A koronavírus, amely a klímaváltozás elleni harcot is a partvonalra szorítja

2020. március 20. 13:49 - CHIKANSPLANET

A COVID-19 kórokozó, vagy ahogy mindenki emlegeti, a koronavírus, mindössze pár hónap leforgása alatt az egész világ életét felbolygatta: a kínai Vuhan városából indult betegség villámgyorsan eljutott a pandémia, azaz a világjárvány státuszig. Mint minden korábbi, hasonló méretű járvány, a COVID…

Tovább
4 komment

Mi lenne velünk a beporzó állatok nélkül?

2020. március 13. 11:15 - CHIKANSPLANET

A beporzás ökológiai körforgásban betöltött szerepe megkérdőjelezhetetlen: alapvető fontossággal bír a növényállomány gyarapodása, ebből következően pedig az emberi táplálkozás szempontjából. Ezért is ad okot aggodalomra a beporzó állatok – a leggyakrabban emlegetett méhek mellett zengőlegyek,…

Tovább
6 komment

Olvasásforradalom – e-book vs. papír alapú könyv

2020. március 06. 12:59 - CHIKANSPLANET

Mára kijelenthető, hogy az e-book forradalom korántsem rengette meg annyira a világot, mint ahogy arra sokan a 2010-es évek elején számítottak: bár egyre nagyobb teret nyer az egyértelműen környezettudatosabb új formátum, a hagyományos könyvek makacsul tartják magukat az eladási statisztikákat…

Tovább
3 komment

Boomerek a fiatalok ellen – Melyik a legzöldebb generáció?

2020. február 28. 13:45 - CHIKANSPLANET

A klímaváltozás ellen küzdő közösségek kapcsán leggyakrabban valószínűleg a fiatalabb generációkra asszociálunk, akik Greta Thunberg, valamint a hozzá hasonló lelkes fiatalokkal együtt veszik fel a harcot a környezetszennyezés, a túlzott szén-dioxid-kibocsátás, valamint a felelősséget nem felvállaló…

Tovább
73 komment

A sportrendezvények pro és kontrája

2020. február 14. 13:27 - CHIKANSPLANET

„A sport ereje képes megváltoztatni a világot” – mondta a Dél-afrikai Köztársaság egykori Nobel-békedíjas miniszterelnöke, Nelson Mandela, a 2000-es Laureus World Sports Awardson előadott beszédében. Mandela kijelentése helytálló: a sport számos jelentős globális társadalmi történés esetében vált a…

Tovább
Szólj hozzá!

A klímaváltozás kevésbé hangoztatott mellékhatásai

2020. február 07. 13:40 - CHIKANSPLANET

A klímaváltozás közvetlen következményeivel a legtöbbünk ma már tisztában van: várhatóan néhány fokkal melegebb éghajlatra számíthatunk, a tengerszint növekedni fog, ezzel átrendezve a világtérképet és úgy összességében is egyre radikálisabb környezeti hatásokra lehet majd számítani.  Azonban több…

Tovább
7 komment

Európa számára eljött az „ember a Holdon” pillanat

2019. december 20. 11:37 - CHIKANSPLANET

Lassan elérkezünk ahhoz a pillanathoz, amikor a karbonsemlegesség megkerülhetetlenné válik, és drasztikus lépésekre lesz szükség ahhoz, hogy visszafordítsuk a kritikus szinteket döngető szén-dioxid-kibocsátásunkat. Éppen ezért sürget átfogó intézkedéseket az Európai Bizottság új elnöke, Ursula von…

Tovább
6 komment

Mit fogunk enni 30 év múlva?

2019. november 15. 10:58 - CHIKANSPLANET

Aligha ér minket meglepetés annak hallatán, hogy a Föld nem sokáig képes már eltartani minket, tekintve, hogy hamarosan tízmilliárd ember fog rajta élni. A táplálkozás terén számos kihívás előtt áll az emberiség, az éhezés ugyanis napjainkban is egy rendkívül jelentős probléma. Az óriási ökológiai…

Tovább
39 komment

Márkázott szeméthegyek

2019. október 31. 15:30 - CHIKANSPLANET

Idén szeptemberben egy nemzetközi kezdeményezés keretében a világ különböző pontjain összesen hetvenezer ember kezdett szemétszedésbe. Az akció célja azon túl, hogy tisztábbá tegye a környezetet, az is volt, hogy adatokat gyűjtsenek a környezetet elárasztó szemétkupacokról, illetve azok…

Tovább
2 komment

Rendkívüli klímacsúcs: van még hova fejlődni

2019. október 04. 12:08 - CHIKANSPLANET

Múlt héten zajlott New Yorkban az ENSZ rendkívüli klímacsúcsa, amely kapcsán egy ideig a világ a környezetvédelemre figyelt: azért tartották meg, mert a jelenlegi klímavédelmi tevékenységek közel sem tekinthetők elégségesnek, és meg sem közelítik a kitűzött hőmérséklet mérséklésével kapcsolatos…

Tovább
Szólj hozzá!

Szelektívbe vele! Vagy mégsem?

2019. szeptember 27. 11:37 - CHIKANSPLANET

Manapság a műanyagok kapcsán sokat beszélünk a szelektív hulladékgyűjtésről, hiszen ez az a terület, amellyel a legtöbben tudnak azonosulni, ha a környezetvédelem otthoni, gyakorlati megvalósítását nézzük. Annak ellenére azonban, hogy az életünk legtöbb területén körül vesznek minket a műanyagok,…

Tovább
2 komment

Zöldebb otthon, jobb egészség

2019. szeptember 20. 11:18 - CHIKANSPLANET

Egyre több területen jelennek meg fenntartható és a környezettudatos termékek – nincs ez másképp az otthonok terén sem. Ha házfelújításról, építkezésről beszélünk akkor azonban a környezettudatosság még mindig nem fő szempont, annak ellenére, hogy már szép számmal léteznek környezetkímélő…

Tovább
7 komment

Az esővízben, az Antarktiszon és a Föld legmélyebb pontján is megtalálható – mi az?

2019. szeptember 06. 15:14 - CHIKANSPLANET

A körülöttünk lévő műanyagszennyezés mértéke és súlya ma már aligha jelent meglepetést, az azonban elkeserítő, hogy a Föld legtávolabbi, a civilizáció ártalmaitól látszólag elzárt pontokon is egyre nő a szennyezettség. Az 5 milliméternél kisebb átmérőjű mikroműanyagok pedig már nem csak a folyókban,…

Tovább
Szólj hozzá!

A bioműanyag sem bomlik le?

2019. augusztus 23. 12:17 - CHIKANSPLANET

Alig telik el úgy nap, hogy ne jönne szembe velünk egy-egy hír a műanyagszennyezés káros hatásairól. Erre reagálva sorozatosan jelennek meg újabb és újabb megoldások, amelyek – elsősorban az egyszer használatos – műanyagok kiváltását hivatottak szolgálni. A bioműanyagok megjelenésével úgy tűnt, hogy…

Tovább
10 komment

Pálmaolaj – vele vagy nélküle?

2019. augusztus 16. 09:50 - CHIKANSPLANET

Friss a hír, miszerint a Tudatos Vásárlók Egyesülete több áruházláncot is felszólított hazánkban, hogy azok alakítsanak ki pálmaolajmentes termékeket tartalmazó polcokat áruházaikban. A felszólítás célja, hogy a vevőknek ne kelljen minden egyes termék összetevőjét végignézni, ha nem akarják a…

Tovább
14 komment

Tennénk mi a Földért, de hogyan?

2019. július 12. 10:59 - CHIKANSPLANET

Javában tart a műanyagmentes július, a kezdeményezés, amely évről évre világszinten egyre nagyobb sikernek örvend. Az egyszerhasználatos műanyagok mellőzését népszerűsítő kampány célja, hogy ebben a hónapban hagyjuk el az egyszerhasználatos műanyagok vásárlását, ezzel segítve környezetünket. Az…

Tovább
9 komment

Kánikula az irodában: hosszúnadrágban hűsölünk a maximumon pörgő légkondi alatt

2019. június 28. 12:11 - CHIKANSPLANET

Az egyre melegebb nyarak során, a tomboló hőségben a legtöbbször csak a jól lehűtött házak, irodák nyújtanak felüdülést. Számos munkahelyen például szigorú dress code határozza meg, hogy mit viselhetünk munka közben, amely jellemzően nincs tekintettel arra, ha nyáron felkúszik a hőfok. De mennyire…

Tovább
18 komment

Így nézhet ki a sörgyártás a jövőben

2019. június 14. 13:55 - CHIKANSPLANET

A sör és a fenntarthatóság kapcsolatáról korábban is volt már szó a blogon, most pedig újra aktuálissá vált a téma, ugyanis nemrég megrendezték a Brewers of Europe fórumot, amelyen a világ legismertebb szakemberei beszélgettek az európai sörgyártás jövőjéről, a benne rejlő lehetőségekről és…

Tovább
1 komment

Ezt még megérdemlem – önigazolás a környezetvédelemben is

2019. június 07. 13:43 - CHIKANSPLANET

Sokak számára ismerős lehet az a jelenség, amikor egy lemondással járó cselekvés ellentétes tettet vált ki: például egy szigorú diéta utáni nagy étkezés. Hasonló folyamatot véltek felismerni viselkedéskutatók a környezettudatos döntések meghozatala kapcsán is. Eheti bejegyzésünkben ezt az érdekes…

Tovább
Szólj hozzá!

Lejárt az egyszer használatos műanyagok ideje

2019. május 31. 12:14 - CHIKANSPLANET

Rendkívül fontos mérföldkőhöz érkeztünk 2019 tavaszán a műanyagok felhasználásának terén: hivatalosan is elfogadta ugyanis az egyszer használatos műanyagok betiltását az Európai Unió általános ügyekkel foglalkozó tanácsa, mely értelmében 2021-től tiltott az eldobható műanyag termékek használata az…

Tovább
14 komment

Ökotermék vagy a hagyományos? – így állnak hozzá a magyarok

2019. május 17. 10:57 - CHIKANSPLANET

Hazánkban is egyre elterjedtebbek a különböző környezettudatos, illetve ökotermékek – számos helyen találkozhatunk ezekkel az árucikkekkel, és a választék is láthatóan bővült az utóbbi években. De hogyan állunk mi magyarok a környezettudatos vásárláshoz és fogyasztáshoz? Tudatosan választunk és a…

Tovább
5 komment

Vízlábnyom: hány litert is fogyasztunk naponta?

2019. május 10. 11:46 - CHIKANSPLANET

A Föld felszínének mintegy 70 százaléka vízzel borított, de ennek mindössze 1 százaléka édesvíz – csupán ennyi alkalmas emberi fogyasztásra. A víz az emberi létezés alapja, mégis sokszor átgondolatlanul pazaroljuk, legértékesebb természeti kincsünkért pedig nagy a verseny is. A fogyasztás…

Tovább
4 komment

Görcsös környezetvédelem, ami ökoszorongáshoz vezet

2019. május 02. 15:19 - CHIKANSPLANET

Manapság lépten-nyomon találkozhatunk a klímaváltozásról és annak negatív következményeiről szóló hírekkel, amelyek akarva-akaratlanul, de valamilyen formában hatással vannak gondolkodásunkra, mindennapjainkra. Ideális esetben az elrettentő adatok és hírek pozitív irányba befolyásolják az…

Tovább
8 komment

A környezettudatos bútordarabok már a küszöbön vannak!

2019. április 26. 11:19 - CHIKANSPLANET

Az elmúlt években tapasztalható ingatlanpiaci boom hatására jelentősen megnövekedett a kereslet és a forgalom a lakhatással kapcsolatos berendezési tárgyak, illetve barkácsáruk iránt. Valószínűleg épp a megnövekedett piaci kereslet hívta életre azokat a bútor- és barkácspiachoz kapcsolódó…

Tovább
1 komment

Pálmaolaj hegyek és műanyaggal töltött csokitojás – hogyan lesz élhetőbb a húsvétunk?

2019. április 18. 11:31 - CHIKANSPLANET

A Föld napja és a húsvét hagyományosan közel esik egymáshoz, idén például konkrétan egyszerre van mindkettő: húsvét hétfője egyben a Föld napja is. Ez már csak azért is érdekes, mert a húsvét a karácsony után a legtöbb pazarlással és emisszióval járó ünnepünk. Egy kis odafigyeléssel azonban…

Tovább
1 komment