Globális felmelegedés, a néma pusztító

2017. január 13. 10:14 - CHIKANSPLANET

Ezek a jéghegyek tízezer évig pihentek csendesen, az évtized végére azonban teljesen eltűnhetnek – Vajon elmúlásuk is csendes lesz?

chp_kep.jpg2007-ben a NASA olyan felvételeket közölt a Déli-sark nyugati vidékéről, amelyek rávilágítottak arra, hogy beigazolódni látszik a tudósok aggodalma, miszerint az Antarktisz déli és nyugati része ketté fog szakadni. A NASA kutatói és neves egyetemek professzorai szerint a közeljövőben egy ötezer négyzetkilométeres jégtömb készül leszakadni az Antarktiszről, ami rögtön az eddig feljegyzett tíz legnagyobb jéghegy egyike lehet.

A déli szélesség 60. fokától délre fekvő térséget nevezik Antarktisznak, ahol az átlaghőmérséklet -40 és -70 Celsius fok közötti, és nyáron is csak ritkán (de egyre gyakrabban) emelkedik +5 fok fölé a part mentén. A globális felmelegedés, amely a tudósok többsége szerint egyértelműen az elmúlt évtizedek során zajló emberi tevékenység eredménye, szoros összefüggésben áll bolygónk ezen vidékével, ugyanis a Földi klíma átlaghőmérsékletének emelkedése olvadást indított meg a sarkvidéki jégtakarón, amely globális problémát jelenthet az egész emberiség számára.

Az Antarktisz Larsen B jegének olvadása már évtizedekkel ezelőtt megkezdődött, de egy májusban készült NASA jelentés szerint akár már az évtized végére befejeződhet a folyamat a kérdéses jeges terület néma és teljes eltűnésével. A Larsen A 1995-ös, a Larsen B 2002-es feltöredezése után jelenleg a Larsen C okozhat fejtörést a tudósoknak. A Swansea-i egyetem kutatói szerint pánikhelyzet egyelőre nincs, ugyanis a leváló Larsen C jéghegy nem növelné a tengerszintet, azonban, ha a selfjég (a parti síkságról a tengerbe belenyúló jégtömeg) is sérül, akkor a gleccserek szabad utat kaphatnak az óceánba, ami már hatással lehet a tengerszintre.

larsen_b.jpg

Folyamatosan olvad a sarkvidéki jégtakaró

A globális felmelegedés miatt az Antarktisz fölött nagy magasságban mért levegő hőmérsékletek gyorsabban emelkednek, mint a Föld bármely más pontján. A felmelegedés oka az utóbbi évszázadok során megnövekedett károsanyag-kibocsátás. A hőmérséklet-növekedés nem csak a jégtakarók olvadásához és a tengerszint emelkedéséhez, hanem a csapadék mennyiségének és térbeli eloszlásának megváltozásához, szélsőséges időjárási viszonyokhoz, a mezőgazdaság termelőképességének csökkenéséhez vezet.

A fenntartható fejlődésre való törekvés mára globális mozgalommá vált, az energiaipar mellett szinte minden iparágban fellelhető valamilyen szinten. A megújuló energiaforrások egyre hatékonyabb kiaknázása mára új lehetőségeket teremtett mind az energiatermelésben, mind a közlekedésben, amelyek a legnagyobb károsanyag-kibocsátó tevékenységek közé sorolhatóak. A klímavédelem továbbra sem sorolható a közbeszéd legtöbbet emlegetett témái közé, azonban fontossága egyre nyilvánvalóbb. Ha pedig látjuk a veszélyt, talán itt az idő elkezdeni mérsékelni a következményeket. Ha nem, akkor a sarki jégtakaró néma pusztulása, hangos segélykiáltásba torkollhat a kisebb szigetállamok és a part menti városok lakói részéről.

 

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr5112122301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alick 2017.01.13. 15:06:56

"A felmelegedés oka az utóbbi évszázadok során megnövekedett károsanyag-kibocsátás."

Konkrétan CO2 az, ami több évszázada szerepet játszhat. De hogy emiatt miért éppen az Anktartisz fölött a legnagyobb a melegedés, ahhoz azért kéne egy kutatási hivatkozás.

na4 2017.01.13. 17:04:13

Ja, éppen most havazott a Szaharában :-))

pitcairn2 2017.01.14. 08:51:31

@Alick:

speciel az Antarktisz belső területei az összes adatbázis szerint tovább HŰLTEK az utóbbi évtizedekben...

Antarctic Temperature Trend 1982-2004
earthobservatory.nasa.gov/IOTD/view.php?id=6502

pitcairn2 2017.01.14. 08:53:50

@Alick:

a -93 Celsius fokos HIDEG-rekordot is 2013-ban állították be...

New Record for Coldest Place on Earth, in Antarctica
news.nationalgeographic.com/news/2013/12/131210-coldest-place-on-earth-antarctica-science/

pitcairn2 2017.01.14. 08:55:55

"a tudósok többsége szerint egyértelműen az elmúlt évtizedek során zajló emberi tevékenység eredménye,"

3000 évvel ezelőtt meg a tudósok többsége szerint lapos volt a Föld:)

graphics 2017.01.15. 14:30:50

@Alick: Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni a CO2 üvegházhatását sem, ám a nitrogén-oxidok (belsőégésű motorok és gépjárművek) és a metán (kérődzők és az ember emésztése, stb., stb.) sokkal inkább károsak, mert erősebb is a hatásuk. pl. a metán 23x károsabb, mint a co2

hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Cvegh%C3%A1zhat%C3%A1s%C3%BA_g%C3%A1zok

laci_52 2017.01.15. 14:43:07

A klímaváltozás problémája kicsit túl van lihegve. A hőmérséklet emelkedése tény, ezt adatok támasztják alá, de

"a tudósok többsége szerint egyértelműen az elmúlt évtizedek során zajló emberi tevékenység eredménye,", ez utóbbi azonban nincs kétséget kizáróan bebizonyítva.

Egyébként is: legalább akkora területnek hasznos a felmelegedés, mint amennyinek káros: Skandinávia, Oroszország, Alaszka és Kanada élhetőbb helyek lesznek, mint ma.

borzimorzi 2017.01.15. 18:11:44

@laci_52: Stimmt. Csak mit csinálsz azzal a 2-3 milliárd emberrel, akinek az élete az Egyenlítő vidékén, illetve a szubszaharai Afrikában végképp ellehetetlenül?

Üdv:
b

Untermensch4 2017.01.15. 20:16:26

@graphics: Azt se szokták figyelembe venni hogy vannak a bolygón működő vulkánok amiknek szintén van gázkibocsájtása (ha nem tenger alatti akkor szilárd részecskék is, a légkörbe). Összesen mennyi működő vulkán van és mennyit "kipufognak" azok? Mit tudunk tenni a kontrollálásukra..?

GMMG 2017.01.16. 06:31:04

Idegeskedjen az akinek kölke és/vagy unokája van.
Esetleg nincs pénze klímára......

dez01 2017.02.17. 12:31:58

Ha a mostani tundra+tajga területek (Oroszország + Kanada) frankón lkahatóvá válnának, akkor szárazföldi területben akár még jó l is lehetne kijönni... Ez persze nem azt jelenti, hogy a migráció ne lenen brutális...
süti beállítások módosítása