2020-ig 50 millió dollárt fordít a Facebook és a Microsoft a mikrohálózatok fejlesztésére

2017. április 07. 10:03 - CHIKANSPLANET


chp_mikrohalozat_20170407.jpgNapjainkban világszerte közel 1,1 milliárd ember nem jut hozzá áramhoz, 2,9 milliárd embertársunk pedig a mai napig kénytelen szabad tűz fölött elkészíteni ételét minden nap, ami a – sok esetben súlyos vagy éppen halálos – légzőszervi megbetegedések egyik forrása az érintettek körében. A fenti problémákra próbál valamiféle megoldást találni az ENSZ napokban ülésező Sustainable Energy For All fóruma. Ennek keretében jelentette be a Facebook és a Microsoft, hogy az Allotrope Partners befektetési vállalattal kiegészülve 2020-ig 50 millió dollárt költenek majd az előbbi probléma megoldására, a megújuló energiaforrások kiaknázásán alapuló lokális mikrohálózatok kiépítésébe.

Miközben a technikai eszközök – beleértve az orvosi berendezéseket, a termeléshez elengedhetetlen gépeket, a telekommunikációs és szórakoztató elektronikai eszközöket – szinte kizárólag árammal működnek, a Föld lakói közül minden hetedik ember nem fér hozzá az elektromos szolgáltatásokhoz. Ezen próbál most valamelyest enyhíteni a Facebook és a Microsoft összefogása, amelynek keretében a két vállalat egy befektetőcéggel összefogva az elkövetkező 2,5 évben 50 millió dollárt kíván lokális mikroméretű áramhálózatok fejlesztésébe invesztálni.

A deklaráltan pilot projekt jelleggel elindított Microgid Investment Accelerator (MIA) célja, hogy a 2020-ig életre hívott ilyen jellegű fejlesztésekkel feltérképezzék, hogy milyen lehetőségek vannak az e tekintetben elmaradott térségek energetikai felzárkóztatására, milyen a beruházások társadalmi fogadtatása, illetve hogy üzleti alapon megtérülővé lehet-e tenni ezeket.

Ez utóbbi felmérendő terület kapcsán feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a hasonló technológiai beruházások tömegessé válására csak akkor van reális esély, ha abba nagy energetikai szolgáltatók vagy üzleti befektetők megtérüléses alapon be tudnak kapcsolódni, és ezzel egy folyamatosan karbantartott, a helyi közösségek igényeit minden tekintetben kiszolgáló infrastruktúrát létrehozni, üzemeltetni.

A projektet támogatja, hogy jelenleg is vannak olyan startup vállalkozások, amelyek ezen problémákra keresnek megoldásokat, egyelőre azonban csak korlátozott források álltak a rendelkezésükre, illetve méretüket tekintve meglehetősen kicsi projekteken tudtak csak eddig dolgozni. A MIA kezdeményezéshez ezek közül is csatlakoznak majd páran a jövőben, de egyéb – elsősorban technológia-fejlesztéssel foglalkozó – partnerek is jelezték már, hogy szívesen részt vennének a Facebook és a Microsoft programjában.

A MIA keretében megvalósuló pilot projektek kiválasztására még ebben az évben sor kerülhet, a megvalósításukat pedig szeretnék a jövő év végéig befejezni, hogy az üzemeltetés kapcsán is lehetőségük legyen a résztvevőknek tapasztalatokat gyűjteni. A mostani elképzelések szerint a projektek elsősorban Kelet-Afrika és India hálózatoktól elzárt közösségeit célozza majd.

 

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr4712407445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tireless treehugger 2017.04.29. 11:11:28

"....ha abba nagy energetikai szolgáltatók vagy üzleti befektetők megtérüléses alapon be tudnak kapcsolódni,...."

Én úgy látom hogy a nagyok csak kényszerből belépők, most már az ő bőrükre megy a fejlődés, és a tevékenységük inkább az akadályozás mint fejlesztés.

Üzleti befektetőknek sok esélye nincs, közösségi projektek, a közösség pénze őket kihagyva működik, a helyi bankok finanszírozzák és menedzselik.

A standardizálás pedig nem feltétel. A minden igény kielégítése sem, nem igényre hanem lehetőségre alapozott. Karbantartás közel zéró (ahogy elnézem), a rendszerek folyamatos fejlődése és bővítése megelőzi a karbantartás elmaradásából keletkező problémákat, a techikákkal szembeni tolerancia amúgy is magas.

best
süti beállítások módosítása