Hamarosan véget ér a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság, amely lassan egy hónapja zajlik, s a meccsnapokon nézők tízezreit csábítja a stadionokba, és millióit szegezi a televíziók és kivetítők elé. A rendező ország egy ekkora sportesemény házigazdájaként számtalan problémával szembesül, amelynek megoldására nincs kitolt határidő, ugyanis nézők milliói várják a nyitómérkőzést, és az azt követő küzdelmeket. Az energetikai ellátásbiztonság, az energiahatékonyság, a hulladékszállítás mind olyan kérdéskör, amely nem biztos, hogy az embereknek egyáltalán eszükbe jut egy Európa-bajnokság kapcsán; pedig éppoly fontos elemei az előkészületeknek, mint a nézők biztonságának biztosítása, vagy a stadionok felújítása.

Jellemzően sem az emberek, sem a média nem szokta megjegyezni, ha minden gördülékenyen zajlik egy sportesemény lebonyolítása során, azonban amikor fennakadás történik, azon évekig lovagol a média. Így történt ez két évvel ezelőtt, a 2014-es VB-n, aminek a legendás futballnemzet, Brazília adott otthont. A legnagyobb problémát a be nem fejezetett stadionok jelentették, a nyitómeccs helyszíne a kezdésre sem készült el teljesen, aminek nagy visszhangja lett a nemzetközi médiában. A tömegközlekedés is hagyott kivetnivalót maga után, egyes városokban annyira elmaradott volt a rendszer, hogy az adott meccsnapokon munkaszüneti napokat hirdettek meg, s aznap az iskolákba sem kellett bemenniük a gyerekeknek.

Miután Nagy-Britannia a Brexit-népszavazás során 52-48 százalékos arányban megszavazta, hogy kilép az EU-ból, felborult a világ. Talán maga az egységállam sem volt felkészülve a végeredményre, ugyanis már több mint 2,5 millióan csatlakoztak ahhoz a kezdeményezéshez, amely egy újabb népszavazást követel az Unióból való kilépésről. A megújuló energiaforrásokat energiatermelésre használó helyi vállalatok nem lehetnek nyugodtak a kilépés után. A létesítési költségek növekedéséhez vezethet, ha az egységállam nem tudja vámmentesen beszerezni az egységeihez szükséges alkatrészeket. A megugró költségek mellett gondot okozhat az Unió nyújtotta innovációk és szakmai támogatás hiánya is. A negatívumok ellenére nem valószínű, hogy egy minden tekintetben nagy jelentőséggel bíró nemzet ne tenne meg mindent, hogy a fenntarthatóságra való törekvés, az ellátásbiztonság és a károsanyag-kibocsátástól energiaszektor – benne a megújulóenergetikával – töretlenül fejlődhessen.

Beszédes, hogy a népszavazás eredményének nyilvánosságra kerülését követő napokban rögtön az újraszavazással foglalkoznak a britek, illetve az aggodalmaskodók számának nagyságát is jelzi, hogy a Google keresőjében két órával az urnazárást követően már az volt az egyik legtöbbször beírt kifejezés, hogy „mi történik, ha kilépünk az Európai Unióból?”. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy röviddel a népszavazás eredményeinek ismertetése után David Cameron, az Egyesült Királyság miniszterelnöke bejelentette lemondását.

Nap meg homok, egyenlő hő – aki valaha is járt már tengerparton vagy a sivatagban és a napsütötte homok égette már a talpát, az az első kettő relációval biztosan tisztában van. S hogy kerül a képletbe az áram, teszik fel sokan a kérdést. Pedig ez egy új alternatív energiatárolási-energiatermelési módszer, amelyet már Olaszországban is sikerrel alkalmaznak. A Nap energiáját alternatív módon hasznosító eljárás nem okoz sem károsanyag-kibocsátást, sem különösen nagy üzemeltetési költségeket. A módszer teljesen más, mint a hagyományos napelemes rendszerek esetében. Az Egyesült Arab Emirátusokban és Olaszországban egyaránt használják az eljárást, amivel a lehető legolcsóbban és leghatékonyabban tárolhatják a Nap energiájából nyert hőt. A technológia lényege, hogy a sivatagi homok kvarc- és karbonát-részecskéi magukba szívják és hatékonyan tárolják a hőenergiát. Az olaszok a forró homokot energiatermelésre is használják, az így előállított elektromos energia pedig akár egy kisváros energiaigényét is képes fedezni.

Az eljárás a homok hőelnyelő és hőtároló képességén alapul, ami meglehetősen jónak számít –a vizet körülbelül négyszeresen múlja felül. Ami az alapanyag kérdését illeti, a sivatagos, vagy tengerparti környezet megfelelő mennyiséget biztosít ahhoz, hogy az említett két régióban energetikai célokra használják fel a kis szemcsés anyagot. A homok egyébként magas kvarctartalma révén jó hővezető és hőtároló.

Egy átlagos személytől körülbelül 1,9 kilogramm szemét keletkezik naponta, ami egyénenként 0,75 kilogrammal több, mint fél évszázaddal ezelőtt. A legnagyobb környezeti kárt azok a hulladékok okozzák, amelyek olyan anyagból készülnek, amelyek egyáltalán nem, vagy csak hosszú távon bomlanak le. Olyan hétköznapokban használt anyagokról van szó, amelyekről nem is gondolnánk, hogy mekkora kárt okozhatnak, ha nem megfelelő helyre dobjuk ki őket használat után. Az üveg lebomlási ideje 1-2 millió év is lehet, míg egy szimpla műanyag szatyornak 500 esztendő kell, hogy ne jelentsen környezetterhelést. A fenntartható gondolkodás az élelmiszeriparban és a logisztikában is fellelhető, sőt, a vállalatok egyre nagyobb mértékben törekszenek a környezettudatos megoldásokra ezekben a szektorokban.

A műanyaghulladékok legalább akkora problémát okoznak, mint a légszennyezés, ugyanis évente több mint 8 millió tonna szintetikus hulladék kerül az óceánokba, ami több tízezer élőlény pusztulását okozza. Mivel ez a hulladék folyamatosan lebeg a víz felszínén, több százmillió négyzetméternyi területen oszlik el, így kevésbé szúr szemet, mint egy szárazföldi szeméthalmaz. Az Ocean Cleanup projekt keretén belül Japán és Dél-Korea között már üzemelnek a víz tetején lebegő hulladék összegyűjtésére hivatott szerkezetek. Az óceánok teljes tisztítása azonban évtizedekig is eltarthat, ezért a megelőzés (szelektív hulladékgyűjtés, fenntarthatóságra nevelés) mellett a műanyag-felhasználást is csökkenteni kellene.

Mintegy tíz évvel ezelőtt, ha valaki azt mondta volna, hogy 2016-ban Magyarország energiatermelésének körülbelül 10 százalékát megújuló energiaforrások biztosítják, legtöbben megmosolyogtatónak tartották volna a kijelentést. Épp ilyen furcsának tűnt egy-egy, szokatlanul halk elektromos autó felbukkanása az utakon. Svante Arrhenius svéd származású tudós már 1896-ban felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy mennyiségű szén-dioxid-kibocsátás globális felmelegedéshez vezethet; kár, hogy megállapítását majd száz esztendővel később kezdték komolyan venni. Valami elindult néhány évtizede a fenntartható gondolkodásra való nevelés útján. Például, egy friss hazai felmérés azt mutatta, hogy a megkérdezettek negyede hajlandó lenne kicsivel többet fizetni azért, hogy kevésbé környezetszennyező eljárással előállított elektromos áramot kapjon, de vállalati szinten is hangsúlyos a megújuló energiaforrások használata az energiaigények biztosítása kapcsán, ezáltal pedig a károsanyag-kibocsátás csökkentése

1955-ben Gilbert Plass, amerikai fizikus kongatta meg a vészharangot azzal a megállapításával, hogy amennyiben egyre több szén-dioxid kerül a levegőbe, az megbolygathatja a légkör üvegházhatását – a földi energiamérleg fontos tényezőjét –, ami a számunkra kellemes éghajlatért felel. A múlt század nyolcvanas éveiben az éves középhőmérséklet növekedni kezdett, ami alátámasztotta, hogy a globális felmelegedés nem légből kapott elmélet. Akkoriban a környezetvédelmi civil szervezetek olyannyira felkapták a témát, hogy pillanatok alatt média-cirkusz alakult ki. Mindenhol olvadó jégsapkákat és árvizeket bemutató fotók keringtek. A hatalmas felhajtás körüli por azonban hamar elült, s mire az emberiség ténylegesen ráébredt, hogy óvni és védeni kell az őt körülvevő szférát, sok idő telt el.

A virtuális erőművek, más néven szabályozóközpontok sok ember számára megfoghatatlan energetikai kategóriát jelentenek, pedig szerepük egyre nagyobb lesz úgy a hazai, mint a globális energiarendszerben. A nagyerőművek dominanciájának kora voltaképpen lejárt, ma már – és még inkább a jövőben - a modern energetikai rendszerek lelkét a kicsi, lokális igényekre szabott erőművek jelentik majd, amelyek decentralizáltan helyezkednek el. A virtuális erőművek ezeket kisebb egységeket rendezik egy nagyobb kapacitássá, és viselkednek úgy az ellátásban, mint egy igazi nagyerőmű. Sajátosságuk, hogy nem csak egy energiaforrásra épülnek, hiszen ma már sok helyen szeles, gáztüzelésű vagy éppen fotovoltaikus egységek rendeződnek ilyen energiatermelő közösségekbe: a virtuális erőművek az energiahatékonyság eddig kihasználatlan pontjait aknázhatják ki azzal, hogy nagyszámú kiserőmű összekapcsolását képesek megoldani oly módon, hogy nem függenek az erőművek által felhasznált energiaforrások fajtájától.

A VPP, azaz Virtual Power Plant, magyarul virtuális erőmű egy szabályozóközpontból és a villamoshálózathoz kapcsolt kiserőművekből áll. Maga a szabályozóközpont folyamatosan adatokat cserél egyrészt a kiserőművekkel, másrészt itthon a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) rendszerével. Az első ilyen „megfoghatatlan” termelési-fogyasztási egységeket az Egyesült Államokban alkalmazták; felhőkarcolók tetejére helyeztek el diesel generátorokat, amelyek áramkimaradás esetén is biztosították a szükséges villamosenergia-ellátást. Később, a kihasználtság növelésére további generátorokat kapcsoltak össze, majd egyesítették a kapacitásokat, így szükség esetén már a rendszerszintű termelésbe is be tudtak csatlakozni, ezzel a fogyasztási csúcsok idején segíthették a rendszer kiegyenlítését.

A Google képkeresőjében barangolva a sok vicces kép mellett érdekes művészeti alkotásokkal is találkozhatunk, amelyek a globális felmelegedés és a klímaváltozás veszélyeire hívják fel a figyelmet. Érdekes látni, hogy a művészet milyen módon reflektál a klímaváltozásra, vagy milyen módon építhető bele a művészeti elemekbe a fenntartható fejlődés. Ez a fajta véleményformálás segíthet felhívni a figyelmet a környezeti problémákra, valamint egyes esetekben úgy járul hozzá az energiatermeléshez, hogy mindeközben művészeti elemként is funkcionál.

A Párizs legnagyobb látványosságának számító, 324 méter magas Eiffel-torony az 1889. évi világkiállításra készült. A több mint 10 ezer tonna tömegű acélmonstrum mindig is megosztotta a franciák véleményét. Több alkalommal is le akarták bontani, egy szélhámos kétszer is eladta ócskavasként, a második világháborúban a német hadsereg pedig fegyvereket akart készíteni belőle. A világ hét új csodája közé is jelölt látványosság idén egy kisebb volumenű, ám a fenntarthatóság szempontjából rendkívül fontos átalakításon esett át: a látványosság két VisionAIR5 típusú szélturbinát kapott.

Amióta csak elkezdtek gombamód szaporodni a szélerőművek a világon, egyre gyakrabban merül fel az igény egy olyan szélturbinára, amely szuperalacsony áron telepíthető, a környezetre gyakorolt hatása a klasszikus megoldásokénál elenyészőbb és adott esetben a közelben lakókat sem zavarják hangjukkal. A szakemberek szerint a megoldást a vortex rendszerű egységek hozhatják el. Ezek olyan lapát nélküli széltornyok, amelyek ahelyett, hogy a tengely forgó mozgását kihasználva állítanának elő elektromos energiát, az örvénylés aerodinamikai hatásait használják, amelynek révén a szerkezet „beremeg”, miközben energiát termel.


A spanyol Wortex Bladeless vállalat egy teljesen új találmánnyal állt elő; egy olyan szélturbinával, aminek nincsenek lapátjai. A végleges konstrukciót még fejlesztik, de a konstrukcióban rejló potenciálokat jól szemlélteti, hogy a támogatók és befektetők kvázi egymásnak adják a kilincset a vállalatnál.

Számos, a fenntarthatóság mintaképeikként működő, a 20. század elején épített vízerőmű a mai napig áramot termel. A folyamatosan karbantartott és felújított erőművek időközben kiegészültek távfelügyeleti rendszerekkel is, valamint hatékonyságnövelő beruházásokat is elvégeztek rajtuk. Az ALTEO által működtetett gibárti egység amellett, hogy energiát termel, műemléknek minősül, tehát védetté nyilvánított kulturális örökség. Az Encs melletti Gibárton 1903-ban épült fel az azóta is működő vízerőmű, ezután néhány évvel, szintén a Hernád folyó szakaszán, 1911-ben létesítették a felsődobszai erőművet. Az erőművek a kulturális örökség részét képezik, és ingyenesen látogathatók, emellett évente körülbelül 7,5 gigawattóra villamos energiát termelnek.

 

A Gibárt település mellett elhaladó Hernád vízenergiáját elsőként Harkányi János báró hasznosította az 1903-ban átadott vízerőmű építésével, ezzel biztosítva a Harkányi uradalom energiaigényét, de emellett a környék lakosainak és a távolabb fekvő Szerencs cukorgyárának is adott áramot. Maga az erőmű üzemvízcsatornás elrendezésű, ami azt jelenti, hogy a folyóvíz egy mesterséges mederbe kerül, ezen keresztül eljut az erőmű berendezéseihez, innen pedig egy csatornán keresztül visszakerül a folyóba. Az erőmű főberendezései azóta is működnek, ezeket a Ganz és Társa Vasöntő Gépgyár Rt. szállította. A tengelyeket a mai napig nem kellett kicserélni.

Az Európai Bizottság új közbeszerzési irányelve 2016. április 18-án lépett életbe, és kiegészíti a zöld beszerzésekre vonatkozó előírásokat. A kiegészítéssel követhetőbbé válik az IT-termékek és -szolgáltatások környezetvédelmi teljesítménye az Európai Unióban. Ennek apropójából készült a 2016-os CeBIT-en egy környezetvédelmi felmérés, amelyen a megkérdezett IT-szakemberek 89 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt három évben a vállalatok egyre inkább törekednek a környezetvédelmi szempontok figyelembe vételére és ökológiai lábnyomuk csökkentésére. A környezetvédők szerint ennél azért árnyaltabb a kép, ők úgy vélik, hogy az IT-vállalatok ugyan gyakran kampányolnak olyan környezettudatos törekvéseikkel, mint az újrahasznosítás vagy a környezetkímélő csomagolás, ezek mellett azonban az olyan égető kérdések, mint a szerverparkok által használt energia csökkentésének fontossága nem kapnak elég nyilvánosságot. Ennek oka a napjainkban viszonylag olcsó áram, így gazdasági szempontból nincs indok a feleslegesen elhasznált árammennyiség csökkentésére.

Egy amerikai környezetvédelmi szervezet, az NRDC (Natural Resources Defense Council) tanulmányából kiderül, hogy az elmúlt évben, csak az Egyesült Államokban működő adatközpontok több mint 91 milliárd kWh-nyi áramot fogyasztottak. Ez a mennyiség elegendő lenne egy New Yorktól kétszer nagyobb metropolisz energiaigényének ellátására egy évig. A szerverparkok áramigénye évről évre csillapíthatatlanul növekszik, 2020-ra elérheti 140 milliárd kWh-t, ami körülbelül 100 millió tonna szén-dioxid kibocsátását jelenti.

A fenntartható fejlődés szempontjából lényegi kérdés a mindennapi használati tárgyak újrahasznosításának lehetősége. Az elektronikai eszközök mindennapjaink szerves részévé váltak, mobiltelefon nélkül már a boltba sem szaladunk le; emellett ott vannak a laptopjaink, zenehallgatásra szolgáló eszközeink, tehát minden olyan elektronikus kütyü, ami nyomtatott áramkört tartalmaz. Ezeket az eszközöket egy-hároméves időközönként lecseréljük, ugyanis meghibásodnak, korszerűtlenné válnak, vagy szimplán – a státuszszimbólum jellegük miatt – új készülékre van szükségünk. A mobiltelefon felhasználók életkorát tekintve rendkívül széles a skála, az kisiskolás gyerekektől az idősebb korosztályig szinte mindenki rendelkezik egy-egy hordozható készülékkel. Az elektronikai hulladék mennyisége ennek következtében rohamosan növekszik, ezért a hulladékfeldolgozás- és az újrahasznosítás egyre fontosabb kérdéseket vet fel majd a jövőre nézve. A nyomtatott áramköri lapok aranyat, platinát és rezet tartalmaznak, ezért újrafelhasználásukra egész iparág épült.

2025-ig a számítástechnikai eszközökből származó hulladékok mennyisége megnégyszereződhet, a kidobott mobiltelefonok száma akár tízszeresére növekedhet. Évente pedig körülbelül 40 millió tonnával nőhet a nyomtatott áramkörök mennyisége világszerte. Az ilyen eszközökből a helytelen hulladékgyűjtésből eredően rengeteg mérgező anyag kerül a környezetbe, pedig a kidobott e-hulladék egyszerre szennyező, ám értékes is; ugyanis újrahasznosítható anyagokat tartalmaz.

Környezetünket azok a folyamatok befolyásolják leginkább, amelyek onnan erőforrásokat vesznek igénybe, a terhelés egyik legismertebb formája pedig a közlekedés okozta károsanyag-kibocsátás, aminek visszaszorításának fontosságát az utóbbi évek során tudatosította magában az emberiség. A tömegközlekedés folyamatos fejlődése – még ha hazánkban ez nem is olyan mértékű, mint a fejlettebb nemzeteknél – nagyban hozzájárul az emisszió visszaszorításához, emellett a technológia fejlődésével az elektromos és hibrid autók is nagy szerepet játszanak a szén-dioxid-kibocsátás mérséklésében. A közlekedés kapcsán azonban gyakran elfelejtjük, hogy a közlekedés fenntarthatósági kérdése nem kizárólag a hagyományos, mérnöki értelemben vett technológiai ismeretekről szól, hanem a célállomás környezeti és társadalmi ismeretekkel harmonizáló megközelítésről is.

A forgalom növekedése jelenleg meghaladja a technológiai és gazdasági intézkedésekkel történő javulás hatását, ami azt jelenti, hogy az üzemanyagfelhasználás és a károsanyag-kibocsátás mértéke globális mértékben növekszik. Ez nem azt jelenti, hogy ezek az erőfeszítések feleslegesek lennének, inkább azt mutatja, hogy a környezeti megoldások nem elegendőek a fenntartható – rövid és hosszú távokra szóló – közlekedés biztosítására.

Nem eget rengető felfedezés, de most éppen az amerikai energiahatékonyságért felelős intézet, az ACEEE, friss tanulmánya erősítette meg, hogy az energiaszektor fenntarthatóságának erősítése elsősorban nem új erőművek létesítésével érhető el, hanem az energiahatékonysággal. Ne feledjük, a legolcsóbb és legtisztább energia az, amit meg sem termelünk. Hazánkban az energiát – áram és hűtés-fűtés – túlnyomó többségben fosszilis energiahordozók felhasználásával állítják elő, ezért kimondottan fontos az energiahatékonyság. És mivel globális szinten a világ energiafogyasztásának mintegy harmadát fordítjuk az épületek fűtésére és hűtésére, érdemes ismét néhány gondolatot az épületenergetikai fejlesztések fontosságának oltárán áldozni.

A nagyvárosok esetében, különösen a sűrűn beépített, kevés zöldterülettel rendelkező belvárosi részeken hőszigetek alakulnak ki, ahol akár öt Celsius-fokkal is melegebb lehet, mint egy természetes környezetben. A 20 foknál melegebb, úgynevezett trópusi éjszakák száma tendenciózusan növekszik. Ezeken a napokon ugrásszerűen megnő a halálozások száma, főleg az idős korosztály tekintetében. Ezt megakadályozandó, a városok és városrészek tervezésekor szükség van a szellőzést szolgáló zöld folyosók kialakítására, a meglévő zöld övezetek és parkosítások beépítését pedig el kell kerülni.

A különböző földrajzi régiók más és más fogyasztási igényekkel rendelkeznek – elég csak mondjuk New York és Budapest, vagy éppen Budapest és egy afrikai falu viszonyára gondolnunk. A nagyobb fogyasztási igényekkel rendelkező térségek más régiók ökológiai tőkéjéből elégítik ki ezt az elvárást. Az igények különbözősége és a termelés-fogyasztás nagymértékű eltérése egy adott régión belül problémát okoz, az egyre növekvő igények kielégítése csakis az erőforrások pótlásával lehetséges. Jellemzően a fejlettebb régiók folyamatosan biokapacitást (a Föld biológiai eltartóképességének mértéke) importálnak a fejletlenebb területekről, amihez a fejlett nemzetközi kereskedelem járul hozzá. A folyamat egyrészt hihetetlen mértékű – a szállításból eredő – környezetszennyezést eredményez, másrészt az emberi bioszféra –és a helyi közösségek – átalakításának túlzott mértékéhez vezet.

A fenntarthatósággal kapcsolatos gondolkodásban egyre gyakrabban és erőteljesebb formában jelenik meg a lokalitás kérdése, azonban a fogyasztás mérsékléséről semmilyen formában nem esik szó, nemhogy dilemmát okozzon; pedig a fogyasztás mértéke a vásárlási- és a használati döntések összessége, amibe beletartozik a „nem vásárlás” lehetősége is. A klasszikus értelemben vett emberi szükséglet definíciója mára teljesen felborult. Ugyan létezik az alapvető szükséglet modellje, amely az emberi élet biofizikai feltételeire koncentrál, emellett mára sokkal fontosabb szerepet kap az olyan szükséglet, ami hozzájárul a társadalmi és pszichológiai szempontból teljes (vagy annak gondolt) élethez. Russel Belk pszichológus szerint „az vagy, amit birtokolsz”. A fogyasztás iránymutatóként szolgál saját magunknak, abból a szempontból, hogy az általunk vásárolt javak szimbolikus tartalmát magunkhoz kapcsoljuk, ezáltal határozzuk meg, és alakítjuk saját személyiségünket.

Egyre több olyan közösségi mozgalom indul, ami az elromlott, meghibásodott eszközök javítására, szemétbe kerülő használati tárgyak újrafelhasználására fókuszál. A fenntartható fejlődés egyik égető problémája a hulladék újrahasznosításának kérdése. Az elhasználódott, nem használt értékeink sorsa a kezünkben van. Mára számtalan olyan kezdeményezés létezik, amivel hozzájárulhatunk a környezettudatos gondolkodás terjedéséhez; ezek a műhelyek elromlott értékeink megjavításával, nem használt ruháink, háztartási kellékeink, bútoraink újrahasznosításával foglalkoznak. Hollandiából ered például a Repair Café ötlete, név szerint Martine Postma újságírónőtől, akit a fenntartható életstílus annyira magával ragadott, hogy elhatározta, egy non-profit rendezvény keretein belül, önkéntesek bevonásával minden elhasználódott holmit igyekszik sokadmagával megjavítani.

A hetente, olykor havonta megrendezett esemény helyszíne változó, a Repair Café elnevezés pedig inkább a műhely-hangulatra utal. Tartottak már Repair Cafét tornateremben, de kávézóban és művelődési házban is. Egy ilyen közönség összetétele mind a nem, mind az életkor szempontjából változatos. Vannak önkéntes ezermesterek, magánvállalkozó mesterek, hobbibarkácsolók, mosógépszerelők, elektronikai szakemberek, akik a javításban segédkeznek; de a másik oldal – akik az elromlott eszközöket hozzák magukkal – ténykedését sem a láblógatás jellemzi. A rendezvény során a nagyközönség rendelkezésére bocsátanak megannyi eszközt, ami egy ilyen barkácsdélutánhoz kellhet, így az elromlott tárgyak tulajdonosai maguk is nekiveselkedhetnek az eszközök megszerelésének. Aki nem boldogul, kérheti a hozzáértők segítségét, vagy a Repair Café által biztosított könyvekből is rálelhet a hiba elhárításának módszerére. Akadnak olyanok is, akik a jó hangulat miatt látogatnak el a rendezvényre, és egy csésze teát kortyolgatva szemlélik, ahogy életet lehelnek egy-egy elromlott laptopba, hajszárítóba, játékba, vagy órába.

Akár napi 3 százalékos fogyasztáscsökkentést eredményez az, hogy tekergetjük az órákat. Az évente kétszeri óraátállítás során a villamos energiát a nyári időszakban takarítjuk meg, ugyanis március 27-én hajnali 2:00 órakor, az óránk előre állításával állunk át a nyári időszámításra, és zárjuk le a normál (téli) időszámítást. A nyári-téli időszámításra való átállásnak számos oka volt a történelem során, mint például az első olajválság, ahol több száz tonna kőolajnak megfelelő energiamegtakarításhoz járult hozzá az óraátállítás. Hazánk 1980-óta megszakítás nélkül alkalmazza az óraátállítási módszert. Európában a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján indul, a normál (téli) időszámítás október 30-án veszi ismét kezdetét.

A hazai villamosenergia-rendszer működtetéséért felelős MAVIR Zrt. évente átlagosan 6 milliárd forintra becsülte az óraátállítás révén megspórolt energia értékét. Az költségeket tekintve ez 120 Megawattóra áram ára. Ekkora mennyiséget mintegy negyvenezer átlagos háztartás fogyasztana el éves szinten.

Az önfenntartó rendszerek közé sorolható maga az élővilág is, amely képes a földi (emberi) élethez szükséges környezetet biztosítani, ám az erőforrások felelőtlen használata nem a fenntarthatóság felé, mindinkább a „felélés” irányába mozdítja társadalmunk életvitelét. A környezetet – legyen az természeti vagy épített – olyan mértékű károsodás érte a Csernobilban és Fukusimában történt atomkatasztrófák következtében, amit még hosszú évtizedekig érezni fognak a jövendő generációk. Az 5., illetve 30. évfordulójához érkezett fukusimai és csernobili katasztrófák jelentős területet és embertömegeket tettek ki krónikus sugárzásnak. A szennyeződés Ukrajnában, Oroszországban és Fehéroroszországban is mérhető a csernobili baleset után, míg a fukusimai katasztrófa következtében, egészen a 250 kilométerre lévő Tokió evakuálása is tervben volt. A környezet visszafordíthatatlan károkat szenvedett, a talaj ahol a lakosság számára az élelmiszert termesztik, vagy a tavak és folyóvizek, ahonnan az ivóvíz származik. Az ilyen esetek esélyének minimálisra csökkentése és a tanulságok nyílt levonása feltétele annak, hogy az atomenergia is a fenntartható energiarendszer része lehessen.

Szomorú évfordulókhoz érkeztünk, 30 esztendővel ezelőtt történt a csernobili szerencsétlenség, 5 éve pedig a fukusimai nukleáris baleset. A két katasztrófa több millió ember életét változtatta meg, a természetet ért szennyezés pedig még évszázadokig érezhető lesz. Több százezer embernek kellett tartósan elhagynia lakhelyét a Fukusima és Csernobil környéki területekről egyaránt. További milliók laknak valamely mértékben sugárszennyezett területeken, akik egyre kevesebb támogatásban részesülnek, az őket érintő védőintézkedésekre pedig egyre kevesebb pénzt szánnak, pedig csak a csernobili katasztrófa során - mivel a rektor tíz napig égett – több százszor annyi radioaktív szennyeződés került a légtérbe, mint a Hirosimára és a Nagaszakira ledobott atombombák felrobbanása után.

A dinamikusan gyorsuló városiasodás és globalizáció következtében a közösségeket is folyamatos formálódás jellemzi, ezek hatásai pedig érzékelhetőek a jövőnket érintő vállalati stratégiák központi irányvonalát illetően is. A fenntartható fejlődés mindenkit érint. Egészen 1992-ig vezethető vissza, hogy nemzetközi egyetértés tapasztalható arról, hogy a fenntartható fejlődésben a nevelésnek kulcsszerepe van. Ekkor zajlott Rio de Janeiróban az ENSZ csúcsértekezlete, amit röviden Föld Csúcsnak is szokás nevezni. A találkozón aláírták a Biológiai Sokféleség Egyezményt (Riói egyezményt), ahol a nemzetközi politika a legmagasabb szinten foglalt állást az emberi társadalom és az élőhelyünk viszonyának meghatározásában. Az egyezmény elsődleges célkitűzése a biodiverzitás megőrzése, elemeinek fenntartható használata.

A nevelés alapjaként szolgáló „fenntarthatósági” oktatás még kialakulóban lévő, de dinamikusan fejlődő szemlélet: alapjaiban újszerű megközelítést igényel, ugyanis a nevelés jelen esetben ránevelést is jelent. Ennek oka egyszerű – nem közeledhetünk ugyanúgy a különböző korosztályokhoz a fenntarthatóságra nevelés tekintetében.

A fenntartható fejlődés elérésében elsődlegesen az üzleti szektor szereplői hozhatnak áttörést ugyanis a szükséges anyagi és humán erőforrások biztosítása nélkül csekély mértékű fejlődést lehet elérni. A civil szervezetek – habár hatalmas know-how birtokában vannak – ezen erőforrások szűkössége miatt elsősorban egyfajta katalizátorként tudnak szolgálni a fenntarthatóság kapcsán úgy országos, mint nemzetközi szinten egyaránt. Ehhez viszont néhány problémát meg kell oldani.

Alapvetően jellemző a nonprofit vállalatokra, hogy nem rendelkeznek kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel, ezért a legfontosabb pont egy európai szintű hálózat kiépítése lenne, amely hálózatban az egyes nemzeti tapasztalatok és megoldások megosztása nemzetközi szinten is hasznosulhatna. Ennek hatásaként együttműködéseket kezdeményezhetnének olyan nemzetközi fenntartható fejlődéssel foglalkozó szervezetekkel, amelyek elsődleges célja a fenntartható fejlődés ösztönzése, így az egyes regionális kezdeményezések akár globális szinten is új eredményeket hozhatnak, elsősorban természetesen nem közvetlenül intézkedések, de elméleti megközelítés és know-how tekintetében mindenképpen.

A cégek sikerének alapvető eleme, hogy működésükbe stratégiai szinten épüljön be a fenntarthatóság. Az FMCG szektorban számos olyan tényezővel élnek együtt a cégek, ami alakíthat egy cég megítélésén. A vásárlók többsége a friss kutatások alapján úgy gondolja, hogy a márkáknak proaktívan kell fellépniük a környezettudatosság kapcsán. Az eladások fokozásának érdekében szükségszerű figyelni erre a területre.

Az FMCG-termékek piacán kiélezett verseny uralkodik, ezért a siker kulcsa olyan részleteken is múlik, mint a fenntartható működésbe történő befektetés. Az ilyen fejlesztések között akadnak olyanok, amelyek azonnal, vannak, amelyek pedig hosszú távon hoznak eredményeket. A társadalmi és fenntarthatósági szerepvállalás egyre nagyobb hatással van az adott cégek megítélésére. A felelősségteljesen működő vállalatok neve összeforr a megbízhatósággal, ezáltal pedig egyfajta véleményvezérekké növik ki magukat.

Érdekes cikk jelent meg nem is olyan régen egy amerikai portálon arról, hogy mit gondol az emberek többsége a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés kérdésköréről. A választ nem elsősorban klasszikus kérdőívezéssel és kutatással igyekeztek felderíteni, hanem a közbeszédben a fenntarthatósághoz és a fenntartható fejlődéshez köthető kifejezéseket vizsgálták. Ennek alapján a fenntarthatósági paradigma teljesen félrecsúszott a széles közvélemény szemében, és sokkal inkább jelent ma már környezet- és klímavédelmet, mint valós társadalmi, gazdasági és környezeti dimenziókra kiterjedő felelős erőforrás-gazdálkodást.

Automatikusan adódik a kérdés, hogy mégis mi a probléma azzal, ha a fenntarthatóság fogalma kapcsán olyan fogalmak kerülnek előtérbe, mint a zöldenergia, a zöld technológiák és megoldások vagy éppen az, hogy környezetbarát? A kérdésre kettős választ lehetne adni: alapvetően semmi, hiszen a fenntarthatósági paradigmának hangsúlyos eleme a környezeti fenntarthatóság; illetve alapvetően minden, hiszen a fenntarthatósági paradigma maga ennél sokkal többet jelent, és kell jelentsen ahhoz, hogy valóban sikerrel felelhessünk meg a fenntarthatósággal kapcsolatos kihívásokra. Hiszem, hogy ez utóbbi a megfelelő válasz a kérdésre.

A luxuscikkek gyártóira is egyre nagyobb nyomás nehezedik, egyre többen várják el, hogy ezek a termékek és vállalkozások is megfeleljenek a fenntarthatósági elveknek. Ennek okai a generációs változás, a közgazdasági eredmények és a változó ízlés. Két luxustermékekkel foglalkozó intézet közös tanulmányban vizsgálta a szektor változásait és a fenntarthatósági szempontok megjelenését.

Itt a blogon már több szektorról is megemlékeztünk a fenntarthatósággal kapcsolatban; volt szó a ruhaiparról, a szállítási szektorról, az élelmiszeriparról és sok másról is. Ezekhez kapcsolódóan született meg a mostani bejegyzés, ami egyúttal egy kicsit rendhagyó is: témánk a luxuscikkek fenntarthatósága.

A francia kormány bejelentette: 1.000 kilométernyi utat fognak leburkolni tartós, a környezeti behatásoknak ellenálló napelemekkel, amelyekkel 5 millió ember áramigényét kívánják fedezni. Emellett Michiganben átlátszó napelemeket fejlesztenek; az olcsóbb, tartósabb perovszkit napelemek pedig már 2017-ben kiskereskedelmi forgalomba kerülhetnek. A napenergiával hőt termelő okosruháktól, a Google napelemes drónjain át az ugandai napelemes buszokig sok irányba fejlődik a napenergia hasznosítása.

A mostani bejegyzés apropóját az adta, hogy a francia kormány bejelentette: 1.000 kilométernyi utat fognak leburkolni tartós, a forgalomnak és az időjárásnak is ellenálló napelemekkel. Érdemes kicsit körülnézni a napelemekhez kapcsolódó fejlesztések között és bemutatni néhány, a technológia lehetséges jövőjét képező, egyelőre még kutatási fázisban lévő megoldást.

A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban gyakran felmerül az energiatárolás kérdésköre, sokan ezt látják kulcskérdésnek előbbiek elterjedése kapcsán. Érdemes mindezt kettéválasztani lakossági és ipari szintekre, hiszen a volumen és gyakran a technológia is különbözik. Ami viszont hasonló, hogy egyelőre az árakkal küzd mind a két oldal, és bár többen jelentettek be új modelleket – lásd Tesla Powerwall, Samsung SDI ESS stb. – ezeket kevesen engedhetik meg maguknak. A kilátások azonban egyáltalán nem rosszak, sőt, most az látszik, hogy éveken belül eljutunk a kívánt technológiai fejlettséghez, ami a megfelelő árakat is magával hozza majd.

A megújuló energiaforrások kapcsán gyakran felmerülő kérdéskör, hogy tisztaságuk vagy éppen megbízhatóságuk mellett is ki vannak szolgáltatva az időjárásnak, így hatékony energiatároló rendszerek hiányában nem biztos, hogy érdemes a megújulók tömeges elterjedéséről vitatkozni. Márpedig igazán hatékony energiatárolásra alkalmas technológiák egyelőre még nem elérhetőek a nagy nyilvánosság számára. Érdemes azonban körüljárni a kérdést, hiszen ez a nem túl távoli jövőben ugyanúgy része lesz életünknek, mint például az elektromos autók vagy a már említett megújulók.

A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség, az IRENA külön tanulmányt szentelt annak a kérdésnek, hogy milyen makroökonomóiai hatása lesz, ha a világ 2030-ra megduplázza a megújuló energiaforrások arányát a globális energiamixben. Az alábbiakban a négy legfontosabb előrejelzést szeretném bemutatni, amelyek a GDP-re, a globális jóléti mutatókra, a munkaerőpiacra és a nemzetközi energiakereskedelemre vonatkoznak. Előre bocsátanám, hogy merész megállapítások következnek.

Nemrég jelent meg a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) Renewable Energy Benefits: Measuring The Economics című jelentése, amelyben azt mérték meg, hogy milyen makroökonómiai hatása lesz annak, ha a világ 2030-ra megduplázza a megújuló energiaforrások arányát a nemzetközi energiamixben. Az alábbiakban a tanulmány négy fő eredményét olvashatják, de ha valaki a teljes anyagra kíváncsi, az is elérhető mindenki számára, innen.