Míg a tengeren úszó szemétszigetek és azok környezeti ártalmai gyakran megjelennek a közbeszédben, viszonylag kevés szó esik a tengerbe süllyedő hulladékokról. Pedig ami a víz színén marad, csak a jéghegy csúcsa: a tengerbe kerülő hulladék 99 (!) százaléka végzi a felszín alatt, ráadásul az összegyűjtésük és az ártalmatlanításuk is jóval nagyobb kihívás elé állítja az emberiséget. Szerencsére több leleményes megoldás is született már a tengerek „műanyagtalanítására”. 

Évente mintegy 10 millió tonna műanyaghulladék kerül az óceánokba, amelyek kilapítva körülbelül egy Jamaica méretű országot is befednének. Becslések szerint nagyobb vizeinkben 2050-re több műanyag lehet, mint hal, ami felfoghatatlan károkat okozhat a vízi élővilág minden szintjén. A vízben úszkáló nagyobb műanyagdarabokat a halak elfogyaszthatják, amelyek eltorlaszolhatják nyelőcsövüket és további belső sérüléseket is okozhatnak.  

A szervezetükbe jutott káros vegyi anyagok és mikroműanyagok előbb-utóbb az emberek tányérján landolnak, amit egy felmérés is alátámaszt. Eszerint manapság minden harmadik tengerből kifogott hal tartalmaz mikroműanyagot, amelyek elfogyasztása a mi egészségünket is veszélyezteti.  

Monumentális műanyagvadász halászháló  

A vízfelszín alá süllyedt műanyagot nem lehet csak úgy „kikanalazni” a vízből. Egy holland nonprofit szervezet azonban pont arra szakosodott, hogy minél több hulladékot távolítson el a vízi ökoszisztéma nehezebben elérhető területeiről. A műanyag kifogásához az Ocean Cleanup egy 600 méter hosszú és 3 méter mély, U-alakú, hálószerű szerkezetet használ, amelyet lassan vontat két hajó. Az ezzel képzett torlaszt hetente egyszer kiürítik, a kifogott műanyagokat szelektálják, majd miután tovább küldték őket újrahasznosításra, a hajók folytatják az útjukat. 

Bár a hálók hatásos megoldást nyújtanak a nagyobb hulladékdarabok összegyűjtésére, néhány szakértő attól tart, hogy az eljárás többet árt a helyi élővilágnak, mint amennyit használ, mivel a halak és más tengeri élőlények a hulladékokhoz hasonlóan beleakadhatnak a hálókba. Az Ocean Cleanup képviselői szerint azonban az általuk használt rendszer speciális kialakításának köszönhetően a fennakadt halak bármikor kiszabadulhatnak, ha pedig mégse boldogulnak, azt víz alatti kameráik révén detektálják és ilyenkor manuálisan nyújtanak segítséget a csapdába esett állatoknak. 

Mikroműanyagok és robotcsigák 

A fenti módszer természetesen nem alkalmazható a mikroműanyagok kiszűrésére, mivel az 5 milliméternél kisebb, vízben nem oldódó részecskék nem fognak fennakadni a hálón. A Cornell Egyetem kutatói azonban erre is találtak megoldást.  

A tudósokat a Hawaii-on őshonos almacsiga, azaz a Pomacea canaliculata inspirálta, amely haslábának hullámzó mozgásával áramoltatja a vizet és szívja magába a lebegő táplálékokat. Ezt a tulajdonságát használták fel az egyetem munkatársai egy robotcsiga prototípusához: ez úgy utánozza a mintául szolgáló állatot, hogy mikroműanyagokat „eszik”, így tisztítva a vizet. A tömeges alkalmazásig az eljárás még sok fejlesztést igényel, de a tudósok bíznak abban, hogy ezek a robotok egy nap ipari mennyiségben lesznek majd képesek a természetes vizek átszűrésére.  

Mindenesetre az óceánok szennyezettségének csökkentésében kulcsfontosságúak lehetnek az ilyen kreatív megoldások is amellett, hogy a lakossági szereplők fogyasztásuk mérséklésével, a versenyszféra pedig a lebomló csomagolóanyagok széleskörű alkalmazásával vehet részt ebben a küzdelemben a leghatékonyabban.