Az intenzív földhasználat, a monokultúrás gazdálkodás és a túlzott vegyszerezés Európában is mezőgazdasági területek kimerüléséhez vezetett, ez pedig egyszerre veszélyezteti a kontinens élelmiszerbiztonságát és ökológiai egyensúlyát. Hagyományos agrárországként ebben Magyarország kiemelten érintett:…
„Tiszta udvar, rendes ház” – sok családi házon ma is ott virít még a felirat, és a közvélekedésben is összekapcsolódik a kert szépsége a hasznosággal. Pedig ma már tudjuk, hogy a természet- és környezetvédelem szempontjából sokkal előnyösebb egy gondozatlannak tűnő, parlagon heverő zöldterület, ami…
Az év végi időszak az ünnepről, a készülődésről és a pihenésről szól. Talán bele sem gondolunk, de ez az időszak is jelentős megterhelést jelent a bolygónknak, pedig néhány apró változtatással, egy kis odafigyeléssel és tervezéssel fenntarthatóbbá tehetjük az adventet is. Ráadásul úgy, hogy nem kell…
Azt már eddig is tudtuk, hogy az elektronikai hulladék komoly gondot okoz, de januárban ijesztő adatokat közölt az ENSZ e-szemét elleni koalíciója és a Világgazdasági Fórum: friss tanulmányuk szerint évente 50 millió tonna e-hulladék termelődik, ez a szám pedig 2050-re 120 millióig kúszhat fel. Csak…