A francia
kormány bejelentette: 1.000 kilométernyi utat fognak leburkolni tartós, a környezeti behatásoknak ellenálló napelemekkel, amelyekkel 5 millió ember áramigényét kívánják fedezni. Emellett Michiganben átlátszó napelemeket fejlesztenek; az olcsóbb, tartósabb perovszkit napelemek pedig már 2017-ben kiskereskedelmi forgalomba kerülhetnek. A napenergiával hőt termelő okosruháktól, a Google napelemes drónjain át az ugandai napelemes buszokig sok irányba fejlődik a napenergia hasznosítása.
A mostani bejegyzés apropóját az adta, hogy a francia kormány bejelentette: 1.000 kilométernyi utat fognak leburkolni tartós, a forgalomnak és az időjárásnak is ellenálló napelemekkel. Érdemes kicsit körülnézni a napelemekhez kapcsolódó fejlesztések között és bemutatni néhány, a technológia lehetséges jövőjét képező, egyelőre még kutatási fázisban lévő megoldást.
A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban gyakran felmerül az energiatárolás kérdésköre, sokan ezt látják kulcskérdésnek előbbiek elterjedése kapcsán. Érdemes mindezt kettéválasztani lakossági és ipari szintekre, hiszen a volumen és gyakran a technológia is különbözik. Ami viszont hasonló, hogy egyelőre az árakkal küzd mind a két oldal, és bár többen jelentettek be új modelleket – lásd Tesla Powerwall, Samsung SDI ESS stb. – ezeket kevesen engedhetik meg maguknak. A kilátások azonban egyáltalán nem rosszak, sőt, most az látszik, hogy éveken belül eljutunk a kívánt technológiai fejlettséghez, ami a megfelelő árakat is magával hozza majd.
A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség, az IRENA külön tanulmányt szentelt annak a kérdésnek, hogy milyen makroökonomóiai hatása lesz, ha a világ 2030-ra megduplázza a megújuló energiaforrások arányát a globális energiamixben. Az alábbiakban a négy legfontosabb előrejelzést szeretném bemutatni, amelyek a GDP-re, a globális jóléti mutatókra, a munkaerőpiacra és a nemzetközi energiakereskedelemre vonatkoznak. Előre bocsátanám, hogy merész megállapítások következnek.
Jelenleg 9 olyan vállalkozás létezik, amelyek fenntarthatóságra építő üzletágaik révén évente legalább 1 milliárd dolláros bevételre tesznek szert - őket a nemzetközi sajtóban csak Green Giantsnek (Zöld Óriásnak) nevezik. A cégek portfóliója széles, a szépségápolási termékektől, a bútorokon és gépjárműveken át egészen a burritóig szinte mindent lefednek, együttes éves bevételük pedig meghaladja a 120 milliárd dollárt. Az alábbiakban a fenntarthatóság egy olyan megközelítése következik, amely túlmutat a megszokott, üzlettámogató megoldásokon.
A háttérben zajlik a nemzetközi pénzügyi rendszer átalakítása a klímavédelmi és fenntarthatósági szempontok mentén, a magán- és az állami szférában egyaránt. Az Európai Unióban egyre több hatóság vizsgálja a klímaváltozás pénzügyi szektorra gyakorolt hatásait, míg a norvég állami alapkezelő és az Allianz egymást felüllicitálva igyekszik kivonni befektetéseit a fosszilis energiaforrásokhoz köthető projektekből. A változás teljes mértékét és ütemét persze nehéz felmérni, de ha a globális pénzügyi rendszer tényleg átáll a fenntarthatósági és klímavédelmi szempontok szigorú követésére, annak hatását jó eséllyel mindenki érezni fogja. 
Véget ért a párizsi klímacsúcs, így érdemes átnézni, hogy miben is állapodtak meg a résztvevő 195 ország képviselői. Elsőre egy megfelelő finanszírozási háttérrel ellátott, a globális felmelegedés hatékonyan mérséklő mechanizmusnak tűnik az elfogadott dokumentum, azonban a szankció nélküliség és a vállalások mennyisége sokakban hagyott kételyeket. Az alábbiakban szeretném felvázolni, hogy miért is érdemes a megállapodást egy pozitív első lépésnek és nem a klímaváltozás kérdését teljes egészében megoldó vagy ignoráló fejleménynek tekinteni.
Évente 600 milliárd csésze fogy belőle, a klímaváltozás miatt mégis veszélybe került a kávétermesztés, mivel a hőmérséklet növekedése és az esőzések megjósolhatatlansága kiszámíthatatlanná teszik az éves termésátlagokat. Ez világszerte 25 millió kistermelőt érint, rajtuk keresztül pedig a globális kávéellátás biztonsága is veszélybe kerülhet. Ezt a problémát ismerte fel a Conservation International, amely bejelentette a Sustainable Coffee Challenge program elindítását. A cél a termesztés 100 százalékának fenntarthatóvá tétele, amellyel a kávé válna a világ első ilyen növényévé.
A hírekben elsősorban arról esik szó, hogy a különböző kormányok és állami szervek mit tehetnek a klímaváltozás ellen, a fenntarthatóság támogatásáért. Emellett viszont érdemes foglalkozni az üzleti szféra szerepvállalásával is, hiszen ez a politikát kiegészítve sokat tehet az olyan ügyekért, mint a vízfelhasználás fejlesztése vagy a foglalkoztatás kiterjesztése. Ennek támogatására jött létre a Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődéséért (WCSDH) Action2020 programcsomagja, amely olyan konkrét kérdésekben nyújtgyakorlati megoldási lehetőségeket a vállalatok számára, mint a vidéki életmód vonzóbbá tétele vagy az épületek energiahatékonyságának növelése. A világszerte több mint 200 cég által támogatott kezdeményezésnek magyar ága is van, érdemes tehát átnézni, hogy mik is a kitűzött célok.
Közel 200 országból érkeznek majd döntéshozók a november 30 és december 11 között megrendezésre kerülő párizsi klímakonferenciára. A cél a gyakorlatilag megbukott Kiotói Egyezmény utáni időszak klímaváltozás elleni lépéseinek meghatározása, célkeresztben a legfeljebb 2 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-növekedés elérésével. A konferencia előtt már számos állam, így az USA, Kína, illetve az Európai Unió is megtette a maga vállalását, az ENSZ számításai szerint azonban ez csak a 2.7-3 Celsius-fokos szint eléréséhez elegendő. A viták középpontjában emellett finanszírozási kérdések is szerepelnek, hiszen a fejlődő ország szeretnék elérni, ha a fejlett államok 2020 után is támogatnák átállásukat a tiszta energiaforrásokra.
A West Monroe Partners nemzetközi tanácsadó cég felmérése alapján az észak-amerikai szállítói láncok vezetői felismerték a fenntartható működés előnyeit és több mint felük ebbe az irányba fejlesztené tovább vállalkozását. A gyakorlati megvalósítás azonban még nem túl gyakori, hiszen bár a cégek 36 százaléka rendelkezik a következő 1-3 évre vonatkozó fenntarthatósági tervvel, csak 22 százalékuk tervezi megvalósítani azt. A tanácsadó cég ügyvezető igazgatója szerint a gond ott van, hogy hiába kimutatható, hogy az ügyfelek akár többet is fizetnének a fenntartható szállításokért, a cégek nem kezdenek bele a fenntartható rendszerek kiépítésébe, amíg nem látnak konkrét külső példát a befektetés megtérülésére. Pedig kellene.
2012-ben indult el Írországban az Origin Green program, a világ első olyan fenntarthatóságot célzó tervrendszere, amely egy egész állam élelmiszeriparára kiterjed. Az Origin Green keretében több mint 800 fenntarthatósági vállalás mellett kötelezhették el magukat a résztvevők, akik 18 havonta szén-dioxid kibocsátás és ökológiai lábnyom ellenőrzésen is átesnek. A folyamatot felügyelő ír élelmiszerügyi hatóság azonban ennél is tovább megy, és a viszonteladók és szolgáltatók bevonásával a teljes élelmiszerellátási láncra kiterjesztenék a programot.
Több bejegyzésben is esett már szó a gazdasági élet szereplőinek, mindenekelőtt a vállalatok vezetőinek és döntéshozóinak felelősségéről a fenntarthatósági törekvések kapcsán. Jellemzően iránymutató jelleggel, ösztönzőleg igyekeztem bemutatni a fenntartható fejlődést támogató programok előnyeit, az egyes cégeket vagy ágazatokat érintő gazdasági hasznukat. Most azonban fordul a kocka, és hogy ne csak javasoljak és ösztönözzek, íme, 5 nemzetközi nagyvállalat, amely élen jár a fenntarthatósági célok megvalósításában:
A Harvard Business School felmérése közvetlen kapcsolatot mutatott ki a mélyreható fenntarthatósági programok következetes megvalósítása és a cégek versenyképessége között. A hatékonyságot és fenntarthatóságot szolgáló lépések számos cégnél produkáltak jelentős eredményeket, egyes vezetők azonban még mindig bizonytalanok a kérdésben; elsősorban a programok gyakorlati megvalósításának mikéntje szokott gondot okozni. Az alábbiakban pontról pontra átvesszük a szükséges lépéseket a fenntarthatósági intézkedések szükségességének felismerésétől a program megvalósítása utáni eredménykövetésig.
A 2000-ben 189 ENSZ-tagállam által elfogadott, de sokat kritizált Millenniumi Fejlesztési Célok folytatásaként jön a 2016-os Fenntartható Fejlődési Célok program, az SDG16. Az új, átalakított célok reagálnak a korábbi vállalások látszólagos sikertelenségére, és van is mire, mivel az elmúlt 15 évben nőtt a terroristatámadások és a biztonsági kockázatok száma, az országok közötti gazdaság szakadék egyre szélesedik, és csak 2014-ben a világ GDP termelésének 13,4 százalékát tette ki az erőszakos konfliktusok okozta globális gazdasági veszteség. Az ajánlások emellett kiemelik, hogy nem csak a kormányok, hanem a gazdasági szereplők is szerepet játszhatnak a változások elősegítésében, elsősorban az olyan triviálisnak tűnő alapelvek követésével, mint az emberi jogok tiszteletben tartása vagy a környezeti hatások minimalizálása.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Környezetvédelmi Programja (UNEP) jelentést adott ki a világ pénzügyi rendszereinek fenntarthatóságot támogató intézkedéseiről és ezek eredményeként tapasztalt változásokról. A „The Financial System We Need” című anyagot az UNEP Inquiry into the Design of a Sustainable Financial System elnevezésű, 2014 januárjában indított programjának keretében hozták nyilvánosságra, a leírtak pedig egy közel 2 éven keresztül folytatott vizsgálat eredményei. Az Inquiry fő célja azon intézkedések támogatása, amelyek elősegítik fenntartható fejlesztések hatékonyabb támogatását a pénzügyi rendszerek és intézmények által.
A Danish Fashion Institute kimutatása alapján a ruhaipar a második legkörnyezetszennyezőbb iparág a világon, ami ráadásul a rövid termékciklusok révén pazarlásra is ösztönöz: csak az USA-ban 13 millió tonna ruhát dobnak ki évente. Az egyes termékeken lévő, átlagban 4 százaléknyi profit valóban az olcsó megoldások alkalmazására és a tömegtermelésre ösztönzi a vállalatokat, a fenntarthatósági szempontok figyelembevétele azonban egyáltalán nem halálraítélt ötlet. A Marks & Spencer 625 millió fontos példája mutatja, hogy igencsak profitábilis a környezettudatos termelés és értékesítés.
Bár nem sokszor beszélünk róla, a városok felelősek a teljes károsanyag-kibocsátás 70 százalékáért, sőt a világ energiatermelésének kétharmadát is itt használják fel. Azonban nem csak környezetterhelésük, hanem veszélyeztetettségük miatt is fontos, hogy a városok váljanak a fenntarthatóságért tett erőfeszítések vezetőivé: a világ 19 legnagyobb városából 14-re katasztrofális hatással lehet a tengerszint emelkedése. A nemzetközi kezdeményezések közül az egyik legígéretesebb a Világbank által is támogatott Fenntartható Városok Program, ami 11 ország 23 városát fogja össze, többek között egy globális fenntarthatósági tudástár létrehozása érdekében.
Egyre nő azon képzések száma, amelyek a fenntartható fejlődés, mint kutatandó tudományág köré épülnek. Kérdés azonban, hogy egy ilyen fiatal gondolatkör esetében célszerű-e egyből egyetemi szakokat indítani, különösen olyan közhangulatban, amikor a klasszikus tudományágak is küzdenek a társadalmi elfogadottság megszerzéséért. A kulcs a valós problémákat érintő, kézzelfogható eredménnyel járó kutatások elősegítése mellett a társadalmi integráció és az interdiszciplináris megközelítés lehetnek. Itthon még nagyon kezdetleges a témakör tudományos feldolgozottsága, de az olyan képzések, mint a BCSDH „A jövő vezetői” programja, jól mutatják, hogy komoly lehetőségek rejlenek a fenntartható fejlődés gondolatkörét bemutató oktatásban, mentorprogramokban.
Megfordulni látszik az a tendencia, amely alapján az állami szerepvállalás a fenntartható fejlődés elsődleges mozgatórugója, míg a nagyvállalatok pénzügyi aggályok miatt igyekeznek mellőzni a témát. A nemzetközi közösség együttműködése sok esetben akadozni látszik, miközben egyre több cég ismeri fel a fenntarthatóságban rejlő lehetőségeket, nem ritkán ágazaton belüli hullámot elindítva ezzel. A vállalati megközelítésekre természetesen hatással vannak a politikai döntések is, ami miatt egyre egyértelműbb, hogy a fenntartható fejlődés eszméinek globális bevezetéséhez a párizsi klímakonferencián mindenképpen megállapodásra kell jutnia a nemzetközi közösségnek.
Sokszor hallani azt a megállapítást, hogy a cégvezetőknek a fenntarthatóság és a pénzügyi stabilitás között kell dönteniük, ez azonban nincs így. Az innovatív megközelítés integrálása az alapstratégiákba üzleti előnnyel jár, amit egy, a közelmúltban végzett kutatás is világosan alátámaszt. A fenntartható fejlődést támogató megoldások alkalmazása marketingfogás helyett egyre inkább alapvető megközelítéssé válik a közeljövőben.
Energia- és pénzspórolást jelent az ügyfelek számára, nő a megújulók szerepe és az innovatív szolgáltatások is teret kapnak a „smart energy management”-ben. A hazai piac egyértelműen a komplex megoldáscsomagok felé mozdul, ám egyelőre kevés vállalkozás tud minden elvárásnak megfelelni. Miközben a piac szolgáltatói oldala most fedezi fel magának ezt az új megközelítést, addig az ügyféloldalon erre folyamatosan növekszik az igény. A stratégiai szövetségek szerepe a piacon egyre nő, ahol a minőség és megbízhatóság garanciája a szolgáltató személye. A tőkepiaci környezet javulása a szolgáltatók forrásoldali erősítését segítheti.
A korábbi tervezettel szemben a pala- és földgázt átugorva már megújuló energiaforrásokra építené Amerika energiaszektorát a Barack Obama által augusztus 3-án bejelentett Tiszta Energia Terv. A program 2030-ra 32 százalékkal csökkentené az erőművek károsanyag-kibocsátását, amitől az egészségügyi kiadások csökkenése mellett kedvezőbb energiaárak és a klímaváltozás elleni küzdelem hatékonyabbá válása várható.
Élő Bolygónk néven új globális mozgalom indult el a közelmúltban, amelynek célja, hogy a széles tömegek bevonásával egyértelmű üzenetet küldjön a világ vezetőinek a klímavédelem támogatásának fontosságáról. Az Al Gore, korábbi amerikai alelnök által elindított kezdeményezés egymilliárd támogatót gyűjtene össze, akik részvételükkel ösztönözhetik az év végi párizsi klímacsúcs szereplőit a probléma hatékonyabb menedzselésére. A projekthez Magyarország is csatlakozott, a magyar nyelvű oldalon bárki felemelheti hangját a klímaváltozás elleni harc támogatása érdekében.
A Nemzetközi Energia Ügynökség szerint Ázsiában mintegy 700 milliárd dollár befektetésére van szükség 2035-ig annak érdekében, hogy olyan megújuló energiaforrásokra támaszkodó energiaszektor épülhessen fel a kontinensen, amely képes feloldani a térség súlyos energiahiányát. A világon ez idő alatt összességében felállítandó 1500 gigawattnyi kapacitás majd’ fele várhatóan Kínában jöhet létre a tervek szerint, így Peking a következő évtizedek során élenjáró lehet a megújulók piacán. Kínában ezért a sharing economy egyik közkedvelt megoldásához nyúltak, a közösségi finanszírozás, azaz crowdfunding metódusához.