Egy korábbi bejegyzésben már írtam róla, hogy a járvány miatti korlátozások következtében lassulni látszik a klímaváltozás. A gyógyuló bolygónkról szóló híradásokkal azonban óvatosan kell bánni, hiszen tudjuk, hogy a javulás csak átmeneti és a globális gazdaság hibernálásának köszönhető. Ráadásul aki figyelmesen olvassa a hírportálokat, az látja, hogy a koronavírus mellett továbbra is feltűnnek olyan cikkek, amik a klímahelyzet kapcsán aggodalomra adhatnak okot. Az MTI például nemrég beszámolt róla, hogy körülbelül 2,4 millió hektárnyi esőerdőt áldoznának fel az Amazonas-medence térségét érintő jövőbeli útépítések során. Pedig a kutatók arra figyelmeztetnek, hogy az ökoszisztéma felborulása szoros összefüggésben áll a modern kori világjárványok kitörésével.

Az amazonasi esőerdő kulcsfontosságú szerepet játszik a légköri szén-dioxid megkötésében, és a közismert mondás szerint a Föld tüdejeként funkcionál. Ennek ellenére a térség országainak kormányai továbbra is engedélyezik az erdőterületeket érintő útépítéseket, gyakran anélkül, hogy egyáltalán felmérnék ezeknek a projekteknek az ökológiai hatását, vagy azt, hogy gazdaságilag életképes beruházásokról van-e szó. Az Amazonas-medence térségén osztozó országok a következő években nagyjából 12 ezer kilométernyi utat terveznek megépíteni, hogy fellendítsék a mezőgazdasági termelést és a szarvasmarha-tenyésztést. A Kolumbiát, Perut, Ecuadort, Bolíviát és Brazíliát érintő beruházás hozzávetőleg 27 milliárd dollárból valósulna meg, ami a jelenlegi tervek szerint körülbelül 2,4 millió hektárnyi esőerdő kivágását jelentené.

A Proceedings of the National Academy of Sciencesben publikált tanulmányban az amerikai, bolíviai, brazil, svéd, perui és kolumbiai tudósokból álló kutatócsoport végigelemezte a projekt potenciális hatásait. A kutatók 75 útépítési projektet vizsgáltak meg, és megállapították, hogy az útépítésekre fordított pénzek nagy része nem fog megtérülni, sőt, a beruházások majdnem fele veszteséges lesz. A szakemberek szerint az általuk ráfizetésesnek értékelt projektek törlésével 7,6 milliárd dollárnyi veszteséget lehetne kiküszöbölni és durván 1,1 millió hektárnyi esőerdőt lehetne megkímélni. Ha az illetékesek csupán a legkisebb környezeti és szociális hatással bíró beruházásokat hagynák jóvá, az a fakivágás tekintetében is megmentené az eredetileg becsült 2,4 millió hektár 90 százalékát.

Az erdőirtás és a világjárványok összefüggései

Az erdőpusztítás problémája már sokadszorra merül fel az amazóniai térség kapcsán. Tavaly nyáron drasztikusan megugrott az erődtüzek száma Brazíliában, és arról cikkeztek az újságok, hogy az előző évhez képest 2019-ben 85 százalékkal nagyobb területen irtották ki a fákat Amazónia észak-brazíliai részén. Ez 9166 négyzetkilométernyi esőerdő halálát jelentette. Most, hogy mindenhol a koronavírus uralja a szalagcímeket, és mindenkinek a járvány megfékezésén jár az esze, kevesebb figyelem irányul azokra a problémákra, amiket az elmúlt években fontosnak tartottunk. Ennek ellenére azonban nem évül el a jelentőségük. Sőt! Az amazóniai esőerdők példája jól mutatja, hogy a pandémiás helyzet ellenére a világvezetők ugyanúgy meghoznak környezetpolitikai döntéseket, mint azelőtt. A különbség csak annyi, hogy a jelenleg nagyobb problémának ítélt koronavírus-járvány miatt a nemzetközi sajtónak és a politikának kevesebb figyelme esik ezen döntésekre. Pedig azt gondolom, hogy a mostani helyzettel járó radikális perspektívaváltás jó lehetőséget teremt arra, hogy friss szemmel lássunk rá olyan megoldhatatlannak tűnő globális válságokra, mint a klímaváltozás.

A virológusok és a biológusok már korábban is figyelmeztettek arra, hogy az új típusú koronavírus megjelenése természetes következménye az ökoszisztéma pusztításának. Egyes tudósok szerint a jövőben újabb világjárványok kitörésére számíthatunk, ha nem hagyunk fel a vadon élő állatok környezetének felszámolásával. Ez ugyanis azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a rágcsálók, denevérek és bizonyos emlősök által hordozott kórokozók utakat találhatnak az emberi szervezetbe, amely nincs felkészülve az ismeretlen mikroorganizmusok támadására. Számos kutatás bizonyította, hogy az amazóniai erdőterületek csökkenése összefüggést mutat a fertőzések terjedésével. Egy tanulmány például rámutatott, hogy a kiirtott amazóniai területek egy százalékával 23 százalékban nőtt a maláriás megbetegedések száma. A globális felmelegedés extrém időjárásváltozásokat okoz, ami szintén újabb fertőzések kialakulásának ágyazhat meg.

Épp ezért most újabb okunk van kiállni az esőerdők megóvása mellett. Egy társadalom annál egészségesebb, minél nagyobb összhangban él a környezetével. A járványhelyzet rávilágított arra, hogy milyen érzékeny az ökológiai egyensúly, és annak megbomlása milyen sok társadalmi, politikai és gazdasági következménnyel jár. Most a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy elválaszthatatlanok vagyunk a környezetünktől: a természetben okozott károk előbb-utóbb a mindennapi életünkre is visszahatnak, és ez már nem csak az unokáink problémája lesz. Hiszen most is, ebben a pillanatban is benne élünk.

Pusztulnak az erdők. De nem csupán a Föld tüdejének számító Amazóniában, hanem világszerte mindenhol. Az erdőirtás ugyanis gyors és jövedelmező folyamat, míg erdőt telepíteni ennek épp az ellenkezője. Ám a fejlett technológia bevetésével mindannyiunk érdekében talán visszafordítható lehet a kedvezőtlen folyamat!

Az erdőtelepítés lehet a következő évtized egyik legnagyobb „ökobiznisze”. Meglepő kijelentés, ám mégsem túlzó, hiszen a párizsi klímaegyezmény részét képező, Bonni Kihívás nevet viselő akcióterv értelmében 2030-ra világszerte 350 millió hektár erdőt kellene újratelepíteni. Mindannyiunk érdeke lenne, hogy ez az ambiciózus célkitűzés megvalósuljon. Több okból is. A legfontosabb talán, hogy az erdők elnyelik az üvegházhatású gázokat, azaz lassítják a klímaváltozást. Emellett javítják az emberiség szempontjából legfontosabb „nyersanyagok”: a termőföld, a víz és a levegő minőségét, valamint segítenek bolygónk biológiai sokszínűségének megőrzésében.

Gyanítható, ezen előnyökkel eddig is mindenki tisztában volt, ám sajnálatos módon globálisan csak nem kaptak lendületet az állami faültetési programok. A feladatot civil szerveződések (10 millió Fa Mozgalom, Myforest, Plant for the Planet stb.) szerencsére magukra vállalták, ám bizonyára nagyobb vonzereje lenne a munkának, ha porfitorientált vállalkozások nem csak társadalmi felelősségvállalási programjuk elemeként tekintenének rá. Fontos kérdés tehát, hogy vajon lehet-e jövedelmező tevékenység az erdőtelepítés?

Egy 2018 elején közzétett jelentés szerint a válasz egyértelműen igen! Azon társaságok például, amelyek erdőtelepítéssel foglalkoznak, sorra növelik az árbevételüket. Volt olyan köztük, amelyik megtízszerezte azt! 2015-ben csak az Egyesült Államokban 9,5 milliárd dollár összbevételt termeltek az erdőtelepítéssel foglalkozó társaságok, amihez még 15 milliárd dollár értékű közvetett módon megtermelt bevétel társult. Tér is bőven lenne a Bonni Kihívás teljesítéséhez, hiszen a becslések szerint világszerte 2023 milliárd hektár elhanyagolt területet lehetne erdősítéssel vagy mezőgazdasági erdőgazdálkodással rekultiválni.

Azt, hogy gyorsan felfutó, komoly bevételeket termelő ágazat lehet az erdőtelepítés, az is mutatja, hogy több startup vállalkozás is alakult a munka támogatására. A legnagyobb publicitást 2015-ben a BioCarbon Engineering kapta, amely az erdők visszatelepítésének fáradtságos munkáját szeretné egyszerűbbé, gyorsabbá és nem utolsósorban olcsóbbá tenni. Az egykori NASA mérnök, Lauren Fletcher által alapított vállalkozás módszere a drónokon alapul. A repülő szerkezetek első körben felmérik, hogy az adott területen mekkora az erdősültség és hogy alkalmas-e a terep fatelepítésre. Ahol igen, ott egy másik drón 2-3 méter magasból előcsíráztatott magvakból és gél állagú tápanyagból álló apró „lövedékekkel” bombázza a talajt. A munka után ugyancsak drónok figyelik, hogyan fejlődik a frissen ültetett erdő. A levegőből folyamatosan mérik a növények sűrűségét, egészségügyi állapotát és víz- és tápanyag-ellátottságát, így a fiatal erdő védelmében azonnal be tudnak avatkozni, ha szükséges. Mindezt bámulatos hatékonysággal végzik. Két gépkezelő több drón bevetésével naponta állítólag 36 ezer fa elültetésére képes, méghozzá 15 százalékkal olcsóbban a hagyományos kézi módszernél! A ma már Dendra Systems néven működő vállalkozás azt tervezi, hogy évi egymilliárd fát ültet el így.

Hasonló céllal európai startup is alakult már. A spanyol CO2 Revolution saját bevallása szerint a hagyományos módszerhez képest ezerszer gyorsabban képes fákat ültetni, tized akkora költségen. Egy futballpályányi területet mindössze 10 perc alatt telepítenek be fákkal, a telepítés költségét pedig darabonként 10 eurócentre becsülik. A módszer az amerikaihoz hasonló. Drónokkal mérik fel a terepet. Megvizsgálják a talaj tápanyag összetételét és a helyszín klimatikus adottságait, majd a terület adottságait figyelembe vevő összetevőkből (csíráztatott mag, tápanyag, víz, rovarirtó szer) apró „lövedékeket” készítenek és ezeket szórják szét. A tesztek szerint az apró magoncok 80 százaléka megered. Már komoly mintaprojektjük is van: egy erdőtűzben elpusztult 1200 hektáros erdőt telepítettek újra. Terveik szerint 10 év alatt 10 milliárd fát szeretnének elültetni.

Tennivaló lenne bőven, ráadásul a feladat sürgető. Évente a Dendra Systems számításai szerint egy Anglia méretű területtel zsugorodik Földünk erdőterülete. 26 milliárd fát vágnak ki, de csak 15 milliárdot telepítenek újra, azaz évente 11 milliárd darab fa hiányzik a rendszerből. A hiányzó mennyiség annyi szén-dioxidot (240 milliárd kilogramm) tudna megkötni, amennyi Nagy-Britannia áramtermelése miatt kerül a légkörbe. Ha pedig 13 évig legalább ugyanannyi fát ültetnénk, mint amennyit kivágunk, akkor ily módon el lehetne „tüntetni” az Egyesült Államok áramtermelése miatt kibocsátott szén-dioxidot. Talán a forradalmian új módszerek segíthetnek a ma még meglehetősen lassú, körülményes és drága erdőtelepítési munka felgyorsításában!

A vélemények megoszlanak, de a hivatalos rendszerezés szerint a zeneipar nem tartozik a nélkülözhetetlen, vagy stratégiai iparágak közé. Azért írom, hogy a vélemények megoszlanak, mert az embernek, a homo sapiens sapiensnek a kulturális táplálék is alapvető szükséglet, és ugyanúgy, mint a társas kapcsolatok, a másokkal való érintkezés és a kommunikáció, valahol a Maslow-piramis alsó rétegeiben van (vagy lenne) a helye.

A zeneipar, ahogy a szolgáltatóipar egésze, igen komoly ütést szenvedett el az újtípusú koronavírus-járvány következményeitől: aki nem követi annyira az eseményeket, az is láthatta a hirdetéseket, plakátokat, az elmaradó, vagy távoli jövőbe halasztott koncertekről. A bevételük jelentős részét élő fellépésekből biztosító zenészek a kezdeti sokk után elkezdtek megoldásokat keresni. Míg a nagy előadók közül sokan a kiadók és producerek által használt hivatalos csatornákat választották, és az Instagramon, Facebookon ill. YouTube-on „lépnek a közönség elé”, addig a független művészek zöme, a Twitch irányába mozdult el. Az itt folyó élő koncert közvetítések neve hamar gyökeret eresztett az angolban, és másfél hónap alatt beágyazódott a nyelvbe: quaranstream – az angol karantén (quarantine) és stream szavakból.

A Twitch választása egyszerű és racionális gazdasági logika: a független előadókat nem köti semmi a kiadók hivatalos közzétételi csatornáihoz, a Twitch pedig sokak szerint messze a legmagasabb bevételi forrással kecsegteti az élőzőket. A The Verge-nek nyilatkozó több zenész is az emelte ki, hogy míg az Instagrammon könnyebben lehet nagyobb tömeget elérni, addig a Twitch sokkal inkább fókuszál pénzügyi szempontokra.

Ennek köszönhetően kötött ki ezen a platformon pl. Ducky vagy az elképesztő one man showjairól ismert Marc Rebillet is, aki nemrég elmaradt ausztrál koncertjét „pótolta” élő quaranstreammel rajongóinak. A csatorna fizetési konstrukciója különbözik a megszokottól: míg a legtöbb helyen a megtekintések után kapnak százalékos részt az előadók, ill. csatornatulajdonosok, addig itt különféle előfizetési és szponzorációs csomagokat választhatnak az előfizetők, ill. az olyan funkciókat, mint a Cheers ahol mikroadományokat is juttathatnak kedvencüknek.

A legtöbb független zenésznek ez a személyre szabható megoldás tetszik, és míg nem kínál teljes megoldást a kieső jegybevételekre, addig gyors bevétel pótlás lehet a karanténhónapokra. Marc Rebilletnek például ugyan folyik be pénz a YouTube csatornája megtekintései után, vagy PayPal adományok formájában is, ez messze nem fedezi az elmaradó koncertek veszteségeit.

Az előadok zöme korábban közel egy évre teljesen be volt táblázva, ez esett ki a járvány miatti korlátozásokkal. Sokan már igazodtak a helyzethez. Marc Rebillet, Ducky és Jim Tomaszewski, művésznevén JSTJR is heti „órarendben” streamel: JSTJR például hétfőn, szerdán és pénteken jelentkezik élő DJ szettel.

Az élet azonban így sem könnyű a quaranstream zenészeknek, az egész folyamat gyorsasága miatt a szabályokat is útközben tanulják meg: Marc Rebillet például nemrég 24-órás eltiltásban részesült, mert élőzés közben levette a pólóját és a szexről énekelt. A Twitch etikettjével érdemes megismerkedi tehát, és a közösség el is várja ezt. Viszont vissza is ad: a zenészek például nagyon eredményesen tudják segíteni egymást: a raid vagy megrohamozás funkcióval például az élő stream végén át tudják irányítani közönségüket egy másik művész csatornájára. Az auto-hosting szolgáltatással be tudják állítani, hogy más művészek szóljanak a csatornájukon, amikor ők éppen nem élőznek.

A Twitch és a quaranstream tehát elsősorban a pénzügyi gyorssegély miatt vonzza az előadókat, de közben kielégít egy nagyon fontos emberi igényt is, mégpedig azt, hogy szociális és érzelmi kapcsolódást ad, összeköt a „külvilággal” a bezártság idején. Nekünk, rajongóknak pedig ezen felül még az élő koncertek élményét is elhozza. Lássuk be: karantén idején szellemi tápláléknak is sokkal jobb, ha nem konzervet eszünk.

A járvány kapcsán egy dolognak azért örülhetünk: bolygónk lélegzethez jutott. A korlátozások miatt a Föld minden pontján tisztul a levegő és a víz. De vigyázat! A klímaváltozás nem állt le, csak lassul. Mindenki számára világos lehet, a jelenlegi társadalmi, gazdasági állapotok hosszú távon nem fenntarthatóak. De vajon meg lehet-e őrizni és ki lehet-e szélesíteni a klímaváltozás szempontjából kedvező eredményeket? A gazdasági kényszerszünet ugyanis lehetőséget ad arra, hogy meglépjünk olyan dolgokat, amelyekben eddig csak apró eredményeket értünk el. Persze az is lehet, hogy minden marad a régiben. Sajnos.

Amióta a vírustól rettegő emberiség jó része karanténba zárta magát, csoda történt! Sorban jönnek a jó hírek arról, miként állt neki meggyógyítani magát a természet. Tisztább lett a velencei lagúnák vize, Indiában már 200 kilométerről is látni a Himalája hegyláncait, az Egyesült Államokban harmadára csökkent a légszennyezettség. Örömteli hírek ezek, bár elgondolkodtatóak is egyben. Egészen megdöbbentő, hogy a jelek szerint az emberiség döntő része szinte egyik napról a másikra meglép és be is tart a mindennapjait radikálisan átalakító intézkedéseket egy hirtelen támadt járvány miatt, míg a híradásokban korábban rengetegszer szereplő és szintén ijesztő klímaválság okán a legjobb esetben is csak apró lépések történtek az elmúlt években. Pedig, ha úgy vesszük, egy gyógyíthatatlan vírus és a Föld visszafordíthatatlan felmelegedése egyformán veszélyes mindannyiunkra nézve. Sőt. Megkockáztatom, hogy hosszú távon a klímaváltozás jóval több áldozattal jár majd, mint a COVID-19 kórokozó.

A gyógyuló bolygónkról szóló híradásoknak veszélye is van. A globális felmelegedésben kételkedők most gondolhatják, hogy nem is olyan nagy gond ez a klímaváltozás! Lám-lám pár hét alatt kitisztul a víz és a levegő. Hamis biztonságérzetet adnak ezek a gondolatok, hiszen a korábban oly sokszor kitárgyalt a klímát kedvezőtlenül érintő folyamatok a járvány miatt hozott drákói intézkedések, a globális gazdaság hibernálása miatt nem álltak le, legfeljebb csak lelassultak. A lapok címlapjait érthető okból ezekben a hetekben a koronavírussal kapcsolatos hírek uralják, ám aki figyelmesen olvas, találhat a klímahelyzetről szóló, ám cseppet sem kedvező híreket is. Soha nem látott mértékben pusztul az ausztráliai Nagy-Korallzátony, hőhullám az Antarktiszon,  még a mi életünkben eltűnhet az amazóniai esőerdő – hogy csak néhányat említsünk.

A környezet állapotának gyors és jelentős javulása láttán, no meg a karantén okozta életmódbeli változások kapcsán tán a klímaváltozás miatt aggódókban szintén feltámadhat a remény. A remény, hogy az emberiség majd rádöbben arra, hogy eddig mennyi mindent rosszul csinált. Hogy nem feltétlenül kell pár száz kilométert repülővel megtenni, hogy nem logikus több ezer kilométert utaztatni alapvető élelmiszereket, hogy mennyivel jobb tiszta levegőjű városokban élni és dolgozni. Ám a reménykedők elfelejtik, hogy a mostani javulás oka a gazdaság leállása, amiért komoly árat kell fizetnünk, hiszen egész gazdasági ágazatok jövője kérdéses és emberek tízmilliói veszítették el egyik napról a másikra a megélhetésüket. Szinte biztos, hogy ez nem marad, nem maradhat így. Amint elmúlik a vírus okozta veszélyhelyzet, minden visszazökken majd a régi kerékvágásba, ahogyan az a vírus kiindulópontjának tartott Vuhanban már meg is történt. Ez pedig egyet jelent: a környezet állapota ismét romlani fog.

Mindezek alapján rendkívül nehéz megválaszolni a mindannyiunk számára rendkívül fontos kérdést: a vírus közvetlen vagy közvetett hatására javulhat-e a bolygó környezeti állapota, vagy sem? Maradva a szakterületemnél, lássuk, mi történhet a járvány hatására az energetikában? Az OECD szerint a világgazdaság fejlődése megtorpan. Ha  a gazdaság teljesítménye romlik, nyilvánvaló, hogy nem lesz szükség annyi energiára. Kínában, de már Magyarországon is megindult a fogyasztás csökkenése. Ha nem kell annyi energia, csökken az energiahordozók iránti kereslet, ami már meg is látszik a világpiaci olajárakon és a magyar benzinkutakon is. Mivel energiatermelésre nem égetünk el annyi fosszilis tüzelőanyagot, csökken a CO2 kibocsátás, mérséklődik a klímaváltozás üteme. Innentől két forgatókönyv lehetséges. Egy optimista és egy realista.

Az optimista szcenárió szerint a vitathatatlan klímavédelmi eredményeket látva az államok, az energiacégek és a fogyasztók észbe kapnak és felpörgetik a megújuló energiatermelő megoldások kiépítését és felhasználását. Ezzel tovább csökken a CO2 kibocsátás és a Föld felmelegedése megállítható. Azaz a vírus néhány hónap alatt eléri, amire az emberiség hosszú évek alatt nem volt képes: lelassítani, talán megállítani a klímaváltozást. Csakhogy van egy másik, reálisabb eshetőség is. A járvány elültével, a gazdaság élénkülésével majd újra nő az energiaigény, az olcsó fosszilis tüzelőanyagok égetése miatt nő a CO2 kibocsátás és a felmelegedés újra lendületet kap. Azaz a vírus hatására előbb csak lassul, majd újra felgyorsul a klímaváltozás.

Hogy melyik forgatókönyv valósul meg, azt ma még nem lehet tudni. Ám azt hiszem mindannyiunk érdekében drukkoljunk annak, hogy a vírus mégiscsak képes legyen megállítani a klímaváltozást.

Egyre fontosabb, hogy gyermekeink online biztonságával valóban foglalkozzunk. Valóban, mert nem elég azt mondani erre, hogy „nálunk minden rendben, mi tudatosak vagyunk.” Miért nem? Egyrészt azért, mert normál üzemmódban sincs minden rendben, soha - mindig akadnak előre nem látott helyzetek és egyre több az online kártevő. Az amerikai National Cyber Security Alliance adatai szerint a 8-18 éves korosztály átlagosan 7 óra 38 percet tölt online naponta. Ez szerintem itthon is nagyon hasonló adat. Másrészt pedig azért, mert most, a koronavírus-járvány miatt élesben teszteljük a digitális létet, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Utóbbiból pedig bőven van.

A Center for Cyber Safety and Education készített egy tanulmányt, amelyből kiderült, hogy az internetező gyerekek 40 százaléka (!) teremtett kapcsolatot vagy chatelt idegennel, 21 százalékuk ezen túllépve telefonon is beszélt idegennel, 15 százalékuk pedig találkozni is elment ilyen idegennel, 6 százalékuk még a lakhelyét is elárulta. Ez elég ijesztő, nem? A felmérésben szereplő gyerekek 53%-a használta a tanuláson kívül másra is az internetet, 49 százalékuk este 11 után is online volt, iskolanapon, harmaduk pedig még éjfél után is.

Ezek az adatok minden szülőben elkezdik kongatni a vészharangot. Na, de hogyan is lehetünk valóban tudatosabbak? Hogy készítsük fel gyermekeinket arra, hogy jobban odafigyeljenek? Ezen érdemes elgondolkodni pár szempont alapján.

Törekedjünk minél nagyobb kontrollra

Ez furán hangozhat, mert egy szülő alapvetően akkor lenne sikeres, és akkor neveli jól gyermekét, ha az magától is tudja, mit szabad és mit nem, mihez kell anyu és apu engedélye. Ez azonban sokszor nincs így a való világban, a digitális világban pedig még hatványozottabban mond kudarcot ez az elképzelés. Az interneten található média és játékok ugyanis erőteljes mágnesként hatnak az emberi agyra, egy gyermek sokszor arra sem képes, hogy a képernyőtől elszakadjon, ha a szülei beszélnek hozzá. A játékok zöme úgy van kialakítva, hogy konstans figyelmet igényelnek, „beszívják” a játékosokat, akiknek ilyenkor minden megszűnik. A rengeteg tartalomból azonban szinte képtelenség kiválogatni azt, ami kimondottan káros lehet gyermekeinknek, illetve sokszor ez csak utólag derül ki. Egy nemzetközi nonprofit szervezet, a Common Sense Media éppen ez ellen indított harcot, oldalán, a szülők értékelhetnek filmeket, játékokat, és mindenféle tartalmat, korosztály szerint. Érdemes egy applikáció telepítése, vagy film beszerzése előtt megnézni, mások szülőként mit mondanak róla. Közösen talán jobban megy.

Ha már itt tartunk: az, hogy a gyermek kérésére az ember csak úgy odanyújtja telefonját vagy tabletjét nagyon nem jó megoldás: erre alkalmas a vendégfiók kialakítása a készülékeken, ahol tiltani lehet alkalmazásokat és be lehet állítani korosztályos szűrőket. Ahogy az sem jó, ha a gyermek minden szülői rálátás vagy kontroll nélkül bármit telepíthet saját eszközére. Ez pont olyan, mintha oda mehetne, ahova akar és azzal játszhatna, amivel vagy akivel szeretne – szülőként ezt nem biztos, hogy engedélyeznénk, akkor ennek digitális változatát se tegyük.

Szabjunk határt a képernyőnek

Ez talán az egyik legnehezebb pont. Amikor a gyermek kénytelen otthon ülni, barátaival is a neten keresztül tartja a kapcsolatot, azon fogyasztja a tartalmakat, ott tanul, játszik. Mégis, kénytelenek vagyunk határokat szabni itt is, ahogy az élet sok más területén. Rengeteg tanulmány foglalkozik azzal, hogy a túlzott képernyőidő mit tesz. Arra elég sok adat és jó bizonyíték van például, hogy alvási zavarokat okoz, ami fejlődő szervezeteknél és iskolás gyerekeknél nem éppen kívánt hatás. De előidézhet magányosságot rosszabb esetben depressziót is. A JAMA Psychiatry szaklapban megjelent tanulmány szerint pedig azoknak a fiataloknak, akik napi 3 óránál többet töltenek a közösségi médiában sokkal nagyobb eséllyel alakul ki mentális egészségügyi problémájuk.

Sokféleképpen lehet határt szabni a korlátlan képernyőzésnek: a legtöbb ma használatos modemnek van szülői felügyelet menüje, amelybe belépve MAC cím alapján napra és órára be tudjuk állítani, hogy egy adott eszköz mikor tud csatlakozni a hálózatra. Ugyanitt feketelistázhatók szolgáltatások ill. kulcsszó alapján akár oldalak is. Régebbi modelleknél is egyszerűen MAC cím alapján be- vagy kikapcsolhatjuk az internetelérést eszközök szintjén, például este kikapcsolhatjuk gyerekeink készülékein, de természetesen fizikailag is el lehet venni az eszközöket.

Rengeteg olyan alkalmazás is van a piacon, amelyek segítségével könnyedén és átláthatóan kezelni tudjuk az otthoni internetelérést. A családi Microsoft fiók a szülőknek rálátást ad gyermekeik összes eszközére, és segít abban, hogy a képernyőidőt megzabolázzák. Ezt – és még sok minden mást is - teszi a sokak által kedvelt, magyarul elég viccesen hangzó Fing is, amelyben akár mobilos appal is nyomon tudjuk követni, hogy milyen eszköz éppen mit csinál az otthoni interneten, látjuk a használati időket és azt is, ha kéretlen csatlakozó van hálózatunkon.

Beszéljünk a gyermekeinkkel a veszélyekről

Szülői kontroll és az állandó tiltások: ezzel sajnos nem leszünk népszerűek. Ahhoz, hogy valódi eredményeket érjünk el, beszélgetnünk kell gyerekeinkkel, meg kell velük értetni, hogy melyek a kritikus pontok.

Beszéljünk a hamis személyazonosságról. Arról, hogy nem mindenki az, akinek mutatja magát az interneten. Egy hamis perszónát nagyon könnyű kialakítani, nem szabad mindenkiben megbízni, aki kedvesnek, vagy jófejnek tűnik.

Beszéljünk az internetes ragadozókról. Arról, hogy egy hamis személyazonossággal könnyedén összebarátkozhat velük olyan valaki, aki nagyon rosszat akar.

Beszéljünk arról, hogy az interneten rengeteg olyan tartalom van, ami nem nekik való, és/vagy nem valós. Sok a hamis hír, sok a megtévesztés és sok a rossz szándék. Fontos e mellett, hogy böngészőbeállításaikat és videómegosztó beállításaikat is koruknak megfelelően állítsuk be.

Tudatosítsuk bennük, hogy minden olyan dolog, amit megosztanak magukról a közösségi médiában, chaten vagy csapatjátékokban, visszaüthet rá és az egész családra is. Egy fénykép vagy bejegyzés sokkal többet árulhat el róluk, és családtagjaikról, mint, amennyit kellene. Nagyon fontos, hogy ezt megértsék.

Végül, a legfontosabb tanács: ahhoz, hogy tudatosabb nethasználókat neveljünk, magunknak is azzá kell válnunk. Nem szabad abba a hitbe ringatni magunkat, hogy minket úgysem ér támadás: próbáljuk a lehető legjobb módon bebiztosítani magunkat és legyünk körültekintőek. Másképp gyerekeinktől sem várhatjuk ezt el.

A COVID19 járvány miatt elrendelt korlátozásoktól megriadt fogyasztók több országban kifosztották a boltok polcait. Felmerült, elhúzódó járvány esetén lesz-e mit enni, hiszen a globálissá vált élelmiszer forgalmazási lánc működése a határok lezárása okán akadozni kezdett. Ebben a helyzetben érdemes  átgondolni, vajon tényleg az a legjobb megoldás, hogy a napi betevő sokszor több ezer kilométeres utazás után kerül az asztalunkra? Úgy tűnik, egy brit kisvárosban ráleltek egy fenntarthatóbb megoldásra…

Karanténban lesz mit ennünk?

A magyar társadalom egyik első, ám talán a legmarkánsabb reakciója a járványügyi veszélyhelyzetre a „bespájzolás”, azaz az élelmiszerkészletek felhalmozása volt. Az üres polcok láttán aztán többekben felvetődött a kérdés: egy elhúzódó karantén alatt vajon lesz mit ennünk? Meglepő. Egy Magyarországhoz hasonló mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országban fel sem kéne merülnie annak, hogy nem lesz elég élelmiszer!

Csakhogy a kérdés egyáltalán nem ördögtől való! A globalizáció ugyanis a magyar mezőgazdaságot sem kímélte. Elég, ha végig sétálunk egy magyar falu főutcáján, hogy lássuk a hatásokat: a legtöbb porta udvara üres. Baromfi még csak-csak akad, de sertést és pláne szarvasmarhát csak mutatóban látni. A konyhakertek jó része díszkertté alakult. A statisztikák szerint a magyar agrártermelés zömét ma már professzionális nagygazdaságok adják, az általuk előállított termékek jelentékeny részét külföldön dolgozzák fel. Eközben határainkon túlról nagy mennyiségű élelmiszer érkezik az országba. Brazíliából csirke, Marokkóból paprika, Kínából fokhagyma – hogy csak néhány példát említsünk.

Emiatt fogalmazódhat meg sokakban, hogy amikor a járványügyi intézkedések miatt lezárják a határokat és akadozni kezd a globális ellátási lánc, akkor nem fog-e hiányozni tartósan egy-két termék a boltok polcairól? Az agrárkamara persze azóta választ adott a sokakat nyugtalanító kérdésre: lesz bőven mit ennünk, hiszen a magyar mezőgazdaság kibocsátása jóval nagyobb a belföldi szükségleteknél! Inkább amiatt kell aggódnunk, hogy a GDP-hez jelentős mértékben hozzájáruló agrárexportunk a korlátozások miatt teljesen leáll.

 Miért baj, ha spanyol paradicsomot veszünk?

Sok elemzés olvasható mostanság arról, vajon a járvány és annak következményei miként fogják átalakítani a világunkat? Gyanítom ezek a változások az agráriumot és az élelmiszerkereskedelmet sem fogják elkerülni. Tegyük fel a kérdést: tényleg rendben van-e az, hogy a nap mint nap tányérunkra kerülő ételek összetevői több ezer kilométert utaznak az asztalunkig? Vajon mi fogyasztók elgondolkodunk-e azon, hogy remek dolog ugyan az olcsó spanyol paradicsom, de amikor lehet, nem lenne jobb azt magyar termelőtől megvásárolni?

Szép elképzelés! – mondhatják sokan, de nincs realitása, hiszen nem véletlenül alakult mindez így. A piac törvényei építették ki a mostani rendszert. A spanyol termelő olcsón, egész éven át, megfelelő minőségben és tetszetős kiszerelésben képes paradicsommal ellátni a piacot. Mivel erre a magyar gazdálkodók jó része nem volt képes, a fogyasztók zöme és emiatt a kereskedők is a spanyol termelőtől vásárolnak, a versenyképtelen magyar gazda meg kénytelen-kelletlen felhagyott a paradicsomtermeléssel. A következményekkel, az elszegényedő helyi termelőkkel, az elnéptelenedő falvakkal, a globális élelmiszer ellátási lánc óriási környezeti lábnyomával és a minőséggel, ízekkel sokszor elégedetlen vásárlókkal kevesen törődtek. Eddig.

A mostani járvány, a nyomában járó, várhatóan elég súlyos gazdasági problémák azonban nem csak nehézséget jelenthetnek, hanem lehetőséget is. Lehetőséget arra, hogy változtassunk a szemléletmódunkon, hogy sok mindent másképpen csináljunk mint eddig. Az élelmiszer kereskedelemben is. Gazdálkodóként és fogyasztóként egyaránt. A példa már létezik. Egy angliai 140 ezres kisváros után Preston-modellnek hívják.

Preston és Nyíregyháza

Preston a globalizáció nagy vesztesének tűnt. A helyi ipar nem bírta a versenyt és teljesen leépült, multinacinonális cégeket nem sikerült a térségbe csábítani. Aztán a városvezetés 2005-ben szemléletet váltott és 2018-ra Preston lett Nagy-Britannia legtöbbet fejlődő városi régiója, ugyanis az egész országban itt javultak legtöbbet az élet- és munkakörülmények. Hogyan csinálták? Az agráriummal kezdték. A városi önkormányzat a hatáskörébe tartozó intézményeknek (óvodáknak, iskoláknak)  előírta, hogy helyi termelőktől vásároljanak élelmiszert. Mivel a helyi vállalkozásoknak túl nagy falat volt elnyeri egy-egy pályázatot, azokat „feldarabolták” és külön-külön tendert írtak ki az egyes nyersanyagok (tej, tojás és zöldség) beszerzésére. Ezeken már sikerrel indulhattak a környékbeli termelők.

A megrendeléseknek hála az önkormányzati pénzek nem vándoroltak az ország más részeibe, vagy éppen külföldre, hanem helyben maradtak. Emiatt aztán fejlődésnek indultak a Preston régiójában működő farmgazdaságok, amelyek egyre több munkásnak tudtak megélhetést adni és egyre nagyobb adóbevétellel gazdagították a város költségvetését. A helyben maradó és a termelésbe visszaforgatott pénz több bevételt fialt, mint amennyit a globális gazdaság állami segítséggel a régióba hozott. A bővülő forrásokból Preston munkahelyteremtő és infrustruktúrafejlesztő beruházásokba kezdett, amelyeknek köszönhetően nem csak sikerült megállítania a kedvezőtlen folyamatokat, például a fiatalok elvándorlását, hanem sikerült Nagy-Britannia egyik legélhetőbb szegletévé avanzsálnia.

Preston persze messze van, ám az ott kitalált modell Magyarországon is működni látszik, méghozzá az Európai Unió egyik legnehezebb sorsú régiójában, az Észak-Alföldön. A Nyíregyházi Kosár közösség egy weboldalon keresztül non-profit módon köti össze a termelőket a vevőkkel. Előbbiek feltöltik mit kínálnak eladásra, a vásárlók meg hogy mire van szükségük. Az elosztást a közösség tagjai végzik szabadidejükben, önkéntes munkaként. Jelenleg 40-60 termelő mintegy 150-170 családot lát el a közösségen keresztül.

Az árak ugyan kicsit magasabbak a multinacionális kiskereskedelmi láncok árainál, ám itt nem az ár, hanem az ár-érték arány az elsődleges szempont. A gazdák tudják, miből mennyit kell termelniük és abban is biztosak lehetnek, hogy portékájuk vevőre talál. A vásárlók pedig ismerik azt, akitől vásárolnak (akár meg is látogathatják a gazdákat), ráadásul jóízű, jó minőségű, egészséges élelmiszerhez juthatnak. Már arra is van példa, hogy támogatói jegyek formájában a vevők hitelezték meg a termelők apróbb fejlesztéseit, akik aztán termény formájában fizették vissza a támogatást.

Sokan vélik úgy, hogy a prestoni példa alapján szerveződő bevásárlóközösségek protekcionista szerveződések, amelyek működése sérti az EU termékek és szolgáltatások szabad áramlásáról szóló alapelveit is. Ez azonban nem így van, hiszen a tendereken bárki indulhat, a közösséghez bárki csatlakozhat. Sokkal inkább egy figyelemre méltó kezdeményezésről van szó, amely tompíthatja a globalizáció helyi közösségekre gyakorolt kedvezőtlen hatásait.

Közhely leírni, de tényleg így van: kifordult a világ a sarkából. A modern történelemben még soha nem tapasztalt megtorpanást láttunk az emberi fejlődésben. Minden technológiai, tudományos, társadalmi és kulturális vívmányunk ellenére olyan helyzetbe kényszerültünk pár hét alatt, amelyről nem gondoltuk volna, hogy eljön.

Ráadásul, bizonytalanul tekintünk a jövőbe: mi lesz velünk? Hogyan tovább? Nagyon sok múlik azon, hogy – ahogy Jordán Ferenc hálózatkutató biológus is fogalmazott, tanulunk-e ebből a járványból? Képesek leszünk-e alkalmazkodni? Azt ugyanis már Darwin óta tudjuk, hogy nem az a faj él túl, amelyik a legerősebb, hanem az, amelyik legjobban alkalmazkodik.

Jordán Ferenc, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének vezető tudósa, hálózatkutató biológus a magyar sajtóban elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy baj lehet az újtípusú koronavírusból. A cikk után fél évvel sokan négy fal közé zárva, tömeges leépítések, élet-halál harcra ítélt gazdasági ágazatok és kormányzati mentőcsomagok árnyékában olvashattuk újabb gondolatait a kialakult helyzetről.

Írom ezt úgy, hogy a média ontja az olyan képeket, ahogy emberek tömegesen (!) látogatnak ki a Normafához vagy a Velence Korzóra, a tavaszi napsütést élvezni, vagy ezer fős miséket látogatnak az Egyesült Államokban, mintegy fittyet hányva arra, ami a világon történik. Érthetetlen, pedig tényleg végtelenül egyszerű kellene, hogy legyen: aki sokat mozog, az veszélyben van és másokat is veszélybe sodor.

És, bár ezt leírni nem könnyű a halálos áldozatok száma miatt, most még egyelőre úgy tűnik, hogy akár szerencsésnek is mondhatjuk magunkat. Mert tényleg lehetne sokkal rosszabb is, tényleg jöhetett volna egy brutálisabb, halálosabb vírus, ami nem kímél gyereket, életerős fiatalt, senkit. És pont ezért is olyan nehezen érthető, ami sok helyen zajlik, amit sok ember csinál: ha semmit nem változtatunk, jönni fog olyan is. Ahogy Jordán Ferenc mondja: „Ez most a nagy ziccer, hogy végre tanuljunk az eddigiekből.”

Egy kissé szkeptikus vagyok ebben. Láttunk már több, ennél sokkal durvább betegségeket tarolni a világban. Afrikában nem újdonság ez a helyzet, ahol az szifilisz, aids, tbc, malária vagy ebola folyamatosan szedi áldozatait, több tízezres nagyságrendben, ott az újtípusú koronavírus-járvány csak egy újabb balhés srác a grundon. Mennyire voltunk szolidárisak, mennyire segítettünk, mennyire adtuk fel a sok haláleset láttán mindennapjaink luxusát? Legyünk őszinték: nem nagyon. Nagy kérdés, hogy ezzel az egésszel itt, saját házunk táján hogyan birkózunk meg. Mert ne legyünk álszentek, elő fognak gyorsan kerülni az egyenlőbbek, kiváltságosok, ha már elő nem kerültek. „Ha nincs elég, akkor az általában úgy néz ki, hogy a fehér gyereken van, a többi meg nézi. Erre tartunk most. A népek baráti egymás mellett élése szempontjából ilyenkor mindig rezeg a léc.” – mondja Jordán Ferenc, és nagyon egyet kell értenem vele.

Általában. Ugyanis a pozitívan gondolkodó énem azt mondja, hogy ha sikerült minél több mindenkit meggyőzni, több mindenkihez eljuttatni a helyes gondolatokat, akkor lehet sanszunk arra, hogy most ne így legyen. És ehhez példát is kell mutatnunk, bizony áldozatokat kell hoznunk: át kell értékelnünk eddigi életmódunkat és változtatnunk kell rajta. Alkalmazkodnunk kell a túlélésért.

Persze ehhez kellenek a jó példaképek vezetői szinten is. Ez vonatkozik ugyanúgy a hírességekre, véleményvezérekre, mint a politikusokra. Itt most hamar kiderül, hogy ki a legény a gáton, ki az, aki okosan, megfontoltan, szakértelemmel kezeli a helyzetet. A félrebeszélés nem fog működni, legalábbis egy bizonyos szinten túl nem. Ez is változásra kényszerít minket, mert itt élet-halál kérdésről van szó.

Ha azonban tényleg őszintén szembenézünk magunkkal és nem képmutató, öntelt, „nekem mindent szabad” módon reagálunk a helyzetre, akkor még az is lehet, hogy megerősödve és új normákkal jövünk ki ebből az egészből. És, ha igazat mondunk akkor, amikor népek közötti barátságról beszélünk, még az is lehet, hogy jobban összekovácsolódunk, mint előtte. És talán a jövőben majd azt sem nézzük szenvtelenül, ha egy kontinens a szemük láttára haldoklik.

Hiszem, hogy meg tudjuk csinálni, csak akarni kell. Nem olyan nehéz: a dédapáink és nagyapáink a frontvonalra mentek – nekünk csak az a dolgunk, hogy otthon maradjunk.

Távmunka, távoktatás, home office, digitális oktatás, otthondolgozás, online iskola – nem véletlen, hogy globálisan a legfrekventáltabb szavak közé tartoznak manapság a fentiek: mindezt úgy, hogy pár hete még komoly viták folytak arról, hogy lehet-e otthonról hatékonyan dolgozni. (Az oktatás részét most hagyjuk, az is megér egy misét, de külön érdemes vele foglalkozni.) A munka terén a kényszerhelyzet bizonyította, hogy lehet így dolgozni, de kell hozzá a megfelelő támogatás is. Ezen a téren pedig elképesztő mértékű fejlődést látni.

Vegyük az egyik legnagyobb platform adatait (már csak azért is, mert a többiek még nem közöltek statisztikát eddig.) A Microsoft Teams kollaborációs platform 32 millió napi falhasználóról 44 millióra ugrott egy hét alatt, köszönhetően a COVID-19 járvány miatt kialakult otthon dolgozási és online iskolai gyakorlatnak. Ez 37,5 százalékos felhasználói növekedés! A Microsoft a legutóbbi számok mellett új funkciókról és lehetőségekről is beszámolt, a publikusan elérhető Teams harmadik évfordulóján.

A felhasználószámban történt ugrás azért is mondható komolynak, mert tavaly novemberben 20 millió aktív Teams felhasználót tartottak számon. Akkor a Teams egyik riválisának számító Slacknek 12 millió napi felhasználója volt. Napi felhasználók alatt a Microsoft azokat érti, akik szándékosan (tehát nem kíváncsiságból próbálják ki, vagy kattintanak) indítanak beszélgetést, vagy válaszolnak egy üzenetre, csatlakoznak meetinghez vagy nyitnak ki a platformon fájlt. Mérik a Teams desktop és mobil kliens adatait, valamint az online felületet is.

Pár szót a most bejelentett, és 2020 végéig bevezetésre kerülő újdonságokról: a legfontosabb, szerintem az offline vagy alacsony sávszélességű környezetre kialakított támogatás funkció, amellyel még internetelérés nélkül is tudunk üzeneteket olvasni, illetve ezekre válaszolni. Hasznos funkció még a külön ablakba nyitható chat is, ez már több más üzenetküldő/kapcsolattartó szolgáltatásnál meglévő lehetőség, jó, hogy a Teamsben is elérhetővé válik.

A Skype, Zoom, FaceTime, Messenger, WhatsApp, Viber, egyelőre még a Hangouts és a Google Duo is sok helyen bevett sztenderd lett, operációs rendszertől függően persze. És míg a Skype ingyenes verziójában 24-en lehet részt venni egy beszélgetésben, a kollaborációra a Microsoft a Teamset javasolja inkább, annak minden dokumentummegosztási funkciójával. A Facebook Messengere masszív, egymilliárdos felhasználóbázissal rendelkezik és szintén használható munkára, de valójában inkább alkalmas közösségi életre, barátokkal való csetelésre. Épp a minap söpört végig a neten az, amikor egy olasz pap online misét tartott, és bekapcsolva hagyta a szűrőket – elég jópofa mise kerekedett belőle. A Google hamarosan beszünteti a Hangouts videóhívás funkcióját és a Google Duo felé terel mindenkit, amely platform egyelőre gyerekcipőben jár a többiekhez képest – itt komolyabb konferenciahívás funkciók fognak érkezni a közeljövőben. A WhatsApp, amely 2018-ban a legtöbbet letöltött applikáció lett azzal landolt a sokak kedvenc helyére, hogy kétirányú titkosítással dolgozik. Most jelentettek be egy újlenyomat alapú indítást és kép-a-képben videóchat szolgáltatást is. A Viber is a titkosítással lett nyerő sokak számára, a különböző chatszobákban a résztvevők fájlokat is megoszthatnak egymással. A matricákkal és a játékokkal azonban szintén inkább a közösségi élet kielégítésére koncentráló alkalmazás, mint munkaeszköz.

De milyen egy, a jelen helyzetre jól reagáló, valódi távmunkát támogató platform? A Microsoft által most bejelentett újítások kijelölik az utat a többiek számára is: ezek közül talán a legérdekesebbek azok, amelyek a jelenlegi home office helyzetek tapasztalataiból kiindulva a valós élethelyzetekre adnak választ. A háttérzaj például sokszor eléggé zavaró, ki is alakult olyan „conf call etikett” amelynél a mikrofont csak akkor kapcsoljuk be, ha mi beszélünk, egyébként elnémítjuk. Erre ad választ egy valós idejű háttérzaj-csökkentő megoldás, ami jelentősen javíthat a beszélgetések minőségén.

Jópofa és fontos lehet a „kézfeltartós” mozdulatra érzékeny opció, amellyel különféle funkciók érhetők el, legalábbis ennek ez lenne az értelme. Például a mikrofon folyamatos elnémítgatása helyett az kaphat mikrofont, aki jelzi – és még számtalan hasonló gesztusvezérelt funkciót ki lehet találni.

Még csak az elején járunk ennek a fejlesztési folyamatnak, a piacon mindenki most pozícionálja magát. Kérdés, hogy mikor kapjuk majd meg azt a funkciót, amely gyermekeinket és más, karantén idején az összes idegszálunkon játszó családtagunkat automatikusan távoltart tőlünk, amikor épp egy fontos meetingen veszünk részt. Az pedig senkit se tévesszen meg, hogy alul – jobb esetben is – mackóalsóban tesszük ezt.