„A vízhiány a világ népességének több mint 40% -át érinti, 2050-re pedig várhatóan négy emberből egy valószínűleg krónikus vízhiánytól fog szenvedni"
A Stockholm International Water Institute (SIWI) szervezésében idén is megrendezik a Víz Világhét nevű rendezvénysorozatot, amelynek fókuszában ebben…
Azoknak, akik figyelemmel kísérik a fenntarthatósággal, illetve a környezettudatossággal kapcsolatos híreket, eseményeket, bizonyára nem mondok újat azzal, hogy a svéd bútoróriás, az IKEA élen jár a klímaváltozás elleni harcban, és már hosszú évek óta folyamatosan példamutató megoldásokat alkalmaz a…
Jelenlegi fenntarthatatlan gazdasági modellünk kéz a kézben jár a klímaváltozással, amelynek jeleit egyre inkább saját bőrünkön is érzékeljük. A technológiai újítások, amelyet a nyugat képes biztosítani nem elegendőek, erőforrások hiányában nem lehetséges megoldást találni. A november közepe tájékán…
A villamosenergia-hálózatok elöregedett állapota a megújulóenergetika legnagyobb ellensége úgy szerte a világon, mint Németországban. Ennek oka, hogy magát a villamosenergia-rendszert még egy korábbi – elsősorban nagyerőművek üzemeltetésére épülő – paradigma mentén alakították ki, amely emiatt a sok…
Amióta csak elkezdtek gombamód szaporodni a szélerőművek a világon, egyre gyakrabban merül fel az igény egy olyan szélturbinára, amely szuperalacsony áron telepíthető, a környezetre gyakorolt hatása a klasszikus megoldásokénál elenyészőbb és adott esetben a közelben lakókat sem zavarják hangjukkal.…