Vállalatok a fenntarthatóságért

2014. december 11. 09:54 - CHIKANSPLANET


coprsustainability_index_chp_20141211.jpgA fenntarthatósági kérdésekről folytatott beszélgetések során rendszeresen felbukkanó kérdés, hogy vajon a vállalatok tehetnek-e, és ha igen, akkor mit azért, hogy a világ egy fenntarthatóbb „működési” pályára álljon. A kérdésekre a válasz sorrendben az, hogy igen és sok mindent. A fenntarthatósági kérdések minden érintettjének be kell látnia és el kell fogadnia, hogy az ipari forradalom óta elsősorban nem a nemzetek és kormányok, hanem alapvetően a vállalatok és a gazdasági entitások viszik előre a világot. Ez persze nem jelenti azt, hogy kormányok teljesen kiesnek például a fenntarthatósági folyamatokból, pusztán feladatuk változott: nem driver-ei és effektív megvalósítói a folyamatnak, hanem elsősorban azoknak a kereteknek a meghatározásáért felelnek, amelyek mentén a vállalati intézkedések egy irányba mozdíthatják előre a fenntarthatóság ügyét.

A lehetőségek tárháza pedig széles a vállalatok előtt a cselekvésre. Ezt egyre több szervezet fel is ismeri, sőt önszerveződő módon olyan kezdeményezéseket indítanak, amelyek célja kifejezetten a vállalati szektor ösztönzése a fenntartható működésre. Ez a fajta tevékenység sok kívülálló számára erősen „PR-szagú”, azonban ma már korántsem arról van szó, hogy hangzatos, de sok esetben kétséges eredményeket produkáló CSR-akciókkal ostromolják a vállalatok a fenntarthatósági tematikát.

Ahogyan arról már többször is írtam, napjainkban egy vállalat számára úgy működni, hogy közben szem előtt tartja a fenntarthatósági alapelveket sok esetben az azonnali költségcsökkentés és a hosszú távú fennmaradás letéteménye.

Elcsépelt közhely, de az erőforrások, amelyekkel ezek a vállalatok gazdálkodhatnak egyre szűkösebbek. És itt nem kizárólag a vízre, energiára, termőföldre, de sok esetben a megfelelően képzett és motivált munkaerőre is gondolunk. A klímaváltozás jelentette veszélyekről nem is beszélve.

Az egyik legnevesebb ilyen jellegű vállalati tömörülés a World Business Council for Sustainable Development (WBCSD), amelynek számos nemzeti tagszervezete működik világszerte. A szervezet célja azoknak a vállalatoknak az összefogása, amelyek értékként tekintetnek a fenntartható fejlődés alapvetéseire és képesek és akarnak is tenni azért, hogy a gazdaság, társadalom és környezet egy fenntartható pályára álljon.

A szervezet nemrégiben indította útjára Action 2020 kezdeményezését, amelynek során kutatókkal és neves szakemberekkel együttműködve azonosították a legnagyobb környezeti és társadalmi kihívásokat jelentő mutatókat, és próbálnak közösen megoldásokat találni ezekre. Az egyes célterületek kötelezően elérendő „minimum” eredményeit szakértők dolgozták ki, míg az ezen célok eléréséhez vezető intézkedések, a visszamérések lebonyolítása és a végrehajtandó akciók definiálása és végrehajtása a vállalatok feladata.

A tudományos élet szereplői, kutatók összesen kilenc beavatkozási területet azonosítottak. Ezek nem meglepő módon a következők:

  1. Klímaváltozás
  2. Erőforrásokkal való felelős gazdálkodás, beleértve az élelmiszert és az energiát is
  3. Az ökoszisztéma megóvása
  4. Vegyi anyagok felelős kezelése
  5. Felelős vízgazdálkodás
  6. Alapvető társadalmi igények kielégítése és az emberi jogok védelme, tiszteletben tartása
  7. Méltányos foglalkoztatás
  8. Fenntartható életmód propagálása
  9. Fenntartható élelmiszer és bioüzemanyag termelés, ezek egyensúlyának megtalálása


Örök igazság, hogy a problémákat feltárni mindig könnyebb, mint megoldást találni rájuk. Nincs ez másként jelen esetben sem. A WBCSD-ben tömörülő, fenntartható működés iránt elkötelezett vállalkozások összesen 24 olyan területet és akció csoport azonosítottak, amelyek mentén a fenti kilenc célrendszer által felvetett problémákra választ lehet nyújtani. Ez jól mutatja az egyes beavatkozási területek komplexitását is. De lássuk a vállalati oldal potenciális válaszait a kihívásokra:

  1. Vidéki életmód feltételeinek megteremtése
  2. Rugalmas energiaszektor kialakítása, amely képes megfelelni a klímaváltozás és a környezeti állapotok kihívásának
  3. Épületek energiatakarékosságának fejlesztése a globális energiaigények jelentős csökkentésére
  4. Fenntartható közlekedési rendszerek kialakítása, amelyek nem csak olcsóbbak, de biztonságosabbak is egyben
  5. Valódi, közös gazdasági-társadalmi-környezeti értékrenden nyugvó, kiegyensúlyozott együttműködés kialakítása a vállalati szektor és a társadalom között
  6. Fenntartható városok, városi rendszerek kialakítása
  7. WASH-projekt (WAter, Sanitation and Hygiene) elindítása, amelynek célja olyan technológiák és eljárások meghonosítása, amelyek olcsón, nagy tömegben képesek biztosítani a tiszta ivóvizet és használati vízkészletet a bolygó növekvő lakosságának
  8. Vízhasznosítás hatékonyságának javítása a mezőgazdaságban
  9. Az ipari hasznosítás során szennyezett vízkészletek tisztítása, nagymértékű újrahasznosításának biztosítása
  10. A kimerült földterületek, nem használt bányászati és ipari területek ésszerű rekultivációja, bevonása a növénytermesztésbe vagy az eredeti környezet visszaállítása
  11. Fenntartható földhasználat, az ehhez szükséges kritériumrendszer megfogalmazása
  12. Erdősítés a légköri széndioxid megkötésére
  13. CCS (Carbon Capture and Storage) projektek életre hívása és támogatása az energiatermelés során keletkező széndioxid elzárására, lehetőség szerinti újrahasznosítására
  14. A városok átállítása a villamos energiára, ezzel zéró emissziós értékkel bíró települések kialakítása, amelynek eszköze a fűtés-hűtés, illetve a közlekedés elektrifikációja
  15. A kistelepülések alacsony emissziós értékre állítása a lehető legnagyobb mértékű elektrifikáció révén
  16. A vállalatok felkészítése a klímaváltozás hatásaira, felkészülés a folyamat kockázataira
  17. A „természetes infrastruktúra” fejlesztésének anyagi támogatása, amely elsősorban a természetese vízparti állapotok, ivóvízbázisok és közlekedési lehetőségek megőrzését és védelmét szolgálja
  18. A lakossági ivóvízkészletek és az ipari/mezőgazdasági célú édesvíz készletek elkülönítése a szennyezési kockázatok csökkentése érdekében
  19. Új üzleti és működési modellek kialakítása a vállalatok számára
  20. Az ENSZ által megfogalmazott egyetemes emberi alapjogok teljes implementálása az üzleti működésben, a kizsákmányolás megszüntetése
  21. Felelős és méltányos foglalkoztatás
  22. Az ültetvényesi rendszer visszaszorítása, a háztáji- és családi gazdálkodás előtérbe helyezése a mezőgazdaságban és élelmiszer termelésben
  23. Az élelmiszer pazarlás jelentős – legalább 50 százalékos – csökkentése a teljes fogyasztási láncon, a termőföldtől a tányérig vezető úton
  24. Tropical Forst Alliance 2020 kezdeményezés fenntartása, a trópusi esőerdők kiírtásának megállítására és a területek újratelepítésére

wbcsd-vision-2050-poster.jpg

Impresszív lista, nem vitás. Kitűnően mutatja, hogy a vállalati szektornak milyen területeken kell aktivizálnia magát, ha valóban komolyan gondolja, hogy szerepet vállal a világ fenntartható fejlődési pályára állításában. És még valamire rámutat: egyedül, csak kormányzati beavatkozások mentén, nem megy, konszenzus és együttműködés kell, és akkor a vállalati szektor igenis beleteszi az erőforrásait a fenntarthatóságért folytatott küzdelembe. Mert ez önös érdekük is.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr616974327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Untermensch4 2014.12.11. 21:08:24

valóban pr-szagú. a 22.ráadásul a mezőgazdaság termelékenységének visszaesése miatt... végülis egy nagyobb éhínség utáni népességcsökkenéssel könnyebb fenntartható rendszert létrehozni, nem szóltam :)
süti beállítások módosítása