A COVID19 járvány miatt elrendelt korlátozásoktól megriadt fogyasztók több országban kifosztották a boltok polcait. Felmerült, elhúzódó járvány esetén lesz-e mit enni, hiszen a globálissá vált élelmiszer forgalmazási lánc működése a határok lezárása okán akadozni kezdett. Ebben a helyzetben érdemes  átgondolni, vajon tényleg az a legjobb megoldás, hogy a napi betevő sokszor több ezer kilométeres utazás után kerül az asztalunkra? Úgy tűnik, egy brit kisvárosban ráleltek egy fenntarthatóbb megoldásra…

Karanténban lesz mit ennünk?

A magyar társadalom egyik első, ám talán a legmarkánsabb reakciója a járványügyi veszélyhelyzetre a „bespájzolás”, azaz az élelmiszerkészletek felhalmozása volt. Az üres polcok láttán aztán többekben felvetődött a kérdés: egy elhúzódó karantén alatt vajon lesz mit ennünk? Meglepő. Egy Magyarországhoz hasonló mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országban fel sem kéne merülnie annak, hogy nem lesz elég élelmiszer!

Csakhogy a kérdés egyáltalán nem ördögtől való! A globalizáció ugyanis a magyar mezőgazdaságot sem kímélte. Elég, ha végig sétálunk egy magyar falu főutcáján, hogy lássuk a hatásokat: a legtöbb porta udvara üres. Baromfi még csak-csak akad, de sertést és pláne szarvasmarhát csak mutatóban látni. A konyhakertek jó része díszkertté alakult. A statisztikák szerint a magyar agrártermelés zömét ma már professzionális nagygazdaságok adják, az általuk előállított termékek jelentékeny részét külföldön dolgozzák fel. Eközben határainkon túlról nagy mennyiségű élelmiszer érkezik az országba. Brazíliából csirke, Marokkóból paprika, Kínából fokhagyma – hogy csak néhány példát említsünk.

Emiatt fogalmazódhat meg sokakban, hogy amikor a járványügyi intézkedések miatt lezárják a határokat és akadozni kezd a globális ellátási lánc, akkor nem fog-e hiányozni tartósan egy-két termék a boltok polcairól? Az agrárkamara persze azóta választ adott a sokakat nyugtalanító kérdésre: lesz bőven mit ennünk, hiszen a magyar mezőgazdaság kibocsátása jóval nagyobb a belföldi szükségleteknél! Inkább amiatt kell aggódnunk, hogy a GDP-hez jelentős mértékben hozzájáruló agrárexportunk a korlátozások miatt teljesen leáll.

 Miért baj, ha spanyol paradicsomot veszünk?

Sok elemzés olvasható mostanság arról, vajon a járvány és annak következményei miként fogják átalakítani a világunkat? Gyanítom ezek a változások az agráriumot és az élelmiszerkereskedelmet sem fogják elkerülni. Tegyük fel a kérdést: tényleg rendben van-e az, hogy a nap mint nap tányérunkra kerülő ételek összetevői több ezer kilométert utaznak az asztalunkig? Vajon mi fogyasztók elgondolkodunk-e azon, hogy remek dolog ugyan az olcsó spanyol paradicsom, de amikor lehet, nem lenne jobb azt magyar termelőtől megvásárolni?

Szép elképzelés! – mondhatják sokan, de nincs realitása, hiszen nem véletlenül alakult mindez így. A piac törvényei építették ki a mostani rendszert. A spanyol termelő olcsón, egész éven át, megfelelő minőségben és tetszetős kiszerelésben képes paradicsommal ellátni a piacot. Mivel erre a magyar gazdálkodók jó része nem volt képes, a fogyasztók zöme és emiatt a kereskedők is a spanyol termelőtől vásárolnak, a versenyképtelen magyar gazda meg kénytelen-kelletlen felhagyott a paradicsomtermeléssel. A következményekkel, az elszegényedő helyi termelőkkel, az elnéptelenedő falvakkal, a globális élelmiszer ellátási lánc óriási környezeti lábnyomával és a minőséggel, ízekkel sokszor elégedetlen vásárlókkal kevesen törődtek. Eddig.

A mostani járvány, a nyomában járó, várhatóan elég súlyos gazdasági problémák azonban nem csak nehézséget jelenthetnek, hanem lehetőséget is. Lehetőséget arra, hogy változtassunk a szemléletmódunkon, hogy sok mindent másképpen csináljunk mint eddig. Az élelmiszer kereskedelemben is. Gazdálkodóként és fogyasztóként egyaránt. A példa már létezik. Egy angliai 140 ezres kisváros után Preston-modellnek hívják.

Preston és Nyíregyháza

Preston a globalizáció nagy vesztesének tűnt. A helyi ipar nem bírta a versenyt és teljesen leépült, multinacinonális cégeket nem sikerült a térségbe csábítani. Aztán a városvezetés 2005-ben szemléletet váltott és 2018-ra Preston lett Nagy-Britannia legtöbbet fejlődő városi régiója, ugyanis az egész országban itt javultak legtöbbet az élet- és munkakörülmények. Hogyan csinálták? Az agráriummal kezdték. A városi önkormányzat a hatáskörébe tartozó intézményeknek (óvodáknak, iskoláknak)  előírta, hogy helyi termelőktől vásároljanak élelmiszert. Mivel a helyi vállalkozásoknak túl nagy falat volt elnyeri egy-egy pályázatot, azokat „feldarabolták” és külön-külön tendert írtak ki az egyes nyersanyagok (tej, tojás és zöldség) beszerzésére. Ezeken már sikerrel indulhattak a környékbeli termelők.

A megrendeléseknek hála az önkormányzati pénzek nem vándoroltak az ország más részeibe, vagy éppen külföldre, hanem helyben maradtak. Emiatt aztán fejlődésnek indultak a Preston régiójában működő farmgazdaságok, amelyek egyre több munkásnak tudtak megélhetést adni és egyre nagyobb adóbevétellel gazdagították a város költségvetését. A helyben maradó és a termelésbe visszaforgatott pénz több bevételt fialt, mint amennyit a globális gazdaság állami segítséggel a régióba hozott. A bővülő forrásokból Preston munkahelyteremtő és infrustruktúrafejlesztő beruházásokba kezdett, amelyeknek köszönhetően nem csak sikerült megállítania a kedvezőtlen folyamatokat, például a fiatalok elvándorlását, hanem sikerült Nagy-Britannia egyik legélhetőbb szegletévé avanzsálnia.

Preston persze messze van, ám az ott kitalált modell Magyarországon is működni látszik, méghozzá az Európai Unió egyik legnehezebb sorsú régiójában, az Észak-Alföldön. A Nyíregyházi Kosár közösség egy weboldalon keresztül non-profit módon köti össze a termelőket a vevőkkel. Előbbiek feltöltik mit kínálnak eladásra, a vásárlók meg hogy mire van szükségük. Az elosztást a közösség tagjai végzik szabadidejükben, önkéntes munkaként. Jelenleg 40-60 termelő mintegy 150-170 családot lát el a közösségen keresztül.

Az árak ugyan kicsit magasabbak a multinacionális kiskereskedelmi láncok árainál, ám itt nem az ár, hanem az ár-érték arány az elsődleges szempont. A gazdák tudják, miből mennyit kell termelniük és abban is biztosak lehetnek, hogy portékájuk vevőre talál. A vásárlók pedig ismerik azt, akitől vásárolnak (akár meg is látogathatják a gazdákat), ráadásul jóízű, jó minőségű, egészséges élelmiszerhez juthatnak. Már arra is van példa, hogy támogatói jegyek formájában a vevők hitelezték meg a termelők apróbb fejlesztéseit, akik aztán termény formájában fizették vissza a támogatást.

Sokan vélik úgy, hogy a prestoni példa alapján szerveződő bevásárlóközösségek protekcionista szerveződések, amelyek működése sérti az EU termékek és szolgáltatások szabad áramlásáról szóló alapelveit is. Ez azonban nem így van, hiszen a tendereken bárki indulhat, a közösséghez bárki csatlakozhat. Sokkal inkább egy figyelemre méltó kezdeményezésről van szó, amely tompíthatja a globalizáció helyi közösségekre gyakorolt kedvezőtlen hatásait.

Közhely leírni, de tényleg így van: kifordult a világ a sarkából. A modern történelemben még soha nem tapasztalt megtorpanást láttunk az emberi fejlődésben. Minden technológiai, tudományos, társadalmi és kulturális vívmányunk ellenére olyan helyzetbe kényszerültünk pár hét alatt, amelyről nem gondoltuk volna, hogy eljön.

Ráadásul, bizonytalanul tekintünk a jövőbe: mi lesz velünk? Hogyan tovább? Nagyon sok múlik azon, hogy – ahogy Jordán Ferenc hálózatkutató biológus is fogalmazott, tanulunk-e ebből a járványból? Képesek leszünk-e alkalmazkodni? Azt ugyanis már Darwin óta tudjuk, hogy nem az a faj él túl, amelyik a legerősebb, hanem az, amelyik legjobban alkalmazkodik.

Jordán Ferenc, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének vezető tudósa, hálózatkutató biológus a magyar sajtóban elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy baj lehet az újtípusú koronavírusból. A cikk után fél évvel sokan négy fal közé zárva, tömeges leépítések, élet-halál harcra ítélt gazdasági ágazatok és kormányzati mentőcsomagok árnyékában olvashattuk újabb gondolatait a kialakult helyzetről.

Írom ezt úgy, hogy a média ontja az olyan képeket, ahogy emberek tömegesen (!) látogatnak ki a Normafához vagy a Velence Korzóra, a tavaszi napsütést élvezni, vagy ezer fős miséket látogatnak az Egyesült Államokban, mintegy fittyet hányva arra, ami a világon történik. Érthetetlen, pedig tényleg végtelenül egyszerű kellene, hogy legyen: aki sokat mozog, az veszélyben van és másokat is veszélybe sodor.

És, bár ezt leírni nem könnyű a halálos áldozatok száma miatt, most még egyelőre úgy tűnik, hogy akár szerencsésnek is mondhatjuk magunkat. Mert tényleg lehetne sokkal rosszabb is, tényleg jöhetett volna egy brutálisabb, halálosabb vírus, ami nem kímél gyereket, életerős fiatalt, senkit. És pont ezért is olyan nehezen érthető, ami sok helyen zajlik, amit sok ember csinál: ha semmit nem változtatunk, jönni fog olyan is. Ahogy Jordán Ferenc mondja: „Ez most a nagy ziccer, hogy végre tanuljunk az eddigiekből.”

Egy kissé szkeptikus vagyok ebben. Láttunk már több, ennél sokkal durvább betegségeket tarolni a világban. Afrikában nem újdonság ez a helyzet, ahol az szifilisz, aids, tbc, malária vagy ebola folyamatosan szedi áldozatait, több tízezres nagyságrendben, ott az újtípusú koronavírus-járvány csak egy újabb balhés srác a grundon. Mennyire voltunk szolidárisak, mennyire segítettünk, mennyire adtuk fel a sok haláleset láttán mindennapjaink luxusát? Legyünk őszinték: nem nagyon. Nagy kérdés, hogy ezzel az egésszel itt, saját házunk táján hogyan birkózunk meg. Mert ne legyünk álszentek, elő fognak gyorsan kerülni az egyenlőbbek, kiváltságosok, ha már elő nem kerültek. „Ha nincs elég, akkor az általában úgy néz ki, hogy a fehér gyereken van, a többi meg nézi. Erre tartunk most. A népek baráti egymás mellett élése szempontjából ilyenkor mindig rezeg a léc.” – mondja Jordán Ferenc, és nagyon egyet kell értenem vele.

Általában. Ugyanis a pozitívan gondolkodó énem azt mondja, hogy ha sikerült minél több mindenkit meggyőzni, több mindenkihez eljuttatni a helyes gondolatokat, akkor lehet sanszunk arra, hogy most ne így legyen. És ehhez példát is kell mutatnunk, bizony áldozatokat kell hoznunk: át kell értékelnünk eddigi életmódunkat és változtatnunk kell rajta. Alkalmazkodnunk kell a túlélésért.

Persze ehhez kellenek a jó példaképek vezetői szinten is. Ez vonatkozik ugyanúgy a hírességekre, véleményvezérekre, mint a politikusokra. Itt most hamar kiderül, hogy ki a legény a gáton, ki az, aki okosan, megfontoltan, szakértelemmel kezeli a helyzetet. A félrebeszélés nem fog működni, legalábbis egy bizonyos szinten túl nem. Ez is változásra kényszerít minket, mert itt élet-halál kérdésről van szó.

Ha azonban tényleg őszintén szembenézünk magunkkal és nem képmutató, öntelt, „nekem mindent szabad” módon reagálunk a helyzetre, akkor még az is lehet, hogy megerősödve és új normákkal jövünk ki ebből az egészből. És, ha igazat mondunk akkor, amikor népek közötti barátságról beszélünk, még az is lehet, hogy jobban összekovácsolódunk, mint előtte. És talán a jövőben majd azt sem nézzük szenvtelenül, ha egy kontinens a szemük láttára haldoklik.

Hiszem, hogy meg tudjuk csinálni, csak akarni kell. Nem olyan nehéz: a dédapáink és nagyapáink a frontvonalra mentek – nekünk csak az a dolgunk, hogy otthon maradjunk.

Távmunka, távoktatás, home office, digitális oktatás, otthondolgozás, online iskola – nem véletlen, hogy globálisan a legfrekventáltabb szavak közé tartoznak manapság a fentiek: mindezt úgy, hogy pár hete még komoly viták folytak arról, hogy lehet-e otthonról hatékonyan dolgozni. (Az oktatás részét most hagyjuk, az is megér egy misét, de külön érdemes vele foglalkozni.) A munka terén a kényszerhelyzet bizonyította, hogy lehet így dolgozni, de kell hozzá a megfelelő támogatás is. Ezen a téren pedig elképesztő mértékű fejlődést látni.

Vegyük az egyik legnagyobb platform adatait (már csak azért is, mert a többiek még nem közöltek statisztikát eddig.) A Microsoft Teams kollaborációs platform 32 millió napi falhasználóról 44 millióra ugrott egy hét alatt, köszönhetően a COVID-19 járvány miatt kialakult otthon dolgozási és online iskolai gyakorlatnak. Ez 37,5 százalékos felhasználói növekedés! A Microsoft a legutóbbi számok mellett új funkciókról és lehetőségekről is beszámolt, a publikusan elérhető Teams harmadik évfordulóján.

A felhasználószámban történt ugrás azért is mondható komolynak, mert tavaly novemberben 20 millió aktív Teams felhasználót tartottak számon. Akkor a Teams egyik riválisának számító Slacknek 12 millió napi felhasználója volt. Napi felhasználók alatt a Microsoft azokat érti, akik szándékosan (tehát nem kíváncsiságból próbálják ki, vagy kattintanak) indítanak beszélgetést, vagy válaszolnak egy üzenetre, csatlakoznak meetinghez vagy nyitnak ki a platformon fájlt. Mérik a Teams desktop és mobil kliens adatait, valamint az online felületet is.

Pár szót a most bejelentett, és 2020 végéig bevezetésre kerülő újdonságokról: a legfontosabb, szerintem az offline vagy alacsony sávszélességű környezetre kialakított támogatás funkció, amellyel még internetelérés nélkül is tudunk üzeneteket olvasni, illetve ezekre válaszolni. Hasznos funkció még a külön ablakba nyitható chat is, ez már több más üzenetküldő/kapcsolattartó szolgáltatásnál meglévő lehetőség, jó, hogy a Teamsben is elérhetővé válik.

A Skype, Zoom, FaceTime, Messenger, WhatsApp, Viber, egyelőre még a Hangouts és a Google Duo is sok helyen bevett sztenderd lett, operációs rendszertől függően persze. És míg a Skype ingyenes verziójában 24-en lehet részt venni egy beszélgetésben, a kollaborációra a Microsoft a Teamset javasolja inkább, annak minden dokumentummegosztási funkciójával. A Facebook Messengere masszív, egymilliárdos felhasználóbázissal rendelkezik és szintén használható munkára, de valójában inkább alkalmas közösségi életre, barátokkal való csetelésre. Épp a minap söpört végig a neten az, amikor egy olasz pap online misét tartott, és bekapcsolva hagyta a szűrőket – elég jópofa mise kerekedett belőle. A Google hamarosan beszünteti a Hangouts videóhívás funkcióját és a Google Duo felé terel mindenkit, amely platform egyelőre gyerekcipőben jár a többiekhez képest – itt komolyabb konferenciahívás funkciók fognak érkezni a közeljövőben. A WhatsApp, amely 2018-ban a legtöbbet letöltött applikáció lett azzal landolt a sokak kedvenc helyére, hogy kétirányú titkosítással dolgozik. Most jelentettek be egy újlenyomat alapú indítást és kép-a-képben videóchat szolgáltatást is. A Viber is a titkosítással lett nyerő sokak számára, a különböző chatszobákban a résztvevők fájlokat is megoszthatnak egymással. A matricákkal és a játékokkal azonban szintén inkább a közösségi élet kielégítésére koncentráló alkalmazás, mint munkaeszköz.

De milyen egy, a jelen helyzetre jól reagáló, valódi távmunkát támogató platform? A Microsoft által most bejelentett újítások kijelölik az utat a többiek számára is: ezek közül talán a legérdekesebbek azok, amelyek a jelenlegi home office helyzetek tapasztalataiból kiindulva a valós élethelyzetekre adnak választ. A háttérzaj például sokszor eléggé zavaró, ki is alakult olyan „conf call etikett” amelynél a mikrofont csak akkor kapcsoljuk be, ha mi beszélünk, egyébként elnémítjuk. Erre ad választ egy valós idejű háttérzaj-csökkentő megoldás, ami jelentősen javíthat a beszélgetések minőségén.

Jópofa és fontos lehet a „kézfeltartós” mozdulatra érzékeny opció, amellyel különféle funkciók érhetők el, legalábbis ennek ez lenne az értelme. Például a mikrofon folyamatos elnémítgatása helyett az kaphat mikrofont, aki jelzi – és még számtalan hasonló gesztusvezérelt funkciót ki lehet találni.

Még csak az elején járunk ennek a fejlesztési folyamatnak, a piacon mindenki most pozícionálja magát. Kérdés, hogy mikor kapjuk majd meg azt a funkciót, amely gyermekeinket és más, karantén idején az összes idegszálunkon játszó családtagunkat automatikusan távoltart tőlünk, amikor épp egy fontos meetingen veszünk részt. Az pedig senkit se tévesszen meg, hogy alul – jobb esetben is – mackóalsóban tesszük ezt.