A korábbi félelmek ellenére az olajárcsökkenés semmilyen visszaesést nem eredményezett a megújuló energiatermelésben, a „zöldforradalom” így nem csak az energiapiacon, hanem a közgazdaságtanban is alaptételeket döntöget. A megújuló energiaforrások már nem csak hosszú távú környezetvédelmi hatásuk, hanem rövid- és középtávú üzleti potenciáljuk miatt is kiváló befektetésnek számítanak.
A nyersolaj hordónkénti ára a 2014 közepi 110 dollárról idén januárra 50 dollárra esett vissza, a drasztikus árcsökkenést látva pedig érthetően kerültek elő azok a félelmek, amelyek a megújuló energiába való befektetések visszaszorulását jósolták. Ezt a forgatókönyvet támasztotta alá John Richard Hicks, Nobel-díjas közgazdász tétele is, amely a közgazdaságtan egyik alapvetésének számít a mai napig is.
Eszerint az egyes termelési tényezők relatív árában bekövetkező változások nagyban befolyásolják az innovációra fordított összegek mértékét. Ha tehát egy termelési tényező ára megnő a többihez képest, akkor egy racionális termelő azzal a forrással takarékoskodni próbál, helyettesítőt keres, fejlesztésekkel igyekszik csökkenteni az adott jószág iránti keresletét.
Az olaj az energiaszektorban mindig is afféle proxy volt, amely meghatározza a mindenkori energiaárakat és termelési folyamatokat. Ha követjük az olajár alakulását, láthatjuk, hogy a ’70-es évek válsága is alátámasztja Hicks vélekedését. Az olaj drasztikus drágulása ugyanis olyan mértékű innovációs befektetési hullámot indított el, amely csak az Egyesült Államokban 1973 és 1983 között 50 százalékos növekedést hozott a megújuló energiaforrások fogyasztása terén. A megújuló energiaforrások piaca ezt követően stagnált egészen 2001-ig, amikor is újabb fellendülés következett, amely a mai szintre emelte a zöldenergia piacát.
A magas olajár tehát nagyban befolyásolta a megújuló energiaforrások terén eszközölt befektetések mértékét 1970 és 2000 között. A mai trendek azonban nem igazolják ezt a dinamikus kapcsolatot a 2008-as válság és a mostani olajáresés ellenére sem. Közép, illetve hosszú távon tehát egyértelműen a zöldenergia a verseny győztese.
Látni kell ugyanis, hogy az olajár alakulása kiismerhetetlen és drasztikus változásokat mutat. Az utóbbi 20 évben láttunk már 10 dolláros és 150 dolláros hordónkénti árat is, ráadásul e két véglet között gyakorta oda-vissza ingadozott a nyersolaj piaci értéke. Mindez nagyon kockázatossá teszi az ár előrebecslését, így fordulhatott elő, hogy például a Ryanair korábban 200 millió dollár veszteséget könyvelt el a rossz előrejelzések nyomán. Ugyan a megújuló energiaforrások terén is óriási árváltozás figyelhető meg, hiszen a 2008-as és a 2012-es árak között tizenkétszeres differencia látható, azonban ez egy folyamatosan csökkenő diagramot vázol fel.
A kiszámíthatóság és az infrastruktúra egyre csökkenő ára révén tehát az egyelőre mérsékelt profitabilitást nyújtó megújuló energia projektek hosszú távon jóval kedvezőbb befektetési lehetőséget jelentenek a konvencionális energiaprogramoknál. Mindehhez társulnak a klímaváltozás jelentette kihívások, amelyek tekintetében különösképpen nagy jelentősége van ezeknek a kezdeményezéseknek.
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!
