Innovációs verseny zsűriszemmel

2017. április 02. 09:30 - CHIKANSPLANET

chikansplanet_innovation.jpgSokszor van lehetőségem vendégszereplőként belenézni egy-egy ígéretes közösség, szervezet vagy projekt munkásságába. Legutóbbi ilyen élményem, a magyar infokommunikációs innovációkat díjazó Invitech Solutions InnoMax. Mélyen hiszek benne, hogy a fenntarthatósághoz szükségünk van újító ötletekre és ezek terjesztésében mindig szívesen segítek, ha tudok, ezért nagyon örültem, hogy idén én is felkérést kaptam zsűrizésre. Az pedig különösképpen érdekessé tette számomra ezt a díjat, hogy itt a hálózatokra építő technológiákkal kapcsolatban kerestek újító ötleteket -- tehát a mostanában sokat emlegetett negyedik ipari forradalom tematikáján belül a hazai szürkeállomány ötleteinek tárházát láthattam.

Magáról az InnoMax Díjról azt fontos tudni, hogy a magyar telekommunikációs szolgáltató vállalat, az Invitel Csoport-hoz tartozó Invitech Solutions szervezi. Az évek alatt ez a verseny egy „innovációs seregszemlévé” nőtte ki magát. Többféle kategória van, amikre pályázhatnak vállalatok, fiatal IT fejlesztők és civil szervezetek is: a Business, az InnoApps és a Non-profit.

A szervezők úgy fogalmaznak, hogy nem világmegváltó találmányokat keresnek, hanem tehetséges hazai vállalatokat, amelyek sokszor saját határaikat is legyőzve használják ki az infokommunikációs technológiában rejlő újszerű lehetőségeket.

Idén a vállalati kategória díját a HealthBot nyerte, amit a Grape Solutions Zrt. terjesztett be. Ez egy olyan, előre leprogramozott chat alkalmazás, ami segíti az orvosok és betegeik közötti kommunikációt. Ezt úgy lehet elképzelni, hogy az élőbeszédes diagnosztikai folyamat egy sor döntési fából áll, amelyekre rákérdez a program (azaz a chat ablak). Felteszi a páciensnek ezeket a kezdeti diagnosztikai kérdéseket, majd amint egy olyan pontig jut el az információszerzésben, amikor már az orvosi vélemény nélkül nem tud tovább haladni, automatikusan bevonja az orvost is a folyamatba --elküldi neki a felhalmozott információt. A további kérdésekkel és a diagnózissal ezek után természetesen már nem a mesterséges intelligencia, hanem egy hús-vér orvos foglalkozik.

Ebben a kategóriában másodikként szintén egy egészségügyhöz kapcsolódó IT termét kapott díjat: az Oktafone-nak nevezett applikáció adatvizualizációval segíti az orvosi oktatást és a diagnosztikát. Harmadik helyezést egy olyan rendszer nyert, ami a WiFi-elérést és élő webkamerákat üzemeltet.  

A fiatal fejlesztők kategóriában egy olyan pályázó nyert, aki a gyermekek biztonságáért felelő applikációt fejlesztett a szülők számára. Ennek segítségével a szülők tudhatnak arról, hogy hol tartózkodik a gyerekük, és ha olyan helyszíneken van, amit előzetesen veszélyesnek állítottak be, akkor értesítést küld a program. Ezzel a módszerrel remélhetőleg megelőzhető egy baleset vagy azonnal tudomást lehet szerezni arról, hogy egy időközben veszélyessé vált helyen tartózkodik-e a gyerekünk (jobban mondva a mobilja) vagy sem. Érdekes és vitára alkalmas elemeket vet fel ez a szülői mindenhatóság kérdéséről – a saját esetemben nem tartottam volna szerencsésnek például, ha a szüleim mindig tudták volna, hogy hol vagyok. Mostmár szülőként természetesen máshogy állok ehhez a kérdéshez.

A kategória második helyezettje egy olyan app lett, ami segíti a felhasználót autóbérlésnél vagy sofőrszolgálat megrendelésekor, illetőleg a kettő együttes igénybevételénél. A harmadik helyen egy olyan dokumentum-hitelesítő szolgáltatás nyert, ami a digitális aláírások biztonsági szintjét hivatott növelni.

Ezen kívül volt még egy harmadik kategória is: a non-profitok pályázatai. Itt nem arról van szó, hogy a non-profit szervezetek innovációs tevékenységet végeznének, ami összehasonlítható a szoftverfejlesztők által végzett innovációs tevékenységgel és beleférne egyazon innovációs díjba. A non-profitok esetében az ő általuk kigondolt, a jövőben esetlegesen a számukra kifejlesztett ötlet ebben a versenyben az által lett díjazva, hogy mekkora hasznossággal tudja az adott társadalmi célt rendszerszinten kiszolgálni. Nagyon sok pályázat érkezett ebbe a kategóriába is, és nem tudtunk csak hármat kiválasztani, annyian érdemesek voltak a figyelemre.

Díjat kapott az Ágacska Alapítvány az örökbefogadó szülők élő online klubját szervező Adopt E-Klub nevű ötletével. Ez abban tudna nagy segítséget adni az ország különböző pontján lévő örökbefogadó szülőknek, hogy utazás nélkül részt tudnának venni az őket érintő tematikus foglalkozásokon.

A Bókay Gyermekklinikáért Alapítvány egy olyan app fejlesztésével pályázott és kapott díjat, ami a beteg gyerekek és szüleik számára, de még a kezelőorvos számára is hasznos információkat tenné könnyen elérhetővé. Olyan információkat például, amik a kezelésekkel kapcsolatosak.  

Díjazott non-profit ötlet lett a Digitális Tudás Akadémia Közhasznú Egyesület az UP Academy-je. Ez egy program, ami a fiatalok felelős pályaválasztásának elősegítését és a sikeres felnőttkor megalapozását tűzte ki célul, és ehhez ajánl egyéni és csoportos mentorálást, kompetenciafejlesztést.

Az öt non-profit díjazott ötlet között szerepelt továbbá a Heti Betevő Egyesületé, ami egy olyan weboldalt kíván létrehozni, amely össze tudná kötni a jótékonykodni vágyók éppen mit tudnak felajánlani és kinek mire van szüksége, ezáltal az alapvető koordinációs problémát tudná oldani, ami fennáll a jótékonykodás intézményében.   

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány pedig az érintett látássérültek számára szeretne egy olyan alkalmazást kidolgoztatni, amely a hagyományos dokumentumokból Braille-kijelzőn vagy nyomdai kiadványként olvasható dokumentumot készít.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr1412394865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása