Szeptember végén jelenhet meg az a jogszabálytervezet, amely a műanyag zacskók felhasználását korlátozó intézkedéseket és a környezetvédelmi termékdíj-szabályozás szigorítását tartalmazza, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére. A Minisztérium tervei szerint 2021-től az oxidatív…
„A vízhiány a világ népességének több mint 40% -át érinti, 2050-re pedig várhatóan négy emberből egy valószínűleg krónikus vízhiánytól fog szenvedni" A Stockholm International Water Institute (SIWI) szervezésében idén is megrendezik a Víz Világhét nevű rendezvénysorozatot, amelynek fókuszában ebben…
Azoknak, akik figyelemmel kísérik a fenntarthatósággal, illetve a környezettudatossággal kapcsolatos híreket, eseményeket, bizonyára nem mondok újat azzal, hogy a svéd bútoróriás, az IKEA élen jár a klímaváltozás elleni harcban, és már hosszú évek óta folyamatosan példamutató megoldásokat alkalmaz a…
Amennyiben az emberiség az éghajlatváltozás mértékének korlátozására és a természeti környezetre gyakorolt káros hatásának csökkentésére törekszik, akkor a következő évtizedekben mindenképpen a lehető legnagyobb mértékben át kell térnie a tiszta megújuló energiaforrásokra. Szerencsére jól haladunk,…
Az Európai Unió megemeli a megújuló energiaforrásokból felhasznált energia 2030-ra elérendő részarányára vonatkozó célkitűzéseit: az új célszám 32 százalék. A napokban bejelentett döntést úgy az iparági szereplők, mint a szakmai és civil szervezetek is örömmel fogadták. Nem véletlenül, hiszen az új…
AZ ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája a fenntartható fejlődés célrendszereinek (Sustainable Development Goals – SDGS) 2030-ra kívánt elérésére évi mintegy 3,9 billió dollárnyi beruházást lát szükségesnek a fejlődő országokban. Elképesztő összeg. Nem is véletlen, hogy ennek alig valamivel…