Érdekes cikk jelent meg nem is olyan régen egy amerikai portálon arról, hogy mit gondol az emberek többsége a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés kérdésköréről. A választ nem elsősorban klasszikus kérdőívezéssel és kutatással igyekeztek felderíteni, hanem a közbeszédben a fenntarthatósághoz és a fenntartható fejlődéshez köthető kifejezéseket vizsgálták. Ennek alapján a fenntarthatósági paradigma teljesen félrecsúszott a széles közvélemény szemében, és sokkal inkább jelent ma már környezet- és klímavédelmet, mint valós társadalmi, gazdasági és környezeti dimenziókra kiterjedő felelős erőforrás-gazdálkodást.

Automatikusan adódik a kérdés, hogy mégis mi a probléma azzal, ha a fenntarthatóság fogalma kapcsán olyan fogalmak kerülnek előtérbe, mint a zöldenergia, a zöld technológiák és megoldások vagy éppen az, hogy környezetbarát? A kérdésre kettős választ lehetne adni: alapvetően semmi, hiszen a fenntarthatósági paradigmának hangsúlyos eleme a környezeti fenntarthatóság; illetve alapvetően minden, hiszen a fenntarthatósági paradigma maga ennél sokkal többet jelent, és kell jelentsen ahhoz, hogy valóban sikerrel felelhessünk meg a fenntarthatósággal kapcsolatos kihívásokra. Hiszem, hogy ez utóbbi a megfelelő válasz a kérdésre.

Személyes tapasztalataim alapján tudom, hogy sok kicsi, önmagában is fontos és különálló részlet határozza meg a big picture-t. Tudom ugyanakkor azt is, hogy annál nagyobb hibát nem követhetünk el, minthogy a teljes egészet egy kicsi részegységének kívánjuk megfeleltetni. A fenntarthatósági eszmerendszer három dimenziója – a gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóság – külön-külön ugyanis értelmezhetetlenek. Együtt viszont képesek valid megoldásokat biztosítani a modern kor és a jövő generációk iránt érzett felelősségünk által generált problémákra.

Mivel a legjobb, ha a suszter marad a kaptafánál, a legjobb az lesz, ha az energetikai területéről veszünk egy szemléletes példát a három dimenzió szoros összefüggéseire.

Meglehetősen leegyszerűsítve a három dimenzió az alábbi tényezőknek feleltethető meg az energiarendszerek tekintetében: környezeti fenntarthatósági dimenzió a rendszer hatásfokának és a megújuló energiaforrások kiaknázásának részarányának feletethető meg; a gazdasági fenntarthatósági dimenziót az érintett vállalkozások gazdasági életképességeként lehet definiálni; a társadalmi fenntarthatóság pedig a fogyasztók terheinek mértéke. Ismétlem még egyszer, ez egy meglehetősen leegyszerűsített megközelítése a három dimenziónak.

Szóval… Az a rendszer, amelyik csak megújuló alapon termelő egységekből áll, sosem lesz valóban fenntartható, hiszen a környezeti dimenzió túlzott előtérbe kerülése nem oldja meg a rendszer gazdasági fenntarthatóságának problematikáját, sőt generálja annak teljesíthetetlenségét. Mert habár a költségek kitermelhetőek – a fogyasztóval meg lehet fizettetni az árakat – az ebből fakadó problémák vagy újabb gazdasági problémákhoz vezethetnek (vállalati költségek és versenyképesség), vagy társadalmi feszültségeket generálnak az energiaszegénység terjedésén keresztül, azaz torzítja a társadalmi fenntarthatósági dimenziót.

Akármelyik dimenziót is helyezzük előtérbe, a rendszer felborul, amely lehet nagyon gazdaságos ugyanakkor környezetszennyező, vagy társadalmilag fenntartható, de az öreg erőművek rendszerből történő kihullását követően gazdaságilag fenntarthatatlan.

Bármilyen területről legyen is szó, éppen emiatt a kiegyensúlyozatlanság miatt elengedhetetlen, hogy minden érintett a fenntarthatóság mindhárom dimenziójának közös egységeként azonosítsa az fogalmat. Minden más nem hogy előrelépést jelent, de sok esetben nagyobb károkat okoz, mintha semmit se tettünk volna.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!