlt évben, csak az Egyesült Államokban működő adatközpontok több mint 91 milliárd kWh-nyi áramot fogyasztottak. Ez a mennyiség elegendő lenne egy New Yorktól kétszer nagyobb metropolisz energiaigényének ellátására egy évig. A szerverparkok áramigénye évről évre csillapíthatatlanul növekszik, 2020-ra elérheti 140 milliárd kWh-t, ami körülbelül 100 millió tonna szén-dioxid kibocsátását jelenti.

A fenntartható fejlődés szempontjából lényegi kérdés a mindennapi használati tárgyak újrahasznosításának lehetősége. Az elektronikai eszközök mindennapjaink szerves részévé váltak, mobiltelefon nélkül már a boltba sem szaladunk le; emellett ott vannak a laptopjaink, zenehallgatásra szolgáló eszközeink, tehát minden olyan elektronikus kütyü, ami nyomtatott áramkört tartalmaz. Ezeket az eszközöket egy-hároméves időközönként lecseréljük, ugyanis meghibásodnak, korszerűtlenné válnak, vagy szimplán – a státuszszimbólum jellegük miatt – új készülékre van szükségünk. A mobiltelefon felhasználók életkorát tekintve rendkívül széles a skála, az kisiskolás gyerekektől az idősebb korosztályig szinte mindenki rendelkezik egy-egy hordozható készülékkel. Az elektronikai hulladék mennyisége ennek következtében rohamosan növekszik, ezért a hulladékfeldolgozás- és az újrahasznosítás egyre fontosabb kérdéseket vet fel majd a jövőre nézve. A nyomtatott áramköri lapok aranyat, platinát és rezet tartalmaznak, ezért újrafelhasználásukra egész iparág épült.

2025-ig a számítástechnikai eszközökből származó hulladékok mennyisége megnégyszereződhet, a kidobott mobiltelefonok száma akár tízszeresére növekedhet. Évente pedig körülbelül 40 millió tonnával nőhet a nyomtatott áramkörök mennyisége világszerte. Az ilyen eszközökből a helytelen hulladékgyűjtésből eredően rengeteg mérgező anyag kerül a környezetbe, pedig a kidobott e-hulladék egyszerre szennyező, ám értékes is; ugyanis újrahasznosítható anyagokat tartalmaz.

Környezetünket azok a folyamatok befolyásolják leginkább, amelyek onnan erőforrásokat vesznek igénybe, a terhelés egyik legismertebb formája pedig a közlekedés okozta károsanyag-kibocsátás, aminek visszaszorításának fontosságát az utóbbi évek során tudatosította magában az emberiség. A tömegközlekedés folyamatos fejlődése – még ha hazánkban ez nem is olyan mértékű, mint a fejlettebb nemzeteknél – nagyban hozzájárul az emisszió visszaszorításához, emellett a technológia fejlődésével az elektromos és hibrid autók is nagy szerepet játszanak a szén-dioxid-kibocsátás mérséklésében. A közlekedés kapcsán azonban gyakran elfelejtjük, hogy a közlekedés fenntarthatósági kérdése nem kizárólag a hagyományos, mérnöki értelemben vett technológiai ismeretekről szól, hanem a célállomás környezeti és társadalmi ismeretekkel harmonizáló megközelítésről is.

A forgalom növekedése jelenleg meghaladja a technológiai és gazdasági intézkedésekkel történő javulás hatását, ami azt jelenti, hogy az üzemanyagfelhasználás és a károsanyag-kibocsátás mértéke globális mértékben növekszik. Ez nem azt jelenti, hogy ezek az erőfeszítések feleslegesek lennének, inkább azt mutatja, hogy a környezeti megoldások nem elegendőek a fenntartható – rövid és hosszú távokra szóló – közlekedés biztosítására.

Nem eget rengető felfedezés, de most éppen az amerikai energiahatékonyságért felelős intézet, az ACEEE, friss tanulmánya erősítette meg, hogy az energiaszektor fenntarthatóságának erősítése elsősorban nem új erőművek létesítésével érhető el, hanem az energiahatékonysággal. Ne feledjük, a legolcsóbb és legtisztább energia az, amit meg sem termelünk. Hazánkban az energiát – áram és hűtés-fűtés – túlnyomó többségben fosszilis energiahordozók felhasználásával állítják elő, ezért kimondottan fontos az energiahatékonyság. És mivel globális szinten a világ energiafogyasztásának mintegy harmadát fordítjuk az épületek fűtésére és hűtésére, érdemes ismét néhány gondolatot az épületenergetikai fejlesztések fontosságának oltárán áldozni.

A nagyvárosok esetében, különösen a sűrűn beépített, kevés zöldterülettel rendelkező belvárosi részeken hőszigetek alakulnak ki, ahol akár öt Celsius-fokkal is melegebb lehet, mint egy természetes környezetben. A 20 foknál melegebb, úgynevezett trópusi éjszakák száma tendenciózusan növekszik. Ezeken a napokon ugrásszerűen megnő a halálozások száma, főleg az idős korosztály tekintetében. Ezt megakadályozandó, a városok és városrészek tervezésekor szükség van a szellőzést szolgáló zöld folyosók kialakítására, a meglévő zöld övezetek és parkosítások beépítését pedig el kell kerülni.

A különböző földrajzi régiók más és más fogyasztási igényekkel rendelkeznek – elég csak mondjuk New York és Budapest, vagy éppen Budapest és egy afrikai falu viszonyára gondolnunk. A nagyobb fogyasztási igényekkel rendelkező térségek más régiók ökológiai tőkéjéből elégítik ki ezt az elvárást. Az igények különbözősége és a termelés-fogyasztás nagymértékű eltérése egy adott régión belül problémát okoz, az egyre növekvő igények kielégítése csakis az erőforrások pótlásával lehetséges. Jellemzően a fejlettebb régiók folyamatosan biokapacitást (a Föld biológiai eltartóképességének mértéke) importálnak a fejletlenebb területekről, amihez a fejlett nemzetközi kereskedelem járul hozzá. A folyamat egyrészt hihetetlen mértékű – a szállításból eredő – környezetszennyezést eredményez, másrészt az emberi bioszféra –és a helyi közösségek – átalakításának túlzott mértékéhez vezet.

A fenntarthatósággal kapcsolatos gondolkodásban egyre gyakrabban és erőteljesebb formában jelenik meg a lokalitás kérdése, azonban a fogyasztás mérsékléséről semmilyen formában nem esik szó, nemhogy dilemmát okozzon; pedig a fogyasztás mértéke a vásárlási- és a használati döntések összessége, amibe beletartozik a „nem vásárlás” lehetősége is. A klasszikus értelemben vett emberi szükséglet definíciója mára teljesen felborult. Ugyan létezik az alapvető szükséglet modellje, amely az emberi élet biofizikai feltételeire koncentrál, emellett mára sokkal fontosabb szerepet kap az olyan szükséglet, ami hozzájárul a társadalmi és pszichológiai szempontból teljes (vagy annak gondolt) élethez. Russel Belk pszichológus szerint „az vagy, amit birtokolsz”. A fogyasztás iránymutatóként szolgál saját magunknak, abból a szempontból, hogy az általunk vásárolt javak szimbolikus tartalmát magunkhoz kapcsoljuk, ezáltal határozzuk meg, és alakítjuk saját személyiségünket.

Egyre több olyan közösségi mozgalom indul, ami az elromlott, meghibásodott eszközök javítására, szemétbe kerülő használati tárgyak újrafelhasználására fókuszál. A fenntartható fejlődés egyik égető problémája a hulladék újrahasznosításának kérdése. Az elhasználódott, nem használt értékeink sorsa a kezünkben van. Mára számtalan olyan kezdeményezés létezik, amivel hozzájárulhatunk a környezettudatos gondolkodás terjedéséhez; ezek a műhelyek elromlott értékeink megjavításával, nem használt ruháink, háztartási kellékeink, bútoraink újrahasznosításával foglalkoznak. Hollandiából ered például a Repair Café ötlete, név szerint Martine Postma újságírónőtől, akit a fenntartható életstílus annyira magával ragadott, hogy elhatározta, egy non-profit rendezvény keretein belül, önkéntesek bevonásával minden elhasználódott holmit igyekszik sokadmagával megjavítani.

A hetente, olykor havonta megrendezett esemény helyszíne változó, a Repair Café elnevezés pedig inkább a műhely-hangulatra utal. Tartottak már Repair Cafét tornateremben, de kávézóban és művelődési házban is. Egy ilyen közönség összetétele mind a nem, mind az életkor szempontjából változatos. Vannak önkéntes ezermesterek, magánvállalkozó mesterek, hobbibarkácsolók, mosógépszerelők, elektronikai szakemberek, akik a javításban segédkeznek; de a másik oldal – akik az elromlott eszközöket hozzák magukkal – ténykedését sem a láblógatás jellemzi. A rendezvény során a nagyközönség rendelkezésére bocsátanak megannyi eszközt, ami egy ilyen barkácsdélutánhoz kellhet, így az elromlott tárgyak tulajdonosai maguk is nekiveselkedhetnek az eszközök megszerelésének. Aki nem boldogul, kérheti a hozzáértők segítségét, vagy a Repair Café által biztosított könyvekből is rálelhet a hiba elhárításának módszerére. Akadnak olyanok is, akik a jó hangulat miatt látogatnak el a rendezvényre, és egy csésze teát kortyolgatva szemlélik, ahogy életet lehelnek egy-egy elromlott laptopba, hajszárítóba, játékba, vagy órába.

Akár napi 3 százalékos fogyasztáscsökkentést eredményez az, hogy tekergetjük az órákat. Az évente kétszeri óraátállítás során a villamos energiát a nyári időszakban takarítjuk meg, ugyanis március 27-én hajnali 2:00 órakor, az óránk előre állításával állunk át a nyári időszámításra, és zárjuk le a normál (téli) időszámítást. A nyári-téli időszámításra való átállásnak számos oka volt a történelem során, mint például az első olajválság, ahol több száz tonna kőolajnak megfelelő energiamegtakarításhoz járult hozzá az óraátállítás. Hazánk 1980-óta megszakítás nélkül alkalmazza az óraátállítási módszert. Európában a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján indul, a normál (téli) időszámítás október 30-án veszi ismét kezdetét.

A hazai villamosenergia-rendszer működtetéséért felelős MAVIR Zrt. évente átlagosan 6 milliárd forintra becsülte az óraátállítás révén megspórolt energia értékét. Az költségeket tekintve ez 120 Megawattóra áram ára. Ekkora mennyiséget mintegy negyvenezer átlagos háztartás fogyasztana el éves szinten.

Az önfenntartó rendszerek közé sorolható maga az élővilág is, amely képes a földi (emberi) élethez szükséges környezetet biztosítani, ám az erőforrások felelőtlen használata nem a fenntarthatóság felé, mindinkább a „felélés” irányába mozdítja társadalmunk életvitelét. A környezetet – legyen az természeti vagy épített – olyan mértékű károsodás érte a Csernobilban és Fukusimában történt atomkatasztrófák következtében, amit még hosszú évtizedekig érezni fognak a jövendő generációk. Az 5., illetve 30. évfordulójához érkezett fukusimai és csernobili katasztrófák jelentős területet és embertömegeket tettek ki krónikus sugárzásnak. A szennyeződés Ukrajnában, Oroszországban és Fehéroroszországban is mérhető a csernobili baleset után, míg a fukusimai katasztrófa következtében, egészen a 250 kilométerre lévő Tokió evakuálása is tervben volt. A környezet visszafordíthatatlan károkat szenvedett, a talaj ahol a lakosság számára az élelmiszert termesztik, vagy a tavak és folyóvizek, ahonnan az ivóvíz származik. Az ilyen esetek esélyének minimálisra csökkentése és a tanulságok nyílt levonása feltétele annak, hogy az atomenergia is a fenntartható energiarendszer része lehessen.

Szomorú évfordulókhoz érkeztünk, 30 esztendővel ezelőtt történt a csernobili szerencsétlenség, 5 éve pedig a fukusimai nukleáris baleset. A két katasztrófa több millió ember életét változtatta meg, a természetet ért szennyezés pedig még évszázadokig érezhető lesz. Több százezer embernek kellett tartósan elhagynia lakhelyét a Fukusima és Csernobil környéki területekről egyaránt. További milliók laknak valamely mértékben sugárszennyezett területeken, akik egyre kevesebb támogatásban részesülnek, az őket érintő védőintézkedésekre pedig egyre kevesebb pénzt szánnak, pedig csak a csernobili katasztrófa során - mivel a rektor tíz napig égett – több százszor annyi radioaktív szennyeződés került a légtérbe, mint a Hirosimára és a Nagaszakira ledobott atombombák felrobbanása után.

A dinamikusan gyorsuló városiasodás és globalizáció következtében a közösségeket is folyamatos formálódás jellemzi, ezek hatásai pedig érzékelhetőek a jövőnket érintő vállalati stratégiák központi irányvonalát illetően is. A fenntartható fejlődés mindenkit érint. Egészen 1992-ig vezethető vissza, hogy nemzetközi egyetértés tapasztalható arról, hogy a fenntartható fejlődésben a nevelésnek kulcsszerepe van. Ekkor zajlott Rio de Janeiróban az ENSZ csúcsértekezlete, amit röviden Föld Csúcsnak is szokás nevezni. A találkozón aláírták a Biológiai Sokféleség Egyezményt (Riói egyezményt), ahol a nemzetközi politika a legmagasabb szinten foglalt állást az emberi társadalom és az élőhelyünk viszonyának meghatározásában. Az egyezmény elsődleges célkitűzése a biodiverzitás megőrzése, elemeinek fenntartható használata.

A nevelés alapjaként szolgáló „fenntarthatósági” oktatás még kialakulóban lévő, de dinamikusan fejlődő szemlélet: alapjaiban újszerű megközelítést igényel, ugyanis a nevelés jelen esetben ránevelést is jelent. Ennek oka egyszerű – nem közeledhetünk ugyanúgy a különböző korosztályokhoz a fenntarthatóságra nevelés tekintetében.

A fenntartható fejlődés elérésében elsődlegesen az üzleti szektor szereplői hozhatnak áttörést ugyanis a szükséges anyagi és humán erőforrások biztosítása nélkül csekély mértékű fejlődést lehet elérni. A civil szervezetek – habár hatalmas know-how birtokában vannak – ezen erőforrások szűkössége miatt elsősorban egyfajta katalizátorként tudnak szolgálni a fenntarthatóság kapcsán úgy országos, mint nemzetközi szinten egyaránt. Ehhez viszont néhány problémát meg kell oldani.

Alapvetően jellemző a nonprofit vállalatokra, hogy nem rendelkeznek kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel, ezért a legfontosabb pont egy európai szintű hálózat kiépítése lenne, amely hálózatban az egyes nemzeti tapasztalatok és megoldások megosztása nemzetközi szinten is hasznosulhatna. Ennek hatásaként együttműködéseket kezdeményezhetnének olyan nemzetközi fenntartható fejlődéssel foglalkozó szervezetekkel, amelyek elsődleges célja a fenntartható fejlődés ösztönzése, így az egyes regionális kezdeményezések akár globális szinten is új eredményeket hozhatnak, elsősorban természetesen nem közvetlenül intézkedések, de elméleti megközelítés és know-how tekintetében mindenképpen.

A cégek sikerének alapvető eleme, hogy működésükbe stratégiai szinten épüljön be a fenntarthatóság. Az FMCG szektorban számos olyan tényezővel élnek együtt a cégek, ami alakíthat egy cég megítélésén. A vásárlók többsége a friss kutatások alapján úgy gondolja, hogy a márkáknak proaktívan kell fellépniük a környezettudatosság kapcsán. Az eladások fokozásának érdekében szükségszerű figyelni erre a területre.

Az FMCG-termékek piacán kiélezett verseny uralkodik, ezért a siker kulcsa olyan részleteken is múlik, mint a fenntartható működésbe történő befektetés. Az ilyen fejlesztések között akadnak olyanok, amelyek azonnal, vannak, amelyek pedig hosszú távon hoznak eredményeket. A társadalmi és fenntarthatósági szerepvállalás egyre nagyobb hatással van az adott cégek megítélésére. A felelősségteljesen működő vállalatok neve összeforr a megbízhatósággal, ezáltal pedig egyfajta véleményvezérekké növik ki magukat.

Érdekes cikk jelent meg nem is olyan régen egy amerikai portálon arról, hogy mit gondol az emberek többsége a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés kérdésköréről. A választ nem elsősorban klasszikus kérdőívezéssel és kutatással igyekeztek felderíteni, hanem a közbeszédben a fenntarthatósághoz és a fenntartható fejlődéshez köthető kifejezéseket vizsgálták. Ennek alapján a fenntarthatósági paradigma teljesen félrecsúszott a széles közvélemény szemében, és sokkal inkább jelent ma már környezet- és klímavédelmet, mint valós társadalmi, gazdasági és környezeti dimenziókra kiterjedő felelős erőforrás-gazdálkodást.

Automatikusan adódik a kérdés, hogy mégis mi a probléma azzal, ha a fenntarthatóság fogalma kapcsán olyan fogalmak kerülnek előtérbe, mint a zöldenergia, a zöld technológiák és megoldások vagy éppen az, hogy környezetbarát? A kérdésre kettős választ lehetne adni: alapvetően semmi, hiszen a fenntarthatósági paradigmának hangsúlyos eleme a környezeti fenntarthatóság; illetve alapvetően minden, hiszen a fenntarthatósági paradigma maga ennél sokkal többet jelent, és kell jelentsen ahhoz, hogy valóban sikerrel felelhessünk meg a fenntarthatósággal kapcsolatos kihívásokra. Hiszem, hogy ez utóbbi a megfelelő válasz a kérdésre.

A luxuscikkek gyártóira is egyre nagyobb nyomás nehezedik, egyre többen várják el, hogy ezek a termékek és vállalkozások is megfeleljenek a fenntarthatósági elveknek. Ennek okai a generációs változás, a közgazdasági eredmények és a változó ízlés. Két luxustermékekkel foglalkozó intézet közös tanulmányban vizsgálta a szektor változásait és a fenntarthatósági szempontok megjelenését.

Itt a blogon már több szektorról is megemlékeztünk a fenntarthatósággal kapcsolatban; volt szó a ruhaiparról, a szállítási szektorról, az élelmiszeriparról és sok másról is. Ezekhez kapcsolódóan született meg a mostani bejegyzés, ami egyúttal egy kicsit rendhagyó is: témánk a luxuscikkek fenntarthatósága.

A francia kormány bejelentette: 1.000 kilométernyi utat fognak leburkolni tartós, a környezeti behatásoknak ellenálló napelemekkel, amelyekkel 5 millió ember áramigényét kívánják fedezni. Emellett Michiganben átlátszó napelemeket fejlesztenek; az olcsóbb, tartósabb perovszkit napelemek pedig már 2017-ben kiskereskedelmi forgalomba kerülhetnek. A napenergiával hőt termelő okosruháktól, a Google napelemes drónjain át az ugandai napelemes buszokig sok irányba fejlődik a napenergia hasznosítása.

A mostani bejegyzés apropóját az adta, hogy a francia kormány bejelentette: 1.000 kilométernyi utat fognak leburkolni tartós, a forgalomnak és az időjárásnak is ellenálló napelemekkel. Érdemes kicsit körülnézni a napelemekhez kapcsolódó fejlesztések között és bemutatni néhány, a technológia lehetséges jövőjét képező, egyelőre még kutatási fázisban lévő megoldást.

A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban gyakran felmerül az energiatárolás kérdésköre, sokan ezt látják kulcskérdésnek előbbiek elterjedése kapcsán. Érdemes mindezt kettéválasztani lakossági és ipari szintekre, hiszen a volumen és gyakran a technológia is különbözik. Ami viszont hasonló, hogy egyelőre az árakkal küzd mind a két oldal, és bár többen jelentettek be új modelleket – lásd Tesla Powerwall, Samsung SDI ESS stb. – ezeket kevesen engedhetik meg maguknak. A kilátások azonban egyáltalán nem rosszak, sőt, most az látszik, hogy éveken belül eljutunk a kívánt technológiai fejlettséghez, ami a megfelelő árakat is magával hozza majd.

A megújuló energiaforrások kapcsán gyakran felmerülő kérdéskör, hogy tisztaságuk vagy éppen megbízhatóságuk mellett is ki vannak szolgáltatva az időjárásnak, így hatékony energiatároló rendszerek hiányában nem biztos, hogy érdemes a megújulók tömeges elterjedéséről vitatkozni. Márpedig igazán hatékony energiatárolásra alkalmas technológiák egyelőre még nem elérhetőek a nagy nyilvánosság számára. Érdemes azonban körüljárni a kérdést, hiszen ez a nem túl távoli jövőben ugyanúgy része lesz életünknek, mint például az elektromos autók vagy a már említett megújulók.

A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség, az IRENA külön tanulmányt szentelt annak a kérdésnek, hogy milyen makroökonomóiai hatása lesz, ha a világ 2030-ra megduplázza a megújuló energiaforrások arányát a globális energiamixben. Az alábbiakban a négy legfontosabb előrejelzést szeretném bemutatni, amelyek a GDP-re, a globális jóléti mutatókra, a munkaerőpiacra és a nemzetközi energiakereskedelemre vonatkoznak. Előre bocsátanám, hogy merész megállapítások következnek.

Nemrég jelent meg a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) Renewable Energy Benefits: Measuring The Economics című jelentése, amelyben azt mérték meg, hogy milyen makroökonómiai hatása lesz annak, ha a világ 2030-ra megduplázza a megújuló energiaforrások arányát a nemzetközi energiamixben. Az alábbiakban a tanulmány négy fő eredményét olvashatják, de ha valaki a teljes anyagra kíváncsi, az is elérhető mindenki számára, innen.

Jelenleg 9 olyan vállalkozás létezik, amelyek fenntarthatóságra építő üzletágaik révén évente legalább 1 milliárd dolláros bevételre tesznek szert - őket a nemzetközi sajtóban csak Green Giantsnek (Zöld Óriásnak) nevezik. A cégek portfóliója széles, a szépségápolási termékektől, a bútorokon és gépjárműveken át egészen a burritóig szinte mindent lefednek, együttes éves bevételük pedig meghaladja a 120 milliárd dollárt. Az alábbiakban a fenntarthatóság egy olyan megközelítése következik, amely túlmutat a megszokott, üzlettámogató megoldásokon.

Jelen pillanatban 9 ilyen nagycég van, a Tesla, a Chipotle, az Ikea, az Unilever, a Nike, a Toyota, a brazil Natura és a GE leánya az Ecoimagination, illetve lassan tizedikként bekerül a körbe a Target is. Ami közös bennük, hogy nem csak az energiaellátásuk vagy vízhasználatuk kapcsán tettek részleges lépéseket a fenntarthatóság felé, hanem termelésük egy bizonyos szegmensét vagy akár egész működésüket igyekeznek ily módon megoldani.

A háttérben zajlik a nemzetközi pénzügyi rendszer átalakítása a klímavédelmi és fenntarthatósági szempontok mentén, a magán- és az állami szférában egyaránt. Az Európai Unióban egyre több hatóság vizsgálja a klímaváltozás pénzügyi szektorra gyakorolt hatásait, míg a norvég állami alapkezelő és az Allianz egymást felüllicitálva igyekszik kivonni befektetéseit a fosszilis energiaforrásokhoz köthető projektekből. A változás teljes mértékét és ütemét persze nehéz felmérni, de ha a globális pénzügyi rendszer tényleg átáll a fenntarthatósági és klímavédelmi szempontok szigorú követésére, annak hatását jó eséllyel mindenki érezni fogja.

Ha nem is látványosan, sőt kifejezetten a háttérben, de gyors ütemben zajlik a nemzetközi pénzügyi rendszer fenntarthatósági paradigmáknak megfelelő újraformálása. Ez úgy értendő, hogy mind a magán-, mind az állami szféra szereplői egyre inkább felismerik a klímaváltozás kockázatait és ennek megfelelően alakítják befektetéseiket és a szabályozói környezetet.

Véget ért a párizsi klímacsúcs, így érdemes átnézni, hogy miben is állapodtak meg a résztvevő 195 ország képviselői. Elsőre egy megfelelő finanszírozási háttérrel ellátott, a globális felmelegedés hatékonyan mérséklő mechanizmusnak tűnik az elfogadott dokumentum, azonban a szankció nélküliség és a vállalások mennyisége sokakban hagyott kételyeket. Az alábbiakban szeretném felvázolni, hogy miért is érdemes a megállapodást egy pozitív első lépésnek és nem a klímaváltozás kérdését teljes egészében megoldó vagy ignoráló fejleménynek tekinteni.

December 12-én, egy nappal a tervezett befejezés után véget ért a párizsi klímacsúcs. A várható vitatémákról írtam korábban, most pedig azt szeretném felvázolni, hogy mit is jelent, mivel jár a megkötött megállapodás. Elöljáróban annyit, hogy Párizsban 195 ország képviselői találkoztak, a cél pedig egy olyan terv elfogadása volt, amellyel hatékonyan fel lehet majd lépni a klímaváltozás ellen. Fontos kiemelni – ahogy arra a Vox is felhívta a figyelmet –, hogy a klímaváltozás mérséklésére nem a bolygó megmentése, hanem az emberi civilizáció és a jelenlegi természeti környezet fenntartása miatt van szükség. A bolygó már számos ilyen cikluson ment keresztül, de ezek a ciklikus változások sokkal lassabbak, mint a jelenleg megfigyelhető. Mi, és sok élőlény viszont egyre nehezebben birkózunk meg a szélsőséges időjárással. A jelenlegi tendenciák mentén a század végére 4-5 Celsius-fokos felmelegedés várható. Hogy érzékeltessem a különbséget: a legutolsó földtörténeti jégkorszak és a mostani periódus között is 5 Celsius-fok a különbség az átlaghőmérsékletben…

Évente 600 milliárd csésze fogy belőle, a klímaváltozás miatt mégis veszélybe került a kávétermesztés, mivel a hőmérséklet növekedése és az esőzések megjósolhatatlansága kiszámíthatatlanná teszik az éves termésátlagokat. Ez világszerte 25 millió kistermelőt érint, rajtuk keresztül pedig a globális kávéellátás biztonsága is veszélybe kerülhet. Ezt a problémát ismerte fel a Conservation International, amely bejelentette a Sustainable Coffee Challenge program elindítását. A cél a termesztés 100 százalékának fenntarthatóvá tétele, amellyel a kávé válna a világ első ilyen növényévé.

Kávé: sokak életének elengedhetetlen része, mégis kevesen tudják, hogy mennyire kétes a jelenlegi ellátási színvonal fenntartása. A kávéültetvényeket, ezáltal pedig az ellátásbiztonságot és a termesztésből élők bevételeit ugyanis súlyosan veszélyezteti a klímaváltozás. Erre próbál választ találni a Conservation International, amely a most zajló klímacsúcson jelentette be új, a kávéhoz kapcsolódó programját, a Sustainable Coffee Challenget.

A hírekben elsősorban arról esik szó, hogy a különböző kormányok és állami szervek mit tehetnek a klímaváltozás ellen, a fenntarthatóság támogatásáért. Emellett viszont érdemes foglalkozni az üzleti szféra szerepvállalásával is, hiszen ez a politikát kiegészítve sokat tehet az olyan ügyekért, mint a vízfelhasználás fejlesztése vagy a foglalkoztatás kiterjesztése. Ennek támogatására jött létre a Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődéséért (WCSDH) Action2020 programcsomagja, amely olyan konkrét kérdésekben nyújtgyakorlati megoldási lehetőségeket a vállalatok számára, mint a vidéki életmód vonzóbbá tétele vagy az épületek energiahatékonyságának növelése. A világszerte több mint 200 cég által támogatott kezdeményezésnek magyar ága is van, érdemes tehát átnézni, hogy mik is a kitűzött célok.

A most zajló párizsi klímakonferencia, illetve a médiában egyre gyakrabban megjelenő, a megújulókról és a klímaváltozásról szóló hírek miatt úgy gondoltam, érdemes lenne áttekinteni, hogy a kormányzati lépéseken kívül milyen lehetőség áll még rendelkezésünkre a fenntarthatósági célok eléréséhez. Természetesen a vállalati szféra hozzáállására gondolok, amelyről korábban már születtek bejegyzések, gondolok itt a ruhaipar vagy a szállítói szektor állapotáról szólókra. Most azonban teszek egy lépést hátrafelé és egy fokkal általánosabb kezdeményezést fogok röviden bemutatni. Ez a World Busines Council for Sustainable Development szervezet programja az Action2020.

Közel 200 országból érkeznek majd döntéshozók a november 30 és december 11 között megrendezésre kerülő párizsi klímakonferenciára. A cél a gyakorlatilag megbukott Kiotói Egyezmény utáni időszak klímaváltozás elleni lépéseinek meghatározása, célkeresztben a legfeljebb 2 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-növekedés elérésével. A konferencia előtt már számos állam, így az USA, Kína, illetve az Európai Unió is megtette a maga vállalását, az ENSZ számításai szerint azonban ez csak a 2.7-3 Celsius-fokos szint eléréséhez elegendő. A viták középpontjában emellett finanszírozási kérdések is szerepelnek, hiszen a fejlődő ország szeretnék elérni, ha a fejlett államok 2020 után is támogatnák átállásukat a tiszta energiaforrásokra.

November 30 és december 11 között Párizsban kerül sor az idei klímakonferenciára, amely kapcsán fokozott elvárásokkal néznek szembe a közel 200 országból érkező döntéshozók. A cél egy olyan megállapodás tető alá hozása, amely a Kiotói Egyezmény hatálya, azaz 2020 utánra is megnyugtató megoldást kínál a klímaváltozás elleni küzdelemre. A széles körben elfogadott tudományos álláspont szerint ehhez az iparosodás előtti szinthez képest legfeljebb 2 Celsius-fokos globális átlaghőmérséklet-növekedést szabad engedélyezni.

A West Monroe Partners nemzetközi tanácsadó cég felmérése alapján az észak-amerikai szállítói láncok vezetői felismerték a fenntartható működés előnyeit és több mint felük ebbe az irányba fejlesztené tovább vállalkozását. A gyakorlati megvalósítás azonban még nem túl gyakori, hiszen bár a cégek 36 százaléka rendelkezik a következő 1-3 évre vonatkozó fenntarthatósági tervvel, csak 22 százalékuk tervezi megvalósítani azt. A tanácsadó cég ügyvezető igazgatója szerint a gond ott van, hogy hiába kimutatható, hogy az ügyfelek akár többet is fizetnének a fenntartható szállításokért, a cégek nem kezdenek bele a fenntartható rendszerek kiépítésébe, amíg nem látnak konkrét külső példát a befektetés megtérülésére. Pedig kellene.

Az észak-amerikai szállítói láncok is felismerték a fenntarthatóságot szem előtt tartó vállalati modellek előnyeit a West Monroe Partners felmérése szerint. A nemzetközi tanácsadó cég kimutatása alapján az ilyen típusú vállalkozások vezetőinek több mint fele a fenntarthatóság felé mozdulna el cége fejlesztése során, amelyet elsősorban az ez úton szerzett versenyelőny és a brand megítélésének javítása motivál.