Fenntarthatóság. A fogalom gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban még viszonylag sok ember fejében élnek bizonyos tévhitek. Bár, mint korábban írtam, egyre több cég áll át fenntarthatóbb üzleti modellre, ráadásul egy kutatás azt mutatta ki, hogy a nagyobb cégek vezetőinek hozzáállása is egyre inkább a pozitív irányba mozdul el, a konkrét lépések a globális fenntarthatóság kihívásainak való megfelelés felé sok esetben még mindig hiányoznak. Valószínűleg ehhez több olyan hiedelem is hozzájárul, amelyet az üzleti világ – tévesen – tényként kezel.

A fenntarthatóság nagyobb erőfeszítéseket jelent!

Minden vállalkozás működtetésének vannak pozitív és negatív hatásai, amelyek a társadalomra, a gazdaságra vagy a környezetre hatnak. A fenntarthatóság iránt való elkötelezettség azt jelenti, hogy ezeket a negatív hatásokat csökkentjük, míg a pozitívokat növeljük. Ez egyébként sok esetben egy vállalkozás sikeres (gazdaságos) működtetésének is alapeleme, tehát erre a „kényszerre” nem kellene úgy tekinteni, mintha plusz köröket futnánk.

A stratégia megelőzi és irányítja a fenntarthatóságot!

Gyakran halljuk vállalkozásoktól, hogy „beépítették stratégiájukba” a fenntarthatóságot. Bár az ilyen állítások azt sugallják, hogy a fenntarthatóság több holmi pótléknál, ugyanakkor azt az álláspontot is erősítik, hogy érdemben elválik a stratégiától. Sajnos így háttérbe szorul az a nézet, hogy a fenntarthatóság az üzlet szükséges eleme, nem pedig egy stratégiai döntés. Valójában viszont a fenntarthatóságra kellene alapozni a stratégiát, nem pedig fordítva, ahogyan azt mégis sokan teszik.

A fenntarthatóság jövedelmező!

A fenntarthatóság, mint stratégiai döntés mindig azt az eltúlzott mítoszt erősíti, hogy a célrendszereknek való megfelelés a nyereségesség záloga. Pedig ha az elköteleződés elsősorban a negatív hatások minimalizálásában és pozitív hatások maximalizálásában érhető tetten, abból még nem ered egyértelműen a profitabilitás. Ahhoz, hogy a fenntarthatóság nyereséges legyen, kreativitás és innováció is szükséges. A fenntarthatóságra való törekvés valójában egy szükséges elem a szervezetek számára, amelyből vagy jól, vagy rosszul jöhetnek ki. Hogy az előbbi vagy az utóbbi történik meg az sok esetben a menedzsment rátermettségén és a kollektíva minőségén és elkötelezettségén is múlik.

Minden cég lehet fenntartható!

Egy nézet szerint minden működő vállalatot lehet fenntarthatóan üzemeltetni. Ez annak az elterjedt gondolatnak köszönhető, hogy az a cég, amely társadalmilag/környezetileg pozitív lépéseket tesz, és még pénzügyileg is jól teljesít, akkor annak fenntarthatónak kell lennie. Csakhogy ez téves általánosítás. Elég például a dohányipari vagy a szerencsejátékkal foglalkozó cégekre gondolnunk. Miközben legálisan működnek, a termékeik és szolgáltatásaik eredendően fenntarthatatlanok, azaz a társadalomra gyakorolt negatív hatásaik erősebbek, mint a pozitívak.

Viszont az is igaz, hogy ez vezet bennünket a fenntarthatóság egyik 22-es csapdájához: ebben a tekintetben, bármennyire is próbálkoznának stratégiai üzleti modelljük fenntarthatóvá tételével, soha nem sikerülhetne nekik, amíg nem változtatnak radikálisan kínálatukon, csakhogy ezzel már a cég profilja is annyit változik, hogy teljesen más üzleti stratégia mentén működnének.

A fenntarthatóság iránti elköteleződés függ a körülményektől!

Gyakran hallhatjuk, hogy a fenntarthatóság iparáganként és országonként változik. Az igaz, hogy bizonyos körülmények alkalmasabbak a többinél a fenntarthatóság gyakorlati alkalmazására, például az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) országainak erős intézményi rendszere kedvezőbb lehetőségeket rejt magában, mint az instabilabb fejlődő országoké.

Ez arra – az alapvetően hibás lépésre - ösztönzi a vállalkozásokat, hogy régiók szerint újraszabják fenntarthatósági stratégiáikat. Pedig ha jobban belegondolunk, a negatív hatások csökkentése és a pozitív hatások erősítése melletti elköteleződésnek minden környezetben ugyanolyannak kellene lennie. Igazából itt legtöbbször kiskapuk kihasználásáról van szó.

A fenntarthatóság egy cél!

Könnyű annak a gondolatnak a csapdájába esni, hogy a fenntarthatóság egy olyan célállomás, amit el kell, vagy el lehet érni. Valójában az elköteleződésnek egyfajta életformaként, utazásként kellene megjelennie, figyelve az aktuális társadalmi trendekre és elvárásokra. Jó példa erre a bioüzemanyag. Bár úgy gondoljuk, hogy fenntarthatósági szempontból jobb választás a fosszilis üzemanyagoknál, abban a pillanatban, amikor a termelése elkezdi veszélyeztetni az élelmiszer-ellátást, és ezáltal az ökoszisztémát, fenntarthatatlanná válik. Ha úgy fektetünk folyamatosan a bioüzemanyagba, hogy közben nem vesszük figyelembe a társadalom változásait, a fenntarthatóságra célként tekintünk, nem pedig folyamatként.

Sajnos a fenntarthatósági stratégiák elterjedését többek között ezek a tévhitek is nagymértékben hátráltatják. A fenntarthatóság sok cég számára egy távoli, elérhetetlen dolognak tűnik, pedig erről szó sincs. Ahogy a fentiekből is látszik, az üzleti stratégia ajtaja nyitva áll a fenntarthatóság előtt, csupán fel kell ismerni és alkalmazni a lehetőségeket. Ehhez viszont előtte el kellene oszlatni a ködöt, ami valamilyen oknál fogva rátelepedett a fogalomra.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!