Fejleszteni kell a szállítói láncok fenntarthatóságát

2015. november 20. 15:09 - CHIKANSPLANET

truck-766800_1280.jpgA West Monroe Partners nemzetközi tanácsadó cég felmérése alapján az észak-amerikai szállítói láncok vezetői felismerték a fenntartható működés előnyeit és több mint felük ebbe az irányba fejlesztené tovább vállalkozását. A gyakorlati megvalósítás azonban még nem túl gyakori, hiszen bár a cégek 36 százaléka rendelkezik a következő 1-3 évre vonatkozó fenntarthatósági tervvel, csak 22 százalékuk tervezi megvalósítani azt. A tanácsadó cég ügyvezető igazgatója szerint a gond ott van, hogy hiába kimutatható, hogy az ügyfelek akár többet is fizetnének a fenntartható szállításokért, a cégek nem kezdenek bele a fenntartható rendszerek kiépítésébe, amíg nem látnak konkrét külső példát a befektetés megtérülésére. Pedig kellene.

Az észak-amerikai szállítói láncok is felismerték a fenntarthatóságot szem előtt tartó vállalati modellek előnyeit a West Monroe Partners felmérése szerint. A nemzetközi tanácsadó cég kimutatása alapján az ilyen típusú vállalkozások vezetőinek több mint fele a fenntarthatóság felé mozdulna el cége fejlesztése során, amelyet elsősorban az ez úton szerzett versenyelőny és a brand megítélésének javítása motivál. 

A felmérés azonban nem csak elméleti szinten közelítette meg a kérdést: a résztvevő cégek 36 százalékának van terve az elkövetkező 1-3 évre a fenntarthatóság beépítésére a működésükbe, azonban csak 22 százalékuk tervezi biztosan az ebben foglaltak megvalósítását három éven belül. Ráadásul a West Monroe tavalyi felmérése kimutatta, hogy a fogyasztók több mint fele hajlandó legalább 5 százalékkal többet fizetni, ha a megrendelt árut fenntartható módon szállítják ki hozzá, és legalább 76 százalék várna legalább 1 plusz napot a termékre ugyanilyen okokból kifolyólag.

Ennek fényében kifejezetten meglepő, hogy az intézkedések gyakorlati megvalósítása általában elmarad. Yves Leclerc, a West Monroe Partners ügyvezető igazgatója szerint a szállítói láncok többsége az ügyféligények ellenére nem építi be a fenntarthatósági fejlesztéseket az üzleti modelljébe, hacsak nem látnak konkrét külső példát arra, hogy miként kapja majd vissza a befektetett pénzét.

Az észak-amerikai körülmények viszont nem egyedülállóak, a West Monroe szerint Európában is hasonló, 59 százalékos azon szállítói láncok aránya, ahol a vezetők stratégiai fontosságúnak tartják a fenntartható rendszerek kiépítését. A motivációk szintén ugyanazok; versenyelőny és a cég image-ének javítása, azonban beszédes, hogy ellentétben amerikai kollégáikkal, az európai cégvezetők a gazdasági és nem a környezeti hatásokat nevezték meg, mint a fenntarthatóság elsődleges előnyeit.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr1008094732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reszelő Aladár 2015.11.22. 23:27:05

Amíg a bolygó lerombolása magasabb profittal és magasabb részvényárakkal kecsegtet, addig ezt fogják csinálni.
süti beállítások módosítása