A tény, hogy a szomszédunkban dúló fegyveres konfliktus humanitárius katasztrófa, és ebben a minőségében Európában a második világháború óta nem látott tragédiák sorozatával árnyékolja be ezt az évszázadot, aligha vitatható. Az is világosan látszik, hogy mivel Oroszország a világ egyik legnagyobb olaj-, gáz- és nyersanyagtermelője, ez aligha segít az amúgy is turbulens, rekordmagas áraktól és követhetetlen volatilitástól sújtott energiapiacnak a megnyugvásban. Ahogyan az sem fokozza a nyugalmat, hogy az állami és üzleti szereplők jelenleg azzal vannak elfoglalva, hogyan tudnak gyorsan és teljesen leválni az orosz fosszilis energiahordozókról, miközben a kiesést üzembiztosan, környezetvédelmi és gazdasági értelemben egyaránt fenntartható módon kell pótolniuk. 

A fentiek miatt azonnal megkondult a vészharang az első háborús hírek hallatán sokunkban, akiknek a szavakon túl is fontos a környezetünk minősége, amelyre a jövőnk és gyerekeink jövőjének élhetősége is alapozható. 

Az orosz-ukrán háborús konfliktus nem új energetikai irányba tereli a világot, hanem csupán felgyorsítja az átmenetet, amelynek szükségessége már korábban megfogalmazódott a klímaválság miatt. Besorolunk egy gyorsítósávba, hogy azon haladva érjük el a 2050-re megfogalmazott széndioxid-mentesítési törekvéseket. Sőt akár korábban is, hiszen az energiaárak megbokrosodása elérhetőbb közelségbe hozza például azokat a technológiákat, amelyek a fegyveres összetűzések előtt még túl drágának számítottak. A lehetőségeknek csak a fantázia és a bátorság szabhat határt, hiszen nem csupán a megújulókról beszélünk: felgyorsulhatnak a cseppfolyós gáz terminálok fejlesztései, A hidrogéntermelés technológiája fejlődése is még erősebb lendületet vehet, különösképpen a nem szénhidrogénekből előállított hidrogné. A termelési profiljukat tekintve a hagyományos erőműveknél nagyobb volatilitással rendelkező időjárás függő megújulók – a geopolitikai konfliktus miatt várhatóan még inkább felgyorsuló- terjedésével tovább fognak fejlődni a minél rugalmasabb energia-ellátást biztosító technológiák, mint például az energiatárolók,  vagy a kiegyenlítő energiaszolgáltatást végző erőművek, amelyek gyakran földgáz tüzelésűek, de rendkívül gyorsak és hatékonyak, illetve a minél kisebb károsanyag kibocsátás melletti minél gyorsabb reakcióképességűvé tételüket szolgáló fejlesztések. 

A jelen helyzet tehát olyan innovatív megoldások előtt tisztítja meg az utat, amelyekkel javítható az energiabiztonság, előrelépést tehetünk az éghajlatvédelmi célok elérése felé, és még a fogyasztók költségei is mérsékelhetők.

Egyetértek azokkal, akik szerint a most zajló geopolitikai konfliktus rövidtávon minden olyan energiaformának javítja az esélyeit, amellyel Európa közelebb jut az önellátáshoz energetikai téren. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy az átállással minden korábbinál közelebb kerülnek egymáshoz az üzleti és az energiabiztonsági érdekek, ez pedig szárnyakat adhat a nettó nulla százalék elérésére irányuló erőfeszítéseknek. Az emberiségnek, a döntéshozóknak meg egy ponton fel kell tenniük maguk felé is a kérdést: ezen célok, amelyek klímánk és bolygónk védelme, valamint Európa esetében az ellátásbiztonság és az energia-függetlenség megteremtése szempontjából kiemelt jelentőséggel bírnak, elérésének felgyorsításához, miért is vártunk eddig, miért kellett a gyorsulás szükségességének felismeréséhez egy háború?

A cikk a Világgazdaság Páholy rovatában jelent meg 06.15-én.