Számos, a fenntarthatóság mintaképeikként működő, a 20. század elején épített vízerőmű a mai napig áramot termel. A folyamatosan karbantartott és felújított erőművek időközben kiegészültek távfelügyeleti rendszerekkel is, valamint hatékonyságnövelő beruházásokat is elvégeztek rajtuk. Az ALTEO által működtetett gibárti egység amellett, hogy energiát termel, műemléknek minősül, tehát védetté nyilvánított kulturális örökség. Az Encs melletti Gibárton 1903-ban épült fel az azóta is működő vízerőmű, ezután néhány évvel, szintén a Hernád folyó szakaszán, 1911-ben létesítették a felsődobszai erőművet. Az erőművek a kulturális örökség részét képezik, és ingyenesen látogathatók, emellett évente körülbelül 7,5 gigawattóra villamos energiát termelnek.

 

A Gibárt település mellett elhaladó Hernád vízenergiáját elsőként Harkányi János báró hasznosította az 1903-ban átadott vízerőmű építésével, ezzel biztosítva a Harkányi uradalom energiaigényét, de emellett a környék lakosainak és a távolabb fekvő Szerencs cukorgyárának is adott áramot. Maga az erőmű üzemvízcsatornás elrendezésű, ami azt jelenti, hogy a folyóvíz egy mesterséges mederbe kerül, ezen keresztül eljut az erőmű berendezéseihez, innen pedig egy csatornán keresztül visszakerül a folyóba. Az erőmű főberendezései azóta is működnek, ezeket a Ganz és Társa Vasöntő Gépgyár Rt. szállította. A tengelyeket a mai napig nem kellett kicserélni.

Amellett, hogy a gibárti erőmű műemléknek minősül, évente átlagosan 3 gigawattóra áramot termel. A mai napig működőképes egység előzetes egyeztetés után látogatható, ami a turisták egyik kedvelt célpontja a vidéken. Olyannyira, hogy az alig négyszáz fős településen végighalad az Országos Kéktúra útvonala is. Az erőmű turbinái a kisebb javításoktól eltekintve 1947-ig zavartalanul működtek, ekkor történt az első nagyobb volumenű, házi főjavítás. Két évtizeddel később, 1967-ben került sor a turbinák felújítására. A régi és az új technológia azonban egyaránt helyet kap az üzem területén. A több mint száz éves rendszerből megmaradt részeket nagyszerűen egészítik ki a modernebb, az üzemeltetés teljesítményét növelő technológiai újítások.



A 20. század első évtizedében a Hernád vízhozama és a már meglévő malomcsatorna kedvező lehetőségeket kínált egy vízerőmű építésére Felsődobszán, Miskolctól 35 kilométerre. Az erőmű 1923-ban esett át egy kisebb változtatáson, amikor is az eredeti fafogazatú hajtómű kúpkerekeit öntöttvas, ívelt nyílfogazatú kerekekre cserélték ki, amelyek a mai napig üzemben vannak.

Az idő múlását jól érzékelteti a képen is látható enyészetnek induló malom és a mellette lévő folyamatosan karbantartott gépház közti különbség.



A vízhozam erősen befolyásolja a termelést, különösen egy kisebb folyó esetében. A Hernád hossza mindössze 286 kilométer hosszú, ebből 118 kilométeren át folyik Magyarországon. Északi szomszédunk, Szlovákia területén még hajózható folyónak minősül, ám az összesen 5436 négyzetkilométernyi vízgyűjtő területből hazánkban mindössze 1136 négyzetkilométernyi található. A vízerőművek melletti folyószakaszok halállománya viszont rendkívül magas, a turbinák által megforgatott oxigéndús víz miatt, ezért a Hernád, és egész Borsod megye ezen része nem csupán a turisták között közkedvelt helyszín, hanem a horgászok körében is.

Ezek a vízerőművek több mint százéves fennállásukkal igazolják azt, hogy az energiatermelés a környezet károsítása nélkül is működhet, valamint azt, hogy a fenntartható fejlődés lehetősége már egy évszázaddal ezelőtt is adott volt.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!