Elérte hazánkat az első igazi nyári hőhullám, napokon keresztül érvényben volt a vörös riasztás a tartósan extrém meleg miatt. Ha máskor nem is, ilyenkor azért mindenkinek eszébe jut a globális felmelegedés – amelynek most újabb bizonyítékát épp a NASA hozta nyilvánosságra.

A NASA és a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) tudósai a közelmúltban publikálták közös tanulmányukat, amelyben a Föld energiaelnyelését vizsgálták. A tanulmányban megállapították, hogy bolygónk energia-egyensúlytalansága 2005 és 2019 között majdnem megkétszereződött, azaz a Föld rendszerei több energiát fognak fel, és a bolygó ezáltal melegszik. Tudnunk kell, hogy ez a jelenség nem új vagy egyedi, a kutatók szerint azonban a növekedése aggasztóan nagy.

Az energia-egyensúlytalanságot kimutatják a műholdas megfigyelések, illetve az óceánokon úszó szenzorok adatai is. Ezek az úszó adatgyűjtők teszik lehetővé, hogy meg lehessen becsülni, milyen ütemben melegednek fel az óceánok. Mivel az óceánok fogják fel a többletenergia 90 százalékát, a műholdas szenzorok adatainak összhangban kell lenniük az óceánok hőmérsékletváltozásával.

A NASA kutatója és a tanulmány vezetője, Norman Loeb szerint ez a két, egymástól függetlenül megfigyelési mód mutatta most meg, hogy mennyit változott a Föld energia-egyensúlytalansága.

A változás oka a szén-dioxid alapú gázok kibocsátásában kereshető. Mivel ezeknek a gázoknak a kibocsátása nő, a hőt a Föld légkörében tartják, ezáltal felfogva azt a sugárzást, amely visszasugározna a világűrbe. Ez a folyamat egyfajta felmelegedést okoz, amely felelőssé tehető a jég- és hóolvadásért. A vízpárolgás növekedése és a felhők változása pedig tovább súlyosbítják a felmelegedést – állapították meg a kutatók.

Az energia-egyensúlytalanság megkétszereződését tehát részben az üvegházhatású gázok és a vízpára növekedése, valamint a felhők és a jég csökkenése okozza. A kutatók szerint a Csendes-óceánon végbemenő természetes jelenség, amikor a vízfelszín hőmérséklete eltolódik hidegből meleggé, valószínűleg szintén jelentős szerepet játszik az energia-egyensúlytalanság felerősödésében.

A kutatók szerint ez a kutatás csak bepillantást enged a hosszú távú éghajlatváltozás lehetséges hatásaiba, és nem lehet minden bizonyossággal megjósolni, hogy milyenek lehetnek a következő évtizedek a Föld energia-költségvetésének egyensúlya szempontjából.

Ugyanakkor azt is megállapítják, ha a hőfelvétel sebessége nem lassul, nagyobb éghajlatváltozásokra kell számítani, ami már minden bizonnyal hatással lesz a mindennapi életünkre is.

Forrás: Guardian

Rendkívül érdekes témát feszegetett egy minapi konferencián Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke. Azt boncolgatta, hogy vajon mikor honosodhatnak meg a magyarországi banki gyakorlatban olyan eszközök, amelyekkel nem csupán támogatni lehet a fenntarthatóságot, hanem akár fel is gyorsítható az oda vezető folyamat. A konkrét példában szelektív hitelezésről volt szó: arról, hogy a bankok más kondíciókkal finanszírozhatnák a zöld- és a kevésbé zöld cégeket vagy projekteket.

Így a környezetet nem vagy csak alig kímélő megközelítéseket felárakkal lehetne „honorálni” – feltéve, hogy adottak az eszközök, amelyekkel a bankok különbséget tudnak tenni ebből a szempontból vállalat és vállalat között.

Tény, hogy akár fenntarthatóságról, akár körforgásos gazdaságról beszélünk, nehéz egyértelműen megítélni, mi tekinthető releváns és sikeres gyakorlatnak. Az semmiképpen, ha a telephelyekre gondosan kihelyezett veszélyeshulladék-gyűjtők tartalma – sajnos az életből vett, idei példa – a kommunális szemétben végzi.

Mint ahogyan az sem számít modellértékűnek, ha egy cég tetemes összegeket költ arra, hogy zöldként tüntesse fel a tevékenységét a közvélemény előtt, miközben valójában alapvető fenntarthatósági kritériumoknak sem képes megfelelni – bizony, még manapság is gyakran ütközünk a greenwashing jelenségébe.

Az viszont örömteli, hogy rohamosan terjed az ökológiai lábnyom mérséklésére irányuló megközelítés. Ebben az is közrejátszik, hogy lassan teljesen kivész a köztudatból az a korábban uralkodó szemlélet, amely szerint a fenntarthatóság állami, politikai vagy legalábbis szabályozói feladat lenne. Meglepő módon ez nem csupán a közvéleményben volt elterjedt nézet, hanem az üzleti szféra nagy részében is általánosnak számított: a szabályozástól és „odafentről” várták a megváltást, a megoldásokat. Szerencsére ez az elvárás egyre határozottabban tolódik a vállalatok felé, amelyek bele is állnak ebbe a kitüntetett szerepbe. Az üzleti szektornak vitathatatlanul nagy az ereje és a befolyása, érdemi hatást azonban abban az esetben tud gyakorolni, ha ereje és befolyása minden fontos részletre kiterjed.

Ehhez két dologra van szükség.

Az első annak felismerése, hogy a fenntarthatóság üzleti kategóriává érett, amelyet a profittal egy lapon lehet és szabad említeni.

A másik a kooperáció: a környezeti rendszer összetettsége érdemi és hathatós együttműködést vár el az üzleti szereplőktől – akár azon az áron is, hogy ki kell lépni a hagyományos pia­ci verseny köréből.

És ha már erő és befolyás, a vállalatoknak nem elég az elszánás és a példamutatás szintjén tetemes erőforrásokat mozgósítaniuk: a fenntarthatósághoz konkrét megoldásokra van szükség. Tevékenységüket leginkább ezek alapján lehet megítélni, ehhez kifinomult eszközöket szállítanak az ESG- (Environmental, Social and Governance) minősítést végző intézmények.

A környezeti, társadalmi és vállalatirányítási aspektusokra kiterjedő megbízhatósági vizsgálatot nyugodtan tekinthetjük afféle fenntarthatósági auditnak: hasonló az üzenetértéke, mint egy független könyvvizsgáló által hitelesített mérlegé és eredménykimutatásé.

Az ESG csak nemrég fordult be a sarkon, azonban lóhalálában közelít felénk. Noha ma még talán kuriózumnak számít a minősítés megszerzése, meggyőződésem szerint pár éven belül nem lehet meglenni nélküle. A klímavédelem mind hangsúlyosabbá válása radikálisan alakítja át a fenntarthatósággal összefüggő befektetői mentalitást is, így hamarosan elvárássá érik egy ESG-értékelés megléte. És ettől a perctől fogva ez már pénzben mérhető versenyelőny, hiszen amelyik cég ebben élen jár, az ebből a szempontból megelőzi a többieket.

Azok a vállalatok pedig, amelyek nem rendelkeznek vele, egyre inkább a saját bőrükön tapasztalják meg azt a napról napra fájdalmasabb versenyhátrányt, amelyet a minősítés hiánya okoz.

Ráadásul előbb vagy utóbb azzal is szembesülnek majd, hogy drágább hiteleket kapnak a bankoktól, mint azok a versenytársaik, amelyek igazoltan zöldek.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a https://www.vg.hu/ VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2021.06.24-én.

Nemrég olvastam róla, hogy Olaszországban 15 ezer euróért adtak el egy láthatatlan, anyagtalan szobrot az Art-Rite kortárs művészeti galériában. Salvatore Garau alkotása lényegében egy 150x150 cm-es térből áll, amelyre oda kell képzelnünk a szobor formáját, legyen bármilyen is az. A művész egy interjúban kiemelte, hogy szerinte azért különleges az installációja, mert „egyáltalán nincs ökológiai lábnyoma.” Ez a világsajtó által felkapott hír elgondolkodtatott: hogyan hat a fenntarthatóság a művészetre?

Június 5-én volt a környezetvédelem világnapja, ami rengeteg izgalmas megmozdulásra és párbeszédre ráirányította a figyelmünket. A közösségi médiában sok szó esett arról, hogy a fenntartható életvitel többé nem csak egy furcsa hobbi vagy az aktivisták kiváltsága, hanem mindannyiuk közös ügye. Épp ezért nem meglepő, hogy a kortárs művészeket is egyre inkább megihleti a közelgő klímakatasztrófa.

Az idén tavasszal megrendezett „Levegőt!” OFF-Biennale Budapest kortárs képzőművészeti fesztivál arra kereste a választ, hogy mit tehet a művészet, amikor tudományos tények helyett sokszor összeesküvés-elméletek és mítoszok hatják át a közbeszédet, mint a klímaváltozás esetében is. „Az OFF-Biennálén szereplő projektek nem csupán rámutatnak a problémákra, hanem a kritikán túlmenően hol utópisztikus, hol játékos, hol nagyon is kézzelfogható javaslatokkal élnek” – írják a rendezvénysorozat weboldalán.

Érdemes ellátogatni az OFF oldalára, ahol részletesen megismerhetjük a bemutatott alkotásokat. De én külön kiemelném a számomra leginkább érdekes Aerocene Explorer nevű felfújható, lebegő szobrot, amely fosszilis energiák nélkül, pusztán a Nap és a szél energiáját használva emelkedik a magasba. A művet a Massachusetts Institute of Technology (MIT) meteorológus kutatóival fejlesztette ki Tomas Saraceno. A Budapest felett lebegő alkotás arra ösztönöz minket, hogy elgondolkodjunk azon, hogy mi történne, ha nem a természetet kihasználva, hanem annak erőivel együttműködve utaznánk.

A nemzetközi színtéren is találunk nagyon izgalmas példákat a művészet és a klímavédelem találkozására. Ludovico Einaudi zongoraművész például egy úszó jégtáblán adott elő a Jeges-tengeren sodródva a Greenpeace „Save the Arctic” kampányának részeként. A háttérben jól látható és hallható, ahogy nagy jégdarabok omlanak le a jégfalból, amelyre Einaudi is felfigyel a játék közben, amit természetesen a kamerák is rögzítettek. De megemlíthetjük Olafur Eliasson dán-izlandi művész Ice Watch című művét is: a 2015-ös klímakonferencia (COP21) alkalmából 12 darab, grönlandi fjordokból származó jégtömböt helyezett el Párizsban a Pantheon téren. A konferencia 12 napja alatt az óralapformában elhelyezett tucatnyi tömb mind elolvadt. A művész ezzel hívta fel a figyelmet a klímaváltozás hatásaira a konferencián résztvevő szakértők és tudósok számára.

A fenti kezdeményezések jól példázzák, hogy napjainkban a művészetek egyre inkább kikívánkoznak a múzeumok intézményesített keretei közül, és a mindennapi életben kívánnak hatást elérni. Az OFF-Biennále missziója például az, hogy a „kortárs képzőművészetet ne valami nehezen értelmezhető, a valóságtól elrugaszkodott és szűk társadalmi réteget foglalkoztató területként” láttassák, hanem hogy megmutassák, miként segít a kortárs művészeti eszköztár a közös ügyeinkről való gondolkodásban.

Az alkotói szabadság kreatív kutatási és problémamegoldási kísérletekre ad lehetőséget. A műalkotások befogadóiként pedig nekünk is lehetőségünk van rá, hogy új perspektívából nézzünk rá a dolgokra, és feltegyünk bizonyos kérdéseket, melyeket máshol nem tudnánk vagy nem mernénk.

A víz, mint energiaforrás már ma is szerepel a megújuló energiák között, legalábbis azokban az országokban, ahol ehhez megfelelőek a természeti adottságok. Most azonban a szakemberek komolyabban is elkezdtek foglalkozni azzal, hogy miként lehetne felhasználni az óceánokat az energiatermelésben.

Óriási lehetőség rejlik ebben az energiatípusban, a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) becslései szerint ugyanis az óceánok megújulóenergia-potenciálja többszöröse az emberiség energiaigénynek: 45 ezer–130 ezer TWh közöttire tehető, míg a globális energiaigény 2019-ben 25 814 TWh volt.

Napjainkban azonban még csak 535 MW beépített kapacitás áll rendelkezésre az óceánok energiájának kihasználására, melynek döntő többségét egy francia és egy koreai árapályerőmű teszi ki. A legnagyobb ezek közül a Sihwa nevű létesítmény, ami egy korábban megépített hosszú tengeri gátat használ ki, és ma már 250 ezer ember áramellátásáért felel. De nem sokkal kisebb a Rance francia folyó torkolatához épített másik erőmű sem.

Az IRENA szakértői ugyanakkor arra számítanak, hogy a közeljövőben az ilyen típusú erőművek száma megsokszorozódik. Számításaik szerint a beépített kapacitás 2030-ra elérheti a 10, 2050-re pedig a 100 GW-ot is, ráadásul több európai cég vezető szerepet tölt be a területen. Az innováció felgyorsulását mutatja, hogy 2000 és 2017 között több mint 24 ezer szabadalmat nyújtottak be a témában, többségüket a hullám- és árapály-energia területén.

Hatalmas előnyök mellett megoldandó kihívások

Óriási előnye ennek az energiatípusnak, hogy az óceán az egyik legkiszámíthatóbb megújuló energia. Mivel az árapályt a Föld, a Hold és a Nap egymáshoz viszonyított mozgása vezérli, és a légköri hatások alig befolyásolják, így az energiatermelés megbízhatóan előrejelezhető.

Természetesen vannak bizonyos kockázati tényezők is, amelyeket szem előtt kell tartaniuk a szakembereknek. Ezek elsősorban a természeti körülményekből fakadnak, hiszen az erőműveknek a legzordabb időjárási körülményeket is bírniuk kell. Ez nagyban befolyásolja telepítésüket és karbantartásukat, de a stabil működésükre szintén kihathat. Még nem pontosan ismert az ilyen típusú erőművek környezetükre gyakorolt hatása sem – márpedig a megújuló energiaforrásoknál fontos szempont, hogy semmiképp se legyen környezetkárosító a működésük. Természetesen meg kell említeni az óceánok felosztásának politikai kérdéseit, valamint a fejlesztés, telepítés és fenntartás finanszírozási kérdéseit is, amivel szintén számolnunk kell.

Az azonban biztos, hogy a megoldandó kérdések mellett az óceánok mindenképpen fontos szerepet fognak betölteni a jövő megújuló energiatermelésében – akár az árapály kihasználásával, akár a vízen lebegő nap- vagy szélerőmű parkok telepítésével.

A cikkben szereplő adatok a https://telex.hu/gazdasag/2021/05/26/az-arapaly-es-az-oceanok-hullamzasa-az-egesz-vilag-energiaigenyet-fedezhetne oldalról származnak. 

Bár apró élőlények, a földi biodiverzitás szempontjából mégis elképzelhetetlenül fontosak. Nem csoda, ha külön világnapjuk is van májusban. A klímaváltozás és a modern mezőgazdaság azonban veszélybe sodorta őket, nélkülük pedig egy fontos láncszem veszne el az élet körforgásából. Méhek nélkül ugyanis növényeink jó része is eltűnne, ami kihatna haszonállataink takarmányozására ugyanúgy, ahogy saját élelmezésünkre is.

A méhek jelentősége olyan nagymértékű, hogy 2019 őszén az Earthwatch Institute nevű természetvédelmi szervezet hivatalosan is a bolygó legfontosabb élőlényeinek nyilvánította a méheket. Jelentőségük azért óriási, mert a Föld mezőgazdaságának hetven százaléka ma kizárólag tőlük függ, beporzó tevékenységük nélkül a növények képtelenek lennének szaporodni, így a fauna gyakorlatilag nagyon rövid idő alatt megtizedelődne a világon. Ez pedig kihatna a mezőgazdaság, az állattartás és így az élelmezés egészére világszerte.

Az Unió lépéseket sürget

Az Európai Bizottság épp a minap hozta nyilvánosságra jelentését, amelyben további uniós fellépést sürget a beporzók védelmében. A jelentés szerint még mindig minden tizedik méh- és lepkefaj a kihalás szélén áll, és egyharmaduk egyedszáma jelentősen csökken Európában.

Fontos cél megakadályozni a méhek élőhelyeinek további pusztulását, illetve enyhíteni a növényvédő szerek káros hatásait. Noha a 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégia konkrét célkitűzéseket határozott meg ennek kezelésére, többet kell tenni a védett területek bővítése, az ökoszisztémák helyreállítása, a biogazdálkodás előmozdítása, a magas biodiverzitású táj jellegzetességeinek helyreállítása érdekében a mezőgazdasági földterületeken, valamint jelentősen csökkenteni kell a növényvédő szerek és más, a beporzókra káros környezeti szennyező anyagok használatát.    

“A jövőbeni közös agrárpolitikának nagymértékben hozzá kell járulnia ehhez azáltal, hogy fokozottabb környezetvédelmi és éghajlat-politikai törekvéseket vezet be” – mondta Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős uniós biztos. A beporzókról szóló, 2018 júniusában elfogadott uniós kezdeményezés stratégiai célkitűzéseket, illetve konkrét intézkedéseket tartalmaz a beporzók uniós pusztulásának megakadályozása és a globális természetvédelmi célok elérése érdekében.

Pollinator Park – a beporzók virtuális valósága

Az Unió azonban más módon is igyekszik felhívni a figyelmet erre a fontos problémára. Az Európai Bizottság felkérte a Vincent Callebaut Architectures céget, hogy hozzon létre egy olyan VR-élményt, ami cselekvésre ösztönözheti a felhasználókat a csökkenő biológiai sokféleség megmentése érdekében. Ez lett a Polinator Park, ahol egy 30 perces interaktív és érzelmileg magával ragadó virtuális valóság-élmény egy olyan futurisztikus világba visz el, ahol az ember és a természet harmóniában léteznek.

Megoldásként a projekt környezetbarátabb architektúrát kínál arra az esetre, ha a beporzók kihalásának sebessége a jelenlegi mértékben folytatódik. Azaz a Pollinator Parkban Callebaut megmutatja, hogy az építészet hogyan segíthet az élhetőbb jövő megteremtésében, integrálva a legjobb mezőgazdasági, technológiai és tervezési gyakorlatokat a természettel összhangban folyó élethez.

A Pollinator Park virtuális valóság projektjét az Európai Bizottság weboldalán keresztül lehet elérni, akár számítógépen, akár egy VR-eszközön keresztül.

Van, ahol mindez már valóság

Amíg mi mindent megteszünk azért, hogy megóvjuk ezeket a fontos élőlényeket és fenntartsuk a világ biodiverzitását, Kína egyes részein szürreális valósággá vált a beporzók nélküli világ. Jiuxiangban a vegyszeres gazdálkodás következményeként méhek nélkül maradt földművesek saját kezükkel, tollseprű segítségével végzik el a rovarok munkáját. A kézi beporzásról Fercsik Mariann fotóművész készített megdöbbentő riportot, ő írt róla a hvg.hu-nak is.

Az ALTEO 2021-es, országosan reprezentatív kutatásából kiderült, hogy egyre több embernek fontos a környezetvédelem. A fogyasztóknak igényük van a zöld alternatívákra, amelyek megvásárlásával úgy érezhetik, hogy jót tesznek a Földdel. De honnan ismerhetjük fel, ha egy cég csak hangzatos marketingfogásként tekint a környezetvédelemre? Új bejegyzésemben ennek jártam utána.

A környezetvédelem sajnos nem magától értetődő dolog. Már a hetvenes években sem volt az, amikor ünnepelni kezdtük a Föld napját és az Egyesült Államokban megalapították a Greenpeacet. Akármennyire is törekszünk környezettudatos életet élni, önhibánkon kívül időről időre belefuthatunk bizonyos tévedésekbe vagy bakikba. Ennek egyik változata a greenwashing, amit magyarul zöldre mosásnak hívunk.

A Humusz.hu így írja le a jelenséget: “A kifejezés lényege, hogy egyes cégek és nagyvállalatok pl. különféle reklámokkal, “álzöld” tevékenységekkel környezettudatosnak tüntetik fel tevékenységüket, ezzel azt sugallva, hogy fontos számukra a környezetvédelem, azonban érdemi lépéseket valójában nem tesznek.” Erről a Magyar Természetvédők Szövetsége is írt egy összefoglaló tanulmányt, amit érdemes elolvasni, ha komolyabban érdekel minket a téma.

Talán nem kell elmagyaráznom, hogy mi a fő probléma a greewashinggal. Az érintett cégek azzal jutnak versenyelőnyhöz, hogy megtévesztik a vásárlókat és hamis információkat terjesztenek, hogy növeljék a népszerűségüket. A zöldbe csomagolt termékek gyártói nem ritkán környezetszennyező tevékenységet folytatnak, de az átlagfogyasztóknak nincs arra kapacitásuk, hogy minden vásárlásnál alapos kutatómunkát végezzenek az előállítás körülményeiről. És társadalmi szinten egyre nagyobb méreteket ölt a klímaszorongás is, ami alaposan átalakíthatja a fogyasztói szokásainkat. Ha egy cég azt ígéri, hogy a terméke megvásárlásával csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat, akkor nagyobb eséllyel választjuk azt az árucikket, ami enyhít a rossz érzésünkön.

Ne a borítójáról ítéljük meg a könyvet

Ne hagyjuk magunkat megvezetni, vegyük észre a greenwashingra jellemző trükköket! Általános ökölszabály, hogy ne dőljünk be a látványos címkéknek és csomagolásoknak, inkább keressük a hiteles tanúsítványok logóit. Ehhez segítséget nyújthat a Humusz termékjelzésekről szóló összefoglalója. Sok gyártó azzal próbálkozik, hogy hangsúlyosan sok zöld színt, illetve természetre utaló grafikákat használ a flakonokon, csomagolóanyagokon. De ez önmagában még nem jelenti azt, hogy valóban környezetbarát is lenne az adott termék; még akkor sem, ha egy hatalmas “bio” felirat díszeleg rajta. A gyártók gyakran ráírják a termékre, hogy nem tartalmaz bizonyos vegyianyagokat, melyekről köztudott, hogy az egészségre ártalmasak. De ez az állítás sokszor teljesen irreleváns, ha például az adott anyag használatát már vagy 20 éve betiltották az egész világon.

Úgyhogy azt tanácsolom, hogy járjunk utána kedvenc márkáink háttértörténetének. Vásároljunk kistermelőktől, csomagolásmentes vagy second hand üzletekben és tartsunk ki a valóban ökotudatos termékek mellett! Ezzel jó eséllyel elkerülhetjük, hogy hamisan zöldrefestett cégeket vagy szolgáltatásokat támogassunk.

A maldív kormány egy látványos akcióval hívta fel a figyelmet a klímaváltozás hatásaira: búvárruhában, a tengerszint alatt tartották meg egyik kormányülésüket, rá akarták irányítani a figyelmet arra, hogy ha így folytatjuk a bolygó felmelegítését, a Maldív-szigetek a víz alá kerülhet. Azt gondolom, szükség van az ilyen akciókra, szükség van rá, hogy kongassuk a harangokat, de a valódi változást a klímasemlegességi célok mögé tett stratégia fogja elhozni.

Az Európai Unió és Magyarország is ambiciózus klímacélokat fogalmazott meg azzal, hogy 2050-re a teljes karbonsemlegesség elérését vállaltuk. Ez hazánk esetében azt jelenti, hogy az éves kibocsátásunkat hétmillió tonnára csökkentjük – ez a szám 2018-ban nagyságrendileg 68 millió tonna volt.

A kibocsátás csökkentése mellett növelnünk kell az elnyelőkapacitásunkat: a mostani 5,4 millió tonnát hétmillió tonnára. Ennek a két célnak együtt kell megvalósulnia ahhoz, hogy a fennálló problémát meg tudjuk oldani, mert meg kell oldani!

Az elnyelőkapacitás növeléséről viszonylag kevés szó esik, ha a klímasemlegességről beszélünk, pedig hatalmas szerepe van a szén-dioxid elnyelésének is abban, hogy a klímaváltozást lelassítsuk. Ez Magyarország esetében elsősorban az erdőterületek növelését jelenti, évente húszezer hektár erdőt kell telepítenünk, hogy elérjük a kitűzött célt.

Én a biológiai megközelítésben hiszek a geomérnökösködés helyett. Nem hiszem, hogy azzal kell megoldanunk a problémát, hogy valamit a levegőbe szórunk, ami megköti a szén-dioxidot. Illetve ezt csak akkor tehetjük meg, ha már pontosan ismerjük a hatásait és a következményeit. Nem állítom, hogy ez az idő soha nem jön el, de azt tudom, hogy nincsenek évtizedeink a kísérletezésre. Ha a gyermekeinkre egy élhető klímájú bolygót szeretnénk hagyni, ha mi is egy ilyen helyen szeretnénk megöregedni, akkor most kell cselekednünk. Ennek pedig a jól bevált módja az, ha növeljük a biodiverzitást, azaz „visszavadítjuk” a földet, a vizeket. A természeteshez közelítő, azt reprodukáló élőhelyek szén-dioxid-megkötő képessége ugyanis radikálisan jobb, mint a mesterséges területeké.

Ebben minden országnak megvan a tennivalója a saját képességei alapján, ahogy energiastratégiával is minden országnak rendelkeznie kell.

Ha kibocsátáscsökkentésről beszélünk, akkor mindenkinek a megújuló energiák használatának növelése és a fosszilis energiahordozók használatának csökkentése jut eszébe. A földgáz azonban az a sajnálatosan szükséges fosszilis energia, amely még jó ideig az energiagazdálkodásunk része lesz. Ugyanis ahhoz, hogy a fogyasztók igényeit ki tudjuk elégíteni, vagyis állandó energiamennyiséget tudjunk biztosítani számukra, nem elég a nap vagy a szél vagy a víz által termelt ener­giára hagyatkoznunk. Szükségünk van egy jól tárolható, könnyen felhasználható energiaforrásra, amely kiegyenlíti a fogyasztást és a termelést. Az időjárásfüggő megújulók relatíve rosszul szabályozhatók, a tárolásukkal is kihívásokkal küzdünk, ezért a földgáz még hosszú évtizedekig velünk marad. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kihívásokra nem kell megoldásokat keresnünk és találnunk. Emellett pedig érdemes a fogyasztókat is folyamatosan edukálnunk, szabályoznunk, hogy tisztában legyenek energiafelhasználásuk következményeivel.

A klímavédelem és a fenntarthatóság kapcsán mindig szóba kerül a nukleáris energia. Sok vád éri, hogy nem elég környezetbarát, ugyanakkor veszélyes, ezért szorgalmazzák a betiltását. Ha radikálisan akarok fogalmazni, akkor azt mondanám, ha ma leállítjuk a nukleáris erőműveket, akkor holnap akár meg is szűnhetünk létezni.

A fenntarthatóság ugyanis három részből áll össze: klímavédelem, ellátásbiztonság és költséghatékonyság. A nukleáris energiának pedig óriási szerepe van az ellátásbiztonság fenntartásában. Ehhez ugyanis stabilan működő alaperőművekre van szükség, amelyek ma vagy fosszilisfelhasználók, vagy atomerőművek lehetnek, a megújuló energiát termelők nem alkalmasak rá. Ha az atomerőműveket lekapcsolnánk, az általuk termelt energiát a fosszilis alapanyagot felhasználó erőművek fokozott alkalmazásával tudnánk csak pótolni, ami viszont a szén-dioxid-kibocsátás olyan hatalmas növekedésével járna, ami felgyorsítaná a klímaváltozást. Így nemhogy a célunkhoz nem vinne közelebb, de épp ellenkező hatást érne el. Hangsúlyozom, ez a mai helyzet. A nukleáris energiának is megvannak a maga kihívásai, amelyeket kezelnünk kell, és mellette folyamatosan dolgoznunk kell a megújuló energiahordozókkal kapcsolatos nehézségek megoldásán.

A fenntartható jövő a megújuló energiahordozóké. Ha megoldást találunk a hosszú távú, környezetbarát és költséghatékony tárolásukra, és kiküszöböljük a most még fennálló problámákat, akkor az ellátásbiztonságot is garantálni tudjuk.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a https://www.vg.hu/ VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2021.05.19-én.

Mit szólnál hozzá, ha első ránézésre meg tudnád mondani egy termékről, hogy mekkora az ökológiai lábnyoma? Vajon a megszokottól eltérő márkák kerülnének a kosaradba? Az ingyenesen elérhető 2030 Kalkulátor mostantól lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy minden információt megtudjanak kedvenc termékeik előállításának részleteiről. Ezáltal pedig nemcsak az árat és a minőséget, hanem a környezetvédelmet is figyelembe vehetjük vásárláskor.

A 2030 Kalkulátor ötlete a svéd impact-tech startuptól, a Doctonomy-tól származik, akik a Vacuumlabs-szel karöltve fejlesztették ki a tudatos fogyasztást elősegítő szoftverüket. Az volt a céljuk, hogy egy egységes rendszert hozzanak létre, ami lehetővé teszi, hogy a gyártók transzparensen kommunikáljanak a gyártási folyamataikról. Terveik szerint az eszközt bármely márka vagy gyártó használhatja termékei ökológiai lábnyomának gyors kiszámításához. A kalkulátor minden információt megjelenít az adott termékre vonatkozóan, az előállításától kezdve a szállításon át az értékesítés pillanatáig. Az ökolábnyom kiszámításához azt is figyelembe veszi, hogy a boltokba kerülés pillanatáig mennyi alapanyagot, csomagolóanyagot és energiát használtak fel a gyártók.

Matej Ftáčnik, a Vacuumlabs társalapítója hisz benne, hogy ezzel a projekttel valódi változást érhetnek el. Őt igazolja, hogy már különböző kormányzati szervezetek és a Mastercard is beállt a program mögé. Szerinte azon a tényen nem változtathatunk, hogy a pénz mozgatja a világot, de azon igen, hogy mire és hogyan költünk. Az ökolábnyom kalkulátorhoz kapcsolódó átláthatóság újfajta hűségprogramokat és márkapreferenciákat hozhat létre, hiszen környezettudatosabb fogyasztói viselkedésre ösztönözheti az embereket.

A Doctonomy-nak egyébként nem ez volt az első ilyen jellegű vállalkozása. A cég először a DO Black nevű hitelkártyájáról vált ismertté, ami nem a rendelkezésre álló hitelkeretet figyeli, hanem a tulajdonos által vásárolt termékek szén-dioxid kibocsátását, és ez alapján korlátozza a költéseket. Az üvegházhatású gázok keletkezésének több mint 60 százaléka az emberi fogyasztáshoz köthető, ezért nem rossz gondolat, hogy a fentiekhez hasonló megoldásokkal ösztönözzük a tudatosság kialakítását. Ehhez persze az kell, hogy minél több vállalat nyilvánossá tegye gyártási adatait, lehetővé téve termékei ökológiai lábnyomának kiszámítását. Lehet, hogy ezt ma még nehezen tudjuk elképzelni, de néhány éven belül protokollá válhat, hiszen kutatások szerint a fogyasztók hajlandóak akár többet is fizetni a környezetbarát termékekért. Minél több cég felismeri, hogy a fenntarthatóságból versenyelőnyt is kovácsolhat, annál nagyobb esély van rá, hogy a 2030 Kalkulátorhoz hasonló nagyszerű fejlesztések mindennapi életünk részévé válhatnak.

Az, hogy az USA ismét klímacsúcsot rendezett, több szempontból is nagy jelentőségű esemény. Az egyik legnagyobb szén-dioxid kibocsátóként korántsem mindegy a világ jövője számára, milyen klímapolitikát követ az ország. A találkozó megrendezésével pedig az új amerikai elnök kinyilvánította elkötelezettségét a környezetvédelem iránt, ami elődjére nem volt jellemző.

Joe Biden amerikai elnök egyik első intézkedései között volt, hogy az országot visszavezette a párizsi klímaegyezménybe. A klímaváltozás elleni harc részeként pedig az új elnök negyven ország vezetőjét hívta meg egy április végén kezdődő, kétnapos „találkozóra”, amelynek célja a novemberi ENSZ-klímakonferencia előkészítése és a gazdasági nagyhatalmak meggyőzése az ambiciózusabb klímavédelmi célkitűzések nélkülözhetetlenségéről. A találkozót videókonferencián rendezték meg, ehhez Kína mellett Oroszország is csatlakozott, ami azért kiemelt jelentőségű, mert a Nemzetközi Energiaügynökség szerint Kína, az Egyesült Államok, India és Oroszország a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátók a világon.

Ambiciózus célok

Ha megnézzük az egyes országok vezetőinek vállalásait, meglehetősen ambiciózus célokat látunk. Fontos azonban, hogy ne csak a vállalt csökkentési arányokat nézzük, hanem a bázisnak tekintett évet is. Az európai országok jellemzően 1990-et tekintik bázisnak, ami alacsonyabb érték, mint például a 2005-ös, tehát az ehhez képest vállalt ugyanakkora csökkentés valójában ambiciózusabb célt jelent.

A házigazda amerikai elnök közölte, hogy országa 2030-ig minimum 50 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását a 2005-ös szinthez képest.

Szuga Josihide japán miniszterelnök bejelentette, hogy országa 2030-ig 46 százalékkal szeretné csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását a 2013-as szinthez képest, a szigetország 2050-ig szeretne karbonsemlegessé válni.

Justin Trudeau kanadai kormányfő bejelentette, hogy országa az évtized végéig 40-45 százalékkal csökkentené a kibocsátást a 2005-ös szinthez képest. A cél a klímasemlegesség elérése 2050-re.

Boris Johnson brit miniszterelnök közölte, hogy 2035-ig legalább 78 százalékkal szeretné csökkenteni országának károsanyag-kibocsátást az 1990-es szinthez képest.

Angela Merkel német kancellár rámutatott, hogy Németország 40 százalékkal csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest, és ezt az utat kívánják tovább folytatni.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy az ipar mellett az épületekre és a közlekedésre is ki fogja terjeszteni az Európai Unió a jövőben a szén-dioxid-kibocsátás kereskedelmi rendszerét. Az Európai Unió ráadásul az amerikainál is ambiciózusabb célt tűzött ki közvetlenül a csütörtöki konferencia előtt: 2030-ig 55 százalékkal akarja csökkenteni a károsgáz-kibocsátást, mégpedig az 1990-es mutatókhoz képest.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közölte: az EU mintegy 100 milliárd dollárt fog mozgósítani a klímaváltozás elleni küzdelem finanszírozására.

Hszi Csin-ping kínai elnök elmondta, hogy Peking a szénfelhasználás csökkentésébe kezd a 2026 és 2030 közötti időszakban, illetve jelezte, hogy készek együttműködni az Egyesült Államokkal a klímaváltozás elleni küzdelemben. A bejelentés szerint Kína energiamixében idén 56 százalék alá kívánják leszállítani a szénalapú energiatermelés részesedését, de az országban – a világ nagyobb gazdaságai közül szinte egyedül – még napjainkban is adnak ki engedélyeket újabb széntüzelésű erőművek építésére.

Vlagyimir Putyin orosz államfő kiemelte, hogy Moszkva kész kedvezményeket adni a tiszta technológiákba befektető külföldi vállalatoknak, és nemzetközi együttműködést javasolt a károsanyag-kibocsátás valamennyi típusának nyomon követésében.

Jair Bolsonaro brazil elnök kijelentette, hogy Brazília gazdasága 2050-re klímasemlegessé fog válni. A korábbi vállalásban még 2060 szerepelt céldátumként, s egyes elemzők szerint az államfő szavai azt mutathatják, hogy álláspontja változóban van a klímavédelmet illetően.

Mun Dzse In dél-koreai elnök arról számolt be, hogy Szöul jelentősebb klímacélokat fog elfogadni év végéig, s többé nem fogja új szénerőművek építését finanszírozni más országokban.

Narendra Modi indiai miniszterelnök a zöld energia melletti elkötelezettségét hangoztatta, mondván, ezt az is bizonyítja, hogy 2030-ra 450 gigawattnyi megújuló energiát terveznek előállítani a dél-ázsiai országban.

A szén-dioxid kibocsátás ára és a G20 felelőssége

A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, Krisztalina Georgieva is részt vett a találkozón, ő nemzetközi karbon-küszöbár elfogadására szólította fel a világ húsz legnagyobb gazdaságát tömörítő G20 csoportot. Szerinte ez segíthetné a megállapodás tető alá hozását a szén-dioxid-kibocsátás árképzéséről, ami elengedhetetlen a klímaváltozás elleni hatékony küzdelemhez. Hangsúlyozta, hogy a szén-dioxid-kibocsátás átlagos ára most globálisan mindössze körülbelül 2 dollár tonnánként, a 2015-ös párizsi klímaegyezményben rögzített célok eléréséhez azonban ezt 2030-ra legalább 75 dollárra kellene emelni.

Akik szerint mindez kevés

A klímacsúcson egy 19 éves aktivista is felszólalt. A Fridays for Future mozgalom aktivistája, Xiye Bastida a fiatalság nevében követelte, hogy ne fektessenek több pénzt fosszilis tüzelőanyagokba, állítsák le a fosszilis tüzelőanyagok kitermelését és a kőolajvezetékek építését. Ezenkívül egy átfogó és nem Európa-centrikus klímatanterv kialakítását szorgalmazta, külön kitérve a klíma-igazságosságra (climate justice), a környezeti rasszizmusra, zöld karrierlehetőségekre és a fenntartható életmódra, legfőképpen pedig azt, hogy már 2030-ra csökkentsék nettó zéróra a szén-dioxid-kibocsátást, ne csak 2050-re.

A találkozó kapcsán megszólalt Greta Thunberg is, szerinte a klímacsúcson felvázolt tervek szépen hangzanak, de a szén-dioxid-kibocsátás számos tényezőjét kihagyják a számításaikból, és a kitűzött célokat még gyerekcipőben is alig járó, negatív kibocsátást lehetővé tevő technológiákra alapozzák. Persze, a jelenlegi, elégtelen célkitűzések is jobbak a semminél, de ezzel nem lehet megelégedni – tette hozzá. Mi pedig bízunk benne, hogy a világ vezetői valóban komolyan is gondolják a bejelentett változásokat és célokat.

Ha megújuló energiaforrásról van szó, akkor a legtöbbeknek a nap-, szél- és vízerőművek jutnak eszébe. Kevesebben ismerik a biogázban rejlő lehetőségeket, pedig ez egy rendkívül hatékony és környezetbarát technológia, amellyel a kidobásra ítélt élelmiszerekből nyerhetünk egyszerre villamos- és hőenergiát.

Simon Anita, az ALTEO hulladékgazdálkodási divízió vezetőjének vendégcikke

A COVID-járvány miatt világszerte egyre több élelmiszeripari hulladék keletkezik. A brit éttermek hetente közel 60 ezer forint értékű ételt dobnak ki átlagosan, annyira nem tudják kiszámítani, hogy mit fognak rendelni tőlük. És bár a járvány összességében pozitív hatással volt az élelmiszerpazarlás csökkentésére, az élelmiszeripari hulladékok ártalmatlanítása továbbra is nagy terhet ró a társadalomra. Ez nem csak környezeti probléma, hanem gazdasági veszteség is. Ha a maradékot egyszerűen kidobjuk, akkor elvesznek a termékek kitermelésének, gyártásának, terjesztésének és fogyasztásának szakaszaiban felhasznált munka- és egyéb erőforrások.

De mi lenne akkor, ha a hulladék energiaként hasznosulna újra? Ezzel egyrészt kevesebb új erőforrás kitermelésére lenne szükségünk, másrészt megakadályoznánk, hogy a kárba vesszen a kidobásra ítélt élelmiszer. Arról nem is beszélve, hogy az összegyűjtés, a szétválogatás és a feldolgozás infrastruktúrája plusz jövedelmet, munkahelyeket teremthet. A hulladék energiává alakításának két módja van: az égetés és a biogázzá alakítás. Az égetés kézenfekvő és egyszerű megoldásnak tűnik, azonban a biogáz sokkal hatékonyabb és környezetkímélőbb eljárás.

A szilárd települési hulladék legnagyobb hányadát a kerti és konyhai hulladék képezi, amely energiaforrássá vagy trágyává alakítható, méghozzá az anaerob lebontás módszerével. Ennek során biogáz és maradékanyag keletkezik, amely a komposzthoz hasonlóan trágyaként hasznosítható. A biogáz gázmotorban való eltüzelésével többek között zöld áramot termelhetünk, mely a villamoshálózatba táplálva értékesíthető. De biogáz üzemű kazánban eltüzelve melegvíz előállítására is alkalmas, ami ez egyik legolcsóbb és legkézenfekvőbb hasznosítása.  

Az ALTEO Csoport 2016 óta üzemelteti a nagykőrösi biogázüzemet, ahol évente mintegy 50-60 ezer tonna mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékot, mellékterméket, illetve lejárt szavatosságú élelmiszert hasznosítunk. A technológia Európa-szerte felfutóban van, Magyarországon pedig 2007 óta szabályozzák az üzemek működését, de úgy gondolom, hogy még sokkal több lehetőség lenne ebben az iparágban. Messze nincs annyi biogázüzem az országban, amiben el lehetne helyezni azt a hulladékot, ami most keletkezik a háztartásokban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeripari cégek termelése során. Pedig kellően tudatos tervezéssel és a kommunális hulladék bekapcsolásával akár egész magyar települések fűtését megoldhatnánk ezzel a módszerrel. A biogáz jól tárolható, ráadásul a gázmotoros hasznosítás nagyon rugalmas és szabályozható, ezért ki tudná egészíteni az időjárásfüggő napelemek és szélerőművek termelését. A befektetéseknek pedig további lökést adhat, hogy az EU-ban is egyre nagyobb teret kap az az irány, hogy a lebomló szerves hulladékot szelektíven gyűjtsük és hasznosítsuk. Ezért én abban bízom, hogy a következő évtizedben minél többen meglátják a lehetőséget a biogázüzemekben, és működésbe lendíthetjük a zöld energiatermelésnek ezt a formáját is.  

Ezen a héten tartották a Fashion Revolution kampányhetet, amelyet egy divatipari tragédia hívott életre, de mára már túlmutat a divatiparban dolgozók jogainak védelmén, és sokkal komplexebb kérdésekre világít rá. Így a programsorozatban az átláthatóság mellett a fenntarthatóság is fontos szerepet kap.

A Fashion Revolution hetet minden évben a bangladesi Rana Plaza gyár összeomlásának évfordulóján tartják. Ebben a gyárban mintegy 5000 ember dolgozott, és számos divatmárkának, „fast fashion” vállalatnak gyártott ruházatot. A munkakörülmények borzalmasak voltak, az épület összeomlása pedig 1100 ember életét követelte, 2500-an pedig megsérültek.

Idén, a tragédia nyolcadik évfordulóján a kampányhét a "Rights, Relationships, Revolution", vagyis a "Jogok, kapcsolatok, forradalom" témakörhöz kapcsolódik. Érdekes online programokon vehetnek részt azok, akik szeretnének tájékozódni a témában világviszonylatban, de a magyarországi mozgalom aktivistái is egyedülálló programkínálattal készültek a 2021-es Fashion Revolution Weekre.

Fontos látnunk, hogy az aktivisták és az ehhez hasonló programok nem a „fast fashion”-t akarják megszüntetni, hanem átlátható és fenntartható folyamatokat szeretnének elérni a divatiparban is. Ehhez pedig a vásárlók tájékoztatása, tudatosabbá tétele elengedhetetlenül szükséges.

Márpedig ha tudatosan szeretnénk választani, van néhány kérdés, amire érdemes figyelnünk:

Biztosan szükségem van rá?

A tudatos vásárlás legelső lépése, hogy átgondoljuk, valóban szükségünk van-e az adott termékre. Főleg a ruhák vásárlásánál hajlamosak vagyunk az impulzusvásárlásra, ami után az adott ruhadarab esetleg csak a szekrényünkben hever évekig. Érdemes csak olyan ruhadarabokat választani, amire valóban szükségünk van, és ami illeszkedik a ruhatárunkba is. Ezzel nemcsak a környezetet, de a pénztárcánkat is kíméljük.

Hol készült?

Ez a kérdés két szempontból is fontos. Ma még sok helyen a világban a munkavállalókat nem védik megfelelő jogi szabályozások, a munkakörülményeik nehezek vagy akár veszélyesek is lehetnek, és a fizetésük sem áll arányban az elvégzett munkával. Ezért kiemelten fontos, hogy csak etikus módon gyártó vállalatok termékeit vásároljuk meg.

A földrajzi távolság sem mindegy, akár egy ruha vagy élelmiszer előállításáról van szó. Minél messzebbről érkezik a termék hozzánk, annál nagyobb a környezeti lábnyoma, hiszen a szállítást valahogyan meg kell oldani. Érdemes ezért a hazai vagy régiós termékeket választanunk.

Miből készült?

Már itt a blogon is többször szó volt arról, hogy a divatipar milyen hatalmas környezeti terhelést jelent a bolygóra, mennyi vizet igényel például egy farmernadrág előállítása. Az sem mellékes, hogy a ruháink mennyi műanyagot tartalmaznak, mert ez egyrészt a bőrünkre is hatással van, de a természetbe visszajutó mikroműanyagok miatt is figyelnünk kell erre. A textilek alapanyagának minősítésére már tanúsítványok is létrejöttek, például az OEKO-TEX®-tanúsítványok, amelyek a károsanyag-mentességet jelölik. Ez azt jelenti, hogy a textil nem tartalmaz, vagy csak kis mennyiségben tartalmaz vegyszereket. Létezik a GOTS-tanúsítvány, amely már a textília előállításának folyamatát is figyeli. Ez főleg pamut textíliákra érhető el.

Mi lesz vele?

Nem felejtkezhetünk el arról sem, hogy végiggondoljuk, mi lesz a ruháinkkal, ha már nem hordjuk őket? Ha jó állapotban vannak, akkor az egyik kézenfekvő megoldás az adományozás, hiszen azért, mert mi már nem vesszük fel, másnak még jól jöhet. Emellett lehetőségünk van már online felületeken is eladni megunt ruháinkat. Sajnos a kidobásra ítélt ruhák visszagyűjtése hazánkban még kevésbé elterjedt, pedig ezek jó része újrafelhasználható lenne, de például a Hummusz Szövetségnél van lehetőségünk leadni megunt ruháinkat is.

Csak elkezdeni nehéz

Talán sokan úgy érzik, hogy körülményes és rengeteg energiát igényel, ha fenntartható módon szeretne élni, hiszen minden vásárlásnál rengeteg szempontot kell figyelembe venni. A Fashion Revolution Weekhez hasonló programsorozatok épp ebben nyújtanak segítséget, bemutatva olyan cégeket, applikációkat és minősítéseket, amelyeket választva biztosan mérsékelni tudjuk a környezetre gyakorolt káros hatásunkat. Segítenek elindulni egy tudatosabb életmód felé, és az ebbe befektetett energiánk biztosan megtérül majd.

Az üzleti és politikai életben megkerülhetetlen fogalommá vált a környezetvédelem: gondoljunk csak az Európai Unió ambiciózus éghajlat-politikájára vagy az ESG-befektetések egyre nagyobb térnyerésére. De vajon hogyan viszonyul mindehhez a magyar társadalom? Az Alteo nevében országos, reprezentatív kutatást indítottunk, hogy felmérjük a hazai lakosság környezetvédelmi ismereteit és magatartását.

Az eredmények megdöbbentő egységről tanúskodnak: ma már szinte nincs olyan magyar, akit ne foglalkoztatna a bolygó jövője.

A társadalom 92 százaléka bevallottan érdeklődik a környezetvédelem iránt, 82 százalék pedig úgy látja, hogy az ő életére is közvetlen hatással vannak a környezeti problémák.

A válaszadók 87 százaléka szorong a klímaváltozástól valamilyen mértékben, közülük is 31 százalék nagyon aggódik a lehetséges következmények miatt. Sokan vannak tisztában a fenntartható fejlődés és a körforgásos gazdaság fogalmaival, de még többen vannak azok, akik közvetlen környezetükben is észlelik az ökoszisztémát fenyegető problémákat. Egy magyar ember átlagosan 12 ilyen tényezőt tud felsorolni. A legismertebb ezek közül a levegőszennyezés, a túlzott erdőirtás, az étel-, víz-, energia- és ruhapazarlás, a klímaváltozás és a globális felmelegedés, tehát azok a jelenségek, melyeket saját bőrünkön is nap mint nap tapasztalhatunk. Az életkor és a lakhely nagyban befolyásolja, hogy ezek közül mennyit észlelünk: a budapestiek például kiemelten sokszor említették a műanyagszennyezést, míg vidéken kevesebben szembesülnek élelmiszer- és energiapazarlással.

A felelősség tekintetében megoszlik a társadalom véleménye.

A magyarok 19 százaléka elsősorban a vállalatoktól, az országoktól és a globális szervezetektől vár érdemi lépéseket, a többiek pedig a kollektív felelősségvállalásban hisznek.

Tízből kilencen határozottan állították, hogy maguk is tesznek a környezeti problémák ellen, elsősorban szelektív hulladékgyűjtéssel, a pazarlás elkerülésével, valamint a vásárlás visszafogásával. Környezeti szempontból a társadalom fele elégedett a magyar vállalatok erőfeszítéseivel, a többiek azonban még többet várnának tőlük.

Úgy vélem, nem szabad szó nélkül elmennünk ez utóbbi visszajelzések mellett. Különösen azért, mert a pandémia után a környezetvédelemnek még nagyobb szerepe lesz a szervezetek jövőjét biztosító vállalati célok elérésében. Az Epson idei nemzetközi kutatásában például több mint négyezer munkavállalót és üzleti döntéshozót kérdeztek meg a világ 26 országában, akik közül

78 százalék egyetértett abban, hogy a fenntarthatósági szempontok befolyásolják a márka megítélését, az iránta tanúsított hűséget vagy magát az üzleti teljesítményt.

Ugyanebből a kutatásból az is kiderült, hogy Magyarországon csak minden ötödik megkérdezett sorolja a legfőbb üzleti prioritások közé a fenntarthatóságot, ezzel az eredménnyel a Közel-Kelettől és Törökországtól is elmaradunk.

Márpedig a fogyasztók többsége előnyben részesíti azokat a vállalatokat, amelyek tevékenységében hangsúlyos a társadalmi és környezeti elköteleződés. Ezért úgy gondolom, hogy az üzleti szereplőknek fenntarthatósági forradalomra kell készülniük, ha biztosítani akarják versenyelőnyüket, és lépést akarnak tartani az alkalmazottaik, befektetőik, partnereik és a fogyasztók elvárásaival. Vezető energetikai szolgáltató vállalatként az Alteo működésében alapfeltétel, hogy olyan döntéseket hozzunk, melyek egyszerre veszik figyelembe a környezeti, a társadalmi és a pénzügyi szempontok hármasát. De én is mindenkit arra buzdítok – legyen szó a munkájáról vagy a magánéletéről –, hogy lehetőségeihez mérten tegyen az élhető jövőért, és vegyen részt az erről szóló párbeszédben, összefogásban.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a www.vg.hu VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2021.04.15-én.

Ha a globális klímaváltozásról beszélünk, a szén-dioxid kibocsátás mértéke szinte azonnal szóba kerül, mint minden baj forrása. A nagyvállalatok, az államok és az Unió is kvótákat és egyezményeket fogalmaz meg, hogyan csökkentse szén-dioxid kibocsátását, annak érdekében, hogy mérsékeljék a klímaváltozást. Ehhez képest elég meghökkentő gondolat, hogy akár fel is használhatjuk ezt az anyagot a klímaváltozás elleni küzdelemben.

A szén-dioxidot ugyanis felhasználhatjuk környezetbarát módokon is, amiben ráadásul hatalmas üzleti lehetőség is van, ami szintén nem mond ellen a klímacéloknak. Legalábbis ezt állítja az Oilprice elemzése. Ezek a lehetőségek 2040-ig 550 milliárd dolláros piacot jelenthetnek.

A lehetséges felhasználók

Az elemzők szerint az építőipar a szén-dioxid felhasználásnak akár a 86 százalékát is adhatná, hiszen ezt a gázt könnyű lenne beépíteni a cement vagy a beton gyártásába. Az egyetlen akadály a szabályozási korlátozás, amiben viszont az elemzés szerint 2030 után enyhülés várható

Az üzemanyagok, adalékanyagok és vegyszerek gyártásában is lehetőséget látnak az elemzők, ráadásul a szén-dioxid folyékony szénhidrogén üzemanyaggá való alakításának technológiája ma az egyik legígéretesebb irány a gáz felhasználásában. Itt azonban nemcsak a szabályozás jelent korlátot, hanem nagyfokú technológiai innovációra is szükség van.

Meg kell említenünk a szintetikus üzemanyagokat is, ahol szintén felhasználható lenne a szén-dioxid. Ennek a piacnak a komolyabb felívelése még előttünk áll, de a Porsche például nemrég jelentette be, hogy 24 millió dollárt fektet be az úgynevezett e-üzemanyagokba – vagyis a belsőégésű motorokban általában használt szénhidrogének lecserélésébe. A szintetikus üzemanyagok kombinálják a hidrogént a szén-dioxiddal, de mivel a hidrogén legkevésbé káros előállítása elképesztően drága, ezért a szintetikus üzemanyagok piaca szintén komoly innovációra szorul a költségcsökkentések érdekében.

Megoldandó probléma

Az látszik a fenti példákból, hogy komoly technológiai innovációra van még szükség ahhoz, hogy a szén-dioxidot valóban a javunkra fordíthassuk. Ehhez pedig, bármelyik felhasználási területen is akarjuk hasznosítani a gázt, valahogyan be is kell fognunk azt. Erre három lehetőség van: égetés előtt, égetés után vagy közvetlenül a légkörből. Ez utóbbi lenne a legnagyszerűbb, hiszen így az éghajlati gondokra is megoldást találnánk egy csapásra. Két probléma van „csak” vele: a jelenlegi technológiák mellett elképesztően drága, és meg kell oldani a tárolását is. Ráadásul mindezt jó lenne fenntartható módon megvalósítani, ha a környezetkárosítást szeretnénk enyhíteni – azaz hasonló problémákat vet fel, mint amivel a megújuló energiáknál találkozunk.

Bár egyelőre rengeteg még a kihívás és a kérdőjel, az viszont már most egyértelmű, hogy a globális szén-dioxid-kereslet hatalmas, és várhatóan csak még tovább fog nőni, ráadásul érdemes számolni vele egy alacsony károsanyag kibocsátású gazdasági modellben is. Idővel a jelenleg még fennálló technológiai problémákat is megoldják a kutatók, ezzel pedig eljön a költséghatékonyság is a most még sok problémát okozó anyag hasznosításában.

A jó idő közeledtével egyre többen kirajzanak a természetbe, és a hosszú bezártság után felfedezik a lakóhelyükhöz közeli túraútvonalakat vagy parkokat. A városból menekülve sokan a szabadban lélegeznek fel, de ezzel együtt sajnos megnőtt a természetben szétdobált hulladékok mennyisége is. A köztéri szemetesládák roskadoznak az elviteles éttermek csomagolóanyagaitól, vagy ami még rosszabb, a hulladékot egyenesen a természetben szórják szét a gondatlan túrázók. Ezért az Aktív Magyarország tavaszi nagytakarítást hirdetett, amihez csatlakozva mi is megmutathatjuk ismerőseinknek: szemetet szedni igenis menő!

Nemrég olvashattunk róla a hírekben, hogy többszáz köbméter kommunális hulladékot kellett eltávolítani a Felső-Tiszából. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint az ukrajnai határszakaszban percenként 30-40 darab műanyagpalack, flakon és doboz érkezett a folyón. A vízügy ezért harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el, és azonnal megkezdték a szemét kiszűrését. Nem ez az első eset, hogy áradáskor több száz tonnányi hulladék ömlik be a folyókon az országba: a vízügy már korábban is találkozott a problémával, ezért másfél éve egy kamerarendszert építettek ki, amivel napi 24 órában figyelik a kritikus szakaszokat. Így, mire a hordalék a Felső-Tiszára ér, már oda tudják vezényelni a munkagépeket. De nemcsak a hivatalos szervezetek küzdenek a környezetszennyezés ellen: a helyiek évről évre gyűjtést szerveznek egy verseny keretében, és a hulladékok jelentős részét újrahasznosítják.

Nagyon fontosnak és példamutatónak tartom a hasonló kezdeményezéseket, hiszen a műanyaghulladék felfoghatatlan károkat okoz az élővilágban, amellett, hogy elcsúfítja a környezetet. Az állatok belegabalyodhatnak, beszorulhatnak a műanyagba, vagy összekeverik a hulladékot a rendes táplálékkal, ami a gyomrukban felhalmozódva korán elpusztítja őket. Másrészt biokémiai károkat okoznak, mert a bomlás során mikroműanyagok kerülnek a természetbe, onnan pedig egyenesen az emberi szervezetbe. Azt egyelőre még nem tudni, hogy ennek hosszú távon milyen hatása van az egészségünkre. Az viszont biztos, hogy a műanyagszemcséket szinte lehetetlen eltávolítani a folyóvizeinkből. Az egyedüli megoldást az jelentené, ha visszafognánk a műanyagtermelést, amiből most világszerte körülbelül 330 millió tonnát állít elő az emberiség.

De nem csak a vizeket fenyegeti a szennyezés, hanem az erdőket-mezőket is. A pandémia miatt jelentősen megnőtt a hulladék mennyisége a népszerű kirándulóhelyeken, ami a figyelmetlen túrázóknak vagy a szélnek „köszönhető.” Erre hívja fel a figyelmet az Aktív Magyarország kampánya, ami minden természetszeretőt cselekvésre buzdít. Az általuk meghirdetett tavaszi nagytakarítás lényege, hogy a túrázók annyi szemetet gyűjtsenek össze, amennyit csak tudnak, majd osszák meg az eredményt Instagramon vagy Facebookon a #tavaszinagytakarítás hashtaggel. Így a barátainknak is megmutathatjuk, hogy tisztább lett általunk az erdő, és őket is hasonló cselekedetre bíztathatjuk. Szóval élvezzük a napsütést, a tavaszi természetet, természetesen a pandémiás korlátozó előírások betartása mellett és közben ne menjünk el szótlanul az elhagyott hulladékok mellett!

Dél-Korea 2030-ra építi meg szélerőmű parkját

A dél-koreai kormány összesen 43,2 milliárd amerikai dollárt tett félre annak a szélerőmű-parknak a létrehozására, amely 2030-ra készülhet el, a maga nemében a legnagyobb lesz a világon, és amellyel zöldebbé tehetik az ország villamos energia termelését. A projekt része az ország azon vállalásának, hogy 2050-re karbonsemlegessé váljon.

Az alapkőletétel a délnyugati Szinan városában történt, melynek partvidékére telepíthetik a 8,2 gigawatt kapacitású erőműveket. A projektben résztvevő cégek közel 47,6 billió dél-koreai vonnal (36 milliárd EUR) támogatják majd a szélerőművet, míg a kormány 0,9 billió vonnal járul majd hozzá a fejlesztésekhez és az építési munkálatok lebonyolításához. A projekt segítségével több mint 5 600 új munkahelyet is teremtenek.

És hogyan tudnánk elképzelni, mit is jelent ez a 8,2 gigawattnyi szélenergia? Nos, ez nagyjából hat atomerőmű kapacitásával ér fel.

Az Amazon Hollandia partjainál építkezik

Az Amazon a cég eddigi legnagyobb megújulóenergia projektjén dolgozik: Hollandia partjaitól húsz kilométerre akar létrehozni egy gigantikus, tengeri szélerőmű-rendszert. Az online vállalkozás ebben a projektben olyan energiaipari óriásokkal társul, mint a Shell és az Eneco. Az Amazon a tervek szerint a rendszer teljes temelésének mintegy felét fogja megvásárolni. A 2023-ra megvalósuló beruházástól 3,3 terawattóra energiát várnak évente: ez elegendő ahhoz, hogy egymillió holland háztartást ellásson zöld energiával.

Az Amazon a tengeri szélerőmű rendszert újfajta, innovatív megoldásokkal egészíti ki, így például a megtermelt energia egy részével "zöld" hidrogént fognak előállítani tárolási célból, illetve telepítenek „lebegő” naperőművet is.

A britek egyelőre leálltak

Anglia keleti partjainál épült volna a világ egyik legnagyobb tengeri szélerőműparkja, azonban a brit Legfelsőbb Bíróság elutasította a tervet.  A fejlesztés 90-180 szélturbina telepítést tette volna lehetővé, 1,95 millió otthont látott volna el árammal és 400 munkahelyet teremtett volna.

Bár a Norfolk Vanguard szélerőmű-park még júniusban megkapta a szükséges engedélyeket, a kormány hatástanulmánya már akkor is komolyabb aggodalmakat fejezett ki a föld alatti infrastruktúra építésével, és a környék forgalmára gyakorolt hatásával kapcsolatban. A fejlesztés szorosan kapcsolódik a Norfolk Boreas nevű másik tengeri szélerőmű projekthez. A tervek szerint mindkét erőmű központja a parttól mintegy 65 kilométerre fekvő Necton lett volna. Az itt végbemenő kedvezőtlen változások azonban a jelek szerint nincsenek összhangban a projekt pozitív hatásaival.

A bírósági döntés ugyanakkor nem azt jelenti, hogy véglegesen búcsút kell inteni a projektnek. A vállalat egyik vezető képviselője szerint, a cég teljesítette valamennyi követelményt, amelyeket a fejlesztőkkel szemben támasztanak. Szerintük most a kormányzatnak kell lépnie, hogy a jóváhagyás és a bírósági döntés összhangba kerüljön.

A műanyagevő baktérium az emberiség nagy álma, ami képes lenne megszabadítani minket a Földet szennyező műanyagoktól. Nos, úgy tűnik két fiatal magyar kutatónak, Madaras Liznek és Lévay Krisztinának sikerült megalkotnia egy olyan baktériumkoktélt, ami az egyszerhasználatos műanyagokat, mint a PET-palack és az élelmiszercsomagolók, 6-8 hét alatt szerves iszappá, komposzttá bontja le.

Bár hihetetlennek tűnhet, de tényleg nincs még egy olyan cég a világon, mint a magyar kutatók által alapított Poliloop. A cég az egyszerhasználatos műanyagok lebontására fejlesztett ki egy technológiát, egy olyan biotechnológiai eljárást, ami a könnyű szerkezetű műanyagokat, mint a PET-palack és az élelmiszercsomagolók, 6-8 hét alatt szerves iszappá, komposzttá bontja le, ráadásul eközben nem szabadul fel semmilyen káros anyag, például metán.

A lebontás önmagában is nagy eredmény, hiszen az egyszerhasználatos műanyag a legnagyobb szennyezők közé tartozik, ez köt ki az óceánokban és ezeknek a legkisebb az újrahasznosíthatóságuk. Jelenleg a Földön évente keletkező, 300 millió tonnát meghaladó műanyagszemét alig 2 százalékát hasznosítják újra világszerte.

A technológia igazi különlegessége viszont az, hogy a lebomláskor létrejövő anyagot újra fel lehet használni például bio-műanyag készítésére, becsatlakozva ezzel egyfajta körforgásos gazdaságba, a műszaki szférából vissza az ökoszisztémába. A folyamatot bio-újrahasznosításnak nevezték el, hiszen ahogy a bio-műanyagokat komposztálják, úgy a Poliloop ezt a folyamatot az egyszerű, sárga fedelű kukába kidobott műanyagokkal is képes végrehajtani.  A folyamat is hasonló, mint ami egy komposztáló ládában zajlik, csak itt a nyersanyag fosszilis eredetű, ami a folyamat végén újból a földi ökoszisztéma része lesz.

Jelen állás szerint a technológia univerzálisan használható, előkezelés és válogatás nélkül minden műanyaggyűjtő szelektív kukába dobott szeméttel. A baktériumkoktél határa egyelőre a keményebb műanyagok lebontásánál van, mint például egy számítógép egere, de a mesterkultúrájukban nagy a potenciál más anyagok lebontására is.

Az eljárás szabadalmaztatása folyamatban van, amelyen egy amerikai jogi irodával dolgoznak együtt.

Ambiciózus vállalásokkal, nagy fogadkozásokkal és – legalábbis egyelőre – kevésbé lelkesítő eredményekkel tarkított számháborúnak lehetünk szemtanúi és részesei az összeurópai klímasemlegesség felé vezető rögös úton.

A tervek szerint huszonkilenc év múlva az unió tagállamai csak annyi szén-dioxidot bocsáthatnak ki, amennyit ki is tudnak vonni a rendszerből, például erdők telepítésével.

Sokan vitatják, mennyire reális ez a célkitűzés, és sokan tartják megvalósíthatónak. Ami biztos: amíg a vita zajlik, a megújuló energia részarányának növekedése a szemünk előtt írja át az energetikára eddig érvényes játékszabályokat.

Vegyük példának a villamos energiát: a korábban egyértelműen és stratégiai megfontolásokból centralizált, óriási erőművekre alapozott termelési modellt fokozatosan szorítják a háttérbe a megújulókra építő innovatív technológiák, és az utóbbiak előretörése alapjaiban forgatja fel az energiapiacot. Azzal, hogy maguk is elő tudnak állítani energiát az egyre költséghatékonyabb új technológiák alkalmazásával, az energiafogyasztók növekvő részét adó prosumerek a gyors és erőteljes decentralizáció felé tolják az egész piacot. Ez pedig teljesen megváltoztatja az energia továbbításához, elosztásához, a teljes ellátási lánchoz tartozó tevékenységeket. Le kell cserélni az eddig gyakorlatilag kizárólagosnak tekintett nagyerőműves gondolkodást, új megközelítésekre, megoldásokra, szolgáltatásokra van szükség. És mivel a változások rendkívül gyorsak és átfogók, mindezt úgy, hogy alig jut idő a tesztüzemre.

Ez nagy feladatot ró az energiapolitikára, hiszen országos, a régióba és az összeurópai rendszerbe illeszkedve kell megtervezni az ország villamosenergia-ellátását. Már nem elég szimplán összehangolni a keresletet a kínálattal: intelligens, prediktív és rugalmas rendszertervezésre és -fejlesztésre van szükség – egyáltalán nem csupán azért, mert az Európai Unió célkitűzéseivel összhangban Magyarország is vállalta, hogy 2050-re klímasemleges lesz.

Ennek az átfogó munkának az operatív részét egyértelműen a szolgáltatóknak kell magukra vállalniuk, miközben már az is sok fejfájást okozhat, hogy a kiserőművek várható elterjedését a rendszereikbe iktassák.

Adaptív módon kell hálózatot fejleszteniük, működő és költséghatékony megoldásokra van szükség az energiatárolásban, ráadásul jelzőlámpaszerepet kell vállalniuk a „forgalomirányításban”.

Az úgynevezett menetrendezés, amely leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az energiatermelőnek előre kell jeleznie, mennyi energiát fog előállítani és beletolni a nagy rendszerbe, még a kisebb méretű erőművek tulajdonosainak, beruházóinak és üzemeltetőinek is fejfájást okoz. Hiszen ha a becslés nem stimmel, a tévedés miatt létrejövő eltérést ki kell egyenlíteni, a cechet pedig nekik kell állniuk.

Képzeljük el ugyanezt akkor, ha néhány városnyi kistermelő is bekapcsolódik az áram előállításába: nekik pláne érdemes a menetrendezést külső szakértőre bízniuk, a méretgazdaságossági okokon túl a szakértelem hiánya miatt is. A menetrendezést kész szolgáltatásként kell kapniuk, ráadásul olyan precíz minőségben, hogy minimális kiegyenlítő energiára legyen szükség. Ha így lesz, akkor a kis magyar prosumertársadalomnak legfeljebb annyi teendője lesz a hónap végén, hogy az értelemszerűen digitális csatornán érkező kimutatásból kisilabizálja, az adott elszámolási időszakban a termelésben vagy a fogyasztásban jeleskedett-e inkább.

Az energiapiac decentralizációját és átalakulását táplálja az is, hogy Brüsszel kész mindent megtenni a sokak szerint túlzottan ambiciózus 2050-es klímacélok eléréséért. Bár pozitív irányú elmozdulás történt a dekarbonizációban (a megelőző évhez viszonyított szénintenzitás 2019-ben 2,4 százalékkal mérséklődött, szemben az azt megelőző két évtizedre jellemző, évi átlagos 1,5 százalékkal), ahhoz, hogy a párizsi megállapodásban rögzített 1,5 Celsius-fok alatt tarthassuk a globális felmelegedést, ennél lényegesen többre van szükség, elsődlegesen a cselekvések szintjén.

Akárhogy megy is végbe a kontinens kizöldítése, az energiapiac metamorfózisa már nem visszafordítható. Pár év, és a boomer áramtermelő technológiákat végképp lenyomják a Z generációsok. Hamarosan már csak ipari műemlékek fognak minket a régi időkre emlékeztetni.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a www.vg.hu VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2021.03.10-én.

Az, hogy a napenergia problémáját az űrben próbálja megoldani az emberiség, egyáltalán nem meglepő. Most azonban úgy tűnik, a klímaváltozás és a túlnépesedés nyomán egyre fenyegetőbbé váló élelmiszerválságra is a Földön kívülről várhatunk megoldást - bár nem a nálunk fejlettebb technikával rendelkező űrlények ajándékaként...

Arról van ugyanis szó, hogy a Nanoracks magáncég szerződést kötött az Egyesült Arab Emírségek befektetőivel a Föld körül keringő üvegházak építésére és az űrben nevelhető, rendkívül ellenálló növények termesztésére.

A feladat tehát nem az, hogy a földi mezőgazdaságot felköltöztetik a világűrbe, és az ott termelt növényekkel látnak majd el bennünket, hanem az, hogy olyan új növényeket nemesítsenek, olyan fajta-variációkat hozzanak létre, melyek képes lesznek a Földön található legzordabb körülményeknek is ellenállni.

A DNS-mutációk, a későbbi szelekció és szaporítás révén olyan fajtákat hozhatunk létre, amelyek nagyobb hozammal, jobb tápanyag ellátottsággal és a betegségekkel szembeni nagyobb ellenálló képességgel rendelkeznek. Fontos szempont az is, hogy kevesebb vizet igényelnek és magasabb hőmérsékletnek is ellenállnak – erről beszélt Liu Luxiang, a Kínai Agrártudományi Akadémia Növénytudományi Intézetének kutatója, aki az űrben nemesített mutáns növények létrehozásán dolgozik, köztük zöldségfélékkel, búzával, kukoricával és a szójával kísérletezik.

A Nanoracks tervei szerint szeretnének még ebben az évben egy StarLab Űrfarm Központ nevű űrállomást Föld körüli pályára állítani, ami üvegházként és kutatóközpontként is szolgálhat majd. Itt szaporíthatnák a mutációkon átesett növényeket.

Az persze kérdés, hogy egy Föld körül keringő üvegházban ellenállóbb tápláléknövényeket tudnak-e termeszteni, mint itt a Földön. A Nanoracks mindenesetre meg fogja próbálni.

Az Európai Unió céljával összhangban Magyarország is vállalta, hogy 2050-re teljesen karbonsemleges lesz. Ennek feletétele, hogy a megújuló energia minél nagyobb teret nyerjen. Az elmúlt egy évben rohamosan nőtt a naperőművek által előállított áram mennyisége hazánkban is, de vajon ez mire elég? Hol tartunk most, melyek azok az eredmények, amelyekre büszkék lehetünk, és milyen kihívásokkal nézünk szembe mi, a piacon meghatározó nagyvállalatok? És a fogyasztók milyen előnyeit élvezhetik mindennek? Nemrég ezeket a kérdéseket vitattuk meg szakértőtársaimmal a Menedzserek a Társadalomért konferencián, amelynek tanulságait most veletek is szeretném megosztani.  

Tavaly már a Paksi Atomerőművel vetekedett a hazai napenergia-kapacitás, ami a MAVIR legfrissebb adatai szerint 2020-ban elérte a 2000 megawattot. 2017-ben a magyarországi erőműpark összes beépített kapacitásának még mindössze 1,2 százalékát tették ki a naperőművek. Ezzel szemben tavaly december elején már 13,8 százalékos részesedésnél tartunk. A többi iparági szereplővel együtt arra törekszünk, hogy minél több termelő tudjon bekapcsolódni a hálózatba, és minél inkább decentralizált legyen az energiatermelés. Célunk a megújuló energia megsokszorozása, hiszen a karbonsemlegesség és a fenntarthatóság irányába kell elmozdulnunk. Ebből a szempontból nagyon fontos eszköz a hazánkban is bevezetett Megújuló Energia Támogatási Rendszer, a METÁR, amelynek forrásai költséghatékonyan ösztönzik a környezetbarát, megújuló alapú villamosenergia-termelést.

A napenergia-termelés elég speciális terület, hiszen nagyrészt az időjárástól függ. Ez feladatot ad a kereskedőknek, elosztóknak, átviteli hálózatoknak és energiatermelőknek is. Emellett az elvek is változnak, hiszen előbb-utóbb el kell jutnunk odáig, hogy a termelők fizessék meg az általuk okozott költségeket. Mi az ALTEO-nál lépést tartunk a fejlődéssel, hiszen az elmúlt években átadott naperőmű-beruházások mellett létrehoztuk menetrendezési szolgáltatásunkat is, a naperőmű tulajdonosok részére. Ugyanakkor nem szabad, hogy ez a fejlődés megtorpanjon, és még mindig vannak előttünk kihívások. Nagyon jó látni, hogy ilyen lendületesen fejlődnek a napenergia-programok, ugyanakkor a lelkesedés mellett az is fontos, hogy ezeket a terveket valóban végre is hajtsuk.

A naperőművek legnagyobb kihívása az energiatárolás, szabályozás. Kezdjük azzal, hogy az év  óráinak felében sötét van, és ilyenkor a naperőművek nem tudnak villamosenergiát termelni. Az is igaz, hogy bár a fent említett 2000 megawatt valóban Paks kapacitásával vetekszik, nem szabad elfelejteni, hogy egy atomerőmű jóval nagyobb hatásfokkal működik. Az is a feladatunk, hogy a naperőművek által megtermelt energiát összeegyeztessük a kereslettel, ami nem minden esetben könnyű. Hiszen a fogyasztóknak nem mondhatjuk azt, hogy a napsütéstől függ, hogy meg tudják-e nézni a Bajnokok Ligája döntőjét – hiszen az általában este, a sötétben zajlik. Az időjárásfüggő, decentralizált energiatermelés nagyon más felfogást, és más hálózatot igényel, hiszen korábban lineáris úton termeltük és adtuk el az energiát. Most viszont már nem pusztán fogyasztók vannak, hanem fogyasztó és egyben termelő ügyfelek, úgynevezett prosumer-ek is.  

Mi ezekre a megoldás? Először is pontos és részletes előrejelzést kell készítenünk arra vonatkozóan, hogy ezek az erőművek mikor és mennyi villamosenergiát fognak termelni. Ebben segíthet a meteorológiai szolgálat fejlesztése, illetve az integrátori szerepek létrehozása, amellyel hatékonyan kezelhetünk egyszerre akár több erőművet is. Emellett sok ponton a fogyasztókat is bevonhatjuk, akár lakossági, akár ipari szinten is. Bővíteni kell a tárolókat, melyeknek legalább olyan gyorsan fejlődik a technológiája, mint a naperőműveké. Úgy gondolom, hogy az innovációs potenciál katalizálhatja az iparág fejlődését, egyben új szerepeket és funkciókat nyithat meg. Olyan rugalmas, intelligens hálózatot kell létrehoznunk, amelynek a tárolás és a szabályozhatóság is a része. Ez közös iparági és nemzeti érdekünk, amely csak a piaci szereplők összefogásával valósulhat meg.

Arról már korábban írtam a blogon, hogy a madarakra milyen veszélyt jelentenek a szélturbinák, és hogy ezt hogyan lehet elhárítani. Most arról jött hír, hogy a napelemeknél is hasonló problémák merülnek fel, melynek megoldására a mesterséges intelligenciát veti be az emberiség.

Az, hogy pontosan mennyi madár pusztulásában felelős a napelem, csak megbecsülni tudjuk, de ez alapján csak az Egyesült Államok területén évente 138 ezer madár pusztul el.

Azt azonban pontosan még senki nem érti, mi is az összefüggés a napelempark és a madarak elhullása között, ezért az Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma 1,3 millió dollárt adott az Argonne Nemzeti Laboratóriumnak, hogy kiépítsen egy madárfigyelő rendszert. A tervek szerint a rendszer a mesterséges intelligenciát hívja majd segítségül, hogy megfigyelje és kielemezze a madarak viselkedését.

Az MI bevetésére azért van szükség, mert ma az egyetlen módszer, ami alapján megállapítják, mennyi madár pusztul el, az az, ha odamennek az emberek és megszámolják a tetemeket. A XXI. században azért ez a módszer elég időigényes technikának számít, így azokban az államokban, ahol jogszabály nem írja elő kötelezően, nem is folytatják. Így pedig a tudósoknak nincs lehetősége megérteni és megoldani a különös problémát. A madarak viselkedésének elemzéséhez ugyanis valós idejű adatokra van szükség.

Az viszont a napelemparkok üzemeltetőinek is fontos, hogy választ kapjanak a kérdésre, hiszen a naperőmű fő vonzereje, hogy környezetbarát energiaforrás, így viszont aggasztó, hogy mégis ilyen környezeti terheléssel jár. Szeretnék minimalizálni ezeket a hatásokat, és a napelemekben keletkező kisebb-nagyobb károkat is el tudnák kerülni.

A mesterséges intelligencia bevetése azért kihívásokat is rejt magában, szoftver és hardver oldalon is. Lássuk be, nem könnyű megtanítani egy algoritmusnak, mi is az a madár, hiszen ezek az állatok rengeteg színben, méretben és formában léteznek, és bukkanhatnak fel egy igencsak komplex környezetben.  

A szoftver fejlesztője szerint programja a drónokat már automatikusan érzékelte volna, de ezek azért könnyebben felismerhetők, mint a madarak. A rendszernek ráadásul nem egy képen kell egy objektumot felismernie, hanem kicsi, gyorsan mozgó állatot kell folyamatosan beazonosítania. Például a repülő madár lehet, hogy csak egy pötty lesz az égen, de ha kitárja a szárnyát, máris máshogy fog festeni. Azonban a szoftvernek végig követnie kell, ahogy az állat a kamera előtt mozog.

És emellett a hardveres oldal sem marad kihívások nélkül. A naperőművek ugyanis általában a pusztaság közepén szoktak elhelyezkedni, a közelben nincsenek adatközpontok, szűk a sávszélesség, ráadásul elektromossághoz sem könnyű jutni. Ez nem olyan meglepő, mint első hallásra tűnik, hiszen bár a napelemek elektromos energiát termelnek, de az nem nyerhető közvetlenül ki belőle a helyszínen. Ezért a hardvernek rendkívül energiahatékonynak kell lennie, hiszen vagy akkumulátor, vagy a saját napeleme fogja működtetni. Eközben pedig elég erősnek is kell lennie ahhoz, hogy elképesztő mennyiségű adatot dolgozzon fel. A cél érdekében az Argonne egy kereskedelmi forgalomban kapható hardvert fog használni, amit a Boulder AI fejlesztett a járműves és gyalogos közlekedés megfigyelésére. Ez az eszköz ugyanis tud mindent, amire a fent leírt okok miatt szükség lehet.

A projekt egyelőre még a szoftver betanításánál tart. Ezt több ezer kép segítségével folytatják, amelyek különböző naperőművek területeiről származnak. Első lépésként az MI fel fogja ismerni az állatokat, azután pedig ennél finomabb megfigyelésre is képes lesz, el fogja tudni különíteni az állatok viselkedési formáit is: például hogy egy madár csak csipeget vagy nekiütközik egy panelnak. Mindez pedig segíteni fog a tudósoknak, hogy megfejtsék a madarak pusztulásának a pontos okait, és így meg is előzhessék azt.

A progresszív, fenntartható szemléletű vállalatok már nemcsak a karbonlábnyomuk csökkentésén dolgoznak, hanem olyan módszereket alkalmaznak, melyekkel teljes mértékben kiiktathatják a tevékenységük során keletkező szén-dioxidot. Sőt, egyesek még befektetésekkel is támogatják a klímavédelmi kutatásokat. Nemrég röppent fel a hír az elmúlt évek egyik legígéretesebbnek tetsző fejlesztéséről, ami a természetes fákhoz képest akár ezerszer hatékonyabban tudná megkötni az üvegházhatású gázokat. Ez pedig nem más, mint a Silicon Kingdom Holdings első „mesterséges fája.”

Nagyon fontosnak és példamutatónak tartom az erdőtelepítő programokat, hiszen a faültetés nemcsak a Föld tüdőkapacitásának növeléséhez járul hozzá, hanem a biodiverzitás fenntartásához is. A természetes élőhelyek megőrzése életbevágóan fontos feladat az emberiség számára, amelynek jelentősége pénzben nem is mérhető. Ugyanakkor jó, ha vannak alternatívák az ipari tevékenységből származó szén-dioxid megkötésére.

A világon eddig három vállalat foglalkozott olyan gépek fejlesztésével, amelyek képesek erre. Csakhogy az általuk előállított technológiák telepítéséhez jóval több erőforrásra van szükség – akár pénzügyi, akár energetikai szempontból –, mint a fák telepítéséhez. Ezért viszonylag kevés vállalat foglalkozik az üvegházhatású gázok közvetlen semlegesítésével és kivonásával, legalábbis mindeddig így volt.

A Silicon Kingdom Holdings azonban forradalmi újítással állt elő: az alapító Klaus Lackner először 1999-ben hívta fel a világ figyelmét a szén-dioxid passzív megkötésének lehetőségére, amely hasonlóan, ámde jóval hatékonyabban működik, mint a természetes fotoszintézis. Az általa tervezett mesterséges fák egyszerre sokkal több gázt képesek megkötni: becslések szerint egyetlen műfa évente 90 ezer tonna szén-dioxidtól tudná megtisztítani a levegőt. A tíz méter magas csőszerű építményeknek nincs lombkoronája, belsejében pedig egy műanyagból készült abszorpciós anyag található, amely a nedvesség szabályozásával nyeli el vagy engedi ki magából a gázt. Ez a megoldás a valódi fákkal ellentétben nem termel oxigént, és közel sem olyan hatékony, mint a levegőt beszívó ventilátoros eszközök. Ugyanakkor nagy előnye, hogy költséghatékonyabb, mint az eddigi technológiák, hiszen az üzemeltetése nem jár nagy energiaráfordítással.

Egyelőre azonban ne számítsunk rá, hogy egyhamar hatalmas műerdőkbe fogunk botlani: a Silicon Kingdom Holdings idén fogja felépíteni első mechanikus fatelepét az Arizona Állami Egyetemen, ahol jelenleg még a technológia továbbfejlesztésén dolgoznak. A kutatók célja, hogy még nagyobb létesítményeket telepítsenek, amelyek évente akár 3,8 millió tonna CO² megkötésére is képesek. Ha azonban bejönne Lackner számítása, akkor összesen 250 ezer műfát telepíthetnének világszerte – ennyire lenne szükség ugyanis az évente termelődő szén-dioxid semlegesítésére.

Kép forrása: Silicon Kingdom Holdings  https://mechanicaltrees.com/media/

Vállalati fenntarthatóság – sokszor lerágott csont ez a kifejezés, egy vállalatvezető számára azonban komoly tartalommal rendelkezik, különösen, ha az illető az energiaszektorban tevékenykedik. Számomra a fenntarthatóság annak a paradigmája, hogy úgy és csak annyit fogyasztunk és termelünk, amennyit nagyobb gazdasági-társadalmi feszültségeket elkerülve lehetséges. Ha a mindennapi életünkben elkezdünk okos döntéseket hozni, az hatással lesz a munkahelyi dönté­seinkre is. És ha a választásainkat – és a felmerülő alternatívákat – megvitatjuk egymással, bevisszük a közbeszédbe, akkor az igazán fontos döntések meghozói sem tudnak elhajolni a fenntarthatóság gondolata elől.

A fenntarthatóság egyik fontos mérföldköve a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, amely az egyén, a vállalatok, de a döntéshozók, kormányok felelőssége is. A párizsi megállapodás rögzítette azokat a klímacélokat, amelyeket az egyes államok magukra nézve vállalhatónak tartanak.

A pillanatnyi helyzet azonban nem túl rózsás, a globális nettó nulla szén-dioxid-kibocsátás megvalósítása és a párizsi megállapodás 1,5 Celsius-fokos klímacéljának elérése érdekében évi 11,7 százalékos dekarbonizációra van szükség, ez közel ötszöröse a 2020-ra elért értéknek.

A PwC a közelmúltban publikálta Net Zero Economy indexét, amely szerint az energiafelhasználás és a szén-dio­xid-kibocsátás jelenlegi üteme mellett már ennek az évtizednek a végére kimerül az egész évszázadra számított globális karbonköltségvetés. Az index az elmúlt tíz évben a gazdasági növekedést és az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátási adatokat modellezte a párizsi megállapodás célkitűzéseinek eléréséhez szükséges mutatók tükrében. A mutató azt követi nyomon, hogy a gazdaságok mennyire képesek elválasztani a gazdasági növekedést az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátás növekedésétől.

Az látszik az adatokból, hogy 2020-ig továbbra is a fosszilis energiahordozók túlsúlya érvényesült világszerte, az energiafelhasználás növekedésének 57 százalékát a földgáz és a kőolaj fedezte.

Az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátás 0,5 százalékkal emelkedett a globális energiafelhasználás 1,3 százalékos növekedése mellett. 2019-ben ugyanakkor 2016 óta először csökkent a szénfelhasználás (0,6 százalékkal). A kőolaj és a földgáz felhasználása azonban egyenletesen (0,8, illetve 2,0 százalékkal) bővült. A megújuló energiaforrások közül rekordmértékben nőtt a szél- és a napenergia felhasználása (12,1, illetve 23,8 százalékkal), összességében azonban ezek a megújuló energiaforrások a globális energiafelhasználás mindössze 11 százalékát tették ki.

A rendelkezésre álló legfrissebb, 2019-re vonatkozó éves energiatermelési és gazdasági adatok szerint javult az előrehaladás a gazdasági növekedés és az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátás növekedésének szétválasztása terén.

A gazdaság 2019-es 2,9 százalékos bővülése mellett világszerte 0,5 százalékkal nőtt az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátás, ami az előző évhez viszonyított szénintenzitás 2,4 százalékos csökkenését jelentette.

Ez meghaladja az elmúlt két évtized dekarbonizációs szintjét (átlagosan évi 1,5 százalék), azonban továbbra is jelentősen elmarad a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fok alatt tartásához szükséges értéktől.

A kitűzött klímacélok elérése ugyan nem lehetetlen, de az előttünk álló évtizedben hatalmas fejlődésre lesz hozzá szükség a technológiai fejlesztések, beruházások terén, és persze elengedhetetlen hozzá a fogyasztói magatartás változása is. A változásoknak érinteniük kell a gazdaságot éppúgy, mint a kormányzati és a társadalmi szektort. Ennek a szempontnak pedig meg kell jelennie a járvány utáni gazdasági helyreállítási programokban is. A „zöldcélokat” már a tervezésnél figyelembe kell vennünk annak érdekében, hogy a válság után se térjünk vissza azokhoz a korábbi folyamatokhoz, amelyek hátráltatják a fenntarthatósági célok elérését.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a www.vg.hu VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2021.02.03-án.

A 3D nyomtatás az évszázad egyik legizgalmasabb találmánya. Szinte sci-fibe illő az elképzelés, hogy látszólag egyetlen gombnyomással a semmiből tárgyakat tudunk teremteni. Persze a valóságban ennél jóval összetettebb technológiáról van szó, de az ipar 4.0 egyik főszereplője lassan már a háztartásokban is elérhetővé válik, miközben új távlatokat nyit a nehéziparban, a gyógyászatban és az oktatásban is.

Akármilyen hihetetlennek is tűnik, a 3D nyomtatás nem posztmodern találmány: a technológiának már a 19. században is voltak előzményei. Francois Willéme, a fotószobrászat feltalálója először 1860-ban alkotott olyan modelleket, amelyeket 24 szögből fotózott körbe, majd a képek segítségével megformázta a személyek és tárgyak háromdimenziós mását. A ma ismert 3D nyomtatásra azonban még bő száz évet kellett várnunk. A nyomtatók alapjául szolgáló sztereolitográfia feltalálása Charles Hull nevéhez fűződik, aki 1983-ban jegyeztette be szabadalmát, majd létrehozta a 3D Systems nevű vállalatot, ami ma is piacvezetőnek számít ebben az iparágban. Az otthoni nyomtatást pedig Scott Crump találmánya tette lehetővé, ami nem más, mint az úgynevezett szálolvasztásos eljárás: ez lett az alapja kilencvenes években induló házi fejlesztéseknek.

De hogyan is működik egy 3D nyomtató? A kilencvenes évek óta sokféle szabadalmat jegyeztek be, de kissé leegyszerűsítve mindegyiknek ugyanaz az alapja: egy digitális tervből a gép úgynevezett additív eljárással háromdimenziós tárgyakat hoz létre. Ez azt jelenti, hogy az alapanyagból nagyon vékony és kisméretű rétegeket helyez egymásra, és így építi fel a “kinyomtatott” eszközt vagy tárgyat. A 3D nyomtatók többféle anyagból dolgozhatnak: a modell készülhet akár fémlemezekből vagy folyadékból is, de a legelterjedtebbek a fonálkötegek formájában kapható műanyagok. Mivel az ipar 4.0 hatására a gyártási folyamatok egyre digitalizáltabbá válnak, és a 3D eszközök egyre elérhetőbb áron mozognak, így nem meglepő, hogy sok iparág és tudományág látta meg benne a fantáziát.

A jövő kikerülhetetlen technológiája

Nemrég arról olvashattunk, hogy a 3D nyomtatás megmentheti az olaj- és gázipart, ugyanis házon belül lehetővé tenné bizonyos eszközök legyártását. Tavaly éppen a koronavírus-járvány mutatott rá, hogy milyen sebezhetők a vállalatok ellátási láncai, és mennyire nincsenek felkészülve rá egyes cégek, hogy készlethiány lép fel az alapvető eszközeikből. A 3D nyomtatás ezt a problémát oldaná meg azzal, hogy a vállalatok rendelkeznének egy digitális készletállománnyal, amit 3D nyomtatók segítségével maguktól is elő tudnak állítani.

Jelenleg a technológia legnagyobb felhasználója az autó- és a repülőgépipar: a járműgyártók már jó ideje alkalmazzák különböző alkatrészek, szerelvények készítéséhez. De építőipari termékek előállítására is alkalmas, például betonszerkezetek, alapzatok vagy falelemek esetében. A 3D nyomtatás arra is jó, hogy kisebb sorozatú, vagy kísérleti fázisban lévő termékeket költséghatékonyabban gyártsanak le, hiszen ez a fajta nyomtatás a legalkalmasabb arra, hogy megtekinthessék az éppen fejlesztés alatt álló eszközök prototípusát.

Az elmúlt években az orvostudományban is forradalmi változásokat hozott a 3D nyomtatás, első sorban a protézisgyártás és bionyomtatás területén, de a technológiában rejlő lehetőségeket ma is intenzíven kutatják. A protézisgyártásban különösen nagy előrelépést jelenthet a használata, hiszen a drasztikusan olcsóbb előállítási költségeknek köszönhetően a fejlődő országokban is elérhetővé tenné a ma még szinte elérhetetlen egészségügyi szolgáltatást. A bionyomtatás tudománya azt kutatja, hogy miként lehetne különböző sejteket és szöveteket 3D technológiával előállítani. Ez a terület még gyerekcipőben jár, jelentősége azonban korántsem elhanyagolható. Ugyanis azt ígéri, hogy egy nap képesek leszünk csontokat és szerveket nyomtatni a betegeknek, akiknek ezáltal nem kell szervdonorokra várniuk.

Azt mindannyian tudjuk, hogy édesvízkészletünk véges, meg kell óvnunk, hiszen az élethez nélkülözhetetlen, de abba már kevesen gondolunk bele, hogy hétköznapi tevékenységeink során mennyi vizet használunk fel -  például amikor eszünk, ruhát vásárolunk. Bár elsőre furcsának tűnhet a címben feltett kérdés, a ruhaipar nagyfokú vízfelhasználásával már foglalkoztunk a blogon, ahogy a napi vízfogyasztásunk más összetevőivel is. Ezt nevezik „láthatatlan vízfogyasztásnak”, és ezt szeretné láthatóvá tenni egy applikáció, amelyet magyar fiatalok fejlesztettek.

Popovics Kinga és Guthy Máté a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói, a nevükhöz fűződik az IWI projekt, amellyel tavaly a Red Bull Basement University nemzetközi versenyen bejutottak a legjobb 10 közé.

A projekt célja, hogy minden termék esetében láthatóvá tegye, mennyi víz kellett az elkészítéséhez. Hosszú távon gondolkodnak, először az élelmiszeripari termékekre fókuszálnának, de a cél mindenképp az, hogy minden termékre kerüljön egy ún. vízindex. Ezt úgy kell elképzelnünk, ahogy az elektronikai eszközöknél az energiaosztályokat jelző betűk, úgy jelenne meg a termékeken a vízindex. Az ötlet célja pedig az, hogy az emberek másképp gondolkodjanak az ételekről, hogy tisztában legyenek vele, mennyi vizet pazarlunk el, és hogy mennyit tudnánk megmenteni.

Természetesen vannak olyan folyamatok, ahol nem várható el csökkenés, de sok olyan terület van, ahol lenne lehetőség a spórolásra. Ilyen terület például az agrárium, ahol a például a szarvasmarhák tartásánál mérsékelhetjük a vízfogyasztást, ha olyan körülmények között tartjuk az állatokat, amelyek között kevésbé szomjasak, így kevesebb vizet isznak. Hasonlóan egyszerű és hatásos víztakarékos megoldás a csepegtetéses vízadagolás a növényeknek, vagy akár a folyékony trágya újrahasznosítása. Ez egy kiaknázatlan terület, ahol a jövőben még sok-sok fejlesztés és megoldás várható, hogy a termelők és gyártók érdeke is a fenntartható és megtérülő termelés legyen.

És hogy mi a jelentősége egy ilyen index feltüntetésének? A vásárlók tudatosabbá tétele, az ő tudatos választásuk is segít eljutni oda, hogy a gyártók komolyabban vegyék gyártási folyamataik környezettudatosabbá tételét – hiszen a fogyasztók csak így vásárolják majd meg a termékeiket.