Közhely leírni, de tényleg így van: kifordult a világ a sarkából. A modern történelemben még soha nem tapasztalt megtorpanást láttunk az emberi fejlődésben. Minden technológiai, tudományos, társadalmi és kulturális vívmányunk ellenére olyan helyzetbe kényszerültünk pár hét alatt, amelyről nem gondoltuk volna, hogy eljön.
Ráadásul, bizonytalanul tekintünk a jövőbe: mi lesz velünk? Hogyan tovább? Nagyon sok múlik azon, hogy – ahogy Jordán Ferenc hálózatkutató biológus is fogalmazott, tanulunk-e ebből a járványból? Képesek leszünk-e alkalmazkodni? Azt ugyanis már Darwin óta tudjuk, hogy nem az a faj él túl, amelyik a legerősebb, hanem az, amelyik legjobban alkalmazkodik.
Jordán Ferenc, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének vezető tudósa, hálózatkutató biológus a magyar sajtóban elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy baj lehet az újtípusú koronavírusból. A cikk után fél évvel sokan négy fal közé zárva, tömeges leépítések, élet-halál harcra ítélt gazdasági ágazatok és kormányzati mentőcsomagok árnyékában olvashattuk újabb gondolatait a kialakult helyzetről.
Írom ezt úgy, hogy a média ontja az olyan képeket, ahogy emberek tömegesen (!) látogatnak ki a Normafához vagy a Velence Korzóra, a tavaszi napsütést élvezni, vagy ezer fős miséket látogatnak az Egyesült Államokban, mintegy fittyet hányva arra, ami a világon történik. Érthetetlen, pedig tényleg végtelenül egyszerű kellene, hogy legyen: aki sokat mozog, az veszélyben van és másokat is veszélybe sodor.
És, bár ezt leírni nem könnyű a halálos áldozatok száma miatt, most még egyelőre úgy tűnik, hogy akár szerencsésnek is mondhatjuk magunkat. Mert tényleg lehetne sokkal rosszabb is, tényleg jöhetett volna egy brutálisabb, halálosabb vírus, ami nem kímél gyereket, életerős fiatalt, senkit. És pont ezért is olyan nehezen érthető, ami sok helyen zajlik, amit sok ember csinál: ha semmit nem változtatunk, jönni fog olyan is. Ahogy Jordán Ferenc mondja: „Ez most a nagy ziccer, hogy végre tanuljunk az eddigiekből.”
Egy kissé szkeptikus vagyok ebben. Láttunk már több, ennél sokkal durvább betegségeket tarolni a világban. Afrikában nem újdonság ez a helyzet, ahol az szifilisz, aids, tbc, malária vagy ebola folyamatosan szedi áldozatait, több tízezres nagyságrendben, ott az újtípusú koronavírus-járvány csak egy újabb balhés srác a grundon. Mennyire voltunk szolidárisak, mennyire segítettünk, mennyire adtuk fel a sok haláleset láttán mindennapjaink luxusát? Legyünk őszinték: nem nagyon. Nagy kérdés, hogy ezzel az egésszel itt, saját házunk táján hogyan birkózunk meg. Mert ne legyünk álszentek, elő fognak gyorsan kerülni az egyenlőbbek, kiváltságosok, ha már elő nem kerültek. „Ha nincs elég, akkor az általában úgy néz ki, hogy a fehér gyereken van, a többi meg nézi. Erre tartunk most. A népek baráti egymás mellett élése szempontjából ilyenkor mindig rezeg a léc.” – mondja Jordán Ferenc, és nagyon egyet kell értenem vele.
Általában. Ugyanis a pozitívan gondolkodó énem azt mondja, hogy ha sikerült minél több mindenkit meggyőzni, több mindenkihez eljuttatni a helyes gondolatokat, akkor lehet sanszunk arra, hogy most ne így legyen. És ehhez példát is kell mutatnunk, bizony áldozatokat kell hoznunk: át kell értékelnünk eddigi életmódunkat és változtatnunk kell rajta. Alkalmazkodnunk kell a túlélésért.
Persze ehhez kellenek a jó példaképek vezetői szinten is. Ez vonatkozik ugyanúgy a hírességekre, véleményvezérekre, mint a politikusokra. Itt most hamar kiderül, hogy ki a legény a gáton, ki az, aki okosan, megfontoltan, szakértelemmel kezeli a helyzetet. A félrebeszélés nem fog működni, legalábbis egy bizonyos szinten túl nem. Ez is változásra kényszerít minket, mert itt élet-halál kérdésről van szó.
Ha azonban tényleg őszintén szembenézünk magunkkal és nem képmutató, öntelt, „nekem mindent szabad” módon reagálunk a helyzetre, akkor még az is lehet, hogy megerősödve és új normákkal jövünk ki ebből az egészből. És, ha igazat mondunk akkor, amikor népek közötti barátságról beszélünk, még az is lehet, hogy jobban összekovácsolódunk, mint előtte. És talán a jövőben majd azt sem nézzük szenvtelenül, ha egy kontinens a szemük láttára haldoklik.
Hiszem, hogy meg tudjuk csinálni, csak akarni kell. Nem olyan nehéz: a dédapáink és nagyapáink a frontvonalra mentek – nekünk csak az a dolgunk, hogy otthon maradjunk.
Idén lesz 5 éve, hogy az ENSZ 2015-ben meghatározott 17 Fenntartható Fejlődési Célt (Sustainable Development Goal), amely 2030-ra bizonyos konkrétumok elérését tűzte ki célul, úgy mint megszűntetni az extrém (1.25 dollár/nap alatti) szegénységet vagy elérni, hogy a világ összes gyermeke nemtől függetlenül legalább alap szintű oktatásban részesülhessen. Az elmúlt időszakban nemcsak világ szinten, de Magyarországon is történt előrelépés a célok megvalósításában, ám a 2030-ra kitűzött globális változások még messzinek tűnnek a jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzethez képest. Az üzleti szféra szereplői felelősséggel tartoznak környezetünk iránt, de sajnos még nincs kiforrott gyakorlat, amely globális lépésekre ösztönözheti a cégvezetőket. A fenntarthatósági jelentés készítésének gyakorlata hazánkban ugyan még gyerekcipőben jár, de talán megfelelő löketet adhat a nagyvállalatoknak, hogy valóban a tettek mezejére lépjenek.
A génmódosítás és a génszerkesztés kétségtelenül az elmúlt évtizedek egyik legmegosztóbb, és egyben egyik legizgalmasabb tudományos témájának bizonyult. Rengeteg olyan kiaknázatlan lehetőséget tartogat még magában ez a szakterület, amelynek – a törvényi szabályozást leszámítva – csak az emberi kreativitás, illetve az etika szabhat gátat. Az élelmiszeriparban már évek óta 
Lassan elérkezünk ahhoz a pillanathoz, amikor a karbonsemlegesség megkerülhetetlenné válik, és drasztikus lépésekre lesz szükség ahhoz, hogy visszafordítsuk a kritikus szinteket döngető szén-dioxid-kibocsátásunkat. Éppen ezért sürget átfogó intézkedéseket az Európai Bizottság új elnöke, Ursula von der Leyen, közzétették ugyanis a 
Mérföldkőhöz érkezhet a környezetkárosítás ellen folytatott több évtizedes küzdelem: a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) éves találkozóján John Licht nagykövet azt nyilatkozta
Beköszöntött a december és ezzel újra el is jött a karácsonyi dömping ideje. Újra aktuális tehát leporolnunk azt a témát, hogy melyek azok a karácsonyi kellékek, amelyek esetében érdemes azok környezetre gyakorolt negatív hatásaira is gondolnunk. E heti bejegyzésünk célja, hogy tisztán lássuk, hogy a karácsony elengedhetetlen kiegészítőinek – mint például a csomagolópapír, vagy a fényfűzérek – túlzott használata milyen károkat okoz környezetünknek.
Az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvend az Amerikából induló Black Friday, amely keretében a kereskedők hatalmas akciókkal várják a vásárlókat. Az év egyik legnagyobb forgalommal járó napját a tömegnyomor, a hosszú, akár napokon át tartó sorban állás, és gyakran a kiugróan magas költekezés jellemzi. Az ünnepi szezont felforgató ünnep már javában begyűrűzött hozzánk is és lassan felváltja a karácsonyi vásárlásokat is.
Fojtogató szmog keseríti meg a lakosok életét Új-Delhiben hetek óta, ahol mostanra olyan kritikussá vált a levegő minősége, hogy egészségügyi vészhelyzetet hirdettek. A szmognak egyénenként eltérő egészségügyi hatásai lehetnek: könnyező szemek, kiszáradt, kaparó torok és fullasztó köhögés. A legtöbben természetesnek vesszük, hogy tiszta levegőt tudunk belélegezni, a világ másik felén azonban odáig fajult a helyzet, hogy már fizetni kell a tiszta levegőért.
Aligha ér minket meglepetés annak hallatán, hogy a Föld nem sokáig képes már eltartani minket, tekintve, hogy hamarosan tízmilliárd ember fog rajta élni. A táplálkozás terén számos kihívás előtt áll az emberiség, az éhezés ugyanis napjainkban is egy rendkívül jelentős probléma. Az óriási ökológiai lábnyommal rendelkező hústermelés az egyre csak növekvő húsfogyasztással folyamatosan nő, a mai mezőgazdasági gyakorlatok pedig korántsem nevezhetők fenntarthatónak. Létezik egy egyre népszerűbb alternatíva, ami megoldást jelenthet a problémára: a rovarok fogyasztása.
Idén szeptemberben egy nemzetközi kezdeményezés keretében a világ különböző pontjain összesen hetvenezer ember kezdett szemétszedésbe. Az akció célja azon túl, hogy tisztábbá tegye a környezetet, az is volt, hogy adatokat gyűjtsenek a környezetet elárasztó szemétkupacokról, illetve azok előállítóiról.
Egyes számítások szerint 2050-re évente mintegy 110 millió tonna elektronikai hulladék keletkezhet, a hulladékok ezen válfajáról azonban mégis viszonylag kevés szó esik, pedig az e-hulladék mennyisége jelentős mértékben növekszik. Annak ellenére pedig, hogy ideális alapanyag az újrafeldolgozásra, ezen gyakorlat mértéke nagyon alacsony.