A nemzetközi médiában több olyan írás is megjelent az elmúlt hetekben, miszerint a mezőgazdasági tevékenységek miatt történik a legtöbb erdőirtás. Ugyan az írásokban van igazság, de a helyzet talán mégsem annyira fekete és fehér, mint ahogy azt a cikkek sugalmazzák. Tény ugyanakkor, hogy a helyzet megoldást kíván; méghozzá olyat, amely az erdővédelem nemes célkitűzését éppúgy támogatja, mint a ma már egyre fontosabbá váló mezőgazdasági termelés működtethetőségét. A bolygó növekvő népessége mellett az élelmezés és a fenntarthatóság nem mehet szembe egymással, még akkor sem, ha ezzel egyes jelenlegi fenntarthatósági keretrendszereket alapjaikban kell átírnunk.

A fenntarthatóság és az élelmezés kérdése nem választható el egymástól. Az a bizonyos mérleg egyik oldalra sem billenhet meg. A megoldásokat úgy kell elhelyezni ezen az igencsak ingatag szerkezeten, hogy a stabilitás megmaradjon, egyik szegmens se nőjön a másik kárára.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete felügyeli többek között globálisan az erdőségeket is. Frissen megjelentetett jelentésében a szervezet kitér a mezőgazdaság fejlesztése érdekében kivágott erdők mennyiségére és az ezzel okozott természeti kár nagyságára is. A statisztikák szerint a nagykereskedelmi mezőgazdaság felel az elpusztított erdőterületek 40 százalékáért, emellett a kisebb farmgazdaságok robbanásszerű terjedése volt szintén kiemelkedően kedvezőtlen hatással a környezetre. Az infrastruktúra-fejlesztések, a városiasodás és a települések terjeszkedése, valamint a bányászat ezekhez képest elhanyagolható természeti károkat okoztak az erdő borította területeken.

A tájékoztatóban kitérnek arra, hogy az egyes régiók között jelentős különbség mutatkozik az erdőirtás tekintetében. Például, Latin-Amerikában a nagyüzemi mezőgazdaság az erdőirtások 70 százalékáért felel, ugyanez a mutató mindössze 30 százalék Afrikában, ahol a kisüzemi mezőgazdaság volt a legkártékonyabb. Ebből is látszik, hogy ugyan globális problémával van dolgunk, a megoldás tájegységenként változó.

Az erdőirtás kérdése nem csak az oxigéntermelés miatt fontos: az erdős területek eltüntetése a biodiverzitás csökkenéséhez (élővilág sokféleségének csökkenése/élőlények élőhelyének megszűnése), valamint a természetes védelmi funkciók romlásához (viharok, áradások, szélsőséges időjárás változások elleni védelem) is vezet.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (angolul, rövidítve: FAO) – egyébként igen helyesen – úgy gondolja, hogy az éhezés csökkentése nem a mezőgazdasági termelőterületek növekedésével oldható meg, mindinkább a termelési hatékonyság fokozásával (ilyen például a gépesítés korszerűsítése, a fokozott odafigyelés a növényvédelemre, vagy akár az öntözés rendszerének újragondolása) és egységes, kiépült szociális intézkedésekkel.

A globális problémára ezek tehát olyan megoldások, amely az erdős területek nagyságát is megóvják. Az ENSZ jelentés szerint már több mint húsz országnak sikerült úgy javítani az élelmezés helyzetén, hogy közben csökkentették az erdőirtás mértékét. A legjobb eredményeket Marokkóban, Tunéziában, Törökországban, Chilében és Kínában érték el, ahol nemhogy csökkent a tarvágások területe, de az érintett időszakban még nőtt is az erdős területek aránya.

Vietnámban földreformok révén javítottak a helyzeten, míg Tunéziában külön nemzeti fejlesztési terv keretein belül szorítják vissza az erdős területek pusztulását, ami abban a térségben szoros összefüggésben áll az elsivatagosodás jelenségével. Az érintett régiók tanulhatnak egymástól, és ugyan minden tájegység más környezeti viszonyokkal és termelési szokásokkal rendelkezik, a technológia fejlődése nyújtotta lehetőségeket egységesen használhatják fel.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!