A klímaváltozás miatt kiszárad a Jangce, Kína és Ázsia leghosszabb, illetve a világ harmadik leghosszabb folyója. A 6300 km-es folyó vizet, energiát és munkát biztosít emberek millióinak, száradása pedig az egész világra hatással van.
Ahogy a Bloomberg is beszámolt róla, 1865 óta nem volt akkora kiszáradás Kínában, mint idén nyáron – gyárak leállásához és az energiatermelés lelassulásához vezetett, de következményei ennél jóval szerteágazóbbak. A világ egyik leghosszabb folyójának száradása eléggé látványos: egykor az utcák szintjét is elérhette, most azonban egyes részeknél a folyó alatti homok is látszik. Ez globálisan éreztetheti hatását, így a teljes világ szenvedhet az étel- és energiahiány miatt, amit a klímaváltozás nem csak Kínában, hanem máshol is előidézhet: a Jangce azonban egy látványos példája ennek.
Ahogy az Amerikai Meteorológiai Szolgálat és a magyar OMSZ is definiálja, a szárazság vagy aszály tartós és jelentős csapadékhiány. Ez az egyébként rendszeres esemény szerves része minden ökoszisztémának: a gond akkor kezdődik, ha ez tovább tart a megszokottnál. Megkülönböztethetünk többek között meteorológiai, mezőgazdasági és hidrológiai aszályt, amelyek a vízhiány relatív mértékében, időtartamában, térbeli kiterjedésében és a lehetséges következmények jellegében térnek el. Az aszály éhezést, alultápláltságot, erdőtüzet, az élőhelyek megsemmisülését, az emberek és állatok vándorlását, járványokat, társadalmi problémákat és még háborút is szülhet.
A Jangce közel 450 millió embert és Kína terméseinek harmadát látja el – írja a Reuters – a magas hőmérséklet és a kevés eső az ivóvíz és a termések minőségi romlásához vezetett. A kínai vízügyi minisztérium szerint az aszály közel 22 ezer négyzetkilométernyi területre és 350 ezer haszonállatra volt hatással. Csak Hupej tartományban 4,2 millió embert érintett. Kína egyéb részein pedig az óriási esőzések áradásokhoz és földcsuszamlásokhoz vezettek, több mint 6 ezer embert érintve.
Ahogy a Washington Post is említi, a túlzott hőség és a kemény esőzések látványos jelei az emberi tevékenység miatt előidézett klímaváltozásnak. A Rhodium Group 2021-es jelentése szerint Kína szénkibocsátásának mértéke több, mint az összes fejlett országé egyaránt. Míg a ’90-es években negyedét sem érte el ennek a számnak, az elmúlt három évtized rohamos gazdasági és ipari fejlődése megháromszorozta ezt az értéket, elérve a 14 gigatonnát 2019-re. Kína 27%-kal „járul hozzá” az üvegházhatású gázok kibocsátásának, Amerika pedig „csak” 11%-kal.
A jelenlegi ipari berendezkedés káros jellegét maga Hszi Csin-ping kínai elnök is elismerte tavalyi klímacsúcs beszédében. „Ha megvédjük a természetet, megvédjük a produktivitást. Ha jobbá tesszük a természetet, az hozzájárul a produktivitáshoz is – ilyen egyszerű. El kell engednünk minden olyan fejlesztési modellt, ami kárt okoz vagy aláaknázza a természetet, és nemet kell mondanunk a rövidlátó, kizárólag a rövidtávú, a természet kárára előnyökkel kecsegtető megközelítéseknek.”
Egyszerű és gyors megoldások azonban nincsenek, hiába próbálkozik Kína is az úgynevezett „felhő magvasítással”, ahol cigaretta méretű ezüstjodid-rudakat lőnek a meglévő felhőkbe, amik előidézhetik a jégkristályok keletkezését. A kristályok a felhő esőtermeléséhez járulhatnak hozzá, így páratartalma megnőhet, és nagyobb eséllyel keletkezhet eső. Az ország ezt már az 1940-es évek óta alkalmazza – ahogy írja a CNN is –, és a világon a legnagyobb programmal rendelkezik: használta a 2008-as Pekingi Olimpián is azért, hogy szárazabb legyen az időjárás, de bevetik havazáshoz vagy a jégeső erősségének enyhítéséhez is. Ha működnek is ezek a megoldások, egy biztos: tüneteket kezelnek, megoldást nem biztosítanak. A legfontosabb, hogy globális szinten visszavegyünk a környezetszennyezésből, mert hatásait egyre inkább tapasztalhatjuk a saját bőrünkön.
