Globális viszonylatban az energiafelhasználás folyamatosan emelkedik, ami többek között a fejlődő országok népességnövekedésének is köszönhető. Ha megnézzük a Föld rohamosan emelkedő össztermelési és összfogyasztási adatait, azonnal az ázsiai országok, legfőképp pedig Kína eredményeire mutogatunk, ugyanis több mint valószínű, hogy az átlagadatokat az ő számaik húzzák felfelé. Viszont a nagyobb termeléssel együtt a nagyobb felelősség is együtt jár, amit már korántsem tekintünk a távol-keleti országok sajátosságának. Azonban néhány felmérés azt mutatja, hogy a régió igenis törekszik a fenntarthatósága. Jobban is, mint a nyugati országok.

Természetesen, ha azt nézzük, hogy honnan kell feltornáznia magát a régiónak egy elfogadható szintre, máris más a helyzet, viszont az elmúlt évekhez viszonyított, a hozzáállásban tapasztalt változás akár globálisan is követendő példa lehetne. Bár a bűntudat minden bizonnyal jelentős részt tesz ki a motivációban, a várható előnyök is egyre láthatóbbá válnak a keleti vállalatok számára is.

A választásokat követően nagy kérdés Németországban, hogy mi lesz az Energiewende – a nagy német energetikai hátraarc – további sorsa. Jelenleg úgy tűnik, hogy az ország halad majd tovább a maga által 2011-ben kijelölt úton, azaz 2022-ig leszereli nukleáris energiatermelő kapacitásait, zöldíti energiarendszerét, majd 2050-re talán eléri a kitűzött, igencsak ambiciózus, 80 százalékos megújuló részarányt. A tét mindenesetre hatalmas: Németország vagy bebizonyítja a világnak, hogy egy erős gazdaság nagy mennyiségű zöldenergia integrálása mellett is képes meglenni atomenergia nélkül, , vagy elbukik a kísérlet során, és rántja magával az európai gazdaságot is.

A siker jelenleg még akár kérdésesnek is mondható. Az átálláshoz ugyanis nem elég csak a németek elszántsága és precizitása, legalább olyan fontos, hogy egy egységes, átjárható és likvid európai energiapiac is kialakuljon. Ehhez pedig ugyanúgy hozzátartozik egy egységes uniós piacszabályozási jogi környezet életbe léptetése, mint az európai energiainfrastruktúra kiépítése.

Létezik-e hatékony alternatívája a betonból és acélból készült felhőkarcolóknak?

A Föld népességszáma, egyúttal az urbanizáció mértéke folyamatosan növekszik, ami egyre több problémát akaszt az emberiség nyakába. 2050-re a lakosságnak már több mint 70 százaléka városokban lakhat, ami a lakóépületek igényének nagymértékű növekedését hozza magával. Azt tudjuk, hogy ha a lehető legtöbb embert a lehető legkisebb alapterületen szeretnénk elhelyezni, felhőkarcolót kell építenünk. Ez pedig nagy mennyiségű beton- és acélfelhasználást jelent. Egy vancouveri építész szerint sokkal környezetkímélőbb és emberközelibb megoldás lenne, ha a megszokott építőanyagok helyett fát használnánk, abból is egy speciálisan feldolgozott, strapabíró fajtát.

A beszédes nevű Michael Green már több olyan építkezésen van túl, amely során tíz- vagy akár több emeletes faépületeket húztak fel. Fő érve a beton- és acélgyártás ellen a magas szén-dioxid-kibocsátó hatás, amelyre mindenképp kell találni alternatívát. A két építőanyag gyártása önmagában az üvegházhatású gázok kibocsátásának 8 százalékáért felelős, és ekkor még nem számoltuk a felhasználásuk során keletkezett káros anyagokat. Egy amerikai kutatás szerint a szén-dioxid-kibocsátásnak majdnem a fele az építőiparból származik, a közlekedés csak a második, egyharmados részaránnyal. Ilyen körülmények között üdvözlendő az összes olyan kutatás, ami környezetbarát alternatívát kínál a jelenlegi helyzetre.

„A háborúk és fegyveres konfliktusok a fenntartható fejlődés legnagyobb visszavetői!” Általános igazságként illik elfogadni a megállapítást, és a maga csupasz általánosságában talán igaz is. Csakhogy (főleg) a modern kor fegyveres konfliktusainak áttekintése nem feltétlenül támasztja alá a fenti kijelentést. Sok esetben ezek a háborúk ugyanis szoros kapcsolatot mutatnak a fenntartható fejlődésre törekvéssel, legalábbis az egyes szembenálló felek esetében. Még akkor is, ha itt most nem az elméleti, hanem nagyon is a gyakorlati fenntartható gazdasági, társadalmi, környezeti fejlődésről beszélünk.

A fegyveres konfliktusok ugyanis gyakran tünetei a fenntartható gazdasági, társadalmi és legritkábban természeti fenntarthatóság elérésére törekvésnek. Természetesen azt feltétlenül le kell szögezni, hogy gyakran ezek a fenntarthatósághoz kapcsolódó eszmei képzetek tévesek és elítélendők. Legyen szó akár a gazdasági fejlődés mindenhatóságába vetett hitről vagy egyes népcsoportok etnikai vagy vallási szembenállásról.

Rezsit csökkenteni több módon is lehet: a legfenntarthatóbb módszer az energiatakarékosság. Mivel a háztartások áramfogyasztásának 12-15 százalékát a világítás teszi ki, rendkívül fontos például, hogy körültekintően válasszuk ki a megfelelő fényforrást. Az ideális világítótest minimális áramot fogyaszt, olcsó, erős a fénye, nem káros a környezetre, és hosszú az élettartama. Ilyen, minden igényt kielégítő – mondhatnánk világmegváltó - találmány viszont még várat magára, ezért is érdemes figyelni a témát érintő fejleményeket.

Az utóbbi időben több olyan találmányról is lehetett hallani, amely a vezetékes áram és az elemek megkerülésével igyekszik fényt csempészni az emberek életébe. Természetesen ez még kevés ahhoz, hogy a fényforrás minden igényünknek megfeleljen, viszont egyrészt olyan embereket juttathatja világossághoz, akik az elektromosságtól elzártan élnek, másrészt pedig akár hosszú távú fejlesztések első lépéseiként is számon tarthatjuk őket.

Jó befektetés volt tiszta energetikai technológiákkal foglalkozó vállalatokba fektetni a pénzt, derül ki az Ernst&Young legutóbbi tanulmányából. Az elmúlt pénzügyi év során a zöld energetikai szektor világszerte 26 milliárd dollárral növekedett. A tanulmány készítése során 424 vállalat eredményeit elemezték, ezek összesen 512.500 munkavállalót foglalkoztattak, piaci kapitalizációjuk pedig 2013 áprilisában elérte a 170 milliárd dollárt, amely 18 százalékos növekedést jelent az előző év áprilisában mért mutatókhoz képest.

Ha területileg nézzük az adatokat, a legnagyobb növekedést az ázsiai térségben érték el a vállalatok, ami nem meglepő, hiszen ott a napenergetikai iparágban tevékenykedő cégek felfutása húzta magával a piacokat. Itt a vizsgált 177 vállalat összesen 16 százalékkal teljesített jobban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Európa, Afrika és a Közép-Kelet államaiban működő cégek 8 százalékkal növekedtek.

Nemrég írtam a filmipar fenntarthatósági törekvéseiről, ezúttal pedig ismét egy tömegeket megmozgató szórakoztatóipari „termékről” szeretnék beszélni: a nemrég Magyarországon állomásozó Forma 1-ről. Talán mondanom sem kell, mennyire nagy hatása van a környezetre a motorsport folyamatos fejlesztéseinek, teszteléseinek és versenyeinek, éppen ezért érdemes odafigyelni a száguldó cirkuszban végbemenő változásokra, fejlesztésekre. Mert akármennyire hihetetlen is, a Nemzetközi Automobil Szövetség (Fédération Internationale de l'Automobile - FIA) már a Forma 1 szabályzatát is a fenntarthatósági igények szerint írja át. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy jövőre startol a Formula E, azaz az elektromos autók 10 állomásos versenysorozata!

Nagy elköteleződést láthatunk a sportágban tehát a környezetkímélő technológiák fejlesztése iránt, ami a 2014-es szezonban még inkább előtérbe fog kerülni, többek között például a villamos energiával hajtott járművek versenysorozatának elindításával.

Egy amerikai kutatásban cetlire írt üzenetekkel igyekeztek energiaspórolásra bírni a népet, az eredmény meglepő lett

A fenntarthatósághoz számos technikai újítás és fejlesztés járul hozzá. Rengeteg befektetett pénz, idő és energia kell ahhoz, hogy az emberek hozzájussanak a tudatosabb életmód kulcsához. Viszont csupán a technológia nem képes befolyásolni a döntéseket. Ahhoz, hogy a környezettudatosság nagyobb mértékű legyen, nem elég, hogy elérhetők legyenek a megfelelő eszközök. Ami igazán számít, az az emberi tényező. De mi az a motivációs erő, amely ráveszi az embert arra, hogy ne égesse feleslegesen a villanyt, esetleg ne folyó víz mellett mosson fogat?

Amerikában egy egyetemi pszichológus professzor arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen motivációval lehet rávenni az embereket arra, hogy egy forró nyári napon a légkondicionáló berendezés helyett a jóval kevesebbet fogyasztó ventillátort kapcsolják be. A kísérletben szereplő szomszédság lakóit négy csoportra osztották, amelyek különböző üzeneteket kaptak a bejárati ajtóra akasztva. Az első csoportnak elmondták, hogy 54 dollárt spórolhatnak, ha váltanak, a második csoport egy környezetvédelmi üzenetet kapott, a harmadik tagjait pedig arra kérték, hogy legyenek jó polgárok, és előzzék meg az áramkimaradásokat. Egyik megoldás sem vezetett eredményre, az energiafelhasználás esetükben egyáltalán nem csökkent.

Míg egyre több cég mondhatja el magáról, hogy lépéseket tesz a fenntarthatóságért, addig ugyanezen vállalatok egy részének kommunikációs szakemberei nem tekintik jó ötletnek, hogy erről nyíltan beszámoljanak. Pedig fontos lenne, hogy a globális kommunikációban a lehető legtöbb aktív fél tudatosan részt vegyen. Minél több pozitív eredmény kerül napvilágra, annál be- és elfogadhatóbbá válhat a fenntarthatóság elve.

A vállalatok marketingesei és kommunikációs ügynökségei általában úgy gondolják, hogy a legbiztosabb a jól bevált forgatókönyvet követni, azzal nem lőhetnek mellé. Viszont a vállalatvezetők sokszor nyitottak lennének a témában, az üzleti kockázatok elkerülése végett azonban inkább követik a PR-osok által meghatározott utat. Pedig a megfelelő kommunikációs stratégiával akár profitot is lehet termelni.

Négy ember kétévnyi munkájába, és összesen 250 ezer angol fontba került az első fogyasztható, szintetikus húsból készült hamburger. Nagy áttörést jelent, hogy a massza íze már hasonlít a húséra, az állagán azonban még dolgozni kell. A találmány akár alapjaiban is megváltoztathatja az élelmiszeripart és annak környezetre gyakorolt hatását. Már amennyiben a készítőknek sikerül eljutniuk az olcsó tömeggyártás beindításáig. De vajon milyen globális változásokat hozhat a műhús?

Megoszlanak a vélemények arról, hogy a természetes hús felváltható-e az új találmánnyal. Egy amerikai műhúskészítő szerint 25 év múlva az állati eredetű húsokat csupán olyan csomagokban lehet majd kapni, amelyeken elrettentő, az állatok szenvedéseire figyelmeztető feliratokat lehet olvasni, később pedig akár betiltásra is kerülhet a természetesen úton „előállt” hús.

Az ALTEO jövő év elejéig napelem parkot telepít Kecskeméten, a Graboplast Zrt. telephelyén – tájékoztattuk a megfelelő eszközök és csatornák mentén a közvéleményt a hét elején. A megjelenéseket átböngészve, az online felületeken találtam néhány érdekes hozzászólást a tudósítások alatt. Ezek legtöbbször a „Megtérül! – Nem térül meg!” gondolatcsoport mentén boncolgatták a kecskeméti fejlesztést. És mivel alapvetően ez is fenntarthatósági kérdés, gondoltam érdemes kicsit megnézni a beruházói gondolkodást is a kecskemétihez hasonló projektek kapcsán. És – habár a dramaturgok erre a szerzői lépésre alighanem a hajukat tépik – már az elején megerősíthetem: a projekt értelmezhető időtávon megtérül.

De lássuk a részleteket!

Érdekes híreket lehetett mostanában olvasni a szén jövőbeni globális energiatermelésben és energiamixben betöltött szerepéről. Miközben a Nemzetközi Energia Ügynökség (International Energy Agency – IEA) továbbra is meghatározó szerepet jósol a szénnek a globális energiamixben, az Egyesült Államok elnöke, a Világbank és az Európai Beruházási Bank – legalábbis a kommunikáció szintjén – stoptáblát állított a szenes beruházások finanszírozásának útjába.

Az egész valamikor egy hónappal ezelőtt kezdődött Barack Obama beszédével, amiben kijelentette, hogy az Egyesült Államok leszámol a széntüzelésű erőművi beruházások finanszírozásának támogatásával. Erre lépett pár hete a Világbank, amely szintén elhatárolódott a szenes erőművek építésének támogatásától, a napokban pedig az Európai Beruházási Bank tett hasonlóképpen.

Nemrég született a blogon egy poszt az élelmiszerpazarlásról, amelyben felmerült néhány elméleti megoldási lehetőség a problémára. Sajnos az elmélet mindaddig elmélet marad, amíg valaki lépéseket nem tesz a megvalósításig, de szerencsére akadnak, akik a tettek mezejére léptek. Arthur Potts Dawson brit mesterszakács például öko-éttermeket üzemeltet. Tippek étteremtulajdonosoknak és háziasszonyoknak.

Az úriember még 2010-ben beszélt elképzeléseiről és projektjeiről egy TED (Technology, Entertainment, Design – Gondolatébresztő konferenciák globális sorozata, melyet egy non-profit alapítvány szervez. Az esemény célja olyan világszemléletet megosztani a hallgatósággal, amely egy-egy adott problémát mindig más és más megvilágításból közelít meg, ennek megfelelően keresve megoldást az adott kihívásokra.) konferencián. Amellett, hogy a téma, amiről szólt, fontos, a nyolcperces előadás még élvezetes is. És mindennek az alapja a természetben látható körforgás, amelyben egyáltalán nem keletkezik hulladék. Dawson a saját éttermein mutatja meg, milyen lehetőségekre kell gondolni, ha az ember zölddé kívánja alakítani konyháját.

Egyre több produkció születik a fenntarthatósági paradigmák figyelembevételével

Digitális átállás: nem, most nem a magyarországi analóg televíziózás korszakának végéről esik majd szó, hanem a technikailag folyamatosan megújuló filmiparról és hatásairól. Míg a földfelszíni műsorsugárzás átalakulása a Föld egyes országaiban több éves különbségekkel megy végbe, addig a filmiparban észlelhető változások globális méreteket öltenek, hatásuk pedig rövid időn belül érezhető a hazai mozikban is. Mivel a mozgókép szinte minden ember életének valamilyen formában fontos része, nem lehet elmenni amellett, hogy egy fenntarthatósági kérdéseket feszegető blogon ne beszéljünk a filmipar fenntarthatósági törekvéseiről.

Amikor meghalljuk a „filmipar” kifejezést, gyakran bele sem gondolunk, hogy ténylegesen egy iparágról van szó. Sokan egyszerűen mint a mély tartalommal rendelkező művészi filmek ellenlábasára, az egymást másoló futószalagfilmek összefoglaló nevére asszociálnak. Pedig az ipar itt nagyon is helytálló kifejezés. A filmgyártás végterméke a film (még ha nem is kézzelfogható), az általa nyújtott szolgáltatás pedig a szórakoztatás.

A Nike sportszergyártó cég fellistázta és számítástechnikai alkalmazást gyártott a felhasznált alapanyagok fenntarthatósági mutatóihoz

Érdekes kezdeményezést indított útjára évekkel ezelőtt a Nike sportszergyártó cég: munkatársai egy hatfős csoportjának azt adta feladatul, hogy a vállalat által használt mintegy 75.000 alapanyagot fenntarthatósági szempontból értékeljék. A feladat egész pontosan az volt, hogy az alapanyagoknak a környezetre kifejtett és a hosszú távú fenntarthatóságra gyakorolt hatásaik alapján adjanak egy pontszámot, amely alapján be lehet kategorizálni azokat egy adatbázisba. A munka mintegy hat évig tartott, de ma már az interneten is elérhető az adatbázis. A neve Materials Sustainability Index – MSI –, és bizony érdemes böngészgetni.

Habár a Nike lépése első körben erősen marketing és CSR szagú, egyáltalán nem haszontalan. A cég ugyanis egyre inkább bátorítja partnerit és tervezőit arra, hogy az új termékek előállítása és megtervezése során vegyék figyelembe az adatbázisból kinyerhető információkat is. Az, hogy az adatbázist például okos telefonon vagy táblagépen keresztül is elérhetővé tegyék, a tervezők kérése volt – nekik így egyszerűbb.

Tanyavillamosítási programon töri a fejét a kormány, derült ki a minap az energiafocus hírportál értesülései alapján. A hírportál által „elfogott”, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által a szolgáltatóknak küldött levél szerint a munka a költség-haszon elemzés fázisában lehet, hiszen abban elsősorban arra kíváncsi a tárca, hogy mekkora költséggel járna a hálózatra egyelőre nem csatlakozó tanyák bekapcsolása a vezetékrendszerbe.

Jelenleg mintegy 300 ezer honfitársunk él mintegy 80 ezer tanyán szerte az országban. Ezek között akadnak olyan idős emberek, akik világ életükben tanyán éltek, akadnak olyanok, akik a városi hajtás és anyagi terhek elől költöztek ki egy tanyára és onnan járnak dolgozni, illetve az utóbbi időben jelentősen megnőtt a nyaralóként használt majorságok száma is. Az érintettek köre tehát elég heterogén.

Napelemes energiaellátás, újra feldolgozható elemek és alapanyagok, papír nélküli bizonylatok

A papíralapú bizonylatok elhagyásával és az e-mailes értesítések bevezetésével csak az Egyesült Államokban évi 10 millió darab fát, 950 millió liter kőolajszármazékot és mintegy 3 milliárd liter vizet lehetne megspórolni. Brazíliában már üzembe állt az első napenergiával működtetett ATM-berendezés, miközben az Európai Unió tagállamaiban a forgalomból kivont berendezéseket a legszigorúbb környezetvédelmi előírások alapján bontják szét, hasznosítják újra. Úgy tűnik a mechanizált készpénzforrásokat is elérte a zöldülési láz.

Egyre több – és valljuk be, ez eddig fenntarthatósági szempontból igencsak háttérbe szorult – iparág is kezdi felismerni, hogy ma már egyetlen szektor és vállalat sem hagyhatja figyelmen kívül a fenntarthatósági kritériumoknak történő megfelelést. A legújabb fecskék ezen a területen a készpénzkiadó automatákat gyártó és üzemeltető vállalkozások. Ha hihetünk a prognózisoknak, a nem is olyan távoli jövőben már igazi öko-ATM-ekből juthatunk hozzá a készpénzhez.

A szélenergia már egy évtizede töretlen népszerűségnek örvend - június 15-e a Nemzetközi Szélnap

Visszavonhatatlanul visszaszorulóban vannak a fosszilis energiaforrások Európában, legalábbis ez látszik a tavalyi év fejlesztéseiből, amelyet az Európai Szélenergia Szövetség (EWEA) összesített. Az Európai Unióban összesen 16.750 megawattnyi fotovoltaikus kapacitást és 11.895 megawattnyi szélerőművet telepítettek 2012-ben, miközben az új földgázalapú kapacitások 10.535 megawatt körül alakultak. Fűtőolaj alapon 7 megawattnyi új kapacitás termel az Unióban tavaly óta, a nukleáris energia részaránya 22 megawattal növekedett.

A tavalyi év során az Európai Unióban összesen 31.300 megawatt megújulóenergia-alapú áramtermelő kapacitást telepítettek, ennek 40 százaléka volt fotovoltaikus elven működő erőmű, 28,4 százaléka szélerőmű. A megújulók mellett stabilan tartja pozícióját a földgáz is – ez az új kapacitások 25,1 százalékának esetében jelenti a tüzelőanyagot.

Érdekes megfigyelni, hogy habár a hőenergiatermelés terén a biomassza kiemelkedő szereppel bír, a villamosenergia-termelő kapacitásoknak alig 3,1 százaléka alapul ezen a tüzelőanyagon.

A Földön 870 millió ember alultáplált, miközben az ENSZ becslése szerint a megtermelt élelmiszer közel fele a kukában végzi!

Növekvő élelmiszerpazarlás veszélyezteti a fenntartható fejlődést! – a problémára legutóbb a kínai agrártudományi egyetem kutatása hívta fel a figyelmet. Nem véletlenül, a kínai tudományos akadémia geográfia intézetének ezzel párhuzamos felmérése szerint a hamarosan a világ legnagyobb fogyasztói társadalmává váló távol-keleti országban az ételpazarlás jelentősen visszavetheti az (amúgy sem világbajnok) zöldgazdasági folyamatok kiteljesedését, és akár a gazdasági fejlődést is. És nem csak náluk. Európában és az Egyesült Államokban évente 100-110 kilogramm ételt pazarolunk el, dobunk a szemétbe fejenként.

A kínai nemzeti gabonaadminisztrációs hivatal (ott ilyen is van) adatai szerint az országban évente több mint 200 milliárd jüan (7400 milliárd forint!) értékű élelmiszer megy pocsékba. Ez 80 milliárd kilogramm gabona értéke, amelyből évente körülbelül 250 millió embert lehetne etetni.

A lineáris helyett ideje lenne átállni a körkörös termelési modellre

Érdekes mondatok hangoztak el a napokban Janez Potocnik, uniós környezetvédelmi biztos szájából: Európa – akár tetszik, akár nem – kimerítette a munkaerő-termelékenység javításában rejlő potenciált, ezért a források hatékonyságának növelése árán lesz csak képes a jövőben versenyképessége javítására. Eszerint a jelenlegi lineáris, haszontalan melléktermékeket és jelentős hulladékot produkáló termelési rendszerről egy ezeket is fel-, illetve kihasználó cirkuláris modellre kellene átállítani az EU gazdaságát.

Ezzel eddig nincs is semmi gond. Igazából olyan igazságokat sikerült megfogalmaznia a szakembernek, amelyek nyilvánvalóságához kétség sem férhet. Marad viszont egy nagy kérdés: vajon sikerülni fog-e az unió gazdaságának elmozdulni a jelenlegi rendszerekből a gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóságot is jobban szolgáló modell felé. 

Ha környezettudatos fogyasztókat akarunk látni, a cégeknek kell lépni

Érdekes kutatásra bukkantam a neten, a neve Greendex 2012. A projekt célja, hogy különböző szempontok alapján felmérje azt, hogy az adott országokban mennyire zöldek a fogyasztók. Habár az elmúlt években a Greendex-mutató mozdulatlansága alapján az egyének viselkedése a környezettudatos fogyasztói szokások felé nemigen mozdult el, a megkérdezettek 56 százaléka kifejezetten aggódik a környezeti problémák miatt, miközben alig 13 százalékuk gondolja bagatellnek a problémát. A felmérésben részt vevők 40 százaléka tartja a környezeti gondokat az egészségre ártalmasnak. Fogyasztóként tehát aggódunk a környezeti lábnyomunk miatt, tenni mégsem tettünk sokat azért az elmúlt években, hogy csökkentsük ezt a hatást.

A felmérés azért is érdekes, mert abban hazánk is részt vett. A felmérésben részt vevő 17 ország közül a mi fogyasztói szokásaink jelentik a negyedik legkisebb hatást a környezetre. Nálunk kisebb környezeti lábnyommal csak az indai, kínai és brazil fogyasztók bírnak.

A Google-ről sok rossz elmondható, de az biztosan nem, hogy szürke, egyhangú arculatot mutatna a világ felé. Egyszerre az amerikai álom megtestesítője, az új technológiai korszak egyik ikonja, amelyet a két végtelenül laza és „jófej” BoBo (Bohemian Bourgeois), Sergey Brin és Larry Page irányít görkorcsolyázgatva. És ott van a másik arc, a démonizált szörnyeteg, amelyről újabb és újabb vezércikkek mutatják ki, milyen fondorlatos módon szedi ki belőlünk titkainkat, miközben aljas módszerekkel lehetetleníti el üzleti versenytársait, illetve mindazon piaci szereplőket, akik nem hajlandó alávetni magukat a keresőprogram logikájának. Ismét másik arc a zöld energiába beruházó Google, amely immár közel egymilliárd dolláros érdekeltséggel rendelkezik az iparágban. Ráadásul még az sem elképzelhetetlen, hogy ebbe az irányba nem pusztán a környezettudatos-laza-imázs fenntartása végett mozdult el a cég.

Az ma már szinte senkinek nem újdonság, hogy az informatika és a telekommunikáció  a legnagyobb fogyasztók közé tartoznak. A Google ezzel kapcsolatos mutatói önmagukért beszélnek. A cég saját bevallása szerint 100 internetes keresés körülbelül annyi áramot fogyaszt, mint egy ing kivasalása. A Google 2011-ben naponta átalagosan 4,7 milliárd keresést regisztrált, amiből összesen 47 millió inget lehetett volna kivasalni. És akkor még nem esett szó a Youtube videomegosztó, a levelezőrendszer vagy a Google Play Store fogyasztásáról. Mindezek összesen több százezer átlagos nyugat-európai háztartás éves áramfelhasználását teszik ki. És a Google mellett számos hasonló cipőben járó informatikai céget fel lehetne még sorolni.

A környezetvédelem és fenntarthatóság szinte már semmilyen iparcikk vagy szolgáltatás esetében nem megkerülhető szempont. A reklámok immár nemcsak az adott termék kézzelfogható hasznosságára, esztétikumára, komfortosságára fókuszálnak. Mindezen tényezők mellett az is fontossá vált, hogy a vásárló lehetőleg minél haladóbb szellemiségűnek, környezettudatosabbnak, felvilágosultabbnak érezhesse magát azáltal, hogy megvesz egy szuperhatékony fogyasztású, lebontható, újrafelhasználható (vagy már eleve újrafelhasznált anyagokból készült), fenntartható technológiával és -körülmények között gyártott valamit. De valóban mindig jót tesz az eladhatóságnak, ha egy termék rikítóan zöld? Nem feltétlenül.

Az USA tudományos akadémiája (NAS) által készített felmérés tanúsága szerint akár kontraproduktív is lehet, ha olyan vevő lelkiismeretére is próbálnak hatni a reklámok, aki nem feltétlenül vevő erre. Hiába számít szinte már standardnak, hogy az autók esetében a motorok különböző kékre- és zöldre keresztelt hatékonysági tulajdonságokkal bírnak, illetve hogy a fogyasztási mutató mellett grammra megadják szén-dioxid-kibocsátást is, a nagy fogyasztású terepjárók, egyterűek népszerűsége mégsem tört meg az óceánon túl.

Újabb dolog, ami miatt retteghetnek az ínyencek kegyeire pályázó vendéglők. Immár nemcsak azt kell latolgatni, ki lehet a vendégek közül a szuflé tartósságát, a mártás sűrűségét vagy bor hőmérsékletét titokban méricskélő és gondosan lejegyző Michelin-kritikus. Nem, az igazán trendi helyek arra is számíthatnak, hogy a vendéglő működésének a fenntarthatósága is titkos teszt alanya lesz, ami aztán napvilágot lát majd a brit székhelyű Fenntartható Vendéglők Társasága (SRA) által közzétett bizonyítványban. Mintha a villamoson azt a feladatot kapnánk, hogy egyszerre két cég jegyellenőreit is kiszúrjuk az utasok tömegéből.

Igen, az SRA jól ráérzett a trendre. A mai kifinomult ínyenc már korántsem olyan érzéketlen a fenntarthatóság iránt, mint amilyenek ókori, vagy akár még kora újkori elődei is voltak. Elnézve a gasztronómia történetét számtalan példát találunk arra, hogy az észveszejtő pazarlás szinte kötelező fokmérője volt egy étel előkelőségének és kifinomultságának. Elég csak az ókori Rómában énekes madarak nyelvéből készült pástétomra, mint ínyencfogás gondolni, vagy arra az elképesztő intenzitású erőlevesre XIV. Lajos udvarában, amelyből néhány csésze elkészítéséhez valóságos mészárlást kellett végrehajtani a marhaállományban.

Újabb bombasztikus előrejelzés a zöld energia fényes jövőjéről. A Bloomberg New Energy Finance prognózisa szerint 2030-ra évi 630 milliárd dollárra nő a megújuló forrásokba áramló beruházások összege világszerte, ami 230 százalékos növekedést jelentene a 2012-es szinthez képest. Persze szokás szerint ez csak az egyik „forgatókönyv” az előrejelzésben szereplő háromból, arról nem is beszélve, hogy az elemzők által feltételezett általános hurráoptimizmus ellenére jelenleg minden friss beszámoló egyelőre csak a zöld beruházások drasztikus csökkenéséről szól. A pénzügyi válság, illetve a sok országban inkább csak kampányszerű politikai elköteleződés ingadozása nem kedvez a zöld beruházásoknak. A technológiák árának drasztikus csökkenése azonban nyilván pozitívan hat majd, persze az már más kérdés, hogy ennek a gyártók is annyira örülnek-e.

Mindez korántsem jelenti azt, hogy a zöld források kulcsjelentőségét, illetve a bennük rejlő perspektívát ma már bármely épeszű döntéshozó meg akarná komolyabban kérdőjelezni. Az iparág súlya, illetve a kiépült óriási kapacitások már önmagukban akkora tehetetlenséggel bírnak, hogy még a megújuló források ellen sötét hátsó szobákban fenekedő legelvetemültebb fosszilis energia lobbisták is meggondolják, mennyire vállalják fel a nyilvánosság előtt ezzel ellentétes véleményüket (vagy még inkább érdekeiket).