Nemrég született a blogon egy poszt az élelmiszerpazarlásról, amelyben felmerült néhány elméleti megoldási lehetőség a problémára. Sajnos az elmélet mindaddig elmélet marad, amíg valaki lépéseket nem tesz a megvalósításig, de szerencsére akadnak, akik a tettek mezejére léptek. Arthur Potts Dawson brit mesterszakács például öko-éttermeket üzemeltet. Tippek étteremtulajdonosoknak és háziasszonyoknak.

Az úriember még 2010-ben beszélt elképzeléseiről és projektjeiről egy TED (Technology, Entertainment, Design – Gondolatébresztő konferenciák globális sorozata, melyet egy non-profit alapítvány szervez. Az esemény célja olyan világszemléletet megosztani a hallgatósággal, amely egy-egy adott problémát mindig más és más megvilágításból közelít meg, ennek megfelelően keresve megoldást az adott kihívásokra.) konferencián. Amellett, hogy a téma, amiről szólt, fontos, a nyolcperces előadás még élvezetes is. És mindennek az alapja a természetben látható körforgás, amelyben egyáltalán nem keletkezik hulladék. Dawson a saját éttermein mutatja meg, milyen lehetőségekre kell gondolni, ha az ember zölddé kívánja alakítani konyháját.

A legfontosabb, hogy amennyire csak lehet, minimalizálni kell a pazarlást. Az étel-, a víz-, a hely-, de még a szemétpazarlást is. Dawson két éttermet működtet ezen elv alapján: a Makkházat (Acorn House) és a Vízházat (Waterhouse). Nézzük meg sorban, milyen változtatásokat vitt rajtuk véghez, hogy végül Giles Coren elismert ételkritikus az elmúlt 200 évben nyitott londoni éttermek közül a legfontosabbnak tartsa őket.

Először is, a berendezés (padló, asztalok, székek) újrahasznosított és újrahasznosítható, a padon a párnák nem újonnan vásároltak, mind a bolhapiacról származik, a kávégép is egy régi, felújított darab. A falon a festék a minimális vegyi anyagot tartalmazó fajta, és amit csak tudott, brit alapanyagból készített. Másodszor, a hellyel is rengeteget spórol: minden falra polcokat tett megrakva a felhasználandó termékekkel, a konyha minimális alapterületű – 5 négyzetméter –, és részben az étkezőhelyiségbe nyúlik.

Természetesen az energia mindkét étteremben megújuló forrásból származik: a Makkházat szélenergiával, a Vízházat vízenergiával üzemelteti. Ez utóbbiban ráadásul meg tudta oldani, hogy egyáltalán ne használjon gázt, minden megújuló alapon termelt elektromos árammal működik.

Ami pedig az ételt, italt és a hulladékot érinti, a lehető legnagyobb részüket újrahasznosítja. A vizet például saját maguk szűrik, hogy újra fel tudják használni például öntözésre, majd a maradékot WC-öblítésre vagy éppen kézmosásra.

És itt jön az az ötlet, ami szerintem zseniális – a gondosan összeállított menünek köszönhetően ahelyett, hogy a pincérek előre meghatározott adagokat raknának a vendégek elé, ők maguk dönthetik el, milyen mennyiséget éreznek elegendőnek. Vajon mennyi alkalommal éreztük azt egy-egy étteremben, hogy a felszolgált mennyiség már túl sok, vagy éppen van olyan fogás, amiből még ennénk valamennyit? Ez nem csak környezettudatosság, de az ügyfél-elégedettséget is növeli.

A fel nem használt ételt nem dobják ki. A Makkházban például az étterem mellett működő komposztálóba kerül, ahol termőföld lesz belőle. A vendéglő mellett saját kert is van, ahol vihar sújtotta fákból és boroshordókból készült kádakban teremnek a növények. A termesztéshez szükséges termőföld egésze a komposztálóban készül, s így lényegében minimális szerves hulladék keletkezik.

Belátható, hogy a felsorolt változtatások közül egy átlagos étterem nem tud mindent véghezvinni, sőt. Egy Dawson által leírt hőcserélő rendszer, mint ő is elmondta, egy vagyonba kerül, tehát egyáltalán nem várható el, hogy minden éttermet átalakítsanak. Viszont érdemes megfontolni néhány tanácsot, amelyek adott esetben még az otthoni konyha környékén is hasznosak lehetnek. Adott esetben pedig akár ki is tüntethetik érte a környezettudatos étteremtulajdonost. 

Aki pedig egy kis lelkesítésre vágyik, annak itt a videó, magyar felirattal.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!