A 2017-es évben több intézkedés is történt a környezeti, gazdasági, társadalmi fenntarthatóság területén. Azt gondolhattuk, hogy az év végével most már ráfordulunk az ünnepekre, lenyugodnak a kedélyek és mindenki átszellemül egy kicsit, amikor a napokban egy valóban radikális, ugyanakkor nagyon időszerű bejelentésnek lehettünk fültanúi. Még ki sem hűltek a székek a németországi Bonnban, ahol idén november közepe táján immár 23. alkalommal tartották meg a szokásos ENSZ klímacsúcsot, Franciaország bejelentette, hogy 2040-re teljesen betiltja az országban és a hozzá tartozó gyarmati területeken a kőolaj- és földgáz kutatását, illetve kitermelését.

Az ENSZ klímacsúcs, amelyen a párizsi megállapodás részleteiről egyeztettek a résztvevők, egy apró (és természetesen nem elhanyagolható) állomás a klímaváltozás elleni harcban. Bolygónk felmelegedése egyre nyilvánvalóbb, amelyet már egy jó ideje a világ kormányai sem hagyhatnak figyelmen kívül. A fenntarthatóság és klímavédelem jelszavával történő tervezés szükségszerű, ugyanakkor látnunk kell, hogy minél tovább halogatjuk a cselekvést, annál radikálisabb tettekre lesz szükség ahhoz, hogy a jelenleg olyan erőteljesen megfigyelhető negatív megatrendeket megfékezzük, netán visszafordítsuk.

Olyan világban élünk, ahol minden mindennel összefügg. A Közel-Kelet konfliktusai demográfiai változásokat idéznek elő Európában, a nyugat elektronikai hulladékát Afrikában hasznosítják újra, Kína szén-dioxid, illetve más üvegházhatású gázok kibocsátását extrém mértékűre emelte, amely befolyásolja az USA és Európa levegőminőségét is. Ezek olyan megatrendek, amelyek globálisan hatnak ki életünkre. Az egyes nemzetek vállalásain túl, a vállalatok is tehetnek azért, hogy mérsékeljék ezeknek a változásoknak a hatásait azáltal, hogy a lehető legkisebb negatív befolyással legyenek a globális és helyi környezetre, társadalomra és gazdaságra.

A fentebb említett megatrendek listája koránt sem teljes. Bőven találni még olyan hatalmas, transzformatív, globálisan megfigyelhető jelenségeket, amelyek meghatározzák a jövőt azáltal, hogy nagymértékű befolyással vannak a vállalatokra, a gazdaságra, az iparra, a társadalomra és az egyénre. A legáltalánosabban megfigyelhető és sokak által emlegetett megatrendek a klímaváltozás, a népesség-növekedés, a természeti erőforrások kimerülése, vagy például az urbanizáció.

Jelenlegi fenntarthatatlan gazdasági modellünk kéz a kézben jár a klímaváltozással, amelynek jeleit egyre inkább saját bőrünkön is érzékeljük. A technológiai újítások, amelyet a nyugat képes biztosítani nem elegendőek, erőforrások hiányában nem lehetséges megoldást találni. A november közepe tájékán Bonnban rendezett 23. ENSZ klímacsúcs bizonyos tekintetben előrelépést jelentett, ugyanakkor ezzel párhuzamosan még inkább kirajzolódni látszik az előttünk álló temérdek megoldásra váró kérdés, amelyekre talán Ázsiai fejlődő országai tudják majd a gyakorlati válaszokat megadni.

Földünk hőmérsékletének növekedése, a jégsapkák olvadása, a tengerek, óceánok vízszintjének emelkedése a leginkább szembeszökő példák arra, hogy a mostani gazdasági fejlődési modell miért fenntarthatatlan. Az előrejelzések szerint a következő évszázad elejére – tehát kevesebb mint 90 év múlva – némely területeken annyira fel fog forrósodni a levegő, hogy nem lesz alkalmas az életre. A nagy mennyiségű, ipari eredetű szén-dioxid kibocsátás miatt bekövetkezett éghajlatváltozás már napjainkban is érezteti hatását: Delhiben például a levegőszennyezettség szintje olyan méreteket öltött, hogy egy nemzetközi krikettmérkőzést le kellett fújni, mert a játékosok alig kaptak levegőt.

A napokban érkezett a hír, hogy egy 100 millió fontos kockázatitőke-alapot indítanak a Nobel család tagjai, amelynek célja az Egyesült Királyságban induló, fenntarthatósági törekvéseket támogató projektek finanszírozása. A Nobel Sustainablity Growth Fund nem egyedül a Nobel család finanszírozásában áll fel, partnerként és társfinanszírozóként a tiszta energiatermelő fejlesztéseket pénzelő Sustainable Technology Investros Ltd. (STIL) száll be a történetbe. A tőkealap már be is jelentette, hogy a jövőben a fenntarthatóságért legtöbbet tevő személyek elismerésére elindítja saját Nobel Sustainablity Award díját, azaz jön a fenntarthatósági Nobel-díj!

A források allokációját nem közvetlenül a Nobel család tagjai, hanem az ezen a téren már bizonyított STIL szakértői csapata végzi majd. Ők egyébként már négy hasonló célú, fenntarthatósági tőkealapot kezeltek sikerrel az elmúlt években. A döntéselőkészítés során az ún. Earth Divident modellt fogják használni, amelynek lényege, hogy az vállalatok tevékenységének hatását elemzi olyan környezeti és fenntarthatósági dimenziókra mint a természeti erőforrások, az ökoszisztéma, a környezeti szennyezés mérséklése, valamint a társadalmi és gazdasági hatások, a társadalom és a kormányzat kölcsönhatása.

Már egy jó ideje figyelem a globális híreket, véleményeket, trendeket a fenntarthatóság témakörében, és fontosnak tartanám, hogy ezekről mindenki tájékozódjon a lehetőségei szerint. A hírfolyamok csatornái mára már nem kizárólag a tradicionális médiumokra korlátozódnak, így viszont megnőtt a kockázata annak is, hogy akár hamis hírekkel találkozunk. Ez persze igaz a fenntarthatósággal kapcsolatos hírfolyamra is, ezért érdemes lehet tudatosítani, milyen hírforrásokat érdemes követni. Ennek mentén kiemelek néhány pozitív és szerintem fontos hírforrást az elmúlt időszakból, amelyek nem kizárólag tartalmilag, de formailag is jól tipizálják a beáramló és figyelemre érdemes, a fenntarthatósággal kapcsolatos vitákat:

November 17-én ér véget a 23. ENSZ klímacsúcs a németországi Bonnban, amelyen a nagy sikernek elkönyvelt párizsi megállapodás részleteinek kidolgozásáról egyeztettek az országok képviselői. Három fő témát vitattak meg, miközben manőverezni kellett a politikai sakktáblákon, és ami a legnehezebb: lelkesíteni az emberiséget a továbbhaladásra, az országokat a teljesítésre.

Közeleg az év vége, ilyenkor szokás az egész elmúlt év teljesítményét összegezni és értékelni, ezek alapján pedig konkretizálni a következő évre vonatkozó terveket, lefektetni a lehetséges mozgásterünk irányait. Nincs ez másként a nagy, globális szervezetek esetében sem, ezek életében is eljön a töprengés és tervezés ideje. Főként, ha olyan mélységű problémát kell megoldaniuk, mint a bolygónk éghajlatváltozása. Merthogy Bonnban éppen ez zajlik jelenleg, gőzerővel tanácskoznak most is az államok képviselői és a kutatók a 23. ENSZ klímakonferencián.

Sok kritika éri a fenntartható energetikai (építészeti, autóipari, élelmiszeripari, és még hosszan sorolhatnánk) megoldásokat annak jegyében, hogy habár a részmegoldások lehetnek fenntarthatóak és környezetkímélőek, maga az egész termék-életciklus már közel sem az. Amikor egy elektromos autó áramellátásához széntüzelésű erőmű szolgáltat energiát, vagy éppen akkumulátoraik életciklusuk végén a szeméttelepen kötnek ki, akkor jogos a kritika, miszerint egy problémát ugyan megoldottunk, de cserébe létrehoztunk kettő másikat. Ezért kifejezetten okos megoldás szerintem, amikor a rendszer, amelyben vagy amelynek révén működtetik az ilyen megoldásokat, maga is fenntartható. Konkrét példám ezen a héten az elektromos autózás területéről érkezik.

Elképesztő újdonságnak számít az energetikai piacon az az úszó szélerőműpark, amit nemrég helyeztek tesztüzembe Skóciában. Bár igaz, hogy globálisan a napenergia jobban terjed a szélenergetikai megoldásoknál, mégsem kell temetnünk ez utóbbi megoldást. Az olyan óriási amerikai tech cégek, mint a Facebook vagy az Amazon, továbbra is kötelező elemként fejleszttetnek (nagyrészt saját felhasználásra) újabb és újabb szélerőműparkokat is az adatközpontjaik mellé. Ezek kapcsán érkeztek hírek ezen a héten – lássuk a részleteket!

Az energetikában tapasztalható technológiai haladás napról-napra megörvendezteti a fenntarthatóságért szurkolókat. Azonban abba is érdekes lehet belegondolni, hogy ahhoz, hogy stabilan lehessen a gyakorlatban is fenntartani a fejlődés mértékét, rengeteg új, magas hozzáadott értéket termelő munkaerőre lesz szükség. Nézzünk kicsit mögé, hogy ezen a téren miként állunk!

Egy amerikai kutatócsoport nem aprózta el, és megalkotta 139 ország „road map”-jét a megújuló energiára való teljes, 100 százalékos átálláshoz. Az elképzelés az, hogy 2030-ra 80 százalékban termeljenek energiát megújulókból, 2050-től pedig a teljes rendszert megújulók lássák el. Ehhez pedig nagyrészt nap-, víz- és szélenergiát terveznek használni, attól függően, hogy melyik országban mi áll rendelkezésre.  

Ki mondta, hogy a fenntarthatóság unalmas? Valami lehet egyszerre fenntartható és élvezetes is, mivel szerencsére vannak, akik azon dolgoznak, hogy tágítsák a közgondolkozást, akár még új alapokra is helyezzék azt. Egy ilyen kezdeményezést mutatok be, ami talán eddig inkább csak építészek között szólt nagyot, viszont egyben a fenntarthatósági koncepciók között egy nagyon szemléletes és érdekes példa is: az Amager Bakke.

Az elmúlt években az újrahasznosítás szerencsére trenddé alakult, és ez picit ellensúlyozni tudja a fogyasztói társadalmak egyik legnagyobb problémáját: a hulladéktermelést. Az újrahasznosítás persze önmagában nem oldja meg a szemétproblémát, a helyes eljárásrendnek – „Reduce, Reuse and Recycle” (magyarul „Csökkentsd, használd fel újra és hasznosítsd újra”) – utolsó eleme csupán. Kétségtelen viszont, hogy ennek a hármasnak a leglátványosabb és kézzelfoghatóbb része, főleg ha az új termék még látványos és kreatív is. Ez utóbbi tárgyak a fenntarthatósági alapú művészet gyöngyszemei!

Sokat lehetett olvasni a hírekben mostanában, hogy a napenergia egyre olcsóbb. Ezt kicsit pontosítva lényegében arról van szó, hogy a nagyüzemi napelemek áramtermelésének költségei már 2017-re arra a szintre csökkentek, amivel az Amerikai Energiaügyi Minisztérium csak 2020-ra tervezett. A becslések persze sosem 100 százalékosan megbízhatóak – és ezeket a becsléseket még 2001-ben lőtték be –, de ebből is az látszik, hogy gyorsabb a fotovoltaikus technológiák árának csökkenése, mint amire számítottunk, és ez egy jó hír a fenntartható energetika számára. Egy kicsit bővebben érdemes tudni arról is, hogy minek hatására estek így az árak.

Az energiatárolás a sok közül az egyik legégetőbb problémája jelenleg az emberiségnek, amit a megújuló energiákra építeni akaró piaci szereplők a világon mindenütt lázasan próbálnak megoldani. Nemrég újabb kivitelezési megoldásokról szóló hírek jutottak el a sajtóba: a neves amerikai egyetem, az MIT kutatóközpontja arra a megoldásra jutott, hogy nem áram, hanem hő formájában tárolnák a megújulókból származó energiát, téglákban. Az IKEA pedig előállt egy akkumulátoros tárolóval, amit a háztartások számára akar értékesíteni.

Maga a probléma viszonylag egyszerű és érthető: a napból és szélből nyert energia nagyban függ az időjárástól, így azért, hogy akkor használhassuk, amikor csak akarjuk, tárolnunk kell. A nagy tudományos sakkozás már elindult szerencsére az energiatárolók kialakítására, és közben az átlagpolgárok is nagy érdeklődéssel figyelhetik a fejleményeket.

Viszont érdemes két felé bontani a most zajló fejlesztési folyamatokat, ugyanis beszélhetünk lakossági és ipari szintű energiatárolásról is. A lakossági energiatárolás ékes példája a Tesla Powerwall, miközben a Samsung és a Mercedes ugyanúgy ilyen rendszerek fejlesztésével foglalkozik, ahogyan még biztosan több ezer vállalat is.

Tehát zajlik a kutatás-fejlesztés, de továbbra is nagy kérdés, hogy mikor fogja gazdaságilag is megérni ez. Hiszen nem várható el egy vállalattól sem, hogy kizárólag az emberiség iránti elkötelezettségből áldozzon az erőforrásaiból a mindnyájunkat érintő problémák megoldására, bármiféle kompenzáció nélkül. A kompenzáció pedig maga a gazdasági megtérülés, de nemcsak a fejlesztő cégek, hanem minden érintett, fejlesztő és felhasználó számára is.

Ezért érdekes számomra az IKEA új eszköze, amivel lehetőség nyílik a napcellák által termelt villamos energia tárolására otthonok számára. Annak, aki az IKEA társfejlesztésében elkészült napcellákat venné meg, és mellé a tárolót, több millió forintot ki kell tudnia fizetni, ami már egyértelműen egy komoly beruházást jelent a háztartásoknak.Viszont így megalapozzák azt, hogy idővel igen pénztárcabarát módon tudják majd fedezni az energiaszükségletüket. 

A dolog lényege tehát, hogy megindult egy folyamat, ami hosszan elkísér majd minket, de a jó hír továbbra is az, hogy már látni a konkrétumokat, azaz még a mi életünkben megvalósulhat az a nagy lépés, ami a fenntarthatóság számára minden bizonnyal üdvözlendő mérföldkő lesz.

Források: HVG, Player

Egyre többet hallani arról mostanában, hogy Magyarországon napenergia forradalom zajlik. Ez inkább azok számára lehet újdonság, akiket eddig valahogy nem ért el a megújulók térhódításának híre, mindenesetre érdemes kicsit vizsgálni, és ezáltal tudatosítani ezt a jelenséget.

Nemrég jelent meg egy hír a Popular Mechanics-ban arról, hogy kutatók egy csoportjának áttörést sikerült elérni a fúziós energia területén: ugyanis egy olyan újfajta magfúziós fűtőanyagot fejlesztettek, amellyel a korábbinál tízszer nagyobb energia állítható elő a fúziós reaktorban. Ennek kapcsán próbálom kicsit érthetőbbé tenni az energetikának ezt a jelentős, de nem feltétlenül közismert szegmensét, ami nagy szerepet játszhat fenntarthatóságunk szempontjából a nem is olyan távoli jövőben. A világ legnagyobb mágneses fúziós kísérletének, a JET (Joint European Torus)-nek otthont adó nagy-britanniai fúziós energia kutatóközpont, a Culham Centre for Fusion Energy információi alapján lássuk, mi az az 5 legfontosabb kérdés és válasz, ami a fúziós energia kapcsán a nem mérnök végzettségű embereket is érdekelheti:

Lassan mögöttünk van egy újabb nagyon meleg nyár –megint a bőrünkön érezhettük, hogy a globális felmelegedés milyen szélsőséges időjárási kihívásokat tartogat számunkra, amikhez több szempontból is meg kell próbálnunk alkalmazkodni. Az egyik ilyen szempont például az öltözködésünk. Nem is gondolnánk, milyen sok szálon fűződik ez a problémakör a fenntarthatóság koncepciójához.

Az olyan óriásvállalatok, mint a Google, a Facebook, az Amazon vagy például a Microsoft mellé előkerült egy vállalkozó szellemű, norvég-amerikai magáncég, amely adatközpontot kíván építeni. Méghozzá nem is akármilyet, a meglévők közül is egyenesen a világ legnagyobb energiafelhasználású központját tervezi az észak-norvégiai Ballangenben. A projekt több szempontból is figyelemre méltó, nemcsak azért, mert bányába tervezik építeni, hanem mert a fenntarthatóság szempontjából jó olvasni, hogy az energiaellátást az ott hasznosítható víz- és szélenergia felhasználásával kívánja megoldani a Kolos nevű cég.

Az idei nyár (is) megmutatja azt, hogy nem lehet elég komolyan venni a globális felmelegedést. Azt a környezeti változást, amiről rengeteg vita van, de szerencsére a tényét már egyre kevesebben vonják kétségbe. Sokan érvelnek amellett, hogy még megállítható ez a folyamat, és olyanok is vannak, akik szerint csak lassítható. A jelenség pedig nyilván egyedülálló, de az emberiség eddigi történetében lehet találni vele párhuzamba állítható folyamatokat. Erről szól a Chikansplanet történetének első vendégbejegyzése, az ALTEO-nál dolgozó Szécsi Balázs kollégám írása, aminek örömmel adok helyet a blogon.

A Húsvét-szigetről a legtöbben már hallottak – ha másról nem, az ottani kőszobrokról (Moai), amelyek tömege 10 és 87 tonna közötti, és a helyi őslakosok készítették, szállították és emelték a helyükre primitív szerszámaikkal. De mit lehet tudni ezekről az őslakosokról és történetükről? Illetve miként kapcsolódnak a mostani témához?

Kvangdzsu városának polgármesterét, név szerint Yoon Jang-hyeont láthattuk a budapesti vizes világbajnokság záróünnepségén – ő képviselte a másfélmillió lakosú dél-koreai várost, ami két év múlva vendéglátója lesz a következő világeseménynek. A polgármester beszédéből és a bemutató imázsfilmből az derült ki, hogy ez a város rendkívül modern, és működése során nagyon sokszor okos rendszerekre épít. Kíváncsivá tett mindez, és utánanéztem annak, hogy miért is okos és előremutató Kvangdzsu ipara.

Azok, akik nemcsak a vizes sportokat követik figyelemmel, hanem esetleg a focit is, talán fel tudják idézni, hogy erről a városról már hallhattunk nem is olyan régen. 2002-ben a foci VB 20 helyszíne közül a nagyjából 40 ezer férőhellyel rendelkező Gwangju World Cup Stadium volt az egyik. A helyiek biztos örömmel emlékeznek rá, hogy ebben a stadionban sikerült (büntetőkkel) legyőznie a dél-koreai válogatottnak a spanyolokat, és ezzel bekerülni történelmük során először a világbajnokság elődöntőjébe. (Át is nevezték egyébként a stadiont Guus Hiddink Stadium-ra, hogy ezzel is tisztelegjenek holland sikeredzőjük előtt.)

Az Egyesült Királyság környezetvédelmi államtitkára, Michael Gove nemrég bejelentette, hogy 2040-ig meg kívánják tiltani az új benzin- és dízelautók értékesítését Nagy-Britanniában. Az ilyen autókban működő belső égésű motorok okozta károsanyag-kibocsátást teszik az ország növekvő mértékű, emberre és környezetre egyaránt káros légszennyezettségnek az egyik fő, könnyen célozható felelősévé. Ez a lépés egy valódi mérföldkő az elektromosautók irányába tett úton, amik most még csak a brit eladások egy százalékát teszik ki. A kormánydöntés ugyanakkor számos megoldandó kérdést vet fel az autóipar szereplői számára.

Változás közepén vagyunk az energiapiacon. A változás vesztesei pedig egyértelműen a konvencionális energiatermelők. A megújuló technológiák feltörekvőben vannak, igaz arányukat a globális energiarendszerben tekintve még mindig nem elég erősek. Ezek a tények eddig is ismeretesek lehettek az iparágat közelebbről figyelőknek, de a nemrég megjelent, Nemzetközi Energiaügynökség által írt tanulmány (“World Energy Investment 2017”) révén most már számszerű, pénzügyi szempontból vizsgált adatok is a rendelkezésünkre állnak a jelenleg zajló folyamatok értékelésére. Az energetikai fejlesztésekbe irányuló befektetések összértékéből azt láthatjuk, hogy milyen irányba mozdulnak el a vállalatok, kormányok, háztartások, és milyen hangsúlyokat kapnak az egyes ágazatok a nagy egészen belül.

Az energiafogyasztás fenntarthatóvá tétele teljesíthetetlen küldetésnek tűnhet. Főleg akkor, ha a legutóbbi hetek, hónapok gazdaságpolitikai döntéseit vesszük alapul. A mezei fogyasztót hidegen hagyja, hogy egy adott ország, aminek neve legyen most Uklákia, bejelenti, hogy nem követi a globális klímaegyezményt, míg a büszke Palatúniában egyre több megújulóenergia-termelésre optimalizált erőművet építenek. Az sem nagyon érdekli, hogy a bolygó másik felén, a nagy múltú Szelkanéziában éppen azt határozták el pár éve, hogy nem használnak több atomenergiát és ehhez tartják is magukat. Eközben a nem is olyan távoli Yallföldön a kormány éppen egy új atomerőmű építéséről döntött. Az ország-szintű vagy éppen globális vállalások – annak ellenére, hogy követésük hasznos –, nem feltétlenül vannak hatással az alapokra, amit a mindennapi fogyasztók energiatudatos viselkedése jelent. Pedig van miért kis vállalásokat tennünk.

Könnyen azt hihetjük, hogy a mi hozzáadott értékünk arányaiban olyan kicsi, hogy semmin sem tudunk változtatni. Ismerős érzés, amikor azért nem kezdünk bele egy feladat megoldásába, mert úgyse fog sikerülni? És igazunk is van: egyszerű fogyasztóként tényleg aprócska, jelentéktelen porszemei vagyunk ennek a játéknak. De ott vagyunk a táblán, és ha nem is meggyőződésből, de foglalkozzunk azért a saját energiafogyasztásunk csökkentésével, mert ez megéri nekünk pénzügyileg. Ehhez már csak két fontos dolog kell: tudnunk kéne, hogy mennyi energiát fogyasztunk pontosan, és azt is, hogy mennyire van ténylegesen szükségünk. Ezek metszete kiadja, hogy hol és mennyit tudunk spórolni. Na jó, a ráadás harmadik dolog pedig az, hogy tudnunk kell kényelmi kompromisszumokat is kötni.

A napokban járta be a világsajtót az észak-kínai Datong mellett épült Panda Power Plantnek nevezett naperőműrőről készített kép. Ennél valóban nem láttunk még “cukibbat” - egy óriási panda alakot formálnak a napelemek, ami kétségkívül látványos és nehezen felejthető. Azonban a Panda erőműn kívül is vannak óriási megújuló alapú energetikai létesítmények, ezek közül szedtem össze a legnagyobbakat. Úgy vélem, segíti a megértést, és a hasonló témájú hírek fogyasztását, ha az emberek vizuálisan is el tudják helyezni ezeket az építményeket.

A képek látványosak, de ez nem jelenti azt, hogy „big is beautiful” – a megfelelő méretezés kulcskérdés, a túlságosan nagy létesítmények esetenként több megoldandó problémát vetnek fel, mint amennyire választ adnak.