Az energiahatékony technológia önmagában nem csodaszer. Annak a tudatában, hogy úgyis takarékos autó, mosógép vagy tűzhely van a birtokunkban, hajlamosak vagyunk többet használni, és ez legrosszabb esetben a kevésbé hatékony eszköznél akár nagyobb összfogyasztást is eredményezhet végül. Vagyis gazdasági növekedés és a környezetvédelem a zöld technológiák alkalmazásának ellenére is nehezen kibékíthető fogalmak.

Takarékos izzók, hibrid meghajtású autók, szuperhatékony mosógépek: az energiatakarékos termékek sora szinte már beláthatatlan. A kellően borsos áron mért zöld technológiákat használókat jó érzéssel tölti el a tudat, hogy az igényes, környezetbarát termékek fogyasztóinak elit táborához tartozhatnak. Úgy érezhetik, vásárlásaikkal kellőképpen kivették részüket a klímaváltozás elleni és a környezetvédelem melletti nemes harcból.

Arról nem is beszélve, hogy a zöld technológiák fontosságának folyamatos emlegetése mennyire nélkülözhetetlenné vált mostanra a politikusok retorikai eszköztárában. Különösen Európában, amely egyrészt rendkívül büszke a környezet- és klímavédelem terén játszott vezető szerepére, másfelől pedig óriási reményeket fűz ahhoz, hogy gyengélkedő gazdaságát a zöld technológiák segítségével hozza majd ismét lendületbe.

Sajnos azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy az energiahatékony technológia valójában mégsem annyira hatékony. A megállapítás súlyát tovább növeli, hogy mindezt a zöld technológiák globális éllovasának számító Németország törvényhozásában állapította meg egy szakértői bizottság. A berlini Bundestagban működő „Növekedés, jólét, életminőség” elnevezésű bizottság pár napja mutatta be legfrissebb jelentését, amely az energiahatékony technológiák lehetséges „káros mellékhatásaira” hívja fel a figyelmet.

A több mint 200 oldalas dokumentum elsősorban azt emeli ki, hogy a gazdasági növekedés és a környezetvédelem a zöld technológiák elterjedése mellett is nehezen kibékíthető ellentétben állnak egymással. Ennek egyik fő oka az úgynevezett visszapattanás(rebound)-effektus. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy a termék hatékonyságának tudatában hajlamosabbak vagyunk többet használni azt, ami a korábbi szintet elérő, vagy akár azt meghaladó energiafogyasztási is eredményezhet.

A másik súlyos probléma, aminek felismerése szintén nem újdonság, hogy bizonyos klímabarátnak tekintett megoldások valójában nem is annyira megoldásai a problémának, csupán áthelyezik azt egy másik területre. Nagyon jó példa erre a bioüzemanyag, amely a fosszilis forrásokkal szemben jobb szén-dioxid-kibocsátási mérleggel rendelkezik, de eközben újabb gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi problémákat okoz. Egyfelől a gigantikus kukorica-, cukornád vagy repceültetvények monokultúrákként csökkentik a biodiverzitást, másfelől pedig az elfüstölt élelmiszer többször vezetett már élelmiszerhiányhoz vagy legalábbis azok drágulásához a Föld legkülönbözőbb pontjain.

A Bundestag jelentéstevői ugyanakkor óvtak attól, hogy az eredmény nyomán tovább erősödjön a növekedésellenes hangulat, amelynek egyébként egyre komolyabb tábora van egész Nyugat-Európában. Különösen nehéz és egyben komolytalan is lenne ráadásul a lakosonként még mindig sokkal kevesebbet fogyasztó feltörekvő országok növekedéshez való jogát komolyan kétségbe vonni környezet- vagy klímavédelmi szempontokra hivatkozva.

A bizottsági megállapítások mindenesetre ismét azt a már régóta hangoztatott igazságot látszanak megerősíteni, hogy nincs egyedüli üdvözítő recept a zöld technológiák terén. Ahogy nem érdemes kizárólag szél-, nap- vagy biogáz-energiára alapozni a jövőbeni ellátást, ugyanígy az energiahatékonyság sem nyújthat önmagában üdvözítő megoldást.

És még egy fontos, de valójában nagyon régóta ismert tanulság: a fennálló problémák megoldásaként születő új módszerek, technológiák esetében is mindig számolni kell azzal, hogyha mégoly kerülő úton is, de felbukkan egy vagy több nem kívánatos mellékhatás. Elég csak a lecserélt gépekből keletkező ipari szeméttelepekre gondolnunk.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!