Egy friss tanulmány szerint 2020-as évek közepére a globális bányaipar energiaigényének körülbelül 8 százalékát megújuló energiával fogják kielégíteni. Ez nem tűnik soknak, de rögtön változik a kép, ha hozzátesszük, hogy ma a megújuló energia aránya a bányászathoz köthető energiafelhasználásban alig 0,1 százalék. Pedig kevés olyan iparág létezik ma, amely nagyobb energiafaló lenne az ásványi anyagok kitermelésénél – villamos energia szükségeltetik a gépek üzemeltetéséhez, a világításhoz, a biztonsági berendezések egy részéhez, de jelentős a kitermeléshez használt berendezések robbanómotorjainak üzemanyag-fogyasztása is.

A váltás okai egyszerűek – egyre nagyobb a tulajdonosi, stakeholderi nyomás a bányákon, hogy csökkentsék az energiakiadásaikat, illetve mérsékeljék kitettségüket a hagyományos fosszilis energiahordozóknak. Az üzemanyagok árszintjének kiszámíthatatlan változása, a globális társadalmi/politikai törekvések a klímavédelem terén, a fenntarthatósági szempontok érvényesítési törekvései a vevők részéről és a költségek együttesen terelik a zöldebb energiaellátás felé az ásványianyag-kitermelést.

A befektetők fiatal generációja már nem csak a jó üzletet keresi, de egyre fontosabb számukra, hogy a pénzük jó ügyet szolgáljon

Érdekes, új látásmód van elterjedőben főleg a fiatal befektetők között: a mindent a profit érdekében elvet szimbolizáló „dollars and cents” befektetői szemlélet az utóbbi években eltolódni látszik az egyéb társadalmilag és környezetileg is fontos célokat megvalósító befektetéseket jellemző „dollars and sense” világlátás irányába. A váltással elsősorban az erőteljesen kutatásra és fejlesztésre fókuszáló vállalatok mellet sokat nyerhetnek az IT és megújuló energetikával foglalkozó vállalkozások is.

A fenti befektetői hozzáállás szorosan együtt jár azzal a folyamattal, hogy fiatalodik a nagyobb befektetések elhelyezése felett diszponáló köre, akik immáron teljesen más mutatók alapján ítélik meg azt, hogy mibe fektessék pénzüket. Az ő céljuk már nemcsak a profit, de az egyéb értékteremtés is.

4000 megawatt kapacitású naperőművet építenek 4,4 milliárd dollárért – az ellenzők szerint lehetne okosabban is

Minden eddiginél nagyobb naperőmű-fejlesztésbe kezd hat, állami tulajdonban lévő indiai vállalat – a cél megépíteni a világ legnagyobb naperőművét, amelynek kapacitása eléri a 4000 megawattot. A fejlesztés összértéke 4,4 milliárd dollár lesz majd, ezért a pénzért pedig 93 négyzetkilométernyi területet fognak napelemekkel beborítani India Rajasthan tartományában. A tervek szerint az erőmű élettartama 25 év lesz, miközben évente 6400 gigawattóra áramot termelnek meg a berendezések. Az előzetes számítások alapján a beruházás évi 4 millió tonnával mérsékli majd az ország széndioxid-kibocsájtását. A fejlesztést több fázisban valósítják majd, az első szakaszban 1000 megawattnyi kapacitást terveznek üzembe helyezni 2016 végére.

A kontinensnyi országnak nem ez lesz az első fotovoltaikus gigaprojektje: már üzemel egy 2208 megawatt kapacitású naperőmű az országban, de a hírek szerint idővel ezt is bővíteni szeretnék. A távlati célok szerint 2022-re az ország szeretne 22 ezer megawattnyi naperőmű kapacitást kiépíteni. A tervekhez annak ellenére is ragaszkodnak, hogy a szenes energiatermelés költségei (2,5 rúpia per kilowattóra) alig 15 százalékát teszik ki a napelemekkel termelt áram árának (17 rúpia kilowattóránként).

Google? Siemens? Valami napelemes cég? Hát nem. A torontói székhelyű Corporate Knights médiavállalat immáron egy évtizede készíti el minden évben a legfenntarthatóbb vállalatok listáját. 2014-ben az összesítés első helyére egy ausztrál pénzintézet, a Westpac Banking került. Tavaly a cég még csak a lista 10. helyén szerepelt, de a nyitott és sok szempont szerint szervezett vezetési modell és az erőforrások optimális kihasználására fordított figyelem az idén már első helyre vezette az éves szinten 38 milliárd dollár bevételt elkönyvelő, összesen 36 ezer munkavállalót foglalkoztató vállalatot.

A fenti két tulajdonság volt az, ami egyre inkább a környezettudatos, fenntartható működés felé irányított a Wetpac bankot. Ez volt az első pénzintézet, amely csatlakozott az ausztrál kormány Greenhouse Challenge Plus kezdeményezéséhez, amellyel párhuzamosan egy támogató programot is elindított. A bank a Corporate Knights által vizsgált mind a négy fenntarthatósági indikátor alapján – energia, karbonkibocsátás, vízkezelés és hulladék menedzsment – a legjobbak között volt, ezeket egészítette ki a vállalat vezetési struktúrájának vizsgálata, ami végül az első helyre repítette a bankot.

Érdekes összeállítást közölt a napokban a Bloomberg New Energy Finance (BNEF); a szervezet által készített összesítések alapján tavaly tovább csökkent a megújuló energiaforrások területén a befektetések volumene. 2013-ban összesen mintegy 254 milliárd dollárt költöttek globálisan a megújuló-energetikai beruházásokra, ez mintegy 11 százalékkal marad el a 2012-re jutó 286,2 milliárd dollártól. A rekordévet egyébként 2011-re teszi a BNEF, amikor összesen 317,9 milliárd dollárnyi befektetést eszközöltek világszerte a megújuló alapú energiatermelő technológiákba.

A 2013-ban tapasztalt csökkenés okaként a felmérés két dolgot emel ki – egyrészt a fotovoltaikus rendszerek árának drasztikus csökkenése felel a befektetési volumen mérséklődéséért, másrészt a befektetőket eltántorítja az Európában és az Egyesült Államokban változó szabályozói környezet bizonytalansága.

Ha a 21. században előre akarunk lépni fenntarthatósági területen, az államnak is tennie kell az ügyben

Általánosan elfogadott nézet, hogy a fenntarthatósági versenyben a vállalatoké kell legyen a vezető szerep, az állam, mint intézmény, jobb ha félreáll az útból, vagy legfeljebb a tág kereteket jelöli ki és megteremti a feltételeket a magánszektor számára az előrelépéshez. De vajon tényleg elég ennyi? Aligha, főleg amikor abból a prekoncepcióból indulunk ki, hogy a vállalati szektor a teljes világgazdaság alig kétharmadát teszi ki. A maradék egyharmad ugyanis valamilyen úton-módon kötődik az állami szerepvállaláshoz.

Ráadásul napjaink leggyorsabban fejlődő országaiban egyáltalán nem elhanyagolható az ilyen-olyan mértékben állami tulajdonban lévő vállalatok hozzájárulása a fejlődéshez. Kínában például a teljes piaci tőke mintegy 80 százaléka állami cégekben összpontosul, de előkelő helyen szerepel az orosz piac is a listán, ahol ez az érték 60 százalék körüli, de Brazíliában is alulról nyaldossa a 35 százalékot. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy a világ vezető 25 olajcége közül 18 állami kézben van. Ha pedig itt tartunk, nem szabad megfeledkeznünk a MOL-ról vagy éppen az MVM-csoportról sem.

Feladatok az energetikában 2014-re

Habár a hazai energetikai szektor a szakmai vélemények szerint óceánjáró tankhajóhoz hasonlóan hánykolódik a gazdasági környezet és a szabályozás viharai által korbácsolt hullámokon, korai lenne még leírni a szektort. Mivel egy stratégiai, és súlyánál fogva meghatározó nemzetgazdasági ágról beszélünk, éppen olyan nehezen csúszik le egy hatalmas örvénybe, ahogyan azt egy tankhajó tenné. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy elsüllyeszthetetlen lenne.

Annak szempontjából viszont, hogy a szektor kijut-e a viharból, vagy süllyedni kezd-e 2014 meghatározó év lesz.

A helyzet ugyanakkor egyáltalán nem tragikus, hiszen számos olyan hatékony eszköz áll rendelkezésre, amely mentén a szektor jövőre kikerülhet a negatív hangulatból. Jelenleg az látszik, hogy alapvetően négy nagy beavatkozási területen kell felelős döntéseket hozni, és megszabni az elkövetkező évek fejlődési irányait.

A karácsonyi készülődés kétségkívül egyik legfontosabb eleme a tökéletes karácsonyfa kiválasztása. Nagyon sok szempont játszhat közre vásárlás előtt: milyen fajtájú a fa, milyen méretű, mennyire sűrűk a levelei, szimmetrikus-e, illetve hogy egyáltalán élő-e, vagy inkább marad az ember a műfánál, amelynél az előbbi kérdések kevésbé relevánsak. De vajon a mű-, vagy az élő fa jelent-e fenntarthatóbb karácsonyozást? Előbbi mellett többek között a hosszabb élettartam, az utóbbi mellett a természetesség és a hagyományok szólnak érvként.

Mivel elindult a karácsonyi fahajsza, ideje a karácsonyfa-kérdés mögé nézni.

50 millió eurót tol az Európai Fejlesztési Bank a megújulóenergetikai pénzalapokba - Egyre több intézményi befektető keresi a lehetőségeket a zöldenergia területén

Úgy tűnik, nem csak a lakosság számára vonzó megújulóenergetikai fejlesztéseket finanszírozó alapokba fektetni a pénzt, hanem az intézményi befektetők is egyre nagyobb fantáziát látnak az iparágban. Az Európai Fejlesztési Bank (EIB) 50 millió eurós befektetése a Glenmont Fund második ilyen pénzügyi alapjába az abban lévő pénzösszeget 250 millió euróra emeli. Az alapban összegyűlt pénzből hagyományos megújulóenergia-termelő kapacitásokat építenek majd szerte Európában. A pénzt elsősorban vállalati befektetőktől, nyugdíjalapoktól és biztosítási társaságoktól várják. A nemzetközi elemzések szerint 2035-re ezek az intézményi befektetők biztosíthatják a fejlesztések negyedének tőkeigényét.

A Glenmont befektetési alapokat kezelő cégnek egyébként nem ez az első ilyen pénzügyi alapja, az előzőben összegyűlt pénzből mintegy 1 milliárd eurónyi beruházást valósítottak meg az Egyesült Királyságban, Írországban és Európa más országaiban. Az első pénzügyi alap támogatásával 165 megawattnyi fotovoltaikus, 150 megawattnyi szélerőművi és 38 megawattnyi biomassza alapú kapacitást létesítettek.

Képzeljünk el egy házat, amelyben úgy élhetünk, hogy az első tíz évben garantáltan nem kapunk semmilyen energiaszámlát. Nagyon jól hangzik, de azért mégis szkeptikusan állunk a dologhoz. Ha pedig azt is hozzátesszük, hogy tömegek számára gyártanak ilyen házakat, az már végképp gyanúra ad okot. Pedig az Egyesült Államokban, ahol az európainál jóval alacsonyabbak az energiaárak, találkozhatunk ezzel a konstrukcióval. Houstonban, Texas államban egy ingatlanfejlesztő cég olyan házakat épít, amelyeknek nettó nulla az energiaigénye, a falaik úgy szigetelnek, mint a termosz, olyan berendezésekkel vannak ellátva, amelyek alig használnak energiát, és saját energiaforrásuk is van.

Az újszerű épületek ötlete a 2008-as, amerikai ingatlanpiaci válság idején született meg, amikor a lakásvásárlók számára újfajta befektetési lehetőségeket kellett nyújtani. A cég vezetői pedig arra jutottak, hogy az energiahatékonyságban kell keresni a megoldást. Így álltak elő az USA első megfizethető, tiszta energiát (nem) használó és termelő otthonaival.

A megújuló energia jobb üzlet, mint egy bankbetét - olyannyira, hogy az Egyesült Királyságban új befektetési, üzleti modellt is épített erre az ausztrál székhelyű BCD Energy vállalat. A konstrukció lényege, hogy a befektetők olyan mini-kötvényeket jegyezhetnek a vállalatnál, amelyekből az napelemeket telepít szerte az Egyesült Királyságban. Az értékesített zöldáramból befolyó bevételek pedig fedezik a kötvények hozamát. A konstrukció hasonlít a korábban már bemutatott közösségi erőművek mögött álló elgondolásra, ami elsősorban Ausztriában és Németországban örvend nagyobb népszerűségnek.

A befektetés három évre szól, évente 6,5 százalékos hozamot biztosítva a mini-kötvények tulajdonosainak. Ezt a hozamot a vállalat rendszeresen, negyedévente fizeti ki a befektetőknek, a harmadik év végén pedig a kötvénytulajdonos a teljes összeget is megkapja az utolsó hozamrészlettel együtt. Minimálisan 2000 font (mintegy 720 ezer forint) értékben lehet jegyezni a kötvényből, de a határ a csillagos ég. A vállalat honlapja szerint a kezdeményezés sikeres, eddig már 5,3 millió font értékben jegyeztek a mini-kötvényből.

A lakosság számának növekedése, a növekvő energia- és élelmiszerigény, illetve az egyre nagyobb mértékű károsanyag-kibocsátás megköveteli, hogy fenntarthatóbb életmódra váltsunk át, viszont a fogyasztói társadalomra jellemző állandó növekedés káros hatásainak megfékezésére nem elegendő ez a fajta változás, radikálisabb lépésekre van szükség. Attól, hogy ugyanakkora fogyasztás mellett a fel nem használt termékek, anyagok egy részét újra felhasználhatóvá tesszük, csak kis mértékben lassítjuk a folyamatot. Arról nem is beszélve, hogy nem minden anyag újrahasznosítható, tehát mindig lesz felesleg. Ezt a felesleget pedig csak úgy tudjuk csökkenteni, ha kevesebbet fogyasztunk, és ezáltal kevesebbet termelünk belőle.

Az idei évben augusztus 20-ára esett az „ökológiai túllövés napja”, ami azt jelenti, hogy már a nyolcadik hónapban elhasználtuk azt az erőforráskészletet, amelyet a Föld egy év alatt fenntarthatóan meg tud termelni. Tíz éve ez a dátum október közepére, húsz éve pedig november közepére esett, tehát elmondható, hogy a termelés – a növekvő fogyasztói igények mentén – folyamatosan növekedett. Ha csak nem történik valamilyen radikális változás, az ilyen mértékű növekedés egyre távolabb löki egymástól a keresletet és az ásványi anyag-, az olaj-, a víz- és élelmiszerkészletek „kínálatát”. Ennek elkerülésére hangzik a legjobb megoldásnak a fenntartható életmód, a fenntartható üzleti stratégia. És bár az élhetőbb jövő érdekében meghozott ilyen jellegű döntések egytől egyig dicsérendők, valószínűleg közel sem annyira hatásosak, amennyire szeretnénk.

Érdekes adatokat közölt a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) a hazai vállalatok fenntarthatósági hajlandóságáról. A szervezet saját, 34 vállalat kérdőíves megkérdezése alapján készült nem reprezentatív felméréséből kiderült, hogy a megkérdezettek szerint a cégek 62 százaléka kiemelten foglalkozik a környezeti felelősségvállalással a hét fenntarthatósági fókuszterület (lsd. az ábrán lent) közül, miközben a megfelelő átláthatóság csak 26 százalékuk esetében kap elegendő figyelmet a napi működés során. A több mint 40, zömében nagyvállalati tagot számláló szervezet elsősorban arra volt kíváncsi, hogy az egy éve bemutatott, vezetőknek készült Ajánlását aláíró szervezetek hogyan látják a dokumentumban lefektetett alapelvek – stratégiai megközelítés, felelős vállalatirányítás, etikus működés, alapértékek tisztelete, környezeti felelősségvállalás, partnerség az érintett és érdekelt felekkel és átlátható működés – megvalósulását a hazai vállalati szféra egésze és saját működésük esetében.

A felmérés eredményei szerint a hazai üzleti szektor legnagyobb számban (62%) a környezeti felelősségvállalásra fordít figyelmet. A cégek 44 százaléka allokál dedikált erőforrásokat a téma stratégiai szintre emelésére és a felelős vállalatirányítási rendszer kiépítésére. Ezt az egyetemes alapértékek tiszteletben tartása követi 41 százalékkal, majd az etikus működés következik, amelyre a hazai cégek csupán 37 százaléka helyez elegendő hangsúlyt. A legkevesebb figyelmet a partnerségek kialakítása és az átlátható működés kap jelenleg: előbbivel a hazai vállalatok 31, utóbbira csupán 26 százaléka fordít figyelmet a felmérésben részt vevő vállalatok szerint.

Fenntarthatóság. A fogalom gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban még viszonylag sok ember fejében élnek bizonyos tévhitek. Bár, mint korábban írtam, egyre több cég áll át fenntarthatóbb üzleti modellre, ráadásul egy kutatás azt mutatta ki, hogy a nagyobb cégek vezetőinek hozzáállása is egyre inkább a pozitív irányba mozdul el, a konkrét lépések a globális fenntarthatóság kihívásainak való megfelelés felé sok esetben még mindig hiányoznak. Valószínűleg ehhez több olyan hiedelem is hozzájárul, amelyet az üzleti világ – tévesen – tényként kezel.

„Az atomenergia olcsó, az atomenergia kell!” Nagyjából ezzel az egyszerű jelszóval kívánják a döntéshozók és lobbisták megmagyarázni, hogy miért kell itthon hónapokon belül elindítani az új atomerőművi kapacitások létesítését, kiírni a tendereket. Csakhogy a történet ennél összetettebb, ráadásul pont a lehető legkevésbé helytálló adatokat sikerül rendszeresen érvként felhoznia az atompárti döntéshozó oldalnak a bővítés mellett. Merthogy az új blokkok – valami rettenetes közgazdasági hókusz-pókusz nélkül – közel sem fognak hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarországon legyen a legolcsóbb az áramdíj Európában.

Miközben ezt már korábban is sejtettük, a múlt héten végre a számok is megérkeztek. Azokkal vitatkozni pedig nagyon nehéz. De mennyi is az annyi?

Globális viszonylatban az energiafelhasználás folyamatosan emelkedik, ami többek között a fejlődő országok népességnövekedésének is köszönhető. Ha megnézzük a Föld rohamosan emelkedő össztermelési és összfogyasztási adatait, azonnal az ázsiai országok, legfőképp pedig Kína eredményeire mutogatunk, ugyanis több mint valószínű, hogy az átlagadatokat az ő számaik húzzák felfelé. Viszont a nagyobb termeléssel együtt a nagyobb felelősség is együtt jár, amit már korántsem tekintünk a távol-keleti országok sajátosságának. Azonban néhány felmérés azt mutatja, hogy a régió igenis törekszik a fenntarthatósága. Jobban is, mint a nyugati országok.

Természetesen, ha azt nézzük, hogy honnan kell feltornáznia magát a régiónak egy elfogadható szintre, máris más a helyzet, viszont az elmúlt évekhez viszonyított, a hozzáállásban tapasztalt változás akár globálisan is követendő példa lehetne. Bár a bűntudat minden bizonnyal jelentős részt tesz ki a motivációban, a várható előnyök is egyre láthatóbbá válnak a keleti vállalatok számára is.

A választásokat követően nagy kérdés Németországban, hogy mi lesz az Energiewende – a nagy német energetikai hátraarc – további sorsa. Jelenleg úgy tűnik, hogy az ország halad majd tovább a maga által 2011-ben kijelölt úton, azaz 2022-ig leszereli nukleáris energiatermelő kapacitásait, zöldíti energiarendszerét, majd 2050-re talán eléri a kitűzött, igencsak ambiciózus, 80 százalékos megújuló részarányt. A tét mindenesetre hatalmas: Németország vagy bebizonyítja a világnak, hogy egy erős gazdaság nagy mennyiségű zöldenergia integrálása mellett is képes meglenni atomenergia nélkül, , vagy elbukik a kísérlet során, és rántja magával az európai gazdaságot is.

A siker jelenleg még akár kérdésesnek is mondható. Az átálláshoz ugyanis nem elég csak a németek elszántsága és precizitása, legalább olyan fontos, hogy egy egységes, átjárható és likvid európai energiapiac is kialakuljon. Ehhez pedig ugyanúgy hozzátartozik egy egységes uniós piacszabályozási jogi környezet életbe léptetése, mint az európai energiainfrastruktúra kiépítése.

Létezik-e hatékony alternatívája a betonból és acélból készült felhőkarcolóknak?

A Föld népességszáma, egyúttal az urbanizáció mértéke folyamatosan növekszik, ami egyre több problémát akaszt az emberiség nyakába. 2050-re a lakosságnak már több mint 70 százaléka városokban lakhat, ami a lakóépületek igényének nagymértékű növekedését hozza magával. Azt tudjuk, hogy ha a lehető legtöbb embert a lehető legkisebb alapterületen szeretnénk elhelyezni, felhőkarcolót kell építenünk. Ez pedig nagy mennyiségű beton- és acélfelhasználást jelent. Egy vancouveri építész szerint sokkal környezetkímélőbb és emberközelibb megoldás lenne, ha a megszokott építőanyagok helyett fát használnánk, abból is egy speciálisan feldolgozott, strapabíró fajtát.

A beszédes nevű Michael Green már több olyan építkezésen van túl, amely során tíz- vagy akár több emeletes faépületeket húztak fel. Fő érve a beton- és acélgyártás ellen a magas szén-dioxid-kibocsátó hatás, amelyre mindenképp kell találni alternatívát. A két építőanyag gyártása önmagában az üvegházhatású gázok kibocsátásának 8 százalékáért felelős, és ekkor még nem számoltuk a felhasználásuk során keletkezett káros anyagokat. Egy amerikai kutatás szerint a szén-dioxid-kibocsátásnak majdnem a fele az építőiparból származik, a közlekedés csak a második, egyharmados részaránnyal. Ilyen körülmények között üdvözlendő az összes olyan kutatás, ami környezetbarát alternatívát kínál a jelenlegi helyzetre.

„A háborúk és fegyveres konfliktusok a fenntartható fejlődés legnagyobb visszavetői!” Általános igazságként illik elfogadni a megállapítást, és a maga csupasz általánosságában talán igaz is. Csakhogy (főleg) a modern kor fegyveres konfliktusainak áttekintése nem feltétlenül támasztja alá a fenti kijelentést. Sok esetben ezek a háborúk ugyanis szoros kapcsolatot mutatnak a fenntartható fejlődésre törekvéssel, legalábbis az egyes szembenálló felek esetében. Még akkor is, ha itt most nem az elméleti, hanem nagyon is a gyakorlati fenntartható gazdasági, társadalmi, környezeti fejlődésről beszélünk.

A fegyveres konfliktusok ugyanis gyakran tünetei a fenntartható gazdasági, társadalmi és legritkábban természeti fenntarthatóság elérésére törekvésnek. Természetesen azt feltétlenül le kell szögezni, hogy gyakran ezek a fenntarthatósághoz kapcsolódó eszmei képzetek tévesek és elítélendők. Legyen szó akár a gazdasági fejlődés mindenhatóságába vetett hitről vagy egyes népcsoportok etnikai vagy vallási szembenállásról.

Rezsit csökkenteni több módon is lehet: a legfenntarthatóbb módszer az energiatakarékosság. Mivel a háztartások áramfogyasztásának 12-15 százalékát a világítás teszi ki, rendkívül fontos például, hogy körültekintően válasszuk ki a megfelelő fényforrást. Az ideális világítótest minimális áramot fogyaszt, olcsó, erős a fénye, nem káros a környezetre, és hosszú az élettartama. Ilyen, minden igényt kielégítő – mondhatnánk világmegváltó - találmány viszont még várat magára, ezért is érdemes figyelni a témát érintő fejleményeket.

Az utóbbi időben több olyan találmányról is lehetett hallani, amely a vezetékes áram és az elemek megkerülésével igyekszik fényt csempészni az emberek életébe. Természetesen ez még kevés ahhoz, hogy a fényforrás minden igényünknek megfeleljen, viszont egyrészt olyan embereket juttathatja világossághoz, akik az elektromosságtól elzártan élnek, másrészt pedig akár hosszú távú fejlesztések első lépéseiként is számon tarthatjuk őket.

Jó befektetés volt tiszta energetikai technológiákkal foglalkozó vállalatokba fektetni a pénzt, derül ki az Ernst&Young legutóbbi tanulmányából. Az elmúlt pénzügyi év során a zöld energetikai szektor világszerte 26 milliárd dollárral növekedett. A tanulmány készítése során 424 vállalat eredményeit elemezték, ezek összesen 512.500 munkavállalót foglalkoztattak, piaci kapitalizációjuk pedig 2013 áprilisában elérte a 170 milliárd dollárt, amely 18 százalékos növekedést jelent az előző év áprilisában mért mutatókhoz képest.

Ha területileg nézzük az adatokat, a legnagyobb növekedést az ázsiai térségben érték el a vállalatok, ami nem meglepő, hiszen ott a napenergetikai iparágban tevékenykedő cégek felfutása húzta magával a piacokat. Itt a vizsgált 177 vállalat összesen 16 százalékkal teljesített jobban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Európa, Afrika és a Közép-Kelet államaiban működő cégek 8 százalékkal növekedtek.

Nemrég írtam a filmipar fenntarthatósági törekvéseiről, ezúttal pedig ismét egy tömegeket megmozgató szórakoztatóipari „termékről” szeretnék beszélni: a nemrég Magyarországon állomásozó Forma 1-ről. Talán mondanom sem kell, mennyire nagy hatása van a környezetre a motorsport folyamatos fejlesztéseinek, teszteléseinek és versenyeinek, éppen ezért érdemes odafigyelni a száguldó cirkuszban végbemenő változásokra, fejlesztésekre. Mert akármennyire hihetetlen is, a Nemzetközi Automobil Szövetség (Fédération Internationale de l'Automobile - FIA) már a Forma 1 szabályzatát is a fenntarthatósági igények szerint írja át. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy jövőre startol a Formula E, azaz az elektromos autók 10 állomásos versenysorozata!

Nagy elköteleződést láthatunk a sportágban tehát a környezetkímélő technológiák fejlesztése iránt, ami a 2014-es szezonban még inkább előtérbe fog kerülni, többek között például a villamos energiával hajtott járművek versenysorozatának elindításával.

Egy amerikai kutatásban cetlire írt üzenetekkel igyekeztek energiaspórolásra bírni a népet, az eredmény meglepő lett

A fenntarthatósághoz számos technikai újítás és fejlesztés járul hozzá. Rengeteg befektetett pénz, idő és energia kell ahhoz, hogy az emberek hozzájussanak a tudatosabb életmód kulcsához. Viszont csupán a technológia nem képes befolyásolni a döntéseket. Ahhoz, hogy a környezettudatosság nagyobb mértékű legyen, nem elég, hogy elérhetők legyenek a megfelelő eszközök. Ami igazán számít, az az emberi tényező. De mi az a motivációs erő, amely ráveszi az embert arra, hogy ne égesse feleslegesen a villanyt, esetleg ne folyó víz mellett mosson fogat?

Amerikában egy egyetemi pszichológus professzor arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen motivációval lehet rávenni az embereket arra, hogy egy forró nyári napon a légkondicionáló berendezés helyett a jóval kevesebbet fogyasztó ventillátort kapcsolják be. A kísérletben szereplő szomszédság lakóit négy csoportra osztották, amelyek különböző üzeneteket kaptak a bejárati ajtóra akasztva. Az első csoportnak elmondták, hogy 54 dollárt spórolhatnak, ha váltanak, a második csoport egy környezetvédelmi üzenetet kapott, a harmadik tagjait pedig arra kérték, hogy legyenek jó polgárok, és előzzék meg az áramkimaradásokat. Egyik megoldás sem vezetett eredményre, az energiafelhasználás esetükben egyáltalán nem csökkent.

Míg egyre több cég mondhatja el magáról, hogy lépéseket tesz a fenntarthatóságért, addig ugyanezen vállalatok egy részének kommunikációs szakemberei nem tekintik jó ötletnek, hogy erről nyíltan beszámoljanak. Pedig fontos lenne, hogy a globális kommunikációban a lehető legtöbb aktív fél tudatosan részt vegyen. Minél több pozitív eredmény kerül napvilágra, annál be- és elfogadhatóbbá válhat a fenntarthatóság elve.

A vállalatok marketingesei és kommunikációs ügynökségei általában úgy gondolják, hogy a legbiztosabb a jól bevált forgatókönyvet követni, azzal nem lőhetnek mellé. Viszont a vállalatvezetők sokszor nyitottak lennének a témában, az üzleti kockázatok elkerülése végett azonban inkább követik a PR-osok által meghatározott utat. Pedig a megfelelő kommunikációs stratégiával akár profitot is lehet termelni.