Sapka, sál, gázálarc!

2017. március 10. 12:09 - CHIKANSPLANET

a_szmog_minden_nagyvarosban_nagy_veszelyt_jelent.jpgSzmogriadó - január végén napokra korlátozták ennek okán egyes, alacsonyabb környezetvédelmi kategóriába tartozó gépjárművek közlekedését Budapesten, okozva ezzel bosszúságot több ezer ember számára. Ugyanakkor nem feltétlenül a gépjárműforgalom volt a legfőbb okozója a levegőminőség jelentős romlásának az említett időszakban – a gépjárművek korom és porkibocsátása ugyanis mindössze csepp a tengerben, amennyiben a levegőszennyezés kérdéskörét vizsgáljuk. A magas korom- és szállópor-koncentráció oka – emiatt rendelték el a fővárosban a szmogriadót – elsősorban a fűtési rendszerek, és azon belül is leginkább az egyéni fűtési megoldások elavultságában rejlik.

Habár lassan talán vége az igazán kemény hidegekkel járó időszaknak és a szekrénybe kerül a kesztyű és a sapka, mégsem szabad minden szó nélkül elmenni az idei tél tanulságai mellett. A szmogriadó és a gépjárművekre elrendelt forgalomkorlátozás több dologra is ráirányította a figyelmet. Ezek közül kettőt érdemes kiemelni: egyrészt, hogy a magyar utakon mennyi alacsony környezetvédelmi osztályba tartozó gépjármű közlekedik (a forgalomkorlátozás ideje alatt szinte kiürültek a budapesti utak, ami annak is köszönhető, hogy sok olyan fenntartható módon gondolkodó tulajdonos is letette az autót, akinek egyébként nem lett volna kötelező – és ez örvendetes fejlemény!); másrészt, hogy mennyire elavult a hazai fűtési rendszerek többsége (hiába ürültek ki az utcák, a szmoghelyzet nem változott számottevően ettől).

Tovább
75 komment

Fenntartható ruhaköltemény az Oscar-díj vörös szőnyegén

2017. március 02. 08:38 - CHIKANSPLANET

chp_emma_roberts_fenntarthato_ruha_greendressredcarpet_20170302.jpgSokáig fogunk még beszélgetni a most vasárnap, immáron 89. alkalommal kiosztott Oscar-díjak kapcsán: egyrészt lehet majd örülni Deák Kristóf Mindenki című alkotása Oscar-díjának, másrészt pedig a díj történetének legnagyobb botránya is most vasárnap este esett meg. De emellett voltak még érdekes, fenntarthatósággal kapcsolatos vonatkozásai is a vasárnapi filmes seregszemlének. Például Emma Roberts színésznő ruhája, amely teljes mértékben a fenntarthatósági követelményeknek megfelelően készült.

A színésznő - aki egyébként Eric Roberts színész lánya és Julia Roberts unokahúga – egy, a Red Carpet Green Dress kezdeményezés keretében készült ruhában vonult végig a vörös szőnyegen. Nem ő volt azonban az első, aki az elmúlt években így tett: tavaly a Trónok Harca című sorozat Sansa Starkjaként ismert Sophie Turner vett részt a díjkiosztó gálán egy Red Carpet Green Dress ruhában.

Tovább
Szólj hozzá!

A vállalati fenntarthatóság evolúciója

2017. február 26. 09:04 - CHIKANSPLANET

evolution_corporate_sustainablity_01.jpgMa már elmondható, hogy egyetlen, a fenntarthatóságot komolyan vevő (nagy)vállalat sem engedheti meg magának, hogy a felsővezetői körében ne legyen legalább egy, a fenntartható működést támogató munkatársa. A CSO – Chief Sustainablity Officer – titulussal egyre többször találkozni, amikor a nagyvállalatok menedzsmentjének összetételét vizsgáljuk. A CSO funkciója és munkaköri leírása, a velük szemben támasztott követelmények az elmúlt években hatalmas változáson mentek keresztül.

Amíg az előző évszázad utolsó évtizedeiben a fenntarthatóság és a fenntartható vállalati működés még afféle úri huncutságnak tűnt, ma már fontos üzlettámogató és üzletfejlesztő területté vált. Korábban a vállalatok elsősorban CSR (corporate social responsibility) és PR értéket láttak a fenntarthatósági kívánalmaknak megfelelő akciók megszervezésében, a működésük ilyen irányba történő finomhangolásában, aminek megfelelően jellemzően a marketingért és a kommunikációért felelős vezető „nyerte meg magának” a fenntarthatósággal kapcsolatos kampányjellegű feladatokat.

Tovább
Szólj hozzá!

Elsöprik Trumpot az amerikai vállalatok

2017. február 16. 10:15 - CHIKANSPLANET

Még az új elnök sem állhat a vállalati fenntarthatósági törekvések útjába

chp_donald_trump_fight_on_20170216.pngMég Donald Trumppal is hajlandóak szembe menni az amerikai vállalatok, legalábbis ami a fenntarthatósági törekvések megvalósítását illeti. Egy friss felmérés alapján úgy néz ki, hogy a megkérdezett vállalatok jelentős része elkötelezett aziránt, hogy megvalósítsa azokat a fejlesztéseket és végrehajtsa azokat a változtatásokat, amelyek célja az adott cég fenntarthatóbb üzleti pályára állítása. A GreenBiz szervezet 2017 Green Economy felmérése alapján a megkérdezett vállalatok 60 százaléka nem torpan meg, hanem teljes gőzzel megy előre tovább a fenntarthatósági célok megvalósítása felé, felük ráadásul mindezt úgy teszi majd idén, hogy növeli a fenntarthatósági törekvésekre fordítandó büdzséjét 2017-ben.

Donald Trump elnökké választásával együtt a pesszimistábbak rögtön temetni kezdték az Egyesült Államok fenntarthatósági törekvéseit és programjait. Nem minden ok nélkül tették ezt, hiszen az új elnök minden lehetséges fórumon hangoztatta, hogy nem hisz a globális felmelegedésben és a klímaváltozásban, az országot pedig kilépteti az összes ilyen „hókusz-pókusszal” foglalkozó nemzetközi együttműködésből. Csakhogy a vállalatok úgy tűnik – még az elnök ellenében is – komolyan veszik a fenntarthatósági vállalásaikat, és az elnöki meggyőződéstől függetlenül mennek tovább az általuk ezen a téren meghatározott úton.

Tovább
2 komment

A vállalatok itthon is gyúrnak a fenntarthatóságra

2017. február 10. 09:15 - CHIKANSPLANET


chp_fenntarthato_vallalatvezetes_20170210.jpgPaul Polman, az Unilever globális vezérigazgatója mondta korábban a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés kapcsán, hogy habár a politikai döntéshozók és kormányzati szervek elkötelezett tevékenysége elengedhetetlen a fenntartható fejlődés felé történő előrelépésben, azok még a legjobb szándékuk és igyekezetük ellenére sem képesek egymaguk teljes változást hozni ezen a téren. Amit pedig ők nem tudnak megtenni, azt az üzleti élet szereplőinek kutya kötelességük kipótolni, támogatásként az ügy mellé állítani, hiszen csak így – közös erővel – tudunk valóban látványos és a közös ügy érdekében valóban előremutató eredményeket elérni. A fenti gondolatok szerencsére ma már számos magyar vállalat is magáévá tette, és dolgoznak ki programokat a fenntarthatósági dimenziók szellemében.

Mindenképpen örömteli hír, hogy a kormány és az államigazgatási szervek Magyarországon sincsenek magukra hagyva a fenntartható fejlődés célrendszerének megvalósítása kapcsán. A hazai GDP 30 százalékát kitevő 70 vállalat vezetőinek a részvételével a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért aktívan és tervszerűen dolgozik azon, hogy a lehető legjobban kiegészítsék a kormányzati intézkedéseket.

Tovább
Szólj hozzá!

A medvék és a vörös ördögök is zöldbe öltöznek

2017. február 03. 14:19 - CHIKANSPLANET

manchester-united-stadion-stadium-old-trafford-1959155.jpgAkárcsak a mezőgazdaság, az építészet vagy a közlekedés területén, úgy a sportban is egyre nagyobb szerephez jut a fenntarthatóságra való törekvés. A látványsportágak közül elmondható, hogy talán a labdarúgás a legnépszerűbb, ezért is nagy öröm látni, hogy a klubok és a nemzetek egyre sokszínűbben támogatják a fenntartható fejlődést, hiszen így a konkrét cselekvésekből származó haszon mellett, maga a fenntarthatósági filozófia is számos nézőhöz, szurkolóhoz juthat el. Angliában például van már fából épült stadion, de használnak zöldenergiával működtetett gyepkarbantartó robotot is. A klubok – köztük a legnagyobbak is – egyre nagyobb mértékben szállnak be a fenntarthatósági kategóriában kiírt versenybe is. Hogy a megközelítés milyen mértékben határozhatja meg a legnépszerűbb labdajáték jövőjét jól példázza, hogy Oroszország a közelgő világbajnokság házigazdájaként számos új, zöld stadiont építtet.

Ugyan a labdarúgást jelenlegi ismereteink szerint először Kínában űzték több ezer évvel ezelőtt - akkoriban cuju néven emlegették -, csak 1848-ban rendszerezték a játékkal kapcsolatos szabályokat. Történt mindez Cambridge-ben, ami miatt Angliát tekintjük a mai napig a labdarúgás őshazájának. A sportág alapvető szabályai az elmúlt több mint 150 évben számottevően nem változtak, ellenben a sportágat körülvevő technológia rengeteget fejlődött. Ebbe a technikai, technológiai fejlődésbe kapcsolódnak most be azok a rendszerek és elképzelések, amelyek mentén a labdarúgás a fenntartható fejlődés nagykövete is lehet.

Tovább
Szólj hozzá!

Idén minden eddiginél több tehetséges vezető vetheti bele magát a vállalati fenntarthatóságba

2017. január 27. 15:22 - CHIKANSPLANET

dsc_8449.jpgA Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) „A jövő vezetői” programjának célja, hogy azon tehetségeknek, akikből jó eséllyel válhat szervezeti felsővezető bemutassa a vállalati fenntarthatóság átfogó fogalmi rendszerét, és praktikus tanácsokkal segítse őket abban, hogy karrierjük során ezeket az elveket döntéshozatalaikba is sikerrel tudják majd integrálni. A program keretein belül 2017-ben a BCSDH már a képzés negyedik évfolyamát indítja 33 tehetséges fiatal vezető részvételével.

Az idén 10 éves jubileumát ünneplő Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért célja, hogy hozzájáruljon a magyar gazdaság és társadalom fenntartható fejlődéséhez. A folyamat három alappillére a gazdasági eredményesség, az ökológiai egyensúly és a társadalmi életminőség elveinek a gazdasági gyakorlatba való átültetése, ezáltal új és innovatív megoldásokkal növelni a tagvállalatok versenyképességét, és egyben hozzájárulni a magyar gazdaság és társadalom fenntartható fejlődéséhez.

Tovább
Szólj hozzá!

Egy golfautónyi embernek pont annyija van, mint a másik 3,5 milliárdnak összesen

2017. január 20. 13:36 - CHIKANSPLANET

rich_and_poor_serving_inequality.jpgAz Oxfam 2017-es felméréséből kiderül, hogy a világ leggazdagabb nyolc embere akkora vagyonnal rendelkezik, mint a hétmilliárdos összlakosság szegényebbik 50 százaléka. A World Economic Forum szerint az ilyen mértékű egyenlőtlenségek jelenthetik a legnagyobb veszélyt a világgazdaságra a jövőben. A jelenlegi helyzet az ENSZ által meghatározott Globális Célokkal is szembemegy, ugyanis a 17 cél között szerepel a vagyoni, anyagi egyenlőtlenségek csökkentése.

Az Oxfam GB, a társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzdő brit szervezet által végzett kutatás rávilágított arra, hogy az egyenlőtlenségek soha nem látott mértéket öltöttek az elmúlt évek során. A nyilvánosságra hozott adatok egyértelműen intő jelként szolgálnak. Bill Gates (Microsoft), Amanico Ortega (Zara), Warren Buffet (befektetési guru), Mark Zuckerberg (Facebook) és még négy hasonlóan sikeres üzletember összes vagyona akkora, mint a Föld lakossága szegényebbik felének. A kutatást végző szervezetet sokkolták az adatok, és groteszknek találják, hogy egy golfautóban is elférő csoport gazdasági szempontból ennyire elhúzzon a társadalom többi tagjától. Ez a megállapítás pedig akkor is igaz, ha egyébként az összehasonlítás módszertanát sokan vitatják. A nyolc ember összesített vagyona egyébként 426 milliárd dollár, ami csaknem 120000 milliárd forintnak felel meg.

Tovább
11 komment

Globális felmelegedés, a néma pusztító

2017. január 13. 10:14 - CHIKANSPLANET

Ezek a jéghegyek tízezer évig pihentek csendesen, az évtized végére azonban teljesen eltűnhetnek – Vajon elmúlásuk is csendes lesz?

chp_kep.jpg2007-ben a NASA olyan felvételeket közölt a Déli-sark nyugati vidékéről, amelyek rávilágítottak arra, hogy beigazolódni látszik a tudósok aggodalma, miszerint az Antarktisz déli és nyugati része ketté fog szakadni. A NASA kutatói és neves egyetemek professzorai szerint a közeljövőben egy ötezer négyzetkilométeres jégtömb készül leszakadni az Antarktiszről, ami rögtön az eddig feljegyzett tíz legnagyobb jéghegy egyike lehet.

A déli szélesség 60. fokától délre fekvő térséget nevezik Antarktisznak, ahol az átlaghőmérséklet -40 és -70 Celsius fok közötti, és nyáron is csak ritkán (de egyre gyakrabban) emelkedik +5 fok fölé a part mentén. A globális felmelegedés, amely a tudósok többsége szerint egyértelműen az elmúlt évtizedek során zajló emberi tevékenység eredménye, szoros összefüggésben áll bolygónk ezen vidékével, ugyanis a Földi klíma átlaghőmérsékletének emelkedése olvadást indított meg a sarkvidéki jégtakarón, amely globális problémát jelenthet az egész emberiség számára.

Tovább
13 komment

Biciklizz, hajózz, és termelj áramot!

2017. január 06. 12:18 - CHIKANSPLANET

Az már csak a hab a tortán, hogy mindezt Párizsban, a Szajnán teheti meg az ember fia

asdad.jpgMa már az élenjáró éjszakai bárok és az edzőtermek is igyekeznek energiaigényüket alternatív megoldásokkal fedezni. A fenntarthatóság és az energiatermelés egyre inkább összefonódik, köszönhetően a technológia fejlődésének, valamint annak, hogy a globális felmelegedés nemzetközi problémává vált. Az energetikában mindez a károsanyag-kibocsátás csökkentésében és a megújuló energiaforrások kiaknázásában mutatkozik meg. Az alternatív energiatermelés technológia lehetőségei mára szinte minden iparágnak kínálnak választást arra, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése mellett termelhessenek energiát. A Párizsban épülő, vízen lebegő edzőterem az edzeni vágyók energiájával és egy napelemes rendszerrel termeli majd meg a működéséhez szükséges energiát, a többletet pedig egyenesen a helyi villamosenergia-hálózatba továbbítják.

A lehetőségeknek csak a képzelet szab határt! Mennyire igaz a mondás napjaink energetikai kérdései kapcsán is. Párizsban egy olyan edzőterem lebeg majd a Szajna felszínén, amely mozgásba lendüléséhez a vendégek által termelt elektromos energiát használja. Az edzéshez használt „szobakerékpárok” voltaképpen mini erőművekként funkcionálnak - amellett, hogy teljes értékű edzésmunkát tesznek lehetővé, megmutatják mennyit tekert a felhasználó, de visszajelzést küldenek neki arról is, hogy mennyi áramot állított elő a tekerés során. Az energiatöbbletet pedig elraktározza a hajó, majd továbbítja azt a helyi elektromos hálózatba. És mivel edzés közben frissítően hat a kellemes környezet és a szép kilátás, a panorámás üvegfalak kifejezetten ötletes megoldást jelentenek. Ezeket természetesen nyáron eltávolítják, így még szabadabban tekerhetnek a vendégek.

Tovább
Szólj hozzá!

A világ legfényesebb városa zöldben ragyog

2016. december 30. 16:31 - CHIKANSPLANET


vegas.jpgEgy évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy város száz százalékban megújuló energiaforrások kiaknázásával működjön, jelenleg azonban úgy néz ki, hogy egyre több nagyváros energiaellátása függ majd kizárólag ezektől. Az Egyesült Államokban elsőként Burlington, Aspen és Greensburg városok mondhatták el magukról, hogy teljesen átálltak a működésükhöz szükséges energia megtermelésének fenntartható megoldására. Mára azonban lehetővé vált az is, hogy az olyan nagyvárosok is, mint Las Vegas, „zöldenergia-függőkké” váljanak.


Las Vegas a szerencsejátékok őshazájának számít, ettől kezdve azonban nem csak a szórakoztatóiparáról lesz ismert, hanem arról is, hogy a félmilliós összlakosságú város teljesen átállt megújuló energiaforrásokra. Ha úgy vesszük, a város félig-meddig fotoszintetizál majd, ugyanis napot és vizet hasznosít majd, és ugyan oxigént nem termel, de legalább szén-dioxiddal sem szennyezi annyira a Föld légkörét.

Tovább
Szólj hozzá!

A nagyhatalmak segítségével karbonsemlegesednek a kisebb nemzetek

2016. december 16. 10:07 - CHIKANSPLANET

afrikai_nemzetek_megujuloenergetikai_tamogatasa.jpgA fejlettebb gazdaságú nemzetek és globális nagyhatalmak energiapolitikája sokat változott az elmúlt évtizedek során. Vegyük csak példának Németország esetét, ahol a megújuló energiaforrások felhasználása egyre nagyobb szerepet kapott a nemzet energiastratégiájában. A fejlődő országoknak azonban nehezebb energetikai szektorukban a fenntartható fejlődést szorgalmazniuk, ugyanis sok esetben a hálózatok sincsenek kiépítve, de ha az elosztó infrastruktúra rendelkezésre áll is, az ellátásbiztonság számos esetben jelentős kívánni valókat hagy maga után. A helyzet azonban megváltozhat, ugyanis a nagyhatalmak és a fejlődő országok támogatásával a legszegényebb nemzetek energetikai szektora is elindulhat a karbonsemlegesség irányába.

Banglades, Haiti, Kenya, vagy Etiópia – olyan nemzeteket, amelyeket ritkán említenek a fenntarthatósággal és megújuló energiatermeléssel egy szövegkörnyezetben. Ezek a szegény országok, fejletlenebb nemzetek sok területen – köztük az energetikai szektorban is – nehezebben oldják meg a fenntartható fejlődés követelményeinek való megfelelést. A globális felmelegedés problematikája viszont ezeket sem kíméli.

Tovább
5 komment

Nap és szél helyett napszél és magma lesz az energetika jövője?

2016. december 07. 15:56 - CHIKANSPLANET

activity_continues_on_the_sun.jpgAz alternatív energiatermelés egy új iparágat hozott létre az elmúlt évtizedek során, a megújulóenergetikát. Pedig a fenntartható energiatermelés nem újdonság, csupán korábban az volt a természetes és a kézenfekvő megoldás. Szél- és vízimalmok már a 9. században is épültek, azonban az ipari forradalmat követően az energiatermelési trendek megváltoztak. A fosszilis energiatermelés ezután élte virágkorát, míg a megújuló energiaforrások használata visszaszorult. A biológiai lábnyom és a károsanyag-kibocsátás csökkentése azonban újra indokolttá és szükségessé tette a zöldenergia-termelést. A megújulóenergetika jelenleg reneszánszát éli, előretörését pedig csak segítik az olyan energiatermelő módszerek, amelyek szintén a fenntarthatóságot szolgálják. A magma hőmérsékletét kiaknázó energiatermelés pedig még nem is a bonyolultabb elképzelések közül való.

A világ áramtermelésének már körülbelül 16-18 százalékát adják a megújuló energiaforrások. Ebből a legnagyobb arányban vízenergia felhasználása biztosít elektromos energiát, ezt követik a szélerőművek és fotovoltaikus rendszerek. Mára azonban olyan energiatermelő rendszerekkel találkozhatunk, amelyekről korábban álmainkban sem gondoltuk volna, hogy egyszer zöldenergia-előállításra használhatjuk. Essen szó négy rendkívül egyedi és ötletes, bár még kezdeti fázisban lévő áramtermelő technológiáról.

Tovább
Szólj hozzá!

Zöldenergia-termelő szellemvárosok

2016. december 02. 09:46 - CHIKANSPLANET


voa_markosian_chernobyl02.jpgA megújulóenergetikai egységek létrehozása – amennyiben nem lakosság számára gyártott háztartási méretű kiserőművekről van szó – viszonylag nagy területet igényel. A helyspórolás egyik megszokott megoldása, amikor a fotovoltaikus egységeket épületek tetején helyezik el. A napelemes rendszerek létesítési és üzemeltetési költsége a technika fejlődésével folyamatosan csökken, ezért felhasználásuk is egyre gyakoribb. Ugyan időjárásfüggő (és ez esetben jellemzően napszakfüggő) energiatermelésről beszélünk, a fenntartható fejlődés egyik alapeleme egyre inkább a napenergia felhasználása lesz. Az olyan kihasználatlan területek, amelyek valamilyen okból más mezőgazdasági- ipari célokra használhatatlanok, kifejezetten alkalmasak a napelemek, vagy szélturbinák üzemeltetésére. Ezért lehet Csernobil romjaira napelemparkot építeni, vagy egy kaliforniai kisvárosból zöldenergiát termelő közösséget alakítani.

Vannak olyan területek, amelyek valamilyen oknál fogva nem hasznosíthatóak sem ipari, sem mezőgazdasági szempontból. Az ukrajnai atombaleset óta Csernobil és Pripjaty számos kitalált történetnek vagy meghökkentő dokumentumfilmnek szolgáltatott rémisztő hátteret. A szellemvárosokat azonban most mégis, a fenntartható gondolkodásmódnak is eleget tévő területté alakíthatják. A másik véglet pedig, amikor egy lakóövezetet alakítanak zöldövezetté, lássuk, milyen sikerrel.

Tovább
8 komment

Magyar agyak a fenntarthatóságért

2016. november 25. 17:54 - CHIKANSPLANET

chp.jpgA közlekedés és a fenntarthatóság kapcsolatát előző blogbejegyzésemben a közlekedési eszközök kapcsán érintettem. A napokban pedig néhány teljesen új találmányról jelentek meg beszámolók a virtuális térben, amelyek szintén a fenntartható fejlődést szolgálják, emellett rendkívül innovatívak is. Fiatal magyar mérnökök olyan térköveket fejlesztettek ki, amelyek a lépések hatására áramot termelnek, egy innovációs boot camp során pedig magyar és külföldi feltalálók együtt kerestek megoldásokat a fenntarthatóságot támogató eszközök, mint például az elektromos autók elterjedésének megkönnyítésére.

Érdekes látni, hogy a legmodernebb technológiákra milyen találmányokat képesek építeni manapság. A hónap elején egy többnapos innovációs „tábort” rendeztek, amellyel az egész világ számára égető problémákra kerestek megoldásokat. Az eseményre olyan agytrösztöket hívtak meg, akik már alkottak valami olyan maradandó dolgot, ami kellően különleges ahhoz, hogy felhívja magára a közvélemény figyelmét. Első körben mindenképpen említést érdemel a Cseh József és társai által készített energiatermelő térburkolat, amely nyomán a fiatal mérnök bekerült azon 10 innovátor közé, akik zseniális (digitalizálható) ötletekkel próbálják meg megváltoztatni a világot.

Tovább
6 komment

A fenntarthatóság a tömegközlekedésben többféleképpen érvényesülhet

2016. november 18. 10:24 - CHIKANSPLANET

a_3-as_metro_regi_kocsija.jpgA közösségi közlekedés (leánykori nevén tömegközlekedés) intézményéhez sok tekintetben kapcsolódik a fenntarthatóság. Azáltal, hogy egyre többen használják az A-ból B-be eljutás ezen formáját, csökken a forgalom az utakon, ami a nagyvárosi közlekedés okozta légszennyezést is visszaszorítja. A különböző szerelvények kialakítása is szolgálhatja a fenntarthatóságot. Az újrahasznosítható anyagból készült metrókocsik, trolik, villamosok vagy buszok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy kevesebb hulladék keletkezzen, emellett a szerelvények megújuló energiaforrásokkal történő energiaellátása is része a fenntartható fejlődésnek. Nem véletlenül fejlesztik egyre több országban gőzerővel ezeket a megoldásokat, hiszen ezzel sok legyet lehet ütni egy csapással. A kérdést már csak a most zajló budapesti metrómizéria kapcsán is érdemes körüljárni.

A korábban készített tömegközlekedési szerelvények kapcsán kevés esetben törekedtek a fenntarthatóságra és az újrahasznosításra a tervezés során. Emiatt a felújításuk gyakran szinte teljes karosszériacserével is járhat. A folyamat ilyenkor kicsit a tévében látható autófelújítós műsorokra emlékeztet, csak ez esetben sokkal nagyobb léptékben. A szerelvények energiaellátása megint egy másik kérdés, ugyanis – szintén az újabb szerelvények esetében – akár megújuló, tiszta energia segítségével is meghajthatók a villamosok, buszok.

Tovább
2 komment

Fából faragott futballstadion a labdarúgás őshazájában

2016. november 11. 10:38 - CHIKANSPLANET

zaha-hadid-architects-wooden-football-stadium-01.jpgAz angol labdarúgás első osztályú bajnokságát, a Premier League-t, a válogatottjuk bukdácsolásának ellenére, a mai napig az egyik legpatinásabb versenysorozatnak tekintik a futball világában. A teljes angol futballvilág kisebb csapatainak az olyan sztárklubok mellett, mint a Manchester United, a Liverpool, a Chelsea, vagy az Arsenal nehéz kitűnniük, bár a kupaküzdelmek során minden évben akadnak meglepetéscsapatok. A Forest Green Rovers csapata ugyan csak az Angol ötödosztályban szerepel, mégis a figyelem középpontjába került az elmúlt napokban. A Nailsworth városában található világoszöld-fekete csapat számára egy új stadiont építenek, amely azért lesz rendkívüli, mert teljes mértékben fából készítik, emellett a létesítmény energiaellátását kizárólag megújuló energiaforrások felhasználásával biztosítják majd az üzemeltetés során.

Az ötödosztályú futballcsapattól nem idegen a fenntartható megoldások szorgalmazása, vagy a zöld-energia hasznosítása. 2011 decemberében 180 napelemet szereltek fel a kiscsapat stadionjában, ami lehetővé tette, hogy a létesítmény energiafogyasztásának 10 százalékát megújuló energiaforrások felhasználásával tudják biztosítani. Szintén a futballcsapat megújulóenergetikai törekvését példázza, hogy 2012 áprilisában egy teljesen önműködő, napenergiát hasznosító fűnyíró-robotot kezdtek el „alkalmazni” a gyep karbantartására. Az angol klubnál a napokban jelentették be, hogy a csapat új stadionjának teljes egésze fából készül majd.

Tovább
5 komment

A németek új energetikai rendszere szél- és vízerőmű is egyben

2016. november 04. 14:33 - CHIKANSPLANET

nemetorszag_szeleromu.jpgA General Electric új találmánya megoldást jelenthet az időjárásfüggő erőművek szakaszos energiatermelési problémájára. Ezek a rendszerek kedvező áron termelnek elektromos áramot, működésük pedig nem jár károsanyag-kibocsátással. Ugyan hallottunk már olyan megoldásokról, hogy a szélerőművek kapacitását a közelben található vízerőművekkel egészítik ki az ellátásbiztonság érdekében, az egy rendszerben való alkalmazásukra eddig nem volt példa. A Gaildorf nevet viselő, Németországban egyelőre tesztfázisban lévő rendszer lényege, hogy a megújulóenergia-termelés két technológiáját egybegyúrják, csökkentve ezzel az időjárás változékonyságának hatásait, az ezektől való technológiai függőséget. A villamosenergia-hálózatok jelenleg nincsenek kellően felkészülve az időjárás miatt változékonyan termelő egységek tömeges befogadására. Erre a problémára nyújthat az eddigieknél is kézenfekvőbb megoldást, a szélenergiát és a vízenergiát ötvöző rendszer.

A négy turbinából álló Gaildorf nevet viselő erőműrendszer, egyenkénti 178 méteres magasságával világrekordnak számít majd, emellett azért is különleges, mert a tornyok aljában egy-egy 1,6 millió gallonos víztározó is helyet kap majd, azaz kvázi egy szivattyús-tározós erőműként működik majd. Ennek megfelelően a víztározó egység úgy fog működni, mint egy hatalmas akkumulátor, ami akkor lép működésbe, amikor a szél nem fúj annyira, hogy a turbina elegendő elektromos áramot termeljen. Ugyan hallottunk már korábban is ehhez hasonló megoldásokról, amelyekben a vízerőművekkel egyenlítik ki a szélerőművek ingatag áramtermelését, a németek elképzelése egészen egyedi.

Tovább
2 komment

A szülinapját ünneplő ENSZ főbb céljai az energetika fejlődését is támogatják

2016. október 28. 18:37 - CHIKANSPLANET


globalgoals_1.jpgHétfőn volt az Egyesült Nemzetek Szervezetének születésnapja. Az ENSZ 2015-ben mutatta be azokat a Globális célokat, amelyekkel egy fenntarthatóbb és élhetőbb világot hozhatunk létre. A 17 célkitűzést egy évvel ezelőtt, szeptember 25-én publikálták „The Global Goals” néven. Az ENSZ 71 éves története során számos olyan világméretű problémával szembesült, amelyek megoldására 2030-ig szeretnének megoldást találni. A célok között akadnak olyanok is, amelyek kifejezetten a fenntartható fejlődésre, energiahatékonyságra fókuszálnak. A Globális Célokra még ugyan nincsenek konkrét válaszok, de a technológia fejlődésével és a különböző innovációkkal egyre közelebb kerülhetünk a megoldásokhoz.


Az Egyesült Nemzetek Szervezetét 1945-ben, a második világháború után alapította 51 nemzet. A nemzetközi szervezet arra hivatott, hogy fenntartsa az országok közötti békét és a baráti kapcsolatot, elősegítse a társadalom fejlődését, továbbá, hogy javítson az emberek életszínvonalán. A szervezet pénzügyi hátterét alapvetően a tagállamok szolgáltatják, emellett önálló hozzájárulások is segítik a működést. A jelenleg 193 tagállamból álló közösség 2015 óta 17, az egész világot érintő kérdéskört feszeget.

Tovább
Szólj hozzá!

Ami elromolhat, azt meg is lehet javítani!

2016. október 24. 09:36 - CHIKANSPLANET

repair_kep.jpgEgy korábbi blogbejegyzésemben azzal foglalkoztam, hogy egyre több olyan közösségi mozgalom indul, ahol meghibásodott eszközök, használati tárgyak javításával, újrafeldolgozásával foglalkoznak a résztvevők. A Repair Café non-profit rendezvények alapötlete egy holland újságírónőtől ered, mára azonban világszerte ismertté vált a mozgalom. Az efféle műhelyek rávilágítanak arra, hogy az emberekben megvan a hajlandóság arra, hogy az elromlott eszközeiket megjavítsák, megjavíttassák; ahelyett, hogy rögtön újat vásárolnának. Ezzel nem csak pénzt takarítanak meg, de rengeteg hulladék keletkezésétől is megóvják bolygónkat. A svédek ezt annyira komolyan veszik, hogy a szerelőket segítő adókedvezménnyel igyekeznek támogatni a javítások költségének csökkentését, ezzel pedig a fenntartható fejlődést. Hazánkban pedig a közelünkben lévő javítóműhelyeket összegyűjtő mobilalkalmazásokkal próbálják arra sarkallni az embereket, hogy ne dobjanak ki azonnal mindent, ami meghibásodott.

A fenntarthatóság és a hulladékok viszonyának tekintetében ez utóbbiak megfelelő elhelyezése juthat eszünkbe először, azonban ha egy lépéssel megelőzzük ezt a megközelítést, akkor oda jutunk, hogy már azt is érdemes mérlegelni, hogy kidobjunk-e egyáltalán egy számunkra már haszontalannak tűnő dolgot.

Tovább
30 komment

ALTEO Group részvények a kisbefektetőknek

2016. szeptember 30. 09:56 - CHIKANSPLANET


alteokep.jpgElőre is elnézést kérek olvasóimtól, akik régóta követik itteni tevékenységemet, olvassák írásaimat, azok pontosan tudják, hogy az elmúlt négy év alatt alig pár alkalommal írtam az ALTEO Groupot érintő eseményekről. Az elmúlt, illetve az elkövetkező néhány hét azonban meghatározó időszak lesz a vállalat életében. 2016. szeptember 26-án cégcsoportunk megkezdte nyilvános részvényértékesítését, amely során most először széles körben teszi elérhetővé részvényeit a magánbefektetők számára. A tőkebevonás eredményeképpen számos már azonosított befektetési lehetőség nyílik meg előttünk, mint a megújuló energiatermelésre jogosult erőművek fejlesztése és akvizíciója, vagy Virtuális Erőmű portfólió kibővítése.


Először is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik rendszeresen – vagy akár alkalmanként – olvassák a bejegyzéseimet. Rendszeresen kapok pozitív, és építő jellegű visszajelzéseket a tartalmak kapcsán, amik csak még jobban növelik a lelkesedésemet, hogy egy olyan fontos témát boncolgassak, mint a fenntartható fejlődés. 2012. február 20-án indult a Chikansplanet blog, ahol, azóta több mint 220 bejegyzést publikáltam fenntarthatósági témában. Ritka alkalom volt, hogy úgy telt el egy hét, amikor nem posztoltam a blogoldalon, ám voltak kivételek. A múlt heti bejegyzés elmaradt, amiért – a reklám után – megint csak elnézést kérek az olvasóimtól. Mentségemre szóljon, hogy ALTEO Group részvénykibocsátási ügyeivel való foglalatoskodás is valahol a fenntartható fejlődést szolgálta, s szolgálja.

Tovább
1 komment

A fenntartható energiamenedzselés versenyében nincsenek vesztesek

2016. szeptember 17. 12:43 - CHIKANSPLANET

14724-a-wind-turbine-in-a-field-pv.jpgA globális energiapolitika fokozatosan változik. Az elöregedett, kevéssé hatékony fosszilis erőműveket szép lassan felváltják a magas hatásfokú egységek vagy a megújuló energiaforrásokat kiaknázó létesítmények. A technológia változása lehetővé teszi, hogy jelentősen kevesebb (vagy éppen nulla) károsanyag-kibocsátás mellett termeljünk energiát. Ugyan, ez még napjainkban –különböző gazdasági, földrajzi okokból – nem mindenhol kivitelezhető, a legtöbb nemzet jó úton halad afelé, hogy fenntartható módon, az ökológiai lábnyomot minimálisra csökkentve végezze ilyetén erőforrásmenedzselését. A gazdasági nagyhatalmak éves energiatermelésének tíz-, húsz-, de akár harminc százaléka is származhat már megújuló energiaforrásokból. Mindemellett a gazdaságilag fejletlenebb országoknak is nyújtanak támogatást, hogy azok se maradjanak le a fenntartható energiatermelés versenyében.

Sokat változtak az energiatermelési szokások az elmúlt évtizedekben. A megújuló energiaforrások használta nem véletlenül lett nagy divat globális szinten. A lehetőség többnyire minden nemzet számára adott, hogy fenntarthatóbbá tegye energiaszektorát. De milyen módon alakul át egy nagyhatalom- és miként egy fejlődő nemzet energiapolitikája?

Tovább
10 komment

Közeleg a hazai Fenntarthatósági Nap!

2016. szeptember 09. 09:04 - CHIKANSPLANET

chp_blog_kep.jpgA fenntarthatóság mára szerves része lett az életünknek. Szerencsére nap mint nap találkozhatunk vele, s egy-egy eleme már annyira természetes számunkra, hogy észre sem vesszük. Ilyen például a szelektív hulladékgyűjtés, a károsanyag-kibocsátás csökkentése, a környezetbarát csomagolások preferálása, a tömegközlekedés igénybevétele a személyautó-használat helyett, és a példák száma csaknem végtelen. A fiatal generáció gondolkodásmódjának egyik alapelemét kell, hogy képezze ez a környezettudatos filozófia. A huszonévesek érdeklődését nehezebb felkelteni a téma iránt, azonban a Fenntarthatósági Nap arra hivatott, hogy megcélozza ezt a korosztályt. Szeptember 24-én rendezik meg a szakmai beszélgetésekkel tarkított, kiállítással fűszerezett és afterpartyval megkoronázott eseményt.

A Fenntarthatósági Nap nem az első ilyen esemény lesz Magyarországon, hiszen korábban már nyolc alkalommal rendezték meg a fenntartható fejlődést szolgáló programot, az elsőt 2008-ban. A kilencedik Fenntarthatósági Nap a Mentés Másként nevet kapta. Ennek oka, hogy a szervezők célja nem csupán az, hogy minél több embert odacsalogassanak, hanem emellett az is, hogy folyamatosan aktívan tartsák és bevonják a közönséget.

Tovább
Szólj hozzá!

Smart energy management már a kórházaknak is

2016. szeptember 02. 11:56 - CHIKANSPLANET

8151451326_d5652e60da_b.jpgAz energiaellátás kapcsán egyes ipari és szolgáltató szektorok számára a fenntarthatósági háromszög – költség, klímavédelem és ellátásbiztonság – egyik leglényegesebb eleme az utóbbi kell legyen. Egy olyan korban élünk, ahol szinte mindenhez elektromos árammal működő eszközöket használunk. Ezek az eszközök nem csak megkönnyítik az életünket, de bizonyos esetekben meg is menthetik azt. Éppen emiatt fontos, hogy a kórházak mindennemű energiával történő ellátása folyamatos és zavartalan legyen. Ez az a szektor, ahol a fenntarthatósági háromszög ellátásbiztonsági pontja minden egyéb paramétert felül kell, hogy írjon.

A napokban a budapesti Semmelweis Egyetem Belső Klinikai Tömbjének betegeit érte kellemetlen meglepetés, amikor a villamos energia ellátásban történt zavar miatt nem volt áram a nyolcadik kerület bizonyos részein, köztük a kórházi épületekben sem. Szerencsére a súlyos műtétek nem maradtak el, több rutinbeavatkozást – a betegekkel egyeztetve – azonban elhalasztottak. A híradások szerint többek között például egy kisfiú szemműtétje is félbeszakadt, a beavatkozás folytatására pedig csak hetek múlva kerülhet sor.

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása