Tudósok olyan genetikai módosításon dolgoznak, amelynek köszönhetően a haszonnövények képesek fokozott ütemben megkötni a szén-dioxidot, miközben sokkal magasabb a terméshozamuk. 

Azt már álalános iskolában megtanuljuk, hogy a növények a fotoszintetizálás révén a napfényből származó energiát képesek hasznosítani: a szén-dioxidot glükozzá alakítják át, így oxigént szabadítanak fel. Ám nem minden növény követi ezt az utat: a fotoszintetizálás mellett elindul egy fotorespirációs nevű folyamat is, ami visszafogja a növények növekedését. Többek között emiatt éri a mezőgazdaságot is az a kritika, hogy az erdőírtással kialakított termőföldeken olyan haszonnövényeket termesztenek, amelyek nem kötik meg a szén-dioxidot kellő mértékben, a fotorespiráció miatt pedig nem is növekednek annyira. Ilyen növények tipikusan a “C3” és “C4” növények, mint a cukornád, cirok, búza, rizs, szója. 

Az Illinois-i Egyetemen futó RIPE (Realizing Increased Photosynthetic Efficiency) kutatás célja, hogy elsősorban a cukornádat,  valamint a hazánkban főként takarmánynövényként termesztett cirokot úgy módosítsa, hogy azok nagyobb mennyiségű Rubisco enzimet termeljenek. A növények nagy részében ugyanis ez az enzim felel a fotoszintézisért. 

A tudósok azon dolgoznak, hogy átalakítsák ezt a folyamatot, és a növény a saját hatékonyságára is figyelemmel lehessen. A kísérletek ott tartanak, hogy a módosításoknak köszönhetően a cukornád Rubisco enzim termelése akár 90 százalékkal is megnőhet, ami az üvegházi kísérletek során 37–81 százalékos biomassza-növekedést eredményezhet. A cirok esetében a Rubisco enzim mennyisége 13–25 százalékkal emelkedhet, ami szántóföldi körülmények között 15,5 százalékos hozamnövekedést hozhat.  

Ezek persze egyelőre laboratóriumi eredmények, de gyakorlati alkalmazásuk a növekvő terméshozam, és még több élelmiszertermelés mellett komoly klímavédelmi potenciált is hordoznak: a gazdák több takarmányt és bioüzemanyagot is állíthatnak elő ugyanakkora területen, így csökkenhet a mezőgazdasági területek bővítésének, és az ezzel járó erdőirtásnak a szükségessége. Emellett a termelés hatékonyságának növelése segíthet a globális élelmiszerárak stabilizálásában, különösen azokban a térségekben, ahol a terméshozam évtizedek óta alig változott. Ráadásul, ha széles körben elterjednek, hozzájárulhatnak a légköri szén-dioxid szintjének csökkentéséhez és a globális felmelegedés lassításához. 

Ugyanakkor a technológia bevezetése nem magától értetődő, a génmódosított növények (GMO-k) hosszú távú hatásai kapcsán élénk vita folyik. Bár ezek a növények nem tartalmaznak idegen fajból származó DNS-t - hisz a már meglévő biológiai mechanizmusokat erősítenek fel - sokan továbbra is óvatosak. Felmerül a kérdés, hogy a génmódosított fajok túlzott elterjedése milyen hatással lehet az ökoszisztémákra, illetve a mezőgazdasági biodiverzitásra. 

A szakértők ezért arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen fejlesztéseket nem a hagyományos fajták helyettesítésére, hanem kiegészítésére érdemes alkalmazni. Így megőrizhető a genetikai sokféleség, miközben kihasználjuk az új technológiákban rejlő lehetőségeket is. A következő évek kulcsfontosságú lépései közé tartozik a módosított növények tesztelése különféle éghajlati és talajviszonyok között, a magtermelés optimalizálása, valamint annak vizsgálata, hogy ezek a növények mennyire ellenállók a szélsőséges időjárási viszonyokkal szemben. 

Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkre, miközben nőtt a talajerózió és a villámárvizek kockázata is. Az ország ezért új és hatékony módszert vetett be: monokulturális erdőit diverz erdőrendszerekké alakította át. 

A monokultúrás erdők - amikor csak egy fafajta a domináns - megfékezésére indította el a kínai kormány a Jangce-folyó felső szakaszán fekvő térség erdőmegújító programját, amelyet a Világbank 150 millió dolláros kölcsönnel támogatott. A diverz erdők a monokultúrás erdőkhöz képest ugyanis reziliensebbek a kártevőkre, a betegségekre, és jobb a szénraktározási képességük is. A Szecsuán tartományban 2020-ban elindított program három év alatt 650 négyzetkilométernyi erdő átalakítását valósította meg, ezzel a vegyes erdők aránya 6 százalékról 62 százalékra nőtt a program területén. Az olyan intézkedéseknek köszönhetően, mint az invazív cserjék eltávolítása, a lombhullató fafajok telepítése a tűlevelű állományok közé, valamint a leromlott erdők helyreállítása, az erdők a következő 30 évben várhatóan 23,5 millió tonna szén-dioxidot fognak elnyelni, ezzel jelentős lépést téve Kína klímacéljai felé.  

A projekt 378 kisvárost és 2477 falut érintett, több mint tízezer gazdának biztosítva munkát. A területen élők 85 százaléka aktív közreműködő-, sőt, a közvetlen résztvevők 52 százaléka nő volt. Az eredmények országos szinten is ösztönzőleg hatottak: a Nemzeti Tartalék Erdők Programja ma már a Szecsuánban kipróbált és bevált módszereket alkalmazza, összesen 11,5 milliárd dollár értékben, az ezekre a tapasztalatokra épült új nemzeti projektek várhatóan 80-szor annyi szén-dioxidot képesek majd elnyelni, mint az eredeti Világbank által támogatott kezdeményezés. 

A Jangce menti átalakítás nem csupán Kína ökológiai biztonságát erősíti, hanem példát mutat a világ számára arra, miként lehet helyi közösségeket és nemzetközi forrásokat egyaránt mozgósítva a természetes rendszerek helyreállításán dolgozni. 

A talajvíz túlzott kitermelése világszerte súlyos következményekkel jár, de az Egyesült Államokban már a nagyvárosok épületeinek szerkezetén is jól mérhető hatása van. A túlhasznált víztartó rétegek összeesnek, a föld alatti rétegek tömörödnek, ennek következtében pedig egyes városok fokozatosan süllyednek saját súlyuk alatt. 

Egy friss kutatás szerint a vizsgált 28 amerikai város közül minden ötödik süllyed. Egyes helyeken az évente néhány millimétert jelent, máshol azonban jóval gyorsabb az ütem. Ez elsőre nem tűnik vészesnek, de ha egy épület egyik oldala süllyed, miközben a másik nem, az komoly szerkezeti károkat, akár összeomlást is okozhat.  

A vizsgált amerikai városokban több mint 29 ezer épület van közvetlen veszélyben, amely szám még akkor is riasztó, ha csupán az összes vizsgált épület kevesebb mint egy százalékáról van szó. A legnagyobb kockázatot Houston városában azonosították a kutatók, New York pedig azért különösen érintett, mert itt él a legtöbb ember olyan zónákban, amelyek már most is veszélyeztetettek. 

Miért történik ez?   

A jelenséget a szakirodalom talajsüllyedésként (angolul subsidence) említi, és összetett folyamatok eredménye. A legfőbb közös tényező ezekben a városokban az, hogy a természetes víztartó rétegekből gyorsabban vonják ki a vizet, mint ahogyan azok képesek lennének újratöltődni. Más szóval: több vizet használnak el, mint amennyi rendelkezésre áll.  

Kinek kell ennyi víz? 

Az Egyesült Államokban, akárcsak világszerte, a vízfelhasználás túlnyomó részéért a mezőgazdaság, az ipar és az energiatermelés felelős. Emellett folyamatosan nő a népesség, és ezzel együtt az ívóvíz- és élelmiszerigény is, márpedig az élelmiszerelőállítás víz nélkül nem működik. A növekedés pedig várhatóan a jövőben sem fog megállni: az előrejelzések szerint 2050-re a világ népessége eléri a 10 milliárdot, és a vízfogyasztás 55%-kal nő majd a mai szinthez képest. 

Az erdőirtás: a víz láthatatlan ellensége 

A vízhiány másik kevésbé ismert, de kulcsfontosságú oka az erdők eltűnése. A fák ugyanis alapvető szerepet játszanak az esőciklusok fenntartásában: gyökereik segítik a víz talajba jutását, lombkoronájuk pedig párologtatással és hőszabályozással támogatja a környezeti egyensúlyt. Ha elpusztítjuk az erdőket, a természet egyik legfontosabb vízszabályozó rendszere omolhat össze. A következmény kiszáradt folyómedrek, elsivatagosodó termőterületek, gyakoribb áradások és drasztikus éghajlati szélsőségek, akár több ezer kilométerrel arrébb is. A trópusi régiók különösen érzékenyek, pedig ezek a területek játsszák a legfontosabb szerepet a globális csapadékciklusokban. 

A vízválság társadalmi és geopolitikai következményei 

De a vízhiány nem csupán termelési és infrastrukturális probléma, akár társadalmi feszültségeket is <

Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek segítségével teljesíthessék fenntarthatósági fejlesztési céljaikat (SDG). Az ütemterv a helyi kihívásokra koncentrál, például az élelmiszerbiztonság, a klímareziliencia, az alternatív erőforrásokra való átállás és az egészségügy terén. Öt afrikai ország már dolgozik a konkrétumok megvalósításán.  

A JRC által kidolgozott "STI for SDGs Roadmaps" kezdeményezés célja, hogy tudományosan megalapozott politikai irányelvekkel támogassa az afrikai országokat az SDG-k (sustainable development goals) elérésében. Öt afrikai ország – Gambia, Mauritius, Namíbia, Ruanda és a Seychelle-szigetek – már kidolgozott fejlesztési terveket a helyi kihívások kezelésére. A módszertan középpontjában az érdekelt felek bevonása, az adatalapú döntéshozatal és a nemzetközi együttműködés áll. A projekt célja, hogy elősegítse a gazdasági növekedést, javítsa a társadalmi jólétet, valamint előmozdítsa a környezeti fenntarthatóságot a régióban és azon túl.  

Gambia az élelmiszer-önellátás javítására összpontosít az élelmiszer-értékláncok mentén. Ennek keretében gépi tanulást használó rendszert vezetett be, amely okostelefonos felvételek alapján becsli a talaj pH-értékét. Ez a megközelítés felgyorsíthatja a leromlott területek helyreállítását és a mezőgazdaság fejlesztését az országban. A módszerrel több mint 2 ezer talajmintát gyűjtöttek az országban, így támogatták az agrárkutatókat és gazdákat anélkül, hogy hagyományos laboratóriumokra támaszkodnának.  

Mauritius a nem fertőző betegségek csökkentését tűzte ki célul, az innovációra helyezve a hangsúlyt a prevencióban és a kezelésben. Ezt támogatja egy olyan telekardiográfiai és teleradiológiai rendszer is, amely lehetővé teszi, hogy a vidéki klinikák orvosai távolból konzultáljanak nagyobb kórházakkal vagy partnerintézményekkel. 

Namíbia a vidéki közösségek éghajlatváltozással szembeni ellenállóképességének erősítésére törekszik, különös tekintettel a víz-élelmiszer-energia összefüggésekre és a hagyományos tudás szerepére. 2024-ben az ország megkezdte egy második tengervíz-desztilláló üzem építését, amely évente 20 millió köbméter ivóvizet fog biztosítani. Ez a projekt a 2022-ben Bethanie faluban sikeresen átadott, napelemmel működő rendszer mintáját követi. 

A Seychelle-szigetek az energiahatékonyság növelésére és a megújuló energiák terjedésének felgyorsítására összpontosít, különösen a befektetési és ipari szektorokon belül. Az ország célja, hogy 2030-ra energiaszükségleteinek legalább 15 százalékát megújuló forrásból fedezze. Ennek érdekében az Ile Romainville sziget mellett egy lebegő napelemparkot építenek, ez lesz Afrika első ilyen rendszere.  

Ruanda pedig az élelmiszerrendszerek átalakítását helyezte a középpontba az élelmiszerbiztonság javítása és az új technológiák bevezetése érdekében. Emellett, ahogy arról a BBC is beszámolt, az ország vezető szerepet vállal Afrika elektromos kerékpár (e-bike) forradalmában is. A kormány célja, hogy csökkentse a közlekedési szennyezést, javítsa a közlekedési hatékonyságot és munkahelyeket teremtsen a zöld gazdaságban. A Kigali városában elindított GuraRide közbringa program és az elektromos kerékpárok terjesztése mind hozzájárulnak a fenntartható közlekedési megoldások elterjedéséhez. Ezek az intézkedések nemcsak környezetvédelmi szempontból előnyösek, hanem új munkahelyek létrehozásával és a közlekedési költségek csökkentésével gazdasági és társadalmi hasznot is hoznak.   

Ezek a kezdeményezések rávilágítanak arra, hogy mennyire hatékony lehet hosszú távon, ha a kormányok a fenntarthatóságra irányuló törekvéseikben a tudományos, technológiai és innovációs megoldásokra építenek. Ezek az erőfeszítések hozzájárulnak Afrika fenntartható jövőjének megteremtéséhez, de iránymutatásként szolgálhatnak a világ számára is, hogy egyszerre oldjanak meg számos gazdasági és társadalmi problémát. 

A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává fejlődött. Sőt, egy évszázad után ma már újra élvezhetik a fürdőzők is a francia folyót. Története példaértékű lehet a világ vízrendszerei számára, rávilágítva arra, hogy a megfelelő gondoskodás és erőfeszítés jelentős változásokat hozhat. 

A HappyEcoNews beszámolója szerint a 777 km hosszú folyó az 1970-es években mindössze három halfajtának adott otthont. Ma már több mint 40 halfaj és számos más vízi élőlény, például medúzák és rákok élnek benne. Ez a jelentős fordulat évtizedekkel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. 

Párizs területének már 14 ezer évvel ezelőtt gazdag vízi élete volt, a Szajna egészen a középkorig tele volt angolnákkal és lazacokkal. Az iparosodás és a városi csatornázás azonban súlyos károkat okozott. A XIX. - XX. században Párizs gyors népességnövekedése miatt - 1900 és 2020 között például 4 millióról 12 millióra nőtt a lakosság száma - rengeteg organikus hulladék került a folyóba, ami gyakorlatilag kipusztította a vízi élővilágot. 

A megújulás egy átfogó városi vízkezelési és hulladékgazdálkodási stratégiának köszönhető, amelynek megvalósítása keretében a több évtizeden átívelő, szisztematikus tisztítási és óvó intézkedések, valamint a fejlett technológiák alkalmazása révén drasztikusan csökkentették a szennyezettséget. A stratégia eredményességét jól mutatja, hogy a párizsi agglomeráció szennyvízkezeléséért felelős SIAAP szervezet 1970 óta tizedére csökkentette az ammónium-nitrogén szennyeződéseket, míg a fekáliás szennyeződést huszadára mérsékelte. 

A folyó ökoszisztémájának helyreállításában kulcsszerepet játszottak a helyi halászközösségek is. A halpopulációkat több mint ezer önkéntes figyelte éveken át, a halászok fenntartható halászati gyakorlatokra tértek át, és a hatóságok betiltották a párzási időszakban történő halászatot is. Eközben a SIAAP ökológiai mérnökei innovatív technikákkal támogatták a vízi élővilágot, karbantartották a folyóparti élőhelyeket, környezeti DNS-mintavétellel követték nyomon a fajokat, és szükség esetén oxigénnel dúsították a vizet, ha az oxigénszint lecsökkent. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően a bioszférák regenerálódtak, a halfajok visszatértek, és a vízi biodiverzitás növekedésnek indult. 

Ez az ökológiai siker elengedhetetlen alapja volt annak az erőfeszítésnek, amellyel Párizs és a francia állam évek óta azon dolgozik, hogy a Szajna a nagyvárosi környezet ellenére is biztonságos legyen az emberi fürdőzés számára. 

A folyó vízminősége kihívást jelentett a 2024-es párizsi olimpián is: a város 1,4 milliárd eurót költött a Szajna megtisztítására, hogy alkalmas legyen az úszóversenyek megrendezésére.  

Nemrég a Guardian számolt be róla, hogy végre a hatóság is zöld utat adott a párizsiak fürdőzésére. Az olimpiához kapcsolódó nagy tisztítási programja után végre idén megnyitották a folyót a nagyközönség számára is: több mint egy évszázad után a nyári hétvégeken napi 1000 fürdőző használhatja az olimpiára kialakított három fürdőhelyet. 
 

A Szajna története azt üzeni, hogy a városi környezetek is képesek a regenerálódásra és virágzásra, ha megfelelő erőfeszítéseket teszünk értük. Miközben a világ városai megoldásokat keresnek a környezeti kihívásokra, Párizs példája azt mutatja, hogy az emberi beavatkozás képes visszafordítani az évtizedek óta tartó környezeti pusztítást. 

Ehető, újratölthető, komposztálható: fenntartható csomagolások az élelmiszeriparban 

 
Évente több százmillió tonna műanyagot állítunk elő, melynek jelentős része csomagolás formájában rövid időn belül hulladékká válik. A műanyag palackok, fóliák és dobozok nélkülözhetetlen szerepet töltenek be az élelmiszerbiztonságban, de környezetünkre gyakorolt hatásuk fenntarthatatlan. Szerencsére számos innováció kínál új lehetőséget ennek a problémának a kezelésére: a bioalapú műanyagoktól kezdve az ehető csomagolásokig egyre több olyan megoldás születik, amivel csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat. 

Mennyi műanyagot használunk? 

Az elmúlt évtizedekben a műanyag gyártás volumene elképesztő mértékben növekedett: 2023-ra a világ éves műanyagtermelése meghaladta a 410 millió tonnát, aminek mintegy 40 százalékát csomagolóanyagok tették ki. Az élelmiszeriparban különösen magas a műanyaghasználat, hiszen könnyű, olcsó, jól alakítható és kiválóan védi a termékeket a szennyeződésektől. Csak PET-palackból évente több mint 500 milliárd darabot gyártanak világszerte, azaz több mint egymillió palackot percenként. Ennek legfeljebb  30 százalékát hasznosítják újra, a többi hulladéklerakókban végzi, vagy ami még rosszabb, a természetben. 

A műanyag csomagolások szerepe az élelmiszeriparban 

Bár a műanyagok súlyos környezeti problémákat okoznak, vitathatatlan szerepük van az élelmiszerbiztonságban. Megvédik a termékeket a szennyeződésektől és a mikrobás élelmiszerromlástól, ezzel is csökkentik az élelmiszerhulladék mennyiségét. Ráadásul az anyag áttetszősége miatt a fogyasztók a csomagolás megbontása nélkül is meggyőződhetnek a termék állapotáról. A megfelelő csomagolás tehát nélkülözhetetlen, ezért a velük járó környezetkárosítás elkerüléséhez azonban elkerülhetetlenné vált az innovatív, fenntartható alternatívák fejlesztése. 

Új, környezetbarát csomagolási megoldások 

Az elmúlt években számos ígéretes fejlesztés született, amelyek célja a műanyag csomagolások ökológiai lábnyomának csökkentése. A bioalapú és biológiailag lebomló műanyagok, például a politejsav (PLA) vagy a polihidroxialkanoátok (PHA) olyan növényi vagy mikrobiológiai eredetű anyagok, amelyek komposztálhatóak és egyes típusai tengeri környezetben is lebomlanak. A Danone és a Nestlé például olyan vizes palackok fejlesztésén dolgozik, amelyek 100%-ban bioalapú műanyagból készülnek. 

Egy másik figyelemre méltó irány az ehető csomagolás, amely algából, burgonyakeményítőből vagy fehérjékből készül. Az indonéz Evoware startup például olyan algából készült, ehető csomagolóanyagot fejlesztett ki, amit, ha nem fogyasztanak el, néhány hét alatt természetes úton lebomlik. De egyre népszerűbbek a papíralapú csomagolások is. Több cég műanyag helyett kezelt, vízálló papírt vagy kartont használ, amely könnyebben újrahasznosítható vagy komposztálható. Ennek a megoldásnak a hátránya, hogy a papírba csomagolt élelmiszerek eltarthatósági ideje jelentős mértékben lerövidül a műanyagba csomagolt élelmiszerekhez képest. 

A felsorolt innovációk mellett fontos mérföldkövek lehetnek a fogyasztói magatartásváltozásokra apelláló újrahasználható vagy újratölthető csomagolások is, mint például a Loop platform. Ennek lényege egy olyan újrahasználható csomagolási rendszer felállítása, amelyben a termékeket tartós, visszaváltható tárolókban értékesítik, majd használat után ezeket összegyűjtik, kitisztítják és újratöltik. A <span data-contrast="auto" xml:lang="HU-HU" lang="HU-HU" class="TextRun SCXW236136127 BCX4" style="background-color: transparent; color: windowtext; caret-color: rgba(0, 0, 0, 0.847); -webkit-user-drag: none;

Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmények által generált hőt az ország egyes körzeti távfűtőrendszereibe integrálja, így ha valaki például zuhanyozik vagy feltekeri a fűtést, a ChatGpt által generált hőt hasznosítja. 

A Bloomberg számolt be nemrég arról, hogy Finnországban a számítógépes adatközpontok által generált masszív hővel fűtenek egyes régió háztartásaiban. A meleg víz megnyitásakor például a háztartás egy pár kilométerrel arrébb lévő, több tíz megawattot fogyasztó szerveregyüttes hulladékhőjét használja fel, amit videohívások, internetes keresések és egyéb számítógépes tevékenységek során termelt ki. 

A hulladékhő az a hőenergia, amely egy hőerőgép működése során keletkezik, de nem alakul át hasznos energiává. Például egy motor vagy egy adatközpont működése során a folyamatban használt energia egy része elkerülhetetlenül hő formájában távozik. A hagyományos módszerekkel ez a hő általában a légkörbe vagy vizekbe kerül, növelve ezzel a környezeti terhelést, Finnországban viszont ezt a hulladékhőt közvetlenül fűtési célokra használják fel, csökkentve a fosszilis tüzelőanyagok iránti igényt és a károsanyag-kibocsátást. 

Ari Kurvi finn mérnök 2009-ben kezdte el kutatni az adatközpontok hulladékhő újrahasznosításának lehetőségeit: éveket töltött a forró szerverszobákban, miközben odakint tombolt a tél, ezért is gondolkozott el azon, hogy hogyan hasznosíthatná az elpazarolt energiát. Először még csak egy helyi épület fűtéséhez találta meg a megoldást, de néhány év alatt egy olyan rendszert sikerült kialakítania, amely már az 5 kilométerrel távolabb lévő otthonát is ellátta energiával. Mára pedig a Microsoft is csatlakozott a projekthez, a tervek szerint a finn főváros, Helsinki közelében nyitnak hamarosan egy olyan adatközpontot, ami Espoo város 100 ezer háztartását fűtheti majd.  

Ez az energiahatékony megközelítés globális szinten is példaként szolgálhat, különösen a növekvő digitális terhelés és az adatközpontok iránti kereslet fényében. A mesterséges intelligencia térhódítása és az egyre nagyobb teljesítményű számítógépes rendszerek üzemeltetése miatt ugyanis a hiperskálázható adatközpontok energiaigénye egyre magasabb. Ezek azok a létesítmények, amelyek akár több ezer szervert is működtethetnek, és gyakran egy közepes méretű város energiafogyasztásával vetekszenek. A hulladékhő hasznosítása azonban jelentősen csökkentheti a környezeti terhelést. 

Az Európában széles körben alkalmazott távhő-rendszerek ideális hátteret teremthetnek az adatközpontok hulladékhőjének integrálására. Ezek a rendszerek központilag termelik és osztják el a hőenergiát csővezetékeken keresztül, így hatékonyan látják el a városokat fűtéssel és melegvízzel. Finnország példája arra ösztönözhet más országokat is, hogy kihasználják az adatközpontok által termelt hulladékhőben rejlő lehetőségeket, még akkor is, ha az éghajlatuk nem olyan hideg, mint Finnországé. Svédországban például már meg is kezdték hasonló projektek megvalósítását. 

Az elektronikai hulladék világszerte az egyik leggyorsabban növekvő hulladéktípus. 2022-ben 62 millió tonna e-hulladék keletkezett globálisan, és becslések szerint 2030-ra ez a mennyiség elérheti a 82 millió tonnát, ami 33 százalékos növekedést jelent. Az újrahasznosítás mértéke viszont egyelőre nem tart lépést a termeléssel, ami súlyos környezeti problémákat vet fel.  

Az elektronikai hulladékok körébe nemcsak a klasszikus, már nem működő technikai eszközök tartoznak, hanem azok is, amelyek modellváltás miatt már elavultnak számítanak a fogyasztók szemében, így még lehetne azokat használni, de már nem számítanak trendinek. A ruhaiparból ismert “fast fashion” analógiájára ez az úgynevezett “fast-tech” jelenség, aminek az egyik legszemléletesebb példái az évente megjelenő újabb és újabb mobiltelefonok, amikért évente egyszer az emberek egymást taposva, kígyózó sorokban várnak akár hosszú órákat a boltok előtt. A trend árát azonban környezetünk fizeti meg.  

Az e-hulladék káros hatásai 

Az elektronikai hulladékok teljes életciklusuk során jelentős ökológiai terhelést jelentenek, gyártásuknak hatalmas az energia- és nyersanyagigénye.  Egy okostelefon előállítása például 63 kg CO₂-egyenértékű (CO₂e) üvegházhatású gázkibocsátással jár, ami nagyságrendileg megfelel egy Budapest-München repülőút egy utasra vetített kibocsátásának. Mindezek mellett az elektronikai hulladékok tartós, műanyag váza és belső szerkezete több évtizedig megmarad, a bennük található nehézfémek (pl. ólom, higany, kadmium) kioldódása talaj- és vízszennyezést okozhatnak, míg esetleges elégetésük során rákkeltő vegyületek kerülnek a levegőbe. 

Az elektronikai hulladékok ugyanakkor a káros anyagok mellett kincseket is hordoznak. Számos ritka és értékes földfém, arany, réz, kobalt vagy neodímium nyerhető ki belőlük, amelyeket egyébként még energiaigényesebb bányászati eljárásokkal kellene kitermelni. Az e-hulladékok újrahasznosításával azonban ezen nyersanyagok visszakerülhetnek a termelési ciklusba, csökkentve a környezethasználatot. 

Létezik fenntartható megoldás? 

Az e-hulladék csökkentéséhez egyéni és ipari szinten is jelentős változtatásokra van szükség. Tudatos fogyasztói döntésekkel az elektronikai eszközök élettartamának meghosszabbítása, javítása és adományozása csökkentheti a kidobott termékek mennyiségét, a közösségi hulladékudvarok és visszavételi programok pedig lehetővé teszik a visszagyűjtést és szakszerű újrahasznosítást. 

A közös cél a gyártók részéről is újrahasznosítható és tartós anyagok használatát követeli meg, amivel csökkenthető a megtermelt elektronikai hulladékok mennyisége. A fenntartható termékek fejlesztésében fontos szerep jut az életciklus-elemzésnek (Life-Cycle Assessment,<span data-contrast="auto" xml:lang="HU-HU" lang="HU-HU" class="TextRun SCXW255166952 BCX4" style=

Az utóbbi években robbanásszerűen nőtt az érdeklődés a fenntartható befektetések iránt. Az ESG-kritériumok – vagyis a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok – ma már nem csupán erkölcsi kérdésként, hanem stratégiai pénzügyi eszközként is megkerülhetetlenné váltak. 

Az ESG (Environmental, Social, Governance) három területen határozza meg a vállalatok fenntarthatósági teljesítményét. Míg korábban az ESG-alapú befektetéseket főként „jó ügyként” kezelték, mára ezek beépültek a pénzügyi döntéshozatal mindennapi gyakorlatába. A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock vezérigazgatója, Larry Fink szerint „a klímakockázat valójában befektetési kockázat is”, ezzel is jelezve, hogy az ESG-kritériumok figyelembevétele már nem extra, hanem alapelvárás a pénzügyi piacokon. 

Ma már számos olyan befektetési termék érhető el, amely kifejezetten ESG-alapelvekre épül. A zöld kötvények például olyan célzott eszközök, amelyekkel környezetvédelmi projekteket – például megújulóenergia-beruházásokat – lehet finanszírozni. A német állam 2020-ban adta ki első ilyen típusú kötvényét, amelynek bevételeit klímavédelmi célokra fordították. 

Szabályozás: amikor a fenntarthatóság törvényi kötelezettséggé válik 

A fenntarthatósági törekvések azonban nemcsak jó gyakorlatok, hanem elvárások is, különösen az Európai Unió területén működő cégek számára. 2021-ben lépett életbe az Európai Unió Sustainable Finance Disclosure Regulation (SFDR) nevű rendelete, amely átláthatósági kötelezettséget írt elő a pénzügyi szereplők számára. Ezt követte a 2024-től hatályos Corporate Sustainability Reporting Directive (CSRD) direktíva, ami új szintre emelte az ESG-jelentéstételi kötelezettséget. A CSRD értelmében az 500 főnél nagyobb vállalatok számára kötelezővé vált a fenntarthatósági adatok egységes, auditálható módon történő közlése. Ez nemcsak a transzparencia javítását szolgálja, hanem elősegíti az ESG-szempontok összehasonlíthatóságát is a piaci szereplők között. A szabályozás várhatóan dominóhatást indít el: a nagyvállalatokra vonatkozó elvárások kiterjednek majd a teljes beszállítói láncra is, így közvetve a kisebb, nem tőzsdén jegyzett cégeknek is alkalmazkodniuk kell. 

Magyarországon az ESG-szabályozás nemcsak uniós jogharmonizációt jelent, hanem egyre inkább stratégiai szemléletformáló erő is. A Magyar Nemzeti Bank  2021-ben adta ki az első „Zöld ajánlást”, amely irányelveket fogalmaz meg a pénzintézetek számára a fenntarthatósági kockázatok kezelésére, az ESG-szempontok beépítésére és zöld pénzügyi termékek fejlesztésére. Az azóta frissült ajánlás nem kötelező érvényű jogszabály, de a jegybank elvárja, hogy a hazai hitelintézetek beépítsék a fenntarthatósági kockázatokat az üzleti és kockázatkezelési döntéshozatali folyamataikba. Ez egyben a nemzetközi megfelelésre való felkészülést is szolgálja, különösen a CSRD kapcsán, amely 2024 óta a magyar nagyvállalatokat is közvetlenül érinti. 

Trendből új norma 

A fenntartható befektetések világában tehát ma már az különbözteti meg a valóban elkötelezett szereplőket, ha nemcsak a kötelező ESG-kritériumokat teljesítik, hanem proaktívan, pozitív hatásokat generálva lépnek fel. A biodiverzitás védelme - például az élőhelyek helyreállítása vagy a természetalapú megoldások támogatása – kiváló példája annak, hogyan lehet érdemben hozzájárulni a környezeti válságok enyhítéséhez. Ehhez hasonlóan előremutató lépés a klímasemlegesség vállalása a teljes értékláncra kiterjedően (beleértve a Scope 3 emissziókat is), illetve a regeneratív mezőgazdasági megközelítések alkalmazása. 

A társadalmi dimenzióban a diverzitás, méltányosság és befogadás (DEI) transzparens kezelése, valamint a technológiai innováció, például mesterséges intelligencia használata az ESG-monitoringban, mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy cég valóban meghatározó szereplővé váljon. A hangsúly ma már nem a minimális megfelelésen, hanem a pozitív hatások demonstrálásán van, ami hosszútávon egyben versenyelőnnyé is válik.  

A következő években több irányból is jelentős fejlődés várható az ESG terén. Egyre nagyobb szerepet kap a digitális adatfeldolgozás: a mesterséges intelligencia és a big data technológiák segítségével a vállalatok valós időben tudják majd azonosítani és kezelni az ESG-kockázatokat. Az olyan pénzügyi szolgáltatók, mint például a Bloomberg és a Refinitiv, már most is fejlett ESG-dashboardokat kínálnak, amelyek automatizáltan elemzik a vállalati jelentéseket és híreket. 

Az ESG tehát mára nem egyszerű választási lehetőség, hanem a felelős vállalati működés és a hosszú távú befektetői siker alapköve lett. Az új szabályozások, a társadalmi elvárások és a technológiai eszközök együttesen egy olyan jövőt rajzolnak ki, amelyben a fenntarthatóság nemcsak etikai, hanem üzleti előnnyé is válik. Aki ma ESG-alapokon építkezik, holnap nemcsak alkalmazkodni tud a kihívásokhoz, hanem meghatározó szereplőként alakíthatja is a fenntartható gazdaság jövőjét.  

A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is. A vállalatok számára ma már nem elég a környezeti hatásukat minimalizálni, a jövő sikeres üzleti modelljei aktívan hozzájárulnak a biológiai sokféleség helyreállításához.  

Mi az a biodiverzitás-barát vállalkozás? 

A biodiverzitás-barát vállalkozás nem csupán csökkenti tevékenysége környezeti hatásait, hanem kézzelfogható módon hozzájárul a biológiai sokféleség megőrzéséhez, helyreállításához és gyarapításához is. A World Economic Forum 2020-as jelentése szerint a biodiverzitás csökkenése és az ökoszisztémák összeomlása az egyik legsúlyosabb gazdasági fenyegetés, amellyel az emberiség a következő évtizedben szembenézhet. Kutatásaik szerint a globális gazdasági értékteremtés 44 billió amerikai dollárja – a világ GDP-jének több mint fele – bizonyos mértékben a természetre és annak szolgáltatásaira épül. A természet pusztulása tehát a legtöbb vállalat számára nemcsak környezeti, hanem stratégiai és üzleti kihívást is jelent, hiszen befolyásolja működésüket, ellátási láncaikat és piacaikat is. 

Biodiverzitás-barát üzleti megoldások a gyakorlatban 

A regeneratív mezőgazdaság úttörője, a Patagonia Provisions olyan farmokkal dolgozik együtt, amelyek nemcsak fenntartható módon termelnek, hanem talajjavító és élőhely-helyreállító gyakorlatokat is alkalmaznak, például vetésforgót, talajtakarást és méhbarát növények ültetését. Ezek a módszerek növelik a talaj szervesanyag-tartalmát, javítják a vízmegtartó képességet, és támogatják a beporzók és más kulcsfontosságú fajok élőhelyeit. Egy másik figyelemre méltó példa a Fishpeople Seafood nevű oregoni vállalat, amely kizárólag fenntartható, helyi halászatból származó tengeri termékeket kínál. A cég minden csomagolására QR-kódot helyez, így a fogyasztók nyomon követhetik a hal útját a tengerből az asztalig. Ez a fajta transzparencia növeli a fogyasztói bizalmat, és hozzájárul a túlhalászat megfékezéséhez, elősegítve az óceáni ökoszisztémák regenerációját. 

A városi környezetben a zöldtetők kínálnak hatékony megoldást a biodiverzitás növelésére. Az amerikai székhelyű Green Grid vállalat kilencvenes évek végén kifejlesztett innovatív moduláris rendszerei például ideális élőhelyet teremtenek madaraknak, rovaroknak és kisebb emlősöknek is a sűrűn beépített területeken. Emellett mérséklik a városi hőszigethatást, javítják a hőmérsékleti viszonyokat, és elősegítik a csapadékvíz hatékony elvezetését. 

De ma már a digitális szolgáltatások területén is találunk példákat.  Az Ecosia profitjának 80 százalékát fordítja faültetési projektekre. Az ültetéseket helyi közösségekkel együttműködve végzik olyan, a biodiverzitás szempontjából kulcsfontosságú területeken, mint Burkina Faso, Indonézia vagy Brazília. Az Ecosia modellje megmutatja, hogy a digitális szolgáltatások is képesek példát mutatni a biodiverzitás védelmében, nem csak azok, amelyek közvetlenül használják a természetet.  

Mi kell egy vállalatnak ahhoz, hogy valóban biodiverzitás-barát legyen? 

Egy vállalat biodiverzitás-barát átállása nem merülhet ki néhány faültetési akcióban. Alapvető, hogy tudományos alapú biodiverzitásmérési rendszereket vezessenek be, és az eredményeket átlátható módon közöljék a nyilvánossággal. Fontos a természetvédelmi szervezetekkel és helyi közösségekkel való együttműködés, hiszen az érintettek bevonása nélkülözhetetlen a hosszú távú sikerhez. Emellett innovációra is szükség van, új termékek és szolgáltatások fejlesztésére, amelyek ténylegesen helyreállítják az ökoszisztémákat. Nem elhanyagolható a munkavállalók és partnerek képzése sem, hiszen ők lesznek a biodiverzitás megőrzésének mindennapi képviselői. Mi is szem előtt tartjuk az ALTEO-nál a biodiverzitási stratégia fontosságát.  

Az üzleti siker új záloga 

A biodiverzitás megőrzése nem csupán felelősség, hanem egyre inkább üzleti lehetőség is. Azok a vállalkozások, amelyek képesek természetközpontú megközelítést beépíteni működésükbe, jelentős versenyelőnyre tehetnek szert a tudatos fogyasztók körében, amivel biztosíthatják saját hosszú távú fennmaradásukat is. A jövő nyertesei tehát azok a vállalatok lesznek, akik nem a természet kizsákmányolásából, hanem a természettel együtt építik fel üzleti modelljüket. 

A mesterséges intelligenciák (AI) térnyerése egyre nagyobb hőterhelést jelent az adatközpontok számára. Mivel a hagyományos légkondicionáló rendszerek a legtöbb esetben nem tudják ezt megfelelően kezelni, a folyadékhűtés mindinkább ígéretesebb alternatívának tűnik. Ugyanakkor kulcsfontosságú az ehhez kapcsolódó vízfelhasználás optimalizálása is.  

A The Times tavaly októberben számolt be arról, hogy az egyre „szomjasabb” ChatGPT a korábban becsültnél négyszer több vizet fogyaszt, mivel a chatbot 10-50 interakció során két liter vizet igényel. Számos adatközpont ugyanis vízalapú rendszereket alkalmaz az üzemek hűtésére, amelyek párologtatással vezetik el a hőt, gyakran hatalmas „izzasztórendszerek” formájában. Ezek a rendszerek jelentős vízfelhasználással járnak, ráadásul a felhasznált víznek ivóvízminőségűnek kell lennie, mert a szennyeződések károsíthatják a szervereket. Ezért is kulcsfontosságú, hogy a keletkező hőt hasznos módon kezeljék.  

A fent említett technológia közvetlenül a processzorokhoz juttatja el a hűtőfolyadékot, amely hatékonyabban vonja el a hőt, mint a levegő. A HPE például arról számolt be, hogy a folyadékhűtés akár 87%-os szén-dioxid-kibocsátás csökkenést és jelentős költségmegtakarítást eredményezhet az adatközpontokban. ​ Emellett lehetőséget kínál a keletkező hő újrahasznosítására is: Párizsban például egy adatközpont hulladékhőjét használták fel egy olimpiai uszoda fűtésére, ezáltal csökkentve a létesítmény szén-dioxid-kibocsátását, de hazai pozitív példáról is írtam már korábban a blogon. 

A Nemzetközi Energia Ügynökség tavaly augusztusban még arról számolt be, hogy 2022-ben a világ elektromos áramfogyasztásának 2 százalékáért ilyen adatközpontok voltak felelősek, és ez az arány 2026-ra akár meg is duplázódhat. Az egyre növekvő energiafogyasztás és a technológia gyors terjedése mellett azért is fontos megoldást találni a hűtésre, mert maguk a chipek is érzékenyek a magasabb hőmérsékletekre: az egyre kisebb és összetettebb alkatrészek fokozott kockázatnak vannak kitéve, ami növeli a rendszerek meghibásodásának vagy összeomlásának veszélyét. 

Az Equinix, egy digitális infrastruktúrával foglalkozó vállalat még 2023 decemberében beszélt arról, hogy világszerte több mint 100 adatközpontjukban tervezik bevezetni a fejlett folyadékhűtési technológiákat, ezzel támogatva az AI-hoz kapcsolódó nagy teljesítményű hardverek hűtését. ​Ehhez két megoldást is használnak majd: a direkt chiphűtést (direct-to-chip) és a hátsó hőelvezetést. A közvetlen chiphűtés során egy hideglemez (cold plate) kerül közvetlenül a szerveren belüli chip tetejére. A hideglemez folyadék be- és kimeneti csatornákkal van ellátva, így a technikai hűtőfolyadék átáramlik rajta, elvonva a hőt a chiptől. Ez lehetővé teszi, hogy ugyanúgy, mint a hagyományos, levegővel hűtött berendezések, a közvetlen chiphűtéssel ellátott szerverek is szabványos IT szekrényekbe legyenek telepíthetők, miközben innovatív módon kerülnek hűtésre. A hátsó hőelvezetés során hűtőtekercseket és ventilátorokat használnak, amelyek közvetlenül az ügyfél által használt rack szekrényre vannak szerelve, és nagyobb hűtési terhelést képesek kezelni, mint a hagyományos rendszerek. 

Összességében, a folyadékhűtés kulcsfontosságúvá válik az adatközpontok számára az AI által generált hő kezelésében és a fenntarthatósági célok elérésében. Ugyanakkor felmerül a túlzott vízfogyasztás kockázata. Reméljük, az AI hamarosan mindenhol segíthet azonosítani a fogyasztási problémákat, ami hosszútávon a víz megtakarítását eredményezi nem csupán saját működése során, hanem más felhasználási területeken is. 

Miközben egy másfél évvel ezelőtti jogszabálymódosítás nyomán lehetővé vált, hogy újra szélerőművek épüljenek Magyarországon, itthon és globálisan egyaránt a napenergia viszi a prímet, ha a megújuló energia alapú termelőkapacitások bővüléséről van szó.  

Ez hosszú évek óta így van, az idei év azonban nagy előrelépést hozhat a szélerőművek terén, ami azért is üdvözlendő, mert a két kategória kiegészíti egymást, hiszen amikor nem süt a nap, még fújhat a szél. Ha pedig a kettő kéz a kézben jár, úgy nagyobb fogyasztási igény fedezhető a megújulókból.  

Annak, hogy az elmúlt években mégis inkább a napelemekre irányult a nagyobb figyelem három nagyon egyszerű oka van. Az első és legfontosabb a gyártási költség: ez a napelemek esetében drasztikus csökkenést mutat, főként a tömeggyártás és az olyan új anyagok megjelenése miatt, amilyen például a szintetikus ásvány, a perovszkit. A Nemzetközi Energetikai Ügynökség (IEA) adatai szerint a szélturbinák fajlagos gyártási és telepítési költségei két évvel ezelőtt értek el arra a szintre, ahol a napelemek tíz évvel ezelőtt jártak: egy MW-nyi kapacitás előállítása a napelemek esetében 2015-ben 740 ezer dollárt emésztett fel, a szélturbináknál 1,03 milliót, és csak 2023-ra sikerült lefaragni 800 ezer dollárra – ekkorra azonban a napelemek költsége már 180 ezerre süllyedt. 

A másik ok az egyszerűbb technológia, akár gyártásról, akár telepítésről van szó. A napenergia ráadásul rugalmasabban alkalmazható: napelemet háztetőkre, épületekre, járművekre is lehet telepíteni, míg a szélturbinákhoz nagyobb terület és megfelelő szélviszonyok szükségesek. További előnyt jelent, hogy a moduláris fotovoltaikus panelek könnyen méretezhetők, így skálázhatóságban is jobbak, mint a szélerőművek.  

Végezetül az is a napenergia malmára hajtotta a vizet, hogy az alacsonyabb költségek és az egyszerűbb telepítés miatt nem csupán az üzleti szektor preferálta erőteljesebben ezt a megújulóenergia-típust, hanem az állami és az uniós támogatások terén is előnyt élvezett. Így pedig a szubvenciók miatt is még gyorsabb ütemben tudott terjedni. 

Noha az idei évben további kapacitásbővülésre számítanak a szakemberek napenergiában, erősödnek azok a hangok, amelyek a szél hasznosításában is komoly felfutásra számítanak. A különösen a zöldenergia-szektoron belüli felvásárlásokban és projektfinanszírozásban élen járó Bird&Bird nemzetközi jogi tanácsadó cég össze is szedte azokat a tényezőket, amelyek erre utalnak. 

Szerintük az erősödés egyik legfontosabb komponensét Ázsia és a csendes-óceáni térség (APAC) jelenti, hiszen ez az övezet – Kínával együtt – vezető szerepet tölt be ebben a szegmensben: ők adják a jelenlegi globális szélenergia-kapacitás csaknem kétharmadát. Ehhez fontos adalék, hogy Kínában összpontosul a világ szélturbina-gyártó kapacitásainak 60 százaléka. 

A térség szeles adottságai is kitűnőek, az egyes országok rendre jelentkeznek ambiciózus tervekkel. Tajvan például – jóllehet, a kínai geopolitikai nyomás hatására némileg lassítva – a Tajvani-szorosra összpontosít, ahol 2030-ig 15 GW összkapacitású tengeri szélerőművet készül üzembe állítani. Még ennél is nagyravágyóbbak Japán tervei: az ázsiai szigetország 45 GW kapacitás elérését tűzte ki célul 2040-re. Ha ezt megvalósítják, azzal a szélerőművek terén az öt legnagyobb ország közé kerülnének. 

Miközben az unió gyártási tevékenységének fellendítését szolgáló EU „nettó zéró” iparról szóló jogszabályra (NZIA) alapozva Európa is 260 GW új szélerőművet tervez megvalósítani 2024<span class="NormalTextRun SCXW52367693 BCX4" style="-webk

68 ezer négyzetkilométeres területével több mint 47 millió ember megélhetését biztosítja halászattal, ivóvízzel és öntözéssel a Viktória-tó, amely mára elvesztette eredeti kékes színét, és zölddé vált. A színváltozás hátterében a cianobaktériumok – közismertebb nevükön kékalgák – robbanásszerű elszaporodása áll. Ez a folyamat komoly ökológiai válságot és egészségügyi kockázatot vetít előre. 

Mitől zöldül a Viktória-tó? 

A cianobaktériumok túlszaporodását az úgynevezett eutrofizáció nevű jelenség okozza. Ez akkor következik be, amikor egy víztömegbe túl sok tápanyag – főként foszfor és nitrogén – kerül. Ezek az anyagok leggyakrabban mezőgazdasági műtrágyákból, ipari szennyvizekből és települési szennyvízből származnak, és a nem megfelelően kezelt vízgyűjtő területekről jutnak a tóba. A szennyvízben található tápanyagok bősége tökéletes táptalajt biztosít a cianobaktériumok számára, amelyek tömeges szaporodásukkal sűrű, zöldes algaszőnyeget képeznek a tó felszínén.  

Sajnos a cianobaktériumok virágzása nem csupán a tó esztétikai állapotát rontja. Ezek az organizmusok toxikus anyagokat, például mikrocisztineket bocsátanak ki, amelyek erősen májkárosító hatásúak, és hosszú távon akár rákot is okozhatnak. De a toxikus anyagok megjelenésének nemcsak humán egészségügyi kockázata van: az algavirágzások drasztikusan lecsökkenthetik a tó oxigéntartalmát is, ami tömeges halpusztuláshoz és a vízi ökoszisztéma összeomlásához vezethet.  

Különösen aggasztó a helyzet a Viktória-tó északi részén fekvő Winam-öbölben, ahol a cianobaktériumok koncentrációja kiugróan magas. Itt a helyi közösségek jelentős része közvetlenül a tóból nyeri az ivóvizet, miközben sokan megélhetésük érdekében halásznak is a szennyezett vizeken. Az érintettek számára a mindennapi élet egyre nagyobb kockázatot jelent.  

A klímaváltozás olajat önt a tűzre 

Bár a szennyezés döntő szerepet játszik a tó bezöldülésében, a klímaváltozás is súlyosbítja a problémát. A melegebb vízhőmérséklet és a csapadékminták megváltozása még inkább kedvez a cianobaktériumok elszaporodásának. Az extrém időjárási események, például az áradások és az aszályok szintén hozzájárulnak a tápanyagok tavakba jutásához, és felborítják a tó természetes egyensúlyát. A folyamat tehát önmagát erősíti: minél nagyobb a szennyezés és melegebb a víz, annál gyorsabb az algák terjedése, ami tovább rontja a vízminőséget.  

A Viktória-tó megmentése összetett feladat, de nem lehetetlen. A szakértők szerint elsőként a mezőgazdasági műtrágyák használatát kellene csökkenteni, és fenntarthatóbb gazdálkodási módszereket kellene bevezetni a tó vízgyűjtő területén, hogy kevesebb szennyező anyag jusson a tó vízébe. Emellett létfontosságú a szennyvízkezelési rendszerek fejlesztése is, hiszen a háztartási és ipari szennyvizek jelenleg nagyrészt tisztítatlanul kerülnek a tóba, tovább rontva annak állapotát.  

Ugyanakkor a probléma hosszú távú kezeléséhez elengedhetetlen a klímaváltozás hatásainak mérséklése is, ezzel a cianobaktériumok további elszaporodása is fékezhető lenne.  

Az idő pedig sürget. Ha nem történnek gyors és hatékony lépések, a Viktória-tó jövője komoly veszélybe kerülhet, vele együtt pedig a tóból, a tó körül élő több millió ember megélhetése is.  

A Dél-kaliforniai Egyetem új kezdeményezése Kalifornia állam közel 6,5 kilométernyi csatornarendszerét tiszta energiaforrássá alakíthatja amellett, hogy hozzájárulhat a víz megőrzéséhez. Ehhez a csatornákat napelemekkel fednék le, maximalizálva a közjóra és a bolygóra gyakorolt hatást. 

Új, izgalmas tervvel állt elő a Dél-kaliforniai Egyetem. Kalifornia államnak ugyanis két komoly kihívása a létfontosságú vízforrások megőrzése és a megújuló energiaforrásokra való átállás anélkül, hogy az értékes földterületekhez hozzányúlnának. A kutatók ambiciózus célja – írja az egyetem honlapja – napelemekkel lefedni a csatornák hosszú hálózatát.  

A California Solar Canal Initiative (CSCI) elnevezésű kezdeményezés egyszerre járulna hozzá a vízállomány megőrzéséhez, csökkentené a légszennyezést és termelne megújuló energiát amellett, hogy maximalizálja a felületkihasználást és az infrastruktúrát.  

Kalifornia vízrendszere 49 km3 vizet kezel és a világ legnagyobb, legproduktívabb rendszere: 40 millió embert szolgál ki és 2,3 millió hektár művelhető földet öntöz. Mivel azonban az állam  száraz évszakokban nem számíthat stabilan az esőzésekre, a víz utánpótlása korlátozott. Ez két fő célt állít egymással szembe, ami  politikailag is megosztja a lakosságot: a nagy mezőgazdasági és városi szektorok számára biztosítson az állam több vizet, vagy őrizze meg a természetes ökoszisztémák forrásait. 

Ez a helyzet komoly bizonytalanságot okoz, mivel Kaliforniának össze kell egyeztetnie a közel 40 millió lakos vízigényét és burjánzó mezőgazdasági ágazatát a 2045-re kitűzött szén-dioxid-semlegességre vonatkozó ambiciózus célokkal, valamint azzal a törekvéssel, hogy 2030-ig a szövetségi kormány tulajdonában lévő földterületek 30 százalékát megőrizze. Az új lakások iránti növekvő igények és a korlátozottan rendelkezésre álló földterületek miatt a kutatók remélik, hogy a meglévő csatornainfrastruktúra felhasználásával egyszerre több kihívást is kezelni lehet. Hosszú távon pedig, ha sikeres a projekt, akár más régiókra, országokra is ki lehet terjeszteni ezt a megvalósítást, ami kiválóan szemlélteti, hogy egy-egy megoldás több kérdésre is választ adhat. 

A csatornák napelemekkel való lefedésével a vizet „elrejtik” a napfény elől, amivel radikálisan csökken a párolgás. Becslések szerint ezzel évente akár közel 254 milliárd liter vizet is meg lehet takarítani, ez pedig évente körülbelül 2 millió ember lakossági vízigényének kielégítésére elegendő, ami kifejezetten jól jön Kaliforniában. A napelemek árnyékában a víz hűvösebb marad, ami a vízi élővilágnak kedvezhet. A lefedés következtében az algák sem képesek annyira szaporodni, így az ezekhez kapcsolódó karbantartási szükséglet is mérséklődik. De az ötlet legnagyobb haszna mégis az, hogy a csatornák fölé szerelt napelemekhez nem kell földterületeket feláldozni, így a természetes ökoszisztémát megőrizve lehet növelni a megújuló energiatermelést. 

A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges textil keletkezett, aminek jelentős része a kukában végzi, és hulladéklerakókba kerül.  

Napjainkban már nem fast fashionről, hanem ultrafast-fashionről beszélünk: a gyors termelési ciklusok miatt a ruhák hamar kimennek a divatból, gyenge minőségük miatt sokszor egy szezont sem bírnak ki, így gyorsan hulladékká válnak - a chilei hatalmas, textilhulladékokból álló szeméthegyről én is írtam korábban a blogon. Az Európai Unióban csak a ruházati cikkekből és a lábbelikből évente 5,2 millió tonna hulladék keletkezik, ami személyenként 12 kg hulladéknak felel meg.  

A textilhulladék csökkentése érdekében az Európai Unió 2025-től kötelezővé tette a textilhulladék elkülönített gyűjtését a tagállamok számára. Magyarországon a tervek szerint 2027-re közel 6000 gyűjtőkonténert helyeznek majd ki, így a begyűjtött hulladék 99%-a újrahasznosításra vagy energetikai felhasználásra kerül, a fennmaradó rész pedig hulladéklerakóba jut. 

Magyarországon a textilhulladék szelektív gyűjtése és újrahasznosítása még gyerekcipőben jár. Bár évente körülbelül 7-8000 tonna használt ruhát gyűjtenek be, ez mindössze 0,7-0,8 kg/fő/év mennyiséget jelent, ami elmarad a nyugat-európai országok eredményétől, ahol hétszer ekkora mennyiséget gyűjtenek be. Ezen belül nálunk a begyűjtött ruhák mindössze 60-70%-át használják újra, 15-20%-át pedig géprongyként vagy más ipari célokra hasznosítják. 

Túlfogyasztás a divatiparban 

Azon túl, hogy a már nem használt ruhákat nem a kommunális kukába dobjuk, úgy is felvehetjük a harcot a felesleges textilhulladék képződése ellen, ha egyáltalán nem vásárolunk felesleges darabokat. Akadnak olyan márkák is, amelyek felismerték a túlfogyasztás veszélyeit, a fenntarthatóság fontosságát, és ezeket az elveket üzleti modelljükbe integrálva kínálnak magas minőségű, akár 10-15 évig is hordható, javítható ruhadarabokat. A kaliforniai Patagonia márka például már 2011-ben elindította a „Don't Buy This Jacket” kampányát, amelyben arra ösztönözte a fogyasztókat, hogy csak valóban szükséges ruhadarabokat vásároljanak. A kampány célja a túlzott fogyasztás csökkentése és a fenntarthatóság hangsúlyozása volt, kiemelve, hogy egyetlen dzseki gyártása is jelentős környezeti terheléssel jár.  

A vállalat ennek részeként elindította a „Common Threads Initiative” programot is, amely a vásárlás mennyiségének csökkentésére, a ruhák javítására, az újrafelhasználásra és újrahasznosításra épült. Noha a márka arra buzdított, hogy a fogyasztók ne vásároljanak új ruhákat, a program paradox módon 30%-os forgalomnövekedést eredményezett, mivel a vásárlók értékelték a Patagonia elkötelezettségét a fenntarthatóság iránt. A kezdeményezés máig példaértékű a felelős vállalati marketing és fenntartható divat területén, és szerencsére azóta sok más cég követte a példáját a ruhák javítása, újrafelhasználása vagy hasznosítása terén.  

A tudatos vásárlás kulcsfontosságú 

Átlagemberként azonban többet is tehetünk. Például egy-egy impulzusvásárlás helyett érdemes befektetni egy olyan ruhadarabba, amelyet évekig tudunk viselni,

A hódokat gyakran emlegetik a természet mérnökeiként – nem véletlenül. A Magyarországon is őshonosnak számító faj leginkább gátépítő tevékenységéről ismert, ám szerepük az ökoszisztémában lényegesen jelentősebb. Bár az elmúlt évtizedekben a kihalás szélére sodródtak, de a védelemnek köszönhetően mára stabil az állományuk. 

A hódok legismertebb tevékenysége a gátépítés, amellyel lassítják a víz folyását, ezzel is segítve a saját és olyan fajok élőhelyeinek kialakítását, mint a madarak, kígyók, békák és bogarak. De nemcsak ezt teszik az ökoszisztéma megőrzése érdekében, hanem segítenek felvenni a harcot a klímaváltozás következményeivel is. Nagy szerepet játszanak például az erdőtüzek megállításában, mivel az általuk létrehozott vizes, lápos területek megtartják a vizet. Ezzel nem csak a tűz terjedését nehezítik, de menedéket is nyújtanak ilyen esetben az erdő lakóinak. Ráadásul ezek a területek abban is segítséget nyújtanak, hogy elnyelik és tárolják a szén-dioxidot. 

Hogy mennyire nevezhetőek a hódok a természet mérnökeinek, egy néhány hónappal ezelőtti történet is bizonyítja. A csehországi Bryd tájvédelmi körzetben a szakemberek gát megépítését tervezték, ám a szükséges építési engedélyek hiányában évek alatt sem kezdődhetett meg a munka. Ám az emberek munkáját szinte egyik napról a másikra egy hódkolónia átvette, és felépítette a gátat éppen oda, ahova a mérnökök tervezték. Ahogy egy helyi természetvédő fogalmazott, “mindig a hódok tudják a legjobban: azon túl, hogy remekül választanak helyszínt a gátépítésre, az eredmény is jobb, mint az, amit mi terveznénk”.  

Jól érzik magukat Magyarországon is 

A hódok, bár Magyarországon is őshonosak, volt idő, amikor a kipusztulás szélére sodródtak, eltűntek hazánkból és a világ számos részéről is. 1850 körül gyakran vadászták őket prémjükért, húsukért, illetve mert kártékony állatnak gondolták az emberek a gátépítéseik és a fadöntögetésük miatt. Később Európa több országába - többek között Ausztriába is - elkezdték mesterséges betelepítésüket, így kerültek 1980 körül újra hazánkba.  

1996 és 2008 között a világ legnagyobb természetvédelmi civil szervezete, a WWF 234 egyedet telepített Magyarországra, ami olyan sikeresnek bizonyult, hogy mára szinte minden vizes területen megtalálhatóak. 

A jövő szövetségesei 

A hódok tevékenysége tehát jóval túlmutat saját túlélésükön: gátjaik segítik más élőlények túlélését, csökkentik az aszályok és árvizek hatásait, természetes módon járulnak hozzá a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez. A hód nem csupán túlélő, hanem szövetséges is egy fenntarthatóbb jövőért folytatott küzdelemben.  

Lassan, de zöldül a globális villamosenergia-termelés 

Épp egy fél évszázaddal azt követően, hogy a kőolaj felhasználási csúcsot döntött 46 százalékos részesedésével a globális energiaigényből, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) 2024-es összefoglalójában arról számolt be, hogy tavaly először csökkent a kőolaj részesedése 30 százalék alá. Az összefoglaló szerint a múlt évben az átlagosnál gyorsabb ütemben bővülő globális energiakereslet nagy részét a megújulók és az alacsonyabb károsanyagkibocsátású földgáz fedezték. 

Kedvező folyamatok látszanak a villamosenergia terén is, hiszen a tavalyi termelésnövekedés 80 százalékát már a megújuló energiaforrások és a nukleáris energia adták össze. Sőt, itt is csúcsdöntésről beszélhetünk, hiszen ez volt az első alkalom, hogy ez a két kategória együttesen elérte a 40 százalékos szintet a teljes áramtermelésben. 

Miközben ezek a folyamatok a derűlátást erősítik, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy 2024-ben még mindig emelkedni tudott a szén iránti globális kereslet. Igaz, a növekedési ütem mindössze 1 százalékos volt, ami pont a fele a megelőző évinek, de ez attól még önmagában is problematikus. 

Az pedig különösképpen, hogy a kereslet bővülése egyértelműen a klímaváltozásra vezethető vissza: az IEA szerint a szénfogyasztás globális éves növekedésének több mint 90 százaléka a Kínában és Indiában tapasztalt intenzív hőhullámokhoz kapcsolódó hűtési igényekkel függ össze. Főleg ezek tehetnek arról, hogy a globális szénalapú villamosenergia-termelés 2024-ben új csúcsra, 10 700 TWh-ra nőtt. Ezzel a szén továbbra is a világ áramtermelésének első számú energiaforrása, 35 százalékos részesedéssel. Öröm az ürömben, hogy az energiaügynökség 1974-es alapítása óta ez a legalacsonyabb arány. 

És ha már rekordok: Kínában tavaly új történelmi csúcsra emelkedett a szén iránti kereslet, 58 százalékra emelve a távol-keleti ország részesedését a globális szénfogyasztásból. Ezzel Kína közel 40 százalékkal több szenet fogyaszt, mint a világ többi része együttvéve, nagyrészt az erőművei miatt: ezek égetik el a bolygó teljes szénfogyasztásának több mint harmadát. A szén iránti étvágy még látványosabb annak fényében, hogy a kínai vas- és acélágazat szénfogyasztása mintegy 2, a cementtermelésé pedig 9,5 százalékkal esett vissza. 

Ezekkel együtt is elképesztő a szén dominanciája, amelyet egyelőre az sem képes veszélyeztetni, hogy az országban rohamléptekben bővítik a napelemes és a szélerőművi kapacitásokat, és ugyanúgy nagy hangsúlyt fektetnek a víz- és nukleáris energiára, valamint a biomassza- és a gázalapú energiatermelésre. Ezek azonban egyelőre nem tudják kielégíteni a villamosenergia iránti igényt, amely tavaly is 7 százalékkal nőtt a távol-keleti országban.  

Így marad kiemelt szerepben a szén, amelynek keresletét a hűtési igények hajtják fel. Ez pedig egy ördögi körhöz vezet, hiszen a klímaváltozás hatásai ellen védekezve tesszük félre a fenntarthatósági aggályokat és égetünk el még több szenet. 

A megújuló energiaforrások közül a szélenergia mutatja az egyik legdinamikusabb fejlődést, miközben a költséghatékonysága is évről-évre jelentősen javul. A tökéletes körforgásos ciklushoz „már csak” a kompozitból készült turbinalapátok visszaforgathatóságát kell megoldani – és ehhez már nagyon közel jutott a technológia. 

Az elmúlt öt évben a szélenergia-szektor éves átlagos növekedése meghaladta a 17 százalékot, és ez a tendencia várhatóan folytatódni fog. Nem feledkezhetünk meg róla, hogy a szélturbinák gyártásához, telepítéséhez szükséges nyersanyagok kitermelése és feldolgozása jelentős energiabefektetést igényel. Az alapanyagok között szerepel acél, vas, réz, üvegszál és különböző kompozit anyagok – így a gyártás és telepítés energiaigénye teszi ki a turbina teljes életciklusának legnagyobb részét.  

A leghatékonyabb szakasz kétségkívül a működési fázis: az életciklusnak ebben a szakaszában szinte semmilyen szennyezőanyag nem keletkezik, és az energiaigény is minimális. A karbantartás során felmerülő energiafogyasztás főként az üzemanyag-felhasználásból adódik.  

Ugyanakkor egy szélturbina átlagos élettartama mindössze 20-25 év. Ezt követően a teljes szerkezet acél, vas és réz részeit 90 százalékban újra lehet hasznosítani. A fennmaradó részben találjuk a jelenlegi legnagyobb kihívást, a kompozit anyagokból készülő turbinalapátokat. 

Szebb jövőben bízva 
 

Az elhasználódott lapátok jó része végezte idáig úgynevezett monodepóniákban: ezek olyan lerakatok, ahol a kompozit anyagból előállított turbinalapátokat egyszerűen félreteszik arra az időre, amikor az anyaguk újrahasznosításához rendelkezésre áll a megfelelő technológia. 

Ez talán már a küszöbön áll, hiszen a fenntartható energetikai megoldásokban élenjáró dán vállalat, a Vestas már két éve alkalmazza az epoxi műgyanta alapú, globálisan is széles körben alkalmazott turbinalapátok újrahasznosítására kifejlesztett kémiai eljárását. Ráadásul kreatív elgondolásokból is sok olyan akad, amely új életet lehel a kiszuperált lapátokba, akár egy évszázaddal is meghosszabbítva az életciklusukat. 

Nem túlzás azt állítani, hogy a hagyományos energiatermelési módokat fenntarthatósági téren messze lepipáló szélturbinák napról-napra fontos szerepet játszanak a tiszta energia előállításában és ezáltal növekvő mértékben járulnak hozzá a klímakatasztrófa megelőzéséhez. 

A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban a fa is tökéletesen megfelel erre a célra. Számos vonatkozásban azoknál jóval élhetőbb és klímabarátabb alternatíva – ráadásul a modern technikáknak köszönhetően kifejezetten strapabíró. 

Ahogy a Yale Climate Connections is beszámol róla, a fából készült felhőkarcolók egyre inkább beköltöznek a mindennapjainkba – egy korábbi tervről írtam már a blogon. A különböző előre legyártott elemekből készülő pillérek, panelek és tartógerendák az IKEA-bútorokat idézik, az építkezéseken egy hatalmas daru tartja őket a helyükön, amíg a munkások összekapcsolják őket a fém csatlakozók segítségével. 

Ezek a tornyok egy új technológiát, az úgynevezett tömegfát (mass timber) használják. Ennél az építési módnál az acélgerendákat és a betont masszív, előregyártott faelemek helyettesítik, amelyek egy futballpálya hosszának több mint a felét is elérhetik. Ez a még viszonylag ritkán használt módszer, kezd egyre népszerűbbé válni. 

A tömegfa befűt a vasbetonnak 

A tömegfa vonzó alternatívája az olyan energiaigényesebb anyagoknak, mint a beton és az acél, amelyek együttesen a globális széndioxid-kibocsátás közel 15 százalékáért felelősek. Egyelőre nincs számszerűsítve, milyen szerepet is tölt be ez az innováció a klímaváltozás elleni küzdelemben, azonban az, hogy megújuló energiaforráson alapszik, már önmagában pozitívum – miközben természetesebb megjelenést kínál a beton ridegebb hangulatával szemben.  

Fából építkezni nem újkeletű, az egyre magasabb építmények azonban egyre teherbíróbb anyagokat követeltek meg: így álltak át fokozatosan az építészek a betonra és acélra, míg a fa megmaradt a kisebb otthonok építőanyagának. Három évtizeddel ezelőtt azonban Németországban és Ausztriában elkezdtek kísérletezni a tömegfával: szögekkel, ragasztóval és egyéb anyagokkal raktak össze kisebb fadarabokat nagyobb és szilárdabb tömegekké anélkül, hogy hatalmas, idősebb fákat kéne kivágni. Ez a technológia masszív, stabil szerkezeti elemeket eredményezett, a furnérlemezekhez hasonló, azoknál jóval strapabíróbb és méretesebb formátumokban. 

Tűzvédelem: pipa 

Az egyik legnyilvánvalóbb aggály az ilyen épületeknél a tűzvédelem. A közelmúltig számos építési szabályzat a faépítést alacsony épületekre korlátozta. Ugyan nem kell teljesen tűzállónak lenniük, az épületeknek elég sokáig kell egyben maradniuk, hogy a tűzoltóknak legyen esélyük a lángok megfékezésére, a lakóknak pedig a menekülésre. A hagyományos felhőkarcolókban használt anyagoknak például legalább három órán keresztül meg kell őrizniük épségüket tűz esetén.  

Az egyre eredményesebb tesztek a szabályozó testületeket és a potenciális vásárlókat is meggyőzték arról, hogy a tűzbiztonság szempontjából is megfelelő ez az alternatíva. Ez részben arra vezethető vissza, hogy a faanyag külső oldalán hamar kialakul egy szenes réteg, amely a tűz hőjének nagy részétől szigeteli a belső részt. Emellett persze további aggályként merülhet fel a nedvesség, a penész, valamint a rovarok (például termeszek) megjelenése, ezekre azonban folyamatosan találnak új és egyre hatékonyabb megoldásokat.  

Látványos eredmények az emisszióban 

Az Annual Review of Environment and Resources című folyóirat 2020-as tanulmányában arról írnak, hogy a 18 emeletes Brock<span class="NormalTextRun SCXW243291795 BCX4" style="-webkit-user-drag

Ha környezetszennyezésről beszélünk, alighanem elsőre égig érő szeméthalmokra, vagy széntüzelésű erőművek kéményeiből gomolygó füstre gondolunk. Pedig a környezeti terhelésnek olyan módjai is léteznek, amelyekről elsőre nem is feltétlenül hinnénk, hogy káros hatásaik lehetnek.  

A fényszennyezés nem hangzik túl ártalmasnak, valójában azonban nagy hatással van az élővilágra. A mesterséges fények – amelyek azt teszik egyebek közt lehetővé, hogy éjszaka is biztonságban hazajussunk – nem csupán ott fejtik ki hatásukat, ahol arra ténylegesen szükség van, hanem jellemzően jóval kiterjedtebb a hatókörük, komoly befolyást gyakorolva tágabb környezetükre is.  

Ennek tudható be, hogy egy városi ember éjszaka nem látja az égboltot, egyeseknél azonban akár alvászavarokat is okozhat ez a fajta „díszkivilágítás”, hiszen a túl sok fény hatására a szervezetünk nem érzékeli az alvásidőt. Azoknak az éjszakai állatoknak is összezavarja a bioritmusát, amelyek nappal alszanak és éjjel vannak ébren. A halványabban pislákoló csillagok a vándormadarak tájékozódásában is zavart kelthetnek, a beporzást végző rovaroknak pedig elterelheti a figyelmét a feladatukról, ami visszahat a növényvilágra is.  

Szerencsére a fényszennyezéssel viszonylag egyszerű megküzdeni. Kültéren például ernyőzött lámpákat lehet felállítani a fényszennyezés csökkentése érdekében, amelyek csak a megcélzott területet világítják be. Az otthonok környezetében mi magunk is sokat tehetünk a gyengébb fényerejű izzók vásárlásával, illetve mozgásérzékelős lámpák felszerelésével. 

Nyüzsgő városok 

A zaj, vagyis a hangszennyezés szintén egy kevésbé nyilvánvaló formája a környezetünk szennyezésnek. A WHO minden 65 decibel feletti hangot zajszennyezésnek minősít, és ennek több forrása is lehet. Ilyen például az autóforgalom folyamatos moraja, vagy az autók dudája, amely 90 decibellel is képes megszólalni, de zajjal járnak az építkezések, a fejünk felett elszálló repülőgépek (amelyek 130 decibelnyi hangot adnak ki), az éjszakai szórakozóhelyek és még hosszan lehetne folytatni a sort.  

Miközben a halláskárosodáshoz vagy a süketséghez tényleg kiugróan magas értékek kellenek, az említett tipikus városi zajforrások visszafogottabb erővel is képesek magas vérnyomást, stresszt, illetve memóriazavarokat okozni. Az állatok életét ugyanúgy megkeserítik ezek a zajok – ami egyik szélsőséges formájának, a szilveszteri petárdázásnak a hatása szerintem mindannyiunk számára nyilvánvaló. 

Miközben a kintről eredő zajok jó részét az otthonok megfelelő hangszigetelése kiszűrheti, mi magunk is tehetünk azért, hogy csendesebbek és elviselhetőbbek legyenek az utcák. Lakóövezetben például egy gondosan megválasztott sebességi fokozattal visszafogottabb lesz az autónk motorhangja – a motorkerékpáréról nem is beszélve. Még jobb választás kerékpárra pattanni, ám ilyenkor érdemes a csengőt a tényleges vészhelyzetekre tartogatni a gyalogosok módszeres riogatása helyett. 

ChatGPT, Gemini, DeepSeek – gyakorlatilag heti szinten lát napvilágot egy-két mesterséges intelligenciára (AI) alapozott fejlesztés, újabb és újabb, az üzleti és a személyes élet szintjén használható megoldásokat generálva. 

Miközben az AI lassan beszivárog a mindennapokba, az lényegesen kevesebb figyelmet kapott, hogy a mesterséges intelligenciát számos iparág már a ChatGPT 2022 novemberi debütálását megelőzően használatba vette és következetesen alkalmazza.  

Ezen szektorok egyike az energetika, ahol ráadásul nem is a fentebb felsorolt megoldások gerincét jelentő nagy nyelvi modelleket (Large Language Model, LLM) tekintjük az AI úttörő képviselőjének, hanem az öntanuló algoritmusokat. Ezeket alapvetően adatelemzésre használjuk, hiszen remekül elsajátítják, hogyan lehet a legjobban elérni egy előre megfogalmazott célt a bevitt adatok alapján. Az algoritmusok elterjedése egyenes következménye volt annak, hogy az energetikában – ahogy számos egyéb iparágban is – hatványozottan nőtt a figyelt és rögzített adatok mennyisége. Egészen rövid idő alatt vált akkorává a szektoron belüli adattömeg, hogy a kezelése már messze meghaladta az emberi elme teljesítőképességét. 

Az ALTEO például évek óta alkalmaz naperőművek menetrendezési pontosságának javításához öntanuló algoritmusokat. Ezek nem csupán elemezni képesek az adatokat, hanem valós időben figyelnek minden releváns környezeti paramétert, és a betanítás után önmaguktól tudnak korrigálni, ha arra van szükség. Ennek egyfelől az az előnye, hogy egyre komplexebbekké tehetők a modellek, hiszen az AI esetében nincs jelentősége, hogy száz vagy százezer különböző faktort kell figyelnie. Másfelől ezek az algoritmusok egyre pontosabbá és megbízhatóbbá teszik a modelljeinket: egyre jobb és jobb előrejelzéseket lehet leszűrni a környezeti változókból, amitől kiszámíthatóbbá válik az amúgy erősen időjárásfüggő napenergiatermelés azzal, hogy precízebben prognosztizálható a naperőművektől várható teljesítmény. 

Szintén kiemelt terepe a mesterséges intelligenciának az energetika kereskedelmi oldala. Erre is elképesztő komplexitás jellemző, rengeteg inputtal, a berendezésekre szerelt szenzorok adataitól a másodpercenként változó árakon az üzemeltetési költségekig és a kvótákig. Néhány éve az ALTEO termelői portfóliója is elérte azt a szintet, ahol az energia előállításának, rendszerbe integrálásának, tárolásának és értékesítésének mátrixát már lehetetlen pusztán emberi közreműködéssel optimalizálni. Mivel a folyamatok zöme valós időben, rendkívül alacsony ciklusidővel zajlik, ehhez kell igazítani a tranzakciókhoz szükséges adminisztrációs teendőket is, ami automatizálás nélkül ma már kivitelezhetetlen. 

Végezetül az energetikában használt rendszerek, gépek és berendezések karbantartása is egyre inkább megkívánja az AI használatát. Növekvő teret nyer a szintén rengeteg input elemzésére építő prediktív karbantartás, miközben a hibalehetőségek és hatások elemzésére használt FMEA (Failure Mode and Effect Analysis) megvalósításában is kötelező elem a mesterséges intelligencia. 

Ha a legfontosabb dolgot szeretnénk kiemelni, amit az AI az energetikának nyújt, akkor a legtöbb irányból a hatékonysághoz jutnánk el. Itt nem csupán az olyan kardinális problémák kiküszöbölésére érdemes gondolni, mint hogy egy naperőmű ne fizessen azért, hogy áramot termel. Ennél jelentősebb a hozzájárulás: az öntanuló algoritmusok hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarországon rendszerszinten növekedjen az energiaellátás rugalmassága, ami megágyaz a megújulók további térnyerésének, azzal, hogy elősegíti a rendszerekbe való könnyebb integrálhatóságukat. Ezt leginkább azzal érik el, hogy kezelhetőbbé és kiszámíthatóbbá teszik a nap- és a szélenergiatermelést, összhangot teremtve a komoly bővülés előtt álló tárolási képességekkel. Annak fényében, hogy sorozatosan dőlnek <span data-contrast="auto" xml:lang="HU-HU" lang="HU-HU" class="TextRun SCXW253850309 BCX4" style="-webkit-user-drag: none; margin: 0px; padding: 0px; user-select: text; font-size: 12