Az IEA szerint 36.000 milliárd dollárt kellene a tiszta technológiákba invesztálni a klímafenntarthatóságért 2050-ig

Csak a nagyságrend kedvéért, ez bizony 8.532.000 milliárd forint. Még belegondolni is szédítő. Persze nem csak a forrásigény miatt toporog egy helyben a klímavédelmi harc. Elég sok okos ember és politikai vezető, gazdasági nagyhatalom szereti hangoztatni a klímavédelem iránti elkötelezettségét, csak amikor a cselekvésre kerülne a sor, akkor valahogy mindig kifullad a lendület. Pedig a technikai eszközök és eljárásrendek fejlesztése folyamatosan zajlik, csak az a fránya klímavédelmi kapu csukódik hihetetlenül gyorsan.

Ugyanakkor a jelenlegi energiarendszerek átgondolására igenis szükség lenne. A fosszilis energiahordozók elérhetősége – és nem feltétlenül a mértéke – már most is eléggé korlátos, az atomenergia békés, energetikai célú alkalmazásával szemben a fukusimai történések után pedig egyre több ellenérzés merül fel úgy lakosságban, mint a politikai döntéshozókban. Még akkor is, ha a japán kormány éppen a napokban látta be, hogy atom nélkül bizony nem megy, és kapcsolt vissza a meglévő 50 reaktorból kettőt a termelésbe.

Hiába, a gazdasági ösztönző nagy úr…

Ez látszik a japán kormány döntéséből is. A számok azonban azt mutatják, hogy a tiszta energiatermelő technikákba fektetett pénzek is megtérülnek. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) modellszámításai szerint minden egyes most befektetett dollár 2050-ig hármat fial majd a fosszilis energiahordozókon megspórolt összegek révén. És ez esetben a befektetés máris nem költést jelent, hiszen az IEA indoklása szerint 2025-re a most befektetett összeggel egyenlő nagyságú források spórolhatók meg a kiváltott fosszilis energiahordozók révén. 2050-re dollárosítva ez már 100.000 milliárd dollár plusz haszon is lehet.

Nem semmi. És maguk a számok bizony meggyőzőek. Kérdés persze, hogy ezt ki hiszi el az IEA-nak? Illetve, hagyja-e a tudományos élet és a gazdasági realitás (ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, bármiféle lobbiérdek), hogy ezt elhiggyük. Már az elutasító választ is látom magam előtt: Nekünk bizonyíték kell, nem ígéret…

Mostohán kezelt technológiák

Nem csak a gazdasági megtérülésbe vetett hit hiánya állja útját az ambíciózus tervek megvalósításának. Jelenleg 10 potenciálisan klímavédő energetikai technológia közül alig egyet-kettőt favorizálnak a beruházók. Ezek elsősorban a már bizonyított energiatermelési módszerek – a szél-, nap-, biomassza- és vízerőművek.

További technológiák elterjedése és fejlesztése viszont igencsak elmarad a kívánatos és technológiailag lehetséges mértéktől. Valljuk be, valóban nem sokat hallunk rettenetes előrelépésről például a széndioxid-leválasztási és tárolási technológia (CCS) előretöréséről, vagy éppen a koncentrált napelemparkok tömeges telepítéséről. Márpedig a nemzetközi energiaügyi szervezet szerint globálisan ezeknek a technológiáknak a szélesebb elterjedésétől függhet, hogy féken lehet-e tartani a széndioxid-kibocsátást, és ezáltal 2 Celsius-fokon belül az átlaghőmérséklet-emelkedést.

Ráadásul nem csak az áramtermelési technológiák, hanem például az elektromos járművek esetében is aggasztónak látja az IEA a tendenciákat. Főleg annak a fényében, hogy a 2020-ra tervezett 20 millió elektromos járműnek alig felét lehet biztonsággal legyárttatni a jelenleg már meglévő gyártókapacitásokkal.

Szűkös a vezetékes infrastruktúra

Alapvetés, hogy a megtermelt áramot el kell juttatni a végfelhasználási pontokra. Ebben is vannak hiányosságok. Még mindig elsősorban az elosztóhálózatok fejlettségi szintje kielégítő, míg mondjuk a nagy kapacitású szállítóvezetékek globális szinten is sok helyen hiányoznak. Ez pedig jelentősen visszavetheti az alacsony karbon-kibocsátású fejlesztések előretörését is (gondoljunk bele, hogy sem szélerőművekkel, sem fotovoltaikus rendszerekkel nem lehet akárhol áramot termelni – nem véletlenül a szaharai koncentrált fotovoltaikus erőművek esetében is az egyik legszűkebb keresztmetszet az áramszállító infrastruktúra kiépítésének a költsége).

Ráadásul az országokon, sőt kontinenseken átívelő hálózatok esetében már kiemelt jelentősége van az intelligens hálózati elemek telepítésének. Ezeken az okos hálózatokon ugyanis jobban megfeleltethetőek lesznek egymásnak a kínálati lehetőségek és keresleti igények. Ami viszont további megtakarítással jár. Az előzetes számítások szerint a megfelelően fejlesztett okos hálózatok akár 4.000 milliárd dollárt is hozhatnak a konyhára 2050-ig.

De a hőpiacon is jelentős, akár 5-10 százalékos megtakarításokat generálhatnak az intelligens rendszerek.

Az állam nélkül nem megy

Ez az IEA vesszőparipája. És bizony igaza van a szervezetnek. Amíg az államok vezetői csak verbálisan küzdenek a tiszta technológiák elterjesztéséért, de kézzel fogható – és nem feltétlenül anyagi – támogatást nem adnak az ügynek, addig bizony nehéz lesz bármit is előrelépni az ügyben.

Örök igazság, hogy azok az dolgok, amelyekről állandóan beszélnek nem haladnak, míg amiről mindenki hallgat, az a projekt sikeres. És itt most meg kell állnunk egy pillanatra: hallottak valaha is arról, hogy hatalmas viták zajlanának a fosszilis energiahordozók – földgáz, kőolaj, szén – támogatásáról? Ugye nem. Nos, tessék megkapaszkodni: egy nemrég publikált felmérés adatai alapján évente 450 milliárd dollár támogatást kap ezen energiahordozók felhasználása (elég csak a hazai gázár-támogatásra, az uniós szénfillérre vagy éppen az arab országok lakóinak  "ingyen" benzinjére gondolni).

Mit gondolnak, a tiszta technológiákra évente globálisan mennyi támogatást fordítanak? Mindössze 60 milliárd dollárt. Megdöbbentő. Ugyanakkor minden fórumon arról hallani, hogy a megújulók mennyire támogatásigényesek…

Az államokon átívelő összefogás fontossága éppen a fenti számok mentén nyeri el értelmét. Egyrészt ideje lenne kevesebbet beszélni és többet cselekedni - mondjuk államközi összefogások révén, merészebb gondolkozás mentén. Másrészt ott van még a gazdasági összefogás eszköze - nem ördögtől való ugyanis az elgondolás, hogy amit nem lehet odahaza megcsinálni, azzal el kell menni a szomszédba. Számos példa bizonyítja, hogy a külföldön kivitelezett megújulóenergetikai beruházások sokkal hatékonyabbak lehetnek, mint az adott országban elvégezhető fejlesztések. Klímavédelmi szempontból pedig teljesen mindegy, hogy hol nem bocsátunk széndioxidot a levegőbe.

Hogy ez miért nem történik meg? Jó kérdés, a választ sokan keresik. A tudományos és áltudományos magyarázatok mellett, ott vannak még a világot polipként behálózó multinacionális vállalkozások lobbierejét világméretű összeesküvés-elméletté gyúrók is. Azt, hogy végül kinek lesz igaza, csak az idő döntheti el.

A megoldási lehetőségek technikai és technológiai háttere tehát egyre inkább körvonalazódik, a kapcsolódó járulékos gazdasági és társadalmi előnyük nyilvánvalóak, és a határozott cselekvésre jelenleg még nyitva álló időkapu rohamosan záródik, éppen ideje lenne nekiállni a cselekvésnek. Ha hihetünk az IEA-nak, ehhez csak potom 36.000 milliárdot kellene kölcsön kérnünk valahonnan 2050-ig. A modellszámítások alapján akár 100 százalékos kamatra is megérné…

 

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!