A zöld folyosók karbonsemleges szállítmányozáshoz vezethetnek

2022. november 11. 07:55 - CHIKANSPLANET

Ha minden a tervek szerint alakul, jövőre már az óceánokat rója a világ legnagyobb tengeri teherszállítással foglalkozó cége, a Maersk első újgenerációs teherhajója, amely a környezetkímélő metanollal üzemel. Ezt 2025-ig további 18 hajó követi, ami rá is fér a szállítmányozási szektorra, amely – a Lloyd’s List adatai alapján – 2021-ben 833 millió tonnányi széndioxidot termelt. Ez a globális mennyiség 3 százaléka.

Az újgenerációs flotta az úgynevezett zöld folyosókon közlekedik majd. A Globális Tengerészeti Fórum és a „Getting to Zero” koalíció megközelítésében ezek olyan tengeri szállítmányozási útvonalak, „ahol a zéró kibocsátású hajók üzemeltetésének technológiai, gazdasági és szabályozói megvalósítását a köz- és a privát szektor együttesen éri el”. Ezek kialakítása azonban közel sem könnyű: a McKinsey tanácsadó cég például azt hangsúlyozza, hogy a következő évtizedben hozzá kell látni a megoldáshoz, hiszen a globális kereskedelem 80 százalékát kitevő hajós szállítmányozás folyamatosan nő – és vele együtt a CO2-kibocsátása is. Miközben a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet 2050-re felére csökkentené a jelenlegi emissziót, több ország – köztük az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Japán – a karbonsemlegesség mellett köteleződött el.

Ahogy a McKinsey tanulmányában felhívja rá a figyelmet, a zöld folyosóknak három típusa van, amelyek eltérő jellegű erőfeszítéseket igényelnek. Vannak központi helyszínhez kapcsolódók, amikor egy adott kikötőbe irányulnak ezek az útvonalak. Eggyel bonyolultabb, ha két kikötőt stabilan köt össze egy zöld folyosó, a három vagy több kikötőt összekapcsoló hálózatok pedig lénygesen komplexebb megközelítést igényelnek.

Tekintettel arra, hogy a zöld folyosók kizárólag olyan hajók által vehetők igénybe, amik tiszta energiával működnek, fontos kérdés, hogy elérhetőek-e ilyen üzemanyagok – erre az Egyesült Államok kormánya is felhívja a figyelmet. Figyelembe kell venni az alternatív energiaforrásokat előállító központokat, továbbá azt, hogy miként lehet ezekhez a forrásokhoz eljutni. Ez rávilágít a kérdéskör összetettségére: nem elég a szállítmányozó cégeknek átgondolni a megvalósíthatóságot, maguknak az előállítóknak is választ kell tudnia adni a megnövekedő igényekre. Szintén fontos kérdés az üzemanyagok tárolása – emeli ki az energiatárolásért felelős európai szövetség. A 2050-re tervezett szénsemlegességi stratégia megvalósításához meg kell oldani azt, hogy az alternatív és tiszta energiaforrások ugyanilyen módon jussanak el a felhasználási területekre. Meg kell vizsgálni, hogy új létesítményeket kell-e építeni, vagy elegendő a követelményeknek megfelelően módosítani a meglévő infrastruktúrát.

Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni mindezeknek a komoly gazdasági vonzatát sem. Egyrészt a hajótulajdonosoknak át kell gondolniuk a járművek típusait és méreteit, jóval nagyobb figyelmet szentelve a szénsemlegesítési folyamatoknak. Másrészt a rakományok tulajdonosai és a fogyasztók is érzik majd ennek hatását, bár a Maersk szerint csak elhanyagolható mértékű lehet az áremelkedés. Hogy ez tényleg így legyen, a szállítmányozási óriás maga vette kézbe az újgenerációs flotta energiaigényét: Spanyolországban és Kínában is olyan üzemeket létesít, amelyekben zöld metanolt állítanak majd elő a zöld folyosókon közlekedő hajók ellátásához.

Szólj hozzá!

Tanult tehetetlenség helyett tanult „zöldképességek”

2022. november 04. 07:59 - CHIKANSPLANET

Szenvedést hozhat a klímaváltozás, Klímaváltozás és egészség: van mitől félni, Nem lassul a bolygónk pusztulása, A klímaváltozás brutális erővel rúgja ránk az ajtót – ilyen és ehhez hasonló főcímeket találhatunk a klímaváltozással kapcsolatban a nagyobb hazai hírportálokon. Ezek hallatán nem csoda, hogy a gyerekekben és a felnőttekben egyaránt napról napra nő a klímaszorongás. Pedig a megoldásorientált diskurzus bizonyítottan visszaadja a kontroll érzését, és arra ösztönöz, hogy szerepet vállaljunk a problémák megoldásában.

Zummo, Gargroetzi és Garcia tanulmányukban rámutatnak, hogy a klímaváltozás kapcsán általában háromféle diskurzussal találkozhatunk. A fenti címek a világvége-narratívába illeszkednek bele, amelyek akarva-akaratlanul a teljes tehetetlenség és reménytelenség érzését keltik az olvasóban. Létezik az úgynevezett klímapolitikai diskurzus, amely szervezkedésre, ellenállásra buzdít – ide tartoznak például a Greta Thunberg által indított klímasztrájkok vagy a Just Stop Oil nevű klímaaktivista-csoport nagy port kavaró akciója, amelyben paradicsomkonzervvel öntötték le Van Gogh Napraforgóit. A harmadik megközelítés pedig arra fókuszál, hogy mit tehetünk egyénileg és a társadalom szintjén azért, hogy visszafordítsuk a klímaváltozás negatív hatásait. Ez a megoldásorientált diskurzus, amellyel együtt jár, hogy hiteles forrásokból tájékozódunk, keressük a hasonló gondolkodású emberek társaságát, és a lehetőségeinkhez mérten mi magunk is kivesszük a részünket a problémák megoldásából. Ez utóbbi nemcsak azért előnyös, mert a pszichológusok szerint ez a legjobb ellenszere az egyre elterjedtebb klímaszorongásnak vagy klímadepressziónak, hanem azért is, mert feloldja a tanult tehetetlenség bénító érzését. 

Ma már számos kutatás vizsgálja azokat a pszichoszociális tényezőket, amelyek kulcsszerepet játszhatnak a sikeres túlélésben, alkalmazkodásban. Glenn Albrecht ausztrál ökofilozófus szerint alapvető attitűdváltásra lenne szükség, hogy a természetet ne egy legyőzendő, leuralható, tárgyiasítható és kifosztható entitásnak tekintsük, hanem létezéspartnernek. Albrecht szerint az egyetlen járható kiút a klímaválságból és a civilizációs katasztrófából, ha az ember spontán és feltétlen gondoskodó, védelmező viszonyulással fordul a természet, az állatok, a növények felé, és a kapcsolatot a kölcsönös egymásrautaltság tudata határozza meg.

De hogyan is néz ki mindez konkrét képességekre lefordítva? 

Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete egy 32 ország tapasztalatait összefoglaló jelentésben adta ki azoknak a soft skilleknek a listáját, amelyek feltétlenül szükségesek lesznek a jövő „zöldmunkáihoz”, illetve szélesebb körű változást teremthetnek.

Eszerint elengedhetetlen, hogy hajlandóságot mutassunk a fenntartható fejlődés megismerésére, és mi magunk is környezettudatosan éljünk. Képesek legyünk alkalmazkodni a dinamikusan változó új folyamatokhoz és technológiákhoz, és legyünk rugalmasak a szükséges változtatások megértésében. Tudjunk csapatban dolgozni, és javítsunk a kommunikációs készségeinken a sikeresebb együttműködés érdekében. Végül pedig fejlesszük a vállalkozói készségeinket a fenntartható lehetőségek terén. 

Zöldmunkák alatt a fenntarthatósággal és a környezetvédelemmel kapcsolatos szakmákat ért az említett jelentés, amelyekre várhatóan egyre nagyobb lesz az igény. Említhetnénk például az energiaauditorokat, hidrológusokat, környezetmérnököket, településfejlesztőket vagy fenntarthatósági tanácsadókat. Nem kétséges azonban, hogy a felsorolt készségek elsajátítása mindannyiunk számára létszükséglet, dolgozzunk bármely iparágban is.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a www.vg.hu VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2022.10.31-én.

Szólj hozzá!

Mi az a permafroszt, és miért baj, hogy olvad?

2022. október 28. 09:40 - CHIKANSPLANET

Az októberi szép idő komplex problémákra világít rá: ha nálunk ilyenkor ennyire meleg van, mi a helyzet azokon a helyeken, ahol folyton fagy? Permafrosztnak nevezzük azt a földet, amely legalább két évig folyamatosan fagyott állapotú. Vannak olyan bajnokai ennek a kategóriának, amelyek már több száz, sőt több ezer éve vannak megdermedve. És nyáron sem engednek fel ahogy a Treehugger írja, a permafroszt „átvészeli” az évszakokat. Ebben a típusát tekintve homokban, földben vagy sziklában –ami akár az óceán alatt is meghúzódhat – óriási mennyiségű szerves anyag található, ami felolvadáskor fel- és kiszabadulhat, például üvegházhatású gázok formájában. Ez egyfajta ördögi kört eredményez: a globális felmelegedés felolvasztja a permafrosztot, ami miatt olyan gázok szabadulnak fel, amelyek gyorsítják a globális felmelegedést – és így tovább.

Mélységét tekintve a permafroszt lehet pár méteres, de akár egy kilométeres is – számol be az amerikai Nyersanyagvédelmi Tanács (NRDC). Van, hogy egybefüggően, masszív területeken helyezkedik el, például a sarki tundrán, de kisebb részeket is fedhet hegytetőkön vagy -oldalakon. A nagyobb szárazföldi résszel rendelkező északi féltekén a talaj negyede permafroszt: Kanadában, Grönlandon, Szibéria északi részén vagy a Jeges-tenger legalján is van belőle. A déli félgömbön az Andokon található, vagy Új-Zélandon a Déli-Alpokban.

Az északi féltekén több mint 23 millió négyzetkilométernyi permafroszt van, ami nagyjából annyi, mint az Egyesült Államok, Kanada és Kína területe együtt. Ez azonban, ahogy az amerikai Nemzeti Hó és Jégadatközpont (NSIDC) felhívja rá a figyelmet, folyamatosan csökken. Ennek párhuzamosan húzódik össze az úgynevezett krioszféra, ami a permafroszt mellett a havat, a jeget, tengeri jeget, a gleccsereket, a jéghegyeket és -táblákat foglalja magába. Mindez persze kihat a klímára, a tengerszintre és a rendelkezésünkre álló vízre, ezzel együtt pedig az emberek, növények és állatok életére. Mivel a sarki melegedés kétszer gyorsabb, mint a mérsékeltebb övezetekben zajló, a kis hőmérsékletváltozásokra is érzékeny permafroszt gyorsabban olvad, mint amire eredetileg számítottak a szakemberek. Ha a Föld 2°C-kal az iparosodás előtti szint fölé melegszik, akkor becslések szerint a permafroszt 40 százalékának mondhatunk búcsút.

A már említett üvegházhatású gázok felszabadulása nem az egyetlen káros következmény: a Columbia Climate School az olvadás talajproblémákhoz is vezethet, a földcsuszamlás, parti erózió vagy áradás pedig károkat okozva az épületekben és az infrastruktúrában. Alaszkában, Grönlandon, Kanadában és Oroszországban épületek süllyedtek el vagy omoltak össze emiatt, sokszor olyanokat érintetve , akik már évezredek óta lakják az adott térséget. A Guardian például arról számolt be, hogy a 175 ezer fős oroszországi Norilszk épületeinek 60 százaléka sérült meg a permafroszt felengedése miatt, és ezek tizedét már el is hagyták lakói. Mivel nem átmeneti károsodásról van szó, az újjáépítés is rendkívül nehézkes.

Az ökológiai és társadalmi tényezőkön túl komoly egészségügyi következményei is lehetnek a permafroszt felolvadásának. Mivel a hideg, sötét és alacsony oxigéntartalmú közegek hozzájárulnak a mikroszkopikus sejtek túléléséhez, bizonyos organizmusok több ezer évig élhetnek jégbe fagyva. Így befagyott vírusok, gombák és baktériumok szabadulhatnak fel és válhatnak aktívvá, majd terjedhetnek el, például a vízáramba kerülve az olvadó jég eredményeként. Egy 2016-ban felolvadt rénszarvastetem, amelyről utólag kiderült, hogy az elpusztult állat lépfenés volt, több tucat embert betegített meg, egy gyermeket és több ezer rénszarvast pedig el is pusztított az oroszországi Jamal-félszigeten. Alaszkában az 1918-as spanyolnátha vírusát találták meg épségben konzerválódott emberi tetemekben, és még 40 ezer éves férgek is képesek voltak újra életre kelni a kiolvadás után.

Egyelőre nincs tudományos konszenzus arról, milyen hatása lehet az ősi vírusok és betegségek „feltámadásának”, de egy biztos: bármennyire is filmvászonra illő, hogy Szibéria egy eldugott térségében a permafroszt felengedése után egy 3 ezer éve élt helybéli herceg sírját fedezték fel, ez – ahogy mondani szokás – a fasorban sincs azokhoz a drasztikus változásokhoz képest, amelyekre fel kell készülnünk ennek a komoly rizikókat hordozó folyamatnak a hatására.

2 komment

Regeneratív mezőgazdaság, az élelmiszeripar zöldforradalma

2022. október 21. 07:59 - CHIKANSPLANET

Egyre többen hallani az úgynevezett regeneratív, vagy más néven talajmegújító, ökotudatos mezőgazdaságokról. De mit is jelent ez pontosan és hogyan fordítható vissza általa a globális éghajlatváltozás? 

Idén nyáron Magyarországon sem kerülhette el a figyelmünket, hogy mennyire kitett a természet a szélsőséges időjárásnak. Korunk környezeti problémáinak jelentős része szorosan összefügg a mezőgazdasággal, - elég, ha csak az idei nyár rendkívüli aszályaira gondolunk. Az élelmiszeripar számára egyszerre jelentenek óriási kihívást a klímaváltozás hatásai, az egyre súlyosabb aszályok és az ezzel járó termelési bizonytalanság, a nem megfelelő, intenzív mezőgazdasági gyakorlatok fenntarthatatlansága, valamint az orosz-ukrán háború következtében fellépő műtrágyahiány. Az Alföld elsivatagosodása és a kaktuszinvázió mind vészjósló jelek, melyek egy már most zajló átalakulásról árulkodnak. 

Ha ezek a tendenciák nem változnak, a világ jelenleg művelésre alkalmas földterületeinket egyharmada válhat termelésre alkalmatlanná az évszázad végére. Ez azt jelenti, hogy a világ kalóriafogyasztásának közel háromnegyedét adó négy termény globális hozama (a búza, a kukorica, a rizs, és szója) a század végére akár 10-30%-kal csökkenhet. Ugyanakkor a populáció növekedése miatt nőni fog az emberiség élelmiszerigénye is.

Nem kis kihívás a mezőgazdaság átalakítása, szemben mondjuk az ipari reformokkal: az élelmiszertermelés fontossága ugyanis szinte érinthetetlenné teszi a szektort. Pedig az ökológiai szempontokat is figyelembe vevő mezőgazdaság nemhogy nem ellensége az élelmiszertermelésnek, de a klímaváltozás és a környezetkárosítás miatt éppen ez lesz az egyetlen esélyünk arra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékkal láthassuk el az emberiséget. 

Paradigmaváltás a természetes egyensúly helyreállításáért

A regeneratív mezőgazdaság sokak számára még új fogalom, pedig a téma egyik jeles képviselője, Paul Hawken szerint akár egy generáció alatt vissza lehetne fordítani általa a klímaváltozás negatív hatásait. A fogalom olyan gazdálkodási gyakorlatok, technikák összességére utal, amelyek lehetővé teszik a talaj regenerálódását és termékenységének helyreállítását, miközben a vízkészletet és a biológia sokféleséget is védelmezik. 

A talajmegújító gyakorlatok a kimerült földek szervesanyag-tartalmát állítják helyre, változatos növényekkel, organikus trágyával, sokszoros vetésforgóval, adott esetben irányított legeltetéssel. Az alapelvük az, hogy a talajt folyamatosan be kell takarni, akár növényi maradványokkal, akár takarónövényekkel. Ezáltal megóvják a földet a szél és a víz eróziójától, javítják a víztartó képességét, és teret engednek a mikroorganizmusok fejlődésének. 

A megközelítés az üvegházhatást is mérsékli, hiszen a talaj szervesanyag-tartalmának növekedése javítja a föld szénmegkötő képességét, valamint a víz körforgását is. Ez azért kulcsfontosságú, mert a szén-dioxid-kibocsátás körülbelül egynegyede a mezőgazdaságból, az erdőgazdálkodásból és a föld használatával járó egyéb tevékenységekből ered. Egy regeneratív mezőgazdaságban odafigyelnek továbbá a növény- és állatvilág biológiai sokféleségének növelésére a föld felszíne felett és alatt egyaránt. Emellett pedig mérséklik a vegyszerhasználatot és optimalizálják az öntözési technikákat, amelyek a vizeket is megkímélik. 

A regeneratív mozgalom tehát mindenképpen nagy reményeket kelt, ugyanakkor tudjuk, hogy a globális élelmiszerrendszerek rendkívül összetettek, több érdekelt felet és iparágat is érintenek. A jövő szakembereire vár a feladat, hogy ezeket a gazdálkodási elveket saját régiójukra, működésükre és személyes helyzetükre alkalmazzák. 

Szólj hozzá!

Costa Rica: ahol a fenntarthatóság működik

2022. október 14. 08:25 - CHIKANSPLANET

Costa Rica több szempontból is Közép-Amerika egyik legkiemelkedőbb országa. A közel 5 millió fős államnak 1948 óta – egy rövid polgárháborút követően – nincs hadserege, ugyanis a béke iránti elköteleződés jegyében megszüntette azt. Ez a mentalitás meghatározta XX. és XXI. századi működését, és az ENSZ boldogságindexe szerint is a 12. legboldogabb ország a világon. Egyik fő küldetése a fenntarthatóság, ami mind a társadalmára, mind a gazdaságára hatással van. Ebben a mai napig kimagaslóan teljesít, ugyanis Costa Rica energiájának több mint 98 százaléka megújuló forrásból származik.

A köztársaság 2019-ben fogadott el egy nemzeti szénsemlegességi tervet merész közép- és hosszútávú célokkal, ami az energia mellett a közlekedést, a hulladékkezelést és a földhasználatot is optimalizálja. Fináléja pedig ambiciózus: 2050-re teljesen szénsemleges szeretne lenni, azaz csak annyi szén-dioxidot akarnak kibocsátani, amennyit ellensúlyozni tudnak például az erdők fenntartásával és kiterjesztésével. Costa Rica egyébként a világ szén-dioxid-kibocsátásának csak 0,02 százalékáért felelős, de ettől függetlenül szeretne példát mutatni a globális felmelegedés elleni harcban.

1940-ben még az ország háromnegyedét erdők terítették be – számol be róla a Six-Two –, 1987-re azonban ez csak 21 százalékra esett vissza. A faértékesítésből származó rövidtávú haszon, valamint a földműveléshez szükséges terület szükségessége vezetett idáig: amit lehetett, kivágtak és felszántottak, ami Latin-Amerika egyik legnagyobb mértékű erdőirtását eredményezte. Az 1990-es évekre azonban ráébredt a nemzet arra, hogy hosszútávon ez nem lesz fenntartható: ha nincsenek fák, nem lesz mit kivágni sem. A túlművelt földek terméketlenné válnak, így nemcsak a természet sínyli meg a pusztítást, hanem az emberek és gazdaságuk is. Ezért is fektetett sokat a kormány olyan irányelvek kialakításába, amelyek az ökoturizmushoz és a természet fenntartásához járulnak hozzá. Mostanra Costa Rica lett az első trópusi ország, ami szinte teljesen véget vetett az erdőirtásnak, sőt, vissza is fordította azt, melynek eredményeként ismét 75 százalékát fedik erdők. A Föld 0,03 százalékát teszi ki, de a biodiverzitás 5 százalékát őrzi határain belül Costa Rica.

A szegénységből való kitörés hagyományos folyamata az úgynevezett „strukturális átalakulás”, ami társadalmi változásokkal jár. A mezőgazdaság visszaszorul, sokan a városokba költöznek, az iparosodás pedig fokozza a környezetszennyezést. A gazdaság ideális helyzetben annyira modernizálódik, hogy „öntisztítóvá” válik. Amíg azonban az átlagemberekhez nem jut el a gazdasági nyereség, addig az ország sem tud kilépni ipari fázisából. Costa Rica ezt úgy kerülte el, hogy földet, pénzt és oktatást biztosított népének, felruházva lehetőségekkel a közösségeket. Fegyverek helyett a közoktatás és a kultúra kapott hangsúlyt, így a modernizáció úgy tudott lezajlani, hogy a kezdeti pusztítást egy a fenntarthatóság melletti hosszútávú elköteleződés váltotta fel. 1997-ben az ország egy bravúros, motiváló intézkedést vezetett be: ahogy a Euronews is beszámol róla, pénzt kapnak azok a földtulajdonosok, akik hozzájárulnak a természetvédelemhez. A programot, amely az elmúlt 20 évben több mint 420 millió euró támogatást biztosított a legszegényebb rétegeknek, most a fosszilis üzemanyagok adóztatásából finanszírozzák, ma pedig már 1 millió hektárt véd.

Egy másik fontos pillére Costa Ricának az ökoturizmus, ugyanis az évente odalátogató 3 millió turistából 2 millió első sorban a természetért megy oda. A GDP több mint 8 százalékát teszi ki a szektor, és a lakosság 10 százaléka dolgozik benne. Így a turizmus nem csak a gazdasághoz és foglalkoztatáshoz járul hozzá, hanem a természet fenntartásához is. Az innen befolyó bevételekből emeltek kórházakat és iskolákat a népszerű, de fejlődésre szoruló helyszíneken. A terület negyede védelem alatt áll, amit a turizmusból képesek fenntartani.

Az országban a természet, a gazdaság és a társadalmi igazságosság triója folyton egymásra hat, az eredmény pedig magáért beszél. A kormány aktívan támogatja azokat, akik hozzájárulnak ezekhez a pillérekhez, előnyeit pedig nemcsak az ország, de a világ is élvezheti. A probléma azonban az, hogy az egyéb régiók nemtörődömsége lecsapódhat Latin-Amerikában is, felborítva a gondosan kialakított egyensúlyt. Ezért is fontos, hogy a bolygó társadalmai és országai szem előtt tartsák azt a közös jövőt, amerre mindannyian tartunk.

3 komment

Pelenkát, mosogatót, hidat, sőt, gumimacit is csinálhatunk az újrahasznosítható szélturbinalapátokból

2022. október 07. 08:00 - CHIKANSPLANET

Minél nagyobb a lapát, annál több elektromosságot termel egy szélerőmű– ez az alapszabály. A fociméretű, üveggyapot alkatrészek azonban gyűjtőhelyeken végzik, ami teljesen szembemegy a fenntartható energiatermelés alapelveivel. Az Ars Technica számolt be John Dorgan, a Michigani Egyetem vegyészmérnökének új polimer gyantájáról, amely nemcsak új lapátokként hasznosítható újra, hanem mindenféle egyéb, kereskedelmi használatú termékként is. Lehet gyártani belőle autókhoz hátsó lámpát, pelenkát, konyhai mosogatótálcát, vagy akár ehető gumimacikat is. A kutató még augusztus végén számolt be eredményéről Chicagóban, az Amerikai Vegyészszövetség találkozóján.

Dorgan „molekuláris rugalmasságként” jellemzi a technikát, amit Isaac Asimov egy cikke ihletett. Az írásban egy olyan jövő szerepel, ahol az emberek újra tudják szintetizálni a nyers protonokat, neutronokat és elektronokat bármivé, amivé csak szeretnék. Dorgan is tudja, hogy messze vagyunk még attól a kortól, de ettől függetlenül megihlette őt a koncepció. Egyik kedvenc polimere a poliaktid vagy PLA, amit eredetileg lebomló, fenntartható csomagolásra találtak ki, de a PLA-ből szöveteket és ruhákat is lehet készíteni. A kutató projektje azt vizsgálja, miként lehetne energiahatékonyabb módon készíteni szélmalomlapátokat. Így jutott eszébe, hogy esetleg a PLA is alkalmazható lenne újrahasznosítható kötőgyantaként.

A laborban új gyantát állítottak elő úgy, hogy a PLA-t egy MMA nevezetű szintetikus monomerben oldották fel, amitől szirupszerű lett. Vákuumos nyomással áthúzták az üveggyapoton, amitől az anyag panelekké keményedett. Ezeket újra lehet hasznosítani, ha friss monomerben bontjuk le, így új lapátok állíthatók elő a turbinák következő generációjához. Dorgan szerint a „polimer újrahasznosítás Szent Grálja, ha vissza lehet forgatni ugyanarra a célra valamit”, ami megvalósítható ennek az anyagnak köszönhetően.

A The Verge arról írt még februárban, hogy Írországban újrahasznosított lapátokkal cseréltek le egy hidat. Ez már a második ilyen kezdeményezés volt, ugyanis tavaly októberben Lengyelországban tettek ugyanígy. Az elképzelés mögötti mérnökök és vállalkozók abban bíznak, hogy más infrastruktúra projekteknél is bevethetik a turbinák maradványait. A szélenergia egyre elterjedtebb, 2020-ban pedig 53 százalékkal nőtt meg az új installációk száma a megújuló energiaforrás nemzetközi tanácsa, a GWEC szerint. Az újrahasznosítás nemcsak a hulladékot is csökkenti, hanem az előállítás költségein is lehet spórolni általa. Az átlagban közel 46 méter hosszú, darabonként akár 12 tonnányi monstrumok helyet is foglalnak, és eredeti jellegükből fakadóan nehezen bomlanak le – ha pedig elégetik őket, akkor csak nő a szennyezés mértéke. Ezért is két igazán járható út a meglévők újrahasznosítása, valamint az újak már újrahasznosítható anyagból való elkészítése.

Dorgan technikájának óriási pozitívuma az is, hogy más célokra is be lehet vetni azt az anyagot. Feldarabolva, polimerrel kiegészítve mintákba lehet nyomni, ami a műanyagok egyik elterjedt gyártási technikája. A szakember technikai követ is készített, amit aztán konyhai mosogatóvá alakított. Kémiai módon meg tudja másítani az anyagokat, és arra is rájött, hogy egyszerű alappal – például alkáli oldattal – emészthető is lehet a PLA egyik komponense. Összetett úton még gumimacikat is elő tudott állítani a laborjában, amiket meg is evett. „A növényből kinyert szénatom nem más, mint a fosszilis olajból kinyert. A globális szénciklus része, és most megmutattuk, hogy képesek vagyunk mezőgazdasági biomasszából tartós műanyagot készíteni, majd újra ételt.”

 

Szólj hozzá!

Szélsebesen robog Finnország az energiafüggetlenség felé

2022. szeptember 30. 08:39 - CHIKANSPLANET

Ahogy nemrég a Qubit is megírta, Finnország néhány éven belül teljesen önellátóvá válik a villamosenergia tekintetében. Mika Lintilä gazdasági miniszter egy tévéinterjúban jelentette be, hogy jelentős beruházásokkal fogják megerősíteni a hazai áramtermelést, ezáltal az országnak már májusra sikerülhet lekapcsolódnia az orosz energiáról.

A finn energiarendszer meglehetősen gyors átalakuláson megy keresztül. A megújuló energiaforrások aránya Finnország teljes energiafogyasztásában az elmúlt évtizedben mintegy 27 százalékról körülbelül 36 százalékra emelkedett. A finn nemzeti energia- és klímastratégia célja a megújuló energiaforrások felhasználásának növelése, hogy 2030 végére a végső energiafogyasztásban való részarányuk meghaladja az 50 százalékot. Kiemelten nagy hangsúlyt fektetnek például a szélerőmű-park fejlesztésekbe is: 2022 első felében több szélturbina épült az országban, mint az előző évben összesen, amelyből a villamosenergia-szükségletünk 12 százalékát képesek fedezni.

Az időjárásfüggő megújulók (nap- és szélenergia) elterjedését viszont nagyban segíthetik a tárolási technológiák, a megújuló energiaforrásokra épülő új korszak elképzelhetetlen hatalmas, jól strukturált energiatároló ökoszisztémák megléte nélkül.  A finnek 2021 elején mutatták be nemzeti akkumulátor stratégiájukat, amelynek célja, hogy fontos húzóágazattá fejlesszék az iparágat, ezáltal elérjék a kitűzött klímacélokat. Az ország 2035-re vállalta, hogy eléri a szén-dioxid semlegességet, 2040-re pedig szén-dioxid negatívvá válnak, mindezt pedig a klímaváltozás elleni küzdelem egyik legfontosabb termékével, az akkumulátorral érnék el.

Finnország akkumulátor-stratégiája elsősorban a fenntartható forrásból származó nyersanyagok elérhetőségére és feldolgozására összpontosít, valamint az újrahasznosításra irányuló termelési és kutatási tevékenységekre. Nem titkolt céljuk, hogy a fenntarthatóság terén példát mutassanak a többi országnak, mindamellett, hogy Finnországot vezető pozícióba helyezzék a nemzetközi akkupiacon. Persze az országnak kiváló adottságai is vannak a stratégia megvalósításához, ugyanis területén belül az akkumulátorok előállításához szükséges legfontosabb fémek szinte mindegyike megtalálható. Emellett híresek az innovációra nyitott kultúrájukról, mindemellett pedig kellő szaktudással is rendelkeznek a nyersanyagok bányászata és a fémek megmunkálása terén is.

Egy finn startup például olyan innovatív megoldással állt elő, melynek segítségével hónapokig képesek tárolni a megújuló forrásból származó energiát. A Polar Night Energy által bemutatott szabadalom lehetővé teszi, hogy a tiszta villamosenergiát megfizethető módon alakítsák hővé, és akkor használják fel, amikor a legnagyobb szükség van rá. A világ első homokakkumulátora egy silón alapul, amelyben körülbelül 100 tonna homok található. Ezt töltik fel azzal a hővel, amit a nap- vagy szélerőművek által termelt villamosenergiából nyernek. A homok mintegy 500 Celsius-fokos hőmérsékleten tárolja ezt a hőt minimális veszteséggel, amelyet a központi fűtési rendszerbe vezetnek be.

 

Mit tanulhatunk tehát a nyelvrokonainktól? Mindenekelőtt azt, hogy ha a működési környezet stabil és kiszámítható, az energiaiparnak is jobb lehetőségei adódnak a kiterjedt beruházásokra, és az energia ára is versenyképes marad. A most meghozott energetikai döntéseink visszafordíthatatlan hatással lesznek az éghajlatváltozásra és a társadalmi jólétre egyaránt, ezért az ágazatnak élen kell járnia a fenntartható fejlődésben. 

 

1 komment

Nem minden diszruptív, ami zöld

2022. szeptember 23. 08:25 - CHIKANSPLANET

A tiszta energiafajták jövőjét leginkább meghatározó kérdések közé sorolták a McKinsey tanácsadói augusztusi trendelemzésük szektorális kitekintőjében azt, hogy mennyire szorítják vajon a háttérbe a hagyományos megújuló energiaforrásokat az újabb technológiák. Ez egyfelől technológiai kérdés, hiszen például a jelenleg leginkább elterjedt fotovoltaikus rendszerek egyáltalán nem újkeletűek: a működésüket megalapozó jelenséget még 1839-ben fedezte fel a később Nobel-díjat kiérdemlő Henri Becquerel francia fizikus édesapja, Edmond és nagyapja, Antoine César. Igaz, hogy az ipari léptékű alkalmazásra még bő száz évet várni kellett, de a huszadik század felétől fokozatosan „eresztették rá” a napfényt a megfelelő elektrokémiai közegre, hogy elektromos energia előállítására bírják rá.

A részletek azóta persze sokat csiszolódtak, egyre jobb lesz a panelek hatásfoka, az elv azonban 1839 óta változatlan. eséllyel tehát 2050-ben az addigra megháromszorozódó globális energiaszükséglet mintegy felét egy akkor már 200 évnél is idősebb technológia fogja kielégíteni – legalábbis jelenlegi ismereteink és az energetikai szakemberek prognózisai szerint. Egyáltalán nem mellékes szempont az sem, hogy mindez mekkora előnyként csapódik majd le a jelenleg az energiafüggőség különböző szimptómáitól szenvedő országokban.

Gondoljunk bele, a nap- és a szél energiájának jobb kihasználásával egyszerre lehet búcsút inteni a fosszilis energiahordozóknak és az ezekkel összefüggő kiszolgáltatottságnak. Arról nem is beszélve, hogy az áramtermelés felturbózása az e-mobilitás miatt is elengedhetetlen, és ahhoz is létfontosságú, hogy megvalósulhasson a gázalapú ipari fűtés villamosítása, amely Európa éghajlati céljainak elérésében is perdöntő jelentőségű. Ennek a régivágású technológiának az átgondolt favorizálása ráadásul abban is segíthet, hogy a kontinens energiabiztonsági problémáinak kezelése során felmerülő potenciális éghajlati kockázatok elméleti síkon maradjanak, azaz ne távolítsák el Európát a korábban megfogalmazott céloktól.

A megújuló energiaforrások régi és új technológiái közötti másik jelentős különbségtétel a befektetőkhöz kapcsolódik: nem mindegy, hogy mire és mennyi pénzt szavaznak meg. A jó hír az, hogy összességében már jelenleg is igen komoly összegekről beszélünk: a McKinsey már említett összegző anyagában például a 2021-ben beáramló befektetések volumenét tekintve (257 milliárd dollár) a tiszta energia olyan technológiai csúcstrendeket is maga mögé utasított, mint az alkalmazott mesterséges intelligencia (165 mrd USD), a mobilitás jövője (236 mrd USD), vagy az olyan következő generációs mobil- és műholdas technológiák, mint az 5G vagy a 6G (166 mrd USD). A számláló ráadásul aligha fog itt megállni: a tanácsadócég becslései szerint 2035-re megduplázódhatnak az energiaellátásba és -termelésbe áramló beruházások, és még inkább eltolódhatnak a nem fosszilis és szén-dioxid-mentesítő technológiák irányába. A vártnál is felfokozottabb befektetői érdeklődés természetesen tovább gyorsíthatja ezt a folyamatot, ahogyan az aktívabb állami szabályozás is sokat segíthet. Közben persze komoly odafigyelést igényel a napelemes és szélerőművi termelési kapacitások kiszámítható és megbízható rendelkezésre állásának biztosítása: a szétaprózott energiaforrások integrációja, a tárolási képességek összehangolása, az optimalizált hálózatüzemeltetés gondosan megtervezett infrastruktúra meglétét és annak tökéletes irányítását feltételezi.

Ezek a tényezők külön-külön is képesek lehetnek befolyásolni a tiszta energia térnyerésének ütemét. Azt viszont rossz esetben is csak elodázni tudják, hogy a zöldenergiára való átállás mélyreható és remélhetőleg mindenki számára kedvező, az egyének és a közösségek szintjén egyaránt megmutatkozó változásokat idézzen elő mind az energiatermelő szektorban, mind az energiaigényes ágazatokban.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a www.vg.hu VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2022.09.21-én.

 

1 komment

Az évszázados izoláció az egyik legfenntarthatóbb társadalommá tette Japánt

2022. szeptember 16. 07:56 - CHIKANSPLANET

Az 1600-as évek elején Japán vezetői attól féltek, hogy a kereszténység terjedésével politikai befolyásuk csökkenhet. Akkoriban ugyanis az ország déli részén európai misszionáriusok népszerűsítették a vallást. 1603-ban döntés született: elzárták a világtól a szigetországot, a japánok nem utazhattak el, és csak kevés külföldit engedtek be, szigorúan ellenőrzött feltételek mellett. Az 1868-as nyitásig ez így is maradt, az úgynevezett Edo-korszakban pedig izolálva fejlődhetett és finomulhatott Japán sajátos kultúrája. Az éra művészete rengeteget elárul a korszakról, az időszak „gyümölcsei”, például a haiku költészet vagy a kabuki színház pedig a mai napig előkelő helyet foglalnak el a kultúrában. A komoly kereskedelmi korlátozások pedig – ahogy a The Conversation is felhívja rá a figyelmet – arra kényszerítették a polgárokat, hogy a meglévő erőforrásokat aknázzák ki. Ez mind az újrahasznosítás életképes és működő gazdaságát eredményezte. Gyakorlatilag úgy tudott önellátó lenni a nyersanyagok, az energia és az étel vonatkozásában, hogy a 30 milliós lakosságot ellátta  – mindezt pedig a fosszilis üzemanyagok vagy a vegyi permetezés nélkül.

A ma „lassú életként” jellemzett életvitel a pazarlás minimalizálásának doktrinája volt. A napfelkeltével kezdődtek a tennivalók, és a naplementével értek véget. A ruhákat gyakran foltozták és többször használták újra, amíg tényleg felvehetetlen rongyokká nem váltak. Ez egyébként a kintsugi művészetének mentalitásával is egybevág: ahol a törött dolgok javítását, kiegészítését arannyal emelték ki, rávilágítva a sérülések szépségére, továbbá új életet és értéket lehelve a hétköznapi tárgyakba.

Az Edo-korban az emberi hamvakat és ürüléket trágyaként használták fel, kereskedelmi lehetőséget teremtve vándor kereskedőknek, akik házról házra járva begyűjtötték ezeket, hogy a gazdáknak értékesítsék – ez gyakorlatilag így is maradt egészen 1955-ig. Míg Európában a csatornarendszerek felépítéséig csupán kihajították az utcákra az ürüléket, komoly higiéniai problémákat okozva és elősegítve a fertőzések és járványok terjedését, addig Japánban értékes trágyaként tekintettek rá. Idővel szakosodott raktárakat alakítottak ki. Ez a fajta újra-újrahasznosítás az egyik legtisztább módja a növények táplálásának. Míg akkoriban a mezőgazdasági termékek előállítói a fogyasztóktól szerezték be közvetlenül vagy közvetetten a trágyát, addig ez az egyensúly ma már teljesen felborult.

A bezártságból fakadóan a korabeli japán társadalom működése a növényeken alapult, amelyek pedig napfényből, vízből és hidrogénből fejlődhettek ki. Szüretkor gyakorlatilag az elmúlt év napenergiáját hasznosították a gazdák, a becslések szerint pedig a napi termékek 80 százaléka az előző évi, 95 százaléka pedig az előző három évi napenergiának volt köszönhető. Mivel akkoriban nem a tömegtermelés és -fogyasztás diktálta a hétköznapokat, még nyoma sem volt a mai értelemben vett gazdasági fejlődésnek. Helyette azonban az Edo-korban szinte teljesen önellátó módon működtek a japánok. Az étel, az öltözet és az otthonok mind növényekből készültek, leszámítva a kő, fém, kerámia és egyéb ásványi anyagokból készülő elemeket.

A kereskedelmi energiatermelés és -közvetítés 1887-ben kezdődött, amikor az első fosszilis üzemanyag hajtotta generátort beindították. Addig papírból készült lámpásokkal és viaszgyertyákkal világítottak. Az olaj főleg szezám-, repce-, és gyapotmagból, valamint japán rózsákból készült. A tengerpart mentén élők bálna- és szardíniaolajat is használhattak, miután ezeket a tengeri lényeket előszeretettel vadászták. A megmaradt olajpogácsák minőségi nitrogénes trágyaként is alkalmazhatók voltak.

Kelet-Ázsia táplálkozásának egyik alapja a rizs, és ez Japánban sincs másképp. Minden 150 kiló rizs után nagyjából 124 kiló szalma keletkezik, amit szintén felhasználtak öltözeteikhez, otthonaikhoz vagy étkezésükhöz. Nagyjából 20 százalékából hétköznapi holmikat gyártottak, a feléből trágya lett, a maradékot tüzeléshez vagy máshoz használták, a hamuból pedig kálium alapú trágya jött létre. Így pedig a növény teljes egészét felhasználták és újrahasznosították. Ezek mind korai példái a körforgásos gazdaságnak, amely elképzelés megvalósítása az Európai Bizottságnak is kitűzött terve.

Abban a korban a „lassú élet” összefüggött a szezonális időméréssel, ami azt jelentette, hogy a mért intervallumok az évszakokkal együtt változtak. Ahogy Kínában, úgy Japánban is a csillagjegyek szerint osztották tizenkét, nagyjából kétórás szegmensre a napokat. Ezek hossza a változó napfelkeltéhez és naplementéhez igazodott. Az Edo-korban hasonló módon a nappali időszakot hat részre szeletelték, egy „óra” így nagyban attól függött, hogy nyáron vagy télen, délelőtt vagy délután mérték. A modern percekre és másodpercekre való felosztás nem létezett, és sokkal inkább a természethez igazították az emberek az életüket. Ez is hozzájárult ahhoz az ökobarát társadalmi rendszerhez, ami meghatározta ezt az időszakot. Mivel minden természet- és emberközpontú volt, ezért töredékét fogyasztották a mai mértékeknek. A XIX. századi nyitással együtt Japán is elindult a modernizáció és a mai kapitalizmus útján, de pont ezért érdemes tanulmányozni azt, ahogy előtte működött: és érdemes tanulni belőle.

2 komment

Mesterséges fotoszintézis: olcsó energia tiszta forrásból?

2022. szeptember 09. 08:44 - CHIKANSPLANET

Nemrég a telex.hu-n olvashattuk, hogy a Cambridge-i Egyetem tudósainak egy mesterséges levél segítségével sikerült energiát előállítaniuk, amelyhez a növények fotoszintetikus folyamatát vették alapul. Korábban pedig svéd kutatók készítettek hasonló elven alapuló katalizátort, amely páratlan sebességgel képes a vizet oxigénné és hidrogénné bontani. Lehet, hogy a mesterséges fotoszintézisnek köszönhetően hamarosan eljön az olcsó hidrogénnel hajtott, nulla szén-dioxid kibocsátású járművek kora?

Jelenleg a világ számos kutatólaboratóriumában dolgoznak azon, hogy a növényi fotoszintézis folyamatát lemásolva viszonylag olcsón állítsanak elő hidrogént. A cél az, hogy az utóbbi, igen gyúlékony gázt hétköznapi körülmények között, nagy mennyiségben is hasznosíthassuk üzemanyagként. A témát kutató professzorok meggyőződése szerint a mesterséges fotoszintézissel akár egy az egyben kiválthatnánk a fosszilis tüzelőanyagokat, ezért nagy reményeket fűznek az eljáráshoz.

Persze a hidrogénnel hajtott autókat nem most találták ki, az autógyártó cégek már a kilencvenes évek óta kísérleteznek a technológiával. A legfőbb probléma azonban az, hogy egyelőre nincs elég költséghatékony módszer a hidrogén előállítására. Erre nyújthat megoldást hosszú távon a növények fotoszintézisét leutánzó konstrukció. A mesterséges levél a természetben megtalálhatókhoz hasonlóan napfény és víz segítségével állít elő hidrogént és oxigént.

A Sanghaj Csiaotung Egyetem laboratóriumában is végeztek már hasonló kísérleteket: ők a Kínában őshonos szellőrózsa leveleit használták fel, és lemásolták a természetes levelek belső szerkezetét és fejlődési folyamatait. Kiderült, hogy a mesterséges levél háromszor annyira hatékony a hidrogéntermelésben, mint az eddig ismert fotokatalizátorok. Az eredmény a tudósok szerint a levél felületére ültetett platina nanorészecskéknek köszönhető, melyek akár tízszeresére is képesek növelni a mesterséges levél hidrogéntermelő aktivitását. A Svéd Királyi Műszaki Főiskola kutatócsoportja hasonló kísérleteket végzett, de ők a rendkívül jó elektromos vezetőképességgel rendelkező ruténiumot használták katalizátorként.

A Cambridge-i Egyetem munkatársai két különböző típusú, ólom-perovszkitból, egyfajta napelemből készült üzemanyagcellát használtak a szintézisgáz építőelemeinek előállításához. A szintézisgáz jelenlegi ipari előállításától eltérően a mesterséges levél nem bocsát ki semmilyen többlet szén-dioxidot a légkörbe, ahogy a Nature Materials című tudományos folyóirat is beszámol róla. És bár a mesterséges levél a napfényből gyűjt energiát, mégis hatékonyan működik a felhős, borús napokon is.

Virgil Andrei, a kutatócsoport egyik tagja szerint a leveleket úszó farmokká lehetne összeállítani, amelyek tavakon és folyókon elhelyezve decentralizált üzemanyag-előállítást tennének lehetővé. A levelek könnyen szállíthatók, és akár szennyezett bányatavak vagy kikötők vizét is újra hasznosíthatóvá tehetik. Ezen kívül megakadályozzák a nedvesség elpárolgását az öntözőcsatornákból, ami a jelenlegi aszályokat figyelembe véve nem utolsó szempont.

Szólj hozzá!

Energiafogyasztási trendek: hogyan válhat tudatosabbá a társadalom?

2022. szeptember 02. 07:44 - CHIKANSPLANET

Évtizedek óta tudjuk, hogy a Föld lakosságának fenntarthatatlan, pazarló energiafogyasztása komoly civilizációs krízist okozhat a század végére, mégsem történt még átütő, összetársadalmi paradigmaváltás. Vajon mi motiválhatja hosszú távon az energiatakarékos beruházásokat és melyek azok a társadalmi, gazdasági tényezők, amelyek épp, hogy hátráltatják őket?

Az energia jelenléte és annak különböző felhasználási formái végig kísérték az emberiség történetét. Ma már annyira nélkülözhetetlenné vált a mindennapjainkban, hogy energiaellátás nélkül az urbanizálódott ember életfeltételei alapjaiban változnának meg. Elektromos, víz- és gázellátás hiányában megszűnne a közlekedés, éjszakánként teljes sötétség lenne, a kommunikációs és biztonsági rendszerek összeomlanának, az ipari és mezőgazdasági termelés pedig leállna. Az energiaellátás megszűnte tehát gazdasági és szociális katasztrófához vezetne, ezért is elengedhetetlen, hogy mielőbb áttérjünk egy olyan modellre, amely hosszú távon is fenntarthatóan szolgálja az igényeket. Jelenleg a Föld csaknem 8 milliárdos népessége kíméletlenül bánik a rendelkezésre álló erőforrásokkal. Ha a világon mindenki úgy használná fel a természeti tőkét, ahogy mi magyarok tesszük, akkor azok már idén május 30-ával elfogytak volna.

Egyetértek azokkal a véleményekkel, akik szerint a környezeti problémák megoldása közös erőfeszítések árán érhető el, tehát a nemzetközi szervezetek, kormányok, civil kezdeményezések és tudományos körök mellett lakossági tudatosságra is szükség van. Ez nem “csak” a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklése érdekében elkerülhetetlen, hanem energiagazdálkodási szempontból is, amelyre most a háború okozta energiaválság és a rezsicsökkentés részbeni kivezetése is húsbavágóan rámutatott. A fenntarthatóbb életmód alapja a hűtés és fűtés energiahatékonyságának javítása, a jobb hőszigetelés, a takarékos háztartási gépek és eszközök használata, valamint a fogyasztói szokások átalakítása a kevesebb energiát igénylő javak és szolgáltatások irányába. Persze az energiaigényünket lehetetlen nullára szorítani - és nem is ez a cél–, általánosságban viszont elmondható, hogy a fenntarthatóságra törekvő fogyasztói magatartás elengedhetetlen ahhoz, hogy egy társadalom kellően rezilienssé váljon a sorozatos gazdasági és környezeti krízisekkel szemben.

Több kutatás is foglalkozik azzal a kérdéskörrel, hogy milyen motiváló tényezői lehetnek a környezettudatos magatartásnak. A tanulmányok szerint a fenntarthatóság iránti folyamatos elköteleződést csakis a belső ingerek tarthatják fenn, míg a pusztán gazdasági megfontolásokon és törvényi kötelezettségeken - azaz külső ingereken - alapuló motivációk nem tartanak hosszan. Meg kell említenünk még szociális normák jelentőségét is, melyekhez az emberek többsége igazodni kíván, és ezáltal olyan látványos, kézzel fogható beruházások kerülnek előtérbe, mint az elektromos autók vagy a napelemek.

Kétségtelen tény, hogy energiatakarékos eszközök és megoldások alkalmazásával jelentősen csökkenthetők a háztartások kiadásai, ami a mai gazdasági környezetben komoly motivációs forrás lehet. Ráadásul már viszonylag kevés anyagi ráfordítással is komoly eredményeket érhetünk el otthonunk energetikai hatékonysága, valamint kibocsátáscsökkentése tekintetében. Mindenekelőtt azonban a fenntartható, innovatív technológiák társadalmi elfogadottságát kell növelnünk. Véleményem szerint minden egyes szakmai területen létfontosságú lenne a szemléletfejlesztés és az ökológiai gondolkodásmód elfogadtatása. Az alapanyagok takarékos és értelmes használatát, a hulladékképződés minimalizálását és a fenntarthatósági optimalizációt az összes iparág magáévá tehetné, hogy ezáltal a fogyasztók számára is természetessé váljon az ökotudatos megoldások beépítése mindennapjaikba. Ami biztos, hogy szociális lények lévén óriási hatással vannak ránk a közvetlen környezetünkben látott minták, ezért ne becsüljük alá az egyéni döntéseink jelentőségét - igenis lehetünk mi a változás mozgatórugói.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a www.vg.hu VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2022.09.01-én.

 

Szólj hozzá!

Hőszivattyúkkal a szénsemleges jövő felé

2022. augusztus 26. 08:34 - CHIKANSPLANET

Energiahatékony fűtést és hűtést biztosítanak a hőszivattyúk, amik jelenleg a leghatékonyabb technológiát jelentik az épületek szénsemlegessége felé. Az üvegházhatású gázok csökkentése nélkül lehetetlen lesz megállítani a klímaváltozást, ehhez pedig csökkenteni kell a fosszilis üzemanyagégetést igénylő kályhák, bojlerek és vízmelegítők kibocsátását.

Az Amerikai Egyesült Államok víz- és szobafűtése közel kétharmadát teszi ki az ország háztartási energiafogyasztásának – írja az Energy Monitor. Emiatt is óriási jelentőségű változást hozhatnak a szénsemleges elektromossággal üzemeltetett hőszivattyúk – ebben pedig a szakértők is egyetértenek. Az eszközök érdekessége, hogy kettő-az-egyben biztosítanak egy egységen keresztül fűtést és hűtést anélkül, hogy üzemanyagot égetnének. A hőszivattyúk  villamos energiával „húzzák be” a meleget télen és „tolják ki” nyáron. A levegő vagy a föld szolgál „hőtárolóként”, és abból nyerik ki vagy abba vezetik le a hőt.

Ahogy a This Old House kiválóan elmagyarázza, a hőszivattyúk az alacsonyabb hőmérsékletű közegből kivonják a hőt és elszállítják egy magasabb hőfokúra, majd leadják ott. Mivel fordított üzemmódban is alkalmazhatóak, a teljes procedúra inverze is megvalósítható egyfajta „fordított légkondiként.” A fűtés és főzés a kereskedelmi és ipari épületekben a globális szén-dioxid-kibocsátás 6 százalékát teszi ki a McKinsey friss jelentése szerint. Ezek a kibocsátások főleg fosszilis, földgáz és kőolaj égetéséből erednek. A hőszivattyús technológia hatékonyabb a hagyományos üzemanyag hajtotta eszközöknél, a legújabb vívmányoknak köszönhetően pedig a hidegebb klímájú területeken is elhelyezhetők. Így aztán – amennyiben a hőszivattyúhoz felhasznált villamos energia szénsemleges, akkor a technológiának köszönhetően bárhol szénsemlegessé lehet tenni az épületeket.

Az erre való elmozdulás világszinten megfigyelhető a kormányok irányelveiben is. Írország ambiciózus terve, hogy 2030-ra 600 ezer hőszivattyút telepítsen, míg az Egyesült Királyság évente akar ennyit elhelyezni 2028-ig. Németország már a milliomodiknál tart, Amerikán belül Maine 100 ezret akar 2025-re, New York pedig közel félmilliárd dollárral támogatná 2025-ig az erre vonatkozó terveit. Az Egyesült Államokban már nemzeti szinten is megjelent a hőszivattyúk jelentősége nemzetbiztonsági szempontból, ami jelentősen megnövelheti a technológia ismeretét és terjedését. Amerikában minden negyedik ház teljesen elektromos, de a ’80-as évek előtti otthonok 35 százaléka alkalmaz kizárólag elektromosságot. A 118 millió háztartásból 12 millióan üzemeltetnek elektromos hőszivattyút elsődleges hőforrásként az Egyesült Államok Energiainformációs Adminisztrációja szerint – ezeknek háromnegyede pedig a mérsékelt dél-keleti régiókban található.

Ugyan a köztudat úgy véli, hogy a hőszivattyúk nem működnek a hidegben, ez egy hatalmas tévedés: a nagyteljesítményű gépek egészen -23°C-ig megőrzik hatékonyságukat. Mivel az eszközök nem csak be- vagy kikapcsolt állapotban képesek működni, hanem alkalmazkodni is tudnak egy adott épület körülményeihez. Ezzel együtt pedig kifejezetten költséghatékonyak is, főleg, ha új épületekbe telepítik őket, míg a régi házak tulajdonosai idővel kamatoztathatják megtakarításukat. Sőt, a Nature Energy új kutatása szerint az ingatlanok ára is többet ér hőszivattyúval. Az energiatakarékosság egyéb tényezők figyelembevételével még inkább növelhető. A megfelelő szigetelés, a szellőzők és ablakok rendbetétele még olcsóbb, kisebb kapacitású hőszivattyút is elegendővé tehet, ezzel is mérsékelve az elektromos áramra való átállás költségeit.

A teljes energiahálózat tisztává tételével pedig a hőszivattyúk is egyre inkább azzá válhatnak. Az amerikai Természetes Erőforrások Védelmi Tanácsa szerint Kaliforniában egy háztartás például 50-70%-kal csökkentheti víz-, 46-54%-kal pedig szobafűtési kibocsátását, ha erre a technológiára tér át. Az állam 2045-ös szénsemleges elektromossági és gazdasági céljai biztosíthatják, hogy évekig csökkentsék a kibocsátást a teljesen elektromos épületek. Sőt, ha az újépítésű házak teljesen elektromos követelményeit pár évvel csúsztatnák, már az több millió tonnányi szénkibocsátást eredményezne, nem beszélve a milliárd dolláros költségekről. A német hőszivattyúk 17 millió tonnával csökkenthették a szén-dioxid-kibocsátást a BWP kereskedelmi szövetség szerint. Az Európai Bizottság nemrég elfogadott Renovációs Hullám stratégiája kétszeresére növelné az Európai Unió renovációs mértékét ahhoz, hogy 2030-ra 35 millió épületet újítsanak fel. Az Energiarendszer-integrációs Stratégiái szerint 2050-re pedig már 70% lehet a lakossági fűtési keresletben az elektromosság.

28 komment

A klímaváltozással a tavak is hevülnek, aminek komoly következményei lesznek

2022. augusztus 23. 13:03 - CHIKANSPLANET

 

Amikor a klímaváltozásról beszélünk, főként az óceánok, azok élővilága és a hozzájuk kapcsolódó civilizációs elemek kapnak figyelmet, ám a Föld tavairól sem szabad megfeledkeznünk. Ezek a kisebb víztestek létfontosságúak az ökológia, a társadalom és a gazdaság szempontjából, és az elmúlt években komoly hevülésnek vannak kitéve.

A világ vizeinek 97%-a sós, ami az emberek és állatok számára nem iható. A maradék édesvíz, de ennek csak egy része fogyasztható, ugyanis 70%-a jégsapkákba és gleccserekbe van zárva. Majdnem 30% a földben található nedvességként vagy a talaj alatt, elérhetetlen mélységben. A Föld vízkészletének tehát mindössze 1%-a érhető el használatra és fogyasztásra, ez pedig tavakban, folyókban és kevésbé mély földalatti forrásokban található. Ahogy a Michigan Sea Grant is felhívja rá a figyelmet, a Föld vízrendszere zárt: ez azt jelenti, hogy a meglévőnél több víz nem keletkezik a bolygón. Az aránylag kevés édesvíz több mint 7 milliárd embert „tart el”, de a népességszám növekedésével csökken az egy főre jutó friss víz mennyisége. Így létfontosságú a meglévő készletek fenntartása.

A tengerekhez és óceánokhoz képest jelentősen kisebb méretűek a tavak, melyekből egy pár éves tanulmány szerint összesen 117 millió található a bolygón. Persze a „kisebb” nem kicsit jelent: az Észak-Amerikában lévő Nagy-tavak ötödét teszik ki a földfelszíni édesvizeknek. A fogyasztás mellett gazdasági és kulturális jelentősége is van a tavaknak, például táplálékot nyerünk ki belőlük vagy szállításra, közlekedésre használjuk őket.

Ahogy az Ars Technica is kitér rá, jelenleg több, egymással összefüggő kihívás érinti a Föld édesvíz-készleteit. A kutatók egy új tanulmányban összesítették mindazokat a hatásokat és változásokat, amelyek az 1930-as évek óta befolyásolják az állóvizek minőségét. Az egyik probléma például, hogy az éghajlatváltozás miatt egyre kisebb a Földön található jégtömeg. A hőtől a vizek hamarabb válnak rétegessé, és a hidegebb, nehezebb víz a melegebb, könnyebb alá kerül. A felmelegedés miatt megnő az aszályok és az áradások mértéke is. Ezek a tényezők mind katasztrofális hatással lehetnek azokra az élőlényekre – legyen szó állatokról, emberekről vagy növényekről –, amelyek fennmaradásához szükség van a tavakra. A felgyorsult szezonális vízrétegződés például növelheti a káros algák terjedésének mértékét, amelyek felélik az oxigént más életformák elől – sőt, befolyásolhatják a víz minőségét is. Egyes halak a hidegebb, mélyvízi élőhelyeket kedvelik, így az életterüket is károsíthatja a víz összetételének módosulása.

Az óceánoknál és a levegőnél is gyorsabban hevülő tavak üledékében több milliárd tonna szén található, amely metánná és szén-dioxiddá alakulhat, tovább gyorsítva a globális felmelegedést. Ráadásul a benne elpusztuló lények szénben gazdag maradványai csak súlyosbítják a jelenséget. Az üvegházhatású gázok kitermelésének amúgy is komoly szereplői az állóvizek, amelyek a földi szerves anyagokat hatalmas kályhákként dolgozzák fel. Az egyre vékonyabb, vagy egyáltalán ki sem alakuló jégrétegek jól szigetelték az atmoszféra változásától az állóvizeket, így azonban tovább vannak kitéve a tavaszi levegőnek. A mérsékelt övezetek csökkenő felhőssége több napfényt enged a felületekre, még jobban erősítve a rétegződést.

Mindez pedig elkerülhetetlenül befolyásolhatja az emberek életét kulturális és gazdasági szinten egyaránt. A klímaváltozáshoz képest kevésbé tűnhet fajsúlyos problémának, de a jéghorgászat, a síversenyek és hasonló események eltörlésével komoly turisztikai bevételektől eshetnek el a kisebb települések. Az algavirágzás csökkentheti az ingatlanok értékét is, ezek a gondok pedig gyakran a hátrányos helyzetű embereket érintik. A fokozódó felmelegedés azonban minden társadalmi csoportot el fog érni, hacsak az emberiség nem lép fel közösen a változás érdekében.

2 komment

A városi fatelepítés erősíti a vízbiztonságot és a hőhullámok ellen is véd

2022. augusztus 12. 07:28 - CHIKANSPLANET

Nemcsak esztétikai értéket képviselnek a zöldfelületek: egyre több kutatás figyelmeztet rá, hogy városi fatelepítéssel részben orvosolhatnánk az olyan súlyos globális problémákat is, mint a vízhiány, a légszennyezettség és a szélsőséges hőhullámok. Mi több, az élő természet még a mentális egészségünkre is jó hatással van.

Az éghajlati és ökológiai válság kezelése mélyen összefonódik, ezért az ezekre adott válaszok nem bonthatók szét. Szakértők szerint a természetalapú megoldások akár harmadát is biztosíthatnák az éghajlatváltozás mérséklésére 2030-ig kitűzött kibocsátás-csökkentési célszámoknak. Mindez idáig azonban kevés figyelem esett a különböző természetalapú megoldásokra, például a városi területek zöldítésére is.

A természetalapú megoldások (Nature Based Solutions) segíthetnek orvosolni korunk legtöbb globális problémáját, köztük az éghajlati válságot is. Olyan átfogó megközelítésről van szó, ami a természetes ökoszisztémák erejét hívja segítségül egy fenntarthatóbb élet kialakításához. Városi környezetben elsősorban parkok, fák, zöld tetők és falak, valamint esőkertek formájában találkozhatunk velük, de idetartoznak az erdőségek, vizes élőhelyek megóvására, helyreállítására vonatkozó beavatkozások is. A tudósok számításai szerint természetalapú megoldásokkal a kibocsátás-csökkentések 37%-át biztosíthatnánk 2030-ig ahhoz, hogy 2 °C alatt tartsuk a század végére várható globális felmelegedés mértékét – mutatott rá a Másfélfok.hu

Faültetéssel a modern társadalmak problémái ellen

Idén nyáron is tapasztaltuk, hogy az egyre sűrűsödő hőhullámok hatására forró katlanná váltak városaink. Pedig faültetéssel enyhíthetők lennének az életminőségünket befolyásoló modern tényezők, melyek együtt járnak a nagyvárosi léttel. A fokozott hőstressz mellett a zaj, a természetes élővilág hiánya, a rossz levegő, a mozgáshiány mind hozzájárulhatnak számos légzőszervi, szív- és érrendszeri megbetegedés, valamint mentális zavar kialakulásához. Ezekre nyújthat megoldást az okos várostervezés, amely nagy parkokat, fás ligeteket, méhlegelőket, összetett ökoszisztémákat és zöld tetőket is magában foglal.

A dús növényzet a lehető leghatékonyabban hűsíti a betondzsungelt. Köztudott ugyanis, hogy a növények párologtatás útján hűtik a környezetüket, emellett pedig természetes árnyékot is adnak. Bécsben például tizennyolc “klimatizált utcát” hoztak létre idén nyáron, amelyek sok-sok növénnyel, árnyékkal, ivókutakkal, párakapukkal és világosabb aszfalttal állnak a helyiek rendelkezésére. Az ilyen megoldások nemcsak nekünk, hanem az állatoknak is menedéket, természetes élőhelyet kínálnak, ezáltal hozzájárulnak a biológiai sokszínűség fenntartásához. A nagyobb zöldfelületek, parkok jelentősége is túlmutat a kikapcsolódáson: ezek mérséklik a villámárvizek és szélsőséges csapadékesemények hatását, segítik a vízgazdálkodást, valamint friss oxigént termelnek, tisztítják a levegőt és megkötik a szén-dioxidot is. Arról nem is beszélve, hogy hozzájárulnak a mentális egészségünk fenntartásához.

Persze a fatelepítés nem helyettesítheti az üvegházhatású-gázkibocsátás azonnali visszaszorítását. Ugyanakkor a hasonló természetalapú megoldások jelentős mértékben hozzájárulhatnak az éghajlati válság kezeléséhez, és a mindenkori életminőségünk javításához is.

Szólj hozzá!

A temérdek légköri szén-dioxidtól savasodnak az óceánok

2022. augusztus 05. 08:05 - CHIKANSPLANET

 A levegőbe pumpált masszív szén-dioxid mennyiség miatt az óceán egyébként természetes savasodása jelentősen felgyorsult, melynek negatív hatását elsősorban a tengeri élőlények érzik meg. Jelenleg azért küzdenek a természetvédők, hogy lassítsák ezt a folyamatot, illetve erősítsék azokat az ökoszisztémákat, amelyek képesek tompítani a következményeket.

A fosszilis üzemanyagok égetésével rengeteg szén-dioxid kerül a levegőbe, de a partmenti szennyeződések és a mélytengeri metánszivárgások sem javítanak a helyzeten. Az ipari forradalom 200 évvel ezelőtti kezdete óta nagyjából 0,1-gyel esett a pH-értéke az óceán felületének. Ez nem tűnhet soknak, de valójában 30 százalékkal vált savasabbá – írja az óceánokért és az atmoszféráért felelős amerikai szabályozó ügynökség, a NOAA.

Ahogy a Treehugger is beszámol róla, a savasodás az oldódó szén-dioxiddal kezdődik. Az emberekhez hasonlóan a víz alatti állatok is sejtlégzéssel generálnak energiát, melléktermékként szén-dioxidot bocsátva ki. Az óceánban lévő jelentős CO2 része azonban a légkörből ered. A tengervízben feloldódva kémiai változásokon megy keresztül: először a vízzel vegyülve szénsav keletkezik, ami pedig lebomlik különálló hidrogénionokká. Ezek a felesleges hidrogénionok a karbonátionokhoz csatlakozva bikarbonátokat eredményeznek. Ha az óceánokban nincs elég anyag, amihez a különálló hidrogénionok kapcsolódni tudnának, akkor idővel felgyülemlenek és csökkentik a víz pH-értékét, vagyis növelik annak savasságát.

Normális körülmények között a karbonátionok szabadon tudnak kapcsolódni más óceánbeli ionokkal, például a kalciuméval, hogy kalcium-karbonátok keletkezhessenek. Az állatoknak szükségük van erre a kémiai folyamatra ahhoz, hogy struktúráikat kialakítsák: ilyenek a korallzátonyok vagy a kagylóépítő lények, mint a csigák. Azzal, hogy a savasodás elnyeli az ionokat, csökkenti az elérhető lehetőségek számát. Ez a rákokat is hátrányosan érinti, akik például képtelenek kiadni magukból a vérükben felgyülemlett szén-dioxidot, így módosítva saját savasságukat. A halak hangérzékelő, tájoláshoz szükséges „fülcsontjai” szintén károkat szenvednek. Kezdetben a szakértők úgy vélték, hogy az óceánok szén-dioxid elnyelő képessége akár jó dolog is lehet, elvégre kevesebb szén-dioxid hevíti a Földet. Az elmúlt évtizedben azonban rájöttek arra, hogy ez a lassított felmelegedés módosítja az óceán vegyi jellegét. A tudósok azt feltételezték, hogy a folyók elég kémiai anyagot szállítanak a kövekből az óceánokba a pH-érték stabilitásához – ezt „pufferelésnek” nevezik. Az óceáni szén-dioxid azonban olyan  gyorsan oldódik, hogy a természetes pufferelés képtelen vele tartani az iramot. Ahogy a felületi rétegek fokozatosan keverednek a mély vízzel, a teljes vízre hatással vannak.

Mivel napjaink óceánjai még nem érték be a kibocsátott szén-dioxid feldolgozását, így ha teljesen leállnánk ezzel, akkor is elkerülhetetlen lenne már a savasodás  – hacsak közvetlenül nem tudnánk kivonni az atmoszférából annak okát. A csökkentés, vagy akár a visszafordítás megoldás lehet. A hínárok és moszatok fotoszintetizálással mérsékelhetnék a savasodás hatását, de egy 2016-os kutatás szerint az elmúlt fél évszázadban 30 százalékkal csökkent a hínárerdők mérete a vizsgált  ökorégiókban. Ettől függetlenül erőfeszítések folynak, hogy több növénnyel védett helyet alakíthassanak ki. A légköri felmelegedéssel az óceánmélyi, jelenleg nagy nyomás által védett metánkészletek is felszabadulhatnak, tovább rontva a helyzeten. A szennyezés növeli az élőlények légzésigényét, ami több energiát követel, növelve a szén-dioxidot – erre is ügyelnie kell a világnak.

A „klímaváltozás azonosan gonosz ikertestvére” drasztikus változások előidézője lehet. Eddig nagyjából 525 milliárd tonnányi CO2 került az óceánokba a légkörből, jelenleg pedig napi 22 millióval számolhatunk. Még nem tudni pontosan minden messzemenő következményét a folyamatoknak, de az biztos, hogy a vízi élet jelentősen megváltozik: egyes organizmusok nemcsak, hogy életben maradhatnak, de még kedvezhet is nekik ez a közeg, míg mások akár ki is halhatnak. Veszélybe kerülhet több millió ember táplálékforrása, és a következmények a turizmustól a tengerhez kapcsolódó gazdaságokig terjedhetnek, komolyan befolyásolva országok és egész kontinensek jövőjét. 

 

3 komment

Nem csak kisállatainknak, de a természetnek és nekünk is ártanak a tűzijátékok

2022. július 29. 08:05 - CHIKANSPLANET

Az Egyesült Államok a közelmúltban ünnepelte függetlenségének évfordulóját, a július 4-i ünnepség pedig már gyakorlatilag szinonimájává vált a temérdek tűzijátéknak. Augusztus végén az államalapítást ünnepelve itthon is durrogtatjuk majd ezeket a pirotechnikai különlegességeket, azonban érdemes észben tartani, hogy nem csak kutyáknak és más kisállatoknak ártunk ezzel, hanem bolygónknak és magunknak is.

 

A tűzijátékok nagy múltra tekintenek vissza, és már az időszámításunk előtti második évszázadban is használták őket Kínában. A kezdeti petárdák bambusznádak voltak, amiket mindenféle anyaggal megtöltve tűzbe dobtak: a hő hatására hangos zajjal pukkantak szét, miután a növény üregeiben lévő levegő felhevült. A puskapor felfedezése után egyre látványosabb és hatékonyabb pirotechnikai eszközök születtek, és az évszázadok során gyakran vetették be őket mindenféle fesztiválokon. Magyarországon először a XV. század végén, Mátyás király és Aragóniai Beatrix esküvőjén láthattak először ilyet az emberek. Az új technikák azonban új anyagokat is jelentettek, melyek mai változatai már kifejezetten károsítják a környezetet. Ezért is érdemes elgondolkodnunk azon, mennyire akarunk még részt venni ebben – hívja fel a figyelmet újból aktuális cikkére a Treehugger.

A modern tűzijátékok gyakorlatilag kis rakéták. Ezeknek a vázába robbanékony vegyi anyagokat helyeznek: oxidálót, üzemanyagot, fémet tartalmazó színezőt és kötőanyagot. Ha ezt meggyújtjuk, az oxidáló és az üzemanyag vegyi reakcióba lépnek, és egyrészt magas hőt, másrészt gázt termelnek. A másik két alkotóelemnek köszönhetjük a színt és azt, hogy az egész egyben marad. A hagyományos tűzijátékokban faszén, kén és salétrom egyvelege, azaz puskapor található: amikor szikra éri a puskaport, a salétrom oxigénnel táplálja a tüzet, ami fenntartja a faszénből és kénből álló üzemanyag égését. 

A modern változatokban a salétrom helyett perklorátokat használnak, amik központi klóratomhoz kapcsolódó, négy oxigénatomból álló vegyi anyagok. A környezetre gyakorolt hatásuk még nem teljesen ismert, de a perklorátok kifejezetten veszélyesek az emlősökre, beleértve az embereket is. Kutatások szerint felduzzaszthatják a pajzsmirigyet, ezzel korlátozva a természetes fejlődést. Szerencsére a természetben találni olyan baktériumokat, amik lebontják a perklorátokat, így azok nagy eséllyel nem okoznak hosszú távú problémákat – bár érdemes velük vigyázni. Ennél is komolyabb gondot jelentenek a bámulatos színeket generáló nehézfémek. Bár teljes hatásuk még nem ismert, de az eddigi tanulmányok alapján az emberekre és a környezetre is káros következményekkel járhat, ha túl sok gyülemlik fel belőlük a levegőben. A legyakrabban használtak a stroncium a piroshoz, az alumínium a fehérhez, a réz a kékhez, a bárium a zöldhöz, a rubídium a lilához és a kadmium más színekhez.

Mivel a tűzijátékok gázt és füstöt termelnek, a levegő minőségét is rontják. A már említett nehézfémek és részecskék kíséretében kén-dioxid és nitrogénoxid kerül a levegőbe. Ezek belélegzése szív- és érrendszeri, valamint légzési problémákat és elváltozásokat eredményezhet. Emellett komoly veszélyt jelentenek az erdőkre is. Mivel a leggyakrabban kültéren vetik be a rakétákat, ha bármilyen hiba vagy elégtelen elővigyázatosság miatt érintkezésbe kerülnek növényekkel vagy más gyúlékony szerves anyagokkal, komoly katasztrófákat okozhatnak – főleg nagy szárazság vagy erős szél idején. A tűzijátékokat gyakran műanyagba csomagolják, az emberek pedig a csomagolást hátrahagyják, tovább károsítva a környezetet. Mivel a műanyag nem igazán bomlik le, a szennyezés maradandó problémákat okozhat. A vízparti eseményeknél a csomagolóanyagok bekerülhetnek a tengerekbe, tavakba, folyókba – például a Dunába is –, tovább roncsolva a bioszférát – ezért is kampányolnak például Ausztráliában azért, hogy lebomló papírba csomagolják az újévi nagy tűzijátékozáshoz használt pirotechnikai eszközöket.

Hiába látványosak tehát a tűzijátékok, a lehető legjobb alternatíva, ha egészségünk és a környezetünk érdekében lemondunk róluk. Természetesen nem ugyanazt a hatást keltik, de szennyező anyagok nélküli fényjátékot kínálnak a lézershow-k: bár ezek is sok energiát igényelnek. Tavaly az Egyesült Államokban 2,2 milliárd dollárt – kb. 875 milliárd forintot – költöttek közel 208 millió kilogramm tűzijátékra, így rengeteget lehetne spórolni a mellőzésével.

3 komment

A fürdőszobában termeljük a legtöbb háztartási hulladékot - mit tehetünk ellene?

2022. július 22. 08:30 - CHIKANSPLANET

Magyarországon évente átlagosan 387 kg háztartási hulladék keletkezik, ami gyakorlatilag a saját súlyunk ötszörösének felel meg. Ennek jelentős része eldobható eszközökből és csomagolóanyagokból áll, melyeket egyébként könnyen elkerülhetnénk vagy kiválthatnánk környezetbarát alternatívákkal. A legtöbb szemét a konyha mellett a fürdőszobában keletkezik, ezért érdemes itt kezdeni a hulladékcsökkentést.

Többségünk nehezen tudja elképzelni, hogy egyik napról a másikra teljesen átálljon “zero waste” életmódra - még akkor is, ha egyébként törekszünk rá, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomunk. De már az is rengeteget jelent, ha a háztartásunk egy-egy területén visszaszorítjuk a megtermelt hulladék mennyiségét. Nem kell tökéletességre törekedni: az a cél, hogy minél környezettudatosabb módon és hulladékszegény megoldásokkal váltsuk le a meglévő egyszer használatos eszközöket, termékeket. Az egyszerű és környezetbarát megoldások általában nem látványosak. A lényeg, hogy ne halmozzunk fel fölösleges árucikkeket és ne vásároljunk olyan termékeket, amelyek csomagolása nem környezetbarát.

Ezer meg egy okból megéri

Rengeteg indokunk lehet rá, hogy miért induljunk el a “zero waste” fürdőszoba megvalósítása felé. Az első és legkézenfekvőbb, hogy ne szennyezzük tovább felesleges hulladékokkal a bolygónkat, ezáltal tegyünk valami pozitívat gyermekeink jövője érdekében. Példát mutathatunk a következő generációnak, és megtaníthatjuk nekik a pazarlásmentes életmód alapjait.

A hulladékmentességben az a nagyszerű, hogy ha sikeresen felállítottunk egy jól működő rendszert, utána már a saját életünket is megkönnyítjük vele. Az eldobható árucikkek vásárlásával egy idő után túl sok szemét gyűlik össze az otthonunkban, amelyek tárolása, elhelyezése teherré válik. A fürdőszoba takarítását megnehezíti a rengeteg - többnyire felesleges - eszköz és tárgy, ezért ezek csökkentésével több időnk szabadul fel. Nem is beszélve arról, hogy a költségeinket is csökkenthetjük, ha visszafogjuk az impulzusvásárlásokat.

Hogyan csináljuk?

A fürdőszobánk hulladékmentessé alakítása hosszú távú folyamat. Első lépésként készítsünk leltárt az évek alatt nem használt termékekből, kozmetikumokból. Amelyeknek lejárt a szavatosságuk, azokat kénytelenek leszünk kidobni. Ennek során emlékeztethetjük magunkat arra, hogy feleslegesen költöttünk rá pénzt, és legközelebb már tudatosabban fogunk vásárolni. A megmaradt termékeket használjuk el, vagy ha egyáltalán nincs rájuk szükségünk, ajándékozzuk el őket ismerőseinknek. A legközelebbi vásárlásnál már érdemes olyan márkákat választani, amelyek természetes alapanyagokból, környezetbarát csomagolással és Magyarországon vagy legalább a kontinensen készültek.

Tartsuk szem előtt a minimalizmus elvét, készítsünk bevásárlólistát, és próbáljuk elkerülni a felesleges halmozást. A műanyagflakonos tusfürdőket helyettesíthetjük csomagolásmentes, kézműves szappannal, a kozmetikumokat pedig üvegtégelyben kapható, természetes anyagokból készült termékekkel. A műanyag fogkefék és az eldobható borotvák minden esetben a kommunális hulladékgyűjtőbe kerülnek, ugyanis nem alkalmasak újrahasznosításra. Ezért érdemes fa- vagy bambusznyéllel készült fogkefét, valamint cserélhető fejű borotvát választani. A sminklemosó vattakorongokat kiválthatjuk természetes textíliából kivágott négyzetekkel, a műanyag csomagolású WC papír helyett pedig választhatunk újrahasznosított papírból készült, papírdobozos alternatívát.

Van kiegészítenétek még valamivel a listát, vagy megosztanátok tapasztalataitokat, tegyétek meg kommentben!

 

Szólj hozzá!

Hány élete van egy napelemnek?

2022. július 15. 08:25 - CHIKANSPLANET

Tízből tízen valószínűleg gondolkodás nélkül értenének egyet azzal az állítással, hogy a napelemek használata nem jár semmilyen káros anyag kibocsátásával. Pedig ez korántsem stimmel: a fotovoltaikus panelekhez felhasznált alumínium, ezüst, réz, poliszilícium és üveg előállításának eleve van környezeti hatása, ahogyan annak is, hogy az elemeket a gyárból a rendeltetési helyükre szállítják, felszerelik, karbantartják.

Mindezek azonban eltörpülnek amellett, amekkora problémát az elhasználódott napelemek sorsának rendezése okoz. Hogy miért fejezem ki magam ennyire kacifántosan? Alapvetően azért, mert mégiscsak a zöldenergiafajták egyik üdvöskéjéről beszélünk, de sokkal inkább amiatt, hogy a használhatatlanná váló panelek jövőképe pillanatnyilag elég zavaros. Nézzük meg közelebbről, miről is van szó!

Meddig is működik?

A napenergiaiparban létezik egy hüvelykujjszabály, amely szerint a panelek cseréje 30 évente esedékes. Ezt használjuk a gazdaságossági számításokhoz, a jövőre vonatkozó várakozások meghatározásához – amivel az a gond, hogy ez az időtartam valójában nem ennyi. Hanem kevéssel vagy lényegesen kevesebb, akadnak elemzések, amelyek szerint akár kétszer olyan gyors a használatban lévő napelemek degradációja, mint azt előzetesen feltételeztük. Ebben egy csomó tényező játszik szerepet: az, hogy idő előrehaladtával valóban csökken a panelek hatékonysága, időközben új technológiák jelennek meg a piacon, vagy az előzetesen kalkuláltnál lényegesen magasabb meghibásodási arányok.

A lényeg, hogy a beépített panel nem húzza három évtizedig, hanem korábban vagy lényegesen hamarabb lecserélik. Mesébe illő volna, ha ilyesmi csak elvétve fordulna elő, de a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ez elég gyakori jelenség. Ennél is nagyobb probléma azonban az, hogy – maradjunk egy meghibásodásnál – ilyenkor nem a javítás a járható út, hanem a csere – miközben az eredeti panel jó eséllyel a hulladékok között végzi. 

Joggal merül föl a kérdés, hogy miért nem hasznosítják újra őket? A válasz azonban igen kiábrándító: egyszerűen nem éri meg, hiszen becslések szerint 10-30-szor többe kerül, mint a deponálásuk. Tény, hogy vannak bennük értékes anyagok, például ezüst, amely egy napelem tömegének 0,05 százalékát teszi ki, miközben anyagértékben már 14 százalékot jelent. A konstrukció zömét adó üvegnek pedig hiába lehet magas az újrahasznosítási aránya, ha rendkívül alacsony az értéke.

Recycling gyerekcipőben

Egyre több cég innovatív fejlesztései irányulnak az elhasznált nappanelek visszanyerésére, amelyek révén folyamatosan nő az újrahasznosítási arány, ez azonban egyelőre csak csepp a tengerben. Az igazi változást az hozhatja el, ha a napelemek iránti igény robbanásszerű növekedése olyan magasságokba hajtja fel az alapanyagárakat, ami már vonzóbbá teszi a reciklált anyagokat. 

Az intenzív hegymenetbe kapcsolt energiaszámla eleve utat nyit olyan technológiáknak, amelyek a korábbi, alacsonyabb szinteken nem tűntek rentábilisnak. A napelemek esetében azonban a felhajtóerőt legalább részben az egyes országok és üzleti szereplők megújulókra megfogalmazott céljai jelenti: az, hogy az energiamixből egyre nagyobb szeletet hasít ki magának a napenergia. És az a nap is eljöhet, amikor az elhasznált panelek újrahasznosításával nem csupán az ellátási lánc problémáin lehet úrrá lenni, hanem konkrét költségmegtakarítás is elérhető ezzel.

A Rystad Energy július eleji elemzésében például egyenesen azt állítja, hogy 2030-ban több mint 2,7, 2050-ben pedig 80 milliárd dollár lehet az élettartamuk végét elérő szolárpanelekből származó újrahasznosítható anyagok összértéke – szemben az idei 170 millióval. Az általuk vázolt forgatókönyv szerint 2040-re a napelemes beruházások 6 százaléka már a nyugdíjazott panelekből visszanyert anyagokhoz köthető, miközben napjainkban ez az arány mindössze 0,08 százalék.

Intő jel ugyanakkor, hogy ugyanebben az évben érheti el az évi 27 millió tonnát a napelemes hulladék mennyisége. Az ártalmatlanítás ráadásul nem csupán a fotovoltaikus panelek esetében okoz fejfájást: a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a következő két évtizedben több mint 720 ezer tonnányi óriási szélturbinalapát landol majd a hulladéklerakókban csak az Egyesült Államokban, és az elektromos járművek akkumulátorainak is mindössze öt százalékát hasznosítjuk jelenleg újra. Utóbbiak környezeti hatásait ráadásul – és ez ugyanúgy érvényes a napelemekre is – csak tetézi a nehézfémtartalom, amelyek egy része toxikus hatású.

Miközben elégedetten hallgatjuk a megújulóknak szóló üdvrivalgást, nem feledkezhetünk meg a körforgásos gazdaság alappilléréről, a hulladékképződés kiiktatásáról. Zöldinnováció ma már kizárólag ennek jegyében lehet releváns és hiteles, olyan ötleteket juttatva el a megvalósulásig, mint például az elektromos autók leselejtezett akkumulátorainak tárolórendszerekben történő felhasználása.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a www.vg.hu VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2022.07.12-én.

 

Szólj hozzá!

Az elektromos autók unikornisa valódi áttörést hozhat

2022. július 08. 08:22 - CHIKANSPLANET

A kínai mitológia híres unikornisáról, Csi-linről nevezték el az elektromosautó-akkumulátorok új generációját, amely egyetlen töltéssel akár ezer kilométer megtételére is képes. A világ legnagyobb akkumulátorgyártójának, a CATL-nak az újdonságát egyelőre kínai gépjárművekben alkalmazzák, később azonban a Volkswagen, a BMW és a Nio is lecsaphat rá. 

Az Quilinnek hívják az elektromos autózás nagy reménységét, melyet a CATL (Contemporary Amperex Technology Limited) fejlesztett ki. Ahogy a Telex is megírta nemrég, az innováció energiasűrűsége 255 Wh/kg, vagyis azonos méret esetén lényegesen tovább bírja két feltöltés közt, mint a cég eddigi akkumulátorai.

Jelenleg a piacon lévő elektromos autók zömében olyan hagyományos lítiumion-akkumulátor található, amely 100 kilowattóra kapacitással bír. Ez két feltöltés között jellemzően 400-600 kilométer megtételét teszi lehetővé, ezért nem kis különbség, amit a CATL újdonsága nyújthat. A gyártó szerint a Qilint tíz perc alatt lehet tízről nyolcvan százalékra tölteni, ezen kívül biztonságosabb és tartósabb is, mint versenytársai. 

De nem ők az egyetlen gyártó, akik ezer kilométeres teljesítménnyel kecsegtetnek. Nemrég a Mercedes jelentette be, hogy EQXX nevű tanulmányautója sikerrel tett meg 1202 kilométert a gyártó stuttgarti központja és a Silverstone versenypálya között. A járműben körülbelül 100 kilowattóra kapacitású akkumulátor található, amelynek tömege harminc százalékkal könnyebb az azonos kapacitású villanyautó-akkumulátoroknál. Fogyasztása pedig kevesebb mint 10 kilowattóra 100 kilométerenként, ami körülbelül a fele a jellemző értékeknek.

A hatótávolság mellett az akkumulátorok élettartama aggasztja leginkább mindazokat, akik fontolgatják, hogy lecserélik benzines vagy dízel gépkocsijukat. Akárcsak a telefonok vagy laptopok esetében, idővel az elektromos autók akkumulátorának hatékonysága is romlik. Gyakori tévhit azonban, hogy minél többet használjuk a kocsit, annál nagyobb mértékben veszít teljesítményéből annak akkumulátora. Pedig a kapacitáscsökkenés sokkal inkább a hőmérséklettel és a töltési sebességgel áll összefüggésben. A gyártók azt javasolják, hogy 100 százalék helyett csak 80 százalékig töltsük az akkumulátort, és soha ne engedjük, hogy teljesen lemerüljön - ezáltal a kapacitása sokkal hosszabb ideig megőrizhető. 

Könnyen lehet, hogy a jövőben még tartósabb technológiával állhatnak elő az autógyártók. A Toyota például bejelentette, hogy 2025-re bemutatja az első szilárdtest-akkumulátoros autóját. Ennek lényege, hogy a "hagyományosnak" tekinthető akkumulátorokban alkalmazott folyékony elektrolitok helyett valamilyen szilárd elektrolitot - jellemzően valamilyen oxid, szulfid vagy foszfát alapú kerámiát - használnak fel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kevesebbszer és gyorsabban lehet majd tölteni az ilyen autókat, és akkumulátoruk kevésbé lesz érzékeny a szélsőséges hőmérsékletekre. Ráadásul az ilyen elektromos autók hatótávja is jelentősen nagyobb lehet a maiaknál.

 

9 komment

Amikor a műanyag már a bőrünk alá is bekúszik

2022. július 01. 09:07 - CHIKANSPLANET

Ahogy a Greendex is megírta, a kutatók először találtak műanyag mikroszemcséket az emberi vérben, ráadásul a vizsgált alanyok 80%-ánál kimutatható volt a szennyezés, tehát valószínűleg elég elterjedt jelenségről van szó. Bár a tudósok egyelőre nem tudják, pontosan milyen hatással is van a szervezetre, mégis aggasztónak tartják az eredményeket. A leggyakoribb vérben előforduló típus az italos palackok alapjául szolgáló PET műanyag, ezt követi az élelmiszerek csomagolásához használt polisztirén, majd a műanyagzacskóként ismert polietilén.

Az Environmental International című folyóiratban megjelent tanulmány további kérdéseket vet fel arra vonatkozóan, hogy mi történik a műanyagszemcsékkel, miután bekerültek a szervezetbe. Átjutnak-e vajon a vér-agy gáton? Bekerülhetnek az egyes szervekbe? Elég magas a koncentrációjuk ahhoz, hogy betegséget okozzanak? A tudósok ezeknek a kérdéseknek a megválaszolását sürgetik.

A phys.org tudományos-ismeretterjesztő oldalon megjelent másik kutatás szerint akár száznál is több mikroműanyag-szemcsét is lenyelhetünk egyetlen főétkezéskor, melyek a bútorszövetekből, szintetikus textíliákból és műanyag tárgyakból származnak. Egy átlagember évente akár 68 415 potenciálisan veszélyes műanyagrészecskét is lenyelhet, ami elképesztő számadat annak fényében, hogy az éti kagylókban fellelhető műanyagszemcsék száma példányonként átlagosan kettő. A kutatás jól példázza, hogy a mikorműanyagok szinte mindenhol megtalálhatók: még a házi porban is, a kozmetikumokban és a műszálas ruháinkban is.

Hogyan tehetünk a mikroműanyag-szennyezés ellen?

Mindenekelőtt kerüljük a műanyagba csomagolt termékeket és az eldobható használati tárgyakat. Nagy lépés, ha lebomló, újrahasználható árut veszünk, a piacra járunk vásárolni és saját szatyrot, befőttesüveget, dobozokat viszünk. Vásárláskor törekedjünk rá, hogy jó minőségű, hosszú élettartamú tárgyakat válasszunk, amelyek javíthatók vagy természetes alapanyagból készültek.

Kerüljük az olyan kozmetikumokat, amelyek mikroműanyagokat tartalmaznak. Ezek az összetevők listájában az alábbi névek szerepelnek: Polyethylene (PE), Polypropylene (PP), Polyethylene terephtalate (PET), Polymethyl methacrylate (PMMA) és Nylon (PA). Ugyanígy ne vásároljunk műszálas ruhákat, törölközőket, ágyneműket, vagy ha már megvettük őket, akkor mossuk őket kevesebbszer, rövidebb programon. Ezáltal kisebb súrlódás keletkezik és kevésbé fognak leszakadni róluk a mikroműanyag-szálak.

1 komment

A gyapottermesztés jövője

2022. június 24. 20:24 - CHIKANSPLANET

A pamut a textilgyártás egyik legfontosabb alapanyaga, melyet gyapotból állítanak elő. A pamutszálak a globális textiliparban a természetes szálak csaknem egyharmadát teszik ki. A klímaváltozásból származó környezeti és éghajlati kockázatok azonban egyre több oldalról fenyegetik az iparágat.

 

A klímaváltozás 2040-re drasztikus változásokat hozhat a gyapottermesztő területek több mint felében, a szélsőséges időjárás pedig hosszú távon kiszámíthatatlanná teszi a gyapottermesztés körülményeit. Az egyre erősödő regionális vízhiány, a csapadékeloszlás kiszámíthatatlansága, valamint a felborult esőzések további kockázati tényezőket jelentenek az amúgy is magas vízlábnyommal rendelkező ágazatra nézve. Ez azt jelenti, hogy a termesztési és a feldolgozási folyamatok rendkívül sok vizet emésztenek fel.

 

tanulmány szerint, amennyiben a világ szén-dioxid és károsanyag kibocsátása nem csökken, a bekövetkező klímakatasztrófa következtében a gyapottermő területek csaknem háromnegyede hosszú távon válságos hőstressznek, azaz 40 Celsius foknál magasabb hőmérsékletnek lehet kitéve. Ez nem csak a tenyészidőszak lerövidülését eredményezheti, hanem tovább növelheti a gyapot amúgy is magas vízigényét. A megfelelő vízellátottság hiánya nem csak termelési, de társadalmi és szociális konfliktusokat is eredményezhet a későbbiekben. Ezzel szemben a területek csaknem 20%-a erős árvízveszélynek lehet kitéve, ugyanakkor idővel az aszályok és vegetációs tüzek állandó jelenlétével számolni kell.

 

Mi a következmény?

 

“A legmagasabb éghajlati kockázatok Afrikában Szudán, Egyiptom, Szenegál, Mali; a Közel-Keleten Irak, Irán, Afganisztán; Dél-Ázsiában Pakisztán, valamint Európában Görögország és Törökország gyapotföldjeit fenyegetik. Ugyanakkor a legnagyobb gyapottermesztők sem mentesek az éghajlati veszélyektől.”  - derül ki a Másfél fok blog cikkéből, amely részletesen taglalja a gyapottermesztés jövőjével kapcsolatos kilátásokat. Ahogy a blog beszámolójából is kiderül:

“A világtermelés nagyjából 70%-át India, Kína és az USA adja, de a hat legnagyobb termelő között van Pakisztán, Törökország és Brazília is. Ezekben az országokban elsősorban a gyarapodó vegetációtüzek, az aszály és a heves esőzések jelentenek problémát az iparágnak.”

 

Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen tőlünk távol helyezkedő válságnak nem lehetnek közvetlen következményei ránk nézve. Nem szabad azonban megfeledkeznünk róla, hogy a gyapottermesztésből származó pamut a világ textilipari termékeiben felhasznált természetes szálak egyharmadát jelenti. A világnak tehát szembesülnie kell a ruhák és egyéb textilipari termékek drasztikus drágulásával. Ez a terméshozam ingadozásának és a pamut beszerzési árának növekedésből következő folyamat, amely a helyi gazdaságok mellett a globális ellátási láncban is éreztetheti a hatását.  

 

Mi lesz a gyapottermesztőkkel?

 

A gyapottermesztés napjainkban csaknem 350 millió ember megélhetését biztosítja. A környezeti tényezők felborulásával számos terület válhat a gyapottermesztésre teljesen alkalmatlanná, ezáltal pedig számtalan ember veszítheti el megélhetési forrásait. A taglalt problémák tovább nehezíthetik az amúgy is magas kockázatokkal járó termesztést, amely következtében rengeteg gazda kerülhet kilátástalan helyzetbe. 

 

2 komment

Magasabb sebességi fokozatba kapcsolja a háború a zöld fordulatot

2022. június 17. 08:28 - CHIKANSPLANET

A tény, hogy a szomszédunkban dúló fegyveres konfliktus humanitárius katasztrófa, és ebben a minőségében Európában a második világháború óta nem látott tragédiák sorozatával árnyékolja be ezt az évszázadot, aligha vitatható. Az is világosan látszik, hogy mivel Oroszország a világ egyik legnagyobb olaj-, gáz- és nyersanyagtermelője, ez aligha segít az amúgy is turbulens, rekordmagas áraktól és követhetetlen volatilitástól sújtott energiapiacnak a megnyugvásban. Ahogyan az sem fokozza a nyugalmat, hogy az állami és üzleti szereplők jelenleg azzal vannak elfoglalva, hogyan tudnak gyorsan és teljesen leválni az orosz fosszilis energiahordozókról, miközben a kiesést üzembiztosan, környezetvédelmi és gazdasági értelemben egyaránt fenntartható módon kell pótolniuk. 

 

A fentiek miatt azonnal megkondult a vészharang az első háborús hírek hallatán sokunkban, akiknek a szavakon túl is fontos a környezetünk minősége, amelyre a jövőnk és gyerekeink jövőjének élhetősége is alapozható. 

Az orosz-ukrán háborús konfliktus nem új energetikai irányba tereli a világot, hanem csupán felgyorsítja az átmenetet, amelynek szükségessége már korábban megfogalmazódott a klímaválság miatt. Besorolunk egy gyorsítósávba, hogy azon haladva érjük el a 2050-re megfogalmazott széndioxid-mentesítési törekvéseket. Sőt akár korábban is, hiszen az energiaárak megbokrosodása elérhetőbb közelségbe hozza például azokat a technológiákat, amelyek a fegyveres összetűzések előtt még túl drágának számítottak. A lehetőségeknek csak a fantázia és a bátorság szabhat határt, hiszen nem csupán a megújulókról beszélünk: felgyorsulhatnak a cseppfolyós gáz terminálok fejlesztései, A hidrogéntermelés technológiája fejlődése is még erősebb lendületet vehet, különösképpen a nem szénhidrogénekből előállított hidrogné. A termelési profiljukat tekintve a hagyományos erőműveknél nagyobb volatilitással rendelkező időjárás függő megújulók – a geopolitikai konfliktus miatt várhatóan még inkább felgyorsuló- terjedésével tovább fognak fejlődni a minél rugalmasabb energia-ellátást biztosító technológiák, mint például az energiatárolók,  vagy a kiegyenlítő energiaszolgáltatást végző erőművek, amelyek gyakran földgáz tüzelésűek, de rendkívül gyorsak és hatékonyak, illetve a minél kisebb károsanyag kibocsátás melletti minél gyorsabb reakcióképességűvé tételüket szolgáló fejlesztések. 

A jelen helyzet tehát olyan innovatív megoldások előtt tisztítja meg az utat, amelyekkel javítható az energiabiztonság, előrelépést tehetünk az éghajlatvédelmi célok elérése felé, és még a fogyasztók költségei is mérsékelhetők.

Egyetértek azokkal, akik szerint a most zajló geopolitikai konfliktus rövidtávon minden olyan energiaformának javítja az esélyeit, amellyel Európa közelebb jut az önellátáshoz energetikai téren. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy az átállással minden korábbinál közelebb kerülnek egymáshoz az üzleti és az energiabiztonsági érdekek, ez pedig szárnyakat adhat a nettó nulla százalék elérésére irányuló erőfeszítéseknek. Az emberiségnek, a döntéshozóknak meg egy ponton fel kell tenniük maguk felé is a kérdést: ezen célok, amelyek klímánk és bolygónk védelme, valamint Európa esetében az ellátásbiztonság és az energia-függetlenség megteremtése szempontjából kiemelt jelentőséggel bírnak, elérésének felgyorsításához, miért is vártunk eddig, miért kellett a gyorsulás szükségességének felismeréséhez egy háború?

A cikk a Világgazdaság Páholy rovatában jelent meg 06.15-én.

6 komment

A műanyag története – 3.rész

2022. június 10. 09:55 - CHIKANSPLANET

A műanyag feltalálásakor azt ígérte, hogy fenntartható alternatívája lesz az olyan értékes állati eredetű anyagoknak, mint az elefántcsont vagy a teknőspáncél. Olcsóbb alapanyag lévén pedig az alacsonyabb társadalmi rétegek számára is elérhetővé tette a különleges háztartási cikkeket. Az utópiák ellenére azonban hamar kialakult az ellenoldal, amelynek képviselői a műanyaghasználat veszélyeire és következményeire figyelmeztettek. Cikkem harmadik, egyben befejező részében a műanyaggyártás árnyoldalait boncolgatom. 

Növekvő aggályok a műanyaggal szemben

A műanyag feltalálását követő optimizmus a második világháború végére elkezdett megrendülni. A műanyaghulladék természetromboló hatása egyre nyilvánvalóbbá vált, az 1960-as években készített jelentések pedig már részletesen beszámoltak a tengerek és óceánok műanyagszennyezettségéről. A környezetvédőket emellett más gondok is aggasztották abban az időben: Rachel Carson 1962-ben megjelent Néma tavasz című könyve a kémiai növényvédő szerek veszélyeit tárta fel. 1969-ben a kaliforniai partoknál jelentős olajszennyezés történt, az ohiói Cuyahoga folyó pedig kigyulladt. Ahogy a környezeti problémák iránti tudatosság egyre nőtt, úgy váltak egyre hangosabbá a műanyaggyártást kritizáló hangok. Az iparág köré fűződő lelkesedés idővel az olcsó konformizmus és a felszínesség szimbólumává vált.

Rövid dicsőség, eldobható kényelem

A polietilénből készült bevásárlótáskát a svéd Celloplast cég szabadalmaztatta 1965-ben. A Sten Gustaf Thulin mérnök által tervezett műanyagszatyor gyorsan elkezdte felváltani a szövetet egész Európában. A műanyaggyártó cégek agresszívan reklámozták egyszer használatos termékeiket, mint amelyek jobbak és kényelmesebbek, mint az újrahasználható elődjeik. Noha a fogyasztók még csak ismerkedtek az egyszer használatos műanyagszatyorral, 1982-re a legnagyobb amerikai bevásárlóláncok is műanyagzacskóra váltották a papírt, mivel ez volt a legolcsóbb alternatíva. Az évszázad végére a műanyagszatyrok világszerte szinte teljesen felváltották papírból készült táskákat.

Amerika és egy évszázadnyi hulladék

A 70-es évek amerikai társadalma volt az első generáció, amely minden háztartási hulladékot a kukába dobott. A fogyasztói kultúra az egyszer használatos műanyagcikkekre épült, amelyek az olcsó kényelem ígéretével világszerte elárasztották a háztartásokat. Az első amerikai szeméttelepet 1948-ban alapították Staten Islanden, amely hamar az amerikai hulladék nemzeti szimbólumává vált. Néhány évtizeddel később, 1997-ben Charles Moore tengerész és kutató felfedezte a Great Pacific Garbage Patch-t, ahol a különböző áramlatok következtében elképesztő mennyiségű műanyagszármazék halmozódott fel. 

Idővel egyre hangosabbá váltak a megoldásra irányuló felhívások. A "használd el és dobd el" modelljéhez szokott fogyasztók aggódni kezdtek amiatt, hogy hová kerül a hulladékuk. A műanyag feltalálása előtt az újrahasznosítási erőfeszítések arra összpontosultak, hogy a termékek hasznos élettartamát meghosszabbítsák. A 20. század második felében az Egyesült Államokban azonban már az volt a cél, hogy megbirkózzanak a hatalmas mennyiségű hulladékkal.

Az újrahasznosítás strukturált reformációja érdekében számos vállalat fogott össze. Ennek egyik fontos mérföldköve volt, amikor a Container Corporation of America versenyt hirdetett az újrahasznosítást jelentő logó megtervezésére. A győztes embléma, amit egy Gary Anderson nevű egyetemi hallgató készített, még ma is használatban van: ez a három egymás felé mutató nyílból álló szimbólum. 

Kortárs erőfeszítések 

A műanyag elleni harc napjainkban sürgető és világméretű problémává vált, amelyben kifejezetten fontos szerephez jut a társadalom minden tagja. A fogyasztói változások azonban nem oldják meg önmagukban a műanyagválságot, mivel a petrolkémiai ipar dollár milliárdokat költ az új műanyagok előállítására. Olyan globális, kötelező érvényű szerződésre van szükségünk, amely a teljes életciklus során szabályozza a műanyagszennyezést, a kútfejgyártástól kezdve az óceáni hulladékig. 

Jó hír, hogy 2018-ban az United Nations Environment Programme (UNEP) vizsgálatai alapján 127 országban született valamiféle jogszabály a műanyagzacskók problémájának kezelésére. 2019-ben hatályba lépett az Európai Unió egyszer használatos műanyagokról szóló irányelve, melynek célja az európai tengerek és vizek védelme.

A kormányszintű szabályozások, a vállalati felelősségvállalás és fogyasztói magatartásfejlesztés mind elengedhetetlenek ahhoz, hogy a műanyag visszakerüljön arra a helyiértékre, amelyre hivatott.

 

1 komment

A műanyag története – 2.rész

2022. május 20. 08:06 - CHIKANSPLANET

A szintetikus polimerek az elmúlt 70 év alatt alapjaiban formálták át az emberi civilizáció berendezkedését. Érdekes egybeesés, hogy a műanyagot épp a természet értékeinek megőrzése és védelme érdekében találták fel. Jelenléte azonban napjainkra a társadalom egyik legsürgetőbb problémájává nőtte ki magát. Hogyan fejlődött a műanyag és miként változott szerepe a történelem során? Előző heti cikkem folytatásaként ezt a kérdést boncolgatom.

Az „ezer felhasználás anyaga”

Alexander Parks által a műanyag elődjeként bemutatott parkezint még javarészt természetes eredetű komponensekből állították elő. 1907-ben Dr. Leo Baekeland bemutatta a bakelitet, amely már egyáltalán nem tartalmazott a természetben fellelhető molekulákat, ekképpen megalapozta a modern szintetikus műanyagipar kezdetét. A bakelit amellett, hogy kiváló szigetelő volt, rendkívül tartós és hőálló anyagként a celluloiddal szemben alkalmas volt a mechanikus tömeggyártásra is. A bakelit az „ezer felhasználás anyagaként” vonult be a köztudatba, nem véletlenül – könnyű formálhatósága lehetővé tette, hogy bármilyen formát vagy alakzatot felvegyen, ezzel végtelen sok felhasználási lehetőséget kínált az emberiségnek.

A műanyagok kora

A polimerekkel kapcsolatos felfedezések megmozgatták a vegyipari vállalatokat, akik kísérletezni kezdtek annak különböző célú felhasználásával. A kutatók az 1920-as években kifejlesztették a poliszterént, egy szivacsos szerkezetű műanyagot, amely kiválóan alkalmasnak bizonyult különböző felületek szigetelésére. Ezt követte nem sokkal a polyvinil-klorid, közismertebb nevén vinil, amelynek különlegessége kemény, mégis rugalmas tulajdonságában rejlett.

 

A lelkes anyagkísérletek tovább zajlottak és hamarosan feltalálták az akrilokat. Ezek olyan áttetsző, törésálló panelek voltak, amelyek alkalmasnak bizonyultak az üveg helyettesítésére és utánzására. A 30-as években a nylon került a figyelem középpontjába, amelyet a selyem jóval tartósabb és erősebb helyettesítőjeként hoztak forgalomba. 1933-ra pedig megérkezett a köztudatba a ma is egyik leggyakrabban használt műanyag, a polietilén. Polietilénből készülnek mindmáig az eldobható bevásárlószatyrok, szívószálak, PET-palackok, samponos és tusfürdős flakonok.

 

Az új anyagok feltalálása kéz a kézben a járt a hozzájuk kapcsolódó technológiai innovációkkal. A fröccsöntés során a felhevített műanyagokat szinte bármilyen formában ki lehetett önteni, a kihűlést követően pedig gyorsan megszilárdultak végleges alakjukká. Az új, olcsó technológia elképesztő mértékű tömeggyártást eredményezett. Sokan ekkor még komoly reményeket és ígéreteket fűztek a műanyaghoz, bízva abban, hogy ezzel az eljárással korábban megfizethetetlen termékeket tesznek elérhetővé az alacsonyabb rétegek számára.

 

Műanyag a második világháborúban

A műanyagot később a második világháború szolgálatába állították. A háború ideje alatt az Egyesült Államok műanyaggyártása csaknem megnégyszereződött. A katonák sisakját műanyagból, kabátjukat pedig vízlepergető vinilből készítették. A repülőgépek pilótafülkéinek szélvédőjét törésálló plexiből, az ejtőernyőket pedig magas ellenálló-képességű nylonból állították elő. A polietilén összetételét és előállítását kezdetben szigorú államtitokként őrizték Angliában, mivel a könnyű műanyagot a radarok kábelezésének szigetelésére használták, ami jelentős előnyt biztosított a brit repülőgépeknek a németekkel szemben.

 

A hulahopp és minden más

A műanyaggyártók idővel a fogyasztási cikkek gyártása felé fordultak, így hamarosan olyan anyagokat is helyettesíteni tudtak, mint a fa, az üveg, vagy a hagyományos szövet.  Emellett szakadatlanul folytak a műanyag körül zajló innovációs kísérletek. 1954-ben megjelent a polipropilén, amely adaptálhatósága és alkalmazkodóképessége miatt mindmáig az egyik legkedveltebb műanyagnak számít.

 

A nagy sűrűségű PE-t (HDPE), amelyet ma leginkább műanyag tejeskannák alapanyagául használnak, szintén ebben az időszakban fejlesztették ki. A HDPE-hez nagy reményeket fűztek a műanyaggyártók, és egy darabig úgy tűnt, hogy a vegyálló műanyag termékek gyártásánál, palackok, csövek és vezetékek előállításánál is kulcsfontosságú alapanyag lehet a későbbiekben.

 

Ennek ellenére a HDPE jövője bizonytalan volt, mivel a kezdeti gyártási tételek nem voltak olyan tartósak, mint a laboratóriumban készített minták. A raktárak tele voltak rossz minőségű, eladatlan HDPE-vel, mert az használatra alkalmatlannak bizonyult. A felhalmozódott HDPE sorsát az 50-es évek végének hulahoppkarika-őrülete változtatta meg. A népszerű játék legyártása olyan sok HDPE-t igényelt, hogy a korábban előállított alapanyag hat hónapnyi készletét emésztette fel.

Eldobható világ

Szintén az ötvenes években ismerték fel a műanyag sokoldalúságában rejlő következő nagy lehetőséget: a csomagolást, ami megnöveli az élelmiszerek tartósságának idejét. Hamarosan elárasztották a piacot a frissentartó fóliák, a zárható műanyagzacskók, a zöldség és gyümölcs tárolására kifejlesztett műanyagdobozok, a műanyagba csomagolt saláták, a műanyag mustáros és ketchupos tubusok, fogkefék.

 

A sort pedig vég nélkül folytathatnánk. Így érkeztünk el néhány évtized alatt a műanyag évszázadába, ahol egyre egyértelműbbé válik, hogy jócskán eltávolodtunk az eredeti célunktól. A költséghatékonyság és a kényelem érdekében ipari méreteket öltött műanyaggyártás elképesztő környezeti problémákkal állította szembe az emberiséget.

 

Erre pedig már akkor figyelmeztettek a gondolkodók és a szakemberek, amikor a baj még könnyebben visszafordítható lett volna...

Szólj hozzá!

A műanyag története 1.rész

2022. május 20. 08:04 - CHIKANSPLANET

Csomagolóanyagok, játékok, alkatrészek, frissentartó fóliák, szemeteszsákok, szívószálak - a műanyag életünk szinte minden területén jelen van. Bár a műanyagot pont a természeti értékek védelme érdekében találták fel, az elmúlt évtizedek alatt a modern társadalom egyik legnagyobb kérdésévé és problémájává vált.  

Mi a műanyag?

A „plastic” szó a görög eredetű „plasticos”-ból származik, amelynek jelentése „formázható.” Ezt a gyűjtőnevet kapta a szintetikus polimerek csoportja, melyeket magyarul műanyagoknak nevezünk. A polimereket hosszú molekulaláncok alkotják, amelynek különböző formái a természetben is megtalálhatóak. A növények sejtfalát alkotó cellulóz az egyik leggyakoribb a természetben fellelhető polimerek közül.

Az elmúlt fél évszázad során az emberek megtanulták, miként állíthatnak elő szintetikus polimereket olyan természetes anyagok felhasználásával, mint a cellulóz, a kőolaj és egyéb fosszilis tüzelőanyagok szénatomjai. A szintetikus polimerek szintén hosszú atomláncokból épülnek fel, amelyek ismétlődő egységekbe rendeződnek. E láncok hossza és mintázata teszi a polimereket erőssé, könnyűvé és rugalmassá. Más szóval, ez teszi őket műanyaggá. Ezek olyan tulajdonságok, amelyek kivételesen hasznosnak az ember számára, aki megtanulta manipulálni, kezelni, a saját kedvére formálni az anyagot.

Szintetikus forradalom – egy új világ kapujában

Nehéz ugyan elképzelni, de a műanyag feltalálása egyetlen tárgyhoz köthető. A biliárdgolyót évszázadokon keresztül elefántcsontból készítették, ami a 19. századra az elefánt-populációk jelentős csökkenéséhez vezetett. A biliárdgolyó-gyártók alternatívák után kezdtek kutatni. Egy New York-i cég 10,000 dolláros jutalmat ígért annak, aki használható megoldást talál az elefántcsont hatékony helyettesítésére. 

A díj ösztönzésére John Wesley Hyatt 1863-ban egy olyan anyagot talált fel, amely kitűnően alkalmasnak bizonyult arra, hogy számos természetes anyagot (pl.: teknőspáncél, szarv, len, elefántcsont) helyettesítsenek vele, megőrizve vele a természeti értékeket. Nem más volt ez, mint a celluloid.

Fontos azonban, hogy nem Hyatt volt a legelső ember, aki a műanyaggal kísérletezett. Alexander Parkes 1862-ben, a londoni nemzetközi kiállításon mutatta be a világ első mesterséges műanyagát, a parkezint. Ezt Parkes akkor fedezte fel, amikor a vízszigeteléshez használt állatokból kinyerhető gyanta, a sellak szintetikus helyettesítőjét próbálta kifejleszteni. Noha a találmány nem volt kereskedelmi siker, mégis fontos előrelépést jelentett a műanyag feltalálásában, illetve megalapozta Hyatt celluloiddal kapcsolatos felfedezéseit. 

Idővel kiderült, a celluloid nem elég nehéz és nem pattog elég jól ahhoz, hogy tökéletesen helyettesítse a biliárdgolyót, de a felfedezés mégis forradalminak számított. A műanyag felszabadított minket a természeti erőforrások szűkössége miatti társadalmi és gazdasági korlátok alól. Az olcsó celluloid széles körben elterjedtebbé és elérhetőbbé tette az anyagi javakat, és a műanyagforradalom még csak ekkor kezdődött. Azonban hamar egyértelművé vált, hogy nem a műanyag fogja megváltani a világot – sőt mi több, a globalizálódó világnak súlyos árat kell fizetnie ezért a találmányért.

 

3 komment
süti beállítások módosítása