Mi, magyarok évente körülbelül 2-2,5 millió karácsonyfát állítunk: az otthoni ünneplés mellett az óvodák, iskolák, közterek és sok esetben a vállalatok is vesznek fenyőt. Sokan azonban úgy gondolják, hogy felesleges és értelmetlen dolog kivágni a fenyőfákat az ünnep kedvéért, vagy pedig a lepotyogó…
Az épületek nagy része a felhasznált elemek, a friss levegő, az ivóvíz, az energia és a tápanyagok maradékát a felhasználást követően a környezet számára lényegében haszontalan – vagy egyenesen káros – formában bocsátja ki: „rossz levegő”, szennyvíz, hulladék hagyja el a házakat, miközben a meleg is…
Szeptember végén jelenhet meg az a jogszabálytervezet, amely a műanyag zacskók felhasználását korlátozó intézkedéseket és a környezetvédelmi termékdíj-szabályozás szigorítását tartalmazza, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére. A Minisztérium tervei szerint 2021-től az oxidatív…
„A vízhiány a világ népességének több mint 40% -át érinti, 2050-re pedig várhatóan négy emberből egy valószínűleg krónikus vízhiánytól fog szenvedni" A Stockholm International Water Institute (SIWI) szervezésében idén is megrendezik a Víz Világhét nevű rendezvénysorozatot, amelynek fókuszában ebben…
Azoknak, akik figyelemmel kísérik a fenntarthatósággal, illetve a környezettudatossággal kapcsolatos híreket, eseményeket, bizonyára nem mondok újat azzal, hogy a svéd bútoróriás, az IKEA élen jár a klímaváltozás elleni harcban, és már hosszú évek óta folyamatosan példamutató megoldásokat alkalmaz a…