A levegőbe pumpált masszív szén-dioxid mennyiség miatt az óceán egyébként természetes savasodása jelentősen felgyorsult, melynek negatív hatását elsősorban a tengeri élőlények érzik meg. Jelenleg azért küzdenek a természetvédők, hogy lassítsák ezt a folyamatot, illetve erősítsék azokat az ökoszisztémákat, amelyek képesek tompítani a következményeket.
A fosszilis üzemanyagok égetésével rengeteg szén-dioxid kerül a levegőbe, de a partmenti szennyeződések és a mélytengeri metánszivárgások sem javítanak a helyzeten. Az ipari forradalom 200 évvel ezelőtti kezdete óta nagyjából 0,1-gyel esett a pH-értéke az óceán felületének. Ez nem tűnhet soknak, de valójában 30 százalékkal vált savasabbá – írja az óceánokért és az atmoszféráért felelős amerikai szabályozó ügynökség, a NOAA.
Ahogy a Treehugger is beszámol róla, a savasodás az oldódó szén-dioxiddal kezdődik. Az emberekhez hasonlóan a víz alatti állatok is sejtlégzéssel generálnak energiát, melléktermékként szén-dioxidot bocsátva ki. Az óceánban lévő jelentős CO2 része azonban a légkörből ered. A tengervízben feloldódva kémiai változásokon megy keresztül: először a vízzel vegyülve szénsav keletkezik, ami pedig lebomlik különálló hidrogénionokká. Ezek a felesleges hidrogénionok a karbonátionokhoz csatlakozva bikarbonátokat eredményeznek. Ha az óceánokban nincs elég anyag, amihez a különálló hidrogénionok kapcsolódni tudnának, akkor idővel felgyülemlenek és csökkentik a víz pH-értékét, vagyis növelik annak savasságát.
Normális körülmények között a karbonátionok szabadon tudnak kapcsolódni más óceánbeli ionokkal, például a kalciuméval, hogy kalcium-karbonátok keletkezhessenek. Az állatoknak szükségük van erre a kémiai folyamatra ahhoz, hogy struktúráikat kialakítsák: ilyenek a korallzátonyok vagy a kagylóépítő lények, mint a csigák. Azzal, hogy a savasodás elnyeli az ionokat, csökkenti az elérhető lehetőségek számát. Ez a rákokat is hátrányosan érinti, akik például képtelenek kiadni magukból a vérükben felgyülemlett szén-dioxidot, így módosítva saját savasságukat. A halak hangérzékelő, tájoláshoz szükséges „fülcsontjai” szintén károkat szenvednek. Kezdetben a szakértők úgy vélték, hogy az óceánok szén-dioxid elnyelő képessége akár jó dolog is lehet, elvégre kevesebb szén-dioxid hevíti a Földet. Az elmúlt évtizedben azonban rájöttek arra, hogy ez a lassított felmelegedés módosítja az óceán vegyi jellegét. A tudósok azt feltételezték, hogy a folyók elég kémiai anyagot szállítanak a kövekből az óceánokba a pH-érték stabilitásához – ezt „pufferelésnek” nevezik. Az óceáni szén-dioxid azonban olyan gyorsan oldódik, hogy a természetes pufferelés képtelen vele tartani az iramot. Ahogy a felületi rétegek fokozatosan keverednek a mély vízzel, a teljes vízre hatással vannak.
Mivel napjaink óceánjai még nem érték be a kibocsátott szén-dioxid feldolgozását, így ha teljesen leállnánk ezzel, akkor is elkerülhetetlen lenne már a savasodás – hacsak közvetlenül nem tudnánk kivonni az atmoszférából annak okát. A csökkentés, vagy akár a visszafordítás megoldás lehet. A hínárok és moszatok fotoszintetizálással mérsékelhetnék a savasodás hatását, de egy 2016-os kutatás szerint az elmúlt fél évszázadban 30 százalékkal csökkent a hínárerdők mérete a vizsgált ökorégiókban. Ettől függetlenül erőfeszítések folynak, hogy több növénnyel védett helyet alakíthassanak ki. A légköri felmelegedéssel az óceánmélyi, jelenleg nagy nyomás által védett metánkészletek is felszabadulhatnak, tovább rontva a helyzeten. A szennyezés növeli az élőlények légzésigényét, ami több energiát követel, növelve a szén-dioxidot – erre is ügyelnie kell a világnak.
A „klímaváltozás azonosan gonosz ikertestvére” drasztikus változások előidézője lehet. Eddig nagyjából 525 milliárd tonnányi CO2 került az óceánokba a légkörből, jelenleg pedig napi 22 millióval számolhatunk. Még nem tudni pontosan minden messzemenő következményét a folyamatoknak, de az biztos, hogy a vízi élet jelentősen megváltozik: egyes organizmusok nemcsak, hogy életben maradhatnak, de még kedvezhet is nekik ez a közeg, míg mások akár ki is halhatnak. Veszélybe kerülhet több millió ember táplálékforrása, és a következmények a turizmustól a tengerhez kapcsolódó gazdaságokig terjedhetnek, komolyan befolyásolva országok és egész kontinensek jövőjét.
