Kvangdzsu városának polgármesterét, név szerint Yoon Jang-hyeont láthattuk a budapesti vizes világbajnokság záróünnepségén – ő képviselte a másfélmillió lakosú dél-koreai várost, ami két év múlva vendéglátója lesz a következő világeseménynek. A polgármester beszédéből és a bemutató imázsfilmből az derült ki, hogy ez a város rendkívül modern, és működése során nagyon sokszor okos rendszerekre épít. Kíváncsivá tett mindez, és utánanéztem annak, hogy miért is okos és előremutató Kvangdzsu ipara.

Azok, akik nemcsak a vizes sportokat követik figyelemmel, hanem esetleg a focit is, talán fel tudják idézni, hogy erről a városról már hallhattunk nem is olyan régen. 2002-ben a foci VB 20 helyszíne közül a nagyjából 40 ezer férőhellyel rendelkező Gwangju World Cup Stadium volt az egyik. A helyiek biztos örömmel emlékeznek rá, hogy ebben a stadionban sikerült (büntetőkkel) legyőznie a dél-koreai válogatottnak a spanyolokat, és ezzel bekerülni történelmük során először a világbajnokság elődöntőjébe. (Át is nevezték egyébként a stadiont Guus Hiddink Stadium-ra, hogy ezzel is tisztelegjenek holland sikeredzőjük előtt.)

Az Egyesült Királyság környezetvédelmi államtitkára, Michael Gove nemrég bejelentette, hogy 2040-ig meg kívánják tiltani az új benzin- és dízelautók értékesítését Nagy-Britanniában. Az ilyen autókban működő belső égésű motorok okozta károsanyag-kibocsátást teszik az ország növekvő mértékű, emberre és környezetre egyaránt káros légszennyezettségnek az egyik fő, könnyen célozható felelősévé. Ez a lépés egy valódi mérföldkő az elektromosautók irányába tett úton, amik most még csak a brit eladások egy százalékát teszik ki. A kormánydöntés ugyanakkor számos megoldandó kérdést vet fel az autóipar szereplői számára.

Változás közepén vagyunk az energiapiacon. A változás vesztesei pedig egyértelműen a konvencionális energiatermelők. A megújuló technológiák feltörekvőben vannak, igaz arányukat a globális energiarendszerben tekintve még mindig nem elég erősek. Ezek a tények eddig is ismeretesek lehettek az iparágat közelebbről figyelőknek, de a nemrég megjelent, Nemzetközi Energiaügynökség által írt tanulmány (“World Energy Investment 2017”) révén most már számszerű, pénzügyi szempontból vizsgált adatok is a rendelkezésünkre állnak a jelenleg zajló folyamatok értékelésére. Az energetikai fejlesztésekbe irányuló befektetések összértékéből azt láthatjuk, hogy milyen irányba mozdulnak el a vállalatok, kormányok, háztartások, és milyen hangsúlyokat kapnak az egyes ágazatok a nagy egészen belül.

Az energiafogyasztás fenntarthatóvá tétele teljesíthetetlen küldetésnek tűnhet. Főleg akkor, ha a legutóbbi hetek, hónapok gazdaságpolitikai döntéseit vesszük alapul. A mezei fogyasztót hidegen hagyja, hogy egy adott ország, aminek neve legyen most Uklákia, bejelenti, hogy nem követi a globális klímaegyezményt, míg a büszke Palatúniában egyre több megújulóenergia-termelésre optimalizált erőművet építenek. Az sem nagyon érdekli, hogy a bolygó másik felén, a nagy múltú Szelkanéziában éppen azt határozták el pár éve, hogy nem használnak több atomenergiát és ehhez tartják is magukat. Eközben a nem is olyan távoli Yallföldön a kormány éppen egy új atomerőmű építéséről döntött. Az ország-szintű vagy éppen globális vállalások – annak ellenére, hogy követésük hasznos –, nem feltétlenül vannak hatással az alapokra, amit a mindennapi fogyasztók energiatudatos viselkedése jelent. Pedig van miért kis vállalásokat tennünk.

Könnyen azt hihetjük, hogy a mi hozzáadott értékünk arányaiban olyan kicsi, hogy semmin sem tudunk változtatni. Ismerős érzés, amikor azért nem kezdünk bele egy feladat megoldásába, mert úgyse fog sikerülni? És igazunk is van: egyszerű fogyasztóként tényleg aprócska, jelentéktelen porszemei vagyunk ennek a játéknak. De ott vagyunk a táblán, és ha nem is meggyőződésből, de foglalkozzunk azért a saját energiafogyasztásunk csökkentésével, mert ez megéri nekünk pénzügyileg. Ehhez már csak két fontos dolog kell: tudnunk kéne, hogy mennyi energiát fogyasztunk pontosan, és azt is, hogy mennyire van ténylegesen szükségünk. Ezek metszete kiadja, hogy hol és mennyit tudunk spórolni. Na jó, a ráadás harmadik dolog pedig az, hogy tudnunk kell kényelmi kompromisszumokat is kötni.

A napokban járta be a világsajtót az észak-kínai Datong mellett épült Panda Power Plantnek nevezett naperőműrőről készített kép. Ennél valóban nem láttunk még “cukibbat” - egy óriási panda alakot formálnak a napelemek, ami kétségkívül látványos és nehezen felejthető. Azonban a Panda erőműn kívül is vannak óriási megújuló alapú energetikai létesítmények, ezek közül szedtem össze a legnagyobbakat. Úgy vélem, segíti a megértést, és a hasonló témájú hírek fogyasztását, ha az emberek vizuálisan is el tudják helyezni ezeket az építményeket.

A képek látványosak, de ez nem jelenti azt, hogy „big is beautiful” – a megfelelő méretezés kulcskérdés, a túlságosan nagy létesítmények esetenként több megoldandó problémát vetnek fel, mint amennyire választ adnak.

Amikor a fenntarthatósági célokról beszélünk, indokolatlanul ritkán emlegetjük a városokat. Pedig (jó esetben) megvan a szabadságuk arra, hogy bizonyos szintig rendelkezzenek a saját működésükről, és arról, hogy ez fenntartható módon történik-e.

Egy város többek között azzal tesz a fenntartható működéséért, ha a fosszilis tüzelőanyagok helyett egyre inkább a tisztább energiaforrásokat preferálja mindennapi működése során. Lakosként persze kellemetlenség lehet azt megélni, ha dugódíjat rendelnek el egyik évről a másikra, korlátozzák az autózást a belvárosokban vagy fűtéskorszerűsítést írnak elő a lakosság körében. De ha mindezt rendszerben látjuk, és el tudunk vonatkoztatni saját jelenünktől, talán kevésbé idegenkedünk tőle.

A múlt heti bejegyzésben elkezdtünk jósolni. Ajánlottam egy gondolkozási keretet arra nézve, hogy ha a jövő energiahasználatát próbálnánk elképzelni, hogyan tehetjük. Most felvázolom azt, hogy a jelenlegi ismereteink szerint 30-60 év múlva hogyan képzelhető el az energetikai szereplők – fogyasztók és termelők – jövőbeli tevékenysége. És szó lesz arról is, hogy mivel vehetők rá az emberek arra, hogy ne pazarolják feleslegesen otthonaikban az energiát.

Az energiatermelés jövője

2017 első felében a BBC Future Now rovata megkérdezett 50 tudóst, szakértőt és üzletembert arról, hogy mit lát az energia terén az emberiség előtt álló legnagyobb kihívásoknak.

A legfőbb kihívás szerintük abban áll, hogy annak a több milliárd embernek, akik most még fejletlen gazdaságokban élnek, hogyan tudunk majd energiát szolgáltatni, amikor már ott tartanak, hogy igényük lesz rá.

A Világ Energia Tanács hasonló véleményen van: egy nemrégen kiadott beszámolója szerint az energiaipar több évtizedes változás előtt áll, amelynek kapcsán mélyreható politikai, gazdasági és társadalmi kérdések is előtérbe fognak kerülni. Ezen belül arra kell megoldást találni majd, hogyan hűtjük a közvelten környezetünket, ha már a felmelegedés átszabja a bolygó éghajlatát.

A sci-fi rajongók számára nem szokatlan a távoli jövő világáról merengeni, de ezt a mindennapokban azért nem gyakoroljuk mindannyian. A fenntarthatóság ugyanakkor pont egy olyan sztori, ami vég nélküli, így megéri róla ábrándozni. Érdemes jó előre látni a fejlődési lehetőségeket, irányokat, hogy mindez ne érjen váratlanul minket, illetve hogy motiváljuk magunkat azokban az időkben is, amikor sok minden eggyel sötétebbnek tűnik, mint kívánatos lenne. A következőkben felvázolom, hogy az energetika szempontjából milyen jövőkép kezd megfogalmazódni – képzeljük el az energia jövőjét úgy, mintha valami science fiction-sztori lenne.

Az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből. Rengeteg kérdés merül fel a döntéssel kapcsolatban, de jobb lenne megállni egy kicsit, mert a meglehetősen nagyra dagasztott pánikkal nem jutunk messzire. Bármilyen elkeserítő volt a hír, az USA döntésének hatásait nézve is meggyőződésem, hogy a fenntarthatóságért folyó küzdelem jól halad. Lássuk, miért:

Az Egyesült Államok – egyébként Szíriával és Nicaraguával együtt – kilép a párizsi klímaegyezményből. A hír hallatára nem csak a fenntarthatóságért és környezettudatosságért szurkolók kapták fel a fejüket, hanem azok is, akik egyébként nem foglalkoznak klímapolitikával.

A döntésnek ugyanis üzenetértéke van, mondhatni hogy az egyik legfontosabb vendég otthagyta a bulit az est közepén.

Halad előre a megújulók bravúros fejlődése – öt hónap telt el 2017-ből, és máris rengeteg rekord dőlt meg a megújulóenergia-termelési technológiák területén. A világ legnagyobb úszó naperőművéről és tengeri szélerőművéről, valamint a folyamatosan csúcsteljesítményeket produkáló kaliforniai termelés rekordjairól lesz szó. Illetve arról, hogy mindehhez az iparági szereplők hogyan viszonyulnak.

A fenntarthatóság fanatikusaként mindig van minek örülni – kis túlzással olyan ez, mintha a kedvenc sportcsapatunk egyre-másra túlteljesítene. Különös egyébként, hogy ez akkor tűnik exponenciális növekedésnek, ha az ember nem érintett az iparágban –ugyanis egy-egy energetikai beruházási döntés alsóhangon is 15-20 évre szól, idő kell tehát a változáshoz. 

Egyre fontosabb, a jövőt meghatározó vállalati versenytényező az emberi produktivitás tökéletesítése – erről a fenntarthatósági beszélgetésekben is érdemes szót ejteni, mert ez a típusú problémakör foglalkoztatja most azokat a társadalmakat, amelyek egyre inkább a társadalmi fenntarthatóság felé fordulnak. Az, hogy éppen mennyire tolódik el a munka-élet egyensúly az egyén szintjén, meghatározza, hogy milyen – mennyire produktív és motivált, illetve boldog – munkaerővel bír majd egy vállalat hosszú távon. A cél nem a kizsákmányolás, hanem egy minden érintett számára fenntartható állapot létrehozása!

A kérdést vizsgálva, csak a legalapvetőbb mérőszámot – a munkaidőt – nézve, arról lehet hallani az üzleti világban, hogy gyakoriak az olyan periódusok, amikor „a napi nyolc óra munka” igazából egyre inkább tíz vagy még több munkahelyen töltött órát jelent. Ez alapvetően azt vetítené elő, hogy az emberek egyre többet termelnek, a produktivitásuk és értékteremtésük jelentősen magasabb. Csakhogy ez nem feltétlenül van így: ebben a kérdésben ugyanis nem a munkával töltött idő a fő tényező, hanem az, hogy ez alatt az idő alatt mekkora a valós értékteremtés (a kisütött péktermék, a lekönyvelt tétel stb.).

 
A napokban érdekes kérdést tettek fel nekem: elképzelhetőnek tartom-e, hogy a fociklubok is tudatosabban foglalkozzanak a fenntarthatósági kérdésekkel és nem kizárólag úgy, hogy modern stadionokat építenek? Tekintve, hogy talán a világ legnépszerűbb sportágáról van szó, nem csak el tudom képzelni, hanem egyenesen fontosnak is tartanám. Lássuk, mit lehetne kezdeni a „fenntartható” foci jelenségével, azaz miért lenne fontos, hogy a fociklubok a fenntarthatósággal is foglalkozzanak?

Múlt szombaton magyar focimeccsen jártam, itt szegezték nekem a kérdést. Azt nem titkolom, hogy a focimeccsre járás, a magyar foci iránti megfeszült figyelem nem tartozik bevett szokásaim közé – de azt tudom és értem, miért volt nagyszerű az Aranycsapat, vagy miért csodálatos a tavaly nyári EB-szereplésünk, és hogy éppen mi az a frusztráltság, ami átlengi a magyar foci mindennapjait. Meg tudom különböztetni a zöldet a lilától, a kéket a pirostól, de hogy ki hány gólnál jár éppen, kit miért állítottak ki a legutolsó meccsén, ezt meghagyom az ínyenceknek – akik nem mellesleg sokan vannak a környezetemben is.

A szóban forgó piramis alsó szintje a szegénységben élő néptömegeket szimbolizálja C.K. Prahalad „Bottom of the Pyramid” elmélete alapján. Az, hogy a megújuló energiák hogyan játszhatnak jelentős szerepet az ő életszínvonaluk emelésében, egy érdekes téma a fenntarthatóság társadalmi és üzleti megközelítésében is. Nem véletlenül foglalkoztam a témával korábban is, igaz egészen más megközelítésekben. Ez alkalommal a megújulókra építő energiatermelési technológiák megoldást jelentő eszközként és elérendő célként is szerepelnek a képletben. Azaz segítenek a társadalmi piramis megfordításában, aminek révén vélhetően és remélhetőleg egyre többeknek lesz lehetősége azon gondolkozni, hogy miként lehet egyre jobban kiaknázni a nap, a víz vagy éppen a szél energiáját.

Többek között azért is érdemes a társadalmi piramis és a benne létezők kérdéskörével foglalkozni, mert általában véve hajlamosak vagyunk aránytalanságokat elkövetni amikor a fenntarthatóság kérdéskörét vizsgáljuk: amikor ugyanis fenntarthatóságról beszélünk, sokszor azt gondoljuk, hogy alapvetően a fejlett világ problémáiról beszélünk. Nevesítve például, hogy hogyan áll át az EU energiatermelése a jövőben egyre inkább a megújuló energiaforrásokra; hogyan tudjuk a nyugat-európai (és magyar) háztartások energiafogyasztását kevésbé pazarlóvá tenni; vagy éppen, hogy miként érjük el például, hogy az emberek szelektíven gyűjtsék a hulladékot.

A magyar építész-szakmai körökben is komoly gondolkozás folyik arról, hogy hogyan lehetne a smart city – okos város koncepciót városainkra is alkalmazni. Nemrég külön konferenciát szerveztek ennek a témának, januárban a fővárosi önkormányzat pedig elfogadta a „Budapest mint okos város” víziót, amit egy szakmai szervezettel közösen dolgoztak ki (a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete). Kihasználva a nagy az érdeklődést, érdemes talán a nem szakmabeliek számára is mélyebben bemutatni a téma alapvető kérdéseit. Érdekes például, hogy a fenntarthatóság és az urbanizáció fejlődése miként érhet minél szorosabban össze. Lássuk hát, hogy mik a fő mondások a smart city koncepcióról, mit tud az éltanuló Dánia felmutatni, és mi a helyzet hazánkban.

Először is jó tisztázni, hogy az okos város koncepciónak nincs hivatalos definíciója. Tekintsünk rá most úgy, mint az internet-éra technológiáinak a városok fejlesztésében való hasznosítására. Gondolom többeknek kapásból ezer meg egy fejlesztési lehetőség jut ezzel kapcsolatban az eszébe: a megélhetési költségek csökkentése, hatékonyabb közlekedési megoldások, a megújulóenergia beépítése a városok energiaigényének kiszolgálásába, a településhatáron belül mindenhol elérhető gyors és ingyenes wifi-hálózat, LED-es közvilágítás stb.

Itt érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az okos város koncepcióban való gondolkozás nem egy úri huncutság, amit jobb, ha meghagyunk Bécsnek, Szingapúrnak és Torontónak – hadd szórakozzanak csak ezek a gazdag nyugati országok a koncepcionálisan épített intelligens környezetük fejlesztésével –, hanem ennek az előnyeit már mi is hasznosíthatnánk.

Érezhetően egyre fontosabb témája a globális közbeszédnek a nők társadalomban betöltött szerepének változása, amivel párhuzamosan a magyar közéletben is erősödnek a gender-kérdést taglaló megszólalások. Meglátásom szerint a legfontosabb, hogy ismerjük fel egymásban az értékes embert, és ennek mentén mindenki alakítsa ki a saját álláspontját, majd ismerje meg a többiekét. Én most egy saját esettanulmánnyal és az üzleti szektor genderségre kihegyezett fenntarthatósági törekvéseivel szeretném bővíteni a párbeszédet.   

Április 24-én tartottuk az éves közgyűlést az ALTEO-nál, és az esemény után az egyik részvényesünk felvetette nekem, hogy jó lenne, ha lehetne beszélni arról is ilyenkor, hogy a vállalat legfelsőbb vezető szerveiben miért nincsen egyetlen hölgy sem, és hogy ezen a téren mik a jövőbeli kilátások. Mondtam neki, és leírom itt is, hogy az igazság az, hogy igenis sok női vezetőnk van többek között a compliance, a HR és a marketing területeken, és egy vezérigazgatói stratégiai tanácsadónk is történetesen kisgyermekes anyuka. Mindez egy olyan iparágban, ami egyelőre hemzseg a férfi munkaerőtől.

Hatalmas lépést tettek előre a megújuló energiaforrásokra alapozott kapacitások az elmúlt napokban: Németországban először kapott kivitelezési engedélyt egy olyan tengeri szélerőműpark, ami a tervek szerint lényegében szubvenció nélkül is megáll a lábán, azaz nem kell állami támogatással biztosítani az üzleti fenntarthatóságát. Míg a legutóbb engedélyezett tengeri szélerőműparkok kilowattóránként 0,44 eurócent támogatást kapnak 20 éven át, addig a most engedélyezett négy projekt közül három maximum 0,06 cent ilyen támogatásban részesülhet, míg egy projekt teljesen támogatás nélkül működik majd.

A megújulók használatát gazdasági oldalról támadók sokszor elmondták, hogy a magas német villamosenergia-árak egyik oka a zöld energiatermelő technológiák erőltetett terjesztése – számukra ez a mostani fejlemény igazi hideg zuhanyként hathat. Főleg, hogy ez a mostani bejelentés mutatja, hogy amíg 5-8 évvel ezelőtt a projektek inkább hosszú távon éreztették gazdasági-társadalmi fenntarthatósági hatásukat (gazdasági alatt jelen esetben a beruházás megtérülését, társadalmi alatt pedig a megfizethető fogyasztói árakat értjük), a most engedélyezett erőműparkok már rövidtávon szolgálják a fenntarthatóság környezeti lába mellett a gazdasági-társadalmi fenntarthatósági törekvéseket is.

Hiszem, hogy a fenntarthatóság egyre inkább a fontosságához méltó helyet kap a közéleti diskurzusokban. A téma iránt fogékonyak számára az igazán örvendetes hírek azok, amikor egy-egy kézzelfogható eredményről lehet hallani – így lehet érzékelni, hogy a folyamatok működnek, jó irányba tartanak. A héten érkezett egy ilyen hír! A Kalifornia államban elért napenergia-termelési mérföldkőről lesz szó és arról, hogy mit lehet még nagy vonalakban kihámozni az amerikai energetikai piac megújulókat érintő megnyilvánulásairól.

Az Amerikai Energiainformációs Hivatal (EIA) adataiból lehetett megtudni, hogy március 11-én pár órán át a fenntarthatósági elvárásoknak megfelelő módon termelt energiát Kalifornia, azaz a napelemek először termeltek több áramot, mint a hagyományos rendszerek.

Napjainkban világszerte közel 1,1 milliárd ember nem jut hozzá áramhoz, 2,9 milliárd embertársunk pedig a mai napig kénytelen szabad tűz fölött elkészíteni ételét minden nap, ami a – sok esetben súlyos vagy éppen halálos – légzőszervi megbetegedések egyik forrása az érintettek körében. A fenti problémákra próbál valamiféle megoldást találni az ENSZ napokban ülésező Sustainable Energy For All fóruma. Ennek keretében jelentette be a Facebook és a Microsoft, hogy az Allotrope Partners befektetési vállalattal kiegészülve 2020-ig 50 millió dollárt költenek majd az előbbi probléma megoldására, a megújuló energiaforrások kiaknázásán alapuló lokális mikrohálózatok kiépítésébe.

Miközben a technikai eszközök – beleértve az orvosi berendezéseket, a termeléshez elengedhetetlen gépeket, a telekommunikációs és szórakoztató elektronikai eszközöket – szinte kizárólag árammal működnek, a Föld lakói közül minden hetedik ember nem fér hozzá az elektromos szolgáltatásokhoz. Ezen próbál most valamelyest enyhíteni a Facebook és a Microsoft összefogása, amelynek keretében a két vállalat egy befektetőcéggel összefogva az elkövetkező 2,5 évben 50 millió dollárt kíván lokális mikroméretű áramhálózatok fejlesztésébe invesztálni.

Sokszor van lehetőségem vendégszereplőként belenézni egy-egy ígéretes közösség, szervezet vagy projekt munkásságába. Legutóbbi ilyen élményem, a magyar infokommunikációs innovációkat díjazó Invitech Solutions InnoMax. Mélyen hiszek benne, hogy a fenntarthatósághoz szükségünk van újító ötletekre és ezek terjesztésében mindig szívesen segítek, ha tudok, ezért nagyon örültem, hogy idén én is felkérést kaptam zsűrizésre. Az pedig különösképpen érdekessé tette számomra ezt a díjat, hogy itt a hálózatokra építő technológiákkal kapcsolatban kerestek újító ötleteket -- tehát a mostanában sokat emlegetett negyedik ipari forradalom tematikáján belül a hazai szürkeállomány ötleteinek tárházát láthattam.

Magáról az InnoMax Díjról azt fontos tudni, hogy a magyar telekommunikációs szolgáltató vállalat, az Invitel Csoport-hoz tartozó Invitech Solutions szervezi. Az évek alatt ez a verseny egy „innovációs seregszemlévé” nőtte ki magát. Többféle kategória van, amikre pályázhatnak vállalatok, fiatal IT fejlesztők és civil szervezetek is: a Business, az InnoApps és a Non-profit.

Érdekes weboldalra hívták a fel a figyelmemet az ismerőseim a minap: az angol nyelvű oldal az infografikák és animációk tárháza, ráadásul számos energetikai és fenntarthatósági témával foglalkozó anyag is megtalálható a felhozatalban. Ezekből válogattam ma.

Ami Don Quijote számára a szélmalom volt, az a mai kor embere számára a szélerőmű: a szélenergia és a széltornyok még ma is megragadják mindenki fantáziáját, mégis nagyon nehéz a laikusok számára érdekes módon bemutatni, hogy mi is történik pontosan akkor, amikor megmozdulnak a lapátok. Ebben segít a következő animált infografika.

A befektetők körében Magyarországon ma még számos félreértés kering annak kapcsán, hogy mit jelent az, hogy egy vállalat fenntartható módon működik. Sok befektető számára a „fenntartható vállalat” szókapcsolat azokat a jellemzően környezeti tekintetben zöld vállalatokat jelenti, amelyek működésének fókuszában az alternatív energetikai lehetőségek kiaknázása vagy a környezetvédelemhez köthető „zöld” tevékenységek állnak, holott a fenntartható vállalatműködés közel sem csak ezt jelenti. A fenntarthatósági dimenziók – környezeti, társadalmi és gazdasági/vállalatirányítási – közül befektetői szempontból egyáltalán nem biztos, hogy csak a környezeti dimenzió megléte jelenti azt, hogy a vállalat részvényeinek megvásárlásával egy fenntartható üzletbe invesztáltuk megtakarításainkat.

Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a befektetők egyre inkább keresik azokat a vállalatokat – és tekintik az ezekbe invesztált forrásokat fenntartható befektetésnek –, amelyek elsősorban a fenntarthatósági dimenziók közül a társadalmi és a gazdasági/vállalatirányítási területeken erősek, függetlenül attól, hogy a működésük középpontjában milyen terület áll.

Szmogriadó - január végén napokra korlátozták ennek okán egyes, alacsonyabb környezetvédelmi kategóriába tartozó gépjárművek közlekedését Budapesten, okozva ezzel bosszúságot több ezer ember számára. Ugyanakkor nem feltétlenül a gépjárműforgalom volt a legfőbb okozója a levegőminőség jelentős romlásának az említett időszakban – a gépjárművek korom és porkibocsátása ugyanis mindössze csepp a tengerben, amennyiben a levegőszennyezés kérdéskörét vizsgáljuk. A magas korom- és szállópor-koncentráció oka – emiatt rendelték el a fővárosban a szmogriadót – elsősorban a fűtési rendszerek, és azon belül is leginkább az egyéni fűtési megoldások elavultságában rejlik.

Habár lassan talán vége az igazán kemény hidegekkel járó időszaknak és a szekrénybe kerül a kesztyű és a sapka, mégsem szabad minden szó nélkül elmenni az idei tél tanulságai mellett. A szmogriadó és a gépjárművekre elrendelt forgalomkorlátozás több dologra is ráirányította a figyelmet. Ezek közül kettőt érdemes kiemelni: egyrészt, hogy a magyar utakon mennyi alacsony környezetvédelmi osztályba tartozó gépjármű közlekedik (a forgalomkorlátozás ideje alatt szinte kiürültek a budapesti utak, ami annak is köszönhető, hogy sok olyan fenntartható módon gondolkodó tulajdonos is letette az autót, akinek egyébként nem lett volna kötelező – és ez örvendetes fejlemény!); másrészt, hogy mennyire elavult a hazai fűtési rendszerek többsége (hiába ürültek ki az utcák, a szmoghelyzet nem változott számottevően ettől).

Sokáig fogunk még beszélgetni a most vasárnap, immáron 89. alkalommal kiosztott Oscar-díjak kapcsán: egyrészt lehet majd örülni Deák Kristóf Mindenki című alkotása Oscar-díjának, másrészt pedig a díj történetének legnagyobb botránya is most vasárnap este esett meg. De emellett voltak még érdekes, fenntarthatósággal kapcsolatos vonatkozásai is a vasárnapi filmes seregszemlének. Például Emma Roberts színésznő ruhája, amely teljes mértékben a fenntarthatósági követelményeknek megfelelően készült.

A színésznő - aki egyébként Eric Roberts színész lánya és Julia Roberts unokahúga – egy, a Red Carpet Green Dress kezdeményezés keretében készült ruhában vonult végig a vörös szőnyegen. Nem ő volt azonban az első, aki az elmúlt években így tett: tavaly a Trónok Harca című sorozat Sansa Starkjaként ismert Sophie Turner vett részt a díjkiosztó gálán egy Red Carpet Green Dress ruhában.

Ma már elmondható, hogy egyetlen, a fenntarthatóságot komolyan vevő (nagy)vállalat sem engedheti meg magának, hogy a felsővezetői körében ne legyen legalább egy, a fenntartható működést támogató munkatársa. A CSO – Chief Sustainablity Officer – titulussal egyre többször találkozni, amikor a nagyvállalatok menedzsmentjének összetételét vizsgáljuk. A CSO funkciója és munkaköri leírása, a velük szemben támasztott követelmények az elmúlt években hatalmas változáson mentek keresztül.

Amíg az előző évszázad utolsó évtizedeiben a fenntarthatóság és a fenntartható vállalati működés még afféle úri huncutságnak tűnt, ma már fontos üzlettámogató és üzletfejlesztő területté vált. Korábban a vállalatok elsősorban CSR (corporate social responsibility) és PR értéket láttak a fenntarthatósági kívánalmaknak megfelelő akciók megszervezésében, a működésük ilyen irányba történő finomhangolásában, aminek megfelelően jellemzően a marketingért és a kommunikációért felelős vezető „nyerte meg magának” a fenntarthatósággal kapcsolatos kampányjellegű feladatokat.

Még Donald Trumppal is hajlandóak szembe menni az amerikai vállalatok, legalábbis ami a fenntarthatósági törekvések megvalósítását illeti. Egy friss felmérés alapján úgy néz ki, hogy a megkérdezett vállalatok jelentős része elkötelezett aziránt, hogy megvalósítsa azokat a fejlesztéseket és végrehajtsa azokat a változtatásokat, amelyek célja az adott cég fenntarthatóbb üzleti pályára állítása. A GreenBiz szervezet 2017 Green Economy felmérése alapján a megkérdezett vállalatok 60 százaléka nem torpan meg, hanem teljes gőzzel megy előre tovább a fenntarthatósági célok megvalósítása felé, felük ráadásul mindezt úgy teszi majd idén, hogy növeli a fenntarthatósági törekvésekre fordítandó büdzséjét 2017-ben.

Donald Trump elnökké választásával együtt a pesszimistábbak rögtön temetni kezdték az Egyesült Államok fenntarthatósági törekvéseit és programjait. Nem minden ok nélkül tették ezt, hiszen az új elnök minden lehetséges fórumon hangoztatta, hogy nem hisz a globális felmelegedésben és a klímaváltozásban, az országot pedig kilépteti az összes ilyen „hókusz-pókusszal” foglalkozó nemzetközi együttműködésből. Csakhogy a vállalatok úgy tűnik – még az elnök ellenében is – komolyan veszik a fenntarthatósági vállalásaikat, és az elnöki meggyőződéstől függetlenül mennek tovább az általuk ezen a téren meghatározott úton.