Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy társadalmunk és bolygónk legégetőbb problémáira nem nyújt kielégítő választ a jelenkori kapitalizmusmodell. Miként lehetséges, hogy mégis megoldást találjunk az állandósulni látszó válsághelyzetre, a soha nem szűnő never normal állapotára? A nyugati mainstream világában egyre elterjedtebb a szolidáris gazdaság gyűjtőfogalma, de itthon még viszonylag kevés szó esett róla. 

Egyre többen vannak, akik szerint a változásnak rendszerszintűnek kell lennie, azaz újra kell értelmeznünk a társadalmi és gazdasági modelljeinket. A körforgásos szemlélet, a zero waste törekvések, a természet kizsákmányolásával szembeforduló alapvetés elvezethet minket egy új társadalmi berendezkedéshez. 

Ezeket együttesen szolidáris gazdaságnak nevezzük, és több mozgalmat is ide sorolhatunk. Közös pontjuk, hogy nem rendelik alá a gazdasági folyamatokat a felhalmozás kényszerének, hanem a természeti és emberi erőforrások megőrzését és újratermelését tűzik ki célul. Ebben a gondolkodásban előtérbe kerülnek az olyan, jelenleg kizsákmányolt vagy háttérbe szorított erőforrás-típusok, mint az ökológiai rendszerek vagy az olyan reproduktív feladatok, mint a háztartással vagy gyerekneveléssel, idősgondozással kapcsolatos munkák, a formális béreket kipótló informális tevékenységek. 

Emellett a szolidáris gazdaság a kölcsönös segítségre és a javak megosztására is alapoz. Ennek a szemléletnek az egyik leghíresebb úttörője Elinor Ostrom, aki 2009-ben azért kapott közgazdasági Nobel-díjat, mert bebizonyította, hogy a közösen birtokolt, használt és igazgatott erőforrások ökológiailag és társadalmilag is fenntarthatóbban működnek. 

Az úgynevezett regeneratív kapitalizmus modelljét a Capital Institute tanulmánya mutatja be legszemléletesebben. A szerzője, John Fullerton úgy gondolná újra a társadalmi és gazdasági berendezkedést, hogy abban három fontos szempontot érvényesít: a gazdasági növekedést, a környezeti fenntarthatóságot, és az emberek fizikai-pszichikai jóllétét. 

A regeneratív kapitalizmus egy holisztikus modell, mely a gazdaságra élő, folyamatos körforgásban lévő szervezetként tekint. Fullerton szerint mindenekelőtt szemléletváltásra van szükség, melyben leszámolunk a “ti” és a “mi” közti különbségtétellel. Tanulmánya szerint minőségi emberi kapcsolatokat kell kialakítanunk a társadalomban és a gazdaságban, amelyek versengés helyett az együttműködésen alapulnak.

A szemlélet nem tagadja a nagyvállalatok fontos szerepét a piacgazdaság működtetésében, de inkább a kis- és középvállalkozásokat helyezné előtérbe, melyek értékalapú, közösségi megoldásokat kínálnak és a regionális, lokális gazdaságot erősítik. 

Fuller szerint gondolkodásformálással és hatósági szabályozásokkal vagy támogatási eszközökkel vonzóbbá kell tenni a fenntartható infrastruktúrába való beruházásokat, és ebben a megújuló energiaforrások is fontos szerepet kapnak. Ez ugyanis egy olyan dinamikusan fejlődő terület, amely az eddigi tapasztalatok és jövőbeli kilátások alapján jelentős profittal is kecsegtet.

Akárhogy is viszonyuljunk a klímaváltozás témaköréhez, az kétségtelen, hogy a modern kori kapitalizmus előremutató reformjához figyelembe kell vennünk a természeti erőforrások szűkösségét és a nagymértékű népességnövekedést. Bár a szolidáris gazdaság koncepciója ma még utópisztikusnak hathat, én mégis reménykedem benne, hogy készen állunk változtatni.

A cikk a Világgazdaság Páholy c. rovatában jelent meg 2021. november 10-én.