Az energiatárolás a sok közül az egyik legégetőbb problémája jelenleg az emberiségnek, amit a megújuló energiákra építeni akaró piaci szereplők a világon mindenütt lázasan próbálnak megoldani. Nemrég újabb kivitelezési megoldásokról szóló hírek jutottak el a sajtóba: a neves amerikai egyetem, az MIT…
Az idei nyár (is) megmutatja azt, hogy nem lehet elég komolyan venni a globális felmelegedést. Azt a környezeti változást, amiről rengeteg vita van, de szerencsére a tényét már egyre kevesebben vonják kétségbe. Sokan érvelnek amellett, hogy még megállítható ez a folyamat, és olyanok is vannak, akik…
Hétfőn volt az Egyesült Nemzetek Szervezetének születésnapja. Az ENSZ 2015-ben mutatta be azokat a Globális célokat, amelyekkel egy fenntarthatóbb és élhetőbb világot hozhatunk létre. A 17 célkitűzést egy évvel ezelőtt, szeptember 25-én publikálták „The Global Goals” néven. Az ENSZ 71 éves története…
Egy korábbi blogbejegyzésemben azzal foglalkoztam, hogy egyre több olyan közösségi mozgalom indul, ahol meghibásodott eszközök, használati tárgyak javításával, újrafeldolgozásával foglalkoznak a résztvevők. A Repair Café non-profit rendezvények alapötlete egy holland újságírónőtől ered, mára azonban…
A villamosenergia-hálózatok elöregedett állapota a megújulóenergetika legnagyobb ellensége úgy szerte a világon, mint Németországban. Ennek oka, hogy magát a villamosenergia-rendszert még egy korábbi – elsősorban nagyerőművek üzemeltetésére épülő – paradigma mentén alakították ki, amely emiatt a sok…
Egy átlagos személytől körülbelül 1,9 kilogramm szemét keletkezik naponta, ami egyénenként 0,75 kilogrammal több, mint fél évszázaddal ezelőtt. A legnagyobb környezeti kárt azok a hulladékok okozzák, amelyek olyan anyagból készülnek, amelyek egyáltalán nem, vagy csak hosszú távon bomlanak le. Olyan…