Hosszas tipródás és két vezető politikus bukása után, 2012. július 1-től karbonadót fizetnek a legnagyobb ausztrál kibocsátók

Ausztrália legnagyobb széndioxid-kibocsátói július 1. óta minden egyes tonna kibocsátott CO2 után 23 ausztrál dollárnyi adót fizetnek. Erről még tavaly októberben határozott az ausztrál törvényhozás, amelyet azóta is számtalan kritika ért a döntés kapcsán. Persze olyan hangok is akadtak szép számmal, amelyek éltették az intézkedést, és sokkal hatékonyabb eszköznek tartják az ausztrál megoldást, mint például az Európai Unió által favorizált kvótakereskedelmi rendszert.

Egy biztos, mintegy 350-400 ausztrál nagyvállalat fizeti immáron lassan egy hete a tonnánkénti több, mint 5000 forintot. Ráadásul az összeg 2015-ig emelkedni fog, három év múlva már eléri a 25,4 ausztrál dollárt. A tervek szerint ez lenne az utolsó év, amikor fizetniük kell az új adónemet a vállalatoknak, mert ekkortól Ausztrália is csatlakozna a nemzetközi kvótakereskedelmi rendszerhez.

A hivatalos lista alapján a legtöbbe, 467 millió ausztrál dollárba (377 millió euró) a Macquarie Generation energiaipari cégnek fog kerülni az adó, de még a 35. helyen álló Qantas légitársaság is 101 millió dollárt (80 millió euró) fizet majd az új jogcímen.

 

Már amennyiben tényleg fizetniük kell addig ezt a terhet: ugyanis mint mindenhol a világon, bolygónk legkisebb kontinensén is nagy úr a választások előtti politikai csatározás, főleg a környezetvédelmi és energetikai tematikák terepén. Az adót a jelenleg is kormányzó munkáspárt, a független és zöldpárti képviselők támogatásával fogadta el (egyébként ezek az erők alkotják a kormánykoalíciót is, igaz többségük minimális – 76-74 arányú az ellenzékkel szemben), de az ellenzék máris azzal kampányol, hogy amennyiben megnyerik a következő választást (valamikor 2014-ben esedékes) eltörlik az új adónemet.

A két oldal érvei egyébként a magyar állampolgárok számára is ismerősek lehetnek – a kormány azzal érvel, hogy a döntés egész Ausztrália jövője szempontjából lehet döntő fontosságú, hiszen a megújuló energiaforrások használatára ösztönöz (Ausztrália áramigényének jelenleg közel 80 százalékát szénerőművekből biztosítják), míg az ellenzék elővette az „újabb teher a derék, ausztrál állampolgárok számára” rigmust. Ez utóbbi szlogen mögött is lehet egyébként igazságtartalom, hiszen az előzetes elemzések szerint az adónem majdnem 1 százalékkal emeli majd az inflációs rátát az elkövetkező egy évben. Plusz minden ellenző fél attól, hogy az érintett vállalkozások majd átterhelik az új fizetési kötelezettséget az ügyfelekre – azaz nőni fognak az energiaszámlák (ami a háztartások mellett a közintézmények esetében az állami kasszára is hatással lesz).

Ausztrália ugyan a globális széndioxid-kibocsátás mindösszesen csak 1,5 százalékáért felelős, de egy főre számítva az első helyen áll a fejlett ipari országok között.

 

Szép, de ez bennünket hol érint?

Alapvetően ott, hogy az Unió is gondolkodott még 2-3 éve egy karbonadó bevezetésében, igaz végül maradtak a kereskedelmi rendszernél, de ki tudja mit hozhat a jövő… Ráadásul évek óta újra és újra előbukkan a felvetés.

Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy egy fix adó nem lenne-e hatékonyabb a jelenlegi kereskedelmi rendszereknél. Először is itt van rögtön az anyagi teher vonzata: amíg például az ausztrál adó 18-19 eurót jelent a vállalkozásoknak kibocsátási egységenként, addig az Unió kvótakereskedelmi rendszerében (EU-ETS) egy egység jelenleg alig 8 eurót ér. Nem kérdés, hogy melyik bír nagyobb ösztönző erővel.

Ráadásul amellett, hogy az efféle adóknak kulcsszerepük van az éghajlat változását kiváltó szén-dioxid-kibocsátás mérséklésében, egyes vélemények szerint a kivetésük külön is hasznos lehet, mert az alkalmazásukkal az állami bevételek úgy növelhetők, hogy eközben csak kismértékben fogják vissza a gazdasági növekedést. Azaz kisebb a negatív hatásuk a nemzetgazdaságra, a fogyasztásra és a foglalkoztatásra, mint akár a személyi jövedelemadónak, akár hozzáadottérték-típusú adónak. És innen már csak egy ugrás, a karbonadó uniós szintű bevezetésének a gondolata, főleg a mostani nehezebb költségvetési időszakban.

Persze a karbonadó helyett itt van nekünk az Európai Unió kvótakereskedelmi rendszere, ami szintén hatékony lehetne a célok eléréséhez. Lehetne, ha az első két időszak tapasztaltai alapján a harmadik, 2013-tól induló szakaszban jelentősen visszavágnák az árakat lenyomó túlallokációt

Az már csak hab a tortán, hogy a két rendszer – karbonadó és EU-ETS – elméletileg egymás mellett is megélne. És mivel Európának egyszerre van szüksége a pénzügyi konszolidációra, a karbonkibocsátás csökkentésére és a növekedési célú gazdasági stratégia sikeres megvalósítására, akár nagyobb mértékben is támaszkodhat majd a jövőben egy hatékony ETS-rendszerre vagy az azt leváltó, a jelenlegi egységáraknál magasabb mértékű karbonadóra.

   

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!