„A sport ereje képes megváltoztatni a világot” – mondta a Dél-afrikai Köztársaság egykori Nobel-békedíjas miniszterelnöke, Nelson Mandela, a 2000-es Laureus World Sports Awardson előadott beszédében. Mandela kijelentése helytálló: a sport számos jelentős globális társadalmi történés esetében vált a vélemény, vagy éppen a szolidaritás kinyilvánításának egyik fontos csatornájává. De milyen szerepet tölt be napjaink egyik legaktuálisabb kérdéskörében, a fenntarthatóság, illetve a klímaváltozás ügyében? A héten ezen témakörbe ástuk bele magunkat a blogon.
A sport és a fenntarthatóság kapcsolata rendkívül paradox: egyfelől a legnagyobb sportesemények hatalmas üvegházhatású gáz kibocsátásával járnak, a 2016-os riói olimpia például 4,5 millió tonna szén-dioxid kibocsátásért volt felelős, egy-egy labdarúgó világbajnokság pedig közel hasonló mértékben szennyezi a környezetet. Ugyanakkor az ilyen rendezvények, akár több milliárd főt is számláló nézettségük révén tökéletesen alkalmasak arra, hogy felhívják a figyelmet a fenntarthatóság fontosságára és a klímaváltozás veszélyeinek hangsúlyozására.
A kibocsátás fő forrásai
Az imént említett kibocsátás leginkább három forrásból, az utazásból, az étel-ital fogyasztásból és az infrastruktúrából tevődik össze. Az utazás az emisszió 85 százalékáért felelős, ami nem meglepő, hiszen egy-egy nemzetközi sportesemény apropóján a résztvevő országokból rajongók százezrei kelnek útra. A 2018-as, Oroszországban rendezett foci vb-re körülbelül 5 millióan érkeztek a világ minden tájáról, nem beszélve az országon belüli távolságokból adódó fokozott légi forgalomról. Mindez 1,6 millió tonna szén-dioxid légkörbe jutását idézte elő, amely hozzávetőlegesen félmillió háztartás éves kibocsátásának felel meg.
A szén-dioxid-kibocsátás második legjelentősebb tétele rendszerint az étel, italellátás: a riói olimpia ideje alatt körülbelül 14 millió adag étel fogyott el, amelyre több mint 180 ezer tonna szén-dioxid légkörbe kerülése volt visszavezethető.
Infrastruktúra címszó alatt főként a stadionok, csarnokok, illetve a kiegészítő létesítmények (olimpiák esetében például a külön felhúzott olimpiai faluk és az azokat kiszolgáló közútrendszer) építésének környezetre gyakorolt hatását és kihasználtságát értjük. A riói olimpiai falu építése például nagyjából 1,6 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával járt.
Tokió 2020, az első karbonsemleges olimpia?
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a világ 40 nagyvárosa által alkotott C40 szervezet 2016-ban kiadott, 2030-ig kiterjedő Fenntarthatósági Stratégiájában 5 fókuszterületre – infrastruktúra; beszerzés és forráskezelés; mobilitás; munkaerő; klíma – bontotta a fenntarthatóság témakörét. A stratégia a következő 3 olimpiára – Tokió, Párizs és Los Angeles – koncentrál és olyan aspektusokat is érint, mint a költségeket és a környezetet tekintve is fenntartható lebonyolítás és a transzparens működés. Fő üzenete a sportszervezetek számára, hogy a fenntarthatósági alapelveket ne külön-külön, hanem együttesen implementálják, így kialakítva egy hosszútávon is tartható gyakorlatot.
Egyértelmű szándék, hogy Tokió 2020 legyen az első karbonsemleges világverseny az olimpiai játékok történetében. A cél már csak a város földrajzi elhelyezkedéséből, így a sportolók és a nézők utaztatása okozta ökológiai lábnyom méretéből adódóan is rendkívül ambiciózus, de az olyan infrastrukturális beruházások, mint a hővisszaverő útburkolatok, a vizet magukba szívó járdák, és a sportolókat elszállásolni hivatott olimpiai falu teljes villamos energia igényének megújuló forrásokból történő kielégítése, mind hozzájárulhatnak az eléréséhez. Sokat nyomhat a latban az is, hogy a játékok 58 százalékban már meglévő stadionokban, csarnokokban kerülnek majd megrendezésre.
Előremutató kezdeményezések
Nem csak az olimpiai játékok esetében jelenik meg a fenntarthatóságra való törekvés. A légi forgalomból adódó emisszió semlegesítése az olyan globális szervezetek prioritásai között is szerepel, mint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). Mivel a repülőgépek szén-dioxid-kibocsátásának visszaszorítása egyelőre szinte lehetetlen, a szervezetek ezt más előremutató, klímabarát kezdeményezések támogatásával igyekeznek elérni: a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság esetében például az UEFA szorgalmazta a rendező városokban a tömegközlekedés ingyenessé tételét a mérkőzések idejére.
Világszerte egyre több stadion támaszkodik a megújuló energiákra is: az amszterdami Johan Cruijff Arenát 4 200 szolár panel látja el energiával, a 2022-es Labdarúgó Világbajnokságot rendező Katar pedig 100 millió dollárt költött az infrastruktúra minél környezetkímélőbb kialakítására. A döntőnek otthont adó Nemzeti Stadion (Khalifa International Stadium) esetében pedig a hagyományos rendszernél 40 százalékkal hatékonyabb technológiát – távhűtést – alkalmaznak.
Az étel-ital ellátás esetében a szociális bolthálózatok térnyerése lehet a következő fontos lépés: a modell a megszokott értékesítési lánc rövidítésén alapul, az üzletek közvetlenül a termelőktől szerzik be a termékeket, a nagykereskedők, áruházláncok és raktárak kihagyásával. A globális világversenyek esetében is észrevehetően egyre inkább az említett üzletmodellt használó beszállítók kerülnek előtérbe a hagyományos beszállítókkal szemben.
A sport közvélemény-formáló szerepe
A gyakorlati lépéseken túl a sport figyelemfelkeltő, véleményvezér hatása is egyre több alkalommal nyilvánul meg a legnagyobb sportszergyártók és szervezetek részéről. Az Adidas például 1,8 millió műanyag palack újrahasznosításával készített műfüves pályát Miamiban, az Egyesült Nemzetek Szervezete Fenntartható Fejlődési Célok kezdeményezését támogató Sport and Sustainability International (SandSI) pedig #100daysforsport nevű kampányával hívja fel a figyelmet a klímaváltozás következményeire, többek között a 2020 áprilisában az Északi Sarkon megrendezésre kerülő, „The Last Game” címszó alatt futó jégkorong mérkőzéssel.
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!
