Levelet kaptunk! Egy korábbi blogposztunkra reagálva hívta fel a figyelmünket az egyik olvasónk egy érdekes és izgalmas tanulmányra, amelyet örömmel foglalok össze, mert a téma nagyon fontos, mégis viszonylag ritkán szembesülünk a számokkal.

A tanulmány arra hívja fel a figyelmet nagyon alapos dokumentációval, hogy milyen mértékű napjainkban az erdőirtás, mindez hogyan hat a bolygóra, és hogyan hathat a saját környezetünkre. A helyzet ugyan nem rózsás, de szerencsére van lehetőségünk a változtatásra.

Márpedig a cselekvésre ezen a területen is szükség van, ugyanis ha folytatjuk az erdők pusztítását, a Föld esőerdei a következő 100 évben eltűnnek.  Míg 1990-ben az erdők a Föld szárazföldi területének 31,6%-át foglalták el, 2016-ra ez az arány mintegy 1%-kal alacsonyabb, 30,7% volt.

A helyzet a trópusokon sem javul, 2019-ben hat másodpercenként egy futballpálya nagyságú erdőterületet pusztítottak itt el, a 2020-as erdőírtás pedig még rosszabb volt.

Mi is pontosan az erdőirtás?

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint "az erdőirtás az erdőtakaró hosszú távú vagy tartós elvesztését jelenti, és más földhasználattá való átalakulását jelenti",

azonban nem foglalja magában azokat a helyzeteket, amikor a fákat fenntartható fakitermelés miatt távolítják el, vagy amikor az elpusztult erdők várhatóan természetes módon regenerálódnak.

Milyen negatív hatásai vannak az erdőirtásnak?

GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁS

A fotoszintézis során a fák szén-dioxidot vesznek fel a légkörből, és oxigént bocsátanak ki a légkörbe. A fák azonban csak akkor képesek CO2-t felvenni a légkörből, ha élnek. Amint kivágják, hagyják elrohadni vagy elégetik őket, a fákban tárolt szén-dioxid a légkörbe kerül, fokozva ezzel a globális felmelegedést.

A BIOLÓGIAI SOKFÉLESÉG CSÖKKENTÉSE

Az erdők adnak otthont a világ dokumentált szárazföldi fajai 80%-ának. A WWF megjegyzi, hogy amikor az erdők elpusztulnak, és ezek a fajok elveszítik otthonukat, "gyakran képtelenek megélni a hátrahagyott kis erdős területrészeken". A vadászok és orvvadászok számára hozzáférhetőbbé válnak, számuk csökkenni kezd, és egyesek végül kihalnak. A következő 25 évben a becslések szerint 28 000 faj fog kihalni az erdőirtás miatt.

MUNKAHELYEK ÉS MEGÉLHETÉS ELVESZTÉSE

Sok ember megélhetése függ az erdőtől. Ezt a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) is elismeri, amely szerint "az erdőirtás és az erdőpusztulás 1,6 milliárd ember életére van hatással, akiknek a megélhetése az erdőkön múlik".

Az ENSZ szerint azokon a területeken, ahol az erdőket fenntartható módon kezelik és hasznosítják, ez a hasznosítás segíthet a szegénység csökkentésében, valamint elősegíthetik az erdőalapú szolgáltatásokat és vállalkozásokat. Az ENSZ jelentése szerint világszerte több mint 60 millió embert foglalkoztatnak az erdőalapú iparágak.

Mit tehetünk?

Az nem kérdés, hogy az erdőirtás komoly kihívás elé állítja a világot. A jó hír azonban az, hogy az embereknek még mindig van esélyük rá, hogy visszafordítsák az erdőirtás negatív hatásait.

Az erdők megőrzésének egyik módja a védett területek létrehozása. A FAO jelentése szerint "globálisan a világ erdőterületének 18 százaléka, azaz több mint 700 millió hektár a jogilag létrehozott védett területeken, például nemzeti parkokban, természetvédelmi területeken és vadrezervátumokban található".

Bár a természetes rezervátumok részmegoldást jelentenek, a FAO megjegyzi, hogy ezek a rezervátumok nem elegendőek a sokféleség helyreállításához. Ennek oka, hogy gyakran kicsik, és korlátozzák a fajok természetes vándorlását.

Bizonyos területeken az emberek összefognak, hogy megvédjék erdős területeiket. Tanzániában például Kokota szigetének közösségei részt vesznek a szigetükön az erdőirtás által okozott károk helyreállításában. A NationalGeographic.com szerint ezek a lakosok több mint 2 millió fát ültettek egy évtized alatt.

A tanulmány szerzői összeszedtek néhány további példát, amit mi magunk is, akár már ma megtehetünk:

Ültessünk fát! Ha a Földön minden ember évente egy fát ültetne, akkor évente 7,5 milliárddal több fánk lenne. Magyarországon is működnek olyan közösségek, szervezetek, akiken keresztül hozzájárulhatunk a faültetéshez.

Használjunk kevesebb papírt, mert a fa több mint 40%-át a papír különböző formáinak előállítására használják fel.

Gyűjtsük szelektíven a papírt, hogy újrahasznosítható legyen!

Fogyasszunk kevesebb húst! Az Amazonas vidékén kiirtott erdők mintegy 80%-át a szarvasmarha-tenyésztés miatt irtják ki. Már heti egy-két húsmentes nap is számít.

Támogassuk azokat a vállalatokat, amelyek bizonyítani tudják, hogy fából készült termékeiket fenntartható módon szerzik be!

A szerzők megjegyzik, ha mindannyian csak kis mértékben is hozzájárulunk az erdők megóvásához, a különbség, amit együtt elérhetünk, óriási lesz.

Rendkívül érdekes és inspiráló beszélgetésnek voltam a részese a minap egy fenntarthatósági konferencia energetikai panelbeszélgetésén. Bár nem mindenben értettünk egyet az asztal köré gyűltekkel, abban közös nevezőre jutottunk, hogy az energiatároló technológiák hasonló karriert futhatnak be, mint a napelemek. Előbb a népszerűségük ugrik az egekbe, ezt követően pedig a hozzáférhetőségük lesz egyre jobb. Ahogy a beszerzési költségek csökkennek, lassan hétköznapi megoldássá válnak ezek a speciális eszközök, miközben felhasználhatóságuk köre radikálisan kitágul.

Emlékszünk még arra, amikor nem is olyan sok évvel ezelőtt megjelent az első okostelefon? Tisztában vagyok vele, hogy korábban is voltak egészen ígéretes próbálkozások, de az első, laikusoknak szóló, kezelhető és letisztult eszközzel az Apple rukkolt elő 2007-ben. És most, tizennégy évvel később már a tévénk, a hűtőnk és a fűtésünk is okos. Ehhez hasonló, turbófokozatú fejlődés várható az energiatárolásban. Most még „csak” olyan berendezések telepítésén fáradozunk, amelyek egységnyi idő alatt több áram felvételére adnak lehetőséget, mint a hagyományosok. Ez sem lebecsülendő eredmény, hiszen a fenntarthatóság szempontjából is jó hír, hogy nagyobb távolságokat tudunk bejárni az elektromos autókkal. Ahogyan az is kedvező fejlemény, hogy javul az ellátásbiztonság.

A fejlesztések másik formája az akkumulátoros energiatárolók létesítése, amelyben szintén jó irány eltérni a jelenleg működő sztenderd piaci megoldásoktól. Kazincbarcikán például egy olyan 5 MW-os rendszert hozunk létre, amelybe nagyteljesítményű, energiatárolóra optimalizált akkumulátorok mellett elektromos autókhoz gyártottakat is beépítünk. Ezzel azt tudjuk modellezni, hogyan lehet hatékonyan és egybefüggően menedzselni az eltérő paraméterű akkumulátorokat. Elsőre futurisztikusnak tűnhet, de bízunk abban, hogy ez a kísérlet megnyithatja az utat az előtt, hogy az elektromos autók elhasznált akkumulátorai villamosenergiatárolókban szülessenek újjá. Még nagyobb lenne a kísérlet impaktja, ha ez kimunkáltan, rendszerszintű folyamattá kiterjesztve lehetne megvalósítani.

Megkockáztatom – bár ezzel nem vállalok óriási rizikót –, hogy belátható időn belül eljutunk az olyan eszközökhöz, amelyek már nem csupán fogyasztóként, hanem energiatermelőként és/vagy -tálrolóként is bekapcsolódnak az energiakörforgásba. Ez talán futurisztikusan hangzik, pedig valójában egy teljesen organikus fejlődési folyamat egyenes következménye.

A kiindulási pontot a megújuló energiaforrások jelentik: mivel ezek időjárásfüggők, kiszámíthatatlan, mikor lehet őket betáplálni a nagy villamosenergiarendszerbe. Magyarország rendkívül nagy potenciállal rendelkezik akár szél-, akár víz-, akár geotermikus energiáról van szó. Tegyük félre egy pillanatra, hogy minek kell történnie ahhoz, hogy kihasználhassuk elmaradt lehetőségeinket ezeken a területeken. Tételezzük fel inkább, hogy ezeken is komoly mozgósításra lesz szükség ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk a megújulókra tett vállalásainkat. Márpedig, ha elindul valami, az még gyorsabb ütemet diktál a megújulóknak. Ehhez a jelenlegi infrastruktúra messze nem elég: ahogy gyorsuló ütemben emelkedik a megújulókra alapozott energiatermelő egységek részaránya a teljes villamosenergiarendszerben, egyre nagyobb és folyamatosan nő az igény a szabályozásra és a kiegyenlítésre. Ez pedig korábban nem látott lendületet adhat az energiatárolók minden, üzletileg értelmezhető változatának.

Pár éve még különös hóbortnak vagy a környezettudatosság artikulációjának számított, ha valaki napelemeket telepített a házára. Még néhány esztendő, és már nem csupán az lesz természetes, hogy napelemes cserepek borítják a tetőket, hanem az is, hogy a garázs kötelező tartozéka az elektromos töltő és a házi energiatároló.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a https://www.vg.hu/ VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2021.10.14-én.

A legmagasabb pontja 24 méter ugyan, de 1,5 méteres átlagos tengerszint feletti magasságával a Maldív-szigetek a legalacsonyabb szigetcsoport. Ez a klímaváltozás hatásainak leginkább kitett állam a Indiai-óceáni atollokra épülő szigetekből vagy szigetcsoportokból álló térségben.

A tengerszint fokozatos emelkedése végleges elmerüléssel fenyegeti ezeket az aprócska államokat – még ebben az évszázadban. Ezért politikai vezetőik már arról folytatnak tárgyalásokat, hova lehetne majd áttelepíteni a szigetek lakosságát. A helyzet azonban ennél sokkal bonyolultabb: felmerül a kérdés, hogy mitől állam az állam és mikor szűnhet meg jogilag amiatt, mert a klímája alkalmatlan az emberi életre.

Kiribati kormánya 2014-ben vásárolt meg egy 20 négyzetkilométernyi területet a Fidzsi-szigetekhez tartozó Vanua Levun, majd egy évvel később deklarálta alapvető veszélyeztetettségét a klímaváltozás miatt. Ha viszont a lakosság nagy része elköltözik, megszűnik az államiság ismérveit a nemzetközi szokásjog alapján rögzítő, 1933-as montevideói egyezményben rögzített kötelező tartozékok egyike, az állandó népesség. Ha mégis lesz, aki a maradást választja az önkéntes száműzetéssel szemben, úgy az óceán vízszintjének folyamatos emelkedése miatt elárasztott lakóterületek révén az államiság egy másik feltétele sérül: a meghatározott terület követelménye.

Arra a felvetésre, hogy ezek inkább filozófiai kérdések, szeretnék egy további problémát is megosztani: a mezőgazdasági művelésre alkalmas földterület korlátozott rendelkezésre állása és a talaj kedveztőlen minősége csak minimális állattenyésztésre és néhány trópusi gyümölcs termesztésére alkalmas. Ezért a szigetek már jelenleg is erősen függenek a termékimporttól. A kis terület a hulladékok elhelyezését és feldolgozását is megnehezíti, miközben az intenzív turizmus következében meglehetősen sok képződik. A földrajzi adottságok miatt a lerakóhelyek nem megfelelő kialakításúak, aminek komoly egészségügyi kockázatai is vannak.

Ráadásul a talajvíz nem csupán erre érzékeny, hanem a tengerszint emelkedésére is: a beszivárgó tengervíz miatt egyre sósabbá válik. Következményként a mezőgazdasági termeléshez szükséges öntözés és itatás helyett az eleve korlátozottan rendelkezésre álló ivóvízkészletet az emberi igények kielégítésére használják fel.

Ördögi kör ez ebben a földi paradicsomban, így nem is meglepő, hogy Kiribati napjainkban az egyik legaktívabb szószólója a globális széndioxid kibocsátás elleni küzdelemnek. Részt vesz az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményének (UNFCCC) munkálataiban, az egyik alapítója volt az Sebezhető Éghajlat Fórumnak (CVF). Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki drukkol ennek az aprócska országnak, hogy legyen foganatja a rengeteg erőfeszítésnek. Ugyanakkor ki ne emlékezne az örökzöld memoriterre az iskolából: Azért a víz az úr!

Több hónapon át tartottak a New Yorkban és online fórumokon zajló Food System Summit előkészületei, ami alatt mintegy 100 ezer embert – kormányzati és ENSZ-tisztviselőket, mezőgazdasági termelőket, fiatalokat és üzletembereket – vontak be a munkába. Az alaposság érthető: a seregszemle nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint úgy kezelni a COVID-19 miatt még súlyosabbá váló globális éhezést, hogy közben a mezőgazdaság és az élelmiszerhulladék környezetkárosító hatásait is sikerüljön megfékezni.

Agnes Kalibata, a csúcstalálkozóval megbízott ENSZ különmegbízott úgy értékelt, hogy a csúcstalálkozó fordulópontot hozott a globális élelmezési rendszerben. Most az jelenti a kihívást, hogy a gyakorlatban is működőképessé tegyék az ott elfogadott elveket: az éhezés megszüntetését, a jobb munkahelyek biztosítását, az egészségesebb élelmiszerek előállítását és a bolygó védelmét.

Szükség lenne egy párizsi egyezményre?

A szervezők elképzelései között nem szerepelt egy olyan megállapodás formalizálása az élelmezési rendszerekkel világszinten első alkalommal foglalkozó eseményen, amely jogi kényszerítő erővel bírna. Az igazi eredmény az volt, hogy a kérdést végre határozottan a globális politika napirendjére tűzték. Az egyeztetéseken megvitatták, hogyan lehet zöldebb, egészségesebb és igazságosabb élelmezési rendszerek felé elmozdulni. Azt is feltérképezték, hogy miként lehetne finanszírozni és végrehajtani az ehhez szükséges szakpolitikát és intézkedéseket nemzeti és helyi szinten. Ed Davey, az Élelmiszer- és Földhasználati Koalíció képviselője szerint a csúcstalálkozó új nemzetközi szövetségeket indíthat el olyan témákban, mint az élelmiszertermelésből származó kibocsátások nullára csökkentése, valamint az élelmiszerveszteség és -pazarlás csökkentése, mindezek pedig új finanszírozási rendszerek létrehozásában is segíthetnek.

A felvetett problémák

Az ENSZ szerint 2020-ban drámai mértékben vált még kritikusabbá az éhezés helyzete a bolygón, ami nagyrészt a világjárvány következményeivel függ össze. A világszervezet júliusi jelentésében úgy becsülte, hogy a bolygó lakosságának több mint a tizede volt alultáplált tavaly, mintegy 811 millió ember. Ez alapján emberfeletti erőfeszítésekre lenne szükség ahhoz, hogy teljesüljön az éhezés 2030-ig történő megszüntetésére vonatkozó globális célkitűzés.

Közben a világszerte megtermelt élelmiszerek mintegy harmada elvész vagy pazarlás áldozata lesz, ami évente közel 1000 milliárd dollárjába kerül a világgazdaságnak. Ez önmagában is fájó, annak fényében pedig különösen az, hogy az élelmiszertermelés felel a Föld éghajlatát felmelegítő üvegházhatású gázok emissziójának egyharmadáért. Ebbe ugyanúgy beletartozik az, hogy kivágjuk az erdőket az újonnan létesítendő gazdaságoknak, vagy az, hogy fosszilis üzemanyagot fogyasztó hajókkal, repülőgépekkel és teherautókkal szállítjuk az árukat, de ide sorolódik a szarvasmarhák és más állatok által a levegőbe juttatott metán is.

Hogyan és mit kell másképp tennünk?

A csúcstalálkozó legígéretesebb kezdeményezéseit öt cselekvési irány alá tagozták be:

·       mindenki számára hozzáférést biztosítani a tápláló élelmiszerekhez;

·       elősegíteni a természet és a biológiai sokféleség javát szolgáló megközelítések megvalósulását;

·       támogatni a kistermelők tisztességes megélhetését;

·       felkészíteni az élelmiszerrendszereket a váratlan kihívásokra és nehézségekre;

·       finanszírozást és technológiát biztosítani a változás előmozdításához.

Gilbert Houngbo, a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap elnöke szerint az egyik legfontosabb elképzelés az iskolai étkeztetési programok kiterjesztése, hogy minden gyermek legalább napi egy megfelelő tápértékű étkezéshez jusson. Szintén a kezdeményezések közé tartozik az erdőirtásmentes ellátási láncok kialakítása, a környezetkárosító támogatások átirányítása a környezetbarátabb élelmiszertermelés ösztönzésére, az élelmiszerpazarlás csökkentése, az élelmiszerelőállítási rendszerek valós költségeinek elszámolása.

A kiválasztott megoldásokat nemzetközi koalíciók fogják továbbvinni: kormányok, vállalkozások, gazdálkodók, fiatalok és más csoportok összefogásával. A seregszemlén résztvevők közül mintegy száz ország a saját igényeihez igazított nemzeti útvonalakat is összeállított és benyújtott, amelyeket a következő évtizedben fognak bevezetni a lokális kezdeményezések támogatásához.

Kritikus felhangok

A csúcstalálkozót több mint háromszáz alulról szerveződő, kistermelőket, kutatókat és őslakosokat képviselő szervezet bojkottálta, amelyek szerint az eseményt aránytalanul nagy mértékben befolyásolták a vállalatok, és hiányzott az átláthatóság és az elszámoltathatóság. Szerintük a csúcstalálkozó olyan hamis megoldásokat támogatott, mint az önkéntes vállalati fenntarthatósági rendszerek és a kockázatos technológiák, köztük a génmódosítás.

A csoportok kötelező érvényű szabályokat javasolnak az emberi és földhasználati jogokkal való vállalati visszaélések megállítására, a növényvédőszerek használatának megszüntetésére és a természetes gazdálkodási módszerekben gyökerező agrárökológia előtérbe helyezésére.

Az ENSZ ugyanakkor nagy reményeket fűz a találkozón megfogalmazott célokhoz: az, hogy a rendezvényen a biogazdálkodóktól kezdve az őslakosokon át a fiatalokig és a kisvállalkozásokig számos csoport vett részt, nagyban megalapozhatja azt, hogy megtörténik az elmozdulás a szavaktól a valódi cselekvés felé.

Forrás

Az Aral-tó kiszáradása a 21. század eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófájaként tartható számon, amely visszafordíthatatlanságával emlékeztet és figyelmeztet: az emberi tevékenységek féktelenségét és a Föld javainak mohó tékozlását bolygónk nem hagyja válasz nélkül. 

Oázis a sivatag közepén

Az elmúlt években hatalmas küzdelem folyt az Aral-tó kiszáradása ellen, mely részben ugyan sikeresnek tűnhet a kármentéssel kapcsolatban tett erőfeszítések szempontjából, de az eredeti állapot helyreállítására nem lesz elég. A tó jelenlegi, válságos állapotához vezető út, hosszú történelemmel rendelkezik.

A Kazahsztán és Üzbegisztán határvidékén fekvő Aral-tavat 1960-ban még a Föld negyedik legnagyobbjaként tartották számon, napjainkra azonban alig maradt belőle valami. A tavat már a 10-12. században is számon tartották az arab geográfusok, és számos birodalom kezében volt egymás után, mígnem 1870-ben orosz fennhatóság alá került. 

A tó környékén élő civilizáció a halászat és a halfeldolgozás köré épült, 
az 50-es évek elején az éves haltermelés megközelítőleg 200 000 tonna körül mozgott. A halban gazdag tó azonban nem csak gazdasági szerepet játszott – a Szovjetunió halkitermelésének 1/6-ot részét képezve – de turisztikai és ökológiai jelentőséggel is bírt. A 400 km hosszú, 300 km széles lefolyás nélküli sóstó egykori területe kitette a 68 900 km²-t, amelyet széles körben használtak hajózásra, kikötői infrastruktúrája folyamatos fejlesztés alatt állt. A vízpartok menti nádas szépsége és diverz élővilága széles körben vonzotta a látogatókat a Szovjetunió minden tájáról.

Sivatagból gyapotnagyhatalom

A szovjethatalom tervei között régóta szerepelt az Aral-tavat keretező sivatagos sztyeppék hatalmas területeinek megművelése a tó vizének segítségével, noha az ehhez szükséges terveket ökológiailag már akkoriban is sokan támadták.Már az 1870-es évektől kezdve használták a tó vizét kisebb elvezető gátak segítségével a környék öntözésére, a visszafordíthatatlan károkat, azonban az 50-es években a szovjetek által kiépített gátrendszer okozta – a tavat tápláló folyók, az Amu-darja és a Szir-darja vizét elvezetve a sivatagos területeket rizs- és gyapottermőfölddé alakították, melyek rendkívül magas vízigénnyel rendelkeznek.

A terméketlen sztyeppék helyén hamarosan létrehozták a világ 3. legnagyobb gyapotültetvényét, nem számolva következményekkel. 1961 körül mutatkoztak meg a vízszint csökkenésének első szemmel látható jelei, ennek ellenére további csatornák kerültek kiépítésre elkerülhetetlenné téve a visszafordíthatatlan természeti tragédiát. 

Felbomló egyensúly 

A tó rohamos kiszáradásában az emberi erők mellett olyan tényezők is lényeges szerepet játszottak, mint a kiépített gátak rossz minőségéből fakadó nagymértékű vízszivárgás, amely sok esetben 30-75% - os is lehetett. A vízszint csökkenésével a tó sókoncentrátuma megnőtt, amely a halpopuláció drasztikus pusztulását idézte elő. 
Az ökoszisztéma egyensúlyának felbomlásával nagymértékű kivándorlás vette kezdetét a területről – a 80-as évek közepére a vízszint csaknem 14 méterrel csökkent és a tó közepének kiszáradásával az északi és déli részre szakadt, ezek mérete együttesen csupán 17 160 km². A hajózás ellehetetlenedése a halászok sorsát is megnehezítette, a nagyobb uszályok képtelenek voltak a további közlekedésre, az ipari halfeldolgozás teljesen leállt. A tó körül élő lakosok legnagyobb hányada elhagyni kényszerült otthonát – egyrészt a megélhetés hiányában, másrészt az éghajlat változása végett. A kiszáradt talaj sós porát egyre gyakrabban feltámadó szélviharok fújták a közeli városokba. A légúti megbetegedések mértéke egyre csak nőtt, ez szoros összefüggésben állt a légszennyezettséggel is – a gyapotkezelésére alkalmazott vegyszerek belekerültek a levegőbe. Az Aral-tó pora a koronavírus első hullámával egyidőben végig söpört Európán, azonban ennek kockázatai és következményei reflexió nélkül maradtak.

A légúti betegségek, a kezeletlen ivóvíz, nyomor és csecsemő haladóság ellenére élnek a tó körül emberek, noha a lakosság a néhai létszám kevesebb mint felére csökkent.

Mik a kilátások?

A katasztrófára felismerése után komoly tervek születtek az Aral-tó és környékének megmentése érdekében. Először olyan nagyszabású tervvel hozakodtak elő, amellyel a szibériai folyókat irányították volna át a kazah sztyeppékre – ez a terv végül nem került kivitelezésre. A jelenlegi erőfeszítések mentén, az északi résznek van esélye az esetleges feltámadásra, egy 2005-ös gátszabályozás segítségével, viszont a déli részen továbbra sem tapasztalható javulás. Üzbegisztán kormánya nagyszabású fatelepitésbe kezdett, hogy csökkentse az elsivatagodás mértékét. 

Számos negatívuma mellett a pandémia többek között azzal a hozadékkal járt, hogy sokunkat ösztönzött tartósabb, értékállóbb, fenntarthatóbb szokások kialakítására. Elkezdődött az iskola, a nyaralásnak tehát vége – az utazásnak azonban nem, úgyhogy nézzük is meg, hogyan lehetünk tudatosabb turisták!

Repülő helyett vonat

Bár a légiipar sok pozitív változáson ment át az utóbbi években, a gépek jelentős mennyiségű széndioxidot bocsátanak ki. Ezért, ha lehet, válasszunk inkább vonatot az úti cél eléréséhez: ez sokkal fenntarthatóbb közlekedési mód. Ha mégis repülővel utazunk, válasszunk közvetlen járatot, illetve vásároljunk olyan helyen jegyet, ahol feltüntetik az adott út emissziós értékeit.

Zöld szokásokat a bőröndbe!

Az már talán alap, hogy nem kérünk naponta tiszta törülközőt és ágyneműt a hotelszobában. Minimalizáljuk a légkondicionáló és az elektromos eszközök használatát, kapcsoljuk ki őket, amikor elhagyjuk a szobát. Válasszunk olyan szállásadót, ahol van lehetőség szelektív hulladékgyűjtésre. Városnézés közben vigyünk magunkkal újratölthető palackokat, és ne műanyag vizesflakonokat vásároljunk. A shoppingoláshoz ugyanúgy használhatunk vászonzsákot, mint otthon – csak ne felejtsük el bedobni a bőröndbe, mielőtt útnak indulunk!

Helyben vagyunk

Akár új desztinációt látogatunk meg, akár visszamegyünk egy már kipróbált helyre, tegyük a kíváncsiságunk részévé a helyiek által működtetett, lokális vendéglátóegységeket vagy élelmiszerboltokat, piacokat. Noha az egyenkénti hozzájárulás elhanyagolhatónak tűnik, milliós és milliárdos nagyságrendű turistaszámnál ennek már önmagában komoly fenntarthatósági hatása van.

Ha szuvenír, akkor lokális!

Olyan boltokban vegyünk ajándékot, ahol autentikus, helyi művészek vagy kézművesek készítik a termékeket. Ezzel támogathatjuk a munkásságukat és segíthetjük a megélhetésüket, ezeken kívül azonban a távolról importált bóvli káros környezeti hatásait is csökkenthetjük: tudatosan kerüljük el az olcsó, eldobható, rossz minőségű dolgokat, amelynek előállítása és szállítása egyaránt magas széndioxid kibocsátással jár.

Kocsi helyett séta

A séta a legegyszerűbb és leghatékonyabb módja annak, hogy felfedezzük egy város szépségeit, és útközben új látványosságokra bukkanjunk. Ráadásul ezzel nemcsak pénzt spórolhatunk meg, hanem a karbon-lábnyomunkat is csökkenthetjük. Taxizás, autózás helyett válasszuk a tömegközlekedést, vagy járjuk be a környéket biciklivel! Ma már a gyerek- vagy kutyaszállítás sem lehet kifogás: remek kiegészítők léteznek ahhoz, hogy ne autóval hódítsuk meg a természetet.

Óvjuk a kulturális örökséget!

A világ leghíresebb nevezetességeit évente többmillió ember látogatja meg, ezért fokozottan ki vannak téve a rongálásoknak. Ügyeljünk rá, hogy ne okozzunk bennük sérüléseket, ne firkáljuk, véssük rá a nevünket semmire, és ne szemeteljünk az adott területen – így hozzájárulhatunk a világ kulturális kincseinek megőrzéséhez.

Irány: haza!

A koronavírus-járvány az elmúlt időszakban megnehezítette a külföldi utazást, cserébe sokaknak ráirányította a figyelmét Magyarország szépségeire. Fedezzük fel a vidéki nevezetességeket, látogassunk meg kevésbé ismert, új helyeket, fogyasszunk az ottani éttermekben és vásároljunk a helyiektől. Ennek rengeteg előnye van a fenntarthatóság szempontjából: megspóroljuk a távolsági utazással járó karbonkibocsátást, támogatjuk a lokális ipart, az ottani beruházásokat, segítjük a helyiek megélhetését, ami összességében fejleszti a nemzetgazdaságot.

Legyen a fenntartható turizmus az új norma!

Ha minél többen következetesen olyan utazási szokásokat alakítunk ki, melyekkel tiszteletben tartjuk a környezeti értékeket és a helyi közösségeket, akkor előbb-utóbb a szolgáltatók is igazodni fognak az igényeinkhez. Válasszunk olyan utazási szervezeteket, amelyek az ökoturizmus elvei szerint működnek – ilyenekből már Itthon is egyre több működik.

Ha Önöknek is van még javaslatuk, ne tartsák magukban, osszák meg velem és a többi olvasóval itt, a kommentszekcióban! Kíváncsian várom a tapasztalataikat, illetve a tippeket olyan csapatokra például, amelyek a fenntarthatóság jegyében szerveznek vidéki turisztikai programokat.

A tavalyi visszaesés után az idén ismét nő az igény a földgáz és az áram iránt. A megugró kereslet akkora áremelkedéshez vezetett, amelynek mértéke még a szakértőket is meglepte. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) átfogó, a hazai energiapiacot termelési és fogyasztási oldalról egyaránt megvizsgáló elemzéséből kiderül, hogy a földgáz világpiaci ára három hónap alatt 80, fél év alatt 151 százalékkal emelkedett a 2021. augusztus 6-i adatok alapján. Júniusban hazánkban egyetlen hónap alatt több mint 8 euróval emelkedett a földgáz MWh-nkénti ára, tavaly júniushoz viszonyítva pedig egyenesen a négyszeresére nőtt.

Nem túl biztató az sem, hogy a MEKH előrejelzése szerint a piaci szűkösség velünk marad: a kereslet és kínálat egyensúlyba kerülését és az árak mérséklődését csak 2023-tól várják a kereskedők.

A MEKH adatai alapján az árampiacon is komoly ármozgások zajlottak. A másnapi zsinórár olykor már meghaladta a 100 eurót is MWh-nként, az előrejelzés szerint pedig a jövő évi zsinórárak is 74 euró/MW-ra emelkedtek. Ez 50 százalékkal magasabb, mint a tavaly júniusban mért érték.

A magas áramkeresletre egyértelműen a gazdasági fellendülés és a kedvező növekedési kilátások adnak magyarázatot. Emellett a klímaváltozásnak is óhatatlan szerepe van benne: a forró nyár, a hőhullámok miatt is emelkedik a fogyasztás. Az pedig szintén befolyásolja az árakat, hogy miből is állítjuk elő az áramot.

Az éghajlati és fenntarthatósági szempontok miatt sem mellékes körülmény, milyen forrásokból elégítjük ki a fokozódó keresletet. Hazai energiatermelésünk 48 százaléka nukleáris, 22 százaléka földgáz eredetű, a megújulók aránya pedig 21 százalék. Noha utóbbiak részaránya folyamatosan emelkedik, aligha tagadható, hogy van még hova fejlődnünk ezen a téren.

A hazai adottságok alapján teljesen világosan látszik, hogy a földgáz az a sajnálatosan szükséges rossz, tehát fosszilis energiaforrás, amely még jó ideig energiagazdálkodásunk része lesz. Ahhoz ugyanis, hogy a fogyasztók igényeit ki tudjuk elégíteni, hogy állandó energiamennyiséget tudjunk biztosítani számukra, jó ideig még szükség lesz egy jól tárolható, könnyen felhasználható energiaforrásra, ami kiegyenlíti a fogyasztást és a termelést. Az időjárásfüggő megújulók relatíve rosszul szabályozhatók, a tárolásuk is komoly kihívásokat okoz, ezért a földgáz még hosszú évtizedekig velünk marad.

Sőt, abból a szempontból kimondottan kulcsszerepet tölt be jó ideig azáltal, hogy a szaporodó megújuló energetikai fejlesztésekkel egyre nagyobb az igény a kiegyenlítő energetikai szolgáltatásokra. Ennek ugyanis a magyar viszonyok között a rugalmas és magas hatékonyságú gázmotoros kapacitások az ideális eszközei, természetesen a fenntarthatóság szigorodó keretrendszerének maradéktalanul megfelelve.

A MEKH elemzéséből remekül körvonalazódik, hogyan csökkent jelentősen az energiafogyasztás a világjárvány hatására, majd hogyan fordult át a trend a lezárások feloldása után gazdasági fellendüléssel párhuzamosan. Ez ugyan egyszeri jelenség volt, a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási körülmények azonban visszatérően okoznak majd jókora kilengéseket az energiapiacon: az extrém forróság ugyanúgy, mint a kemény mínuszok. Ezek megfelelő kezeléséhez pedig jó darabig még a földgáz lesz az optimális megoldás.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a https://www.vg.hu/ VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2021.09.02-án.

Szinte naponta jelennek meg újabb és újabb tudományos jelentések, kutatások vagy épp felhívások, amelyek a globális klímaváltozásra hívják fel a figyelmet. A tudósok szerint az utolsó előtti pillanatban vagyunk, hogy még tehessünk valamit azért, hogy klímánk ne váljon a bolygó nagy részén elviselhetetlenné.  A helyzet tehát nem reménytelen, de radikális változásokra van szükség, hogy ne legyen ennél rosszabb.

Vörös jelzés az ENSZ-től

A legnagyobb visszhangot az ENSZ alá tartozó Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) friss jelentése kapta, amely „vörös jelzést” adott ki. A döntő pillanatban vagyunk és sürgősen cselekednünk kell az éghajlat védelméért, mert ha tovább folytatjuk a klíma- és természetpusztító tevékenységeket, a század végére 2-3 fokos emelkedés állhat be, ami felmérhetetlen következményekkel járhat.

A tanulmány azonban így is próbál optimista maradni, a szakemberek szerint ugyanis, ha az elkerülhetetlen plusz 1,5 Celsius fokos limitet nem lépjük át, akkor még az igazán jelentős klímaváltozást és annak beláthatatlan hatásaitól meg tudjuk óvni a jövőnket. A klímatudósok szerint a limitátlépést csak akkor tudjuk megakadályozni, ha gyorsan (még ebben az évtizedben) és drasztikusan csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását.

A jelentés nyolc év tudományos eredményeit fogja össze, 14 ezer kutatást dolgoztak fel hozzá és a végleges eredményt számos tudományos vita előzte meg.

A Greenpeace részletesen összefoglalta a tanulmány főbb megállapításait, és azokat a folyamatokat, amelyekben komoly lehetőségeket és bíztató jeleket lát. Az összefoglaló itt érhető el.

Eltűnő szigetországok?

Az IPCC jelentéshez szorosan kapcsolódva az éghajlatváltozás hatásainak kitett több tucat kis szigetország a közelmúltban arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy mentse meg jövőjüket, amelyet a tengerek emelkedő szintje fenyeget.

"Meg kell fordítanunk a trendet, amit az emberiség hatása gyakorol a klímaváltozásra" - szögezte le Diann Black-Layne, Antigua és Barbuda nagykövete, a Kis Szigetországok Szövetségének klímaügyi főtárgyalója. Ez a szövetség 39 országot tömörít, köztük Kubát, Jamaicát, Pápua-Új-Guineát és a Maldív-szigeteket, amely a világ legalacsonyabban fekvő országa.

„Még akkor is fél méterrel emelkedhet a tenger szintje, ha sikerül megállítani a felmelegedést 1,5 Celsius foknál” - tette hozzá. A szigetországok hangsúlyozták: a világ minden kormányának jelentős lépéseket kell tennie azért, hogy a párizsi klímacéloknak megfelelően 1,5 Celsius foknál ne emelkedjen jobban a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti időszakhoz képest. Az IPCC szerint 2030 körül a világ eléri ezt a szintet, tíz évvel korábban, mint azt három éve gondolták.

Összeomlik a Golf-áramlat?

És ha mindez nem lenne elég, megjelent a Nature Climate Change-ben egy tanulmány, amelyben a kutatók a Golf-áramlat helyzetére hívják fel a figyelmet. A tudósok évek óta figyelmeztetnek arra, hogy az Atlanti-óceán körforgási rendszere (Atlantic Meridional Overturning Circulation, AMOC) gyengül. Ez az a rendszer, amely meleg, sós vizet szállít a trópusokról Észak-Európához, majd az óceán mélyén hidegebb vizet küld vissza – emlékeztet a The Washington Post. A jelek szerint az AMOC bármikor "kikapcsolhat", ami nemcsak komoly hőingadozásokat, de más drámai változásokat is okozhat a globális időjárásban.

Bár a tudósok nem tapasztalták az AMOC lassulását, ugyanakkor a több mint egy évszázadnyi óceáni hőmérsékletre és sótartalomra vonatkozó adatok alapján úgy tűnik, több, a keringés erősségére közvetlenül ható tényezőben is jelentős változás állt be. Mindez azt jelenti, hogy a rendszer érzékenyebbé vált a változásokra, így pedig a globális felmelegedés könnyen beavatkozhat a működésébe

Ha a Golf-áramlat leáll, az nemcsak rendkívüli hideget hozhat Európába és Észak-Amerika egyes részeire, de megnövelheti a tengerek szintjét az Egyesült Államok keleti partjánál, és megzavarhatja a monszunokat, amelyek vízzel látják el a világ jelentős részét.

Az elemzésből az nem derül ki, hogy a rendszer összeomlása mikor következhet be, de úgy vélik a tudósok, már önmagában az, hogy a fordulópont ennyire közel van, azonnali és komoly cselekvést igényel.

Felfoghatatlanul sok áldozat, sokkoló képek: idejük javát békés csordogálással töltő folyók pusztítottak nemrég Belgium és Németország egyes részein, rengeteg fájdalmat és eurómilliárdokban mérhető károkat okozva. Tetszik vagy sem, az éghajlatváltozás hasonlóan tragikus következményű jelenségek képében és akár napi rendszerességgel szembesít minket azzal a nemtörődömséggel, amellyel az emberiség az elmúlt években, évtizedekben, sőt évszázadokban a környezet iránt viseltetett: az árvizek mellett aszályokkal, szélsőséges időjárással, erdőtüzekkel.

Ahogyan annak az eltökéltségnek is megisszuk a levét, ahogy a természetből vagy előle a városokba menekültünk. Ezekben él jelenleg a világ népességének több mint a fele, a század közepére pedig már csaknem 70 százaléka. Csakhogy ez az erőltetett ütemű urbanizáció úgy zajlott és zajlik, hogy a városi területek nagy része partvidékeken, ártereken vagy szigeteken található. Olyan helyeken tehát, amelyek kiemelten kitettek az éghajlatváltozás által okozott időjárási anomáliáknak.

Márpedig ezek súlyossága és gyakorisága egyaránt emelkedik. Az ENSZ 2018-as jelentése szerint 1998 és 2017 között 1,3 millió ember halálát okozták a felbolyduló klimatikus viszonyokra visszavezethető természeti katasztrófák. Jelenleg nem látni arra utaló jelet, hogy a trend megtorpanna, sőt. Néhány példa csak: a városias élőterek több mint 90 százaléka vízparton van. A vízszint emelkedése és az áradások több mint 800 millió ember életét fogják felforgatni a század felére – áll a McKinsey és a C40 Cities Climate Leadership (az éghajlatváltozás hatásainak tompítása iránt elkötelezett nagyvárosok szervezete) friss, közös elemzésében. Ebből az is kiderül, hogy 2050-re a jelenlegi 200 milliónál nyolcszor több földlakó mindennapjait keserítheti meg a tartós és szélsőséges hőség, vízhiánnyal pedig 650 milliónak kell majd szembenéznie.

Dermesztő kilátások ezek mind a 7,85 milliárdunknak, akik nagyjából három év múlva már nyolcmilliárdan lakjuk a bolygót. Ugyanígy nem az optimizmust táplálja az sem, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás jellemzően csupán egy a sok egymással versengő prioritás közül a korlátozott városi erőforrásokért folytatott versenyben.

A kutatás szerzői úgy vélik, mivel minden város más-más éghajlati kockázatokkal szembesül, és azoknak eltérő mértékben vannak kiszolgáltatva, egyedi intézkedésekre van szükség. Ezek között nagy népszerűségnek örvendenek a természetalapú megoldások. Az utcák melletti fák ültetése, a folyók vízgyűjtőinek kezelése vagy a fenntartható, a mesterséges beton- és aszfaltfelületek visszaszorításával járó települési szintű vízelvezetési megoldások nem szorulnak magyarázatra környezeti szempontból sem. Ráadásul könnyen megvalósíthatók, és ténylegesen hozzásegítik a városokat ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak a klímaváltozás kihívásaihoz.

Szintén fontos megállapítás, hogy a városok ellenállóképességének rendszerszintű javításához ismertebbé kell tenni az éghajlati kockázatokat, tudatosabban kell felmérni a kockázatokat, kialakítani és optimalizálni a vészhelyzeti válaszlépéseket, hogy az így szerzett felkészültséget be lehessen építeni a várospolitikába. Nem mehetünk el szótlanul a méltányosság mellett sem, hiszen azt aligha kell bizonygatni, hogy az éghajlatváltozás okozta katasztrófák nagyobb veszélyt jelentenek az idősekre, az alacsony jövedelműekre, egyes kisebbségi csoportokra, vagy például a fogyatékkal élőkre nézve.

A felsoroltakhoz elengedhetetlen a kellő helyismeret, valamint az azonnali cselekvés. A természet most visszaüt, pontosabban visszahullik ránk annak a következménye, ahogy módszeresen kizsigereltük. De a következmények nagyban múlnak azon, mennyire leszünk felkészültek, ellenállók és alkalmazkodók mi, városlakók.

A cementgyártás az egyik legnagyobb szén-dioxid kibocsátó iparág: a világ teljes kibocsátásának 8 százalékáért felel. A légszennyezéshez nem csak az anyag előállításához felhasznált energia járul hozzá, hanem a mészkő feldolgozásának módja is. Ezt a problémát hidalná át a német tulajdonú HeidelbergCement, akik bejelentették, hogy teljesen karbonlegessé akarják tenni az egyik svédországi üzemüket. De vajon képesek rá? 

A cement az építőiparban leggyakrabban használt kötőanyag. Gyártásakor a kibányászott nyersanyagokat (mészkövet és agyagot) összekeverik, megőrlik, majd egy forgó csőkemencében 1450 C^o-ra hevítik. Az égetés során úgynevezett klinkerásványok keletkeznek, melyek a cement alapját képezik. Ehhez keverik hozzá a különböző adalékanyagokat, melyeket finomra őrölve végül összeáll a végtermék, a cement. 

Az eljárás során különböző anyagok szabadulnak a levegőbe, például kén-dioxid, nitrogén-oxidok, hidrogén fluoridok és nehézfémek. A gyárak folyamatosan ellenőrzik a kibocsátásukat emissziómérő berendezésekkel, a határértékek betartását pedig filterek és különféle füstgázkezelési eljárások teszik lehetővé. De van ezen kívül még egy bökkenő: a cementgyártás a fosszilis tüzelőanyagok használata után a második legnagyobb szén-dioxid kibocsátó. Egy tonna cement gyártása technológiától függően körülbelül 400-650 kg szén-dioxid kibocsátásával jár. 

A cementipari szén-dioxid-kibocsátásnak két forrása van: a legnagyobb mennyiség a mészkő égetése során keletkezik. A másik forrás a gyár energiaigénye: ide tartozik a kemencék fűtése, az őrlés, a szállítás és az előállításhoz kapcsolódó további lépések. Utóbbiak kisebb mértékben járulnak hozzá a gyárak környezetszennyezéséhez, és különböző zöld fejlesztésekkel csökkenthetők is, például a fosszilis tüzelőanyagok mellőzésével vagy az energiahatékonyság javításával. De a mészkő dekarbonizációja során keletkező szén-dioxid mennyisége gyakorlatilag nem csökkenthető, legalább eddig nem tudtak rá megoldást az iparági szakértők. 

Új korszak a cementgyártásban? 

És itt jön képbe a HeidelbergCement újítása: ők olyan technológiát alkalmaznának a svédországi Gotland szigetén található gyárukban, melynek segítségével képesek lennének elnyelni a gyár teljes szén-dioxid kibocsátását. A megfogott szén-dioxidot aztán az Északi-tenger alatt helyeznék el olyan üregekben, melyeket a fosszilis üzemanyagok kitermelése miatt hoztak létre. 

Tehát a gyár üzemeltetése továbbra is termelne szén-dioxidot, de összességében többet tudna megkötni, mint amennyit kibocsát. A cég vezetője szerint mire 2030-ra befejeződnek az átalakítási munkák, a gyár szén-dioxid megkötő képessége elérheti az évi 1,8 millió tonnát. Igaz, azt még nem specifikálták, hogy pontosan milyen technológiákról is lenne szó. Egyesek pedig attól félnek, hogy a tenger alatti tárolásnak lennének negatív következményei, például helyhiányra hivatkozva még több olajat és földgázt termelnének ki. (Bár ez utóbbi feltételezést határozottan cáfolta a gyár.)

Akárhogy is, a cementgyártás zöldebbé tétele nem halogatható: a környezetet olyan mértékben terhelő iparágról van szó, melynek minél hamarabb fenntartható megoldásokkal kell előállnia. 

Már többször is írtam a greenwashingról, azaz a cégek és nagyvállalatok félrevezető marketingkommunikációjáról, melynek során “zöldebbnek” tüntetik fel magukat, mint amilyenek valójában. Legutóbb fogyasztói oldalról boncolgattam a jelenséget, hogy felismerjük, ha egy gyártó vagy egy termék megtéveszt minket. Most pedig nézzük, milyen fogyasztóvédelmi követelményeknek kell megfelelniük a zöld reklámoknak.

A Gazdasági Versenyhivatal nemrég kiadott egy tájékoztatást a vállalkozások számára, mely a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok megítélése tekintetében nyújt lehetséges értékelési szempontokat. Az elmúlt évek piackutatásai szerint ugyanis egyre nőnek a fogyasztói elvárások a gyártók környezetbarát működését illetően, és növekszik azon vásárlók aránya is, akik figyelembe veszik fogyasztásuk környezetre gyakorolt hatását. Az Európai Bizottság által végzett 2020-as felmérés szerint a magyar háztartások 22,6%-ában többnyire figyelembe veszik a vásárlások környezeti hatásait, és ez a szám évről évre egyre növekszik. Az uniós háztartások 67%-ában, a hazai háztartásoknak pedig a 71,7%-ában fizettek már többet egy termékért, ha annak feltételezhetően pozitív környezeti hatásai voltak.

Érthető tehát, hogy a vállalatok hangzatos zöld állításokkal igyekeznek vonzóbbá tenni termékeiket. Csakhogy a környezetbarát és fenntartható működésre vonatkozó jeligék nem minden esetben képviselnek valódi értéket. A cégek nem feltétlenül rossz szándékból mossák zöldre termékeiket: sokan csak figyelmetlenségből vagy tájékozatlanságból közölnek kifogásolható állításokat. Egy nemzetközi fogyasztóvédelmi hatóságokat tömörítő szervezet 2020-ban kutatást készített, amelyben ötszáz honlapot vizsgáltak meg abból a szempontból, hogy az ott közölt környezetvédelmi állítások megfelelnek-e a fogyasztóvédelmi előírásoknak. Azt találták, hogy a weboldalakon szereplő szlogenek 40%-a valószínűsíthetően nem volt jogszerű, mert például túl általánosan fogalmaztak vagy úgy használtak fenntarthatóságra vonatkozó jelzőket, hogy nem fűztek hozzá semmilyen magyarázatot. 

Van még tehát hova fejlődniük a vállalkozásoknak, ha tudatosságról van szó, és ebben nyújt segítséget a GVH útmutatója is. Általános alapszabály, hogy a reklámállításnak egyértelműnek és konkrétnak kell lennie, pontosan ki kell derülnie, hogy mire vonatkozik a kijelentés. Az is elvárás, hogy a reklám ne legyen túlzó, ne hallgassa el a környezetre gyakorolt negatív hatásokat, tartalma valós és megfelelő módon igazolható legyen. 

A hiteles és korrekt tájékoztatás első sorban azért fontos, mert a jogsértés adott esetben komoly pénzbírsággal és presztízsveszteséggel járhat. Az egyik szolárium hálózat például 7 millió forint bírságot kapott amiatt, mert bioszoláriumként hirdette magát, anélkül, hogy megjelölte volna, mit ért a „zöld bio”, „bio” és a „természet erejével” típusú állítások alatt. Ugyanakkor a pontos tájékoztatás versenyelőnyhöz is juttathatja a cégeket. Hiszen minél közérhetőbben kommunikálnak a termékük környezeti jellemzőiről, annál könnyebben és magabiztosabban dönthetnek a fogyasztók a versengő termékek között.

Elérte hazánkat az első igazi nyári hőhullám, napokon keresztül érvényben volt a vörös riasztás a tartósan extrém meleg miatt. Ha máskor nem is, ilyenkor azért mindenkinek eszébe jut a globális felmelegedés – amelynek most újabb bizonyítékát épp a NASA hozta nyilvánosságra.

A NASA és a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) tudósai a közelmúltban publikálták közös tanulmányukat, amelyben a Föld energiaelnyelését vizsgálták. A tanulmányban megállapították, hogy bolygónk energia-egyensúlytalansága 2005 és 2019 között majdnem megkétszereződött, azaz a Föld rendszerei több energiát fognak fel, és a bolygó ezáltal melegszik. Tudnunk kell, hogy ez a jelenség nem új vagy egyedi, a kutatók szerint azonban a növekedése aggasztóan nagy.

Az energia-egyensúlytalanságot kimutatják a műholdas megfigyelések, illetve az óceánokon úszó szenzorok adatai is. Ezek az úszó adatgyűjtők teszik lehetővé, hogy meg lehessen becsülni, milyen ütemben melegednek fel az óceánok. Mivel az óceánok fogják fel a többletenergia 90 százalékát, a műholdas szenzorok adatainak összhangban kell lenniük az óceánok hőmérsékletváltozásával.

A NASA kutatója és a tanulmány vezetője, Norman Loeb szerint ez a két, egymástól függetlenül megfigyelési mód mutatta most meg, hogy mennyit változott a Föld energia-egyensúlytalansága.

A változás oka a szén-dioxid alapú gázok kibocsátásában kereshető. Mivel ezeknek a gázoknak a kibocsátása nő, a hőt a Föld légkörében tartják, ezáltal felfogva azt a sugárzást, amely visszasugározna a világűrbe. Ez a folyamat egyfajta felmelegedést okoz, amely felelőssé tehető a jég- és hóolvadásért. A vízpárolgás növekedése és a felhők változása pedig tovább súlyosbítják a felmelegedést – állapították meg a kutatók.

Az energia-egyensúlytalanság megkétszereződését tehát részben az üvegházhatású gázok és a vízpára növekedése, valamint a felhők és a jég csökkenése okozza. A kutatók szerint a Csendes-óceánon végbemenő természetes jelenség, amikor a vízfelszín hőmérséklete eltolódik hidegből meleggé, valószínűleg szintén jelentős szerepet játszik az energia-egyensúlytalanság felerősödésében.

A kutatók szerint ez a kutatás csak bepillantást enged a hosszú távú éghajlatváltozás lehetséges hatásaiba, és nem lehet minden bizonyossággal megjósolni, hogy milyenek lehetnek a következő évtizedek a Föld energia-költségvetésének egyensúlya szempontjából.

Ugyanakkor azt is megállapítják, ha a hőfelvétel sebessége nem lassul, nagyobb éghajlatváltozásokra kell számítani, ami már minden bizonnyal hatással lesz a mindennapi életünkre is.

Forrás: Guardian

Rendkívül érdekes témát feszegetett egy minapi konferencián Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke. Azt boncolgatta, hogy vajon mikor honosodhatnak meg a magyarországi banki gyakorlatban olyan eszközök, amelyekkel nem csupán támogatni lehet a fenntarthatóságot, hanem akár fel is gyorsítható az oda vezető folyamat. A konkrét példában szelektív hitelezésről volt szó: arról, hogy a bankok más kondíciókkal finanszírozhatnák a zöld- és a kevésbé zöld cégeket vagy projekteket.

Így a környezetet nem vagy csak alig kímélő megközelítéseket felárakkal lehetne „honorálni” – feltéve, hogy adottak az eszközök, amelyekkel a bankok különbséget tudnak tenni ebből a szempontból vállalat és vállalat között.

Tény, hogy akár fenntarthatóságról, akár körforgásos gazdaságról beszélünk, nehéz egyértelműen megítélni, mi tekinthető releváns és sikeres gyakorlatnak. Az semmiképpen, ha a telephelyekre gondosan kihelyezett veszélyeshulladék-gyűjtők tartalma – sajnos az életből vett, idei példa – a kommunális szemétben végzi.

Mint ahogyan az sem számít modellértékűnek, ha egy cég tetemes összegeket költ arra, hogy zöldként tüntesse fel a tevékenységét a közvélemény előtt, miközben valójában alapvető fenntarthatósági kritériumoknak sem képes megfelelni – bizony, még manapság is gyakran ütközünk a greenwashing jelenségébe.

Az viszont örömteli, hogy rohamosan terjed az ökológiai lábnyom mérséklésére irányuló megközelítés. Ebben az is közrejátszik, hogy lassan teljesen kivész a köztudatból az a korábban uralkodó szemlélet, amely szerint a fenntarthatóság állami, politikai vagy legalábbis szabályozói feladat lenne. Meglepő módon ez nem csupán a közvéleményben volt elterjedt nézet, hanem az üzleti szféra nagy részében is általánosnak számított: a szabályozástól és „odafentről” várták a megváltást, a megoldásokat. Szerencsére ez az elvárás egyre határozottabban tolódik a vállalatok felé, amelyek bele is állnak ebbe a kitüntetett szerepbe. Az üzleti szektornak vitathatatlanul nagy az ereje és a befolyása, érdemi hatást azonban abban az esetben tud gyakorolni, ha ereje és befolyása minden fontos részletre kiterjed.

Ehhez két dologra van szükség.

Az első annak felismerése, hogy a fenntarthatóság üzleti kategóriává érett, amelyet a profittal egy lapon lehet és szabad említeni.

A másik a kooperáció: a környezeti rendszer összetettsége érdemi és hathatós együttműködést vár el az üzleti szereplőktől – akár azon az áron is, hogy ki kell lépni a hagyományos pia­ci verseny köréből.

És ha már erő és befolyás, a vállalatoknak nem elég az elszánás és a példamutatás szintjén tetemes erőforrásokat mozgósítaniuk: a fenntarthatósághoz konkrét megoldásokra van szükség. Tevékenységüket leginkább ezek alapján lehet megítélni, ehhez kifinomult eszközöket szállítanak az ESG- (Environmental, Social and Governance) minősítést végző intézmények.

A környezeti, társadalmi és vállalatirányítási aspektusokra kiterjedő megbízhatósági vizsgálatot nyugodtan tekinthetjük afféle fenntarthatósági auditnak: hasonló az üzenetértéke, mint egy független könyvvizsgáló által hitelesített mérlegé és eredménykimutatásé.

Az ESG csak nemrég fordult be a sarkon, azonban lóhalálában közelít felénk. Noha ma még talán kuriózumnak számít a minősítés megszerzése, meggyőződésem szerint pár éven belül nem lehet meglenni nélküle. A klímavédelem mind hangsúlyosabbá válása radikálisan alakítja át a fenntarthatósággal összefüggő befektetői mentalitást is, így hamarosan elvárássá érik egy ESG-értékelés megléte. És ettől a perctől fogva ez már pénzben mérhető versenyelőny, hiszen amelyik cég ebben élen jár, az ebből a szempontból megelőzi a többieket.

Azok a vállalatok pedig, amelyek nem rendelkeznek vele, egyre inkább a saját bőrükön tapasztalják meg azt a napról napra fájdalmasabb versenyhátrányt, amelyet a minősítés hiánya okoz.

Ráadásul előbb vagy utóbb azzal is szembesülnek majd, hogy drágább hiteleket kapnak a bankoktól, mint azok a versenytársaik, amelyek igazoltan zöldek.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a https://www.vg.hu/ VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2021.06.24-én.

Nemrég olvastam róla, hogy Olaszországban 15 ezer euróért adtak el egy láthatatlan, anyagtalan szobrot az Art-Rite kortárs művészeti galériában. Salvatore Garau alkotása lényegében egy 150x150 cm-es térből áll, amelyre oda kell képzelnünk a szobor formáját, legyen bármilyen is az. A művész egy interjúban kiemelte, hogy szerinte azért különleges az installációja, mert „egyáltalán nincs ökológiai lábnyoma.” Ez a világsajtó által felkapott hír elgondolkodtatott: hogyan hat a fenntarthatóság a művészetre?

Június 5-én volt a környezetvédelem világnapja, ami rengeteg izgalmas megmozdulásra és párbeszédre ráirányította a figyelmünket. A közösségi médiában sok szó esett arról, hogy a fenntartható életvitel többé nem csak egy furcsa hobbi vagy az aktivisták kiváltsága, hanem mindannyiuk közös ügye. Épp ezért nem meglepő, hogy a kortárs művészeket is egyre inkább megihleti a közelgő klímakatasztrófa.

Az idén tavasszal megrendezett „Levegőt!” OFF-Biennale Budapest kortárs képzőművészeti fesztivál arra kereste a választ, hogy mit tehet a művészet, amikor tudományos tények helyett sokszor összeesküvés-elméletek és mítoszok hatják át a közbeszédet, mint a klímaváltozás esetében is. „Az OFF-Biennálén szereplő projektek nem csupán rámutatnak a problémákra, hanem a kritikán túlmenően hol utópisztikus, hol játékos, hol nagyon is kézzelfogható javaslatokkal élnek” – írják a rendezvénysorozat weboldalán.

Érdemes ellátogatni az OFF oldalára, ahol részletesen megismerhetjük a bemutatott alkotásokat. De én külön kiemelném a számomra leginkább érdekes Aerocene Explorer nevű felfújható, lebegő szobrot, amely fosszilis energiák nélkül, pusztán a Nap és a szél energiáját használva emelkedik a magasba. A művet a Massachusetts Institute of Technology (MIT) meteorológus kutatóival fejlesztette ki Tomas Saraceno. A Budapest felett lebegő alkotás arra ösztönöz minket, hogy elgondolkodjunk azon, hogy mi történne, ha nem a természetet kihasználva, hanem annak erőivel együttműködve utaznánk.

A nemzetközi színtéren is találunk nagyon izgalmas példákat a művészet és a klímavédelem találkozására. Ludovico Einaudi zongoraművész például egy úszó jégtáblán adott elő a Jeges-tengeren sodródva a Greenpeace „Save the Arctic” kampányának részeként. A háttérben jól látható és hallható, ahogy nagy jégdarabok omlanak le a jégfalból, amelyre Einaudi is felfigyel a játék közben, amit természetesen a kamerák is rögzítettek. De megemlíthetjük Olafur Eliasson dán-izlandi művész Ice Watch című művét is: a 2015-ös klímakonferencia (COP21) alkalmából 12 darab, grönlandi fjordokból származó jégtömböt helyezett el Párizsban a Pantheon téren. A konferencia 12 napja alatt az óralapformában elhelyezett tucatnyi tömb mind elolvadt. A művész ezzel hívta fel a figyelmet a klímaváltozás hatásaira a konferencián résztvevő szakértők és tudósok számára.

A fenti kezdeményezések jól példázzák, hogy napjainkban a művészetek egyre inkább kikívánkoznak a múzeumok intézményesített keretei közül, és a mindennapi életben kívánnak hatást elérni. Az OFF-Biennále missziója például az, hogy a „kortárs képzőművészetet ne valami nehezen értelmezhető, a valóságtól elrugaszkodott és szűk társadalmi réteget foglalkoztató területként” láttassák, hanem hogy megmutassák, miként segít a kortárs művészeti eszköztár a közös ügyeinkről való gondolkodásban.

Az alkotói szabadság kreatív kutatási és problémamegoldási kísérletekre ad lehetőséget. A műalkotások befogadóiként pedig nekünk is lehetőségünk van rá, hogy új perspektívából nézzünk rá a dolgokra, és feltegyünk bizonyos kérdéseket, melyeket máshol nem tudnánk vagy nem mernénk.

A víz, mint energiaforrás már ma is szerepel a megújuló energiák között, legalábbis azokban az országokban, ahol ehhez megfelelőek a természeti adottságok. Most azonban a szakemberek komolyabban is elkezdtek foglalkozni azzal, hogy miként lehetne felhasználni az óceánokat az energiatermelésben.

Óriási lehetőség rejlik ebben az energiatípusban, a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) becslései szerint ugyanis az óceánok megújulóenergia-potenciálja többszöröse az emberiség energiaigénynek: 45 ezer–130 ezer TWh közöttire tehető, míg a globális energiaigény 2019-ben 25 814 TWh volt.

Napjainkban azonban még csak 535 MW beépített kapacitás áll rendelkezésre az óceánok energiájának kihasználására, melynek döntő többségét egy francia és egy koreai árapályerőmű teszi ki. A legnagyobb ezek közül a Sihwa nevű létesítmény, ami egy korábban megépített hosszú tengeri gátat használ ki, és ma már 250 ezer ember áramellátásáért felel. De nem sokkal kisebb a Rance francia folyó torkolatához épített másik erőmű sem.

Az IRENA szakértői ugyanakkor arra számítanak, hogy a közeljövőben az ilyen típusú erőművek száma megsokszorozódik. Számításaik szerint a beépített kapacitás 2030-ra elérheti a 10, 2050-re pedig a 100 GW-ot is, ráadásul több európai cég vezető szerepet tölt be a területen. Az innováció felgyorsulását mutatja, hogy 2000 és 2017 között több mint 24 ezer szabadalmat nyújtottak be a témában, többségüket a hullám- és árapály-energia területén.

Hatalmas előnyök mellett megoldandó kihívások

Óriási előnye ennek az energiatípusnak, hogy az óceán az egyik legkiszámíthatóbb megújuló energia. Mivel az árapályt a Föld, a Hold és a Nap egymáshoz viszonyított mozgása vezérli, és a légköri hatások alig befolyásolják, így az energiatermelés megbízhatóan előrejelezhető.

Természetesen vannak bizonyos kockázati tényezők is, amelyeket szem előtt kell tartaniuk a szakembereknek. Ezek elsősorban a természeti körülményekből fakadnak, hiszen az erőműveknek a legzordabb időjárási körülményeket is bírniuk kell. Ez nagyban befolyásolja telepítésüket és karbantartásukat, de a stabil működésükre szintén kihathat. Még nem pontosan ismert az ilyen típusú erőművek környezetükre gyakorolt hatása sem – márpedig a megújuló energiaforrásoknál fontos szempont, hogy semmiképp se legyen környezetkárosító a működésük. Természetesen meg kell említeni az óceánok felosztásának politikai kérdéseit, valamint a fejlesztés, telepítés és fenntartás finanszírozási kérdéseit is, amivel szintén számolnunk kell.

Az azonban biztos, hogy a megoldandó kérdések mellett az óceánok mindenképpen fontos szerepet fognak betölteni a jövő megújuló energiatermelésében – akár az árapály kihasználásával, akár a vízen lebegő nap- vagy szélerőmű parkok telepítésével.

A cikkben szereplő adatok a https://telex.hu/gazdasag/2021/05/26/az-arapaly-es-az-oceanok-hullamzasa-az-egesz-vilag-energiaigenyet-fedezhetne oldalról származnak. 

Bár apró élőlények, a földi biodiverzitás szempontjából mégis elképzelhetetlenül fontosak. Nem csoda, ha külön világnapjuk is van májusban. A klímaváltozás és a modern mezőgazdaság azonban veszélybe sodorta őket, nélkülük pedig egy fontos láncszem veszne el az élet körforgásából. Méhek nélkül ugyanis növényeink jó része is eltűnne, ami kihatna haszonállataink takarmányozására ugyanúgy, ahogy saját élelmezésünkre is.

A méhek jelentősége olyan nagymértékű, hogy 2019 őszén az Earthwatch Institute nevű természetvédelmi szervezet hivatalosan is a bolygó legfontosabb élőlényeinek nyilvánította a méheket. Jelentőségük azért óriási, mert a Föld mezőgazdaságának hetven százaléka ma kizárólag tőlük függ, beporzó tevékenységük nélkül a növények képtelenek lennének szaporodni, így a fauna gyakorlatilag nagyon rövid idő alatt megtizedelődne a világon. Ez pedig kihatna a mezőgazdaság, az állattartás és így az élelmezés egészére világszerte.

Az Unió lépéseket sürget

Az Európai Bizottság épp a minap hozta nyilvánosságra jelentését, amelyben további uniós fellépést sürget a beporzók védelmében. A jelentés szerint még mindig minden tizedik méh- és lepkefaj a kihalás szélén áll, és egyharmaduk egyedszáma jelentősen csökken Európában.

Fontos cél megakadályozni a méhek élőhelyeinek további pusztulását, illetve enyhíteni a növényvédő szerek káros hatásait. Noha a 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégia konkrét célkitűzéseket határozott meg ennek kezelésére, többet kell tenni a védett területek bővítése, az ökoszisztémák helyreállítása, a biogazdálkodás előmozdítása, a magas biodiverzitású táj jellegzetességeinek helyreállítása érdekében a mezőgazdasági földterületeken, valamint jelentősen csökkenteni kell a növényvédő szerek és más, a beporzókra káros környezeti szennyező anyagok használatát.    

“A jövőbeni közös agrárpolitikának nagymértékben hozzá kell járulnia ehhez azáltal, hogy fokozottabb környezetvédelmi és éghajlat-politikai törekvéseket vezet be” – mondta Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős uniós biztos. A beporzókról szóló, 2018 júniusában elfogadott uniós kezdeményezés stratégiai célkitűzéseket, illetve konkrét intézkedéseket tartalmaz a beporzók uniós pusztulásának megakadályozása és a globális természetvédelmi célok elérése érdekében.

Pollinator Park – a beporzók virtuális valósága

Az Unió azonban más módon is igyekszik felhívni a figyelmet erre a fontos problémára. Az Európai Bizottság felkérte a Vincent Callebaut Architectures céget, hogy hozzon létre egy olyan VR-élményt, ami cselekvésre ösztönözheti a felhasználókat a csökkenő biológiai sokféleség megmentése érdekében. Ez lett a Polinator Park, ahol egy 30 perces interaktív és érzelmileg magával ragadó virtuális valóság-élmény egy olyan futurisztikus világba visz el, ahol az ember és a természet harmóniában léteznek.

Megoldásként a projekt környezetbarátabb architektúrát kínál arra az esetre, ha a beporzók kihalásának sebessége a jelenlegi mértékben folytatódik. Azaz a Pollinator Parkban Callebaut megmutatja, hogy az építészet hogyan segíthet az élhetőbb jövő megteremtésében, integrálva a legjobb mezőgazdasági, technológiai és tervezési gyakorlatokat a természettel összhangban folyó élethez.

A Pollinator Park virtuális valóság projektjét az Európai Bizottság weboldalán keresztül lehet elérni, akár számítógépen, akár egy VR-eszközön keresztül.

Van, ahol mindez már valóság

Amíg mi mindent megteszünk azért, hogy megóvjuk ezeket a fontos élőlényeket és fenntartsuk a világ biodiverzitását, Kína egyes részein szürreális valósággá vált a beporzók nélküli világ. Jiuxiangban a vegyszeres gazdálkodás következményeként méhek nélkül maradt földművesek saját kezükkel, tollseprű segítségével végzik el a rovarok munkáját. A kézi beporzásról Fercsik Mariann fotóművész készített megdöbbentő riportot, ő írt róla a hvg.hu-nak is.

Az ALTEO 2021-es, országosan reprezentatív kutatásából kiderült, hogy egyre több embernek fontos a környezetvédelem. A fogyasztóknak igényük van a zöld alternatívákra, amelyek megvásárlásával úgy érezhetik, hogy jót tesznek a Földdel. De honnan ismerhetjük fel, ha egy cég csak hangzatos marketingfogásként tekint a környezetvédelemre? Új bejegyzésemben ennek jártam utána.

A környezetvédelem sajnos nem magától értetődő dolog. Már a hetvenes években sem volt az, amikor ünnepelni kezdtük a Föld napját és az Egyesült Államokban megalapították a Greenpeacet. Akármennyire is törekszünk környezettudatos életet élni, önhibánkon kívül időről időre belefuthatunk bizonyos tévedésekbe vagy bakikba. Ennek egyik változata a greenwashing, amit magyarul zöldre mosásnak hívunk.

A Humusz.hu így írja le a jelenséget: “A kifejezés lényege, hogy egyes cégek és nagyvállalatok pl. különféle reklámokkal, “álzöld” tevékenységekkel környezettudatosnak tüntetik fel tevékenységüket, ezzel azt sugallva, hogy fontos számukra a környezetvédelem, azonban érdemi lépéseket valójában nem tesznek.” Erről a Magyar Természetvédők Szövetsége is írt egy összefoglaló tanulmányt, amit érdemes elolvasni, ha komolyabban érdekel minket a téma.

Talán nem kell elmagyaráznom, hogy mi a fő probléma a greewashinggal. Az érintett cégek azzal jutnak versenyelőnyhöz, hogy megtévesztik a vásárlókat és hamis információkat terjesztenek, hogy növeljék a népszerűségüket. A zöldbe csomagolt termékek gyártói nem ritkán környezetszennyező tevékenységet folytatnak, de az átlagfogyasztóknak nincs arra kapacitásuk, hogy minden vásárlásnál alapos kutatómunkát végezzenek az előállítás körülményeiről. És társadalmi szinten egyre nagyobb méreteket ölt a klímaszorongás is, ami alaposan átalakíthatja a fogyasztói szokásainkat. Ha egy cég azt ígéri, hogy a terméke megvásárlásával csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat, akkor nagyobb eséllyel választjuk azt az árucikket, ami enyhít a rossz érzésünkön.

Ne a borítójáról ítéljük meg a könyvet

Ne hagyjuk magunkat megvezetni, vegyük észre a greenwashingra jellemző trükköket! Általános ökölszabály, hogy ne dőljünk be a látványos címkéknek és csomagolásoknak, inkább keressük a hiteles tanúsítványok logóit. Ehhez segítséget nyújthat a Humusz termékjelzésekről szóló összefoglalója. Sok gyártó azzal próbálkozik, hogy hangsúlyosan sok zöld színt, illetve természetre utaló grafikákat használ a flakonokon, csomagolóanyagokon. De ez önmagában még nem jelenti azt, hogy valóban környezetbarát is lenne az adott termék; még akkor sem, ha egy hatalmas “bio” felirat díszeleg rajta. A gyártók gyakran ráírják a termékre, hogy nem tartalmaz bizonyos vegyianyagokat, melyekről köztudott, hogy az egészségre ártalmasak. De ez az állítás sokszor teljesen irreleváns, ha például az adott anyag használatát már vagy 20 éve betiltották az egész világon.

Úgyhogy azt tanácsolom, hogy járjunk utána kedvenc márkáink háttértörténetének. Vásároljunk kistermelőktől, csomagolásmentes vagy second hand üzletekben és tartsunk ki a valóban ökotudatos termékek mellett! Ezzel jó eséllyel elkerülhetjük, hogy hamisan zöldrefestett cégeket vagy szolgáltatásokat támogassunk.

A maldív kormány egy látványos akcióval hívta fel a figyelmet a klímaváltozás hatásaira: búvárruhában, a tengerszint alatt tartották meg egyik kormányülésüket, rá akarták irányítani a figyelmet arra, hogy ha így folytatjuk a bolygó felmelegítését, a Maldív-szigetek a víz alá kerülhet. Azt gondolom, szükség van az ilyen akciókra, szükség van rá, hogy kongassuk a harangokat, de a valódi változást a klímasemlegességi célok mögé tett stratégia fogja elhozni.

Az Európai Unió és Magyarország is ambiciózus klímacélokat fogalmazott meg azzal, hogy 2050-re a teljes karbonsemlegesség elérését vállaltuk. Ez hazánk esetében azt jelenti, hogy az éves kibocsátásunkat hétmillió tonnára csökkentjük – ez a szám 2018-ban nagyságrendileg 68 millió tonna volt.

A kibocsátás csökkentése mellett növelnünk kell az elnyelőkapacitásunkat: a mostani 5,4 millió tonnát hétmillió tonnára. Ennek a két célnak együtt kell megvalósulnia ahhoz, hogy a fennálló problémát meg tudjuk oldani, mert meg kell oldani!

Az elnyelőkapacitás növeléséről viszonylag kevés szó esik, ha a klímasemlegességről beszélünk, pedig hatalmas szerepe van a szén-dioxid elnyelésének is abban, hogy a klímaváltozást lelassítsuk. Ez Magyarország esetében elsősorban az erdőterületek növelését jelenti, évente húszezer hektár erdőt kell telepítenünk, hogy elérjük a kitűzött célt.

Én a biológiai megközelítésben hiszek a geomérnökösködés helyett. Nem hiszem, hogy azzal kell megoldanunk a problémát, hogy valamit a levegőbe szórunk, ami megköti a szén-dioxidot. Illetve ezt csak akkor tehetjük meg, ha már pontosan ismerjük a hatásait és a következményeit. Nem állítom, hogy ez az idő soha nem jön el, de azt tudom, hogy nincsenek évtizedeink a kísérletezésre. Ha a gyermekeinkre egy élhető klímájú bolygót szeretnénk hagyni, ha mi is egy ilyen helyen szeretnénk megöregedni, akkor most kell cselekednünk. Ennek pedig a jól bevált módja az, ha növeljük a biodiverzitást, azaz „visszavadítjuk” a földet, a vizeket. A természeteshez közelítő, azt reprodukáló élőhelyek szén-dioxid-megkötő képessége ugyanis radikálisan jobb, mint a mesterséges területeké.

Ebben minden országnak megvan a tennivalója a saját képességei alapján, ahogy energiastratégiával is minden országnak rendelkeznie kell.

Ha kibocsátáscsökkentésről beszélünk, akkor mindenkinek a megújuló energiák használatának növelése és a fosszilis energiahordozók használatának csökkentése jut eszébe. A földgáz azonban az a sajnálatosan szükséges fosszilis energia, amely még jó ideig az energiagazdálkodásunk része lesz. Ugyanis ahhoz, hogy a fogyasztók igényeit ki tudjuk elégíteni, vagyis állandó energiamennyiséget tudjunk biztosítani számukra, nem elég a nap vagy a szél vagy a víz által termelt ener­giára hagyatkoznunk. Szükségünk van egy jól tárolható, könnyen felhasználható energiaforrásra, amely kiegyenlíti a fogyasztást és a termelést. Az időjárásfüggő megújulók relatíve rosszul szabályozhatók, a tárolásukkal is kihívásokkal küzdünk, ezért a földgáz még hosszú évtizedekig velünk marad. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kihívásokra nem kell megoldásokat keresnünk és találnunk. Emellett pedig érdemes a fogyasztókat is folyamatosan edukálnunk, szabályoznunk, hogy tisztában legyenek energiafelhasználásuk következményeivel.

A klímavédelem és a fenntarthatóság kapcsán mindig szóba kerül a nukleáris energia. Sok vád éri, hogy nem elég környezetbarát, ugyanakkor veszélyes, ezért szorgalmazzák a betiltását. Ha radikálisan akarok fogalmazni, akkor azt mondanám, ha ma leállítjuk a nukleáris erőműveket, akkor holnap akár meg is szűnhetünk létezni.

A fenntarthatóság ugyanis három részből áll össze: klímavédelem, ellátásbiztonság és költséghatékonyság. A nukleáris energiának pedig óriási szerepe van az ellátásbiztonság fenntartásában. Ehhez ugyanis stabilan működő alaperőművekre van szükség, amelyek ma vagy fosszilisfelhasználók, vagy atomerőművek lehetnek, a megújuló energiát termelők nem alkalmasak rá. Ha az atomerőműveket lekapcsolnánk, az általuk termelt energiát a fosszilis alapanyagot felhasználó erőművek fokozott alkalmazásával tudnánk csak pótolni, ami viszont a szén-dioxid-kibocsátás olyan hatalmas növekedésével járna, ami felgyorsítaná a klímaváltozást. Így nemhogy a célunkhoz nem vinne közelebb, de épp ellenkező hatást érne el. Hangsúlyozom, ez a mai helyzet. A nukleáris energiának is megvannak a maga kihívásai, amelyeket kezelnünk kell, és mellette folyamatosan dolgoznunk kell a megújuló energiahordozókkal kapcsolatos nehézségek megoldásán.

A fenntartható jövő a megújuló energiahordozóké. Ha megoldást találunk a hosszú távú, környezetbarát és költséghatékony tárolásukra, és kiküszöböljük a most még fennálló problámákat, akkor az ellátásbiztonságot is garantálni tudjuk.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a https://www.vg.hu/ VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2021.05.19-én.

Mit szólnál hozzá, ha első ránézésre meg tudnád mondani egy termékről, hogy mekkora az ökológiai lábnyoma? Vajon a megszokottól eltérő márkák kerülnének a kosaradba? Az ingyenesen elérhető 2030 Kalkulátor mostantól lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy minden információt megtudjanak kedvenc termékeik előállításának részleteiről. Ezáltal pedig nemcsak az árat és a minőséget, hanem a környezetvédelmet is figyelembe vehetjük vásárláskor.

A 2030 Kalkulátor ötlete a svéd impact-tech startuptól, a Doctonomy-tól származik, akik a Vacuumlabs-szel karöltve fejlesztették ki a tudatos fogyasztást elősegítő szoftverüket. Az volt a céljuk, hogy egy egységes rendszert hozzanak létre, ami lehetővé teszi, hogy a gyártók transzparensen kommunikáljanak a gyártási folyamataikról. Terveik szerint az eszközt bármely márka vagy gyártó használhatja termékei ökológiai lábnyomának gyors kiszámításához. A kalkulátor minden információt megjelenít az adott termékre vonatkozóan, az előállításától kezdve a szállításon át az értékesítés pillanatáig. Az ökolábnyom kiszámításához azt is figyelembe veszi, hogy a boltokba kerülés pillanatáig mennyi alapanyagot, csomagolóanyagot és energiát használtak fel a gyártók.

Matej Ftáčnik, a Vacuumlabs társalapítója hisz benne, hogy ezzel a projekttel valódi változást érhetnek el. Őt igazolja, hogy már különböző kormányzati szervezetek és a Mastercard is beállt a program mögé. Szerinte azon a tényen nem változtathatunk, hogy a pénz mozgatja a világot, de azon igen, hogy mire és hogyan költünk. Az ökolábnyom kalkulátorhoz kapcsolódó átláthatóság újfajta hűségprogramokat és márkapreferenciákat hozhat létre, hiszen környezettudatosabb fogyasztói viselkedésre ösztönözheti az embereket.

A Doctonomy-nak egyébként nem ez volt az első ilyen jellegű vállalkozása. A cég először a DO Black nevű hitelkártyájáról vált ismertté, ami nem a rendelkezésre álló hitelkeretet figyeli, hanem a tulajdonos által vásárolt termékek szén-dioxid kibocsátását, és ez alapján korlátozza a költéseket. Az üvegházhatású gázok keletkezésének több mint 60 százaléka az emberi fogyasztáshoz köthető, ezért nem rossz gondolat, hogy a fentiekhez hasonló megoldásokkal ösztönözzük a tudatosság kialakítását. Ehhez persze az kell, hogy minél több vállalat nyilvánossá tegye gyártási adatait, lehetővé téve termékei ökológiai lábnyomának kiszámítását. Lehet, hogy ezt ma még nehezen tudjuk elképzelni, de néhány éven belül protokollá válhat, hiszen kutatások szerint a fogyasztók hajlandóak akár többet is fizetni a környezetbarát termékekért. Minél több cég felismeri, hogy a fenntarthatóságból versenyelőnyt is kovácsolhat, annál nagyobb esély van rá, hogy a 2030 Kalkulátorhoz hasonló nagyszerű fejlesztések mindennapi életünk részévé válhatnak.

Az, hogy az USA ismét klímacsúcsot rendezett, több szempontból is nagy jelentőségű esemény. Az egyik legnagyobb szén-dioxid kibocsátóként korántsem mindegy a világ jövője számára, milyen klímapolitikát követ az ország. A találkozó megrendezésével pedig az új amerikai elnök kinyilvánította elkötelezettségét a környezetvédelem iránt, ami elődjére nem volt jellemző.

Joe Biden amerikai elnök egyik első intézkedései között volt, hogy az országot visszavezette a párizsi klímaegyezménybe. A klímaváltozás elleni harc részeként pedig az új elnök negyven ország vezetőjét hívta meg egy április végén kezdődő, kétnapos „találkozóra”, amelynek célja a novemberi ENSZ-klímakonferencia előkészítése és a gazdasági nagyhatalmak meggyőzése az ambiciózusabb klímavédelmi célkitűzések nélkülözhetetlenségéről. A találkozót videókonferencián rendezték meg, ehhez Kína mellett Oroszország is csatlakozott, ami azért kiemelt jelentőségű, mert a Nemzetközi Energiaügynökség szerint Kína, az Egyesült Államok, India és Oroszország a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátók a világon.

Ambiciózus célok

Ha megnézzük az egyes országok vezetőinek vállalásait, meglehetősen ambiciózus célokat látunk. Fontos azonban, hogy ne csak a vállalt csökkentési arányokat nézzük, hanem a bázisnak tekintett évet is. Az európai országok jellemzően 1990-et tekintik bázisnak, ami alacsonyabb érték, mint például a 2005-ös, tehát az ehhez képest vállalt ugyanakkora csökkentés valójában ambiciózusabb célt jelent.

A házigazda amerikai elnök közölte, hogy országa 2030-ig minimum 50 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását a 2005-ös szinthez képest.

Szuga Josihide japán miniszterelnök bejelentette, hogy országa 2030-ig 46 százalékkal szeretné csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását a 2013-as szinthez képest, a szigetország 2050-ig szeretne karbonsemlegessé válni.

Justin Trudeau kanadai kormányfő bejelentette, hogy országa az évtized végéig 40-45 százalékkal csökkentené a kibocsátást a 2005-ös szinthez képest. A cél a klímasemlegesség elérése 2050-re.

Boris Johnson brit miniszterelnök közölte, hogy 2035-ig legalább 78 százalékkal szeretné csökkenteni országának károsanyag-kibocsátást az 1990-es szinthez képest.

Angela Merkel német kancellár rámutatott, hogy Németország 40 százalékkal csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest, és ezt az utat kívánják tovább folytatni.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy az ipar mellett az épületekre és a közlekedésre is ki fogja terjeszteni az Európai Unió a jövőben a szén-dioxid-kibocsátás kereskedelmi rendszerét. Az Európai Unió ráadásul az amerikainál is ambiciózusabb célt tűzött ki közvetlenül a csütörtöki konferencia előtt: 2030-ig 55 százalékkal akarja csökkenteni a károsgáz-kibocsátást, mégpedig az 1990-es mutatókhoz képest.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közölte: az EU mintegy 100 milliárd dollárt fog mozgósítani a klímaváltozás elleni küzdelem finanszírozására.

Hszi Csin-ping kínai elnök elmondta, hogy Peking a szénfelhasználás csökkentésébe kezd a 2026 és 2030 közötti időszakban, illetve jelezte, hogy készek együttműködni az Egyesült Államokkal a klímaváltozás elleni küzdelemben. A bejelentés szerint Kína energiamixében idén 56 százalék alá kívánják leszállítani a szénalapú energiatermelés részesedését, de az országban – a világ nagyobb gazdaságai közül szinte egyedül – még napjainkban is adnak ki engedélyeket újabb széntüzelésű erőművek építésére.

Vlagyimir Putyin orosz államfő kiemelte, hogy Moszkva kész kedvezményeket adni a tiszta technológiákba befektető külföldi vállalatoknak, és nemzetközi együttműködést javasolt a károsanyag-kibocsátás valamennyi típusának nyomon követésében.

Jair Bolsonaro brazil elnök kijelentette, hogy Brazília gazdasága 2050-re klímasemlegessé fog válni. A korábbi vállalásban még 2060 szerepelt céldátumként, s egyes elemzők szerint az államfő szavai azt mutathatják, hogy álláspontja változóban van a klímavédelmet illetően.

Mun Dzse In dél-koreai elnök arról számolt be, hogy Szöul jelentősebb klímacélokat fog elfogadni év végéig, s többé nem fogja új szénerőművek építését finanszírozni más országokban.

Narendra Modi indiai miniszterelnök a zöld energia melletti elkötelezettségét hangoztatta, mondván, ezt az is bizonyítja, hogy 2030-ra 450 gigawattnyi megújuló energiát terveznek előállítani a dél-ázsiai országban.

A szén-dioxid kibocsátás ára és a G20 felelőssége

A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, Krisztalina Georgieva is részt vett a találkozón, ő nemzetközi karbon-küszöbár elfogadására szólította fel a világ húsz legnagyobb gazdaságát tömörítő G20 csoportot. Szerinte ez segíthetné a megállapodás tető alá hozását a szén-dioxid-kibocsátás árképzéséről, ami elengedhetetlen a klímaváltozás elleni hatékony küzdelemhez. Hangsúlyozta, hogy a szén-dioxid-kibocsátás átlagos ára most globálisan mindössze körülbelül 2 dollár tonnánként, a 2015-ös párizsi klímaegyezményben rögzített célok eléréséhez azonban ezt 2030-ra legalább 75 dollárra kellene emelni.

Akik szerint mindez kevés

A klímacsúcson egy 19 éves aktivista is felszólalt. A Fridays for Future mozgalom aktivistája, Xiye Bastida a fiatalság nevében követelte, hogy ne fektessenek több pénzt fosszilis tüzelőanyagokba, állítsák le a fosszilis tüzelőanyagok kitermelését és a kőolajvezetékek építését. Ezenkívül egy átfogó és nem Európa-centrikus klímatanterv kialakítását szorgalmazta, külön kitérve a klíma-igazságosságra (climate justice), a környezeti rasszizmusra, zöld karrierlehetőségekre és a fenntartható életmódra, legfőképpen pedig azt, hogy már 2030-ra csökkentsék nettó zéróra a szén-dioxid-kibocsátást, ne csak 2050-re.

A találkozó kapcsán megszólalt Greta Thunberg is, szerinte a klímacsúcson felvázolt tervek szépen hangzanak, de a szén-dioxid-kibocsátás számos tényezőjét kihagyják a számításaikból, és a kitűzött célokat még gyerekcipőben is alig járó, negatív kibocsátást lehetővé tevő technológiákra alapozzák. Persze, a jelenlegi, elégtelen célkitűzések is jobbak a semminél, de ezzel nem lehet megelégedni – tette hozzá. Mi pedig bízunk benne, hogy a világ vezetői valóban komolyan is gondolják a bejelentett változásokat és célokat.

Ha megújuló energiaforrásról van szó, akkor a legtöbbeknek a nap-, szél- és vízerőművek jutnak eszébe. Kevesebben ismerik a biogázban rejlő lehetőségeket, pedig ez egy rendkívül hatékony és környezetbarát technológia, amellyel a kidobásra ítélt élelmiszerekből nyerhetünk egyszerre villamos- és hőenergiát.

Simon Anita, az ALTEO hulladékgazdálkodási divízió vezetőjének vendégcikke

A COVID-járvány miatt világszerte egyre több élelmiszeripari hulladék keletkezik. A brit éttermek hetente közel 60 ezer forint értékű ételt dobnak ki átlagosan, annyira nem tudják kiszámítani, hogy mit fognak rendelni tőlük. És bár a járvány összességében pozitív hatással volt az élelmiszerpazarlás csökkentésére, az élelmiszeripari hulladékok ártalmatlanítása továbbra is nagy terhet ró a társadalomra. Ez nem csak környezeti probléma, hanem gazdasági veszteség is. Ha a maradékot egyszerűen kidobjuk, akkor elvesznek a termékek kitermelésének, gyártásának, terjesztésének és fogyasztásának szakaszaiban felhasznált munka- és egyéb erőforrások.

De mi lenne akkor, ha a hulladék energiaként hasznosulna újra? Ezzel egyrészt kevesebb új erőforrás kitermelésére lenne szükségünk, másrészt megakadályoznánk, hogy a kárba vesszen a kidobásra ítélt élelmiszer. Arról nem is beszélve, hogy az összegyűjtés, a szétválogatás és a feldolgozás infrastruktúrája plusz jövedelmet, munkahelyeket teremthet. A hulladék energiává alakításának két módja van: az égetés és a biogázzá alakítás. Az égetés kézenfekvő és egyszerű megoldásnak tűnik, azonban a biogáz sokkal hatékonyabb és környezetkímélőbb eljárás.

A szilárd települési hulladék legnagyobb hányadát a kerti és konyhai hulladék képezi, amely energiaforrássá vagy trágyává alakítható, méghozzá az anaerob lebontás módszerével. Ennek során biogáz és maradékanyag keletkezik, amely a komposzthoz hasonlóan trágyaként hasznosítható. A biogáz gázmotorban való eltüzelésével többek között zöld áramot termelhetünk, mely a villamoshálózatba táplálva értékesíthető. De biogáz üzemű kazánban eltüzelve melegvíz előállítására is alkalmas, ami ez egyik legolcsóbb és legkézenfekvőbb hasznosítása.  

Az ALTEO Csoport 2016 óta üzemelteti a nagykőrösi biogázüzemet, ahol évente mintegy 50-60 ezer tonna mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékot, mellékterméket, illetve lejárt szavatosságú élelmiszert hasznosítunk. A technológia Európa-szerte felfutóban van, Magyarországon pedig 2007 óta szabályozzák az üzemek működését, de úgy gondolom, hogy még sokkal több lehetőség lenne ebben az iparágban. Messze nincs annyi biogázüzem az országban, amiben el lehetne helyezni azt a hulladékot, ami most keletkezik a háztartásokban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeripari cégek termelése során. Pedig kellően tudatos tervezéssel és a kommunális hulladék bekapcsolásával akár egész magyar települések fűtését megoldhatnánk ezzel a módszerrel. A biogáz jól tárolható, ráadásul a gázmotoros hasznosítás nagyon rugalmas és szabályozható, ezért ki tudná egészíteni az időjárásfüggő napelemek és szélerőművek termelését. A befektetéseknek pedig további lökést adhat, hogy az EU-ban is egyre nagyobb teret kap az az irány, hogy a lebomló szerves hulladékot szelektíven gyűjtsük és hasznosítsuk. Ezért én abban bízom, hogy a következő évtizedben minél többen meglátják a lehetőséget a biogázüzemekben, és működésbe lendíthetjük a zöld energiatermelésnek ezt a formáját is.