Az energiatárolás a sok közül az egyik legégetőbb problémája jelenleg az emberiségnek, amit a megújuló energiákra építeni akaró piaci szereplők a világon mindenütt lázasan próbálnak megoldani. Nemrég újabb kivitelezési megoldásokról szóló hírek jutottak el a sajtóba: a neves amerikai egyetem, az MIT kutatóközpontja arra a megoldásra jutott, hogy nem áram, hanem hő formájában tárolnák a megújulókból származó energiát, téglákban. Az IKEA pedig előállt egy akkumulátoros tárolóval, amit a háztartások számára akar értékesíteni.

Maga a probléma viszonylag egyszerű és érthető: a napból és szélből nyert energia nagyban függ az időjárástól, így azért, hogy akkor használhassuk, amikor csak akarjuk, tárolnunk kell. A nagy tudományos sakkozás már elindult szerencsére az energiatárolók kialakítására, és közben az átlagpolgárok is nagy érdeklődéssel figyelhetik a fejleményeket.

Viszont érdemes két felé bontani a most zajló fejlesztési folyamatokat, ugyanis beszélhetünk lakossági és ipari szintű energiatárolásról is. A lakossági energiatárolás ékes példája a Tesla Powerwall, miközben a Samsung és a Mercedes ugyanúgy ilyen rendszerek fejlesztésével foglalkozik, ahogyan még biztosan több ezer vállalat is.

Tehát zajlik a kutatás-fejlesztés, de továbbra is nagy kérdés, hogy mikor fogja gazdaságilag is megérni ez. Hiszen nem várható el egy vállalattól sem, hogy kizárólag az emberiség iránti elkötelezettségből áldozzon az erőforrásaiból a mindnyájunkat érintő problémák megoldására, bármiféle kompenzáció nélkül. A kompenzáció pedig maga a gazdasági megtérülés, de nemcsak a fejlesztő cégek, hanem minden érintett, fejlesztő és felhasználó számára is.

Ezért érdekes számomra az IKEA új eszköze, amivel lehetőség nyílik a napcellák által termelt villamos energia tárolására otthonok számára. Annak, aki az IKEA társfejlesztésében elkészült napcellákat venné meg, és mellé a tárolót, több millió forintot ki kell tudnia fizetni, ami már egyértelműen egy komoly beruházást jelent a háztartásoknak.Viszont így megalapozzák azt, hogy idővel igen pénztárcabarát módon tudják majd fedezni az energiaszükségletüket. 

A dolog lényege tehát, hogy megindult egy folyamat, ami hosszan elkísér majd minket, de a jó hír továbbra is az, hogy már látni a konkrétumokat, azaz még a mi életünkben megvalósulhat az a nagy lépés, ami a fenntarthatóság számára minden bizonnyal üdvözlendő mérföldkő lesz.

Források: HVG, Player

Egyre többet hallani arról mostanában, hogy Magyarországon napenergia forradalom zajlik. Ez inkább azok számára lehet újdonság, akiket eddig valahogy nem ért el a megújulók térhódításának híre, mindenesetre érdemes kicsit vizsgálni, és ezáltal tudatosítani ezt a jelenséget.

Nemrég jelent meg egy hír a Popular Mechanics-ban arról, hogy kutatók egy csoportjának áttörést sikerült elérni a fúziós energia területén: ugyanis egy olyan újfajta magfúziós fűtőanyagot fejlesztettek, amellyel a korábbinál tízszer nagyobb energia állítható elő a fúziós reaktorban. Ennek kapcsán próbálom kicsit érthetőbbé tenni az energetikának ezt a jelentős, de nem feltétlenül közismert szegmensét, ami nagy szerepet játszhat fenntarthatóságunk szempontjából a nem is olyan távoli jövőben. A világ legnagyobb mágneses fúziós kísérletének, a JET (Joint European Torus)-nek otthont adó nagy-britanniai fúziós energia kutatóközpont, a Culham Centre for Fusion Energy információi alapján lássuk, mi az az 5 legfontosabb kérdés és válasz, ami a fúziós energia kapcsán a nem mérnök végzettségű embereket is érdekelheti:

Lassan mögöttünk van egy újabb nagyon meleg nyár –megint a bőrünkön érezhettük, hogy a globális felmelegedés milyen szélsőséges időjárási kihívásokat tartogat számunkra, amikhez több szempontból is meg kell próbálnunk alkalmazkodni. Az egyik ilyen szempont például az öltözködésünk. Nem is gondolnánk, milyen sok szálon fűződik ez a problémakör a fenntarthatóság koncepciójához.

Az olyan óriásvállalatok, mint a Google, a Facebook, az Amazon vagy például a Microsoft mellé előkerült egy vállalkozó szellemű, norvég-amerikai magáncég, amely adatközpontot kíván építeni. Méghozzá nem is akármilyet, a meglévők közül is egyenesen a világ legnagyobb energiafelhasználású központját tervezi az észak-norvégiai Ballangenben. A projekt több szempontból is figyelemre méltó, nemcsak azért, mert bányába tervezik építeni, hanem mert a fenntarthatóság szempontjából jó olvasni, hogy az energiaellátást az ott hasznosítható víz- és szélenergia felhasználásával kívánja megoldani a Kolos nevű cég.

Az idei nyár (is) megmutatja azt, hogy nem lehet elég komolyan venni a globális felmelegedést. Azt a környezeti változást, amiről rengeteg vita van, de szerencsére a tényét már egyre kevesebben vonják kétségbe. Sokan érvelnek amellett, hogy még megállítható ez a folyamat, és olyanok is vannak, akik szerint csak lassítható. A jelenség pedig nyilván egyedülálló, de az emberiség eddigi történetében lehet találni vele párhuzamba állítható folyamatokat. Erről szól a Chikansplanet történetének első vendégbejegyzése, az ALTEO-nál dolgozó Szécsi Balázs kollégám írása, aminek örömmel adok helyet a blogon.

A Húsvét-szigetről a legtöbben már hallottak – ha másról nem, az ottani kőszobrokról (Moai), amelyek tömege 10 és 87 tonna közötti, és a helyi őslakosok készítették, szállították és emelték a helyükre primitív szerszámaikkal. De mit lehet tudni ezekről az őslakosokról és történetükről? Illetve miként kapcsolódnak a mostani témához?

Kvangdzsu városának polgármesterét, név szerint Yoon Jang-hyeont láthattuk a budapesti vizes világbajnokság záróünnepségén – ő képviselte a másfélmillió lakosú dél-koreai várost, ami két év múlva vendéglátója lesz a következő világeseménynek. A polgármester beszédéből és a bemutató imázsfilmből az derült ki, hogy ez a város rendkívül modern, és működése során nagyon sokszor okos rendszerekre épít. Kíváncsivá tett mindez, és utánanéztem annak, hogy miért is okos és előremutató Kvangdzsu ipara.

Azok, akik nemcsak a vizes sportokat követik figyelemmel, hanem esetleg a focit is, talán fel tudják idézni, hogy erről a városról már hallhattunk nem is olyan régen. 2002-ben a foci VB 20 helyszíne közül a nagyjából 40 ezer férőhellyel rendelkező Gwangju World Cup Stadium volt az egyik. A helyiek biztos örömmel emlékeznek rá, hogy ebben a stadionban sikerült (büntetőkkel) legyőznie a dél-koreai válogatottnak a spanyolokat, és ezzel bekerülni történelmük során először a világbajnokság elődöntőjébe. (Át is nevezték egyébként a stadiont Guus Hiddink Stadium-ra, hogy ezzel is tisztelegjenek holland sikeredzőjük előtt.)

Az Egyesült Királyság környezetvédelmi államtitkára, Michael Gove nemrég bejelentette, hogy 2040-ig meg kívánják tiltani az új benzin- és dízelautók értékesítését Nagy-Britanniában. Az ilyen autókban működő belső égésű motorok okozta károsanyag-kibocsátást teszik az ország növekvő mértékű, emberre és környezetre egyaránt káros légszennyezettségnek az egyik fő, könnyen célozható felelősévé. Ez a lépés egy valódi mérföldkő az elektromosautók irányába tett úton, amik most még csak a brit eladások egy százalékát teszik ki. A kormánydöntés ugyanakkor számos megoldandó kérdést vet fel az autóipar szereplői számára.

Változás közepén vagyunk az energiapiacon. A változás vesztesei pedig egyértelműen a konvencionális energiatermelők. A megújuló technológiák feltörekvőben vannak, igaz arányukat a globális energiarendszerben tekintve még mindig nem elég erősek. Ezek a tények eddig is ismeretesek lehettek az iparágat közelebbről figyelőknek, de a nemrég megjelent, Nemzetközi Energiaügynökség által írt tanulmány (“World Energy Investment 2017”) révén most már számszerű, pénzügyi szempontból vizsgált adatok is a rendelkezésünkre állnak a jelenleg zajló folyamatok értékelésére. Az energetikai fejlesztésekbe irányuló befektetések összértékéből azt láthatjuk, hogy milyen irányba mozdulnak el a vállalatok, kormányok, háztartások, és milyen hangsúlyokat kapnak az egyes ágazatok a nagy egészen belül.

Az energiafogyasztás fenntarthatóvá tétele teljesíthetetlen küldetésnek tűnhet. Főleg akkor, ha a legutóbbi hetek, hónapok gazdaságpolitikai döntéseit vesszük alapul. A mezei fogyasztót hidegen hagyja, hogy egy adott ország, aminek neve legyen most Uklákia, bejelenti, hogy nem követi a globális klímaegyezményt, míg a büszke Palatúniában egyre több megújulóenergia-termelésre optimalizált erőművet építenek. Az sem nagyon érdekli, hogy a bolygó másik felén, a nagy múltú Szelkanéziában éppen azt határozták el pár éve, hogy nem használnak több atomenergiát és ehhez tartják is magukat. Eközben a nem is olyan távoli Yallföldön a kormány éppen egy új atomerőmű építéséről döntött. Az ország-szintű vagy éppen globális vállalások – annak ellenére, hogy követésük hasznos –, nem feltétlenül vannak hatással az alapokra, amit a mindennapi fogyasztók energiatudatos viselkedése jelent. Pedig van miért kis vállalásokat tennünk.

Könnyen azt hihetjük, hogy a mi hozzáadott értékünk arányaiban olyan kicsi, hogy semmin sem tudunk változtatni. Ismerős érzés, amikor azért nem kezdünk bele egy feladat megoldásába, mert úgyse fog sikerülni? És igazunk is van: egyszerű fogyasztóként tényleg aprócska, jelentéktelen porszemei vagyunk ennek a játéknak. De ott vagyunk a táblán, és ha nem is meggyőződésből, de foglalkozzunk azért a saját energiafogyasztásunk csökkentésével, mert ez megéri nekünk pénzügyileg. Ehhez már csak két fontos dolog kell: tudnunk kéne, hogy mennyi energiát fogyasztunk pontosan, és azt is, hogy mennyire van ténylegesen szükségünk. Ezek metszete kiadja, hogy hol és mennyit tudunk spórolni. Na jó, a ráadás harmadik dolog pedig az, hogy tudnunk kell kényelmi kompromisszumokat is kötni.

A napokban járta be a világsajtót az észak-kínai Datong mellett épült Panda Power Plantnek nevezett naperőműrőről készített kép. Ennél valóban nem láttunk még “cukibbat” - egy óriási panda alakot formálnak a napelemek, ami kétségkívül látványos és nehezen felejthető. Azonban a Panda erőműn kívül is vannak óriási megújuló alapú energetikai létesítmények, ezek közül szedtem össze a legnagyobbakat. Úgy vélem, segíti a megértést, és a hasonló témájú hírek fogyasztását, ha az emberek vizuálisan is el tudják helyezni ezeket az építményeket.

A képek látványosak, de ez nem jelenti azt, hogy „big is beautiful” – a megfelelő méretezés kulcskérdés, a túlságosan nagy létesítmények esetenként több megoldandó problémát vetnek fel, mint amennyire választ adnak.

Amikor a fenntarthatósági célokról beszélünk, indokolatlanul ritkán emlegetjük a városokat. Pedig (jó esetben) megvan a szabadságuk arra, hogy bizonyos szintig rendelkezzenek a saját működésükről, és arról, hogy ez fenntartható módon történik-e.

Egy város többek között azzal tesz a fenntartható működéséért, ha a fosszilis tüzelőanyagok helyett egyre inkább a tisztább energiaforrásokat preferálja mindennapi működése során. Lakosként persze kellemetlenség lehet azt megélni, ha dugódíjat rendelnek el egyik évről a másikra, korlátozzák az autózást a belvárosokban vagy fűtéskorszerűsítést írnak elő a lakosság körében. De ha mindezt rendszerben látjuk, és el tudunk vonatkoztatni saját jelenünktől, talán kevésbé idegenkedünk tőle.

A múlt heti bejegyzésben elkezdtünk jósolni. Ajánlottam egy gondolkozási keretet arra nézve, hogy ha a jövő energiahasználatát próbálnánk elképzelni, hogyan tehetjük. Most felvázolom azt, hogy a jelenlegi ismereteink szerint 30-60 év múlva hogyan képzelhető el az energetikai szereplők – fogyasztók és termelők – jövőbeli tevékenysége. És szó lesz arról is, hogy mivel vehetők rá az emberek arra, hogy ne pazarolják feleslegesen otthonaikban az energiát.

Az energiatermelés jövője

2017 első felében a BBC Future Now rovata megkérdezett 50 tudóst, szakértőt és üzletembert arról, hogy mit lát az energia terén az emberiség előtt álló legnagyobb kihívásoknak.

A legfőbb kihívás szerintük abban áll, hogy annak a több milliárd embernek, akik most még fejletlen gazdaságokban élnek, hogyan tudunk majd energiát szolgáltatni, amikor már ott tartanak, hogy igényük lesz rá.

A Világ Energia Tanács hasonló véleményen van: egy nemrégen kiadott beszámolója szerint az energiaipar több évtizedes változás előtt áll, amelynek kapcsán mélyreható politikai, gazdasági és társadalmi kérdések is előtérbe fognak kerülni. Ezen belül arra kell megoldást találni majd, hogyan hűtjük a közvelten környezetünket, ha már a felmelegedés átszabja a bolygó éghajlatát.

A sci-fi rajongók számára nem szokatlan a távoli jövő világáról merengeni, de ezt a mindennapokban azért nem gyakoroljuk mindannyian. A fenntarthatóság ugyanakkor pont egy olyan sztori, ami vég nélküli, így megéri róla ábrándozni. Érdemes jó előre látni a fejlődési lehetőségeket, irányokat, hogy mindez ne érjen váratlanul minket, illetve hogy motiváljuk magunkat azokban az időkben is, amikor sok minden eggyel sötétebbnek tűnik, mint kívánatos lenne. A következőkben felvázolom, hogy az energetika szempontjából milyen jövőkép kezd megfogalmazódni – képzeljük el az energia jövőjét úgy, mintha valami science fiction-sztori lenne.

Az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből. Rengeteg kérdés merül fel a döntéssel kapcsolatban, de jobb lenne megállni egy kicsit, mert a meglehetősen nagyra dagasztott pánikkal nem jutunk messzire. Bármilyen elkeserítő volt a hír, az USA döntésének hatásait nézve is meggyőződésem, hogy a fenntarthatóságért folyó küzdelem jól halad. Lássuk, miért:

Az Egyesült Államok – egyébként Szíriával és Nicaraguával együtt – kilép a párizsi klímaegyezményből. A hír hallatára nem csak a fenntarthatóságért és környezettudatosságért szurkolók kapták fel a fejüket, hanem azok is, akik egyébként nem foglalkoznak klímapolitikával.

A döntésnek ugyanis üzenetértéke van, mondhatni hogy az egyik legfontosabb vendég otthagyta a bulit az est közepén.

Halad előre a megújulók bravúros fejlődése – öt hónap telt el 2017-ből, és máris rengeteg rekord dőlt meg a megújulóenergia-termelési technológiák területén. A világ legnagyobb úszó naperőművéről és tengeri szélerőművéről, valamint a folyamatosan csúcsteljesítményeket produkáló kaliforniai termelés rekordjairól lesz szó. Illetve arról, hogy mindehhez az iparági szereplők hogyan viszonyulnak.

A fenntarthatóság fanatikusaként mindig van minek örülni – kis túlzással olyan ez, mintha a kedvenc sportcsapatunk egyre-másra túlteljesítene. Különös egyébként, hogy ez akkor tűnik exponenciális növekedésnek, ha az ember nem érintett az iparágban –ugyanis egy-egy energetikai beruházási döntés alsóhangon is 15-20 évre szól, idő kell tehát a változáshoz. 

Egyre fontosabb, a jövőt meghatározó vállalati versenytényező az emberi produktivitás tökéletesítése – erről a fenntarthatósági beszélgetésekben is érdemes szót ejteni, mert ez a típusú problémakör foglalkoztatja most azokat a társadalmakat, amelyek egyre inkább a társadalmi fenntarthatóság felé fordulnak. Az, hogy éppen mennyire tolódik el a munka-élet egyensúly az egyén szintjén, meghatározza, hogy milyen – mennyire produktív és motivált, illetve boldog – munkaerővel bír majd egy vállalat hosszú távon. A cél nem a kizsákmányolás, hanem egy minden érintett számára fenntartható állapot létrehozása!

A kérdést vizsgálva, csak a legalapvetőbb mérőszámot – a munkaidőt – nézve, arról lehet hallani az üzleti világban, hogy gyakoriak az olyan periódusok, amikor „a napi nyolc óra munka” igazából egyre inkább tíz vagy még több munkahelyen töltött órát jelent. Ez alapvetően azt vetítené elő, hogy az emberek egyre többet termelnek, a produktivitásuk és értékteremtésük jelentősen magasabb. Csakhogy ez nem feltétlenül van így: ebben a kérdésben ugyanis nem a munkával töltött idő a fő tényező, hanem az, hogy ez alatt az idő alatt mekkora a valós értékteremtés (a kisütött péktermék, a lekönyvelt tétel stb.).

 
A napokban érdekes kérdést tettek fel nekem: elképzelhetőnek tartom-e, hogy a fociklubok is tudatosabban foglalkozzanak a fenntarthatósági kérdésekkel és nem kizárólag úgy, hogy modern stadionokat építenek? Tekintve, hogy talán a világ legnépszerűbb sportágáról van szó, nem csak el tudom képzelni, hanem egyenesen fontosnak is tartanám. Lássuk, mit lehetne kezdeni a „fenntartható” foci jelenségével, azaz miért lenne fontos, hogy a fociklubok a fenntarthatósággal is foglalkozzanak?

Múlt szombaton magyar focimeccsen jártam, itt szegezték nekem a kérdést. Azt nem titkolom, hogy a focimeccsre járás, a magyar foci iránti megfeszült figyelem nem tartozik bevett szokásaim közé – de azt tudom és értem, miért volt nagyszerű az Aranycsapat, vagy miért csodálatos a tavaly nyári EB-szereplésünk, és hogy éppen mi az a frusztráltság, ami átlengi a magyar foci mindennapjait. Meg tudom különböztetni a zöldet a lilától, a kéket a pirostól, de hogy ki hány gólnál jár éppen, kit miért állítottak ki a legutolsó meccsén, ezt meghagyom az ínyenceknek – akik nem mellesleg sokan vannak a környezetemben is.

A szóban forgó piramis alsó szintje a szegénységben élő néptömegeket szimbolizálja C.K. Prahalad „Bottom of the Pyramid” elmélete alapján. Az, hogy a megújuló energiák hogyan játszhatnak jelentős szerepet az ő életszínvonaluk emelésében, egy érdekes téma a fenntarthatóság társadalmi és üzleti megközelítésében is. Nem véletlenül foglalkoztam a témával korábban is, igaz egészen más megközelítésekben. Ez alkalommal a megújulókra építő energiatermelési technológiák megoldást jelentő eszközként és elérendő célként is szerepelnek a képletben. Azaz segítenek a társadalmi piramis megfordításában, aminek révén vélhetően és remélhetőleg egyre többeknek lesz lehetősége azon gondolkozni, hogy miként lehet egyre jobban kiaknázni a nap, a víz vagy éppen a szél energiáját.

Többek között azért is érdemes a társadalmi piramis és a benne létezők kérdéskörével foglalkozni, mert általában véve hajlamosak vagyunk aránytalanságokat elkövetni amikor a fenntarthatóság kérdéskörét vizsgáljuk: amikor ugyanis fenntarthatóságról beszélünk, sokszor azt gondoljuk, hogy alapvetően a fejlett világ problémáiról beszélünk. Nevesítve például, hogy hogyan áll át az EU energiatermelése a jövőben egyre inkább a megújuló energiaforrásokra; hogyan tudjuk a nyugat-európai (és magyar) háztartások energiafogyasztását kevésbé pazarlóvá tenni; vagy éppen, hogy miként érjük el például, hogy az emberek szelektíven gyűjtsék a hulladékot.

A magyar építész-szakmai körökben is komoly gondolkozás folyik arról, hogy hogyan lehetne a smart city – okos város koncepciót városainkra is alkalmazni. Nemrég külön konferenciát szerveztek ennek a témának, januárban a fővárosi önkormányzat pedig elfogadta a „Budapest mint okos város” víziót, amit egy szakmai szervezettel közösen dolgoztak ki (a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete). Kihasználva a nagy az érdeklődést, érdemes talán a nem szakmabeliek számára is mélyebben bemutatni a téma alapvető kérdéseit. Érdekes például, hogy a fenntarthatóság és az urbanizáció fejlődése miként érhet minél szorosabban össze. Lássuk hát, hogy mik a fő mondások a smart city koncepcióról, mit tud az éltanuló Dánia felmutatni, és mi a helyzet hazánkban.

Először is jó tisztázni, hogy az okos város koncepciónak nincs hivatalos definíciója. Tekintsünk rá most úgy, mint az internet-éra technológiáinak a városok fejlesztésében való hasznosítására. Gondolom többeknek kapásból ezer meg egy fejlesztési lehetőség jut ezzel kapcsolatban az eszébe: a megélhetési költségek csökkentése, hatékonyabb közlekedési megoldások, a megújulóenergia beépítése a városok energiaigényének kiszolgálásába, a településhatáron belül mindenhol elérhető gyors és ingyenes wifi-hálózat, LED-es közvilágítás stb.

Itt érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az okos város koncepcióban való gondolkozás nem egy úri huncutság, amit jobb, ha meghagyunk Bécsnek, Szingapúrnak és Torontónak – hadd szórakozzanak csak ezek a gazdag nyugati országok a koncepcionálisan épített intelligens környezetük fejlesztésével –, hanem ennek az előnyeit már mi is hasznosíthatnánk.

Érezhetően egyre fontosabb témája a globális közbeszédnek a nők társadalomban betöltött szerepének változása, amivel párhuzamosan a magyar közéletben is erősödnek a gender-kérdést taglaló megszólalások. Meglátásom szerint a legfontosabb, hogy ismerjük fel egymásban az értékes embert, és ennek mentén mindenki alakítsa ki a saját álláspontját, majd ismerje meg a többiekét. Én most egy saját esettanulmánnyal és az üzleti szektor genderségre kihegyezett fenntarthatósági törekvéseivel szeretném bővíteni a párbeszédet.   

Április 24-én tartottuk az éves közgyűlést az ALTEO-nál, és az esemény után az egyik részvényesünk felvetette nekem, hogy jó lenne, ha lehetne beszélni arról is ilyenkor, hogy a vállalat legfelsőbb vezető szerveiben miért nincsen egyetlen hölgy sem, és hogy ezen a téren mik a jövőbeli kilátások. Mondtam neki, és leírom itt is, hogy az igazság az, hogy igenis sok női vezetőnk van többek között a compliance, a HR és a marketing területeken, és egy vezérigazgatói stratégiai tanácsadónk is történetesen kisgyermekes anyuka. Mindez egy olyan iparágban, ami egyelőre hemzseg a férfi munkaerőtől.

Hatalmas lépést tettek előre a megújuló energiaforrásokra alapozott kapacitások az elmúlt napokban: Németországban először kapott kivitelezési engedélyt egy olyan tengeri szélerőműpark, ami a tervek szerint lényegében szubvenció nélkül is megáll a lábán, azaz nem kell állami támogatással biztosítani az üzleti fenntarthatóságát. Míg a legutóbb engedélyezett tengeri szélerőműparkok kilowattóránként 0,44 eurócent támogatást kapnak 20 éven át, addig a most engedélyezett négy projekt közül három maximum 0,06 cent ilyen támogatásban részesülhet, míg egy projekt teljesen támogatás nélkül működik majd.

A megújulók használatát gazdasági oldalról támadók sokszor elmondták, hogy a magas német villamosenergia-árak egyik oka a zöld energiatermelő technológiák erőltetett terjesztése – számukra ez a mostani fejlemény igazi hideg zuhanyként hathat. Főleg, hogy ez a mostani bejelentés mutatja, hogy amíg 5-8 évvel ezelőtt a projektek inkább hosszú távon éreztették gazdasági-társadalmi fenntarthatósági hatásukat (gazdasági alatt jelen esetben a beruházás megtérülését, társadalmi alatt pedig a megfizethető fogyasztói árakat értjük), a most engedélyezett erőműparkok már rövidtávon szolgálják a fenntarthatóság környezeti lába mellett a gazdasági-társadalmi fenntarthatósági törekvéseket is.

Hiszem, hogy a fenntarthatóság egyre inkább a fontosságához méltó helyet kap a közéleti diskurzusokban. A téma iránt fogékonyak számára az igazán örvendetes hírek azok, amikor egy-egy kézzelfogható eredményről lehet hallani – így lehet érzékelni, hogy a folyamatok működnek, jó irányba tartanak. A héten érkezett egy ilyen hír! A Kalifornia államban elért napenergia-termelési mérföldkőről lesz szó és arról, hogy mit lehet még nagy vonalakban kihámozni az amerikai energetikai piac megújulókat érintő megnyilvánulásairól.

Az Amerikai Energiainformációs Hivatal (EIA) adataiból lehetett megtudni, hogy március 11-én pár órán át a fenntarthatósági elvárásoknak megfelelő módon termelt energiát Kalifornia, azaz a napelemek először termeltek több áramot, mint a hagyományos rendszerek.

Napjainkban világszerte közel 1,1 milliárd ember nem jut hozzá áramhoz, 2,9 milliárd embertársunk pedig a mai napig kénytelen szabad tűz fölött elkészíteni ételét minden nap, ami a – sok esetben súlyos vagy éppen halálos – légzőszervi megbetegedések egyik forrása az érintettek körében. A fenti problémákra próbál valamiféle megoldást találni az ENSZ napokban ülésező Sustainable Energy For All fóruma. Ennek keretében jelentette be a Facebook és a Microsoft, hogy az Allotrope Partners befektetési vállalattal kiegészülve 2020-ig 50 millió dollárt költenek majd az előbbi probléma megoldására, a megújuló energiaforrások kiaknázásán alapuló lokális mikrohálózatok kiépítésébe.

Miközben a technikai eszközök – beleértve az orvosi berendezéseket, a termeléshez elengedhetetlen gépeket, a telekommunikációs és szórakoztató elektronikai eszközöket – szinte kizárólag árammal működnek, a Föld lakói közül minden hetedik ember nem fér hozzá az elektromos szolgáltatásokhoz. Ezen próbál most valamelyest enyhíteni a Facebook és a Microsoft összefogása, amelynek keretében a két vállalat egy befektetőcéggel összefogva az elkövetkező 2,5 évben 50 millió dollárt kíván lokális mikroméretű áramhálózatok fejlesztésébe invesztálni.

Sokszor van lehetőségem vendégszereplőként belenézni egy-egy ígéretes közösség, szervezet vagy projekt munkásságába. Legutóbbi ilyen élményem, a magyar infokommunikációs innovációkat díjazó Invitech Solutions InnoMax. Mélyen hiszek benne, hogy a fenntarthatósághoz szükségünk van újító ötletekre és ezek terjesztésében mindig szívesen segítek, ha tudok, ezért nagyon örültem, hogy idén én is felkérést kaptam zsűrizésre. Az pedig különösképpen érdekessé tette számomra ezt a díjat, hogy itt a hálózatokra építő technológiákkal kapcsolatban kerestek újító ötleteket -- tehát a mostanában sokat emlegetett negyedik ipari forradalom tematikáján belül a hazai szürkeállomány ötleteinek tárházát láthattam.

Magáról az InnoMax Díjról azt fontos tudni, hogy a magyar telekommunikációs szolgáltató vállalat, az Invitel Csoport-hoz tartozó Invitech Solutions szervezi. Az évek alatt ez a verseny egy „innovációs seregszemlévé” nőtte ki magát. Többféle kategória van, amikre pályázhatnak vállalatok, fiatal IT fejlesztők és civil szervezetek is: a Business, az InnoApps és a Non-profit.