A mesterséges intelligenciák (AI) térnyerése egyre nagyobb hőterhelést jelent az adatközpontok számára. Mivel a hagyományos légkondicionáló rendszerek a legtöbb esetben nem tudják ezt megfelelően kezelni, a folyadékhűtés mindinkább ígéretesebb alternatívának tűnik. Ugyanakkor kulcsfontosságú az ehhez kapcsolódó vízfelhasználás optimalizálása is.  

A The Times tavaly októberben számolt be arról, hogy az egyre „szomjasabb” ChatGPT a korábban becsültnél négyszer több vizet fogyaszt, mivel a chatbot 10-50 interakció során két liter vizet igényel. Számos adatközpont ugyanis vízalapú rendszereket alkalmaz az üzemek hűtésére, amelyek párologtatással vezetik el a hőt, gyakran hatalmas „izzasztórendszerek” formájában. Ezek a rendszerek jelentős vízfelhasználással járnak, ráadásul a felhasznált víznek ivóvízminőségűnek kell lennie, mert a szennyeződések károsíthatják a szervereket. Ezért is kulcsfontosságú, hogy a keletkező hőt hasznos módon kezeljék.  

A fent említett technológia közvetlenül a processzorokhoz juttatja el a hűtőfolyadékot, amely hatékonyabban vonja el a hőt, mint a levegő. A HPE például arról számolt be, hogy a folyadékhűtés akár 87%-os szén-dioxid-kibocsátás csökkenést és jelentős költségmegtakarítást eredményezhet az adatközpontokban. ​ Emellett lehetőséget kínál a keletkező hő újrahasznosítására is: Párizsban például egy adatközpont hulladékhőjét használták fel egy olimpiai uszoda fűtésére, ezáltal csökkentve a létesítmény szén-dioxid-kibocsátását, de hazai pozitív példáról is írtam már korábban a blogon. 

A Nemzetközi Energia Ügynökség tavaly augusztusban még arról számolt be, hogy 2022-ben a világ elektromos áramfogyasztásának 2 százalékáért ilyen adatközpontok voltak felelősek, és ez az arány 2026-ra akár meg is duplázódhat. Az egyre növekvő energiafogyasztás és a technológia gyors terjedése mellett azért is fontos megoldást találni a hűtésre, mert maguk a chipek is érzékenyek a magasabb hőmérsékletekre: az egyre kisebb és összetettebb alkatrészek fokozott kockázatnak vannak kitéve, ami növeli a rendszerek meghibásodásának vagy összeomlásának veszélyét. 

Az Equinix, egy digitális infrastruktúrával foglalkozó vállalat még 2023 decemberében beszélt arról, hogy világszerte több mint 100 adatközpontjukban tervezik bevezetni a fejlett folyadékhűtési technológiákat, ezzel támogatva az AI-hoz kapcsolódó nagy teljesítményű hardverek hűtését. ​Ehhez két megoldást is használnak majd: a direkt chiphűtést (direct-to-chip) és a hátsó hőelvezetést. A közvetlen chiphűtés során egy hideglemez (cold plate) kerül közvetlenül a szerveren belüli chip tetejére. A hideglemez folyadék be- és kimeneti csatornákkal van ellátva, így a technikai hűtőfolyadék átáramlik rajta, elvonva a hőt a chiptől. Ez lehetővé teszi, hogy ugyanúgy, mint a hagyományos, levegővel hűtött berendezések, a közvetlen chiphűtéssel ellátott szerverek is szabványos IT szekrényekbe legyenek telepíthetők, miközben innovatív módon kerülnek hűtésre. A hátsó hőelvezetés során hűtőtekercseket és ventilátorokat használnak, amelyek közvetlenül az ügyfél által használt rack szekrényre vannak szerelve, és nagyobb hűtési terhelést képesek kezelni, mint a hagyományos rendszerek. 

Összességében, a folyadékhűtés kulcsfontosságúvá válik az adatközpontok számára az AI által generált hő kezelésében és a fenntarthatósági célok elérésében. Ugyanakkor felmerül a túlzott vízfogyasztás kockázata. Reméljük, az AI hamarosan mindenhol segíthet azonosítani a fogyasztási problémákat, ami hosszútávon a víz megtakarítását eredményezi nem csupán saját működése során, hanem más felhasználási területeken is. 

Miközben egy másfél évvel ezelőtti jogszabálymódosítás nyomán lehetővé vált, hogy újra szélerőművek épüljenek Magyarországon, itthon és globálisan egyaránt a napenergia viszi a prímet, ha a megújuló energia alapú termelőkapacitások bővüléséről van szó.  

Ez hosszú évek óta így van, az idei év azonban nagy előrelépést hozhat a szélerőművek terén, ami azért is üdvözlendő, mert a két kategória kiegészíti egymást, hiszen amikor nem süt a nap, még fújhat a szél. Ha pedig a kettő kéz a kézben jár, úgy nagyobb fogyasztási igény fedezhető a megújulókból.  

Annak, hogy az elmúlt években mégis inkább a napelemekre irányult a nagyobb figyelem három nagyon egyszerű oka van. Az első és legfontosabb a gyártási költség: ez a napelemek esetében drasztikus csökkenést mutat, főként a tömeggyártás és az olyan új anyagok megjelenése miatt, amilyen például a szintetikus ásvány, a perovszkit. A Nemzetközi Energetikai Ügynökség (IEA) adatai szerint a szélturbinák fajlagos gyártási és telepítési költségei két évvel ezelőtt értek el arra a szintre, ahol a napelemek tíz évvel ezelőtt jártak: egy MW-nyi kapacitás előállítása a napelemek esetében 2015-ben 740 ezer dollárt emésztett fel, a szélturbináknál 1,03 milliót, és csak 2023-ra sikerült lefaragni 800 ezer dollárra – ekkorra azonban a napelemek költsége már 180 ezerre süllyedt. 

A másik ok az egyszerűbb technológia, akár gyártásról, akár telepítésről van szó. A napenergia ráadásul rugalmasabban alkalmazható: napelemet háztetőkre, épületekre, járművekre is lehet telepíteni, míg a szélturbinákhoz nagyobb terület és megfelelő szélviszonyok szükségesek. További előnyt jelent, hogy a moduláris fotovoltaikus panelek könnyen méretezhetők, így skálázhatóságban is jobbak, mint a szélerőművek.  

Végezetül az is a napenergia malmára hajtotta a vizet, hogy az alacsonyabb költségek és az egyszerűbb telepítés miatt nem csupán az üzleti szektor preferálta erőteljesebben ezt a megújulóenergia-típust, hanem az állami és az uniós támogatások terén is előnyt élvezett. Így pedig a szubvenciók miatt is még gyorsabb ütemben tudott terjedni. 

Noha az idei évben további kapacitásbővülésre számítanak a szakemberek napenergiában, erősödnek azok a hangok, amelyek a szél hasznosításában is komoly felfutásra számítanak. A különösen a zöldenergia-szektoron belüli felvásárlásokban és projektfinanszírozásban élen járó Bird&Bird nemzetközi jogi tanácsadó cég össze is szedte azokat a tényezőket, amelyek erre utalnak. 

Szerintük az erősödés egyik legfontosabb komponensét Ázsia és a csendes-óceáni térség (APAC) jelenti, hiszen ez az övezet – Kínával együtt – vezető szerepet tölt be ebben a szegmensben: ők adják a jelenlegi globális szélenergia-kapacitás csaknem kétharmadát. Ehhez fontos adalék, hogy Kínában összpontosul a világ szélturbina-gyártó kapacitásainak 60 százaléka. 

A térség szeles adottságai is kitűnőek, az egyes országok rendre jelentkeznek ambiciózus tervekkel. Tajvan például – jóllehet, a kínai geopolitikai nyomás hatására némileg lassítva – a Tajvani-szorosra összpontosít, ahol 2030-ig 15 GW összkapacitású tengeri szélerőművet készül üzembe állítani. Még ennél is nagyravágyóbbak Japán tervei: az ázsiai szigetország 45 GW kapacitás elérését tűzte ki célul 2040-re. Ha ezt megvalósítják, azzal a szélerőművek terén az öt legnagyobb ország közé kerülnének. 

Miközben az unió gyártási tevékenységének fellendítését szolgáló EU „nettó zéró” iparról szóló jogszabályra (NZIA) alapozva Európa is 260 GW új szélerőművet tervez megvalósítani 2024

68 ezer négyzetkilométeres területével több mint 47 millió ember megélhetését biztosítja halászattal, ivóvízzel és öntözéssel a Viktória-tó, amely mára elvesztette eredeti kékes színét, és zölddé vált. A színváltozás hátterében a cianobaktériumok – közismertebb nevükön kékalgák – robbanásszerű elszaporodása áll. Ez a folyamat komoly ökológiai válságot és egészségügyi kockázatot vetít előre. 

Mitől zöldül a Viktória-tó? 

A cianobaktériumok túlszaporodását az úgynevezett eutrofizáció nevű jelenség okozza. Ez akkor következik be, amikor egy víztömegbe túl sok tápanyag – főként foszfor és nitrogén – kerül. Ezek az anyagok leggyakrabban mezőgazdasági műtrágyákból, ipari szennyvizekből és települési szennyvízből származnak, és a nem megfelelően kezelt vízgyűjtő területekről jutnak a tóba. A szennyvízben található tápanyagok bősége tökéletes táptalajt biztosít a cianobaktériumok számára, amelyek tömeges szaporodásukkal sűrű, zöldes algaszőnyeget képeznek a tó felszínén.  

Sajnos a cianobaktériumok virágzása nem csupán a tó esztétikai állapotát rontja. Ezek az organizmusok toxikus anyagokat, például mikrocisztineket bocsátanak ki, amelyek erősen májkárosító hatásúak, és hosszú távon akár rákot is okozhatnak. De a toxikus anyagok megjelenésének nemcsak humán egészségügyi kockázata van: az algavirágzások drasztikusan lecsökkenthetik a tó oxigéntartalmát is, ami tömeges halpusztuláshoz és a vízi ökoszisztéma összeomlásához vezethet.  

Különösen aggasztó a helyzet a Viktória-tó északi részén fekvő Winam-öbölben, ahol a cianobaktériumok koncentrációja kiugróan magas. Itt a helyi közösségek jelentős része közvetlenül a tóból nyeri az ivóvizet, miközben sokan megélhetésük érdekében halásznak is a szennyezett vizeken. Az érintettek számára a mindennapi élet egyre nagyobb kockázatot jelent.  

A klímaváltozás olajat önt a tűzre 

Bár a szennyezés döntő szerepet játszik a tó bezöldülésében, a klímaváltozás is súlyosbítja a problémát. A melegebb vízhőmérséklet és a csapadékminták megváltozása még inkább kedvez a cianobaktériumok elszaporodásának. Az extrém időjárási események, például az áradások és az aszályok szintén hozzájárulnak a tápanyagok tavakba jutásához, és felborítják a tó természetes egyensúlyát. A folyamat tehát önmagát erősíti: minél nagyobb a szennyezés és melegebb a víz, annál gyorsabb az algák terjedése, ami tovább rontja a vízminőséget.  

A Viktória-tó megmentése összetett feladat, de nem lehetetlen. A szakértők szerint elsőként a mezőgazdasági műtrágyák használatát kellene csökkenteni, és fenntarthatóbb gazdálkodási módszereket kellene bevezetni a tó vízgyűjtő területén, hogy kevesebb szennyező anyag jusson a tó vízébe. Emellett létfontosságú a szennyvízkezelési rendszerek fejlesztése is, hiszen a háztartási és ipari szennyvizek jelenleg nagyrészt tisztítatlanul kerülnek a tóba, tovább rontva annak állapotát.  

Ugyanakkor a probléma hosszú távú kezeléséhez elengedhetetlen a klímaváltozás hatásainak mérséklése is, ezzel a cianobaktériumok további elszaporodása is fékezhető lenne.  

Az idő pedig sürget. Ha nem történnek gyors és hatékony lépések, a Viktória-tó jövője komoly veszélybe kerülhet, vele együtt pedig a tóból, a tó körül élő több millió ember megélhetése is.  

A Dél-kaliforniai Egyetem új kezdeményezése Kalifornia állam közel 6,5 kilométernyi csatornarendszerét tiszta energiaforrássá alakíthatja amellett, hogy hozzájárulhat a víz megőrzéséhez. Ehhez a csatornákat napelemekkel fednék le, maximalizálva a közjóra és a bolygóra gyakorolt hatást. 

Új, izgalmas tervvel állt elő a Dél-kaliforniai Egyetem. Kalifornia államnak ugyanis két komoly kihívása a létfontosságú vízforrások megőrzése és a megújuló energiaforrásokra való átállás anélkül, hogy az értékes földterületekhez hozzányúlnának. A kutatók ambiciózus célja – írja az egyetem honlapja – napelemekkel lefedni a csatornák hosszú hálózatát.  

A California Solar Canal Initiative (CSCI) elnevezésű kezdeményezés egyszerre járulna hozzá a vízállomány megőrzéséhez, csökkentené a légszennyezést és termelne megújuló energiát amellett, hogy maximalizálja a felületkihasználást és az infrastruktúrát.  

Kalifornia vízrendszere 49 km3 vizet kezel és a világ legnagyobb, legproduktívabb rendszere: 40 millió embert szolgál ki és 2,3 millió hektár művelhető földet öntöz. Mivel azonban az állam  száraz évszakokban nem számíthat stabilan az esőzésekre, a víz utánpótlása korlátozott. Ez két fő célt állít egymással szembe, ami  politikailag is megosztja a lakosságot: a nagy mezőgazdasági és városi szektorok számára biztosítson az állam több vizet, vagy őrizze meg a természetes ökoszisztémák forrásait. 

Ez a helyzet komoly bizonytalanságot okoz, mivel Kaliforniának össze kell egyeztetnie a közel 40 millió lakos vízigényét és burjánzó mezőgazdasági ágazatát a 2045-re kitűzött szén-dioxid-semlegességre vonatkozó ambiciózus célokkal, valamint azzal a törekvéssel, hogy 2030-ig a szövetségi kormány tulajdonában lévő földterületek 30 százalékát megőrizze. Az új lakások iránti növekvő igények és a korlátozottan rendelkezésre álló földterületek miatt a kutatók remélik, hogy a meglévő csatornainfrastruktúra felhasználásával egyszerre több kihívást is kezelni lehet. Hosszú távon pedig, ha sikeres a projekt, akár más régiókra, országokra is ki lehet terjeszteni ezt a megvalósítást, ami kiválóan szemlélteti, hogy egy-egy megoldás több kérdésre is választ adhat. 

A csatornák napelemekkel való lefedésével a vizet „elrejtik” a napfény elől, amivel radikálisan csökken a párolgás. Becslések szerint ezzel évente akár közel 254 milliárd liter vizet is meg lehet takarítani, ez pedig évente körülbelül 2 millió ember lakossági vízigényének kielégítésére elegendő, ami kifejezetten jól jön Kaliforniában. A napelemek árnyékában a víz hűvösebb marad, ami a vízi élővilágnak kedvezhet. A lefedés következtében az algák sem képesek annyira szaporodni, így az ezekhez kapcsolódó karbantartási szükséglet is mérséklődik. De az ötlet legnagyobb haszna mégis az, hogy a csatornák fölé szerelt napelemekhez nem kell földterületeket feláldozni, így a természetes ökoszisztémát megőrizve lehet növelni a megújuló energiatermelést. 

A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges textil keletkezett, aminek jelentős része a kukában végzi, és hulladéklerakókba kerül.  

Napjainkban már nem fast fashionről, hanem ultrafast-fashionről beszélünk: a gyors termelési ciklusok miatt a ruhák hamar kimennek a divatból, gyenge minőségük miatt sokszor egy szezont sem bírnak ki, így gyorsan hulladékká válnak - a chilei hatalmas, textilhulladékokból álló szeméthegyről én is írtam korábban a blogon. Az Európai Unióban csak a ruházati cikkekből és a lábbelikből évente 5,2 millió tonna hulladék keletkezik, ami személyenként 12 kg hulladéknak felel meg.  

A textilhulladék csökkentése érdekében az Európai Unió 2025-től kötelezővé tette a textilhulladék elkülönített gyűjtését a tagállamok számára. Magyarországon a tervek szerint 2027-re közel 6000 gyűjtőkonténert helyeznek majd ki, így a begyűjtött hulladék 99%-a újrahasznosításra vagy energetikai felhasználásra kerül, a fennmaradó rész pedig hulladéklerakóba jut. 

Magyarországon a textilhulladék szelektív gyűjtése és újrahasznosítása még gyerekcipőben jár. Bár évente körülbelül 7-8000 tonna használt ruhát gyűjtenek be, ez mindössze 0,7-0,8 kg/fő/év mennyiséget jelent, ami elmarad a nyugat-európai országok eredményétől, ahol hétszer ekkora mennyiséget gyűjtenek be. Ezen belül nálunk a begyűjtött ruhák mindössze 60-70%-át használják újra, 15-20%-át pedig géprongyként vagy más ipari célokra hasznosítják. 

Túlfogyasztás a divatiparban 

Azon túl, hogy a már nem használt ruhákat nem a kommunális kukába dobjuk, úgy is felvehetjük a harcot a felesleges textilhulladék képződése ellen, ha egyáltalán nem vásárolunk felesleges darabokat. Akadnak olyan márkák is, amelyek felismerték a túlfogyasztás veszélyeit, a fenntarthatóság fontosságát, és ezeket az elveket üzleti modelljükbe integrálva kínálnak magas minőségű, akár 10-15 évig is hordható, javítható ruhadarabokat. A kaliforniai Patagonia márka például már 2011-ben elindította a „Don't Buy This Jacket” kampányát, amelyben arra ösztönözte a fogyasztókat, hogy csak valóban szükséges ruhadarabokat vásároljanak. A kampány célja a túlzott fogyasztás csökkentése és a fenntarthatóság hangsúlyozása volt, kiemelve, hogy egyetlen dzseki gyártása is jelentős környezeti terheléssel jár.  

A vállalat ennek részeként elindította a „Common Threads Initiative” programot is, amely a vásárlás mennyiségének csökkentésére, a ruhák javítására, az újrafelhasználásra és újrahasznosításra épült. Noha a márka arra buzdított, hogy a fogyasztók ne vásároljanak új ruhákat, a program paradox módon 30%-os forgalomnövekedést eredményezett, mivel a vásárlók értékelték a Patagonia elkötelezettségét a fenntarthatóság iránt. A kezdeményezés máig példaértékű a felelős vállalati marketing és fenntartható divat területén, és szerencsére azóta sok más cég követte a példáját a ruhák javítása, újrafelhasználása vagy hasznosítása terén.  

A tudatos vásárlás kulcsfontosságú 

Átlagemberként azonban többet is tehetünk. Például egy-egy impulzusvásárlás helyett érdemes befektetni egy olyan ruhadarabba, amelyet évekig tudunk viselni, ezzel is csökkentve a termelés és az ebből adódó hulladék mennyiségét. Nagyon jó módszer az úgynevezett kapszularuhatár kialakítása, amely minőségi és időtálló alapdarabokból építkezik. A koncepció lényege, hogy kevesebb ruhadarabból többféle variációt lehessen összeállítani, elkerülve a szükségtelen és drága vásárlásokat.  

Nemcsak nálunk, a világon mindenhol egyre népszerűbbek a használtruha boltok is, különösen az Y és Z generáció körében, mivel egyszerre nyújtanak környezet- és pénztárcabarát alternatívát. Tudatos döntéseinkkel mind hozzájárulhatunk a textilhulladék csökkentéséhez. Bár a textilhulladék globális probléma, az egyéni cselekvések is fontos szerepet játszanak a megoldásban. 

A hódokat gyakran emlegetik a természet mérnökeiként – nem véletlenül. A Magyarországon is őshonosnak számító faj leginkább gátépítő tevékenységéről ismert, ám szerepük az ökoszisztémában lényegesen jelentősebb. Bár az elmúlt évtizedekben a kihalás szélére sodródtak, de a védelemnek köszönhetően mára stabil az állományuk. 

A hódok legismertebb tevékenysége a gátépítés, amellyel lassítják a víz folyását, ezzel is segítve a saját és olyan fajok élőhelyeinek kialakítását, mint a madarak, kígyók, békák és bogarak. De nemcsak ezt teszik az ökoszisztéma megőrzése érdekében, hanem segítenek felvenni a harcot a klímaváltozás következményeivel is. Nagy szerepet játszanak például az erdőtüzek megállításában, mivel az általuk létrehozott vizes, lápos területek megtartják a vizet. Ezzel nem csak a tűz terjedését nehezítik, de menedéket is nyújtanak ilyen esetben az erdő lakóinak. Ráadásul ezek a területek abban is segítséget nyújtanak, hogy elnyelik és tárolják a szén-dioxidot. 

Hogy mennyire nevezhetőek a hódok a természet mérnökeinek, egy néhány hónappal ezelőtti történet is bizonyítja. A csehországi Bryd tájvédelmi körzetben a szakemberek gát megépítését tervezték, ám a szükséges építési engedélyek hiányában évek alatt sem kezdődhetett meg a munka. Ám az emberek munkáját szinte egyik napról a másikra egy hódkolónia átvette, és felépítette a gátat éppen oda, ahova a mérnökök tervezték. Ahogy egy helyi természetvédő fogalmazott, “mindig a hódok tudják a legjobban: azon túl, hogy remekül választanak helyszínt a gátépítésre, az eredmény is jobb, mint az, amit mi terveznénk”.  

Jól érzik magukat Magyarországon is 

A hódok, bár Magyarországon is őshonosak, volt idő, amikor a kipusztulás szélére sodródtak, eltűntek hazánkból és a világ számos részéről is. 1850 körül gyakran vadászták őket prémjükért, húsukért, illetve mert kártékony állatnak gondolták az emberek a gátépítéseik és a fadöntögetésük miatt. Később Európa több országába - többek között Ausztriába is - elkezdték mesterséges betelepítésüket, így kerültek 1980 körül újra hazánkba.  

1996 és 2008 között a világ legnagyobb természetvédelmi civil szervezete, a WWF 234 egyedet telepített Magyarországra, ami olyan sikeresnek bizonyult, hogy mára szinte minden vizes területen megtalálhatóak. 

A jövő szövetségesei 

A hódok tevékenysége tehát jóval túlmutat saját túlélésükön: gátjaik segítik más élőlények túlélését, csökkentik az aszályok és árvizek hatásait, természetes módon járulnak hozzá a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez. A hód nem csupán túlélő, hanem szövetséges is egy fenntarthatóbb jövőért folytatott küzdelemben.  

Lassan, de zöldül a globális villamosenergia-termelés 

Épp egy fél évszázaddal azt követően, hogy a kőolaj felhasználási csúcsot döntött 46 százalékos részesedésével a globális energiaigényből, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) 2024-es összefoglalójában arról számolt be, hogy tavaly először csökkent a kőolaj részesedése 30 százalék alá. Az összefoglaló szerint a múlt évben az átlagosnál gyorsabb ütemben bővülő globális energiakereslet nagy részét a megújulók és az alacsonyabb károsanyagkibocsátású földgáz fedezték. 

Kedvező folyamatok látszanak a villamosenergia terén is, hiszen a tavalyi termelésnövekedés 80 százalékát már a megújuló energiaforrások és a nukleáris energia adták össze. Sőt, itt is csúcsdöntésről beszélhetünk, hiszen ez volt az első alkalom, hogy ez a két kategória együttesen elérte a 40 százalékos szintet a teljes áramtermelésben. 

Miközben ezek a folyamatok a derűlátást erősítik, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy 2024-ben még mindig emelkedni tudott a szén iránti globális kereslet. Igaz, a növekedési ütem mindössze 1 százalékos volt, ami pont a fele a megelőző évinek, de ez attól még önmagában is problematikus. 

Az pedig különösképpen, hogy a kereslet bővülése egyértelműen a klímaváltozásra vezethető vissza: az IEA szerint a szénfogyasztás globális éves növekedésének több mint 90 százaléka a Kínában és Indiában tapasztalt intenzív hőhullámokhoz kapcsolódó hűtési igényekkel függ össze. Főleg ezek tehetnek arról, hogy a globális szénalapú villamosenergia-termelés 2024-ben új csúcsra, 10 700 TWh-ra nőtt. Ezzel a szén továbbra is a világ áramtermelésének első számú energiaforrása, 35 százalékos részesedéssel. Öröm az ürömben, hogy az energiaügynökség 1974-es alapítása óta ez a legalacsonyabb arány. 

És ha már rekordok: Kínában tavaly új történelmi csúcsra emelkedett a szén iránti kereslet, 58 százalékra emelve a távol-keleti ország részesedését a globális szénfogyasztásból. Ezzel Kína közel 40 százalékkal több szenet fogyaszt, mint a világ többi része együttvéve, nagyrészt az erőművei miatt: ezek égetik el a bolygó teljes szénfogyasztásának több mint harmadát. A szén iránti étvágy még látványosabb annak fényében, hogy a kínai vas- és acélágazat szénfogyasztása mintegy 2, a cementtermelésé pedig 9,5 százalékkal esett vissza. 

Ezekkel együtt is elképesztő a szén dominanciája, amelyet egyelőre az sem képes veszélyeztetni, hogy az országban rohamléptekben bővítik a napelemes és a szélerőművi kapacitásokat, és ugyanúgy nagy hangsúlyt fektetnek a víz- és nukleáris energiára, valamint a biomassza- és a gázalapú energiatermelésre. Ezek azonban egyelőre nem tudják kielégíteni a villamosenergia iránti igényt, amely tavaly is 7 százalékkal nőtt a távol-keleti országban.  

Így marad kiemelt szerepben a szén, amelynek keresletét a hűtési igények hajtják fel. Ez pedig egy ördögi körhöz vezet, hiszen a klímaváltozás hatásai ellen védekezve tesszük félre a fenntarthatósági aggályokat és égetünk el még több szenet. 

A megújuló energiaforrások közül a szélenergia mutatja az egyik legdinamikusabb fejlődést, miközben a költséghatékonysága is évről-évre jelentősen javul. A tökéletes körforgásos ciklushoz „már csak” a kompozitból készült turbinalapátok visszaforgathatóságát kell megoldani – és ehhez már nagyon közel jutott a technológia. 

Az elmúlt öt évben a szélenergia-szektor éves átlagos növekedése meghaladta a 17 százalékot, és ez a tendencia várhatóan folytatódni fog. Nem feledkezhetünk meg róla, hogy a szélturbinák gyártásához, telepítéséhez szükséges nyersanyagok kitermelése és feldolgozása jelentős energiabefektetést igényel. Az alapanyagok között szerepel acél, vas, réz, üvegszál és különböző kompozit anyagok – így a gyártás és telepítés energiaigénye teszi ki a turbina teljes életciklusának legnagyobb részét.  

A leghatékonyabb szakasz kétségkívül a működési fázis: az életciklusnak ebben a szakaszában szinte semmilyen szennyezőanyag nem keletkezik, és az energiaigény is minimális. A karbantartás során felmerülő energiafogyasztás főként az üzemanyag-felhasználásból adódik.  

Ugyanakkor egy szélturbina átlagos élettartama mindössze 20-25 év. Ezt követően a teljes szerkezet acél, vas és réz részeit 90 százalékban újra lehet hasznosítani. A fennmaradó részben találjuk a jelenlegi legnagyobb kihívást, a kompozit anyagokból készülő turbinalapátokat. 

Szebb jövőben bízva 
 

Az elhasználódott lapátok jó része végezte idáig úgynevezett monodepóniákban: ezek olyan lerakatok, ahol a kompozit anyagból előállított turbinalapátokat egyszerűen félreteszik arra az időre, amikor az anyaguk újrahasznosításához rendelkezésre áll a megfelelő technológia. 

Ez talán már a küszöbön áll, hiszen a fenntartható energetikai megoldásokban élenjáró dán vállalat, a Vestas már két éve alkalmazza az epoxi műgyanta alapú, globálisan is széles körben alkalmazott turbinalapátok újrahasznosítására kifejlesztett kémiai eljárását. Ráadásul kreatív elgondolásokból is sok olyan akad, amely új életet lehel a kiszuperált lapátokba, akár egy évszázaddal is meghosszabbítva az életciklusukat. 

Nem túlzás azt állítani, hogy a hagyományos energiatermelési módokat fenntarthatósági téren messze lepipáló szélturbinák napról-napra fontos szerepet játszanak a tiszta energia előállításában és ezáltal növekvő mértékben járulnak hozzá a klímakatasztrófa megelőzéséhez. 

A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban a fa is tökéletesen megfelel erre a célra. Számos vonatkozásban azoknál jóval élhetőbb és klímabarátabb alternatíva – ráadásul a modern technikáknak köszönhetően kifejezetten strapabíró. 

Ahogy a Yale Climate Connections is beszámol róla, a fából készült felhőkarcolók egyre inkább beköltöznek a mindennapjainkba – egy korábbi tervről írtam már a blogon. A különböző előre legyártott elemekből készülő pillérek, panelek és tartógerendák az IKEA-bútorokat idézik, az építkezéseken egy hatalmas daru tartja őket a helyükön, amíg a munkások összekapcsolják őket a fém csatlakozók segítségével. 

Ezek a tornyok egy új technológiát, az úgynevezett tömegfát (mass timber) használják. Ennél az építési módnál az acélgerendákat és a betont masszív, előregyártott faelemek helyettesítik, amelyek egy futballpálya hosszának több mint a felét is elérhetik. Ez a még viszonylag ritkán használt módszer, kezd egyre népszerűbbé válni. 

A tömegfa befűt a vasbetonnak 

A tömegfa vonzó alternatívája az olyan energiaigényesebb anyagoknak, mint a beton és az acél, amelyek együttesen a globális széndioxid-kibocsátás közel 15 százalékáért felelősek. Egyelőre nincs számszerűsítve, milyen szerepet is tölt be ez az innováció a klímaváltozás elleni küzdelemben, azonban az, hogy megújuló energiaforráson alapszik, már önmagában pozitívum – miközben természetesebb megjelenést kínál a beton ridegebb hangulatával szemben.  

Fából építkezni nem újkeletű, az egyre magasabb építmények azonban egyre teherbíróbb anyagokat követeltek meg: így álltak át fokozatosan az építészek a betonra és acélra, míg a fa megmaradt a kisebb otthonok építőanyagának. Három évtizeddel ezelőtt azonban Németországban és Ausztriában elkezdtek kísérletezni a tömegfával: szögekkel, ragasztóval és egyéb anyagokkal raktak össze kisebb fadarabokat nagyobb és szilárdabb tömegekké anélkül, hogy hatalmas, idősebb fákat kéne kivágni. Ez a technológia masszív, stabil szerkezeti elemeket eredményezett, a furnérlemezekhez hasonló, azoknál jóval strapabíróbb és méretesebb formátumokban. 

Tűzvédelem: pipa 

Az egyik legnyilvánvalóbb aggály az ilyen épületeknél a tűzvédelem. A közelmúltig számos építési szabályzat a faépítést alacsony épületekre korlátozta. Ugyan nem kell teljesen tűzállónak lenniük, az épületeknek elég sokáig kell egyben maradniuk, hogy a tűzoltóknak legyen esélyük a lángok megfékezésére, a lakóknak pedig a menekülésre. A hagyományos felhőkarcolókban használt anyagoknak például legalább három órán keresztül meg kell őrizniük épségüket tűz esetén.  

Az egyre eredményesebb tesztek a szabályozó testületeket és a potenciális vásárlókat is meggyőzték arról, hogy a tűzbiztonság szempontjából is megfelelő ez az alternatíva. Ez részben arra vezethető vissza, hogy a faanyag külső oldalán hamar kialakul egy szenes réteg, amely a tűz hőjének nagy részétől szigeteli a belső részt. Emellett persze további aggályként merülhet fel a nedvesség, a penész, valamint a rovarok (például termeszek) megjelenése, ezekre azonban folyamatosan találnak új és egyre hatékonyabb megoldásokat.  

Látványos eredmények az emisszióban 

Az Annual Review of Environment and Resources című folyóirat 2020-as tanulmányában arról írnak, hogy a 18 emeletes Brock Commons épülete Brit Kolumbiában 2432 tonna CO2-kibocsátást került el egy hasonló, betonból és acélból készült épülethez képest. Ebből a megtakarításból 679 tonna annak köszönhető, hogy a fa gyártása során kevesebb üvegházhatású gáz keletkezik, mint a beton és az acél esetében. Mivel az alapanyagul használt fa élete során a fotoszintézis révén kivonta és megkötötte a szén-dioxidot, ezért a felhasználásával a Brock Commons esetében például további 1753 tonna egyenértéknek megfelelő CO2-t zártak el az épület faanyagában. 

Mivel az építészeti szektor felel az üvegházhatású gázkibocsátás 39 százalékáért, evidens, hogy egyre nagyobb figyelem irányul az emissziót korlátozó alternatívákra. Ezen túl a tömegfa épületek tervezése is jóval egyszerűbb a hagyományos társaikhoz képest. Az úgynevezett integrált építészetnél a kivitelezőket már a tervezési fázisnál bevonják, így az alkotóelemek úgy készülnek el, hogy fixen megvan az egyéb rendszerek (például szellőzők, vízvezetékek stb.) helye. Mivel így az építési munka jó részét előre elvégzik, az épületek általában gyorsabban épülnek fel a helyszínen – akár 40 százalékkal gyorsabban, mint a szokványos épületek. 

A legmagasabb faépület egyébként a wisconsini Milwaukee-ban található Ascent 87 méterével, de a top5 ilyen építmény közül négy Európában van: Norvégiában, Svédországban, Hollandiában és Ausztriában. A jelek alapján a tömegfa épületek egyre vonzóbb alternatívát jelentenek nemcsak a klímavédelem, hanem a költséghatékonyság és az esztétika szempontjai mentén is. 

Ha környezetszennyezésről beszélünk, alighanem elsőre égig érő szeméthalmokra, vagy széntüzelésű erőművek kéményeiből gomolygó füstre gondolunk. Pedig a környezeti terhelésnek olyan módjai is léteznek, amelyekről elsőre nem is feltétlenül hinnénk, hogy káros hatásaik lehetnek.  

A fényszennyezés nem hangzik túl ártalmasnak, valójában azonban nagy hatással van az élővilágra. A mesterséges fények – amelyek azt teszik egyebek közt lehetővé, hogy éjszaka is biztonságban hazajussunk – nem csupán ott fejtik ki hatásukat, ahol arra ténylegesen szükség van, hanem jellemzően jóval kiterjedtebb a hatókörük, komoly befolyást gyakorolva tágabb környezetükre is.  

Ennek tudható be, hogy egy városi ember éjszaka nem látja az égboltot, egyeseknél azonban akár alvászavarokat is okozhat ez a fajta „díszkivilágítás”, hiszen a túl sok fény hatására a szervezetünk nem érzékeli az alvásidőt. Azoknak az éjszakai állatoknak is összezavarja a bioritmusát, amelyek nappal alszanak és éjjel vannak ébren. A halványabban pislákoló csillagok a vándormadarak tájékozódásában is zavart kelthetnek, a beporzást végző rovaroknak pedig elterelheti a figyelmét a feladatukról, ami visszahat a növényvilágra is.  

Szerencsére a fényszennyezéssel viszonylag egyszerű megküzdeni. Kültéren például ernyőzött lámpákat lehet felállítani a fényszennyezés csökkentése érdekében, amelyek csak a megcélzott területet világítják be. Az otthonok környezetében mi magunk is sokat tehetünk a gyengébb fényerejű izzók vásárlásával, illetve mozgásérzékelős lámpák felszerelésével. 

Nyüzsgő városok 

A zaj, vagyis a hangszennyezés szintén egy kevésbé nyilvánvaló formája a környezetünk szennyezésnek. A WHO minden 65 decibel feletti hangot zajszennyezésnek minősít, és ennek több forrása is lehet. Ilyen például az autóforgalom folyamatos moraja, vagy az autók dudája, amely 90 decibellel is képes megszólalni, de zajjal járnak az építkezések, a fejünk felett elszálló repülőgépek (amelyek 130 decibelnyi hangot adnak ki), az éjszakai szórakozóhelyek és még hosszan lehetne folytatni a sort.  

Miközben a halláskárosodáshoz vagy a süketséghez tényleg kiugróan magas értékek kellenek, az említett tipikus városi zajforrások visszafogottabb erővel is képesek magas vérnyomást, stresszt, illetve memóriazavarokat okozni. Az állatok életét ugyanúgy megkeserítik ezek a zajok – ami egyik szélsőséges formájának, a szilveszteri petárdázásnak a hatása szerintem mindannyiunk számára nyilvánvaló. 

Miközben a kintről eredő zajok jó részét az otthonok megfelelő hangszigetelése kiszűrheti, mi magunk is tehetünk azért, hogy csendesebbek és elviselhetőbbek legyenek az utcák. Lakóövezetben például egy gondosan megválasztott sebességi fokozattal visszafogottabb lesz az autónk motorhangja – a motorkerékpáréról nem is beszélve. Még jobb választás kerékpárra pattanni, ám ilyenkor érdemes a csengőt a tényleges vészhelyzetekre tartogatni a gyalogosok módszeres riogatása helyett. 

ChatGPT, Gemini, DeepSeek – gyakorlatilag heti szinten lát napvilágot egy-két mesterséges intelligenciára (AI) alapozott fejlesztés, újabb és újabb, az üzleti és a személyes élet szintjén használható megoldásokat generálva. 

Miközben az AI lassan beszivárog a mindennapokba, az lényegesen kevesebb figyelmet kapott, hogy a mesterséges intelligenciát számos iparág már a ChatGPT 2022 novemberi debütálását megelőzően használatba vette és következetesen alkalmazza.  

Ezen szektorok egyike az energetika, ahol ráadásul nem is a fentebb felsorolt megoldások gerincét jelentő nagy nyelvi modelleket (Large Language Model, LLM) tekintjük az AI úttörő képviselőjének, hanem az öntanuló algoritmusokat. Ezeket alapvetően adatelemzésre használjuk, hiszen remekül elsajátítják, hogyan lehet a legjobban elérni egy előre megfogalmazott célt a bevitt adatok alapján. Az algoritmusok elterjedése egyenes következménye volt annak, hogy az energetikában – ahogy számos egyéb iparágban is – hatványozottan nőtt a figyelt és rögzített adatok mennyisége. Egészen rövid idő alatt vált akkorává a szektoron belüli adattömeg, hogy a kezelése már messze meghaladta az emberi elme teljesítőképességét. 

Az ALTEO például évek óta alkalmaz naperőművek menetrendezési pontosságának javításához öntanuló algoritmusokat. Ezek nem csupán elemezni képesek az adatokat, hanem valós időben figyelnek minden releváns környezeti paramétert, és a betanítás után önmaguktól tudnak korrigálni, ha arra van szükség. Ennek egyfelől az az előnye, hogy egyre komplexebbekké tehetők a modellek, hiszen az AI esetében nincs jelentősége, hogy száz vagy százezer különböző faktort kell figyelnie. Másfelől ezek az algoritmusok egyre pontosabbá és megbízhatóbbá teszik a modelljeinket: egyre jobb és jobb előrejelzéseket lehet leszűrni a környezeti változókból, amitől kiszámíthatóbbá válik az amúgy erősen időjárásfüggő napenergiatermelés azzal, hogy precízebben prognosztizálható a naperőművektől várható teljesítmény. 

Szintén kiemelt terepe a mesterséges intelligenciának az energetika kereskedelmi oldala. Erre is elképesztő komplexitás jellemző, rengeteg inputtal, a berendezésekre szerelt szenzorok adataitól a másodpercenként változó árakon az üzemeltetési költségekig és a kvótákig. Néhány éve az ALTEO termelői portfóliója is elérte azt a szintet, ahol az energia előállításának, rendszerbe integrálásának, tárolásának és értékesítésének mátrixát már lehetetlen pusztán emberi közreműködéssel optimalizálni. Mivel a folyamatok zöme valós időben, rendkívül alacsony ciklusidővel zajlik, ehhez kell igazítani a tranzakciókhoz szükséges adminisztrációs teendőket is, ami automatizálás nélkül ma már kivitelezhetetlen. 

Végezetül az energetikában használt rendszerek, gépek és berendezések karbantartása is egyre inkább megkívánja az AI használatát. Növekvő teret nyer a szintén rengeteg input elemzésére építő prediktív karbantartás, miközben a hibalehetőségek és hatások elemzésére használt FMEA (Failure Mode and Effect Analysis) megvalósításában is kötelező elem a mesterséges intelligencia. 

Ha a legfontosabb dolgot szeretnénk kiemelni, amit az AI az energetikának nyújt, akkor a legtöbb irányból a hatékonysághoz jutnánk el. Itt nem csupán az olyan kardinális problémák kiküszöbölésére érdemes gondolni, mint hogy egy naperőmű ne fizessen azért, hogy áramot termel. Ennél jelentősebb a hozzájárulás: az öntanuló algoritmusok hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarországon rendszerszinten növekedjen az energiaellátás rugalmassága, ami megágyaz a megújulók további térnyerésének, azzal, hogy elősegíti a rendszerekbe való könnyebb integrálhatóságukat. Ezt leginkább azzal érik el, hogy kezelhetőbbé és kiszámíthatóbbá teszik a nap- és a szélenergiatermelést, összhangot teremtve a komoly bővülés előtt álló tárolási képességekkel. Annak fényében, hogy sorozatosan dőlnek meg itthon a napenergiatermelési rekordok, erre minden korábbinál nagyobb szükség van és lesz. 

ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG Páholy rovatban jelent meg 2025. 03. 19-én.

A mezők színpompás világában a méhek ugyanolyan dilemmákkal szembesülnek, mint a szupermarketek polcai között bolyongva válogató fogyasztók. Bár kézenfekvőnek tűnhet, hogy a beporzók ösztönös választásai teljesen racionálisak, a valóság ennél sokkal összetettebb. 

A fenntartható mezőgazdaság szempontjából kulcsfontosságú a méhek viselkedésének megértése. Ezeknek az apró állatoknak a tevékenysége éves szinten dollármilliárdokban mérhető értéket teremt világszerte, hiszen nélkülük sok haszonnövény termésátlaga esne vissza, akár drasztikus mértékben is. Ha jobban megismerjük, hogyan döntenek a méhek arról, mely virágokat látogatják meg és miként befolyásolhatók ezek a döntések, a gazdák hatékonyabb stratégiákat dolgozhatnak ki az eredményes beporzáshoz. 

Akárcsak a kiskereskedelemben, ahol a polcok célirányos elrendezése tudatosan tereli a fogyasztókat, a gazdák is kihasználhatják a méhek „irracionális” döntéseit, hogy elősegítsék a célzott növények látogatását. Ez nemcsak a terméshozamot növelheti, hanem hosszútávon a mezőgazdasági gyakorlatok fenntarthatóbbá tételéhez is hozzájárulhat. 

Élet a virágpiacon 
 

A virágok kétféle táplálékot kínálnak a beporzóknak: nektárt és virágport. Ezek táplálkozási értéke számos tényezőtől függ, például a nektár cukorkoncentrációjától, mennyiségétől, hozzáférhetőségétől, a virágpor fehérje- és lipidtartalmától. Az azonban, hogy a méhek melyik virágot választják, nem mindig a legjobb minőségű vagy legkönnyebben elérhető táplálékhoz kötődik. Kutatások szerint döntéseiket korábbi tapasztalataik és az aktuális kínálat összetétele egyaránt nagyban befolyásolja. 

Ez az első látásra nem feltétlenül racionális viselkedés feltűnően hasonlít az ember vásárlási szokásaira. Képzeljünk el valakit, aki egymás után két kaparós sorsjegyen nyer. Ha először 1000 forintot, majd 5000 forintot nyer, általában boldognak érzi magát, viszont csalódott lehet, ha az 5000-es nyeremény után jut újabb 1000 forinthoz – annak ellenére, hogy az eredmény azonos teljesen. A közgazdaságtanban már Nobel-díj is járt annak felismeréséért, hogy döntéseinket és az azokhoz kapcsolódó elégedettséget nem csupán a tényleges eredmények, hanem azok sorrendje és kontextusa is alakítja. 

Ezt a jellegzetességet már a méheken is megfigyelték. Egy 2005-ös tanulmány kimutatta, hogy az apró élőlények az utolsó etetésük élményéhez viszonyítva értékelik a nektár minőségét: azok a méhek, amelyeket közepes minőségű nektárt kínáló etetőhöz szoktattak, szívesen elfogadták azt, míg a magas minőségű nektárt kínáló etetőhöz szokott társaik gyakran elutasították a közepes minőségű nektárt. 

Egyet fizet, kettőt kap 
 

Ez a viselkedés nemcsak a tudományos érdeklődést kelti fel, hanem gyakorlati következményekkel is járhat. Ha a méhek preferenciáit befolyásolja a virágkörnyezet, ebből a gazdák akár stratégiai előnyt is kovácsolhatnak. Például célzottan ültethetnek bizonyos virágfajokat a termények mellé, hogy növeljék növényeik „látogatottságát” – akárcsak egy olyan boltban, ahol szándékosan helyeznek prémium termékeket a kevésbé vonzó áruk mellé. 

A méhek irracionálisnak tűnő döntései nem csupán a természet működését tárják fel előttünk, hanem lehetőséget adnak arra, hogy kreatív, fenntartható megoldásokat találjunk a táplálékigény és a természetes ökoszisztéma hosszútávú összehangolásához.  

A súlyosbodó környezeti kihívások miatt folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyek a fosszilis energiahordozókat, az élelmiszerforrásokat és a csomagolóanyagokat is helyettesíthetik. Az alga használata meglepően egyszerű megoldást kínál.  

Az alga egyik legígéretesebb alkalmazási területe a megújuló energia. Ezek az élőlények a szárazföldi növényekkel ellentétben rendkívül gyorsan nőnek, akár napok alatt megduplázhatják biomasszájukat. Ez azzal jár, hogy hektáronként akár 300-szor több olajat képesek termelni a hagyományos növényeknél, például a szójánál. Az algából készült bioüzemanyag környezetbarát alternatívát kínál a fosszilis energiahordozókhoz képest, miközben hatékonyságban sincs szükség kompromisszumra. A bioüzemanyagokhoz elsősorban a mikroalgákat használják, az általuk előállított olajokból biodízel készül. 

Számos vállalat és kutatóintézet ért el jelentős eredményeket az algaalapú bioüzemanyagok terén. Az ExxonMobil és a Synthetic Genomics Inc. évek óta kísérletezik genetikailag módosított algafajokkal, amelyek magas olajhozamúak és tökéletes kiindulási pontok a bioüzemanyagokhoz. A floridai Algenol pedig olyan eljárást fejlesztett ki, amely szén-dioxidból, sós vízből, napfényből és algákból nyer ki etanolt: ez önmagában is felhasználható üzemanyagként, vagy más megújuló energiaforrássá alakítható át. 

Természetes megoldás 

Az energiatermelés mellett az algák a szén-dioxid megkötésében is jelentős szerepet játszhatnak: már növekedésük során természetes módon nyelik el a CO2-t, biomasszává alakítva a légkörből kivont üvegházhatású gázt. Az algatermesztési rendszerek biomasszájából élelmiszert vagy akár csomagolóanyagokat is elő lehet állítani. Az izlandi Carbon Recycling International például az ipari szén-dioxid-kibocsátást alakítja algák segítségével metanollá. Azon túl, hogy ez folyékony üzemanyagként is hasznosítható, csomagolóanyagok, festékek-ragasztók, textíliák és más műanyagok gyártásában is hasznos vegyület. 

Tényleg tápanyagbomba? 

A valódi tápanyagbombának számító algák hatóköre már átlépte a szuperélelmiszerek piacát, ahol egyre népszerűbb a spirulina vagy a chlorella: a szakemberek a fenntartható élelmiszertermelés jövőbeli kulcsszereplőiként tekintenek rájuk. Ezek az apró, de tápanyagban gazdag élőlények bővelkednek fehérjékben, vitaminokban és esszenciális zsírsavakban, így ígéretes alternatívát jelentenek a hagyományos állati vagy növényi fehérjeforrásokkal szemben. Ráadásul gyors növekedésük és alacsony erőforrásigényük miatt jóval kisebb terhet rónak a környezetre, mint például a nagy erőforrásigényű állattenyésztés. 

A helyben, ellenőrzött környezetben termeszthető algák stabil, megbízható élelmiszerforrást jelenthetnek a világ olyan területein, ahol az élelmiszerbiztonság komoly kihívást jelent, elkerülendő a mezőgazdasági terméshozamok ingadozását vagy az időjárás kiszámíthatatlanságát. Nagy innovátor ezen a téren a francia Algama: a vállalat hétköznapi élelmiszerekben is felhasználja az algákat, fehérjében gazdag alternatívákat, például tojás- és húshelyettesítőket fejlesztve. 

Az élelmiszeripari fejlesztések mellett egyre nagyobb figyelmet kapnak az algákból készült bioplasztikok, mivel biológiailag lebomlanak és megújuló forrásból származnak, így megfelelő alternatívái lehetnek a petrolkémiai úton létrehozott műanyagoknak. A fejlesztést az teszi különösen fontossá, hogy a fosszilis tüzelőanyagokból készülő hagyományos műanyagok lebomlása akár évszázadokig is eltarthat. A londoni székhelyű Notpla algaalapú csomagolása ráadásul nem pusztán lebomlik biológiailag, hanem akár még meg is ehetjük. A fejlesztés következő dimenziója az Ooho névre keresztelt ehető vízkapszula is, amelyet néhány éve a londoni maraton résztvevőinek kínáltak környezetbarát alternatívaként a hagyományos műanyag víz, illetve vizespalackok helyett.  

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy szűk helyen, akár városi környezetben is nagy mennyiségű élelmiszert termeljünk minimális talaj- és vízhasználattal.  

Hogyan lehet fenntartható módon, hatékonyan, évszaktól függetlenül egész évben biztosítani az élelmiszerellátást a növekvő népesség számára? A legújabb technológiákkal, így LED-világítással, precíziós öntözéssel és automatizált rendszerekkel felszerelt vertikális farmok jelentős mértékben csökkenthetik a környezeti terhelést, nem függenek az időjárási körülményektől vagy a szezonális éghajlati változásoktól – ez pedig óriási előny az egyre aszályosabb környezetben. 

Bár számos ország felismerte a vertikális élelmiszertermelésben rejlő lehetőségeket, Japán és az Egyesült Államok járnak élen a vertikális farmok ipari méretű kialakításában. A Kyoto melletti, naponta 30 ezer fej salátát termelő TechnoFarm a világ egyik legnagyobb, teljesen automatizált termelőüzeme. Impozáns a hatékonysága, hiszen 99 százalékkal kevesebb vizet használ, mint a hagyományos földművelés, miközben a minőséget károsító anyagok és a kártevők jelenlétét gyakorlatilag teljesen kizárja. Az üzem automatizált rendszere a termelés minden lépését önállóan vezérli: a legtöbb feladatot robotok végzik az ültetéstől a betakarításig, így minimalizálva az energiafelhasználást és a munkaerőigényt. Utóbbi a Japán öregedő lakosságára visszavezethető munkaerőhiány miatt különösen fontos, miközben a „salátagyár” javítja az élelmiszerbiztonságot azzal, hogy fenntarthatóbbá és kevésbé munkaerőfüggővé teszi a mezőgazdaságot.  

Az Egyesült Államokban New Jersey államban található az ország egyik legnagyobb vertikális kertészete. Az AeroFarms szintjein naponta több tonna leveles zöldséget termesztenek 95 százalékos vízmegtakarítással a hagyományos módszerekhez képes, teljesen rovarirtószermentesen. 

A világ egyik legsűrűbben lakott városaként Szingapúr földjeinek mindössze 1 százalékát képes mezőgazdasági célra hasznosítani. Ezt a hiányosságot felismerve hozott létre a Sky Greens olyan vertikális farmokat, amelyek akár tízemeletes „A” alakú szerkezetekben képesek zöldségeket termeszteni. Az esővizet újrahasznosító létesítmény minimális energiafelhasználással látja el friss zöldségekkel a helyi piacokat. 

Vezetnek a leveles zöldségek 
 

A vertikális kertek gyorsan növekvő és kevés helyet igénylő növények termesztésére ideálisak. Ezért a legtöbb farm leveles zöldségekre, például salátára, spenótra és különféle káposztafélékre specializálódott, bár a megoldás gyógynövények, paradicsom, eper és apróbb gyümölcsök termesztésére is alkalmas. Mivel a technológia végtelenül kifinomult ezeken a helyeken, a növények beltéri környezetben kapnak optimális mennyiségű tápanyagot és vizet, ami egyszerre jelent gyorsabb növekedést és alacsonyabb energiafelhasználást. 

De pont a fejlett technológia miatt igényelnek jelentős beruházást ezek az innovatív megoldások, ráadásul a működtetésükhöz szükséges fejlett infrastruktúra szintén komoly költségekkel jár. Ennek ellenére ezek az ipari méretű futurisztikus farmok fontos szerepet játszhatnak a jövő élelmiszerbiztonságának megteremtésében, hisz nemcsak ellenállnak az éghajlatváltozásnak, de csökkenthetik ökológiai lábnyomunkat is. A technológiák fejlődésének magasabb szintjeit és még elérhetőbb megújuló energiaforrásokat feltételezve ezek a rendszerek megkerülhetetlen részeivé válnak a fenntartható, az élelmiszerbiztonságot garantáló élelmiszertermelésnek.