A fast fashion miatt kidobott – pontosabban el nem adott – ruhák elképesztő mennyisége gyűlt össze Chilében. A hulladéklerakóban lévő óriási ruhakupacokat már egy műhold képén is látni lehet az űrből. A lerakat nagy része olyan termékekből áll, melyeket a gyártók nem tudtak eladni Amerikában, Európában és Ázsiában, ezért ideszállították őket.
A France24.com még 2021-ben írt arról, hogy a fogyasztói társadalom hatása a ruhaiparban is megmutatja negatív hatását. Az alacsony bérekről és a gyerekmunkáról gyakran esik szó, de a környezeten érezhető következményekről ritkábban. Pedig Chile már régóta gyűjtőhelye a használt és el nem adott ruháknak, melyeket elsősorban Kínában vagy Bangladesben állítanak elő, Európában, Ázsiában vagy az Egyesült Államokban árulnak, végül pedig Chilében deponálnak.
Az ország északi részén található kikötőbe körülbelül 59 ezer tonnányi ruha érkezik évente. Ennek egy részét az 1800 kilométerre lévő fővárosból, Santiagóból vásárolják fel a kereskedők, míg a többit a környező területekre csempészik. A maradék 39 ezer tonnára azonban senki nem tart igényt, ezért ez a mennyiség a sivatagi szemétlerakókban köt ki. Az így felgyülemlett hulladék mostanra olyan kritikus tömeget ért el, hogy már egy nagyfelbontású műholdas fotón is jól látszik – írja a Business Insider.
A National Geographic felhívja a figyelmet arra, hogy a hulladéklerakónak helyt adó Atacama a Föld legszárazabb sivatagja, és a terepviszonyait illetően olyannyira hasonlít a Marsra, hogy a NASA ott tesztelte járműveit. A ruhagyártás mértéke 2000 és 2014 között megkétszereződött, és a fogyasztók 60 százalékkal többet vásároltak, miközben csak fele annyi ideig viselték új szerzeményeiket, mint azelőtt. A ruhák háromötöde köt ki szemétégetőkben vagy gyűjtőhelyeken egy évvel az elkészítésük után – statisztikailag tehát másodpercenként egy kamionnyi használt ruhából válik hulladék vagy égéstermék. A jelenség mára olyan súlyos méreteket öltött, hogy az ENSZ a fast fashion környezetszennyezését “környezeti és társadalmi veszélyhelyzetnek” nevezi. Az előttünk álló kihívás tehát mindenekelőtt a fogyasztás visszaszorítása, ezáltal a felesleges textilhulladék-gyártó “csapok” elzárása.
