Egyes számítások szerint 2050-re évente mintegy 110 millió tonna elektronikai hulladék keletkezhet, a hulladékok ezen válfajáról azonban mégis viszonylag kevés szó esik, pedig az e-hulladék mennyisége jelentős mértékben növekszik. Annak ellenére pedig, hogy ideális alapanyag az újrafeldolgozásra, ezen gyakorlat mértéke nagyon alacsony.
A különböző technológiai újításokat rendszerint hatalmas érdeklődés veszi körül, a fogyasztás mértékével azonban együtt nő a pazarlás, illetve a hulladékok mennyisége is. Az e-hulladékok esetében fontos kiemelni azok műanyagtartalmát, mivel az évente keletkező mintegy 50 millió tonna e-hulladék 20 százalékát műanyagok teszik ki.
Az e-hulladék sokak szerint ideális alapanyag az újrafeldolgozásra, a mikroelektronikai komponensek összetétele ugyanis sokszor homogén, könnyen megbecsülhető a belőlük kinyerhető alapanyagok fajtája és mennyisége, továbbá mivel a részegységek jól szétválaszthatók, könnyen kinyerhetők belőle értékes fémek, szinte teljesen tiszta állapotban. Az alkatrészek azonban sokkal olcsóbbak és gyorsabban elavulnak ahhoz, hogy megérje foglalkozni vele, a folyamat tehát üzletileg még nem éri meg – jelenleg az e-hulladék kevesebb mint egyötödét dolgozzák fel.
A helyzet súlyosságát csak fokozza, hogy amellett, hogy folyamatosan nő a kereslet a laptopok, mobilok és a különböző háztartási gépek iránt, az elmúlt évtized tendenciája szerint egyre rövidebb idő után cseréljük le korábbi eszközeinket. Az elektronikai hulladékok nagy része egyébként jellemzően a harmadik világbeli országokban köt ki, ahol sok esetben jól dokumentálható esetek mutatják azok negatív egészségügyi hatásait is. A kommunális hulladék közé keveredve ugyanis az elektronikus hulladékból égetés vagy csapadék hatására az addig kötött állapotban lévő veszélyes anyagok, mint például az ólom vagy higany, a környezetbe juthatnak.
Az informatikai ipar ökolábnyomát érdemes abból a szempontból is megvizsgálni, hogy a korábban fizikailag legyártott eszközeink virtualizálása sem feltétlenül csökkenti a lábnyom méretét. Elég csak a felhőben tárolt és letöltött zenékre gondolni például, amelyekhez ugyan már nincs szükség hanghordozókra, a szerverparkok működtetése egyre látványosabb méreteket ölt a világ energiafelhasználását tekintve. Továbbá, globális szinten nézve az internetes adatforgalom jelentős százalékát az online videók megtekintése teszik ki, amelynek eredményeképp a videóstreaming – elsősorban a szerverparkok révén – szén-dioxid-kibocsátása évi 300 megatonnát is kitesz.
Látható tehát, hogy a technológiai fejlődés nem jelenti azt, hogy automatikusan zöldebb megoldások születnek. Vannak azonban ígéretes kezdeményezések, amelyek segíthetik a tudatos fogyasztást és hulladékgazdálkodást az elektronikai eszközök terén is. Az Európai Bizottság által elindított, valamint többek között az ENSZ által is támogatott PolyCE kampány például azt a célt tűzte ki, hogy a fogyasztókat abba az irányba terelje, hogy újrahasznosított műanyagokat felhasználó cégektől vásárolják elektronikai termékeiket, a gyártókat pedig a műanyagok újrahasznosítására ösztönzi. Ezzel párhuzamosan pedig az iparág fontos szereplői is felismerték ennek fontosságát: az elmúlt időszakban a Google és az Apple is foglalkozott a megújuló energia kérdéskörével. Ezzel együtt a fejlődéshez elengedhetetlen, hogy az iparági szereplőkön túl a fogyasztók is felismerjék, hogy mekkora felelősségük van ezen a téren.
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!