Sokan tapasztalhattuk már saját bőrünkön, hogy a természet közelsége pozitívan hat a mentális egészségünkre. Rengeteg szólás, közmondás utal erre, és még a legújabb generációk internetes mém-kultúrájában is visszaköszön a gondolat. A kutatók régóta vizsgálják a jelenség okait, miközben olyan megoldásokat keresnek, amellyel közelebb hozhatják a természetet a városi emberhez. Ezt támogatják az úgynevezett „visszavadító” projektek, amellyel országszerte egyre több helyen találkozhatunk – többek között az Örs vezér térnek egy meglepő pontján is.

A természet titka

A természet nyújtotta élmény komplex, ennek megfelelően a városokon belüli létrehozása, helyreállítása is komplex megközelítést igényel. Vajon mi az oka annak, hogy a természetben időzve megnyugszunk, felfrissül a figyelmünk és javul a fizikai közérzetünk? A válasz erre röviden az, hogy érzékeljük a természet rendjét, az erdőben ugyanis tökéletes egyensúlyban léteznek egymás mellett az élőlények. Egy jól működő ökoszisztéma hatással van a hőmérsékletre, a páratartalomra és a levegő minőségére is. A zöld szín látványa, a madarak éneke és a vadvirágok illata nyugtatóan hatnak az érzékszerveinkre és az idegrendszerünkre is, így ezek a tényezők nem „csak” a bolygónknak, de nekünk is kedvezőek.

A megoldás: kontrollált visszavadítás

Az élőhelyek újraalkotása, helyreállítása vagy újratelepítése mind hozzátartoznak a kontrollált visszavadítás, vagyis „rewilding” mozgalom törekvéseihez, melynek elődleges célja a biodiverzitás megőrzése. Ehhez pedig meglepő módon szükség van az emberek közreműködésére is. Egy magára hagyott terület ugyanis beavatkozás nélkül könnyen a betelepített növény- és állatfajok kizárólagos élőhelyévé válhat, kiszorítva ezzel más fajokat. A terület tudatos, szándékos és rendszeres időközönként ellenőrzött visszavadítása azonban meghozhatja azt a kívánt eredményt, hogy a beporzó rovaroknak, az egyazon élőhelyet kedvelő növényeknek, és nekünk embereknek is kellemes közeg jöjjön létre.

Na de a városban?

A visszavadítással kapcsolatban gyakran hallani sikertörténeteket, de ezek általában a tragikusan lecsökkent állatállományok visszatelepítéséről szólnak. Ilyen volt például a 70 évvel korábban kihalásig vadászott farkasok 1995-ös visszatelepítése a Yellowstone Nemzeti Parkba. Noha a betonfelületek vadvirágokkal történő beültetése és füvesítése ehhez képest kevésbé hangzik izgalmasan, mégis ugyanannyira fontos egy valóban élhető bolygó szempontjából. Az így átalakított területek ugyanis nagyban hozzájárulnak környezetünk sokszínűségéhez, amely voltaképpen nem mást, mint a természet eredeti, egészséges állapotát jelenti.

Fenntartás vagy helyreállítás?

A fenntarthatóságnak akkor van valódi értelme, ha van mit fenntartani. Tehát nem egy károkozással terhelt életmódból szeretnénk kevésbé károsra áttérni, hanem aktívan törekszünk arra, hogy visszafordítsuk az okozott ártalmakat. A cél, hogy később ezt a helyreállított állapotot tudjuk fenntartani – ehhez járulnak hozzá többek között a visszavadítási projektek is. Kevesen tudják, hogy az Örs vezér terén álló IKEA áruházban található Budapest egyik legnagyobb zöldtetője. A projektnek köszönhetően számos növény-, rovar- és madárfaj élőhelye éledt újra, arról nem is beszélve, hogy mennyivel békésebb látványt nyújt a környező lakóházak ablakából, mint a puszta betonrengeteg. Az áruház építésekor a zöldfelületek csökkenő arányát sokan sérelmezték, erre született korát megelőző megoldásként a tető ötlete.

Követendő példa

Egyre több közterületet újítanak meg világszerte regeneratív szemléletmódban, azaz a természetnek segítséget adva ahhoz, hogy helyreállítsa önmagát. Magyarországon, de még Budapesten belül is számos kezdeményezés működik, melynek megalkotói észrevették a szemléletváltás fontosságát. Az utóbbi évek egyik méltán ünnepelt projektje volt például az óbudai gáton lévő Dunapart-szakasz többfunkciós, biodiverz parkká alakítása. És ez még csak a kezdete egy mindannyiunk számára élhetőbb környezet kialakításának, amelynek tervezésében és használatában egyaránt tudatosan részt kell vennünk, közös erővel.

A WHO adatai alapján évente közel 4 millióan halnak meg beltéri légszennyezés következtében. Az esetek nagy részében különböző veszélyes gázok, például az égő petróleum, fa vagy szén füstje okozza a haláleseteket. Bár mindez leginkább az olyan fejlődő országokat érinti, ahol sokan fűtenek vagy főznek a felsorolt anyagokkal, a részecskeszennyezés hazánkban is súlyos probléma. 

Betegségeket okoz

A szén elégetése többek között szén-monoxidot, nitrogén-oxidokat és az egészségre különösen káros szálló port juttat a levegőbe. A rosszul, vagy egyáltalán nem szellőző, nyílt lánggal égő, szilárd tüzelésű kályhákkal rendelkező háztartásokban a 2,5 mikrométernél kisebb részecskeátmérőjű finomszemcsés anyagok akár 100-szorosan is meghaladhatják a WHO által ajánlott szintet. Az üzemanyag lakásban történő égetése mindemellett sérüléseket és egészségügyi problémákat is okozhat: az agyvérzés, a szívbetegségek, a tüdőrák és több súlyos betegség is szerepel a visszafordíthatatlan következmények listáján.

Szennyezi a környezetet

A háztartási tüzelőanyagok a globális szénkibocsátás több mint 50 százalékáért felelősek. Hogy ez miért jelent óriási problémát? A fekete szén tömegegységenként akár 1500-szor erősebb felmelegítő hatással bír, mint a szén-dioxid. A levegőbe kerülő korom elképesztő mértékben súlyosbítja a részecskeszennyezettséget, hozzájárulva a globális felmelegedéshez és a sarki jég olvadásához. A háztartási tüzelőberendezések kibocsátása a kültéri légszennyező anyagokkal kölcsönhatásba lépve hozzájárul az ózontermeléshez is. A troposzférában (főként földközelben) az ózon üvegházgázként viselkedik, vagyis gátolja a hő visszasugárzását. A közvetlenül belélegezhető ózon emellett számos légúti betegségek kialakulását előidézheti.

Mélyíti a társadalmi egyenlőtlenségeket

Annak ellenére, hogy ma a világ 155 országában ismerik el, hogy a biztonságos lakhatás megléte alapvető emberi jog, továbbra is 3 milliárd ember használ veszélyesnek minősülő tüzelőanyagot az otthonában, ezzel veszélyeztetve saját és környezete egészségét. Noha már globálisan látható egy minimális, egy százalékos javulás, a világ legszegényebb országaiban élők számára mindez továbbra is kardinális problémát jelent. Leginkább azok vannak veszélyben, akik átlagosan több ideig tartózkodnak a négy fal között, tehát elsősorban a nők és a gyermekek. A tüdőgyulladás szövődményei miatt elvesztett, ötévesnél kisebb gyerekek fele az otthon belélegzett koromtól betegszik meg. A WHO szerint a veszélyes tüzelőanyagokat használó háztartásokban élő lányok a fűtéssel, főzéssel kapcsolatos teendőiken hetente akár 15-30 órával is többet dolgozhatnak, melynek következtében hátrányos helyzetbe kerülnek mind az élhetőbb körülmények között élőkhöz, mind a férfiakhoz képest.

Mi lehet a megoldás?

Az ENSZ fenntartható fejlődési céljai között szerepel, hogy 2030-ra mindenki számára biztosítsák az elérhető, megbízható és korszerű energiaforrásokhoz való hozzáférést. A fenntartható háztartási megoldások, így az alacsony károsanyag-kibocsátású kályhák milliók életét tehetnék jobbá. A tiszta háztartási tüzelőanyagok és az új zöldtechnológiák használata az erdők pusztulását és a vadon élő állatok természetes élőhelyének elvesztését, így a biodiverzitás csökkenését is lassítaná.

Az éghajlatváltozás kezelése egyre sürgetőbb feladatunk. A Greenpeace szerint Spanyolországban már most olyan súlyos következményei vannak a globális felmelegedésnek, hogy ha nem csökkentjük belátható időn belül a károsanyag-emissziót, az ország a következő 20 évben eléri a 2 ℃-os felmelegedést. Az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedéseknek, a kapcsolódó beruházásoknak és a vállalati döntéseknek is minél hatékonyabbnak kell lenniük – és ezért kell pontos tényekre, illetve fokozott transzparenciára alapozniuk.

Tavaly november 6-20. között az egyiptomi Sharm el-Sheikhben rendezték meg az ENSZ 2022-es éghajlatváltozási konferenciáját. Az esemény egyik leglényegesebb tanulsága az volt, hogy vészesen fogy az időnk a nettó nulla emisszió megvalósításához. Ahogy arra az éghajlatváltozással foglalkozó munkacsoport, az IPPC jelentése is rávilágított, 2030-ig a felére kell csökkenteni a jelenlegi globális károsanyag-kibocsátást, mivel csak ebben az esetben valósítható meg 2050-re a célkitűzés. Közös feladatunkkal egyelőre nem állunk jól: egyedül a pandémia tudott csökkenést okozni az üvegházhatású gázok kibocsátásában. Ami a cél elérésében segíthet, az nem más, mint a transzparencia. A következetes, átlátható és átfogó információhoz való hozzáférés támogatja a hatékony politikai döntéshozatalt, a tudatos üzleti modellek és stratégiák kialakítását, de a hitelesség miatt általában is hozzásegíthet az erőfeszítések szélesebb körű támogatásához.

Küzdelem az éghajlatváltozással 

Az éghajlatváltozással való szembenézéshez elengedhetetlen a nemzetközi összefogás – ennek hatékonyságához szükséges a környezetet, társadalmat, gazdaságot érintő adatok láthatóvá tétele, valamint a közös munka és a kommunikáció. A jelenleg fennálló adathiány jelentős mértékben megnehezíti az együttműködést, hiszen a fenntarthatósági célokat kitűző országoknak kevesebb, mint fele rendelkezik átlátható, összevethető adatokkal. A 2015-ös éghajlatvédelmi egyezmény, a Párizsi Megállapodás óta a résztvevő feleknek jelentést kell tenniük az éghajlatváltozás enyhítése, az alkalmazkodást érintő intézkedések és a támogatások terén elért eredményekről. Az ilyen nagyfokú transzparencia azonban jelentős mértékű kapacitásfejlesztést igényel, legyen szó adatirányítási rendszerekről, pénzügyi forrásokról vagy (például az információs rendszerek fejlesztéséhez és működtetéséhez szükséges) egyéb erőforrásokról, különösen a fejlődő országokban.

Fenntarthatóság és beruházások

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a tiszta energiába és infrastruktúrába való beruházásoknak 2030-ig meg kell triplázódniuk annak érdekében, hogy 2050-re elérjük a nettó zéró kibocsátást. A fejlődő gazdasági területek jelentős lemaradásban vannak ezen a téren is, pedig nemsokára óriási energiaigény érkezik majd innen. Afrikát például az elmúlt 10 évben a befektetések csupán 2%-át százaléka érintette. A különféle technológiák és projektek kockázati profiljának átláthatóbbá tétele lehetővé tenné a megfelelő politikai döntések meghozatalát, így jelentősen könnyebb lenne elindítani a beruházásokat is. Ezt a problémát hivatott megoldani például a Cost of Capital Observatory nevű kezdeményezés, amely olyan adatok transzparenssé tételére specializálódott, melyekkel jobban átláthatóvá és kezelhetővé válik a fejlett és fejlődő gazdaságok közötti tetemes, 800 milliárd dolláros tisztaenergia-finanszírozási szakadék. 

Vállalati intézkedések

Napjainkra a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése a vállalatok első számú célkitűzései közé került. Az ENSZ Race to Zero kezdeményezése mellett például világszerte több mint 7000 vállalata köteleződött el. A cégek által alkalmazott módszerek és eszközök tekintetében azonban nem jellemző az átfogó egységesség. Az ENSZ szerint a nettó zéró vállalások egységes hitelesítőrendszere jelentősen felgyorsítaná a haladást, ráadásul hatékonyabban ösztönözné cselekvésre a vállalatokat. Biztató ugyanakkor, hogy már léteznek olyan kezdeményezések is, mint például a Net Zero Data Public Utility, amelyek határozott lépéseket tesznek azért, hogy az ilyen jellegű információk transzparensen elérhetővé váljanak. A tudományos tényekkel alátámasztott célitűzések különösen fontosak az energia- és a nyersanyagipari vállalatok esetében, hiszen az ő erőfeszítéseik nélkül lehetetlen a nettó zéró elérése. A Net-Zero Industry Trackernevű rendszer például segíthet ebben: a célja, hogy egy egységes keretrendszer alapján lehessen számontartani a különböző vállalati kezdeményezéseket és a teljesítményeket a kibocsátás folyamatos, következetes nyomon követésével.

A szakértők szerint az egymással jól összevethető és megbízható információhoz való hozzáférés az első lépésa hatékony stratégiák kialakításához, a változásra törekvő felek közötti bizalom megteremtéséhez és a best practice-ek megosztásához a nettó nulla emisszió eléréséhez vezető úton. Idén novemberben sor kerül az ENSZ következő éghajlatváltozási konferenciájára, ezúttal az Egyesült Arab Emírségekben. A COP28-on a nemzeti, iparági és szervezeti transzparenciának, adatszolgáltatásnak és közös problémamegoldás kérdéseinek kitüntetett szerep kell, hogy jusson a közös, 2050-es célkitűzésekre való tekintettel.

A kedvező ESG-minősítés vonzereje tagadhatatlan a befektetők és a pénzügyi piacok szemében. Ez pedig – az ESG általános bizalomerősítő és a márkaértéket növelő szerepén túl – egyszerre eredményez jobb hozzáférést a társadalmilag felelős befektetők tőkéjéhez az ezen az úton járó vállalatoknak, valamint kedvezőbb hitelfelvételi kondíciókat a bankoknál.

Az energetikában egyértelműen elmúltak azok az idők, amikor a vállalatok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontok szerinti értékelése és az ezek alapján megszerezhető minősítés kevesek kiváltsága volt – a zöldbajnokoké, azoké a cégeké, amelyeknek erős a környezetvédelmi lelkiismerete. Ez a szabadon választható, „nice-to-have” eszköz napjainkra üzleti szempontból megkerülhetetlen lett: olyan, amelynek a meglétéhez egyre inkább jól felfogott anyagi érdekek is fűzik a cégeket.

Egy számviteli hasonlattal élve: ehhez hasonló jelenség zajlott le a szemünk előtt a rendszerváltozást követően, amikor a hazai nagyvállalatok kezdtek el nemzetközi számviteli standardokat (IAS, ma pedig IFRS) alkalmazni. Ez előfeltétele volt a nemzetközi szalonképességnek, ennek megfelelően általános gyakorlattá terebélyesedett, elérve a kisebb magyar cégeket is. Hasonló sors vár az ESG-minősítésre is, hiszen ez is egy megbízható jelzés az adott cég transzparenciájára vonatkozóan. Azzal pedig, hogy a minősítés egyre nagyobb befolyással lesz a befektetői megítélésre és a fogyasztói preferenciákra, a jelenség egyre inkább túlmutat az energetikán.

Tőzsdén jegyzett cégként a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy a tudatosan követett ESG-irányvonal az eredményességünkhöz is hozzáad. A képlet elég egyszerű: a fenntarthatóságot példaértékű módon követő vállalatokra nagyobb működési hatékonyság és alacsonyabb kockázati kitettség jellemző, ezek megléte pedig önmagában erősíti a hosszú távú nyereségességüket. A kedvező ESG-minősítés vonzereje tagadhatatlan a befektetők és a pénzügyi piacok szemében. Ez pedig – az ESG általános bizalomerősítő és a márkaértéket növelő szerepén túl – egyszerre eredményez jobb hozzáférést a társadalmilag felelős befektetők tőkéjéhez az ezen az úton járó vállalatoknak, valamint kedvezőbb hitelfelvételi kondíciókat a bankoknál.

Mivel a fejlettebb piacokon a fenntarthatóság terén is jóval előttünk járnak, egy erőteljes ESG-profil komoly lépéselőnyt jelenthet egy magyarországi vállalkozásnak, amikor nyugati célpontokra terjednek ki terjeszkedési szándékai. Ez fokozottan érvényes az energetikában, ami az iparágunk szereplői számára elodázhatatlanná teszi a fenntarthatósággal összefüggő kihívások kezelését. Miközben a késlekedés vagy a felkészületlenség súlyos problémákhoz vezethet, a módszeres és alapos tervezés reziliensebbé teszi az adott céget. Aligha szükséges részletezni, miért kifizetődő az üzleti életben a jobb alkalmazkodóképesség a jelenünket meghatározó, a sokszor hirtelen fellépő és heves változásokhoz.

Így jutunk el az időtállósághoz (future-proof), amely talán a legfontosabb hozadéka a határozott és következetes ESG-szemléletnek. A már említettek mellett folyamatosan szigorodnak a szabályozási keretek, ami szintén célirányos felkészültséget vár el az üzleti döntéshozóktól, miközben kicsit sem mellékes, hogy milyen üzleti előnyei lehetnek a megfelelésnek, és annak sem, hogyan lehet ezeket a leginkább kiaknázni. Végezetül az ESG-szemlélet megkerülhetetlen a tehetséges munkavállalók felkutatásában és megtartásában azzal párhuzamosan, ahogyan az etikus és a fenntarthatósági vállalati célok egyre fontosabbak lesznek a céges kultúrákban.

Nem kérdés, hogy a körültekintően kialakított és határozottan képviselt ESG-profil nem csupán a szervezet hírnevét és márkaértékét erősíti, hanem hosszú távú fenntarthatóságát és üzleti teljesítményét is kedvezően befolyásolhatja, energetikán innen és túl.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2023.08.02-án.

Egy amerikai egyetem kutatói genomikus bizonyítékot találtak arra, hogy az atlanti tőkehal a túlhalászat miatt pár évtized alatt új tulajdonságokat alakított ki.

A New Jersey-ben található Rutgers Egyetem környezet- és biológiatudományi kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a tőkehalak esetében az egyébként több millió év alatt lezajló evolúciós változások évtizedek alatt történtek meg. A tudósok ennek megállapítására egy olyan új technológiát alkalmaztak, amivel képesek kiolvasni a tőkehalak genetikai kódját. Ezzel, valamint különböző analitikus technikákkal a fajok génállományában bekövetkező apróbb változásokat is észlelni tudják.

Vizsgálataik során észrevették, hogy a túlhalászott tőkehalaknál a XX. század végére egyfajta túlélési előny alakult ki. Korábban lettek érettek, és a termetük is lecsökkent az addigiakhoz képest, melynek következtében javultak a túlélési esélyeik. A jelenlegi állapotukban ugyanis kisebb eséllyel fogják ki őket, és még azelőtt szaporodhatnak, hogy kikerülnének a vízből. A genetikai kutatások alátámasztják, hogy ezek a változások a halászatra reagálva történtek meg. Ez ráadásul azt jelenti, hogy nagy eséllyel más élőlények is így reagálhatnak az emberi beavatkozásra. Egyértelmű tehát, hogy az emberi hatások, illetve ebben az esetben konkrétan a túlhalászat megváltoztatják az élőlények életét, sőt, akár életciklusát is.

Ahogy a SeaChoice is felhívja rá a figyelmet, a túlhalászat súlyosan veszélyezteti a tengeri élőlények fogyasztásának fenntarthatóságát. Ha ugyanis túl sok halat nyernek ki egy adott térségből, felborul a megmaradt élőlények ökoszisztémája, ami azokra az emberekre is hatással van, akik az adott régiókban – vagy azokon túl – a halakra alapozzák megélhetésüket. Ez az egész pedig egy láncreakciót indít be, kihatva egyéb érintett ágazatokra.

Erre az egyik legjobb példa – ahogy az újfundlandi és labradori Heritage összegzi –, hogy a közel 500 éven keresztül üzemelő regionális tőkehalhalászat idővel nemzetközi és helyi flottákat vonzott be, amíg a kanadai kormány 1992-ben le nem állította ezt a gyakorlatot. Addigra a bőséges halellátmány szinte kihalásig redukálódott – 1 százaléka volt csupán az egykori mennyiségének. Emellett egyértelművé vált, hogy a tengeri erőforrások mennyire érzékenyek a túlhasználatra, és hogy az előírások mennyire nem elegendőek ezek ellensúlyozására. A nemrég végzett kutatás pedig rávilágít arra, hogy a túlzásba vitt tevékenységek milyen nagy mértékben befolyásolhatják nem csak a gazdaságot, hanem az élővilágot is.

A kutatók bizakodnak, hogy a tőkehalállomány visszakerülhet eredeti szintjére. Egyúttal azonban óva is intenek, hiszen nem bízhatunk abban, hogy az evolúció ilyen gyors léptekkel tud iramot tartani az emberi pusztítással és pazarlással.

Egy új kutatás szerint a növények képesek érzékelni azt, hogy mikor érnek hozzájuk, és hogy mikor ér véget egy érintés, hiába nem rendelkeznek olyan idegvégződésekkel, mint az állatok vagy az emberek.

A Washingtoni Egyetem kutatói olyan kísérletsorozatot végeztek, amelyben egy vékony üvegrudat érintettek növényi sejtekhez, melyek erre lassú hullámokban kalciumjeleket küldtek más sejteknek. A nyomás felengedésekor pedig felgyorsultak az általuk kibocsátott hullámok. Bár az már ismert tény volt, hogy a növények – hiába nincsenek idegvégződéseik – érzékelik az érintést, most már arra is van bizonyíték, hogy más típusú jeleket küldenek az érintés elején és végén.

A kutatók 84 kísérletet végeztek 12 növényen, amelyek közt volt lúdfű és dohány is. Egy viszonylag új technológiával olyan növényeket termesztettek, melyekben kalciumérzékelőkkel rendelkeznek. Ahogy az amerikai National Library of Medicine felhívja rá a figyelmet, ezek a szenzorok nagyon fontos másodlagos üzenetközvetítők a sejtek között: a növények fejlődését és növekedését is ilyen jelek szabályozzák, ahogy a környezeti tényezőkre való reakciókat is. A tudósok mikroszkóp alá helyezték a növényeket, és egy apró, emberi hajszál méretű üvegrúddal nyomást gyakoroltak a sejtekre. Számos komplex reakciót figyeltek meg az érintés hossza és ereje függvényében is, de a legegyértelműbb eltérések a folyamat kezdetekor és végén voltak tapasztalhatók. A kutatók szerint a sejtekben lévő nyomásváltozás lehet az oka a válaszreakciónak, az azonban még nem egyértelmű, hogy a gének miként reagálnak erre.

Ahogy a National Geographic is kitér rá, a növények többféle módon reagálnak környezetükre – például, ha egy hernyó beleharap egy levélbe, akkor olyan anyagok termelése indulhat be, amitől keserűbb lehet a növény, hogy az állat ne egyen többet belőle. A gyapotnövények pedig, ha molylárvák okoznak kárt bennük, olyan darazsakat vonzanak be, amelyek megeszik a molyokat.

Az érintésekről szóló eredmények azért is fontosak, mert egyre több részlet derül ki arról, hogy komplexebb módon működnek a növények, mint azt gondoltuk, és sokkal érzékenyebbek lehetnek a környezeti változásokra. A klímaváltozás, az erdőtüzek, a szennyezés pedig mind olyan átalakulásokat idézhetnek elő a növényvilágban, melyeknek messzemenő következményei lehetnek a teljes bioszférára.

Az északi erdőtüzek következményei nem csak Kanadában, hanem az Amerikai Egyesült Államok keleti partján is látványosan tapasztalhatók – olyannyira, hogy június elején New York levegőminősége óriásit zuhant.

Posztapokaliptikus filmeket idéző felvételek jelentek meg New Yorkról, ahova a kanadai Québec több száz erdőtüzének füstjét fújta a szél. Ahogy a CNN is beszámolt róla, június elején a város egy rövid időre a világ legrosszabb minőségű levegőjével rendelkezett. Ennek következményeképp legalább 10 iskolakörzetben mondták le a kültéri eseményeket és tevékenységeket.

A levegőminőséget figyelő IQAir weboldalán rövid időre a második legrosszabb, „nagyon egészségtelen” szintet érte el a város, megelőzve a szmog miatt egyébként is élen járó indiai Delhit vagy bangladesi Dhakát. New York átlépte a 200 pontot (nagyon egészségtelen a levegő minősége, azaz hétszer, de még akár tízszer rosszabb is lehet, mint a WHO 2021-es ajánlása) – viszonyításképp a fent említett két város 154-nél és 144-nél járt (egészségtelen a levegő minősége, azaz ötször vagy akár hétszer rosszabb), míg Budapest 12 ponttal rendelkezik (megfelelő), a szintén amerikai San Francisco pedig 4-gyel.

Ahogy New York egészségügyi központja is felhívja a figyelmet, a füst 2,5 mikronnyi, azaz PM2,5-es finom részecskékkel rendelkezik, ami nagyon veszélyes, ugyanis belélegezve mélyen a tüdő szövetébe hatol, és bekerül a véráramba. Ilyen jellegű részecskék keletkeznek homokviharoknál, üzemanyagok égetésekor, és persze erdőtüzeknél is, olyan egészségügyi problémákat okozva, mint az asztma, a szívbetegségek és a légzési zavarok. A WHO 2016-os adatai szerint 4,2 millió ember halt meg abban az évben idő előtt ilyen részecskék miatt, New Yorkban pedig a szervezet irányelveihez képest 10-szeres volt a levegő PM2,5-ös koncentrációja.

A CBS News is beszámolt arról, hogy a klímaváltozás miatti meleg és szárazság jelentősen hozzájárulnak az erdőtüzekhez. Az erre érzékeny időszak pedig tovább tart, ugyanis a tavasz hetekkel előbb érkezik, az ősz pedig hetekkel később. 2021-ben Kanada a legforróbb napját élte meg: Lyttonban 49,6°C volt a hőmérséklet. Problémát okoz az is, hogy az időjárásért felelős, nyugatról keletre haladó futóáramlat egyre gyengébb. Erőssége ugyanis a sarki és a déli régiók közti hőmérsékletkülönbségekből fakad, így a forróság a megszokottnál tovább tart, és alapot teremt a tűznek. Ezt fokozzák tovább a villámcsapások, de az emberekhez köthető tevékenységek is, mint például a vonatok okozta szikrák vagy az elhajított cigarettacsikkek.

A jelenlegi történésekből egyértelműen kiderül, hogy a klímaváltozásnak milyen komoly következményei vannak, és hogy ezek milyen összefüggő problémák sorozatát eredményezik, rövid- és hosszútávon is gondot okozva mind a természetnek, mind az emberiségnek.

A tengerek és óceánok műanyagszennyezésének egyik meglepő következménye, hogy néhány partmenti gerinctelen állat a hulladékanyagokon lebegve kezdett szaporodni. Az adaptivitás következtében ezek az élőlények újabb és újabb területeket hódítanak meg a parttól egyre beljebb, az óceán mélyéhez közeledve, ami egyáltalán nem biztos, hogy jó.

A mānoai Hawai’i Egyetem kutatói észrevették, hogy a Csendes-óceán északi, szubtrópusi áramlatából szedett műanyag több mint 70 százalékán tengeri élőlények „laknak" – írja a Treehugger. De még ennél is érdekesebb részlet, hogy a műanyagokon több partmenti faj található, mint nyílt óceáni.

Linsey Haram szerző felhívta a figyelmet arra, hogy az általunk ismert bioföldrajzi korlátok folyamatos változásban vannak. A tengeri ökoszisztémák többmillió éve működő rendszerei könnyen módosulhatnak a felgyülemlő műanyagszennyezés miatt. A kutatás „neopelágikusnak”, azaz „új nyílt tengerinek” nevezi ezeket a közösségeket, melyekre csak nemrég bukkantak rá. A csapat 105, 2018-ban és 2019-ben begyűjtött műanyagelemet vizsgált meg, melyek a Csendes-óceán északi részén található körforgásból származnak. Ezeken olyan gerinctelen fajokat találtak, melyek egyébként a partmenti vizekben léteznének, de a műanyagokon utazva képesek voltak életben maradni, sőt, még szaporodni is.

Ahogy az Impakter.com is írja, csak ebben az áramlatban több mint 1,6 millió négyzetkilométernyi, a vízen úszó műanyaghulladék található, ami Franciaország területének háromszorosa. A látható műanyagdarabok és a szabad szemmel nem látható mikroműanyagok bekerülnek az áramlatokba, ahol szemétörvényt generálnak. Erre a folyamatra csatlakoznak rá a partmenti élőlények. Ez az adaptivitás izgalmasnak tűnhet, így azonban potenciálisan káros fajok is terjeszkedhetnek, illetve behatolhatnak a nyílt tengeri élőlények terébe. Így az odasodródó szivacsoknak, férgeknek vagy medúzáknak az ott élő fajokkal is meg kell küzdeniük az életterükért és a táplálékukért.

A CNN.com szerint az alkalmazkodás arra is bizonyíték, hogy a szemétmennyiség túlságosan nagy méreteket öltött. Mivel az organikus anyagok maximum pár évig maradnak egyben, mielőtt lebomlanának és lekerülnének az óceánfenékre, addig a műanyagok jóval tovább maradnak fenn – mobil platformokat szolgáltatva olyan fajoknak, melyek amúgy képtelenek lennének a nyílt vízen életben maradni. A tudósok a több mint 100 vizsgált műanyagon 484 gerinctelen organizmusra bukkantak, melyek 80 százaléka egyébként jellemzően a partmenti területeken él.

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint a világ nagyjából 460 millió tonnányi műanyagot termel, ami azonnali intézkedések nélkül 2060-ra megháromszorozódhat. A műanyaghulladéknak csak körülbelül 9 százalékát hasznosítják újra, 22 százaléka pedig egyszerűen szétszóródik a természetes ökoszisztémában a nem megfelelő feldolgozás következtében. Sőt, egy márciusi kutatás szerint 2040-re a jelenlegi állapotnál 2,6-szor több műanyag kerülhet a tengerekbe. Ez pedig óriási változásokat von maga után, ugyanis a műanyagokon utazó élőlények belezavarnak a teljes ökoszisztémába.

Az idén akár 30 százalék feletti éves szintű növekedést vár globálisan a megújulóenergia-kapacitásoktól a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). Ennek fő mozgatórugói az energiabiztonsággal kapcsolatos általános aggodalmak fennmaradása, a fosszilis energiahordozók magasabb árszintjei, valamint a mindezek eredőjeképpen tovább erősödő politikai akarat: ezek együttese főleg a nap- és a szélenergia terjedésének adhat jókora lendületet. Az IEA szerint a bővülés lendülete 2024-ben is kitart majd, így a jövő év végére a világ teljes megújulóenergia-kapacitása elérheti a 4 500 gigawattot.[1] Ez önmagában is tekintélyes szám, de talán még könnyebb a helyén kezelni tudván azt, hogy ez az Egyesült Államok és Kína együttes kapacitásának felel meg.

Az ügynökség becslései szerint az előttünk álló időszakban a napenergia viszi a prímet: a megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó kapacitásbővítés kétharmada ezekhez köthető. A méretesebb fotovoltaikus naperőművek mellé növekvő lendülettel zárkóznak fel a kisebb rendszerek, köztük a tetőre telepített napelemek: ezek installálására is a magas villamosenergia-árak ösztönzik a fogyasztókat, akik le szeretnének faragni az energiaszámlájukból.

Ez idáig mind szép és jó, ám az IEA kitért egy olyan pontra, amely erős gátja lehet a fejlődésnek: ez nem más, mint az országos elektromos hálózatok, amelyeket nem a megújulók nagy számú befogadására találtak ki. Eredetileg egy centralizált, kis számú és nagyobb erőmű alkotta energiarendszer gerincét képezték, ahol ezek az óriások biztosították a rendszer egyensúlyát: magyarán, gondoskodtak az energiafogyasztás és a -termelés összhangjáról. A megújulók terjedésével azonban az egyre nagyobb fokú decentralizáció felé haladunk az energiapiacon, és még ennél is nagyobb kihívást jelent az, hogy a szél- és napenergia időjárásfüggő: nehéz előre pontosan megmondani, mikor süt a nap és mikor fúj a szél, ami a rendszeregyensúly megtartásában is erős bizonytalanságot visz.

A tempó impresszív: az elmúlt három évben Magyarországon több mint a duplájára emelkedett a hálózatra csatlakoztatott naperőművek teljesítménye, és reményeink szerint ez a lendület a jövőben is kitart majd: a fenntartható jövőt egyértelműen a megújulóenergiaforrás-alapú villamosenergia-termelés részarányának folytatódó növelése jelenti. Az azonban, hogy a naperőműveket zökkenőmentesen tudjuk bekapcsolni a villamosenergia-rendszerbe, a hálózati infrastruktúra fejlesztésében ugyanúgy kihívásokat állít elénk, mint a rendszer egyensúlyának fenntartásában.

Ezen az úton komoly mérföldkő a naperőműveket integráló Szabályozási Központ, amely folyamatosan és valós időben teszi szabályozhatóvá a legnépszerűbb megújulóenergia-fajtát. Ezzel a naperőművek új köntösben jelenhetnek meg a teljes villamosenergia-hálózatban: immár nem megoldandó problémaként, hanem a teljes rendszer egyensúlyához aktívan hozzájárulni képes szereplőként. Amennyiben pedig ez az integráció kiszélesedik, további naperőművek, szélerőművek és energiatárolók válnak a részévé, az olyan biztonsági szelepet jelent a teljes hazai rendszernek, amely megnyitja az utat a megújulóenergiaforrás-alapú villamosenergia-termelés további térnyerése előtt.

Ez pedig lehetővé teszi, hogy Magyarország is úgy tudja fejleszteni, korszerűsíteni és bővíteni elektromos hálózatát, hogy minél hatékonyabban tudjuk kihasználni a nap- és szélerőművekben rejlő óriási potenciált. A tét nem kicsi: az IEA becslései szerint 2030-ig világszerte meg kell háromszorozni a teljes megújulóenergia-kapacitást ahhoz, hogy a 2050-re kitűzött nettó nulla kibocsátást elérhessük.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2023.06.29-én.

A fast fashion miatt kidobott – pontosabban el nem adott – ruhák elképesztő mennyisége gyűlt össze Chilében. A hulladéklerakóban lévő óriási ruhakupacokat már egy műhold képén is látni lehet az űrből. A lerakat nagy része olyan termékekből áll, melyeket a gyártók nem tudtak eladni Amerikában, Európában és Ázsiában, ezért ideszállították őket.

A France24.com még 2021-ben írt arról, hogy a fogyasztói társadalom hatása a ruhaiparban is megmutatja negatív hatását. Az alacsony bérekről és a gyerekmunkáról gyakran esik szó, de a környezeten érezhető következményekről ritkábban. Pedig Chile már régóta gyűjtőhelye a használt és el nem adott ruháknak, melyeket elsősorban Kínában vagy Bangladesben állítanak elő, Európában, Ázsiában vagy az Egyesült Államokban árulnak, végül pedig Chilében deponálnak.

Az ország északi részén található kikötőbe körülbelül 59 ezer tonnányi ruha érkezik évente. Ennek egy részét az 1800 kilométerre lévő fővárosból, Santiagóból vásárolják fel a kereskedők, míg a többit a környező területekre csempészik. A maradék 39 ezer tonnára azonban senki nem tart igényt, ezért ez a mennyiség a sivatagi szemétlerakókban köt ki. Az így felgyülemlett hulladék mostanra olyan kritikus tömeget ért el, hogy már egy nagyfelbontású műholdas fotón is jól látszik – írja a Business Insider.

A National Geographic felhívja a figyelmet arra, hogy a hulladéklerakónak helyt adó Atacama a Föld legszárazabb sivatagja, és a terepviszonyait illetően olyannyira hasonlít a Marsra, hogy a NASA ott tesztelte járműveit. A ruhagyártás mértéke 2000 és 2014 között megkétszereződött, és a fogyasztók 60 százalékkal többet vásároltak, miközben csak fele annyi ideig viselték új szerzeményeiket, mint azelőtt. A ruhák háromötöde köt ki szemétégetőkben vagy gyűjtőhelyeken egy évvel az elkészítésük után – statisztikailag tehát másodpercenként egy kamionnyi használt ruhából válik hulladék vagy égéstermék. A jelenség mára olyan súlyos méreteket öltött, hogy az ENSZ a fast fashion környezetszennyezését “környezeti és társadalmi veszélyhelyzetnek” nevezi. Az előttünk álló kihívás tehát mindenekelőtt a fogyasztás visszaszorítása, ezáltal a felesleges textilhulladék-gyártó “csapok” elzárása. 

Húsgolyó formájában tért vissza a kihalt gyapjas mamut, miután egy ausztráliai sejttenyésztett hústermelő start-up lerántotta a leplet az alternatív, mesterségesen előállított húskészítményéről, amit az egykori, hatalmas élőlény DNS-szekvenciájából állítottak elő.

A Smithsonian persze kitér arra, hogy a készítményt nem lehet egyhamar megvenni majd a közeli boltokban. Sőt, A Vow nevű cég eredetileg nem is azért állította elő, hogy megegyük, hanem hogy felhívják a figyelmet a hagyományos mezőgazdasági gyakorlatok pusztító környezeti hatásaira.

Ahogy az Associated Press is kitér rá, a mesterségesen előállított hús sejtjeit laborban tenyésztik ki állati sejtekből. Ezzel a megoldással nem kell állatokat ölni a “hús” előállításához, így az innováció nemcsak az élőlények jólétét szolgálja, hanem a környezetre is pozitív hatással van. Elvégre az eljárás a nagyipari állattartással kapcsolatos káros gyakorlatokat szüntetné meg, vagy legalább mérsékelné azokat.

A sejttenyésztéses folyamatot azzal kezdik, hogy élő állatból nyernek ki sejteket – írja a CBS News. Ezeket tápanyagba helyezik, hogy egy laborban hússá nőjék ki magukat. Az első mesterségesen létrehozott hús előállításához a körülbelül négyezer évvel ezelőtt kihalt gyapjas mamut géninformációját használták fel, míg a szekvencia hiányzó részeit az állat legközelebbi rokonával, az afrikai elefánttal pótolták. A mamutgéneket báránysejtbe illesztették úgy, hogy a végeredménynél ne az utóbbi, hanem a mamutsejtek legyenek dominánsak.

Bár a végeredményt még senki sem kóstolta, de ahogy a The Animal Reader idézi a Vow alapítóját, Tim Noakesmitht, ez nem jelenti azt, hogy a készítmény ne lenne fogyasztható. De mivel ez a fehérje szó szerint több ezer éves, és az emberi szervezet is ekkor találkozhatott vele utoljára, ezért még sok tesztnek kell alávetni, mielőtt a szélesebb közönség is találkozhatna vele.

A Vow azt szeretné, hogy egyre többen ismerkedjenek meg ezzel a technológiával, és a döntéshozók is gondolkodjanak el a káros mezőgazdasági és állattartási gyakorlatok alternatíváin. Állításuk szerint a jövőben akár új ízprofilok is kialakíthatók lennének, és a húsok tápanyagtartalmát is jelentősen növelhetnék. A mamut választása pedig szimbolikus, hiszen a klímaváltozás okozta a faj kihalását.

A méhek közel 50 millió éve játszanak elengedhetetlen szerepet a Földünk körforgásában. Kulcsfontosságúak az ökoszisztéma fenntartásához, porzásukkal elősegítik a növények szaporodását, ezzel pedig természetes élőhelyet biztosítanak megannyi állat számára. A munkájuk pótolhatatlan az ökoszisztéma, az élelmiszertermelés és a gazdaság egyensúlyának fenntartásához. És bár teljesen semmi nem helyettesítheti a jelenlétüket, a Varsói Műszaki Egyetem kutatói legalább rájöttek arra, hogyan lehetne mesterségesen lemásolni a beporzó tevékenységüket.

A környezetszennyezés, a gombák és a vírusok okozta tényezők miatt a beporzó fajok állománya rohamosan csökken. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének felmérése alapján a méhkolóniák száma világszerte évente 10%-kal esik vissza, az Egyesült Államokban pedig a méhészek évente 40-50%-os méhveszteséget tapasztalnak. Márpedig a munkájuk nélkül drasztikusan sérülne a Föld biodiverzitása, és a legfontosabb mezőgazdasági növények terméshozama is csökkenne, hiszen becslések szerint ezeknek az egyharmada, a vadnövényeknek pedig a 90%-a igényel beporzást. 

A „robotméhek” ott segítenek, ahol tudnak

A Varsói Műszaki Egyetem kutatói olyan automatizált rendszert alkottak, amely képes az önálló porzás végrehajtására. A Dr. Rafał Dalewski által vezetett kutatócsoport célja, hogy jelentős mértékben segítsék és támogassák az ökoszisztéma működését. A “B-Droid” nevű projektjük nem más, mint egy mechanikus növényporzásra szolgáló autonóm rendszer, melynek kialakítására 1 millió lengyel zloty (majdnem 82 millió forint) támogatást kaptak.

A kutatócsoport két rendszert dolgozott ki: az egyik alapját a kerékmeghajtási mechanizmus, a másikét pedig a repülés adja. A kerékmeghajtású szerkezet egy olyan robot, ami egy beépített szoftver segítségével teljesen önálló munkavégzésre képes. Miután kamerák segítségével feltérképezte a környező virágos területet, feldolgozza az adatokat, és egy erre kifejlesztett szoftver segítségével begyűjti a pollent, amit el is szállít a szükséges célponthoz.

A drónmeghajtású porzószerkezet hasonlóan működik: ugyanúgy beépített kamerák segítségével közlekedik, hogy beporozza a növényeket. De az irányító szoftver végig a földön marad, így a műveletet végig egy külső számítógép felügyeli. Ez a prototípus jóval több energiát használ fel, és idő szempontjából sem annyira hatékony, ugyanis míg a kerékmeghajtású szerkezet több mint 2 órán keresztül képes a munkavégzésre, a repülő csak pár percig alkalmas rá.

2016 nyarán a kutatók bebizonyították, hogy ez a két alternatív megoldás igenis alkalmas lehet a növények beporzására. Egy teszt során a kerékmeghajtású robotot sikeresen alkalmazták fokhagyma- és eperültetvényeken is. Összehasonlításképpen megvizsgálták, hogy milyen arányban tudták növelni a termést a természetesen beporzott területekhez képest. Az eredmények ígéretesek: a mesterséges szerkezetnek köszönhetően körülbelül százhatvanöt mag csírázott ki, míg az érintetlen területeken csupán huszonhárom.

A rendszer sajnos még nem került piacra, és egyelőre nem is tudni, hogy mikor fog, de az ilyen típusú innovációk mindannyiunk számára adhatnak egy kis reményt, hogy vannak megoldások a civilizációnk problémáira. Még ha az elsődleges feladatunknak természetesen azt is kell tekintenünk, hogy megakadályozzuk a méhek további pusztulását.

Miközben hajlamosak vagyunk a valóságosnál nagyobb szerepet tulajdonítani a környezetkímélő technológiáknak, arról is könnyen megfeledkezünk, hogy ezeknek szintén van hatása a természetre – például a használatukkal képződő hulladék formájában.

Klasszikus példa az elektromos autózás, amely rohamléptekben terjed, miközben a hozzáértők szerint több aspektusból sem vagyunk erre teljes egészében felkészülve. Egyfelől a töltéshez szükséges infrastruktúra egyszerűen nem tud lépést tartani az autók számának bővülésével. De ugyanúgy nincsenek még megnyugtató válaszok arra, mi lesz a sorsa az elhasználódott lítiumionos akkumulátoroknak.

Magyarországon külön aktualitást ad ennek a kérdéskörnek, hogy épp akkumulátorgyártó nagyhatalommá válunk, azaz nálunk a gyártás melléktermékét és selejtjét is kezelni kell valahogy. Ahhoz, hogy az ehhez szükséges feldolgozási kapacitások koncentráltan álljanak rendelkezésre, az elkövetkező években át kell alakítani a hulladékgazdálkodást. A veszélyes hulladékok megfelelő kezelése természetesen már jelenleg is része a hatékony és teljeskörű hulladékgazdálkodásnak, ebben az esetben azonban más léptékben és más minőségben kell gondolkodni, előre látni.

Az akkumulátorgyártás és -használat esetében is a körforgásos gazdaság elveinek kell érvényesülnie. A kérdés ez esetben is úgy merül fel, hogy mennyire tudjuk ezeket feldolgozni, anyagukban hasznosítani és visszaállítani a körforgásba, különösen annak fényében, hogy számos alkotóelemből elég szűk, és ebből adódóan nagyon drága a kínálat. Nem véletlen, hogy az akkumulátorok újrahasznosítására számos kezdeményezés létezik, például egyetemekkel együttműködve, hiszen a környezetvédelmi megfontolások mögött nagyon erős pénzügyi elvárások is jelentkeznek. Szintén a bátor és innovatív megközelítések közé sorolnám azokat a próbálkozásokat, amelyek az elektromos autókban már nem elég hatékonyan használható akkumulátorok utóéletét komplex energiatárolórendszerekben képzelik el. Ezzel ugyanis két legyet üthetünk egy csapásra: miközben meghosszabbítjuk az autókból kikopó akkumulátorok élettartamát, megoldást hozhatunk a villamosenergia tárolásának ma még létező, az időjárásfüggő megújulók terjedésével egyre jelentősebb problémájára is.

Persze nem csupán az akkumulátoroknál van szükség az elvárható előrelátásra. Hasonló megfontolásoknak kell érvényesülnie a napelemeknél, hiszen ezek is károsodhatnak, megsérülhetnek, vagy lejár a szavatossági idejük, amikor valamit kezdeni kell a hulladékkal. Ezt a technológiát sem használjuk még nagy léptékben annyira régóta, hogy égető lenne a helyzet, az idő előrehaladtával és az alkalmazás szélesebb körűvé válásával azonban ez változni fog, érdemes erre is jó előre felkészülni.

Remek példát mutat erre a világ egyik legnagyobb szélerőműgyártója: a dán Vestas néhány hete állt elő komplex megoldással a turbinák lapátjainak újrahasznosítására. Ezzel a lépéssel a jellemzően üvegszál, kompozitanyagok és epoxigyanta felhasználásával készülő turbinalapátok a nagyságrendileg 30 évre tervezett szolgálati idejük lejárta után alapanyagként állhatnak vissza a rajtvonalra. Nem apró tételekről beszélünk: az európai szélenergia szövetség számításai szerint 2025-re éves szinten 25 ezer tonna szélturbinalapátot kell leszerelni, öt évvel később viszont már ennek a mennyiségnek a dupláját.

Ha a Vestas megközelítése ipari léptékben is beválik, azzal a szélturbinagyártás teljesen hulladékmentessé tételére kitűzött céldátum (2040) is közelebb kerülhet, a körforgásos gazdaság követendő iskolapéldájává téve ezt a megújuló technológiát.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2023.05.24-én.

Matematikára, informatikára és nyelvekre tanítja a helyieket egy szemétből épített iskola, amely tandíjként is szemetet szed. Ouk Vanday egykori hotelmenedzser szinte kizárólag újrahasznosított hulladékokból álmodta meg ezt az intézményt, amely így többszörösen is hasznos.

A Világbank adatai szerint évente 2,01 milliárd tonna hulladékot termel a világ, amelynek nagy részét nem környezettudatos módon kezelik. Becslések szerint 2050-re az emberiség által termelt hulladék elérheti a 3,4 milliárd tonnát is. A Statista pedig rávilágít arra, hogy a szemét alig 20 százalékát hasznosítjuk újra, miközben hatalmas mennyiségek kerülnek a szemétlerakókba. Ugyan a gazdagabb országok több hulladékot termelnek, jobb eszközeik is vannak ennek feldolgozására.

Ezért is elképesztően érdekes és fontos az a munka, melyet a kambodzsai Ouk Vanday, egy hotelmenedzser végez. Az Arab News beszámolója szerint a helyiek által „Szemetes embernek” becézett szakember egy nemzeti parkban álmodta meg a Kókuszdió Iskolát, amely szinte teljesen újrahasznosított hulladékokból készült: a falak festett autókerekekből állnak, a bejáratot pedig egy műanyag kupakokból kirakott kambodzsai zászló díszíti.

A 2017-ben alapított intézmény – ahogy saját honlapja is beszámol róla – egy kb. 1,7 millió forintos büdzsével indult, amiből nagyjából egy tantermet építhettek volna meg. Jelenleg már könyvtár, számítógépes munkalabor, játszótér, kávézó, turisztikai részleg és klinika is épült hozzá. Ezeket adományokból, valamint tandíjból sikerült megvalósítani. A történetben az a csavar, hogy a tandíj valójában szemét, amit a diákoknak kell „befizetniük” úgy, hogy megtisztítják lakóközösségüket. A hulladék újrahasznosításából pedig új létesítményekkel bővülhet az iskola, amelynek jelenleg 2 teljes munkaidőben dolgozó tanára és 78 tanulója van, akik 7 és 16 év közöttiek. A diákok így a hagyományos tananyagokon kívül az újrahasznosítás fontosságáról is tanulhatnak, miközben még a környezetüket is megtisztítják.

Kambodzsában 4,09 millió tonnányi hulladék keletkezik évente, amelynek 62,9 százalékát gyűjtik össze, közel 30 százalékát pedig illegálisan helyezik el vagy egyenesen a folyókba dobják, szennyezve ezzel a környezetet. Ugyan Kambodzsában a közoktatás ingyenes, de a kiegészítő órák pénzbe kerülnek, amiket nem mindenki engedhet meg magának. A Kókuszdió Iskola így egyszerre igyekszik két problémát kezelni, miközben példát mutat a jövő generációinak.