A koronavírus, amely a klímaváltozás elleni harcot is a partvonalra szorítja

2020. március 20. 13:49 - CHIKANSPLANET

gettyimages-1128162568_1.jpg

A COVID-19 kórokozó, vagy ahogy mindenki emlegeti, a koronavírus, mindössze pár hónap leforgása alatt az egész világ életét felbolygatta: a kínai Vuhan városából indult betegség villámgyorsan eljutott a pandémia, azaz a világjárvány státuszig. Mint minden korábbi, hasonló méretű járvány, a COVID hatásai is szerteágazóak: a nyilvánvaló egészségügyi következmények mellett a gazdaság számos ágazata hatalmas kihívásokkal néz szembe az elkövetkező időszakban. De vajon mennyiben befolyásolja a jelenlegi, rendkívüli helyzet a klímaváltozás ellen folytatott harcot?

A levegő tisztább

A koronavírus leglátványosabb velejárója ebben az aspektusban minden kétséget kizáróan a szén-dioxid kibocsátás mérséklődése, amely a közlekedési korlátozások bevezetése és az ipari termelés jelentős csökkenése miatt nem meglepő. Előbb a járvány bölcsője, Kína, majd a legsúlyosabban érintett európai ország, Olaszország felett figyelték meg a szakértők a levegő drasztikus mértékű tisztulását. Főként az ázsiai ország esetében volt feltűnő a károsanyag kibocsátás csökkenése: a Föld elsőszámú légszennyezőjeként számon tartott ország szén-dioxid kibocsátása körülbelül 25 százalékkal csökkent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Olaszország területén szintén figyelemreméltó, műholdfelvételeken is látható módon csökkent a légszennyezettség.

Mi lesz veled, műanyag?

A fenntartható életmód egyik leghangsúlyosabb szempontja, a műanyaghasználat mérsékletére irányuló törekvések ebben az időszakban érthető módon a háttérbe szorulnak. A koronavírus elleni küzdelem nélkülözhetetlen fegyverei a különböző orvosi eszközök, például az egyszer használatos, műtétekhez használt kesztyűk, katéterek, inzulin tollak, vagy a lakosság által is széles körben használt védőmaszkok, így ezen kellékek a megszokottnál nagyobb számban történő gyártása és beszerzése a veszélyhelyzetben prioritássá válik minden ország számára.

Az olyan, elmúlt években tapasztalt pozitív tendenciák terén is kisebb visszalépés figyelhető meg, mint a fenntartható anyagokból készült csomagolások műanyag társaikkal szembeni favorizálása. A vírus terjedésének korlátozása érdekében ugyanis a szállítók igyekeznek minél biztonságosabban lezárni küldeményeiket, amely több műanyag felhasználását jelenti. A vírus Egyesült Államokban való megjelenésekor a Starbucks is határozott lépésre szánta el magát: megtiltották, hogy a látogatók saját maguk által hozott bögrékbe kérjék a kávét, helyette ideiglenesen ismét az eldobható, egyszer használatos papírpoharak kerültek előtérbe.

Jövőkép

A fenti, közvetlen hatásokon túl számos közvetett tényező is befolyásolja a járványügyi vészhelyzet hosszú távú megítélését. Az otthoni munkavégzés kényszerű, globális tesztje elgondolkodtathatja a nagyvállalatokat az utazási irányelveik esetleges megváltoztatásáról, hiszen az olyan, mindenki számára elérhető szolgáltatások, mint a streaming, vagy az egyszerű videokonferencia a személyes találkozók jelentős hányadát ki tudná váltani. Ez főleg az olyan országokban lenne igazán fontos, ahol a nagy távolságok miatt ezek a találkozók csak repüléssel megoldhatóak.

A rendkívüli helyzet a vállalatok home office intézményével kapcsolatos aggályait is szertefoszlathatja. Azon munkakörök esetében, ahol a mindennapi feladatok elvégzéséhez nem lenne feltétlenül szükséges fizikailag egy helyen tartózkodni a kollégáknak, az otthoni munkavégzés szélesebb körben elérhetővé tétele kézenfekvő döntés lenne. Arról nem is beszélve, hogy ilyen módon az irodaházak, vállalati központok fenntartása, üzemeltetése is jóval kevesebb forrást emésztene fel.

A koronavírus okozta rendkívül helyzet legfontosabb leckéje viszont egyértelműen az emberi empátia területén keresendő: mivel a járvány nem válogat, az országok összetartása kritikus ezekben az időkben, legyen szó a vakcina fejlesztéséről, majd siker esetén terjesztéséről, az adott országban külföldinek minősülő betegek ellátásáról, vagy a jó gyakorlatokkal kapcsolatos tudásmegosztásról. Ez pedig a kórokozó legyőzését követően a klímaváltozás elleni harcban is segítségünkre lesz.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

 
4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr6715538272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hungryhorse 2020.03.20. 16:32:08

Amikor életről-halálról van szó, a kutyát sem érdeklitek a zöld marhaságaitokkal.
Szent grétátok elpárolgott, a méregzöld marhaságokkal együtt és a tisztuló környezet munkanélküliek millióit, csődbe ment vállalkozások százezreit jelenti.
Értelmes embereknek legalább is.

Eközben semmiféle "összetartás" nincs az országok között.
A legjobb példa erre az a merkel, aki a magyarok és csehek által megrendelt, kifizetett járvány elleni védekezéshez szükséges felszerelést einstandolta, minden létező eu. szabályt semmibe véve.

A tudományos együttműködés is korlátos, mert irdatlan pénzekről van szó - aki kifejleszt bármit, ami használ a vírus és a szimptómái ellen, az nagyot kaszál. Aki pedig nem, vagy lemarad, annak nem jut semmi.

Az unió lényegében megszűnt, képtelen bármire, még látszattevékenységet se folytatnak.
Az eü. területért felelős biztos elpárolgott.
A schengeni rendszer migránsok miatt amúgy is sérült romjaival együtt vált semmivé.

Minden nemzet a saját problémájával van elfoglalva, még számos helyen még a kishatárforgalom helyreállítása is gondot jelent.
Nagy tanulság.
A libsi világnak vége, a globalizáció is megbukott, a kínai gyógyszergyártáson és alkatrészellátási gondokon, új világot építenek a nemzetek, ha a ragálynak véget vetnek.

na4 2020.03.25. 21:08:50

Teljesen felesleges klímaváltozás ellen harcolni, mert az olyan, mintha az eső ellen harcolnánk. Mindig is volt, van és lesz is, mivel nem tőlünk függ. Amiért harcolni kell az az a hatékony környezetvédelem: szemetelés, pazarlás drasztikus csökkentése, szelektív szemétgyűjtés, folyamatok hatékonyságának növelése, a tiszta víz, az ivóvíz védelme, műanyag hulladék csökkentése, gyűjtése, újrahasznosíts, légszennyeződés csökkentése, mérgező anyagok gyűjtése, semlegesítése, stb.

marosila 2020.03.26. 00:36:35

A zöld marhaság arra jó, hogy felnyissa szemet, mégis igazuk van, a kinyílt utazási hülyeség, az olcsó turizmus, a nyaraló hordák mint sáskák pusztítják eme a remek Földet. Az UTAZÓK lettek a koronavírus okai, innentől kezdve pedig fel kell készülni arra, hogy ez így az ÚR 2020 utáni éveiben már nem fog működni.

Jön ez a nagyon ostoba Trump és lényegében ott úszik el Amerika a saját kezei közül mert egy propaganda gépezet nagyon lassan tud reagálni egy természettudományból építkező valóságra. Ez van itthon is, nézd meg itthon a sajtótájékoztatókat. Adatokat sem mernek mutatni lebontva járásokra, megyékre. Már most a pi*jukat féltik, a 22es választásra már csak rendeleti kormányzással mernek belemenni.

Most öntik bele a szomszédok is az ezer milliárdokat a gazdaságukba itt meg bemutattak fél százalékos GDP programot, amikor kétszámjegyű lesz a csökkenés.
Lesz összeurópai összefogás, biztos lehetsz benne, ez olyan mint a háború utáni évek. Az a kérdés, mi kapunk e koronavírusos Marshall tervet, vagy megint mehetünk a lézengő ruszkikhoz úgy bezárva határokat, hogy az utolsó élő dolgozó szakmunkás és szellemi agy kihúz ebből papír gránitszilárdságú feudalizmusból.

De toljunk még pár tizmilliárdot az egyháznak is pluszba meg a haveroknak hátha attól jobb lesz a távoktatásos kréta rendszer az állami közoktatásban és bajba jutott NER cégek hátha nem részvényvásárlásokra költik a megmentő csomagot hanem az utolsó alkalmazottaikra szórják el a támogatást.

marosila 2020.03.26. 00:39:58

@na4: Ez teljesen lehetetlen amit felsorolsz, mert a ner rendszerébe ez nem fér bele, mert nem írték meg a forgatókönyvet még ahhoz, miként lehetne belőle minden pénzt ellopni. :)
süti beállítások módosítása