Napjainkban kevés olyan területet övez akkora érdeklődés a fenntarthatóság szempontjából, mint az energetikai megoldások fejlesztése, az energetikai rendszerek működtetése. Ezen területek egyike a logisztika és a szállítmányozás. Az Európai Unió felmérése szerint az öreg kontinens széndioxid kibocsátásnak negyede a közlekedési szektorból származik. Ezzel az iparág az energia szektor után a második helyet foglalja el a dobogón. Nem véletlen, hogy egyre több szakmai és civil szervezet foglalkozik a fenntartható – más néven zöld – logisztikai megoldások kutatásával. De mitől is lesz valóban fenntartható a logisztika?

A kérdés jóval túlmutat azon, hogy közúton, vasúton, levegőben vagy éppen hajóval szállítjuk-e a termékeket a gyártótól vagy termelőtől a felhasználókig. Ez is fontos része ugyan az egyenletnek, de közel sem minden.

Fehér könyv, zöld könyv, célkitűzés-katalógus. Nehéz lenne eldönteni egy képzeletbeli dokumentumgyártási vetélkedőt az EU és az ENSZ között. Az utóbbinál éppen mostanában áll fel az a ki tudja hányadik új testület, amelynek feladata, hogy globális célkitűzéseket fogalmazzon meg a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban. A szándék nemes: a világszervezet fel akarja oldani a fenntarthatóság és a gazdasági fejlődés között gyakran felmerülő ellentmondást. És mivel a feladat nagyon nehéz, a régóta bevált bürokrata-tanácsot követik: ha egy problémát nem tudsz megoldani, hozz létre egy bizottságot.

Az ENSZ jó húsz évvel ezelőtt fogalmazta meg a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos célkitűzéseit. A megvalósításuk pedig azóta is várat magára. Ezzel kapcsolatban a fő gond az, hogy a célkitűzések továbbra is meglehetősen homályosak, illetve hogy sok esetben nem veszik figyelembe, milyen következményei vannak a fenntarthatóság kritériumának a fejlődéssel kapcsolatos más prioritásokra. Nem bürokrata nyelven ez utóbbi annyit jelent, hogy a fejlődő országok gazdasági növekedéséről, az életszínvonal emeléséről szóló kívánalmak sok esetben nem valósíthatóak meg a valóságban úgy, hogy közben valamilyen módon ne sérüljön a fenntarthatóság.

A számítógép, mint a papírkímélő, virtuális, energiatakarékos jövő letéteményese – halljuk lépten-nyomon. Csakhogy ez mítosz. A nagy szerverek, az egyre gyorsabb internetes adatforgalom fenntartása, illetve az otthoni számítógép-használat mostanra óriási energiatemetővé nőtte ki magát. Az informatikai és kommunikációs eszközök jelenleg már nagyobb ökológiai lábnyommal rendelkeznek, mint a légiközlekedés. Ráadásul kevés másik terület van, ahol az áramfogyasztás akkora része menne pocsékba, mint az informatikában.

A kilencvenes években sokan hittek abban, hogy az internet és az elektronikus kereskedelem terjedésével csökkenteni lehet majd az energia- és nyersanyag-felhasználást, és ezzel is elő lehet segíteni a klímaváltozás elleni harcot. Hiszen az internet már meglévő infrastruktúrára épült, a számítógépek által lehetővé tett távmunkától és elektronikus bevásárlástól pedig a közlekedés energiafelhasználásnak látványos csökkenését várták. Sajnos időközben teljesen egyértelműen megmutatkozott, hogy az internet egyáltalán nem olyan „tiszta”, mint ahogyan azt korábban propagálták.

Példamutatás, pótcselekvés vagy okvetetlenkedés? Vajon melyik szó jellemzi a legtalálóbban az EU klímaváltozás elleni harcát? A válaszhoz újabb adalékkal szolgál az az uniós intézkedés, amelynek következtében 2012 eleje óta a légközlekedést is be kell vonni az emissziókereskedelem rendszerébe. Mivel a rendelkezés az összes nem európai illetőségű, de az EU területén célállomással rendelkező légitársaságra is vonatkozik, az USA, Kína és Oroszország is kardcsörtető reakciókkal igyekszik védeni saját cégeinek gazdasági érdekeit az „utópista” uniós politikával szemben. Amennyire valóságtól elrugaszkodott, átgondolatlan lépésnek tűnhet egyeseknek az uniós klímapolitika, ugyanúgy nehéz komolyan venni a partnerek által beígért harcias ellenintézkedéseket. Ez már csak azért is nehéz, mert mint tudjuk, a „végén úgyis mindent az utas fizet”.

A légi közlekedés a becslések szerint a globális szén-dioxid-kibocsátás 2 százalékáért felelős, ezen felül hozzájárul az ózonképződéshez is, valamint a repülőgépek által húzott kondenzcsíkok egyes szakértők szerint a globális klímaváltozásban is szerepet játszik. Az EU emissziókereskedelmi rendszerét (ETS) a 2008-as újraszabályozás során a légi forgalomra is kiterjesztették. Ennek értelmében 2012 elejétől az európai illetőségű, illetve az európai célállomással rendelkező nem európai légitársaságok a 2020-ig tartó időszakban minden évben kötelesek igazolni, hogy a működésükhöz elegendő szén-dioxid-kibocsátási engedéllyel rendelkeznek. Az ügy külön pikantériája és egyben az EU-n kívülről érkező heves reakciók legfőbb kiváltó oka az, hogy a szabályozás értelmében a nem európai cégek nemcsak az EU feletti szakaszok, de a teljes útvonal alatt történő kibocsátást kötelesek kvótákkal fedezni. Vagyis például egy amerikai légitársaság tengeren túli járatának teljes Európán kívüli része is kvótaköteles.

Az energiahatékony technológia önmagában nem csodaszer. Annak a tudatában, hogy úgyis takarékos autó, mosógép vagy tűzhely van a birtokunkban, hajlamosak vagyunk többet használni, és ez legrosszabb esetben a kevésbé hatékony eszköznél akár nagyobb összfogyasztást is eredményezhet végül. Vagyis gazdasági növekedés és a környezetvédelem a zöld technológiák alkalmazásának ellenére is nehezen kibékíthető fogalmak.

Takarékos izzók, hibrid meghajtású autók, szuperhatékony mosógépek: az energiatakarékos termékek sora szinte már beláthatatlan. A kellően borsos áron mért zöld technológiákat használókat jó érzéssel tölti el a tudat, hogy az igényes, környezetbarát termékek fogyasztóinak elit táborához tartozhatnak. Úgy érezhetik, vásárlásaikkal kellőképpen kivették részüket a klímaváltozás elleni és a környezetvédelem melletti nemes harcból.

A szándék megvan, de kevés vállalatvezető van tisztában a lehetőségekkel

Akár 10-15 százalékkal is csökkenthetők lennének a céges energiaszámlák az energiabeszerzések tudatos tervezésével és némi szemléletváltással. Mindez a vállalatoknak egy fillérjébe sem kerül, azonban ha a cégvezetés úgy dönt, némi befektetés árán a megtakarítást akár a duplájára is emelhetik. Legalábbis ezt az érdekes tapasztalatot tudtuk levonni az ALTEO energiagazdálkodási üzletágának belső felmérése alapján. Ugyanakkor tapasztalatuk, hogy a magyar cégek szeretnének faragni energiakiadásaikon, lenne is min megtakarítani, de nagyon kevesen vannak tisztában a lehetőségekkel. És ez baj! A forráshiányon az uniós pénzek átcsoportosítása segíthet. Közszolgálati blog bejegyzés következik!

Azt tapasztaltuk, hogy a két legnagyobb akadálya a céges energiakiadások lefaragásának, hogy a vállalatvezetők vagy nem tudják, mihez kezdjenek, vagy ha tisztában is vannak a lehetőségekkel, akkor sem mernek lépni, hiszen az energia sokuk számára ismeretlen terület. Pedig ha vennék a fáradtságot, némi utánajárást követően például már az energiabeszerzési szerződések megversenyeztetésével jelentős, akár 10 százalékos megtakarítást is elérhetnének. Ne felejtsük el, hogy ez egy versenypiac, mindenki ügyfelet akar szerezni magának, és mindig lehet olyan energiakereskedőt találni a piacon, akinek van egy jobb ajánlata!
 

Ahogy arra számítani lehetett, a 160 milliárd forintnál lényegesen kisebb összeget sikerült végül a kormánynak átcsoportosítania az uniós közlekedésfejlesztési források területéről az energetikába. Összesen 94 milliárd forint került át, amelyből 40 milliárd áll majd rendelkezésre a megújuló források kapacitásának növelésére, 54 milliárd pedig az energiahatékonyság javítására. Ugyanakkor valószínűleg nem nagy baj, ha elhúzódó, adott esetben nem is feltétlenül teljes mértékben indokolt nagyprojektek helyett részben inkább kisebb volumenű zöld energetikai fejlesztésekre fordítjuk az EU-s forrásokat. A társadalmi érdeklődés pedig óriási: a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) már nyár elejére forráshiányossá vált.

Tekintettel arra, hogy az úgynevezett nagyprojektekre úgy tekint az Európai Bizottság, mint saját szívügyeire, nem okozhatott különösebb meglepetést ez a közel 70 milliárd forintos különbség a kormány tervei és a végeredmény között. Brüsszel egyébként elsősorban a vasútfejlesztés favorizálása miatt nem volt hajlandó átengedni ezt az összeget a Közlekedési Operatív Program ilyen célokra elkülönített keretéből. A vasút persze, mint fenntartható közlekedési mód szintén szolgálhat környezetvédelmi célokat, ugyanakkor a MÁV állapotát és feneketlen bendőjét figyelembe véve felmerülhet a kérdés, hogy hol hasznosulhat jobban néhány tízmilliárd forintnyi forrás. Ez az összeg a MÁV esetében akár mindenfajta érzékelhető hatás nélkül is felszívódhat a rendszerben, miközben ennyi pénzből sok vállalkozás vagy nonprofit szervezet esetében végre lehet hajtani látványos energetikai fejlesztéseket.

Zöldül az Egyesült Államok hadereje

Zöldnek lenni szexi, zöldnek lenni kötelező, zöldnek lenni megéri. Nagyjából talán e köré a három érv köré lehet csoportosítani, hogy egyes szervezetek miért nyitnak a fenntartható energetikai megoldások irányába. Érdekes, hogy ez a szemléletmód nem csak a háztartásokat vagy a cégeket, de olyan állami (erőszak)szervezeteket is elért, mint az amerikai fegyveres erők. Márpedig a hírek alapján a fenntarthatóság és a megújuló energiaforrások használata – talán találóbb kifejezés, hogy kihasználása – az egyik legnagyobb hadsereg vezetőinek is kiemelt projektje lett az elmúlt években. Olyannyira, hogy az amerikai hadügyi vezetés 2020-ra ötven százalékra akarja növelni a megújuló energiák részesedését a hadsereg energiaellátásában. És mit olyan sokszor korábban, a fejlesztések eredménye idővel civil elhasználásra is elérhető lesz. És ez már minket is érint. Mai írásomban az elérhető információk közül mazsolázok, tanulságosak.

Mielőtt azt hinnénk, hogy a világ egyik legerősebb hadserege emberbaráti okok miatt fordul a tiszta technológiák felé érdemes megnézni a nyers számokat. Merthogy a nagy felbuzdulás oka természetesen a növekvő költségek (1 gallon üzemanyag Afganisztánba szállítása a 2009-es jelentések szerint az amerikai adófizetők 400 dollárjába kerül), a megújuló energiaforrások felé – legalábbis papíron – forduló általános amerikai energiapolitikai változás, illetve egy korábbi kutatás, amely szerint minden 24 üzemanyag-konvojt érintő támadásra jut egy haláleset. Márpedig a folyékony fosszilis üzemanyagokra minden hadművelethez szükség van. Az Afganisztánba küldött szállítmányok 30-80 százaléka például üzemanyag. 

Mert a klíma változik, vita van viszont arról, hogy mitől

Az emissziós mutatók vizsgálata után talán érdemes eggyel hátrébb lépni, és a klímaváltozás lehetséges okait is szemügyre venni. Merthogy a klíma változik az nem kérdéses, elég csak az elmúlt évek időjárási jellemzőit megnézni. A kérdés csak az, hogy a széndioxid-kibocsátás okozza-e. Sokak számára már a kérdésfelvetés is eretnekség, hiszen a tudományos világ nagyobbik fele kész tényként kezeli a globális felmelegedés és az úgynevezett üvegházhatású gázok kibocsátása közötti összefüggést. Vessünk mégis egy pillantást arra, hogy mik a főbb érvek és ellenérvek a klímaváltozás okairól szóló vitában, amelynek tétje korántsem pusztán tudományos.

Al Gore volt amerikai alelnök és az ENSZ számára mindenesetre az ügy teljes mértékben tisztázottnak tűnik. A világszervezet Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) 2007-ben kiadott negyedik jelentésében 90 százalékos valószínűséggel állítja, hogy az ember okozza a globális felmelegedést az üvegházhatású gázok kibocsátásának a növelésével (Gore és az IPCC ezért meg is kapták a Béke Nobel-díjat annak rendje és módja szerint). Egy korábban készített online felmérés szerint a klímakutatók 45-50 százaléka ért egyet teljes mértékben az IPCC következtetéseivel. Azoknak az aránya viszont, akik elismerik, hogy az emberi tevékenységnek komoly, de nem feltétlenül meghatározó szerepe van a globális felmelegedésben, 97 százalékot tett ki. E számokból is jól látszik, hogy a tudományos élet szereplőinek a zöme magáévá tette az ENSZ és sok, főleg nyugati állam által osztott vélekedést a klímaváltozással kapcsolatban.

A BRIC országok egész egyszerűen nagyok, és ez ma önmagában globális hatást jelent

Az előzetes becslésekhez képest körülbelül 50 százalékkal magasabb az északi-sarkvidéki tengeri jégolvadás mértéke a korábban prognosztizáltnál – derült ki egy friss felmérésből. Eszerint a jéggel fedett területnek nem csak a kiterjedése, de magának a jégnek a vastagsága is jelentősen csökken. Az elmúlt évben 900 köbkilométernyi jég tűnt el az északi területekről. Ha a tendencia folytatódik, a nyári jégtakaró egy évtizeden belül teljesen eltűnhet az északi sarkról. Hogy ez számunkra miért érdekes? Mert a folyamatért a globális felmelegedés a felelős, amelyet viszont szeretünk az üvegházhatású gázok egyre növekvő kibocsátásnak tulajdonítani.

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) legutóbbi felmérése szerint 2011-ben rekordot döntött a fosszilis energiahordozók égetéséből származó szén-dioxid-kibocsátás. 2011-ben az egy évvel korábbinál 1 gigatonnával több szén-dioxid került a légkörbe emiatt. Az eredmény: a tavalyi év rekordot hozott a maga 31,6 gigatonnás szén-dioxid-kibocsátásával. Az IEA felmérése szerint az emisszió emelkedése elsősorban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezeten (OECD) kívüli országokban emelkedett, egészen pontosan ezek az országok 6,1 százalékkal több üvegházhatású gázt bocsátottak a légkörbe. Az OECD-tagállamok viszont 0,6 százalékkal csökkentették kibocsátásukat éves szinten.

Megismétlődhet a négy évvel ezelőtti bioetanol kontra élelmiszerellátás párharc

Az az érzése támadhatott az embernek az elmúlt napokban, mintha a négy évvel ezelőtti híreket olvasná. A rendkívüli amerikai aszály miatt már-már újabb globális élelmiszerválságot vizionálnak az újságírók és a nemzetközi szervezetek, és természetesen ismét előkerült a bioüzemanyag „bűnrészessége” egy esetleges gabonahiányban. Sajnos úgy tűnik, nem nagyon sikerült közelebb jutni az élelmiszer- és az energiaellátás fenntarthatósága közötti ellentmondás feloldásához. Főleg, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a közlekedési szektor emissziócsökkentésében és az alternatív üzemanyagok utáni hajszában a kukoricából előállított bioetanol a legjobb megoldás.

Az elmúlt ötven év legsúlyosabb aszálya miatt a kukoricatermés 38 százaléka számít rossznak vagy nagyon rossznak az USA-ban, míg a szója esetében 30 százalékos ez az arány. A helyzet olyannyira súlyos, hogy szövetségi mezőgazdasági minisztérium 29 államban rendelt el szükségállapotot. A kukorica ára meredek emelkedésnek indult, júliusban 23 százalékkal drágult. Ennek hatására pedig a nemzetközi gabonaárak is 19 százalékkal növekedtek.

Ismét egy kereskedelmi háború van kirobbanóban a Nyugat és Kína között, ezúttal a fotovoltaikus iparágban. A történet ismerős: a kínaiakat megint azzal vádolja az EU és az USA, hogy valamit dömpingáron próbálnak meg teríteni a piacon. A rutinos gazdasági újságírók és elemzők szinte már mondhatnák, hogy már megint ugyanaz a nóta. Csakhogy ezúttal napelemekről van szó, ami különösen érdekessé teszi a konfliktust. A megújuló energetika ugyanis olyan iparág, amely például a textilgyártástól eltérően még mindig rendelkezik komoly európai termelőbázisokkal, ráadásul a „csata” kimenetele a magyarországi szolárfejlesztésekre is hatással lehet. Az emberben óhatatlanul felmerül a nyomasztó kérdés: vajon Európa megint elveszíti pozícióit Ázsiával szemben egy olyan ágazatban, amelynek valaha éllovasa volt?

A konfliktus konkrét kirobbantójának a német Solarworld napelem-gyártó óriás tekinthető. A cég az Egyesült Államokban már korábban, az EU-ban pedig múlt héten nyújtott be keresetet a szerinte állami támogatással dömpingáron termelő kínai szolárcégek ellen. Az Európai Bizottsághoz benyújtott kereset szerint Peking kamatmentes hitelekkel szubvencionálja a kínai gyártókat, amelyek így veszteség mellett is képesek alaposan alákínálni a nyugati konkurenciának.  A keresetet ugyanakkor korántsem csak a Solarworld jegyzi egymagában: 25 európai, német spanyol és olasz napelem-gyártó érdekvédelmi szövetséget hozott létre ProSun néven, és közösen nyújtották be a dokumentumokat Brüsszelnek.  A Bizottság mindeddig csupán annyit volt hajlandó közölni az üggyel kapcsolatban, hogy jövő június előtt nem várható döntés az ügyben, vagyis ha Brüsszel büntetővám kivetése mellett dönt, annak visszamenőleges hatálya is lesz.

Még egy szempont az energetikai döntéseink meghozatalához

Az emberiség két legnagyobb kincse az energia és a víz. Vannak területek, ahol mindkettőért háborúkat vívnak. A nyugati társadalom tagjaiként azonban hiába vagyunk ennek tudatában, mind a kettőt hajlamosak vagyunk jövőnkre való tekintet nélkül pazarolni. És itt most nem csak arra kell gondolni, hogy a fogmosás közben nyitva felejtett csap, a konyhában égve felejtett villany mennyi vizet, illetve áramot pocsékol. A víz és az energia sokkal szorosabb kapcsolatban állnak egymással. Az esetek döntő többségében pedig az egyik erőforrás kapcsán hozott okos döntéssel, mindkettő esetében spórolhatunk. Nem csak egyéni, de nemzeti szinten is. Hogy mire gondolok?

Azt a legtöbbünk megérti, hogy szabályozható zuhanyrózsa beépítésével, vagy fogmosás közben a víz elzárásával vizet spórolhatunk. De abba vajon belegondolunk-e, hogy energiatakarékos hűtő vagy éppen televízió beszerzésével is legalább ekkora, ha nem nagyobb spórolást tudunk foganatosítani vízkészletünk kapcsán. És ha ehhez hozzátesszük, hogy a víztakarékos megoldások alkalmazásával viszont jelentős energia-megtakarítást is elérhetünk teljes káosznak tűnik a víz-energia kapcsolatrendszer. Pedig nem az. 

Drasztikus mértékben, akár negyedével is nőhet a vállalkozások áramfogyasztása a nagy melegben – derült ki számunkra is meglepő módon abból a felmérésből, amelyet az ALTEO 150 ügyfelének fogyasztását vizsgálva készítettünk július első két hetében. Az adatok szerint az extrém magas hőmérséklet munkanapokon 12,4, munkaszüneti napokon pedig 23,7 százalékkal emelte a cégek áramfogyasztását. A cégek pedig fizetnek, holott a nyári energiafogyasztás megugrása akár már néhány egyszerű intézkedéssel is megakadályozható.

Az elmúlt hetekben tele volt a média azzal, hogy mennyivel többet költ áramra az a család, amelyik a nagy melegben klímaberendezéssel teszi kellemessé otthona hőmérsékletét. Azonban nem csupán a lakossági villamosenergia-fogyasztást növeli a hőség, a vállalkozások ugyanígy szenvednek a nagy melegtől. Az elsősorban irodaházakból, termelőtevékenységet végző kis- és közepes vállalkozásokból álló ügyfélportfólió statisztikái szerint az extrém magas hőmérséklet munkanapokon 12,4, munkaszüneti napokon pedig 23,7 százalékkal emelte a cégek áramfogyasztását.
(A bázisnap legmagasabb hőmérséklete 26 fok Celsius volt, az extrém hőmérsékletű napé pedig 38 fok Celsius.)

Mindegy, mert rugalmas szabályozókapacitások nélkül egyik sem megy

Az elmúlt hetekben több olyan előrejelzés is napvilágot látott, amely az atomenergia látványos visszaszorulásáról tanúskodik, miközben a megújuló forrással működő kapacitások ugrásszerűen bővülnek. A legutóbbi számok azért érdekesek, mert szakmai berkekben sokan továbbra is nagyon problematikusnak tartják mind az atomenergiából való gyors kiszállást, mind a megújuló forrásokra történő drasztikus átállást. Szintén érdekes, hogy a folyamat korántsem vezethető vissza kizárólag a fukusimai katasztrófa által kiváltott indokolt vagy indokolatlan hisztériára.

Miközben Magyarországon és a régióban korántsem számít lejárt lemeznek a nukleáris kapacitások bővítése, a globális képet tekintve az a benyomásunk támadhat, hogy az atomenergia folyamatos visszavonulásra kényszerül. Az atomenergetikai iparág helyzetét bemutató független éves jelentés, a World Nuclear Industry Status Report 2012-es kiadása szerint az elmúlt tíz évben 444-ről 429-re csökkent az üzemben lévő reaktorok száma, miközben a nukleáris energia a globális áramtermelésben az 1993-as 17 helyett már csak 11 százalékos súllyal szerepel. Persze, az elmúlt 20 évben jelentősen nőtt a globális villamosenergia-igény, amit mindennel igyekeztek kielégíteni, amivel csak áramot lehet termelni és gyorsan felhúzható, de akkor is.

Hosszas tipródás és két vezető politikus bukása után, 2012. július 1-től karbonadót fizetnek a legnagyobb ausztrál kibocsátók

Ausztrália legnagyobb széndioxid-kibocsátói július 1. óta minden egyes tonna kibocsátott CO2 után 23 ausztrál dollárnyi adót fizetnek. Erről még tavaly októberben határozott az ausztrál törvényhozás, amelyet azóta is számtalan kritika ért a döntés kapcsán. Persze olyan hangok is akadtak szép számmal, amelyek éltették az intézkedést, és sokkal hatékonyabb eszköznek tartják az ausztrál megoldást, mint például az Európai Unió által favorizált kvótakereskedelmi rendszert.

Egy biztos, mintegy 350-400 ausztrál nagyvállalat fizeti immáron lassan egy hete a tonnánkénti több, mint 5000 forintot. Ráadásul az összeg 2015-ig emelkedni fog, három év múlva már eléri a 25,4 ausztrál dollárt. A tervek szerint ez lenne az utolsó év, amikor fizetniük kell az új adónemet a vállalatoknak, mert ekkortól Ausztrália is csatlakozna a nemzetközi kvótakereskedelmi rendszerhez.

Idehaza úgy pro, mint kontra sok érv elhangzik a Paksi Atomerőmű új blokkjai kapcsán, egy dologról azonban hajlandóak elfelejtkezni mindkét oldal képviselői: nem csak hazánk gondolkozik az atomenergetikai kapacitások bővítésében, hosszú távú megtartásában. Hasonlóan fontos eleme ugyanis a villamosenergia-rendszereknek az atomenergia Romániában, Csehországban, Szlovákiában, Ukrajnában és Szlovéniában is. És ezek még csak a közvetlen szomszédaink, de akad nukleáris erőmű a Baltikumban és Bulgáriában is. Sőt, ezen országok közül legalább négy tervezi jelenleg is nukleáris kapacitásainak bővítését.

És hogy ez miért fontos? Elsősorban azért mert mutatja, hogy a közép-európai régióban még mindig magas az atomenergia politikai (társadalmi?) támogatottsága, másrészt jelzi, hogy mások sem látnak egyéb kiutat a következő évtizedek áramigény-növekedésének kielégítésre. Ráadásul itt is igaz a mondás, miszerint aki lemarad, kimarad – azaz, ha beindulnak a fenti országokban a fejlesztések, az jelentősen szűkíti a hazai beruházói mozgásteret is.

Az IEA szerint 36.000 milliárd dollárt kellene a tiszta technológiákba invesztálni a klímafenntarthatóságért 2050-ig

Csak a nagyságrend kedvéért, ez bizony 8.532.000 milliárd forint. Még belegondolni is szédítő. Persze nem csak a forrásigény miatt toporog egy helyben a klímavédelmi harc. Elég sok okos ember és politikai vezető, gazdasági nagyhatalom szereti hangoztatni a klímavédelem iránti elkötelezettségét, csak amikor a cselekvésre kerülne a sor, akkor valahogy mindig kifullad a lendület. Pedig a technikai eszközök és eljárásrendek fejlesztése folyamatosan zajlik, csak az a fránya klímavédelmi kapu csukódik hihetetlenül gyorsan.

Ugyanakkor a jelenlegi energiarendszerek átgondolására igenis szükség lenne. A fosszilis energiahordozók elérhetősége – és nem feltétlenül a mértéke – már most is eléggé korlátos, az atomenergia békés, energetikai célú alkalmazásával szemben a fukusimai történések után pedig egyre több ellenérzés merül fel úgy lakosságban, mint a politikai döntéshozókban. Még akkor is, ha a japán kormány éppen a napokban látta be, hogy atom nélkül bizony nem megy, és kapcsolt vissza a meglévő 50 reaktorból kettőt a termelésbe.

Négy gyakorlati tanács, hogy miként is fogjunk hozzá a fenntarthatóság beépítéséhez az üzleti filozófiába

„The markets can protect nature if we find the right sustainable practices.”
- Ian Cheshire -

Érdekes kérdés, hogy vajon mivel motiválhatóak a vállalkozások, a vállalatvezetők arra, hogy cégüket a fenntarthatóság eszméinek érvényesítésére ösztönözzék működésük során. Még érdekesebb kérdés, hogy amennyiben egy vállalatot sikerül is a fenntarthatósági célrendszerek figyelembe vételével irányítani, vajon az ügyfelek mennyire vehetők rá arra, hogy ők is magukévá tegyék ezt a gondolatvilágot és elfogadják az adott vállalat cégfilozófiáját. Melyek lehetnek azok a módszerek, amelyek sikerre vihetik a vállalatvezetés fenntarthatóságra alapozott cégvezetési filozófiáját?

Május 29-én a the Guardian Ian Cheshire-t választotta meg a 2012-es év fenntarthatósági célokat tevékenységébe sikeresen integráló vállalatvezetőjének (Sustainable Business Leader of the Year). Az angol úriember a Kingfisher nevű lakberendezési és építőipari áruházláncot vezeti, és már évek óta elismert a fenntarthatósági célrendszereket integráló vállaltvezetési filozófiájáról. Nézzük hát, hogy mi az a négy kiemelkedően fontos dolog, amivel a cégvezetők vállalataikat (plusz ügyfeleiket és beszállítóikat) ráterelhetik a fenntarthatóság ösvényére.

Célokat kitűzni fontos dolog. A célokhoz ugyanakkor gyakran tartozik valamilyen határidő. A „Majd megtanulok angolul!” cél komolytalan és gyakran nem vezet eredményre, míg a „Két év múlva lesz egy középfokú nyelvvizsgám!” már jobban ösztönöz a cél elérésére. Ugyanakkor a határidők – akárcsak a túlzott elvárások és a sürgetés –görcsössé is tehetik a folyamatot. Ha nem maga a cél priorizálja a tevékenységünket, hanem a kitűzött határidő, akkor az esetek döntő többségében fújhatjuk. Valami hasonló helyzet állt elő Magyarországon a megújuló energiaforrások alkalmazásának bővítése kapcsán is. Görcsölünk a 2020-as határidőn, miközben maga cél már nem is tűnik olyan fontosnak.

Az elvárások egyrészt frusztrálják a kormányzatot, ami hátráltatja az eredményes munkát. Emiatt aztán, igaz kicsit más szempontok mentén, görcsölnek a beruházók is. A kormányzatra a legnagyobb nyomást ugyanis éppen a beruházók gyakorolják: mindenhonnan azt hallják, hogy nem jó a rendszer, és amíg nincsenek meg a részletszabályok, addig nem is fog lépni senki, nem indítanak beruházásokat, stb. A beruházókat pedig ebből a késlekedésből fakadó hibernált állapot aggasztja. És ezzel a kör bezárul, megindul az egymásra mutogatás. Ennél nagyobb károkat pedig kevés dolog okozhatna rendszerszinten.

Az elmúlt egy-két év nem az új zöldmezős beruházások jegyében telt a hazai megújulóenergia-piacon. A befektetők hiába ülnek kész projektterveken, senki nem mer lépni, amíg nem ismert a szektor működését meghatározó részletszabályozás és támogatási rendszer. Ráadásul az elmúlt időszakban a forrásszerzés és a finanszírozási feltételek nehézségei is gyakran átugorhatatlannak tűnő akadályokat állítanak a beruházók elé.

Ugyanakkor a megújulóenergia-iparág már elkészült és futó projektjei és a termelő erőművei még mindig kiemelkedő lehetőséget teremtenek azoknak a cégeknek, akik akvizíciókban gondolkodva kívánják bővíteni zöldenergetikai portfóliójukat. A beruházási kockázattal a vásárlás esetében nem kell számolni, a már látható termelési profilok és a gyakran többéves működési tapasztalatok a finanszírozókat is könnyebben meggyőzik a vásárlások anyagi oldalának megtámogatásáról. Ezt az ALTEO tapasztalatai is megerősítik.

2011-ben 29,7 gigawattnyi fotovoltaikus rendszert kapcsoltak a világ villamosenergia-hálózataira – áll az Európai Fotovoltaikus Iparági Egyesület (European Photovoltaics Industry Association - EPIA) május elején megjelentetett elemzésében. A legtöbb - összesen 21,9 gigawattnyi napelemes kapacitást – Európában állították termelésbe, sőt két európai állam, Olaszország és Németország, felelős a tavaly rendszerbe kapcsolt kapacitások közel 60 százalékáért. Az olaszok 9,3 gigawatt új napelemet csatlakoztattak a hálózatra, míg a németek 7,5 gigawattnyit.

Elképesztő számok. Olyannyira, hogy a két európai országot messze lemaradva követi Kína 2,2 és az Egyesült Államok 1,9 gigawatt telepített kapacitással. Ezen a négy országon kívül mindössze kettő másik, Japán és Franciaország fért be 2011-ben az 1 gigawattosok klubjába, amelynek taglétszáma 2010-ben mindössze három volt.

Az energiaigények kielégítésének tekintetében sem áll rosszul a napenergia Európában. Tavaly az éves áramfelhasználás 2 százalékát fedezték a napelemek, míg a csúcsidőben jelentkező fogyasztás esetében ez az arány 4 százalék volt. A listavezető természetesen itt is Olaszország – a 2011-es teljes áramfogyasztásának 5 százalékát biztosították a napelemek, míg a csúcsidőszaki fogyasztás esetében a felhasznált villamos energia 10 százalékát termelték meg a napelemek. 

Megvan a jövő egyik sikergyanús energetikai fejlesztési modellje: a közösségi erőmű. Azaz olyan projektek életre hívása, amelyben a befektető maga a fenntarthatóság iránt elkötelezett lakosság. Bécsben már sikeres a modell, az első közösségi naperőművet már üzembe is állították. Az elgondolás annyira bejött az osztrák főváros lakóinak, hogy már a következő két naperőműhöz is megvan a szükséges pénz, de a negyedikre is hamarosan összegyűlnek a források.

A modell lényege egyszerű: kell hozzá egy nyitott városvezetés, egy nem kevésbé nyitott energiaszolgáltató és a fenntarthatóság iránt elkötelezett, megtakarításokkal rendelkező lakosok, akik megfelelő üzleti konstrukció keretében hajlandóak előfinanszírozni egy megújuló energiaforrások kiaknázásán alapuló projektet. 

Ahogy közeledik 2015, egyre többször lángol fel a vita szakmai körökben is a hosszú távú energiaszállítási szerződések létjogosultsága kapcsán.

Az elmúlt évek gázár-emelkedési tendenciáját végignézve sokan hajlamosak átkozni az oroszokkal kötött hosszú távú gázszállítási megállapodást, holott a hiba nem is biztos, hogy a konstrukció kifutási idejében van. Sőt talán érdemes lehet feltenni a kérdést: tényleg olyan rossz lehet egy ilyen megállapodás egy fenntartható hazai energetikai rendszer létrehozása kapcsán? Egyáltalán nem biztos.

A hosszú távra szóló szerződéseknek – amennyiben azokat megfelelő körültekintéssel, mindkét fél érdekeit figyelembe véve, rugalmas kondíciók mellett kötik – sokkal több pozitív hatásuk van a partnerek üzletmenetére, mint amennyi hátránnyal járnak. Főleg az energetika területén. És ez itt a lényeg! 

Cégek vallottak a fenntarthatósághoz fűződő viszonyukról

Kicsit visszás érzéssel böngésztem a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb kiadványát a gazdasági társaságok vállalati felelősségvállalásáról a fenntartható fejlődés viszonylatában. A kutatócég felmérése szerint a megkérdezett, 20 főnél több embert foglalkoztató cégek döntő többsége környezettudatosnak tekinti magát, és 80 százalékuk szerint önnön maguk jóval környezetbarátabbak mint versenytársaik.

Eltekintve attól, hogy az ilyen felmérések során a vállalkozások általában szeretik pozitív színben feltüntetni magukat, mindenképpen figyelemre méltó, hogy a hazai cégek lassan felismerik a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés fontosságát napi üzletmenetükben. És habár azt a GKI jelentése is leszögezi, hogy akárcsak a lakosság, a cégvezetők is meglehetősen tágan és nem ritkán tévesen értelmezik a fenntarthatóság fogalmát, jelentős előremozdulás fedezhető fel a vállalkozások fenntarthatósághoz fűződő viszonyában. Így már csak a valóban látható, érezhető és tapasztalható intézkedésekre kellene kicsit mindannyiunknak ráhasalni.