Az intenzív földhasználat, a monokultúrás gazdálkodás és a túlzott vegyszerezés Európában is mezőgazdasági területek kimerüléséhez vezetett, ez pedig egyszerre veszélyezteti a kontinens élelmiszerbiztonságát és ökológiai egyensúlyát. Hagyományos agrárországként ebben Magyarország kiemelten érintett: az éghajlatváltozás, a talajerózió, valamint a vízhiány egyre nagyobb nyomást helyez a hazai gazdálkodókra, akik közül egyre többen fordulnak a regeneratív mezőgazdaság felé. 

Magyarország területének közel 55 százalékán zajlik mezőgazdasági tevékenység, termőföldjeink nagysága megközelíti az 5,3 millió hektárt. Ezen belül nagyjából 4,3 millió hektárt foglalnak el a szántóföldek, amelyeken leginkább gabonaféléket, kukoricát és napraforgót termesztenek. 

Noha az ökológiai gazdálkodás növekvő népszerűsége és a fenntarthatóság iránti igény erősödése egyre több gazdálkodót terel át a regeneratív módszerekre, nem áll rendelkezésre pontos adat arra vonatkozóan, hogy ezeket a termőföldek mekkora részén alkalmazzák. 

De mi is az a talajmegújító mezőgazdaság? 

A nálunk még viszonylag új koncepciónak számító talajmegújító vagy regeneratív mezőgazdaság olyan gyakorlatokat foglal magába, amelyek az ökoszisztémák egészségének helyreállítására és javítására összpontosítanak. Olyan elveket helyez előtérbe, mint a talaj egészségesebbé tétele, a biológiai sokféleség növelése, a vízvisszatartás javítása, a műtrágyáktól vagy növényvédőszerektől való függőség csökkentése.  

A regeneratív mezőgazdasági technológiák közé tartozik a vetésforgó és a takarónövények alkalmazása, a talajművelés nélküli gazdálkodás, az agrárerdészet és – amennyiben lehetséges – az állattartás integrálása a termesztési rendszerekbe. A talaj egészségének és termékenységének javítása mellett ez a megközelítés a vízkészletek és a biológiai sokféleség védelmére is szolgál.  

Szükségességét mi sem mutatja jobban, mint hogy az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint a mezőgazdasági termelésbe globálisan bevont területek nagyjából harmadán erősen leromlott állapotú a talaj. 

Magyarország különösen sebezhető 

A talaj egészségének helyreállítása segít csökkenteni és megkötni a talajban és a növényi biomasszában a növekvő szén-dioxid-mennyiséget. Minél egészségesebbek a talajok, annál ellenállóbbak az éghajlatváltozás hatásaival szemben, ezáltal javulhatnak a terméshozamok, ami egyben hozzájárul a gazdálkodók életkörülményeinek jobbá tételéhez is. Utóbbinak kiemelt a jelentősége Magyarországon, ahol a talajerózió, a kiszáradt termőföldek és a talaj tápanyagszegénysége egyre gyakoribb problémák. Ez pedig arra utal, hogy különösen sebezhetők vagyunk az éghajlatváltozás következményeivel szemben. Az Alföldön például hosszabb száraz időszakok, majd hirtelen jelentkező heves esőzések károsítják súlyosan a talajt, egyre nagyobb kihívások elé állítva a termelőket. 

Jó példák 

Steven Spielberg A cápa című klasszikusa úgy ábrázolja ezeket az amúgy intelligens, ráadásul összetett szociális viselkedésformákra képes lényeket, mint akik mindent és mindenkit megesznek, ami és aki az útjukba kerül. Pedig többnyire – főképp az etikátlan halászati gyakorlatok miatt – valójában ők az áldozatok: a számuk folyamatosan csökken, számos fajukat fenyegeti a kipusztulás, ez pedig a tengerek és óceánok ökoszisztémájára is veszélyt jelent. 

A cápákról alkotott téveszmék közül is kiemelkedik a mozifilmek által sulykolt toposz, amely szerint ezek az állatok hatalmas, emberevő csúcsragadozók. Pedig a legtöbb cápafajta – és ezekből több mint 400 féle létezik – leginkább halakkal, rákokkal vagy kagylókkal táplálkozik, esetleg planktonokkal, mint a tengerek békés óriásaiként elkönyvelt óriásbálnák.  

Kulcsfontosságúak a tengeri élővilág egyensúlyában 

A cápáknak jelentős szerepük van a tengerek és óceánok ökoszisztémájának fenntartásában, a jelenlétük sokszor tekinthető egyfajta indikációnak arra, hogy adott vízi élettér egészséges, élhető. Nélkülük a tengerek jelenleg ismert ökoszisztémája megszűnne létezni. Hatalmas befolyásuk van az élőhelyükre, a szerepük a tápláléklánc fenntartásában is nélkülözhetetlen. Egyes válfajaik apex predatorként, azaz csúcsragadozóként a hierarchia csúcsán állnak, szabályozva a zsákmányuk mennyiségét, elterjedését, sokféleségét, ezzel is befolyásolva a tengeri élőhelyek egészségét. Kipusztulásuk egyes növényevő zsákmányfajok túlszaporodásával fenyeget, ami a korallzátonyok és a tengeri fű regenerációját is visszavetheti vagy – szélsőséges esetben – megakadályozhatja. A cápáknak olyan megfontolásból is markáns a szerepük a tápanyagciklus szabályozásában, hogy levadásszák a gyenge és beteg egyedeket. 

Túlhalászat és a cápák 

Legnagyobb ellenségük az ember és az ő „szürkezónás” tevékenységei, amilyen a túlhalászás. Egészen elképesztő, hogy az ipari halászat csak a fogás tíz (!) százalékát értékesíti, a többi – delfinek, kistestű bálnák, cápák, tengeri madarak, teknősök – járulékos veszteségnek számít. A Greenpeace is rendszeresen mutatja be az ipari mélytengeri halászat egyik durva válfajának, a horogsoros módszernek az árnyoldalait. Legutóbb tajvani halászhajók gyakorlatát rögzítették egy öthetes expedíción a Csendes-óceán északi, egyedülálló biodiverzitású részén: ezek a több mint 100 kilométeres kábelrengetegre erősített több ezer horoggal 25 óra alatt 84 cápát fogtak ki és öltek meg anélkül, hogy figyelembe vették volna akár azok korát, akár azt, hogy veszélyeztetett fajról van-e szó. 

Pedig – nem kis mértékben a cápauszonyleves növekvő népszerűsége miatt – már 60 cápafajt találni a veszélyeztetett fajok listáján. Ezért is fontos az a munka, amelyet az ezeknek az állatoknak a megmentésével foglalkozó szervezetek végeznek, amilyen például a Shark Conservation Fund. 

Az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott az élelmiszerellátás és a klímaválság közötti összefüggés. Azon belül is a nagyüzemi állattenyésztés járul hozzá jelentős mértékben az üvegházhatású gázok kibocsátásához és a globális vízkészletek kimerüléséhez. Az Európai Unió számos országa felismerte, hogy a húsfogyasztás mérséklése alapvető lépés a fenntartható jövő felé.   

A húsfogyasztás környezeti hatásai 

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentése szerint a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának 14,5 százalékáért felelős állattenyésztéshez hatalmas területre, vízre és takarmányra van szükség, ami különösen nagy hatással van az éghajlatra és a környezeti ökoszisztémákra. Az állattartás céljából történő mezőgazdasági termelés – különösen a növekvő mennyiségben takarmányként használt szója termesztése - nagymértékű földterület-felhasználattal, talajpusztulással és erdőirtással jár. Az állattartás a vízfelhasználását tekintve is jelentősen terheli a környezeti erőforrásokat: a marhahús előállításához 15 400 liter vízre van szükség kilogrammonként, míg a növényi alapú élelmiszerek, mint például a hüvelyesek vagy gabonafélék, lényegesen kevesebb vizet igényelnek. Ezen felül jelentős mértékben hozzájárul a vízszennyezéshez is a trágya és egyéb mezőgazdasági melléktermékek révén. 

Nem engednek a húsból a magyarok 

A húsfogyasztás mérséklése nemcsak környezeti, de egészségügyi szempontból is kedvező lehet. Számos kutatás kimutatta, hogy a nagy mennyiségű vörös hús növeli a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és a vastagbélrák kockázatát, így nem csoda, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is figyelmeztetett a feldolgozott húsfélék túlzott fogyasztásának egészségkárosító hatásaira.  

A húsfogyasztás kiváltására, de legalábbis mérséklésére kínál fenntartható alternatívát az EAT-Lancet étrend , amely a növényi alapú élelmiszerek fogyasztására épít. Egy 2021-es felmérés szerint a brit lakosság 49%-a csökkentette a napi húsfogyasztását, és egyre többen választják a növényi alapú vagy „flexitáriánus” étrendet. Az olyan kormányzati kezdeményezések, mint például a „Meat-Free Mondays” kampány arra ösztönzik a fogyasztókat, hogy hetente legalább egy napot húsmentesen töltsenek. Hollandiában is évről évre növekszik a vegetáriánus és vegán étrend népszerűsége, sőt, a kormány agrárstratégiája célul tűzte ki, hogy az állattenyésztésen alapuló gazdaság helyett egy zöldebb, növényi alapú mezőgazdaságot támogasson. 

A magyarok viszont nem igazán változtatnának a húsfogyasztási szokásaikon annak ellenére, hogy csaknem 95 százalékuk nyitott arra, hogy energiatakarékosabb és környezetbarátabb életmódot folytasson – derül ki az ELTE PPK felméréséből. A kutatás szerint a nők általában jobban hajlanak a fenntarthatóbb életmódra, míg a férfiak nem csökkentenék a húsfogyasztás mennyiségét.  

Alternatív fehérjeforrások 

Talán a fogyasztói szokások megváltozásának is köszönhető, hogy világszerte rohamosan bővül a növényi alapú húshelyettesítők piaca. Az alternatív fehérjeforrások, a szójából, borsóból vagy gombából készült húshelyettesítők egyre népszerűbbek a fogyasztók körében, így nem meglepő, hogy az élelmiszeriparban is egyre több nagyvállalat és startup ismerte fel a növényi alapú fehérjékben rejlő potenciált, de a laboratóriumban előállított hús is hozzájárulhat majd a hagyományos állattenyésztés környezeti terhelésének csökkentéséhez. 

Az akkumulátorgyártásban használt ritkaföldfémek bányászatának korlátai miatt egyre nagyobb figyelem övezi a nyersanyagkitermelés új és innovatív megoldásait. Az újrahasznosítás már-már kötelezőnek tekinthető ezen a téren, a fitobányászat viszont egészen úttörő megközelítésnek számít. Ennek során növények nyerik ki a nikkelt a talajból, amivel radikálisan mérsékelhetők a hagyományos bányászat által okozott ökológiai károk. 

A fitobányászat lényege, hogy egy adott területre speciális növényeket – úgynevezett hiperakkumulátorokat – ültetnek, amelyek képesek nagy mennyiségű fémet felhalmozni a szöveteikben. Ezzel foglalkozik a Metalplant nevű albániai startup: olyan különleges növényeket termesztenek, amilyen például az Odontarrhena decipiens, amely akár biomasszája 2%-át is képes nikkel formájában tárolni. A szükséges nyersanyagot a betakarított és feldolgozott növényből nyerik ki, így az eljárás környezetbarát alternatívát nyújt a hagyományos bányászat helyett. 

A módszer környezeti előnyeit a Metalplant azzal fokozza, hogy olivinport szór szét az érintett farmokon. Ez a szilikátásvány ugyanis egyrészt természetes úton képes megkötni a szén-dioxidot, amikor aprózódik és reakcióba lép a levegőben lévő CO₂-vel, másrészt elősegíti a nikkel kinyerését a talajból.  

A környezetvédelem szempontjából egyértelműen előnyös innováció a gazdaság versenyképességét is növelheti azzal, hogy olyan rossz minőségű földterületeken is működőképes, amelyeket hagyományos mezőgazdasági célokra nem lehet használni. Miközben tehát elősegíti a zöldenergiára való átállást, csökkentve az elektromos járművek gyártásához szükséges nikkel előállításának ökológiai lábnyomát, a fitobányászat a fenntarthatóságot és a gazdasági teljesítményt is képes összekapcsolni. 

Bár a műanyag szívószálak kivezetését sokan fogadták hurráoptimizmussal, valójában a hagyományos papírszívószálaknak is van egy sötét titkuk: jellemzően polietilén vagy akrilgyanta bevonattal látják el őket, hogy ne ázzanak át abban a percben, amint folyadékkal érintkeznek. Hasonló a gond a papírpoharakkal is: számos kutatás világít rá arra, hogy a bomlásuk során mikroműanyagok keletkeznek. Ráadásul, mivel két különböző anyagból – papírból és műanyagból – készülnek, ezért hagyományos eljárással nem is lehet újrahasznosítani őket. Szerencsére egyre több környezettudatos termékfejlesztés igyekszik áthidalni ezt a problémát.  

A hagyományos, egyszer használatos papírszívószálak is súlyos károkat okoznak a vízi élővilágban. Ahogy egy tanulmány is megállapítja, kis méretük miatt problémás a begyűjtésük, ráadásul az úgynevezett bioműanyagokból – például politejsavból – készült szívószálak sem jelentenek jobb megoldást, ugyanis spontán módon ezek sem bomlanak le a természetbe kerülve. 

Erre jelenthet megoldást a Koreai Vegyésztechnológiai Kutatóintézet (KRICT) által kifejlesztett új papírszívószál, amely kényelmes használatot biztosít anélkül, hogy kárt okozna a természetben. A Treehugger által „lencsevégre kapott” termék polibutilén-szukcinátból készül. Ha elsőre ijesztően is hangzik a neve, egy biológiailag lebomló műanyagról van szó, amelynek létrehozásához a koreai kutatócsoport kis mennyiségű cellulóz-nanokristályt adott a bevonóanyaghoz.  

Növényi rost lévén a cellulóz tökéletesen illeszkedik a fő papírkomponenshez. Ezzel még egy problémát áthidaltak a hagyományos papírszívószálakhoz képest, amelyek rendszeresen átáztak azokon a helyeken, ahol a folyadék közvetlenül érintkezett a befedetlen résszel. Az új szívószálak a hideg és forró italoknak is ellenállnak: mindegy, hogy vizet, teát, szénsavas üdítőt, tejet vagy más italt fogyasztanak velük, megőrzik a tartásukat.  

Legfontosabb adottságuk azonban, hogy teljesen ártalmatlanok a környezetre nézve, mivel kizárólag természetes, lebomló anyagokból készülnek. Ez különösen fontos az óceánokban és a tengerekben, ahol az alacsonyabb hőmérséklet és magas sótartalom korlátozza a mikróbák növekedését, emiatt az anyagok jellemzően lassabban bomlanak le – írja sajtóközleményben a KRICT. A kutatók ebből a szempontból több terméket is teszteltek, és arra jutottak, hogy a műanyag- és a kukoricaalapú szívószálak 120 nap után sem bomlottak le. A hagyományos papírból készült változatok a vizsgálat ideje alatt csupán tömegük 5 százalékát vesztették el, és megtartották alakjukat. Az új változat mérete viszont 60 nap alatt a felére csökkent, 120 nap múlva pedig teljesen lebomlott. 

Az előrelépésre a papírpoharak terén is szükség volt, hiszen a legtöbb forgalomban lévő termék előállításához általában laminált műanyagot használnak tömítőanyagként. Ez nagyon megnehezíti az újrahasznosítást, a komposztálást pedig szinte lehetetlenné teszi. A poharak többségéhez ráadásul műanyagfedelet is adnak, ami szintén jelentős mértékben terheli a környezetet – becslések szerint csak az Egyesült Államokban évente 50 millió ilyen poharat dobnak ki.  

Szerencsére a szívószálak mellett itt is van előrelépés, hiszen a SOFi Products év elején jelentette be, hogy előállította teljesen műanyagmentes, lebomló papírpoharát, ami külön fedelet sem igényel. A három részből összehajtható kialakítás megakadályozza azt, hogy kiömöljenek a forró italok, így tárolóhelyet, pénzt és szállítási költséget spórolhatnak meg a vállalkozások.  

Az egyértelműen ideális eset persze az lenne, ha teljesen leállnánk az egyszer használatos palackok, szívószálak, zacskók, poharak és egyéb termékek használatával. Azonban amíg elérünk erre a szintre – mind a fogyasztói tudatosság, mind a vállalati felelősségvállalás, mind a technológiai kivitelezhetőség tekintetében – az ilyen alternatívák jó kompromisszumos megoldásnak tűnnek. 

Míg a tengeren úszó szemétszigetek és azok környezeti ártalmai gyakran megjelennek a közbeszédben, viszonylag kevés szó esik a tengerbe süllyedő hulladékokról. Pedig ami a víz színén marad, csak a jéghegy csúcsa: a tengerbe kerülő hulladék 99 (!) százaléka végzi a felszín alatt, ráadásul az összegyűjtésük és az ártalmatlanításuk is jóval nagyobb kihívás elé állítja az emberiséget. Szerencsére több leleményes megoldás is született már a tengerek „műanyagtalanítására”. 

Évente mintegy 10 millió tonna műanyaghulladék kerül az óceánokba, amelyek kilapítva körülbelül egy Jamaica méretű országot is befednének. Becslések szerint nagyobb vizeinkben 2050-re több műanyag lehet, mint hal, ami felfoghatatlan károkat okozhat a vízi élővilág minden szintjén. A vízben úszkáló nagyobb műanyagdarabokat a halak elfogyaszthatják, amelyek eltorlaszolhatják nyelőcsövüket és további belső sérüléseket is okozhatnak.  

A szervezetükbe jutott káros vegyi anyagok és mikroműanyagok előbb-utóbb az emberek tányérján landolnak, amit egy felmérés is alátámaszt. Eszerint manapság minden harmadik tengerből kifogott hal tartalmaz mikroműanyagot, amelyek elfogyasztása a mi egészségünket is veszélyezteti.  

Monumentális műanyagvadász halászháló  

A vízfelszín alá süllyedt műanyagot nem lehet csak úgy „kikanalazni” a vízből. Egy holland nonprofit szervezet azonban pont arra szakosodott, hogy minél több hulladékot távolítson el a vízi ökoszisztéma nehezebben elérhető területeiről. A műanyag kifogásához az Ocean Cleanup egy 600 méter hosszú és 3 méter mély, U-alakú, hálószerű szerkezetet használ, amelyet lassan vontat két hajó. Az ezzel képzett torlaszt hetente egyszer kiürítik, a kifogott műanyagokat szelektálják, majd miután tovább küldték őket újrahasznosításra, a hajók folytatják az útjukat. 

Bár a hálók hatásos megoldást nyújtanak a nagyobb hulladékdarabok összegyűjtésére, néhány szakértő attól tart, hogy az eljárás többet árt a helyi élővilágnak, mint amennyit használ, mivel a halak és más tengeri élőlények a hulladékokhoz hasonlóan beleakadhatnak a hálókba. Az Ocean Cleanup képviselői szerint azonban az általuk használt rendszer speciális kialakításának köszönhetően a fennakadt halak bármikor kiszabadulhatnak, ha pedig mégse boldogulnak, azt víz alatti kameráik révén detektálják és ilyenkor manuálisan nyújtanak segítséget a csapdába esett állatoknak. 

Mikroműanyagok és robotcsigák 

A fenti módszer természetesen nem alkalmazható a mikroműanyagok kiszűrésére, mivel az 5 milliméternél kisebb, vízben nem oldódó részecskék nem fognak fennakadni a hálón. A Cornell Egyetem kutatói azonban erre is találtak megoldást.  

A tudósokat a Hawaii-on őshonos almacsiga, azaz a Pomacea canaliculata inspirálta, amely haslábának hullámzó mozgásával áramoltatja a vizet és szívja magába a lebegő táplálékokat. Ezt a tulajdonságát használták fel az egyetem munkatársai egy robotcsiga prototípusához: ez úgy utánozza a mintául szolgáló állatot, hogy mikroműanyagokat „eszik”, így tisztítva a vizet. A tömeges alkalmazásig az eljárás még sok fejlesztést igényel, de a tudósok bíznak abban, hogy ezek a robotok egy nap ipari mennyiségben lesznek majd képesek a természetes vizek átszűrésére.  

Mindenesetre az óceánok szennyezettségének csökkentésében kulcsfontosságúak lehetnek az ilyen kreatív megoldások is amellett, hogy a lakossági szereplők fogyasztásuk mérséklésével, a versenyszféra pedig a lebomló csomagolóanyagok széleskörű alkalmazásával vehet részt ebben a küzdelemben a leghatékonyabban. 

Az Európai Unió más tagországaihoz hasonlóan Magyarországon is folyamatosan emelkedik a csomagolási hulladék összmennyisége, ezen belül is főként a papíré. Sokan azt feltételezve nem gyűjtik szelektíven a színes vagy fényes bevonatokkal kezelt papírcsomagolásokat, hogy ezeket úgysem hasznosítanák újra. De vajon tényleg így van ez? Ennek járt utána egy nemrég publikált kutatás.  

A legtöbb csomagolóanyagnak fontos funkciója van az áruvédelemben a szállítás alatt, ezt követően azonban feleslegessé válik. Az online kereskedelem fellendülése és az elviteles ételek, italok népszerűsége pedig még tovább növelte az eldobott műanyag és papír mennyiségét. Ahogy az Európai Parlament is rámutatott, 2012 és 2021 között minden uniós polgár csomagolásihulladék-adagja átlagosan 34 kilóval emelkedett, ami tíz év alatt több mint 20 százalékot jelent.  

Az egyik leggyakoribb csomagolóanyag a papír. Ennek újrahasznosítása viszonylag könnyen megoldható, és az – típusától függően – akár öt-hét alkalommal is lehetséges. A szelektív papírgyűjtés azért is létfontosságú, mert például a hulladékkezeléssel foglalkozó Browning-Ferris Industries adatai szerint évente 25 millió fát lehetne megmenteni azzal, ha az Egyesült Államok éves nyomtatott sajtótermékeinek mindössze 10 százalékát újrahasznosítanák.  

A papírcsomagolás új élete 

A szelektíven gyűjtött háztartási papírhulladékot a begyűjtés után további csoportokra bontják. A hulladékpapírok csoportjába tartoznak az ömlesztett papírok (papírlapok, füzetek), míg a hullámpapír kategória a csomagolásra szánt többrétegű papírt foglalja magában.  

Az újrahasznosítás során a használt papírról lefejtik az esetleges fólia- vagy egyéb műanyagrészeket, majd a nyersanyagot vízzel és különféle vegyi anyagokkal keverik, feldarabolják, hevítik és pépesítik. Az így létrejött zagyból újabb papírtermékek készülnek, például írószerek, csomagolóanyagok, papírtörlők, tárolódobozok.  

Újrahasznosíthatók-e a színes papírzacskók?  

Világszerte gyakori jelenség, hogy az ipari és fogyasztói szektorokban papírral helyettesítik a műanyagcsomagolásokat; felmérések szerint 2023-ban körülbelül 5,3 milliárd papírzacskó kerülhetett forgalomba. Ezek jelentős részénél színes és fényes anyagokkal, például polimerekkel javítják a funkcionalitást és a tartósságot – sokaknak azonban nem egyértelmű, hogy az ilyen módon kezelt zacskók, dobozok újrahasznosíthatók-e hagyományos módon.  

Az Eurosac által indított kutatás ötféle papírzacskó kraft változatát vizsgálta meg. Ez az egyik legelterjedtebb csomagolóanyag-verzió. A fehérítetlen, erős, barna kartonpapírt előszeretettel használják az építőanyagok csomagolásához, valamint a liszt, az állateledel és a tejpor zacskóihoz.  

A tesztek alapján öt papírtípusból négy kiválóan újrahasznosítható volt, csupán egy csomagolás-féle lógott ki a sorból, a tejporos zacskó. A magas műanyagtartalmú, kevert típusú anyagok összetettebb feldolgozási mechanizmust igényelnek, a további négy ugyanakkor tökéletesen újrahasznosítható egy hagyományos, a jelenleg szabványnak számító technológiákat alkalmazó újrahasznosító üzemben.  

Mindig van értelme szelektíven gyűjteni 

Nagyon nem mindegy ezért, hova dobjuk a használt csomagolóanyagokat, és kétség esetén érdemes a kuka oldalán található útmutatást követni. Az például településenként változhat, hogy melyik kukába kell kerülnie a használt italos és tejes kartondobozoknak. A szennyezett papírt ugyanakkor nem lehet újrahasznosítani. Ezért – ahogyan arra az FKF is rendszeresen felhívja a figyelmet – ételmaradékos dobozokat, használt papírzsebkendőket, koszos szalvétákat, zsíros, olajos, oldószeres papírhulladékoknak semmi keresnivalója a kék kukákban. 

Hazánkban egyelőre kevéssé elterjedt a távhűtés rendszere, Bécsben azonban nagy léptékben fejlesztik ezt az éghajlatbarátnak tartott technológiát. Mára közel hétezer légkondicionáló berendezés hűtési teljesítményének felel meg a kialakított hálózat. 

A szakértők szerint húsz év múlva Európának megközelítőleg ugyanannyi hűtési energiára lesz szüksége, mint amennyit a fűtésre fordítunk. Ennek oka, hogy a globális felmelegedés miatt szokatlanul hosszú hőhullámok és korai kánikula-időszakok alakulnak ki. Az éghajlatváltozás kordában tartásának ugyanakkor az egyik kulcsa, hogy törekedjünk az energiafogyasztásunk csökkentésére. A visszafogott energiafelhasználás és a növekvő hűtési igény látszólag nem összeegyeztetők, kivéve egy olyan technológiával, amely idehaza még alig-alig használatos, külföldön, például Ausztriában azonban már elterjedt – vagy legalábbis terjedőben van. Ez pedig a távhűtés. 

Ismerjük a távfűtés működését: az erőművekben történő villamosenergia-termelés során vagy a hulladékégető üzemekben hulladékhőként keletkezett távhőt összegyűjtik, ha szükséges, a hőmennyiséget kazánokkal kiegészítik, majd a melegvizet hővezetékeken keresztül juttatják el a lakóházakba. Az épületekben egy hőközpont adja át a távhőt a ház hálózatának, ami egyben szabályozza is a hő mennyiségét.  

A távhűtés alapelve hasonló: itt is van egy hőtermelőközpont, amely a hőt távhővezetéken keresztül szállítja a végfelhasználóhoz, ahol ezt hűtési célokra hasznosítják. A másik megoldás, hogy központilag állítanak elő 5-6 Celsius-fokos vizet kifejezetten hűtési célból, és azt juttatják el a felhasználókhoz. 

Bécsi fejlesztések 

A Bécsi Főpályaudvaron már 2013-ban üzembe helyezték a távhűtő központot, amely öt, zöld árammal működő kompressziós hűtőberendezéssel működik. Így a Wien Energie 26 megawattos hűtési kapacitásával Ausztria legforgalmasabb vasútállomását, valamint a környéken található számos irodát, szállodát és lakást hűti. A Wien Energie a főpályaudvar távhűtőközpontján kívül hat másik ilyen egységet üzemeltet, és egy ellátási gyűrűt is épített a városközpont körül, amely jelenleg két távhűtési központot és a hozzájuk tartozó csőhálózatokat köti össze. 

A Wien Energie harminc kilométernyi távhűtő csővezetékkel mintegy kétszáz épületet hűt klímabarát módon, és ez a szám folyamatosan növekszik. A pályaudvaron található távhűtő központ teljesítménye közel hétezer légkondicionáló berendezés hűtési teljesítményének felel meg, amelynek bővítésével döntő lépést tettek a bécsiek egy zöldebb és hatékonyabb városi infrastruktúra felé. Bécsben folyamatosan zajlanak környezetvédelmi fejlesztések, és egyre inkább az éghajlatbarát távhűtésre összpontosítanak. 

Hazai korszerűsítések 

Azért hazánkban sem teljesen ismeretlen a rendszer, még ha nem is annyira elterjedt, mint a távfűtés. A FŐTÁV 2010-ben indított egy pilot projektet, amelyben a Csepeli Hőszolgáltató (CSHSZ) Kft. hűtötte a levegőt úgynevezett abszorpciós készülékek segítségével. Az ezekben lehűtött víz speciális vezetékeken keresztül jut el a lakásokba, ahol úgynevezett klímakonvektoros (fan-coil) hűtő-fűtő berendezéseken keresztül fejti ki hatását.  

2023-ban a Műjégpálya hűtőgépházát is alkalmassá tették arra, hogy a környéken lévő épületek távhűtését is képes legyen ellátni, azok egyedi igényeinek megfelelően. Szakértők szerint a távhűtés legnagyobb előnye környezetbarát voltában, hatékonyságában és energiatakarékosságában rejlik. A FŐTÁV távhűtési rendszerének fenntarthatóságát jól mutatja, hogy a megvalósult fejlesztések révén évente mintegy 5703,9 GJ-lal csökken a primerenergia-felhasználás, amely 170 átlagos háztartás éves gázfogyasztásának felel meg. A projekt összesített eredményeként 530,5 tonna üvegházhatást okozó gázkibocsátás marad el. 

Ezzel együtt a távhűtés kezdetben nem a lakosság, hanem a nagyfogyasztók, így például közintézmények, kórházak, bevásárlóközpontok körében nyerhet teret hazánkban is, megfelelő, a bécsihez hasonló energiapolitika mellett. 

A dél-koreai Ulsanban leplezték le a világ első olyan lakóépületét, amely teljes mértékben hidrogén üzemanyagcellákból nyeri ki a hő- és villamosenergiát. A 437 lakásból álló Yuldong-With-U – ha jól működik – remek minta lehet egy fenntarthatóbb jövő számára. 

A lakópark már egy hónapja üzemel, és úgy tűnik, hogy igen költséghatékony. Az energiát egy erőmű biztosítja, ami egy 10 kilométeres vezetéken keresztül kapja a közeli gyárak által melléktermékként termelt hidrogént. A komplexum tetején elhelyezett három konténerméretű üzemanyagcella óránként 51 kilogramm hidrogénből 1,31 megawatt villamosenergiát termel. Ez elegendő ahhoz, hogy négy háztartást óránként egy hónapra elegendő villamosenergiával lásson el. A folyamat hőt is termel, amelyet egy 40 tonnás kapacitású hőakkumulátorban gyűjtenek össze és tárolnak, majd a 70 °C-ra felmelegített vizet bevezetik a lakásokba.  

A hidrogén üzemanyagcellák több előnnyel is rendelkeznek a jelenleg számos erőműben és járműben használt hagyományos, égésen alapuló technológiákkal szemben. Ezek a cellák nagyobb hatásfokkal működhetnek, mint a belső égésű motorok, és az üzemanyagban lévő kémiai energia közvetlenül elektromos energiává alakítható át – írja az InterestingEngineering.com.  

Ahogy az Amerikai Energiahatékonysági és Megújuló Energia Hivatala összegzi, az üzemanyagcellák úgy működnek, mint az akkumulátorok, de nem merülnek le, nem kell őket újratölteni sem. Mindaddig termelnek áramot és hőt, amíg rendelkezésre áll üzemanyag. Az üzemanyagcella két elektródából – egy negatív elektródból (vagy anódból) és egy pozitív elektródból (vagy katódból) – áll, amelyek egy elektrolit köré vannak fűzve. Az anódhoz üzemanyagot, például hidrogént, a katódhoz pedig levegőt vezetnek. A hidrogén üzemanyagcellában az anódon lévő katalizátor a hidrogénmolekulákat protonokra és elektronokra választja szét, amelyek különböző utakon jutnak el a katódhoz. Az elektronok egy külső áramkörön haladnak keresztül, ezzel áramot hozva létre. A protonok az elektroliton keresztül a katódhoz vándorolnak, ahol az oxigénnel és az elektronokkal egyesülve vizet és hőt termelnek. 

Ulsan városának egyik tisztviselője kifejtette, hogy már tervezik az ország villamosenergia-üzleti törvényének módosítását, hogy a lakosok közvetlen hozzáférést kapjanak a költséghatékony villamosenergiához. A szabályozási problémák miatt azonban a hidrogénnel termelt villamosenergiát jelenleg a Korea Electric Power Corporationnek adják el – írja a FuelCellWorks. 

A napelemek mára teljesen elterjedtek a lakosság körében is, a használhatatlanná vált panelek újrahasznosítása azonban sokáig megoldatlan problémának számított. Most azonban látótávolságba került egy új, hatékony megoldás. 

Mint minden megújuló energiaforrás, a napenergia is kiemelkedő fontosságú a globális felmelegedés elleni küzdelemben. A brit Exeteri Egyetem és a University College London kutatói szerint olyannyira, hogy fordulóponthoz érkezett a világ.  Arról írnak a Nature Communications tudományos folyóiratában, hogy az egyre hatékonyabb rendszerek és napelemek gyors terjedése miatt szinte biztosnak tűnik, hogy a napenergia még 2050 előtt a világ domináns energiaforrásává válhat.  

Azonban előtte még van néhány kihívás, ami megoldásra vár. Ezek egyike, hogy nincs mindenhol stabil villamosenergia-hálózat, emellett a fejlődő országokban nem támogatják kellőképpen a napenergia használatát. Könnyen problémák merülhetnek fel az ellátási láncok kapacitásával, és politikai ellenállás is várható a fosszilis energiát termelő, munkahelyeket elvesztő régiókban. A kutatók úgy látják, hogy elsősorban ezekre a problémákra kell megoldást találniuk a döntéshozóknak, ugyanis ezáltal hamarabb előmozdíthatják az átállást, mint például a szén-dioxid-adó kivetésével.  

Meg kell említenünk ugyanakkor a kihívások között azt is, hogy a lejárt élettartamú napelemek ártalmatlanítása fontos feladat és kihívás is, ugyanis a benne található speciális kémiai anyagokat nehéz a szétszerelésnél utólag elkülöníteni. Bár egy viszonylag fiatal iparágról van szó, a fenti becslések szerint a következő évtizedekben hatalmasat ugorhat a napelemek száma, ezért különösen fontos gondoskodni arról, hogy ne a hulladéklerakóban végezzék, hanem költséghatékony módon újra lehessen hasznosítani őket.  

Úgy tűnik, egy olasz startup megoldást talált a problémára, technológiájuk ugyanis lehetővé teszi a napelemalkatrészek 99 százalékának újrahasznosítását. Az olasz 9Tech startup eljárásának lényege, hogy az üveg és az alumínium eltávolítása után egy 400 Celsius-fokos kemencébe teszik a szerkezetet, ahol elpárolognak a polimerek. A gőzt egy szűrővel felfogják, a kemence hőjét pedig újrahasznosítják. Ezután több szűrőn és szitán megy át a maradék anyag, ekkor távolítják el például a rezet és a szilíciumot is. Emellett szerves savat használnak az ezüst visszanyeréséhez. 

Bár az eljárás költségesebb, mint a hagyományos megoldások, az alapanyagok magas visszanyerési aránya, valamint a technológia kisebb környezeti lábnyoma kompenzálja a többletköltséget.  

A 2024-es nyár sem maradt hőhullám nélkül, ezek az időszakok pedig különösen elviselhetetlenek lehetnek a városokban. A klímaberendezések használata gyors beltéri megoldást jelent, azonban csak fokozza a klímaváltozás egyes hatásait, hiszen energiát fogyaszt és CO2-t termel. De a beltérből kivezetett hő rövid távon, közvetlenül is rontja a közvetlen környezet mikroklímáját. A megoldás a szemléletváltás lehet, a városi tudatos fásítás és zöldítés ugyanis segíthet a hőhullámok mérséklésében.  

A legutóbbi hőhullám során ismét megdőlt a nyári áramfogyasztási rekord Magyarországon: 2024. július 16-án este 19:45 és 20:00 között a magyar villamosenergia-rendszer terhelése új csúcsot, 7036 megawattot (MW) ért el a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. adatai szerint. Július 15-én, hétfőn is rekorddal zárult a nap, akkor 6951 MW volt a csúcsérték, amit másnap 85 megawattal sikerült túllépni. A MAVIR szerint nyáron, tartós kánikula idején, inkább az esti órákban jellemzőek a terhelési csúcsok, amikor a háztartásokban működnek a klímaberendezések és más elektromos eszközök is. 

Az adatokból is látszik, hogy a klímaberendezések egyre elterjedtebbek hazánkban, amelyek a belső terekben valóban enyhülést jelentenek, azonban használatuk csak fokozza a klímaváltozást. A berendezések működtetése ugyanis komoly energiafelhasználással jár, amelynek az előállítása jobbára fosszilis energiahordozókból történik. Vagyis jelentős CO2-kibocsátás kapcsolódik hozzá, azaz közvetve hozzájárul az üvegházhatás, és így a felmelegedési folyamat gyorsulásához. Ugyanakkor a beltérből kivezetett hő rövid távon, közvetlenül is rontja a közvetlen környezet mikroklímáját. 

Egyszerű megoldás: ha meleged van, ültess fát! 

Ez a mottója az egyik hazai civil szervezetnek, melynek célja a faültetés népszerűsítése és megvalósítása. És nagyon úgy tűnik, igazuk van. Egyre több hazai és nemzetközi kutatás is azt bizonyítja, a városi hőhullámok hatásának enyhítésére létezik egy egyszerű, ráadásul környezetbarát módszer: a fásítás. A fák ténylegesen hűtik a városokat: árnyékot adnak a talajnak és a környező épületeknek – árnyékban 11-25 fokkal is csökkentve a hőmérsékletet –, valamint párologtatnak, ami szintén ellensúlyozza a városi hősziget-hatást. A befolyásuk pedig számszerűsíthető is, a holland Wageningeni Egyetem kutatása szerint ugyanis egyetlen fiatal fa tíz darab, húsz órán keresztül üzemelő légkondicionálót is kiválthat. 

De nem csak külföldön kutatják ezt a problémát: az SZTE TTIK Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékén évtizedes hagyományokkal rendelkező kutatás folyik a városklíma, a humán bioklíma és az ökoszisztéma-szolgáltatás témakörében. A Prof. Dr. Unger János egyetemi tanár és Dr. Gál Tamás tanszékvezető egyetemi docens által vezetett Városklíma Kutatócsoport a szemléletváltásban látja a legtöbb lehetőséget, amelyet saját eredményeikre és a nemzetközi tendenciákra alapoznak. Megállapításaik szerint a technikai megoldások helyett (mellett) a zöldebb, az erőforrásokat jobban kímélő megoldások felé kell fordulnunk, azokat sokkal nagyobb területen és változatos formában kell alkalmaznunk. Városainkban a zöldfelületeknek messze nem csak esztétikai szerepe van, és ezt tudatosan, az eddigieknél sokkal bátrabban kell használni.  

A városzöldítéssel mindenki jól jár  

Várostervezési szempontból egyre inkább az tűnik a jó megoldásnak, ha keressük a természetes válaszokat a klímaválság kérdéseire. A megfelelő faállomány a „klimatizálás” mellett pozitívan hat a levegőminőségre és a vízháztartásra, vagyis közvetve és közvetlenül az emberi egészségre is. A faállomány növelése ugyanakkor csak egy a lehetséges számtalan zöld megoldás közül. A tudatosan alkalmazott biodiverz gyep, a zöldtetők és a zöldfalak mind hozzájárulhatnak a klímaváltozáshoz való hatékony alkalmazkodáshoz. 

Azt az idei hőhullám is bebizonyította, hogy a fák tudatos kezelését országos és helyi, valamint egyéni szinten is fontos minél hamarabb elkezdeni. Ezt a kezdeményezést támogatja az Európai Éghajlati Paktum is, amely többek között a fák klímaváltozás ellen betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet nagykövetein és azok akcióin keresztül. Az éghajlati paktum közös színteret kínál az egyéneknek, a közösségeknek és a szervezeteknek az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a következményeihez való alkalmazkodás érdekében. 

A legújabb jelentések szerint a fosszilis tüzelőanyagok, mint a szén, az olaj és a földgáz felhasználása 2023-ban újabb csúcsot döntött meg, annak ellenére, hogy a tiszta energiák is jelentős növekedést mutatnak. Ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy az Energy Institute adatai szerint a fosszilis tüzelőanyagok globális fogyasztása 2023-ban 81,5%-ra csökkent a 2022-es közel 81,9%-hoz képest. 

A fosszilis tüzelőanyagok továbbra is a világ elsődleges energiaforrásai, és az elmúlt években a globális energiafogyasztás közel 80 százalékát tették ki. Kína és India különösen jelentős mértékben növelte szénfelhasználását, míg az Egyesült Államok és az Európai Unió földgázfelhasználása is emelkedett. Az International Energy Agency jelentése szerint a fosszilis tüzelőanyagok használatából származó bevételek 2023-ban elérték a 4 billió dollárt, míg a kitermelésükbe történő új beruházások 6 százalékkal növekedtek, elérve a 950 milliárd dollárt. 

Mindezzel párhuzamosan a tiszta energiák, különösen a napenergia, jelentős fejlődést mutatnak, ahogy arról korábban írtam is. Az IEA szerint 2020 óta a globális napenergia kapacitása 40 százalékkal nőtt, és 2023-ban a globális GDP növekedésének körülbelül 10 százalékát tette ki, jelentős hozzájárulással olyan nagy gazdaságok részéről, mint Kína, az Egyesült Államok és az Európai Unió. 

A fosszilis tüzelőanyagok hegemóniáját részben az biztosítja, hogy ezeknek az infrastruktúrája már jól kiépített és gazdaságilag még mindig versenyképes. A fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos iparágak jelentős gazdasági és politikai befolyással bírnak, kitermelésük és használatuk pedig gyakran olcsóbb rövid távon, mint a tiszta energiákra történő átállás.  

Ugyanakkor aggodalomra ad okot a tény, hogy az IEA becslései szerint a globális szén-dioxid-kibocsátás 2023-ban 1,1 százalékkal nőtt, elérve a 37,4 milliárd tonnát. A szervezet ismételten figyelmeztetett rá, hogy a globális közösségnek sürgősen meg kell találnia a módját annak, hogy csökkentse a fosszilis tüzelőanyagok használatát és elősegítse a tiszta energiák terjedését. Ez magában foglalhatja a megújuló energiák támogatását, a fosszilis tüzelőanyagok használatának adóztatását és a zöld technológiákba történő beruházások növelését. 

A fosszilis tüzelőanyagok használatának rekord szintje figyelmeztető jel a világ számára. Bár a tiszta energiák növekedése bíztató, még mindig hosszú út áll előttünk ahhoz, hogy valóban fenntartható és környezetbarát energiarendszert alakítsunk ki a rendelkezésre álló megoldások halmazából. A globális célok megvalósítása során pedig természetesen figyelembe kell venni a régiós adottságokat és elvárásokat is, hogy az adott gazdaságot kellő rugalmassággal vértezzük fel. Magyarország is több zöld energiaprogramot indított, például Pécs városában az elektromos buszflotta fejlesztését és a város energiafelhasználásának csökkentését, ezzel is hozzájárulva a fenntarthatóság eléréséhez. 

Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége nem csak a szépségében rejlik. A különböző típusú korallokból felépülő szirt sokféle fajnak ad otthont, és természetes akadályként is működik, ugyanis megvédi Ausztrália partjait a nagyobb viharoktól és cunamiktól. A korallzátonyok változatos és összetett ökoszisztémák, amelyek a tengeri élővilág közel 25 százalékát foglalják magukban. Az elmúlt években sokat olvashattunk a klímaváltozás és az emberi tevékenységek miatti pusztulásukról, de most úgy tűnik, valaki végre megoldást is talált a megmentésükre.  

A korallok átlagosan 1-3 milliméter átmérőjű, medúzaformájú korallpolipokból épülnek fel. Ezek az apró élőlények nagy kiterjedésű kolóniákban élnek, és kalcium-karbonát vázakat építenek, hogy ezáltal védjék magukat. A szemet kápráztató korallzátonyok ezeknek a sokaságából állnak össze, amelyek pompás színeiket a velük szimbiózisban együtt élő algáknak köszönhetik. 

Érzékeny egyensúly az óceáni paradicsomban  

A korallzátonyok jellemzően sekély, meleg tengerekben alakulnak ki, ugyanis itt állnak rendelkezésükre megfelelő életfeltételek. Ebbe beletartozik a napfény, a tiszta víz és egy adott hőmérséklet, amely átlagosan 23–29 Celsius-fok között mozog. A klímaváltozás hatására azonban könnyen felborulhat ez a kényes egyensúly: az átlagosnál melegebb vízben a korallokkal szimbiózisban élő algák kilökődnek, így láthatóvá válik a korallok fehér váza. Ennek eredményeként nemcsak értékes tápanyagoktól esnek el, hanem sérülékenyebbé is válnak, így rövid távon hamar el is pusztulhatnak. De nemcsak a természeti tényezők fenyegetik a korallok épségét, hanem az olyan emberi tevékenységek is, mint az illegális túlhalászás, a korallgyűjtés és a hajók által okozott károk. 

Csak egy kis ragasztó kell… 

Az elmúlt évek alatt a Nagy-korallzátonynál elpusztult korallok mennyisége drasztikusan nőtt, és ehhez képest csak lassabban tudták regenerálni magukat. A Queenslandi Egyetem professzora, Scott Bryan kutatásokat indított a koralltörmelékek regenerálására anélkül, hogy a helybeli élőlényeket valamilyen új, káros hatásnak tennék ki. A szakértő által kidolgozott terv alapötlete, hogy a letört koralldarabokat rögzítenék a tengerfenékhez, így lehetőséget biztosítanának a korallpolipok számára, hogy visszatérjenek erre az eddig instabil, törmelékes területre. És itt jön képbe a ragasztó.  

A kutatócsoport által alkalmazott ragasztó nem a szokványos, háztartásokban megtalálható anyag, hanem egy biológiailag lebomló ragadós gyurma, amelynek a segítségével biztonságosan vissza lehet ragasztani a korallokat. Ez a gyurma részben növényekből kinyert, természetes eredetű anyagokból származik, amelyek nem károsítják az élőlényeket és a környezetet sem.  

A korallok tehát igen érzékeny élőlények, amelyeknek súlyos csapást jelent az óceán felmelegedése, azonban úgy tűnik, hogy a tudomány a segítségükre siet. Így talán megmenthetők lesznek ezek, az óceáni élővilág fenntartásában fontos szerepet játszó lények.  

Lassan hozzászokunk, hogy már nemcsak Brazília és Kalifornia szerepel visszatérően a hírekben pusztító erdőtüzekkel, hanem a jelenség egyre gyakrabban üti fel a fejét Európában is. Az okok a klímaváltozásra vezethetők vissza: a mind szárazabbá váló időjárás miatt egyre gyúlékonyabbá válik az erdők aljnövényzete. 

A korábbiaknál jóval gyakoribb és intenzívebb erdőtüzek mellett az erőltetett ütemű fakitermelés is tizedeli a bolygó faállományát. Az önmagában is kedvezőtlen következményeket hordozó problémákat még fájdalmasabbá teszi, hogy az erdőknek kulcsszerepük van az éghajlatváltozás negatív hatásainak kiküszöbölésében, ráadásul olyan természetes eszközként, amely fölött az embernek van némi befolyása. Míg a klíma szabályozásában szintén meghatározó óceánok kiterjedésére aligha lehetünk hatással, fák ültetésével mi magunk is hozzásegíthetjük erdőinket ahhoz, hogy alapvető ökoszisztéma-szolgáltatásaikkal alakítsák az éghajlatot.  

Noha az erdők kulcsszerepe az első jogilag kötelező erejű, globális éghajlat-változási egyezmény, a 196 ország által aláírt 2015-ös párizsi megállapodás után egyre kevésbé kérdőjeleződött meg, ezt a közvélemény sokáig csupán a faültetéssel azonosította – tévesen. Ez ugyanis nem elég: a fenntartható jövőhöz létfontosságú a biológiai sokféleség megőrzése, ebben pedig a számos fajnak és élőhelynek otthont adó idős erdőkre hárul igen fontos feladat.  

Ezért is számított komoly mérföldkőnek és egyféle paradigmaváltásnak, hogy az Európai Bizottság tavaly elfogadott új iránymutatásaiban azonos fontosságot tulajdonított az erdősítési akciók támogatásának, valamint az idős erdők védelmének. A fák telepítésére és a természetes megújulásra egyaránt szükség van ahhoz, hogy az Európai Unió új fák elültetésére 2030-ig tervbe vett 3 milliárdos vállalása teljesüljön, ám a lehetőségek közé az organikus helyreállítási módszerektől a művelésbe vont területek visszaerdősítésén át a városi és városkörnyéki erdőgazdálkodásig számos új megközelítés is befért a régebbi telepítésű erdők proaktív védelme mellett. 

A sokszor több százéves erdőségeknek – amelyek az Európai Unió teljes erdőterületének mindössze a 3 százalékát teszik ki – támogatásra van szükségük ahhoz, hogy megőrizhessék ellenálló- és regenerációs képességüket. Egyfelől az éghajlatváltozás miatt sokszor radikálisan átalakuló klimatikus viszonyokkal kell megküzdeniük, másfelől ennek hatására korábban ismeretlen kártevők is megjelennek – az erős immunrendszer mindkét esetben elengedhetetlen. 

A helyzetet ugyanakkor nem könnyíti meg, hogy az Európai Unió földterületének 1,2 százalékát elfoglaló öreg erdőterületek ritkák, kicsik, széttagoltak, ráadásul az eloszlásuk is egyenlőtlen, hiszen 90 százalékuk négy országban, Svédországban, Bulgáriában, Finnországban és Romániában található. Az szerencsére megkülönböztető jelzéssel látja el őket, hogy többnyire kitüntetett helyük van a természeti örökségben azáltal, hogy számos veszélyeztetett és/vagy az adott területen őshonos fajnak nyújtanak élőhelyet. 

Európa éghajlatváltozással összefüggő esélyein sokat javít, hogy az öreg kontinensen – a világ számos pontjával ellentétben – évről-évre több az erdő. Ahhoz azonban, hogy ennek valóban legyen jelentősége, a szigetszerűen elszórt idős erdőinket féltő gonddal kell óvnunk: ezek jelentős szén-dioxidot tárolnak, tiszta levegővel látnak el minket, részt vesznek a talaj vízháztartásának kiegyensúlyozásában, miközben a biológiai sokféleség megtartásában, így a fenntartható jövő biztosításában is kiemelkedő a szerepük. 

ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2024.07.17-én.

Szinte minden otthonban van egy olyan fiók, ami tele van különböző típusú töltőkábelekkel, amelyek sok bosszúságot okozhatnak. Valahogy sosincs kéznél az, amelyikre éppen szükségünk lenne, a zsinórok összegabalyodnak, és ha lecseréljük a készülékünket, akkor jó eséllyel újabb töltőket kell beszereznünk. Nem is beszélve arról, hogy ezek veszélyes hulladéknak minősülnek, ezért a környezetre is nagy terhet rónak, és az ártalmatlanításuk sem egyszerű történet. Éppen erre nyújthat megoldást az Európai Parlament szabályozása, amely 2024 végére egységesíti az elektronikai eszközök töltőszabványát.  

Az Európai Bizottság 2019-es tanulmánya szerint a fogyasztók 84 százalékának volt valamilyen telefontöltőkkel kapcsolatos problémája. Ez nem is olyan meglepő, ha belegondolunk abba, hogy 2009-ig legalább 30 féle töltőtípus volt forgalomban, és évente mintegy 2,4 milliárd eurót költünk elektromos töltőkre unió-szerte. Az eltérő típusú szabványok nemcsak a fogyasztóknak okoznak kellemetlenséget, hanem a környezetre is nagy terhet rónak; a nem használt töltők évente mintegy 11 ezer tonna hulladékot tesznek ki az EU-ban.  

Az EU zöld utat adott a C-típusú töltőknek  

Nem csoda tehát, hogy az Európai Parlament több mint 10 éve szorgalmazza a hordozható készülékek közös töltőjének bevezetését. A töltőtípusok egységesítése eddig az egyes vállalatok saját belátására volt bízva, de még így sem sikerült megközelíteni az Unió e-hulladékok csökkentésére vonatkozó célkitűzését. Ezért végül a Bizottság 2021 szeptemberében előterjesztette javaslatát a közös töltőről, melynek végleges szövegét 2022-ben az összes tagállam elfogadta, és azóta a Tanács is hivatalosan jóváhagyta.  

Az előírás célja legfőképpen az, hogy fenntarthatóbbá tegye az eszközöket, csökkentse az elektronikai hulladék mennyiségét, és megkönnyítse a fogyasztók életét is. A jogszabály értelmében a legtöbb kis- és közepes méretű hordozható elektronikus eszköz csak az USB Type-C típusú töltővel lesz árusítható az Európai Unióban. Az előírás a mobiltelefonokra, táblagépekre, digitális fényképezőgépekre, fülhallgatókra, fejhallgatókra, kézi videojáték-konzolokra, hordozható hangszórókra, e-olvasókra, billentyűzetekre, egerekre, és a hordozható navigációs eszközökre vonatkozik – olvasható az Európai Parlament oldalán. Ezzel együtt jár, hogy eldönthetjük majd egy új készülék megvételénél, hogy akarunk-e hozzá új töltőt vagy sem. Az Európai Parlament arra számít, hogy ennek a lehetőségével lecsökkenthető a szükségtelen töltővásárlás, ami uniós szinten akár 250 millió eurós megtakarítást jelent.  

Mihez kezdjünk az elavult töltőkkel?  

Ezeket minden esetben a háztartási hulladéktól elkülönítve, szelektíven kell gyűjteni, akárcsak a szintén veszélyes hulladéknak számító elektronikai eszközöket. Nagyon fontos ezeknek a megfelelő ártalmatlanítása, ugyanis az alkatrészekben olyan anyagok lehetnek, melyek károsíthatják a környezetet és az emberi egészséget is – ilyen például a műanyaggal bevont rézdrót, a kadmium vagy a brómozott lángálló. Tehát a lényeg, hogy minden esetben a kijelölt hulladékudvarokba vigyük feleslegessé vált töltőinket, vagy a hozzánk legközelebb eső elektronikai szakáruházba, mobilszolgáltatóhoz.  

Egyszerű, könnyen skálázható, fenntartható és még esztétikus is – így lehetne jellemezni azt az innovációt, amellyel mindenki magának termelhetné a szélenergiát, akár a nagyvárosok közepén is. Az úgynevezett szélturbinafalak akár egy háztartás éves energiaigényét is képesek ellátni, és ha bejön a tervezők számítása, akkor a technológia hamarosan versenyre kelhet a napelemekkel.  

Először 2021-ben mutatta be Joe Doucet tervező azt a mini szélturbinákból álló falszakaszt, amely elképzelései szerint a városok belsejében is könnyen hasznosíthatóvá tenné a szél energiáját. Az építmény ugyanis távolról sem emlékeztet a hagyományos szélerőművekre, amelyek óriás méreteikkel kevéssé illenek bele a városok látképébe, ráadásul nem is praktikusak a sűrűn beépített területeken. Az Airiva nevű találmány ezzel szemben még dísznek is elmegy, a spirális miniturbinákat ugyanis kifejezetten úgy alkották meg, hogy azok dizájnelemként is megállják a helyüket, és kis helyen is elférnek.   

Nemcsak kreatív, de hatásos is  

De lássuk, mit is tud egy ilyen szerkezet! A Fast Company beszámolója szerint a tervezőcsapat eredetileg 16 különböző lapátelrendezés hatékonyságát és teljesítményét vizsgálta, hogy kiválasszák a lehető legmegfelelőbbet. Így esett a választásuk a spirál alakzatra, amelyek elrendezése maximalizálja az eszköz kapacitását. A turbinákat olyan távolságra helyezték el a falban, hogy azok még tovább erősítsék egymás teljesítményét. Egy szegmensben négy turbina található, de a tervezők szerint a falakat bármennyi egységből össze lehet állítani, és ezek összehangolt teljesítményét egy külön erre a célra megalkotott rendszer biztosítja.  

A gyártócég úgy kalkulál, hogy egy nyolc turbinából álló konfiguráció évi 2200 kWh energia termelésére képes, amellyel nagyjából egy háztartás évi igényeit tudja kielégíteni. Ez azt jelenti tehát, hogy nem veszi fel a versenyt a hagyományos szélturbina-óriásokkal, de nem is ez a célja: sokkal inkább egy könnyen skálázható, a lokális igényeket kielégítő, fenntartható városi megoldás akar lenni. Egyébként a gyártócég szerint kiválóan működik forgalmasabb autóutak vagy repülőterek mellett is, hiszen a nagysebességgel elsuhanó járművek plusz légmozgást biztosítanak, ezáltal maximalizálják a turbinák teljesítményét.  

Szélturbinát minden házba? 

A bejelentés után Doucet csapata gőzerővel belevágott a tesztelésbe, amelynek eredményeként jövőre elvileg meg is kezdődhet a Airiva gyártása. A fejlesztők arra számítanak, hogy a szélturbinafal elsősorban a napelemes energiatermelést egészítheti ki azokon a területeken, ahol erre lehetőség van. Persze kérdés, hogy milyen áron lesz elérhető a technológia, és beilleszthető lenne-e a hazai szabályozási környezetbe, amennyiben hozzánk is eljutna – de ez már legyen a jövő zenéje. 

Az erdők olyan életközösségek, ahol minden állatnak és növénynek megvan a maga elengedhetetlen szerepe, és ezek egy tökéletes egyensúlyon alapuló, szerves egységet alkotnak. Ezt azonban számos tényező fenyegeti akár emberi, akár környezeti oldalról – és ez alól sajnos a magyar erdők sem jelentenek kivételt. 

Az erdők nagyon fontosak a számunkra, ugyanis remek szén-dioxid-semlegesítők, ezáltal ellensúlyozzák a globális felmelegedés folyamatát. Emellett rengeteg oxigént termelnek, és befolyásolják a Föld vízháztartását is. Hazánk mintegy 21 százalékát erdők borítják. Aszalós Réka, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa szerint ezt a mennyiséget lehetne növelni, de a legfontosabb az lenne, hogy az erdők minőségén javítsunk, ugyanis most közel felerészt ültetvény jellegű, tájidegen fajokból állnak. 

A magyar erdők fajösszetételét nagyban befolyásolja az adott terület mikroklímája. A levegő páratartalma alapján négy klímaosztályt különítünk el: a bükkös, a gyertyános-tölgyes, a cseres-tölgyes és az erdősztyepp-klímát. A globális felmelegedés következtében azonban egyes osztályok területi aránya csökken, míg másoké nő. A legnagyobb páratartalmú és legalacsonyabb középhőmérsékletű bükkös klíma például 1967-ben az ország területeinek 5 százalékát, 2010-re viszont már csupán 2 százalékát tette ki, és 2071-ig akár véglegesen el is tűnhet. Ezzel szemben a legmelegebbnek és legszárazabbnak számító erdősztyeppék területe 19 százalékról 25 százalékra nőtt 2010-re.  

Új állatfajok az erdőkben? 

Az ország fás területei rengeteg különböző élőlénynek adnak otthont, például a hűvösebb éghajlatot kedvelő harkályoknak, süvöltőknek és csízeknek, akik természetes élőhelye folyamatosan visszaszorul. A mikroklíma változásának következtében a szintén hidegebb időjárást kedvelő foltos szalamandra is a pusztulás szélére kerülhet.  

Az átalakuló környezeti adottságok az ország vízháztartását is befolyásolják. A csökkentő csapadékmennyiség következtében száradásnak indulnak vizes előhelyeink, és ezáltal csökken az itt élő állatok lélekszáma. Az országon átvonuló vándormadarak – például a vadludak és a darvak – is nagy gondban lehetnek a csapadék hiánya miatt, ők ugyanis itt állnak meg táplálkozni a vándorútjuk során.  

De a klímaváltozás a porzó rovarok, – például a lepkék – dolgát is alaposan megnehezíti, akik nehezen tudnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A növekvő hőmérséklet következtében megjelennek az olyan szárazságot jobban tűrő élőlények, mint például a gyapottok-bagolylepkék, amelyek a lombos erdők egyik legnagyobb károsítói. Szintén problémát jelenthet a nyugat-nílus lázat terjesztő szúnyog elterjedése, amely többek között a hazai héjaállományt is fenyegeti.  

A probléma megoldása nem egyszerű. Aszalós Réka szerint létezik egy olyan szcenárió is, miszerint az évszázad végére alig marad egybefüggő erdőnk, és füves-fák sztyeppék fogják uralni a természetes területeket. Ha nem tudunk változtatni a klímaváltozás jelenlegi tendenciáin, akkor a bükkerdők kerülhetnek a legnagyobb veszélybe, amely magával vonná a biodiverzitás csökkenését is.  

A klímaváltozás lassítását szolgálná, ha további fákat ültetnénk, növelve az erdők területének arányát, de a fajok kiválasztásánál is körültekintően kell eljárnunk – figyelmeztetnek az ökológusok. Fontos kritérium például, hogy lehetőleg az őshonos fafajok sokszínű, gazdag ökoszisztémáját támogassuk, és a klímaváltozás fokozódásával a szárazságnak ellenállóbb fajokat szaporítsunk.

Egyre többet tesz hozzá a gazdaság növekedéséhez a tisztaenergia: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss elemzése szerint 2023-ban mintegy 320 milliárd dollárral járult hozzá a világgazdasághoz. Ez a globális GDP-növekedés 10 százalékának felel meg, ami meghaladja a repülőgépipar hozzáadott értékét.  

Ha kicsit mélyebben belemegyünk a számokba, az Európai Unióban már a GDP-növekedés közel egyharmada származott tavaly a tisztaenergiából. Ezzel az európai közösség maga mögé utasította a többi vizsgált régiót, bár azt az elemzők is leszögezik, hogy ebben közrejátszik az EU gyenge, éves szinten az 1 százalékot sem elérő gazdasági dinamikája.  

Az mindenesetre kristálytisztán látszik, hogy a tisztaenergia előállítását célzó beruházási volumen 2022 és 2023 között több mint a kétszeresére nőtt, és azt sem nehéz kikövetkeztetni, hogy a látványos dinamika oroszlánrésze Európa határozott éghajlati célkitűzéseire és szakpolitikáira vezethető vissza. 

Manapság divatos azt a példát hozni a zöldátállásra, hogy tavaly ötből egy eladott autó elektromos meghajtású volt, de akadnak ennél is érzékletesebb folyamatok. Az például, hogy a világ villamosenergia-rendszeréhez 2023-ban hozzáadott új kapacitások négyötöde már nem fosszilis eredetű volt. Ez tovább növelte a tisztaenergia-szektorhoz kapcsolódó munkahelyek előnyét a fosszilis hátterűekhez képest. Utóbbiakból már 2021-ben kevesebb volt, mint tisztából, és ez a tendencia azóta sem állt meg: az elmúlt évben már 36 millió munkavállalót foglalkoztattak a tisztaenergia-ellátási láncok. 

A tisztaenergia aránya Magyarországon is dinamikusan nő, leginkább a napenergiának köszönhetően, miközben a szélenergia területén is folyamatosan nyílnak meg az új lehetőségek. Ráadásul a kettőben érdemes közösen gondolkodni abból a szempontból, hogy az ország energiarendszerén belül ez a két energiaforrás kiegyenlíti egymást, a pótlólagos szélenergiakapacitások létrejötte javítja az együttes energiatermelés előrejelezhetőségét és kiszámíthatóságát. A teljes átállásra azonban továbbra is várnunk kell: körülbelül a 2040-es évtizedig szükségünk lesz még fosszilis energiára, leginkább földgázra: ez egyelőre elengedhetetlen ahhoz a rugalmassághoz, amelyre a villamosenergia-rendszernek szüksége van az ellátásbiztonsághoz. 

Ugyanakkor Európa térnyerése a zöldátállásban azt tanúsítja, hogy az egész folyamatot jól definiált, ambiciózus, de reális célokkal lehet megalapozni. Ezek önmagukban persze nem jelentenek garanciát a sikerre. A tisztaenergia nagyobb térnyeréséhez intenzív hálózatfejlesztésre is szükség van, jelentős bővítést igényelnek az energiatároló kapacitások. Ehhez komoly állami szerepvállalásra is szükség van, hiszen a magánbefektetők hajlandók finanszírozni a roppant költséges átmenetet, de azzal a feltétellel, hogy az állam biztosítja hozzá a megfelelő szabályozást és a szükséges kereteket. 

Nem árulok el vele titkot, hogy ez sem megy egyik napról a másikra. Ezért hosszútávon az a célravezető, ha a lehetséges megoldások halmazából egy egészséges, kiegyensúlyozott energiamix áll össze. Természetesen olyan, amelynek nemzeti szintű alkotóelemei a régiós, a kontinentális és a globális elvárásokba is beleillenek, kellő rugalmassággal vértezve fel a gazdaságokat és az energetika szereplőit, megőrizve a fenntarthatóság iránti elkötelezettségüket. Többször elmondtam már, de nem lehet eléggé és elégszer hangsúlyozni: ma már elképzelhetetlen egy fenntartható energiarendszer megújuló energia nélkül.  

ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2024.06.12-én.

A Mammoth elnevezésű robosztus létesítmény évente 36 000 tonna CO2-t képes eltávolítani a légkörből, tízszer annyit, mint elődje, az Orca. A Clineworks által épített üzem nemcsak nagy teljesítményével tűnik ki, hanem innovatív technológiájával is, amely megújuló energiát használ, és a befogott CO2-t véglegesen tárolja a természet inspirálta módszerekkel. 

A Mammoth a levegőből vonja ki a szén-dioxidot, amit először speciális szűrőkön keresztül vezet át. A szűrők megkötik, majd magas hőmérsékleten leválasztják a szén-dioxidot, amely a folyamat végén kővé alakul a Carbfix technológia segítségével. 

A Carbfix technológia a természetes folyamatokat utánozza és gyorsítja fel. Az eljárás során a szén-dioxidot vízben oldják fel, majd a keletkező szénsavas vizet bazalt kőzetbe injektálják. Ebben a CO2 reakcióba lép a kőzet alkotóelemeivel, például kalciummal, magnéziummal és vassal, és stabil karbonátásványokká alakul, amelyek tartósan tárolják a szén-dioxidot. Ez a folyamat mindössze két év alatt lezajlik, melynek eredményeként a CO2 véglegesen kővé alakul, és nem kerül vissza a légkörbe. 

Több mint technológiai bravúr 

A globális felmelegedés megfékezésében kulcsfontosságú szerepet játszhat a szén-dioxid-eltávolító ipar, mivel az éves CO2-kibocsátás összege jelenleg eléri a 40 milliárd tonnát, a Párizsi Megállapodás céljainak eléréséhez pedig 2050-re több milliárd tonnát kell eltávolítani a légkörből. A Climeworks technológiája, bár még költséges, mégis ígéretes megoldás lehet a kibocsátás csökkentésére és a klímaválság kezelésére. 

A vállalat nem áll meg itt: a jövőben több projektet terveznek az Egyesült Államokban, Kanadában, Norvégiában és Kenyában, amelyek segítségével több millió tonna CO2-t semlegesítenének évente. A cég célja, hogy az ipari méretű szén-dioxid-eltávolítás 2050-re elérje a gigatonnás kapacitást, ezzel hozzájárulva a globális felmelegedés elleni küzdelemhez. A szén-dioxid-eltávolítás tehát nem csupán egy technológiai bravúr, hanem egy elengedhetetlen lépés is a bolygónk megmentéséhez. 

A természet és technológia harmóniája  

A Mammoth projekt bemutatja, hogyan lehet ötvözni a csúcstechnológiát a természettel, hogy egy fenntarthatóbb jövőt teremtsünk. A CO2 eltávolításának technológiája nemcsak környezetbarát, hanem gazdasági lehetőségeket is rejt magában, hiszen új munkahelyeket teremt, és támogatja a zöld gazdaság fejlődését is. Ez a kezdemémnyezés példaértékű lehet más országok számára is, akik hasonló megoldásokkal kívánnak hozzájárulni a globális klímaváltozás elleni küzdelemhez. 

Peru egyike a világ öt legváltozatosabb ökoszisztémával rendelkező országainak; óriási területén mintegy 80-90 különböző mikroklíma létezik. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben az ökoturizmus egyik legvonzóbb célpontjává vált, és a kormánya is fokozott erőfeszítéseket tesz, hogy megőrizze a legnépszerűbb látnivalók, az Inka-ösvény és a Machu Picchu viszonylagos érintetlenségét.  

Peru benne van abban a 17 országban, amelyek együttesen a világ biodiverzitásának 70 százalékát adják. A környezet változatossága miatt a tudósok becslése szerint jelenleg mintegy 25 000 növény-, 473 emlős- és 1816 madárfaj él a területen, és itt található a világ összes lepkefajtájának 20 százaléka is. Olyan különleges állatokat tartanak itt számon, mint például a világ legnagyobb röpképes madara, a kondorkeselyű, amelynek egyik legnagyobb populációja is Peruban él.  

Ráadásul az ismert állat- és növényfajok száma folyamatosan növekszik, ahogy a tudomány is egyre mélyebbre hatol az esőerdőkben, és eddig feltáratlan területek ökológiáját fedezi fel. A dél-amerikai csodavilágnak nemcsak gazdag élővilága említésre méltó, hanem mintegy 160 vízgyűjtő területe is, amelyek együttesen a világ teljes megújuló vízkészletének közel 5 százalékát teszik ki. És ez csak néhány példa volt azon lélegzetelállító tények sorából, amelyek különösen vonzóvá teszik az országot az ökoturizmus számára.  

De mi is az az ökoturizmus?  

A fogalom felelős és fenntartható utazást jelent olyan úticélokra, ahol a növényvilág, az állatvilág és a kulturális örökség az elsődleges vonzerő – írja a Greendex. Az ökoturizmus egyben egy utazói szemlélet vagy attitűd is, amely elsődlegesen arra törekszik, hogy a turisták a számukra „mesterségesen” létrehozott élmények és luxuskörülmények helyett megértsék és megbecsüljék a helyi értékeket – beleérve a kulturális és a természeti kincseket is. Az ilyen típusú utazások nagy hangsúlyt fektetnek a természetjárásra, melynek során az utazó nem alakítani szeretné a környezetét, csak szemlélni és értékelni azt.  

Nem csoda, hogy Közép- és Dél-Amerika az ökoturizmus egyik legkedveltebb célpontja, beleértve Perut is, hiszen ökológiailag hihetetlenül gazdag területekről van szó. Ami azt illeti, Peru a világ egyetlen olyan országa, ahol a civilizáció fejlődése és az erőforrás-fogyasztás ökológiailag fenntartható szintje kéz a kézben járnak a Worldwatch Institute kutatóintézet értékelése szerint. 

A világ első karbonsemleges turistalátványossága 

Az ökoturizmus különösen nagy jelentőségre tesz szert az olyan népszerű turistahelyeken is, melyeket évente több ezren látogatnak. Tisztában van ezzel a perui állam is, ahol becslések szerint a teljes éves károsanyag-kibocsátás 5 százaléka a turizmushoz köthető. Ezért a koronavírus-járványt követően bejelentették, hogy az elkövetkező években teljesen karbonsemlegessé szeretnék tenni az ország leghíresebb látványosságát, a Machu Picchut. Terveik szerint 2030-ra 45 százalékkal csökkentenék a szén-dioxid-kibocsátást a területen, 2050-re pedig teljesen lenulláznák az emissziót, hogy megfeleljenek a párizsi klímaegyezmény irányelveinek.  

Az is fontos törekvése az ökotudatos turizmusnak, hogy a látogatók elsősorban a helyi szolgáltatókat és kisiparosokat támogassák. Egyes utazási irodák kimondottan arra szakosodtak, hogy felhívják az utazók figyelmét a perui nonprofit szervezetek és környezetbarát vállalkozások munkájára, és ezáltal hozzájáruljanak a működésükhöz. A turizmus ugyanis évtizedek óta fontos része Peru gazdaságának, és döntő szerepet játszott a lakosság életszínvonalának javításában is. A Peru for Less nevű turisztikai ügynökség, és más hozzá hasonló szervezetek például olyan tudatos utazókat szeretnének megszólítani, akiknek szintén fontos, hogy a turizmus ne pusztítsa el a kulturális hagyományokat és a háborítatlan természetet sem.  

Zöldturizmus hazánkban 

Szerencsére nem kell egészen Peruig utaznunk, hogy megtapasztaljuk az zöldturizmus szépségeit: Magyarországon számos túraútvonal hálózat, tanösvény, nemzeti park, zöldszállás és vendéglátóhely várja a városból kiszakadni vágyókat. Ha tisztába kerülünk a turizmus alapvető környezeti hatásaival, ennek tudatában hozzuk meg az utazással kapcsolatos döntéseinket, és folyamatosan fejlesztjük magunkat a környezettudatosság kérdéseiben, akkor mi magunk is idővel könnyedén ökoturistává válhatunk.