Japán izolált évei során fenntartható társadalommá alakult, ezáltal nemcsak társadalmi berendezkedésük szolgálhat példával, hanem épületeik kialakítása és újrahasznosíta is.
Japán a fejlett országok tipikus demográfiai változásain megy keresztül: népessége csökken, a fiatalabb generációk pedig az óriási városokba özönlenek. Ezzel együtt pedig egyre több épület válik teljesen üressé. Ahogy a Bloomberg is beszámol róla, Japán kormányzati adatai alapján akár 8 millió ház állhat lakatlanul, amelyek jelentős részét a második világháború és a ’80-as évek között húzták fel. Ez kifejezetten komoly probléma Japán fő szigetének, Honsúnak a hegyvidékén, ahol rengeteg úgynevezett „minka” ház található.
A minka szó szerint azt jelenti, hogy a „nép háza”, és ma nagyjából minden tradicionális építésű japán otthonra alkalmazzák. Különlegességük, hogy teljesen fából, illetve természetes anyagokból állnak össze, és nem is kell hozzájuk szög vagy csavar. Gyakorlatilag szétszerelhetők, áthelyezhetők és újra összerakhatók, mint egyfajta épületméretű kirakós. Ezzel együtt azonban a természet csapásainak is ki vannak szolgáltatva. Honsúban pár tél elég, hogy a havazás tönkre tegye a tetőket, ezután pedig le is bontják az épületeket.
1997-ben pont ezért hozott létre egy szervezetet Takumi Osawa. Osawa célja, hogy megtalálja és felújítsa ezeket a hagyományos épületeket úgy, hogy a legjobb minőségű, helyi alapanyagokat használja. Kézzel építkezve születhetnek így funkcionális és diverz építmények, amik ráadásul újrahasznosíthatóak is. A minka ethosza tehát egy történelmi elképzelés, aminek alapja az újrahasznosítás: elvégre már a „tervrajzoktól” kezdve ez a vezérgondolat kapcsolódik hozzá. Hasonló a helyzet az Isze Dzsinguval, Japán egyik legfontosabb vallási – sintoista – szentélyével. Ahogy a National Geographic Traveller is ír róla, az épületet az elmúlt 1300 évben 20 évente szétszedték és újraépítették teljesen megegyező módon, az ősi koncepciók alapján.
Osawa „minka bankként” utal szervezetére, ahol több tucat eladó faépület található. Ezek közül a legrégebbi 180 éve jött létre, míg a „legújabb” a ’60-as években. Ha jelentkezik egy vevő, akkor helyi ácsokkal együtt szedi szét Osawa a házat, megszámozva a komponenseket. Utána újraépítik egy új helyszínen, kortárs szolgáltatásokkal és kényelmi lehetőségekel. Ez persze több évbe is telhet, ugyanis a minka házak egyediek, specifikus klímához tervezték őket, és funkciójukban is eltérhetnek az aktuális igényektől – nem beszélve a vázat képező, hosszú évekig újrahasznosíthatófa sajátosságainak módosulásairól.
Az egyre instabilabb klímahelyzet egyik fő tényezője, hogy az építőipar egyszerűen kiirtja az erdőket, így fontos átgondolni és újratervezni ezt a szegmenst, vagy legalább egy részét. Az építmények nagyjából 40%-át termelik ki világszerte a bolygót felmelegítő szénkibocsátásnak, míg az épített területek megkétszereződhetnek 2060-ra – számol be róla az Architecture 2030, egy klímaorientált nonprofit szervezet. A kibocsátások 27%-a származik a házak működéséből – mint a hűtés, fűtés vagy világítás –, a maradékért azonban az anyagok kinyerése, előállítása és szállítása a felelős. A meglévő struktúrák élettartamának megőrzése, a hatékonyabb kialakítás és a bontás utáni újrahasznosítás a szénsemlegessé válás felé vezető egyik legegyértelműbb út.
Ezért is szolgálhatnak inspirációként a japán minka épületek. Ugyan az európai civilizációk is régóta hasznosítanak újra követ vagy márványt, eddig ezek inkább csak alkalmi megoldások voltak, amit szükség esetén alkalmaztak. Most azonban fontosabb, hogy tudatosan ebbe az irányba mozduljunk el: elvégre, ha az újrahasznosításra alkalmas épületek a városok szerves részeit képezik, akkor jelentősen hatékonyabbá, könnyebbé és gördülékenyebbé válhat az erre a szemléletre való átállás. Kialakulhat egy olyan épületrendszer, ami a fenntarthatóságot támogatja, megvalósítva az Európai Bizottság által is célként meghatározott körforgásos gazdaságot.
