Minden eddiginél több ruhát vásárolunk globális szinten: a népszerű fast-fashion láncok rohamos tempóban cserélik minőséginek nem nevezhető, de legalább elérhető árú kollekciójukat. Ezek a ruhák, illetve ezek nagy mennyiségű előállítása azonban elképesztő módon terheli a környezetünket. Ezen a héten az olajszektor után közvetlenül a második legszennyezőbb iparág működésével foglalkoztunk.

A fast-fashion ikonikus ruhaipari cégei megállíthatatlanul törnek előre, egyre csak növekedő trendeket mutatva mind az árbevétel, mind pedig a profit terén. A legnagyobb márkák – amelyek legtöbbször a luxusmárkák dizájnjainak másolására épülnek – mint a spanyol Inditexhez tartozó Zara vagy a svéd óriás, a H&M, 15-20 kollekciót kínálnak évente. A hatalmas választékkal, a kedvező árakkal és az egymást követő kollekciókkal lehetetlen lépést tartani, hatalmas a túlfogyasztás. A minőségre keveset adó termékek pedig miután kimentek a divatból tonnaszámra gyűlnek a hulladéklerakókban.

A filléres darabok áránál már csak a gyártási költségek az alacsonyabbak – ez azonban nagyon komoly emberi és ökológiai áldozatokkal is jár. A materialista, fogyasztó társadalmunk jóval nagyobb árat fizet ezekért a ruhadarabokért, mint elsőre gondolnánk.

Tragédia a csillogó flitterek mögött

A textilipar üzleti modellje – amely azon alapszik, hogy a Nyugati világban élők olcsón juthatnak hozzá ruhákhoz, míg a távol-keleti országok lakosai munkához jutnak – semmiképp sem nevezhető fenntarthatónak. A munkavállalóknak a legtöbb esetben ugyanis nincs más lehetőségük, éhbérért kell robotolniuk embertelen körülmények között.

A méltán népszerű The True Cost című dokumentumfilm megdöbbentő képsorokkal mutatja be a forróságban, vegyszergőzben hosszú órákon át dolgozó munkások helyzetét, akik naponta 3 dollár körüli bérért dolgoznak – miközben egyébként 2015-ben a divatipar 3 ezer milliárd dollárt termelt.

Ezek a tények önmagukban is rendkívül ijesztő képet festenek le a bolygó jövőjéről társadalmi szempontból, de a ma ismert textilipar környezeti szempontból is súlyos károkat okoz: mára a második legszennyezőbb iparág lett.

A mindennapi viseletünk előállítása masszív széndioxid-kibocsátással, vízpazarlással és vegyszeres szennyezéssel bír. A ruhák készítéséhez használt nyersanyagok földet és vizet, illetve fosszilis tüzelőanyagok kinyerését igénylik, a szén-dioxid kibocsátás a teljes ellátási lánc során jellemző, a gyártáshoz felhasznált kémiai festékek, bevonatok pedig sok esetben mérgezőek. A mosások során műanyag szálak ezrei oldódhatnak ki a csatornán keresztül a folyókba, tengerekbe, amelyek később ezáltal akár az élelmiszerláncba is bekapcsolódnak.

Vízpazarlás és mérgező anyagok

A ruhagyártás egyik alapanyagaként használt gyapot termesztése a világ összes évi vízfelhasználásának jelentős százalékát veszi igénybe. Elég csak belegondolni, hogy egyetlen pamutpóló elkészítéséhez az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának becslése szerint közel 2700 literre van szükség (egy felnőtt ember átlagosan 2,5 év alatt iszik meg ennyit), miközben az ivóvíz a világon az egyik legnagyobb hiánycikk. Egy kb. 1 kg tömegű farmernadrág teljes elkészítése (a gyapottermesztéstől a kész termékig) több mint 10 000 liter vizet igényel. A műszálas anyagoknak ugyan kisebb a vízlábnyomuk, de nagyobb a karbonvonzatuk. Becslések szerint a 2015-ös poliésztergyártás például 706 milliárd tonna szén-dioxid kibocsátásával járt – ez 185 széntüzelésű erőmű éves füstölésével egyenlő.

A másik jelentős veszélyforrást a kemikáliák jelentik, azokat ugyanis három hullámban is használják a gyártás folyamatában: a növényvédő szereket a gyapottermesztéskor, a különböző vegyszereket a kelme megmunkálásakor és végül, de nem utolsó sorban festékeket a termékek színezésekor. A Greenpeace ennek kapcsán például 2014-ben gyermek- és sportruhákat vizsgált be, a teszt eredményeképp pedig egy sor veszélyes vegyi anyagot talált vezető ruhamárkák termékében.

A harmadik világbeli üzemek esetében nem ritka, hogy a vegyi anyagokkal szennyezett vizet a gyártás végeztével szűrés nélkül öntik a folyókba, beláthatatlan károkat okozva ezzel. Világszinten az ipari vízszennyezés 20 százalékát a textil- és a ruhagyárak adják. A képlet ebben az esetben is hasonló, mint a társadalmi vonatkozásban: a nyugati világ hasznot húz az árból, az ázsiai lakosság pedig megbetegszik a szennyezett talajvíztől.

A megmaradt termékeket inkább elégetik

Tavaly bejárta a világsajtót, amikor az egyik világmárka, a Burberry bejelentette, hogy nem égeti el többé az el nem adott termékeit. Ezen a ponton vált világossá sokak számára, hogy eddig a pontig az elégetés lett az el nem adott termékek sorsa. A nagy divatcégek egyik nem kommunikált szokása az el nem adott áruk kezelése: azok elégetése, széttépése vagy egyszerű elásása.

Az égetés elsőre talán érthetetlennek tűnik, hiszen mi haszna lenne ebből olyan márkáknak, mint a Louis Vuitton, a Michael Kors, a Nike vagy a H&M? A tömeges pusztításra azonban több magyarázat is van.

A fast-fashion cégek elsődleges motivációja az, hogy mielőbb kijöhessenek új kollekciókkal, a vásárlók pedig még véletlenül se a korábbi termékeket vásárolják meg. A cégek tehát abban érdekeltek, hogy minél előbb kiürítsék a boltokat és hozhassák a következő kollekciót. Ugyan elméletileg újra lehetne hasznosítani a termékeket, de a kevert alapanyagok, valamint a gombok és cipzárok miatt ez nehézkes és egyelőre nem éri meg a vállalatok számára. Ennél egyszerűbb és olcsóbb az elégetés. A prémium márkáknál más áll a háttérben: a ruhák exkluzivitását igyekeznek megőrizni, az pedig, ha árleszállítással árulnák a termékeket, csökkentené a márka értékét – így marad az égetés.  

Egyértelmű, hogy a rendkívül káros hatásokkal bíró ruhaipar jóformán teljes átalakulására lenne szükség egy fenntarthatóbb és etikusabb működésért – ennek eléréséig még hosszú az út.  Vásárlóként első lépésként annyi biztosan tehető, hogy tudatos döntéseket igyekszünk hozni, amikor ruhavásárlásra kerül a sor. Bejegyzésünk folytatásaként jövő héten bemutatjuk, hogy melyek azok a márkák, amelyek elindultak a fenntarthatóság irányába, vagy törekvéseket tettek ez ügyben.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!